Végleg elbukott a civiltörvény az EU Bíróságán

Ahogy a januárban elfogadott főtanácsnoki álláspont előre valószínűsítette, a bíróság mai ítélete az Európai Bizottság által kezdeményezett kötelezettségszegési eljárás első bírósági szakaszának végén kimondta, hogy az ún. civiltörvény (szerintem csak megbélyegzőtörvény) sérti az uniós jogot.

Az ítélet semmi újat vagy váratlant nem tartalmazott azokhoz a szempontokhoz képest, amiket a törvény elfogadása, azaz 2017 óta folyamatosan mondunk róla, szóval ezeket nem ismétlem meg, a főtanácsnoki álláspont ez év januári megszületésekor már összefoglaltam egyszer, itt található.

Hogyan tovább? A kormánynak most gondoskodnia kell a törvény hatályon kívül helyezéséről, de nem tudom, hogy ez politikai kommunikációs szempontból nem lesz-e túl drága számára. Ám ha ez nem történik meg, akkor az eljárás következő lépésében már a bíróság pénzügyi szankciókat fogadhat el a Bizottság javaslatára, amik targetálásában az elég nagy szabadságot élvez, szóval az akár nagyon fájdalmas is lehet. Nem lennék meglepve, ha az a trükk lesz majd megjátszva, hogy “hirtelen” aktivizálódik a kérdésben évek óta szánalmasan csicskuló Alkotmánybíróság, és a luxembourgi ítéletre hivatkozva alaptörvény-ellenesnek minősíti majd a törvényt. Persze, szakmai szempontból ez eléggé kiszera méra bávatag megoldás (attól hogy valami sérti az uniós jogot, még nem feltétlenül alaptörvény-ellenes és fordítva), plusz politikailag is elég nevetséges (nesze neked, “nemzetek európája” meg szuverenitás), viszont mindenki nyer rajta: Orbán tarthatja a “kemény” figurát, aki harcol, de hát a bírói ítéleteket betartja (persze csak a hazai, “szuverén”-t), ezzel a jogállamiság képét küldheti kifelé és hazafelé is, a Bizottság megkapja, amit akar, a Tákolmányíróságnak pedig megint meg lesz engedve, hogy úgy csináljon, mintha valódi alkotmánybíróság lenne.

A tranzitzónák után… Hogyan tovább?

A luxembourgi Európai Unió Bíróságának nem meglepő ítélete után a kormány részéről kezdetben érkező nem meglepő reakciók után komoly meglepetést keltő döntést jelentett be annak képviseletében Gulyás Gergely (úgy látszik, az ő feladata, hogy elvigye a főkök számára cikisnek tűnhető visszakozásokat). Ennek lényege, hogy felszámolják a tranzitzónákat, menekült-kérelmeket pedig majd csak a külképviseleteken lehet leadni, a határon nem.

Erről beszéltem kicsit hosszabban Bolgár György meghívására a Klub Rádió műsorán (itt, 12:16-tól), de egy-két gondolattal itt még kiegészíteném az ott elmondottakat. Az ügyről, előzményeiről már korábban többször írtam, beszéltem (lásd fentebb, illetve a honlapon a “migráció, menekültjog” aktát).

Először is szeretném itt is kiemelni, hogy az ítélet lényeges nem eleme nem csupán a tranzitzónák kérdése, egészen konkrétan a bíróság nem is mondta, hogy a tranzitzónákat meg kéne szüntetni. Azok csupán szimbólumává váltak annak a súlyosan aggályos kormányzati jogalkotás-sorozatnak az elmúlt évek során, amely lényegében jogi zsákutcába zárta a Magyarországon keresztül az EU felé érkező menedékkérőket, amelynek a tranzitzóna igazából csak eszköze, érdemi eleme sokkal inkább például a magyar kormány által megalkotott “biztonságos tranzitország” fogalom, amit az uniós jog eddig nem ismert, és igazából azt jelentette, hogy a magyar hatóságoknak nincs dolga olyan menedékkérővel, aki például Szerbián keresztül érkezik. Mivel ennek alapján dobálták vissza a menedékkérelmeket, bármilyen érdemi vizsgálat nélkül, ez sokkal súlyosabb probléma, mint maga a tranzitzóna, vagy akár a fogva tartás kérdése. Nem véletlen, hogy a kormányzati kommunikáció végig a fogva tartás kérdésére irányult (egyrészt mert itt találtak kapaszkodót a strasbourgi bíróság korábbi ítéletében, másrészt – és ez a fontosabb – ezt minden választó meg tudja érteni), ahogy az sem, hogy a mostani cselekménye épp a “szimbólum” ellen irányul – lényegében ennek tartalma egyenértékű azzal, mintha “lebontatnánk velünk a határkerítést”. Aki látta a 2018-as választási kampányt, az nagyon jól érti ennek politikai kommunikációs erejét. Miközben eddig az összes kormányzati kommunikáció hallgatott arról, hogy milyen szabályokat fognak alkalmazni az eddigi “biztonságos tranzitország” koncepció helyett, amit szintén leütött a bíróság…

