Az Európai Parlament beperelné az Európai Bizottságot, amiért az nem alkalmazza az új jogállamisági mechanizmust?

A mindig kiváló Eurológus adott róla hírt ma, hogy az Európai Parlament (EP) arról készül szavazni, hogy beperelje az Európai Bizottságot (EB), amiért az nem alkalmazza az új jogállamisági mechanizmust. Nézzünk egy kicsit a hír mögé! Lehetséges ez? Mi az értelme? Mi lehet belőle?

Először is szögezzük le: igen, ez lehetséges. Az Európai Unió Bírósága előtt van lehetőség ún. mulasztási kereset benyújtására az uniós intézményekkel szemben, így az EP is kezdeményezhet ilyen eljárást a Bizottsággal szemben. Egy ilyen eljárás eredményeképpen a bíróság megállapítja az intézmény által elkövetett mulasztást, és ilyenkor az általa elmarasztalt intézmény köteles megtenni az ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.

A jelen esetben ez azt jelentené, hogy a Bizottság köteles lenne a Tanácshoz fordulni, és javasolni, hogy az indítsa meg az eljárást Lengyelországgal és Magyarországgal szemben, aminek eredményeképpen lehetőség nyílik arra, hogy vágják meg vagy fagyasszák be az uniós költségvetésből járó forrásokat. A Tanácsnak ezt követően egy hónap áll rendelkezésére, hogy minősített többségi szavazással (ami a tagállamok leglább 55 százalékának a szavazatát jelenti, úgy, hogy a szavazatok az Unió lakosságának 65 százalékát is képviseljék) döntsön a javasolt intézkedésekről.

Elsőre ez jó ötletnek tűnik, ahogy általában beszélünk erről már régóta, hogy igenis, anyagi oldalon fájjon az érintett tagállami kormányoknak, amit a jogállamiság tekintetében művelnek. Ez, az idei év elején megszületett jogállamisági eljárás pedig ugyan jóval gyengébb lett, mint az eredetileg tervezett, még 2018-ban előterjesztett verzió, mégis több mint a semmi. Mindennek ellenére, itt most ambivalens érzéseim vannak, hogy ez jó ötlet-e az EP részéről, mind jogi, mind politikai szempontok alapján.

Mi a jogi probléma? Elsősorban az, hogy mulasztási kereset olyan esetben nyújtható be, ha egy intézmény valamit köteles megtenni, és e kötelességét szegi meg. A Bizottságnak pedig a jogállamisági rendelet alapján mérlegelési joga van, hiszen úgy fogalmaz a rendelet, hogy “Amennyiben a Bizottság megállapítja”, illetve “Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg”, szóval érzésem szerint nagy gondban lesz az EP, ha a Bizottság kötelezettségszegésére hivatkozik, hiszen az bármikor előadhatja, hogy azonnal megindítja majd, ha már úgy ítéli meg, hogy indokolt. Szemben az egyes európai parlamenti képviselők által hangoztatottakkal, a Bizottságnak valóban meg kell győzödnie arról, amit például ezek a képviselők is (nem minden politikai érdektől mentesen) állítanak. Ezért is mondja a Bizottság lényegében, hogy gyűjtik az adatokat már most is, hiába a politikai alku az Európai Tanácsban arról, hogy annak megindításával megvárják az Európai Bíróság ítéletét abban a másik bírói eljárásban, amit magának ennek a jogállamisági eljárásnak az érvényességével kapcsolatban indított a magyar és a lengyel kormány (lengyel-magyar semmisségi per). Ezzel kapcsolatban pedig már látszik, hogy nem lesz olyan gyorsan eredménye, mint egyesek remélték és nagy hangon mondogatták is (volt itt szó optimista fél évről is, ehhez képest fél év volt csak arról dönteni, hogy sürgősséggel tárgyalják), szóval az EP soraiban nyilván egyfajta sürgető érzés alakult ki. Teljesen nyilvánvaló volt decemberben, hogy Orbán időt akart nyerni, és azzal az alkuval sikerült is neki, nem akart a 2022-es választások előtt ezzel foglalkozni, pontosabban azt nem akarta, hogy ez téma legyen a kampányidőszakban. Szóval minden esély megvan rá, hogy a Bizottság fenti érvelését a Bíróság csont nélkül elfogadja, megállapítja, hogy a Bizottság nem “köteles” megindítani az eljárást, és vége is a pernek.