Amit hallunk még, az az, hogy mostantól a kérelmeket már nem lehet majd a határon leadni, csak külképviseleten, azaz Szerbia területén például a belgrádi nagykövetségen. Összhangban áll-e ez az uniós joggal?

Egyáltalán, vonatkozik egy ilyen helyzetre az ún. eljárási irányelv, azaz az EU azon jogszabálya, ami a menedékkérelmek folyamatát szabályozza, és lehet-e annak alapján ilyen megoldást kialakítani? Ugyanis annak 3. cikkéne (2) bekezdése azt mondja ki, hogy “Ez az irányelv nem alkalmazható a tagállamok képviseleteihez benyújtott diplomáciai vagy területi menedékjog iránti kérelmekre.” Erre a gyors válasz, hogy igen, alkalmazható, mert az itt említett “menedékjog” azon másfajta menedékre irányul, aminek legjobb példájaként például Julian Assange londoni ecuadori nagykövetségén történt vendégeskedése hozható fel.

Vajon a belgrádi magyar nagykövetség Magyarország területének minősül? A kérdés azért releváns, mert az (1) bekezdés azt mondja ki, hogy “Ezen irányelvet a tagállamok területén, ideértve a határon, a felségvizeken vagy a tranzitzónákban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelemre és a nemzetközi védelem visszavonására kell alkalmazni.” (Itt felhívnám a figyelmet arra, hogy már csak ezért sem kellett volna megszüntetni a tranzitzónákat, hiszen maga az uniós jog rendelkezik azok lehetőségéről!) A felsorolás nem tartalmazza a külképviseleteket, ami első ránézésre problémás. Nemzetközi jogi értelemben a diplomáciai vagy konzuli képviseletek területe (a széles körben elterjedt tévhittel ellentétben) nem minősül államterületnek, így könnyen juthatunk arra a következtetésre, hogy a válasz nemleges, de kiterjesztő, teleologikus értelmezéssel az ilyen eljárások szempontjából elfogadhatónak látom, hogy tekintsük annak. Ha nagyon kell, majd legfeljebb a külképviselet maga lesz tranzizónának minősítve, és akkor máris rendben van.

Amúgy pedig azt is érdemes rögzíteni, hogy még ha szűk értelemben is vesszük a külképviselet státuszát, az EU tagállama bármikor alkothat saját szabályozót egy irányelv kiegészítéseképpen, egészen addig, amíg az nem áll azzal ellentétben, vagy nem lehetetleníti annak célját, ez a jelen helyzetre is igaz, ahogy az irányelv 5. cikke is kimondja: “A tagállamok a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó eljárások tekintetében kedvezőbb szabályozást léptethetnek hatályba, vagy tarthatnak hatályban, amennyiben ezek a szabályok ezen irányelvvel összeegyeztethetőek.”. Nyilván itt az lesz a döntő kérdés, hogy a magyar kormány a részletes szabályok kialakítása során tekintettel lesz-e erre. Az elfogadott szabályok nem válnak majd az uniós jog részévé, de ha a külképviseleti kérelem benyújtása a menedékkérők szempontjából plusz lehetőségként fog megjelenni, akkor az 5. cikk fent idézett előírása alapján nem lehetetlen. (Persze, ettől függetlenül probléma lesz a határon való benyújtás megszüntetése, plusz ha változatlan marad a “biztonságos tranzitország” kamu, akkor az a probléma is fennmarad majd.)