(Az egy érdekes kérdés, hogy ha a Bizottság ezzel szemben arra a politikai alkura hivatkozik, hogy megígérték, hogy megvárják a bírósági döntést, akkor bizony lábon lőhetik magukat, de megnyugodhatunk: a Bizottság jogászai nem fognak ilyen hibát elkövetni.)

Ez átvezet minket a politikai problémához. Teljesen érthető, hogy az EP szeretné felgyorsítani, a magyar ellenzéki képviselők pedig optimális esetben még a hazai választási kampány kezdete előtt, vagy azzal egyidejűleg ezt a témát fókuszba helyezni. Ez magyarázza az ő cselekvésüket, és hogy támogatják a Bizottság elleni perindítást. Ennek természetes kommunikációs kelléke, hogy a Bizottságot is Orbán szövetségesévé festik, ugyanakkor ez egy igen leegyszerűsítő álláspont. És amire sokszor szoktam utalni, itt most hatványozottan érvényes: a magyar belpolitika nem döntő szempont az európai politikában. Egy, az EP által megindított per esetében a Bizottság nem Orbán Viktor vagy a magyar ellenzék érdekeit fogja figyelembe venni, ahogy a mostani magatartását sem ezek határozzák meg.

Miért nem indította meg a Bizottság az eljárást eddig? A fentebb már leírt jogi ok mellett van egy sokkal nyilvánvalóbb, egyszerűbb politikai ok: azért nem, mert az volt az alku a tagállamokkal, hogy nem fogja. Ennyi. Szemben a magyar belpolitikával, az uniós politikában a megkötött alku számít. Nem azért, mert az európai politika szebb, tisztességesebb vagy jobb lenne, hanem azért, mert a rendszer így működik, megegyezésekkel, és ha valaki elkezdi felrugdosni azokat, maga a rendszer dől be a végén, válik működésképtelenné – amit senki nem akar. Nyilván ez teljesen értelmezhetetlen olyasvalaki számára, aki nem ismeri mélyen az európai politikát, az uniós intézmények működését, különösen ha az illető a magyar belpolitikában “edződött”, ahol ennek gyökeres ellentéte az alapnorma (olyan is). A témában most aktívkodó EP-képviselők jó eséllyel nem gondolják végig, hogy mibe próbálják belehajszolni a Bizottságot: ha az most hirtelen megindítja a jogállamisági eljárást, a Tanácshoz kell fordulnia, ahol azok a tagállami miniszterek ülnek, amelyeknek vezetői decemberben megállapodtak, hogy nem foglalkoznak ezzel, amíg a bíróság állást nem foglal. A következtetések levonását ráhagyom mindenkire, maradjunk annyiban, hogy a Bizottság nem véletlenül szeretné elkerülni ezt a helyzetet, ki tudja, hogy a tagállami kormányok hogyan reagálnak egy ilyenre. És a Bizottságban azt is végiggondolják, hogy ha nem tartják be az alkut, Orbán és az illiberális cimborái azonnal újabb pert indítanak a Bizottság erről való döntésének semmissége kimondása érdekében, valami olyasmi kiszeramérabávatag pszeudo-jogi érveléssel, hogy “a Bizottság megsértette az alapító szerződéseket azzal, hogy megszegte a szuverén állami vezetők szuverén megállapodását”, aztán lehet várni arra is, amíg Luxembourgban megtalálják a finom nyelvezetet, amivel megint hazaküldhetik őket – de addig is a téma ott fog pörögni az asztalon az orbáni narratíva mentén, ami senkinek nem jó.

És hát azért van itt egy “biztonsági” elem azért. Mégpedig az, hogy a Bizottság fenti, a tagállami kormányokkal kapcsolatos aggodalma jó eséllyel elméleti marad, mivel a gyakorlatban ez a helyzet nem fog előállni az EP által indított per sikeressége esetében sem. Hiszen mire abban megszületne az őt elmarasztaló ítélet, addigra már kipörög a lengyel-magyar semmisségi per is, és a Bizottság végre politikai értelemben büntetlenül is megindíthatja a jogállamisági eljárás(oka)t – amivel persze az EP által most indítandó per maga is okafogyottá válik.