Számomra mindenesetre egyelőre úgy tűnik, hogy a kormány az Európai Unió Bíróságának ítéletét maradéktalanul be akarná tartani. Az, hogy nagy dérrel-dúrral bezárják a tranzitzónákat, az nem az, már csak azért sem, mert mint a legelején jeleztem, a bíróság ilyen kötelezettséget nem is írt elő. Biztos vagyok benne, hogy továbbra sem akarnak senkit nem hogy beengedni az országba, de a tisztességes eljárást sem akarják biztosítani. Amit viszont igen, az a politikai haszonszerzés, a szokásos PR-kormányzás: a mostani néhány száz menedékkérőt berakják valami városok központjába, hogy aztán másnap tele legyen a propagandamédia azzal, hogy “már megint itt vannak a migráncsok jajajajaj” – miközben effektíve teljes határzárat csinálnak délen, ha kell, újabb jogvitákat vállalva. Olyan ugyanis nincs, hogy határátkelőnél ne lehessen kérelmet beadni – jogilag legalábbis nincs. Amitől tartok, az a visszonyomás lehetősége, már csak azért is, mert politikai kommunikációs okokból ez még jól is jön majd a kormánynak, nincs is annál hálásabb, mint egy újabb “röszkei csata”…

A “biztonságos tranzitország” bukásáról a Klub Rádióban

Ma a Klub Rádióban Bolgár György vendégeként beszéltem a luxembourgi Európai Bíróság ítéletéről, amiben az lényegében elkaszálta a tranzitzónát, a “biztonságos tranzitország”-ot és az elmúlt évek hazai jogalkotásának nagy részét.

A beszélgetés itt hallgatható meg, a témával kapcsolatos korábbi bejegyezéseim a honlapon itt és itt találhatók.

A luxembourgi Európai Bíróság döntött a tranzitzóna kérdésében, semmi meglepő

Megszületett az ítélet, amit már pár hete, a főtanácsnoki döntés megjelenésekor előre jeleztünk. Semmi meglepő nem történt, úgyhogy nem is írok róla most semmit, csak rögzítjük a tényt.

Az ítélet itt elérhető (a teljes ítélet magyarul itt).

BVerfG v. CJEU?

Az Európai Bizottság elnöke is megszólalt a német Alkotmánybíróság korábban már bemutatott döntésével kapcsolatban. Itt elolvasható, elsőre nem tűnik ki belőle semmi extra (azon túl, hogy elfelejtette Strasbourgot, amelynek gyakorlata a Maastrichti szerződés óta az uniós jog elsődleges forrásai közé tartozik), ám az, hogy megemlíti a kötelezettségszegési eljárás megindításának lehetőségét, az azért felvet némi izgalmakat. Nevezetesen azt, hogy mivel a kötelezettségszegési eljárás lényeges eleme, hogy a Bizottság és az érintett tagállam vitájában végül az Európai Bíróság dönt (erről itt egy nemrégi írásom), egy ilyen eljárás lehetőséget biztosítana arra, hogy Luxembourg “visszaszóljon” Karlsruhénak.

Politikai értelemben kockázatos lenne von der Leyen részéről, mert a bírósági eljárásban lehetőség van arra, hogy a tagállamok is előadják, mit gondolnak a kérdésről (beavatkozóként) – márpedig egyáltalán nem biztos, hogy jó ötlet lenne ebben az alapvetően szakmai kérdésben tág teret engedni a populista hablatyolásnak. Jogi értelemben sem biztos, hogy sok értelme lenne amúgy, hiszen a német Alkotmánybíróság döntését semmilyen fórum nem írhatja felül otthon, de arra azért például biztosíthatna lehetőséget, hogy az Európai Bíróság mondjuk az uniós és a tagállami jog ilyen helyzetekre tekintettel való elhatárolása mellett iránymutatást adjon, hogy hogy kell eljárni, megelőzve ezzel a komolyabb legitimációs vagy egyéb válságot.

Meglátjuk, sor kerül-e erre. Addig is szórakoztasson minket a gondolat…

A német Alkotmánybíróság az Európai Központi Bankot érintő döntéséről – az EU “legitimációs válsága”?

Viszonylag hosszabban tudtunk beszélgetni a Klub Rádión a német Alkotmánybíróság nagy hírverést kapott döntéséről, amit az Európai Központi Bank államkötvény-vásárlásaival kapcsolatban hozott. A sajtóban megjelent egyes vélemények szerint ez az “EU legitimációs válságát” jelenti, amire nekem is volt egy, hmm, nem annyira szakmai jellegű gyors reakcióm.

Bocsánat, van amikor nem bírok magammal, különösen a bombasztikusság tud zavarni. Azért volt jó ez a beszélgetés a Klub Rádión, mert módot adott egy kicsit alaposabban körbejárni a kérdést. Persze, egyelőre nagyon sok probléma nyitott: mi lesz a döntés következménye, milyen politikai hatásokat fog gyakorolni, de úgy gondolom, hogy ez messze nem “legitimációs”, hanem legfeljebb egy politikai kommunikációs válság lesz, aminek persze része lesz, hogy egyes politikai aktorok megpróbálják majd azt tényleges legitimációs válsággá transzformálni, de ebben semmi újszerű nem lesz.

Csak ha a magyar tragikus rögvalóságot nézzük: miközben lehet amiatt aggódni, hogy e német alkotmánybírósági döntés “aláássa az uniós jog elsőbbségének elvét”, ezt a munkát itthon (Székely László akkori obudsman kollaborációjával) a hazai Alkotmánybíróság már a 22/2016. sz. határozatában nagyon nagy lelkesedéssel, sokkal átlátszóbb módon és jóval gyengébb szakmai színvonalon már rég megkezdte…

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A továbbiakban viszont tényleg érdemes lesz figyelni az ügy folytatását, már csak azért is, mert a monetáris unió, az Euro jövője szempontjából jelentős döntésekre jó eséllyel lesz valós befolyása.

Újabb arcra esések az Európai Bíróság előtt a migrációval kapcsolatos hazai jogalkotás miatt

Miközben mindenki a koronavírus-válságra figyel, azért ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy az élet nem állt meg, és a kormány migrációval kapcsolatos korábbi őrültségei sorban buknak el az európai bírói fórumok előtt. Ahogy azt már 2015-ben és 2016-ban is előre megmondtuk többen (lásd pl. itt és itt, illetve a honlapomon nemrég megnyitott, még mindig messze nem teljes tematikus gyűjteményt), ezek a megoldások nem állják majd ki az európai jogszerűség próbáját.

Nemrég, egy március 19-i ítéletében az Európai Unió Bírósága agyonvágta a kormány “Szerbia biztonságos tranzitország” című mondókáját (helyesen), egy másikban pedig azt mondta ki, hogy a magyar bíróság nyugodtan felülírhatja a menekültügyi hatóság jogellenes határozatát.

A mai napon pedig, egy másik ügyben főtanácsnoki állásfoglalás született arról, hogy egyrészt – újra – a magyar kormány által kitalált “biztonságos tranzitország” koncepció úgy kuka, ahogy van (helyesen), másrészt pedig – és ez jóval érdekesebb kérdés – úgy foglalt állást, hogy a tranzitzónába kényszerített eljárás fogva tartásnak minősül. Ez azért érdekes, mert még tavaly novemberben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága úgy találta, hogy a magyar tranzitzónás eljárás jogsértő ugyan (és kártérítést is megítélt az azt panaszolóknak), ám az nem minősül fogva tartásnak – amit a kormánypropaganda nem is győzött eléggé hangsúlyozni mindenfelé, a jogsértés tényét egyébként nem megemlítve. Jellemző, hogy Varga Judit mai Facebook-bejegyzésében is csak erre az egy elemre utal, érdemi válasz nélkül hagyva a lényegi, valódi kérdést, azaz a “biztonságos tranzitország” bukását.

A főtanácsnok állásfoglalása, mint a honlapom olvasói már nyilván jól tudják, nem kötelező a bíróság számára, de a menekültjoggal kapcsolatos kérdésekben született ítéletek idáig mindig megegyeztek azokkal. Pár hét múlva megtudjuk, de a jelen helyzetben nem tartom kizártnak, hogy a fogva tartás kérdése kivételt hoz majd. Azt érdemes rögzíteni, hogy a luxembourgi Európai Unió Bíróságát közvetlenül nem köti a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi ítélete, ahogy a főtanácsnok maga is utal rá, a luxembourgi fórum kialakíthat szigorúbb emberi jogi gyakorlatot, mint a strasbourgi – ami amúgy logikus is, hiszen nem lenne idegen az Európai Unió tagállamaitól, hogy az Európa Tanács más tagállamainál több emberi jogi korlátot vállalnak magukra, ahogy az pl. az EU Alapjogi Chartájából is látszik.