Szóval az Európai Parlament részéről ez a lépés semmilyen konkrét eredménnyel nem kecsegtet, politikai kommunikációs célokat viszont remekül szolgál. Tudja ezt jól persze mindenki, szóval arra nem érdemes számítani, hogy érdemben bármi is megváltozik majd tőle.

Azonnali – podcast beszélgetés a Bizottság “vakcina-útlevél”-javaslatáról

Még március 17-én beszélgettünk az Azonnali podcast csatornáján a leendő vakcina-útlevélről, annak apropóján, hogy a Bizottság végre-valahára közzétette a szövegszerű javaslatát. Ahogy az várható volt, a Bizottság végül megoldotta, hogy ne kelljen állást foglalnia az EU által jóváhagyott vagy jóvá nem hagyott oltóanyagok kérdésében , azt egyszerűen átpasszolta a tagállamoknak.

A beszélgetés során megbeszéltük, hogy mi van a javaslatban, mennyi idő alatt lehet abból jogszabály, és még néhány csatlakozó kérdést. Itt meg lehet hallgatni:

https://azonnali.hu/podcast/20210320_aki-az-eu-n-belul-biztosan-szabadon-akar-utazni-nem-mindegy-mivel-oltat

A mai napon megjelent ugyanott egy újabb írás, amiben körbejárták a kérdést a magyar EP-képviselők körében is, ezt is érdemes elolvasni.

Vakcinák harca – a jedi nem tér vissza, nem is volt

Ma megjelent egy érdekes – és fontos, általam nagyon várt – tweet az Európai Bizottság elnökétől. Az általam eddig folyamatosan feltett kérdés, amire valamiért mindenki úgy tűnt, hogy tudja a választ (hogy honnan, nem tudom, de kezdek leszokni arról, hogy a mindent tudó embertársaimtól megkérdezzem a mindentudásuk okát, mert jellemzően megsértődnek), hogy vajon a majdani uniós vakcinaigazolványban megjelenik-e a felvett oltóanyag típusa. Idáig mindeni ezt azzal intézte el, hogy “hát persze”, én viszont próbáltam jelezni, hogy nem tudjuk, és ez fontos lesz. Na, hát most már lehet elképzelésünk:

A Bizottság azért fontos szereplő, mert ő teszi az előterjesztést a jogszabály tartalmára. És ezek szerint a felvett vakcina típusa NEM szerepel a majdani vakcinaútlevélben, csupán az oltottság ténye. Ez nehéz helyzetre vezet azoknak a tagállamoknak a tekintetében, akik eddig már állást foglaltak abban a tekintetben, hogy nem hajlandóak oltottnak tekinteni a nem az EU által jóváhagyott vakcinákat felvetteket: miután az uniós okmány nem fog erre vonatkozóan adatot tartalmazni, nem tudják mi alapján alkalmazni majd ezt a gyakorlatot.

Az Európai Bizottság tehát nem adja meg a magyar kormány blöffjét. Miért? Több lehetséges oka lehet. Egyszer a jog. Ahogy az első témabeli posztomban utaltam rá, komoly diszkriminációval kapcsolatos jogsértésekre vezethetne, ha nem így tesz. A másik pedig természetesen a politika: az Európai Néppárt és a Fidesz közti feszültség szerdán jó eséllyel véget érhet azzal, hogy végleg kidobják a Fideszt (akit érdekel, holnap kora reggel ezzel a témával az ATV Start adásában leszek kb. 7 óra környékén), és egyszerűen nem hiányzik amellé egy másik balhé. Ha erről van szó, az a Néppárt utolsó nagy árulása lesz az európaiság eszméjével szemben, miközben persze azzal fog tündökölni, hogy végre keményen fellépett – csak közben teret engedett Orbán zsarolásának. Mert egyre inkább tényként fogható fel, hogy ő arra játszik, hogy az EU által nem jóváhagytott vakcinákkal beoltott tömegek tényével zsarolja az EU-t. Úgy látszik, sikeresen, hiszen a Bizottságnak nem volt kedve belemenni ebbe az utcába.

Az egyéb következtetéseket mindenki vonja le magának.

Mit lehet ilyenkor tenni? A Bizottság javaslatát az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak kell elfogadnia, hogy az jogszabállyá váljon. Mind a két intézményben számíthatunk komoly vitákra. Nagyon jó lenne, ha a magyar ellenzéki EP-képviselők ennek során megpróbálnák ráirányítani a figyelmet arra, hogy Orbán effektíve a magyar lakosságot túszul ejtve próbál magának pozíciókat kiharcolni, és közvetlenül próbálnának együttműködni azoknak a tagállamoknak a képviselőivel, akik várhatóan a Tanácsban ellenezni fogják a Bizottság javaslatának oltóanyag típusa nélküli verzióját. Itt az ideje például végre nem csak felismerni, hanem a gyakorlatba is áttenni azt a tényt, hogy a V4 halott, miután mind a lengyel, mind a cseh álláspont gyökeresen ellentétes a magyarral…


Kiegészítés (2021. március 2., 0:40): a poszt közzététele után több helyen is megjelent, hogy de bizony, von der Leyen azt mondta, hogy benne lesz az uniós vakcinaútlevélben az oltóanyag típusa. Ilyen kijelentés egyetlen esetben volt, az uniós vezetők február 25-i videokonfernciája után utalt erre a Bizottság elnöke így: “Január végén a Bizottság támogatása mellett a tagállamok megegyeztek, hogy egy orvosi célú oltási igazoláshoz milyen típusú adatokra van szükség”, és itt említi meg az oltóanyag típusát is. Igen ám, de ez a kijelentés nem a vakcinaútlevélre, hanem általánosságban az “orvosi célú igazolásokra” vonatkozik, ami után maga az elnök is azzal folytatta, hogy ez a tagállamok rendszereinek szükséges adatai, amire építve (következő bekezdés) a Bizottság vállalja, hogy közös rendszert alakít ki. Ám itt már nem tesz említést a vakcina típusáról, sőt… Itt megint érdemes szó szerint idézni: “És nagyon fontos, hogy ez a rendszer semleges a politikai döntések tekintetében. Átadható az információ, miszerint ‘ezt a személyt beoltották’; átadható, hogy ‘ennek a személynek negatív a PCR-tesztje’; vagy például hogy ‘ez a személy már átesett a COVID-19 betegségen és már immunis’. Szóval az információ tekintetében semleges.” Itt már szó sincs az oltóanyag típusáról.
Azt is érdemes hozzátenni, hogy az aznapi videokonferencia összegzésében sem jelenik meg semmi arról hogy a vakcinaútlevél adattartalma tekintében bármilyen megegyezés született volna, pedig ez van akkora jelentőségű kérdés, hogy legalább utalás lett volna rá. Sőt, az alkalmazott “Ma ugyanakkor úgy tűnt, hogy e fontos témában egyre közelebb kerültek egymáshoz az álláspontjaink. Az Európai Tanács később vissza fog térni erre a kérdésre.” szöveg egyértelműen arra enged következtetni, hogy nem volt megegyezés a kérdésben. Viszont a Bizottság elnöke az uniós vezetők “január végi” megegyezéséről beszélt, szóval érdemes ránézni azok január 21-i videokonferenciájára. A Bizottság erre az ülésre készített előterjesztésében sincs semmi konkrétum a vakcinaútlevelek részletes adattartalmáról, csak általánosságok. A találkozó után közzétett elnöki következtetésekben sem jelenik meg konkrét megállapodás, azon túlmenően, hogy “a vezetők megállapodtak abban, hogy ki kell alakítani az egészségügyi célú oltási igazolás szabványosított és interoperábilis formáját”, szóval csupán arról, hogy majd meg kell benne állapodni.
Szóval érdemes óvatosan kezelni a kijelentéseket. Egyvalami egyértelmű: nincs megegyezés.

A “Minority Safepack” kezdeményezés és az Európai Bizottság tegnapi döntése

A korábban már általam is bemutatott “Minority Safepack” európai polgári kezdeményezés vizsgálata után az Európai Bizottság tegnap bejelentette, hogy annak alapján nem kezdeményez új jogszabályt, elsősorban azért, mert nincs rá uniós hatáskör.