Ami pedig a magyar kormányt és a képviselőit illeti… Amikor már öt évvel ezelőtt is teljesen világossá tettük, hogy bukás lesz ezekből a jogalkotási megoldásokból, ennek ellenére átmentek, majd most jönnek a bukások, akkor azért felmerül az igazságügyminiszterek felelőssége. Trócsányi Lászlóról tudni lehetett, hogy ő az igazságügyminiszteri tevékenységét sokkal inkább ügyvédi tevékenységként látta: azaz úgy gondolta, hogy az a dolga, hogy a kormány álláspontjait jogilag megvédje. Ez az ő esetében annyiban érthető volt, hogy egy sikeres ügyvédi karrier után állt bele egy olyan kihívásba, amibe csak belebukni lehetett, és legalább megkérte az árát – az már személyes kellemetlenség, hogy végül nem kapta meg, nem lett uniós biztos. Számomra nem világos, hogy Varga Judit milyen szerepfelfogásban gondolkodik, de egyvalami biztos: egyelőre nagyon-nagyon gyenge “ügyvéd”.

Az Európai Bíróság mai ítélete az áthelyezési határozat nem teljesítése miatt indított kötelezettségszegési eljárásban

Ahogy az várható volt, ma Magyarország (és vele együtt Csehország és Lengyelország is) elbukta azt a kötelezettségszegési eljárást, amit a Bizottság amiatt indított, hogy az államok nem voltak hajlandók teljesíteni a Tanács 2015 őszén hozott határozatát, amelynek alapján a tagállamoknak 120 000 nemzetközi védelmet kérelmező személy ügyét kellett volna átvenni Görögországból és Olaszországból (Magyarországra ebből mintegy 1300 fő esett volna). Emlékeztető: ezzel összefüggésben állt az a per is, amit a magyar és a lengyel kormányok a Tanács ellen indítottak nem sokkal később e határozat semmisségének kimondásának céljával, ennek az eljárásnak 2017 őszén lett vége, amikor a Bíróság ítéletével elutasította érveiket.

Sajnos ez a mostani ítélet is borítékolható volt, legkésőbb a megsemmisítés iránti kereset bukásakor nyilvánvaló volt, hogy a bíróság erre a következtetésre fog jutni a kötelezettségszegési eljárásban is, ahogy erre már akkor is több alkalommal (lásd pl. itt vagy még korábban itt) felhívtam a figyelmet. Ma már a Klub Rádiónak és az ATV-nek beszéltem is a döntésről, és annak lehetséges hatásairól és következményeiről.

Természetesen a kormány erre aktuálisan kijelölt pofozóbábja, a darálóba lazán bedobott Varga Judit igazságügyminiszter (akinek a kétségbeesett hazudozásaira koronavírus- és puccstörvény-ügyben külön posztban is kitérünk majd) rögtön előadta az erre a helyzetre előírt kommunikációs paneleket, de ezzel sajnos még X-re sem tudja hozni a meccset, legfeljebb a rövid emlékezetűeknél.

Hogyan tovább? A lenti ábra mutatja, hogy egy kötelezettségszegési eljárás átfogóan hogyan néz ki. Ahol most vagyunk, az a bírósági szakasz vége, azaz a jogi vitát eldöntötte a bíróság, megállapította a jogsértés tényét, és amennyiben a magyar kormány nem teljesíti önként az elmulasztott kötelezettségét, szankciókat rendelhet el a bíróság, amennyiben a Bizottság azt kéri:

A helyzetet látszólag bonyolítja, hogy a Magyarország által nem teljesített tanácsi határozat időbeli hatály korlátozott volt, és mára lejárt, azaz “nincs mit teljesíteni”. Cinikus módon hivatkozik erre Varga Judit, de elődje, Trócsányi László is megtette ezt annak idején.

A probléma ezzel az, hogy menedékkérő még mindig van elég, szóval a Bizottság akár még követelheti is az átvételi kötelezettség teljesítését. Ami ez ellen szóló érv, hogy szégyenteljes módon igen jó ideje Magyarország már nem számít biztonságos országnak (európai bíróságok már nem egy esetben tiltották meg más tagállami hatóságoknak, hogy ide bárkit is átadjanak), és a Bizottság nem hiszem, hogy belemenne egy olyan helyzetbe, hogy emiatt ő vegyen fel kritikát.

Ami marad, az a büntetés. Azaz, ahogy a fentebb hivatkozott, 2017. júliusi cikkben meg lett fogalmazva: fizetünk. Mi, mindannyian, adófizetők.

Az már a következő kérdés, hogy lesz-e olyan helyzet, hogy felelősségre vonjuk majd azokat, akik miatt ma fizetünk. Ez ugyanis előre látható volt. Elkerülhető lett volna. Legkésőbb a semmisségi perünk buktája pillanatában, azaz több mint két éve teljesen nyilvánvaló volt, hogy ez lesz, és ebben egyértelmű azok felelőssége, akik szakmai tudásuk (állítólagos) birtokában ennek ellenére úgy döntöttek, hogy ezt kell csinálni.