Ahogy már az előző bejegyzésemben (meg még sokkal korábban, így pl. egy másik, hasonló ügy kapcsán már 2014-ben is) próbáltam rá felhívni a figyelmet:

“A probléma (…), hogy az alapító szerződések alapján az EU-nak nincs ilyen hatásköre, (részben) emiatt pedig a magam részéről az elmúlt években magát a kezdeményezést mindig is kicsit ferde szemmel figyeltem. Nem a céljával volt soha gondom, ám a kezdeményezők Fidesz- és kormányközeli köre, a kezdeményezés jogi értelemben nyilvánvalóan aggályos jellege számomra azt vetítette előre, hogy egy előre kiszámítható kudarc újabb EU-ellenes eszközként fog működni a politikai kommunikációs térben (…). Nos, akár igazam lesz a végén, akár nem…”

Igazam lett. És rögtön, jól láthatóan meg is indult az ilyenkor szokásos EU-bashing. Vince Loránt RMDSZ-es EP-képviselőtől már jön is minden, mint a búcsúban, “Minority SafePack: az Európai Bizottság cserbenhagyta az őshonos kisebbségeket”, demokráciadeficit, Bizottság-csesztetés, jogállamiság-hiteltelenítés, ahogy kell, természetesen nemsokára a kormány is rácsatlakozik majd, csak néhány példa az elmúlt néhány órából világosan mutatja:

Különösen érdekes, hogy mindezt ugyanazoktól, akik amúgy bármikor máskor szigorúan védenék a tagállami szuverenitást…

Ismét leírom itt, amit fentebb már 2014-ben is:

“az a vita alapkérdése, hogy a Bizottság foglalkozhat-e a petícióban megfogalmazott kérdéssel, és ez visszavezet ahhoz a dilemmához, hogy mi is valójában az Európai Unió. A polgári kezdeményezésre vonatkozó szabályozás azt “a kényes egyensúlyt” veszi figyelembe, hogy az EU véletlenül se sérthesse a tagállamok szuverenitását. Az unió nem föderatív állam, a tagállamok szuverenitással bírnak, és ez azt jelenti, hogy azokat a hatásköröket érintően, amelyeket nem adtak át Brüsszelnek, az unió nem dönthet, nem alkothat jogot – magyarázta. (…) Ezzel összefüggésben a bizottság csak azokat a polgári kezdeményezéseket veheti nyilvántartásba, amelyek a hatáskörébe tartozó kérdést érintenek. Ennek oka, hogy ne lehessen olyan polgári kezdeményezéssel fordulni a bizottsághoz, amely nem az unió jogkörébe tartozik, hogy “a tagállami szuverenitást unatkozó, politikailag aktív polgárok ne tudják kikerülni a bizottsághoz benyújtott polgári kezdeményezés eszközével” – mondta.”

Ez a probléma áll fenn most is, amikor összegyűltek az aláírások, emiatt pedig a Bizottság érdemben kell foglalkozzon a kezdeményezéssel. Ám ez a kötelezettség nem vezetheti arra a Bizottságot, hogy olyan uniós jogszabályra tegyen javaslatot, amit az elfogadása után néhány tagállam azonnal elvisz majd az Európai Bíróság elé egy megsemmisítési eljárás keretében, aki azt zeneszóval fogja kikukázni, miután annak elfogadására az Uniónak nincs hatásköre. Márpedig ne legyenek illúzióink, nyilván ez történne – és akkor azon menne a veszekedés.

Amit még érdemes gyorsan leszögezni, a kezdeti reakciók láttán: az általános diszkrimináció-tilalom uniós hatáskörbe tartozik. Ha a Minority Safepack kezdeményezést is inkább erre alapozták volna a nemzetiségi alapú, gyakran belpolitikailag ambicionált handabandázással szemben, talán többet is ki lehetett volna hozni belőle. Egyébként pedig tényszerűen sem igaz, hogy a kezdeményezés témájában a Bizottság semmit nem tett volna soha, a fent hivatkozott közleménye húsz oldalon keresztül fejtegeti az eddig megvalósított lépéseket, már amik belefértek az uniós hatáskörök az uniós tagállamok által szűkre szabott keretei közé.

Márpedig ezen a húsz oldalon sokkal többet találunk, mint a sok dühös ember által felemlegetett “LMBT-stratégia” és társai, ahogy természetesen beindult a migránsozás/menekültezés is. Hogy bezzeg azok. Nos, a menekültek jogait a szuverén államok által bőven az EU létrehozása előtt elfogadott nemzetközi jogi szabályok formájában állapították meg a szuverén államok. Lehet a szuverén tagállamoknál, különösen a “szuverenitásvédelemre” oly büszke kormányoknál panaszkodni.

Amit személy szerint sajnálok egy kicsit, hogy azok az ellenzéki aktorok, akik minden jószándékú intésem ellenére nem tartottak biztos távolságot a kezdeményezéstől, most (megint) kommunikációs csapdába kerültek. Ha nem szállnak be a kormány és csatlósainak EU-bashing őrjöngésébe, (megint) nemzetellenesek, hazaárulók, magyarellenesek meg nemtudommég mik lesznek. Minden, amit reméltek, hogy nem lesznek többet, ha részt vesznek a kezdeményezés támogatásában, amiről előre lehetett tudni, hogy valami ilyesmi véget fog érni…

Orbán Viktor EU elleni harcairól az ATV Start-ban

Ma reggel az ATV Start műsorában arról beszéltem Bombera Krisztinával, hogy jelenleg milyen viták is feszítik Orbán Viktor és a Fidesz viszonyát az Európai Unióval, az Európai Néppárttal, és ezeknek milyen megoldása lehetséges. A beszélgetés során kitértünk arra is, hogy lehetséges-e az uniós támogatások összekötése a jogállamisági kritériumok teljesítésével.

A beszélgetés itt tekinthető meg:

Hasznos lehet emlékeztetni arra, hogy amit az Európai Bizottság képviselői (valamint hazai ellenzéki politikusok) folyamatosan hangoztatnak, azaz hogy valamilyen módon összekapcsolhatók legyenek a támogatások és a jogállami kritériumok, annak alapjául az a jogalkotási folyamat szolgál, amiről már 2019 elején beszéltem az egyik YouTube-videómon:

Hogy ez a két folyamat hogyan kapcsolódik majd össze – ha egyáltalán – azt nemsokára meglátjuk majd.

Mindemellett – csak érdekességképpen – javaslom visszanézni ezt a több mint öt éves interjút, ahol lényegében ugyanezekről a kérdésekről beszéltünk Kálmán Olgával. A problémák lényegében ugyanazok, nem sok minden változott. (Külön érdekes, hogy ekkor épp javában dolgoztam az egy hónappal később bejelentett rendszerbontó népszavazás kérdésein, köztük az Európai ügyészséghez való csatlakozásra a kormányt kötelező kérdésen is. )

Végleg elbukott a civiltörvény az EU Bíróságán

Ahogy a januárban elfogadott főtanácsnoki álláspont előre valószínűsítette, a bíróság mai ítélete az Európai Bizottság által kezdeményezett kötelezettségszegési eljárás első bírósági szakaszának végén kimondta, hogy az ún. civiltörvény (szerintem csak megbélyegzőtörvény) sérti az uniós jogot.

Az ítélet semmi újat vagy váratlant nem tartalmazott azokhoz a szempontokhoz képest, amiket a törvény elfogadása, azaz 2017 óta folyamatosan mondunk róla, szóval ezeket nem ismétlem meg, a főtanácsnoki álláspont ez év januári megszületésekor már összefoglaltam egyszer, itt található.

Hogyan tovább? A kormánynak most gondoskodnia kell a törvény hatályon kívül helyezéséről, de nem tudom, hogy ez politikai kommunikációs szempontból nem lesz-e túl drága számára. Ám ha ez nem történik meg, akkor az eljárás következő lépésében már a bíróság pénzügyi szankciókat fogadhat el a Bizottság javaslatára, amik targetálásában az elég nagy szabadságot élvez, szóval az akár nagyon fájdalmas is lehet. Nem lennék meglepve, ha az a trükk lesz majd megjátszva, hogy “hirtelen” aktivizálódik a kérdésben évek óta szánalmasan csicskuló Alkotmánybíróság, és a luxembourgi ítéletre hivatkozva alaptörvény-ellenesnek minősíti majd a törvényt. Persze, szakmai szempontból ez eléggé kiszera méra bávatag megoldás (attól hogy valami sérti az uniós jogot, még nem feltétlenül alaptörvény-ellenes és fordítva), plusz politikailag is elég nevetséges (nesze neked, “nemzetek európája” meg szuverenitás), viszont mindenki nyer rajta: Orbán tarthatja a “kemény” figurát, aki harcol, de hát a bírói ítéleteket betartja (persze csak a hazai, “szuverén”-t), ezzel a jogállamiság képét küldheti kifelé és hazafelé is, a Bizottság megkapja, amit akar, a Tákolmányíróságnak pedig megint meg lesz engedve, hogy úgy csináljon, mintha valódi alkotmánybíróság lenne.