Az EU bíróságának főtanácsnokának mai álláspontja a civiltörvényről

Az Európai Unió Luxembourgban működő bíróságán ma megszületett a 2017 tavaszán elfogadott, ún. “civiltörvénnyel” (nálam a kezdetektől csak “megbélyegzőtörvény”) kapcsolatban az Európai Bizottság által megindított kötelezettségszegési eljárásban az ún. főtanácsnoki vélemény. Már az első tudósítások is azokat emelik ki abból, amiket a kezdetektől fogva – másokkal együtt – hangsúlyoztam a törvénnyel kapcsolatban.

Tudom, unalmas a folyamatos “megmondtam előre”, de higgyék el, nálam jobban nem unja senki. Amiért talán érdemes erre most kicsit jobban visszanézni, az az, hogy nem csak a törvénnyel kapcsolatban mondtam el előre már akkor, 2017 tavaszán, hogy mi lesz a várható következménye, hanem megpróbáltam a dolgot a politikai kontextusából kiragadva az orbáni kormányzás (ahogy én hívom, “PR-kormányzás”) defektusos működésének bemutatására is használni, egy nagyobb írásos interjúban (aminek tartalmát megtisztelő módon átvették máshol is, és amit amúgy az egyik legfontosabb interjúmnak tartottam az elmúlt években), valamint a HírTV-ben is:

Tehát álláspontom szerint az ekkor elfogadott, a luxembourgi uniós bíróság által jelenleg elkaszálni készült megbélyegzőtörvény, illetve az azt kísérő Lex CEU szimbolikus elemei annak az orbáni hatalomtechnikai gyakorlatnak, ami sehova nem vezet. Különösen szomorú aktualitása, hogy közben a 22 éves, diploma nélküli helyettes államtitkár kinevezésével az extremitásig futott ki a hivatkozott interjúban általam bemutatott lélekgyilkos gyakorlat, hogy teljesítmény nélküli, ám hűen szolgáló, és PR-szempontból talán eladható senkikből is valakit próbálnak csinálni, miközben az ezzel kapcsolatos folyamatos és következetes álláfoglalásaim miatt csak eljutottunk oda is, hogy az NKE-ről való jogellenes eltávolításommal az én 20 éves szakmai karrieremet is megpróbálják ketté törni. De ez most csak mellékág.

Amikor a megbélyegzőtörvény kapcsán 2018. nyarán az Európai Bizottság már úgy ítélte meg, hogy kizárt a helyzet tárgyalásos rendezése, az uniós alapító szerződések rendelkezéseinek megfelelően az Európai Bírósághoz fordult, erről ekkor interjúztam is több helyen, lásd pl.:

Mit ér a főtanácsnok állásfoglalása? Ez még nem az ítélet, de a gyakorlat az, hogy a bíróság ítélete az esetek túlnyomó többségében egyezik vele. Ritkán ugyan, de előfordult, hogy a bíróság végül más következtetésre jutott, de az ügy egyértelműsége okán semmi okát nem látom, hogy most ilyesmi történjen, és azt is hozzátenném, hogy a magyar kormányzat ilyen, műhibának is tekinthető jogalkotási termékeivel kapcsolatban eddig még mindig megerősítette a bíróság ítélete a főtanácsnoki véleményt.

A fájdalmasabb kérdés, hogy hogy reagál erre a kormány. Nem akarok vészmadárkodni, de ahogy már korábban például a kvótanépszavazás kapcsán kifejtettem, valamint utaltam rá a fenti ATV-s interjúban, és az arról szóló Facebook-posztomban is megírtam:

Ami a kérdés második felét illeti: az uniós költségvetési viták eredményeképpen előálló 2020-2027-as költségvetési időszak tekintetében egyre pesszimistább vagyok. Ami azt jelenti, hogy hazánk uniós tagsága tekintetében is aggódom, ugyanis csak idő kérdése, hogy Orbán és körei mikor kezdenek el az ellen uszítani. Várhatóan abban a pillanatban, amint már anyagilag nem fogja megérni nekik. Ennek érzelmi-politikai előkészítése pedig már a 2016 őszi kvótanépszavazással megtörtént… Remélem, nem lesz igazam.

2016-os, 2017-es, 2018-as interjúk. Na most tessék ezt összevetni a tervezett költségvetés számaival, valamint Orbán Viktor e hétfői, nemzetközi sajtótájékoztatóján elhangzottakkal, különösen annak stílusával…