BVerfG v. CJEU?

Az Európai Bizottság elnöke is megszólalt a német Alkotmánybíróság korábban már bemutatott döntésével kapcsolatban. Itt elolvasható, elsőre nem tűnik ki belőle semmi extra (azon túl, hogy elfelejtette Strasbourgot, amelynek gyakorlata a Maastrichti szerződés óta az uniós jog elsődleges forrásai közé tartozik), ám az, hogy megemlíti a kötelezettségszegési eljárás megindításának lehetőségét, az azért felvet némi izgalmakat. Nevezetesen azt, hogy mivel a kötelezettségszegési eljárás lényeges eleme, hogy a Bizottság és az érintett tagállam vitájában végül az Európai Bíróság dönt (erről itt egy nemrégi írásom), egy ilyen eljárás lehetőséget biztosítana arra, hogy Luxembourg “visszaszóljon” Karlsruhénak.

Politikai értelemben kockázatos lenne von der Leyen részéről, mert a bírósági eljárásban lehetőség van arra, hogy a tagállamok is előadják, mit gondolnak a kérdésről (beavatkozóként) – márpedig egyáltalán nem biztos, hogy jó ötlet lenne ebben az alapvetően szakmai kérdésben tág teret engedni a populista hablatyolásnak. Jogi értelemben sem biztos, hogy sok értelme lenne amúgy, hiszen a német Alkotmánybíróság döntését semmilyen fórum nem írhatja felül otthon, de arra azért például biztosíthatna lehetőséget, hogy az Európai Bíróság mondjuk az uniós és a tagállami jog ilyen helyzetekre tekintettel való elhatárolása mellett iránymutatást adjon, hogy hogy kell eljárni, megelőzve ezzel a komolyabb legitimációs vagy egyéb válságot.

Meglátjuk, sor kerül-e erre. Addig is szórakoztasson minket a gondolat…

Az EU bíróságának főtanácsnokának mai álláspontja a civiltörvényről

Az Európai Unió Luxembourgban működő bíróságán ma megszületett a 2017 tavaszán elfogadott, ún. “civiltörvénnyel” (nálam a kezdetektől csak “megbélyegzőtörvény”) kapcsolatban az Európai Bizottság által megindított kötelezettségszegési eljárásban az ún. főtanácsnoki vélemény. Már az első tudósítások is azokat emelik ki abból, amiket a kezdetektől fogva – másokkal együtt – hangsúlyoztam a törvénnyel kapcsolatban.

Tudom, unalmas a folyamatos “megmondtam előre”, de higgyék el, nálam jobban nem unja senki. Amiért talán érdemes erre most kicsit jobban visszanézni, az az, hogy nem csak a törvénnyel kapcsolatban mondtam el előre már akkor, 2017 tavaszán, hogy mi lesz a várható következménye, hanem megpróbáltam a dolgot a politikai kontextusából kiragadva az orbáni kormányzás (ahogy én hívom, “PR-kormányzás”) defektusos működésének bemutatására is használni, egy nagyobb írásos interjúban (aminek tartalmát megtisztelő módon átvették máshol is, és amit amúgy az egyik legfontosabb interjúmnak tartottam az elmúlt években), valamint a HírTV-ben is:

Tehát álláspontom szerint az ekkor elfogadott, a luxembourgi uniós bíróság által jelenleg elkaszálni készült megbélyegzőtörvény, illetve az azt kísérő Lex CEU szimbolikus elemei annak az orbáni hatalomtechnikai gyakorlatnak, ami sehova nem vezet. Különösen szomorú aktualitása, hogy közben a 22 éves, diploma nélküli helyettes államtitkár kinevezésével az extremitásig futott ki a hivatkozott interjúban általam bemutatott lélekgyilkos gyakorlat, hogy teljesítmény nélküli, ám hűen szolgáló, és PR-szempontból talán eladható senkikből is valakit próbálnak csinálni, miközben az ezzel kapcsolatos folyamatos és következetes álláfoglalásaim miatt csak eljutottunk oda is, hogy az NKE-ről való jogellenes eltávolításommal az én 20 éves szakmai karrieremet is megpróbálják ketté törni. De ez most csak mellékág.

Amikor a megbélyegzőtörvény kapcsán 2018. nyarán az Európai Bizottság már úgy ítélte meg, hogy kizárt a helyzet tárgyalásos rendezése, az uniós alapító szerződések rendelkezéseinek megfelelően az Európai Bírósághoz fordult, erről ekkor interjúztam is több helyen, lásd pl.:

Mit ér a főtanácsnok állásfoglalása? Ez még nem az ítélet, de a gyakorlat az, hogy a bíróság ítélete az esetek túlnyomó többségében egyezik vele. Ritkán ugyan, de előfordult, hogy a bíróság végül más következtetésre jutott, de az ügy egyértelműsége okán semmi okát nem látom, hogy most ilyesmi történjen, és azt is hozzátenném, hogy a magyar kormányzat ilyen, műhibának is tekinthető jogalkotási termékeivel kapcsolatban eddig még mindig megerősítette a bíróság ítélete a főtanácsnoki véleményt.

A fájdalmasabb kérdés, hogy hogy reagál erre a kormány. Nem akarok vészmadárkodni, de ahogy már korábban például a kvótanépszavazás kapcsán kifejtettem, valamint utaltam rá a fenti ATV-s interjúban, és az arról szóló Facebook-posztomban is megírtam:

Ami a kérdés második felét illeti: az uniós költségvetési viták eredményeképpen előálló 2020-2027-as költségvetési időszak tekintetében egyre pesszimistább vagyok. Ami azt jelenti, hogy hazánk uniós tagsága tekintetében is aggódom, ugyanis csak idő kérdése, hogy Orbán és körei mikor kezdenek el az ellen uszítani. Várhatóan abban a pillanatban, amint már anyagilag nem fogja megérni nekik. Ennek érzelmi-politikai előkészítése pedig már a 2016 őszi kvótanépszavazással megtörtént… Remélem, nem lesz igazam.

2016-os, 2017-es, 2018-as interjúk. Na most tessék ezt összevetni a tervezett költségvetés számaival, valamint Orbán Viktor e hétfői, nemzetközi sajtótájékoztatóján elhangzottakkal, különösen annak stílusával…

Várhelyi Olivér jelöltségét elfogadta az Európai Parlament szakbizottsága

Délutánra eldőlt, Várhelyi Olivér jelöltsége átment az EP szakbizottságán, jövő héten kerülhet sor a plenáris szavazásra az egész Bizottságról, majd utána még a Tanácsnak is jóvá kell hagynia azt. A Fidesz természetesen ünnepli a sikerét, az Európai Néppárt hasonlóképpen.

Korábbi gyorselemzésemben leírtam a szóbeli meghallgatással kapcsolatos véleményemet. Ahogy a ma reggeli interjúban elmondtam, az EP-képviselők szavazatát az fogja befolyásolni, hogy Várhelyi írásos válaszaiban sikerül-e látványosabban elhatárolódnia az orbáni EU-politikától, azt is, hogy Várhelyi Olivér ezt jó eséllyel “meg tudja ugrani”. Emellett utaltam arra is, hogy egészen egyszerűen nincs olyan, Várhelyi megbuktatásához fűződő érdek sem a PES (európai szocialisták), sem a Renew (volt liberálisok, ALDE) oldalán (talán a lánccsörgetésen kívül), ami erősebb lenne annál, mint hogy felálljon az új Bizottság (a Néppárt képviselőjével az élen), és végre “beinduljon” újra az EU.

Legfeljebb a megújulás várat magára egy kicsit.

Várhelyi Olivér biztos-jelölti meghallgatásáról

“Összességében megállapíthatjuk, hogy amilyen unalmas volt maga a meghallgatás, most láthattuk az eddig messze legjobban felkészült biztos-jelöltet, és ez teljesen független attól, hogy amúgy mit gondolunk a magyar kormányról, vagy annak EU-politikájáról. A kérdés most csak az, hogy az Európai Parlament többsége mennyire hiszi el neki, amit mond.”

Európai jog

Trócsányi László megbuktatása után Várhelyi Olivér jelölése
okozott némi meglepetést, de minden jel szerint egy jó választás volt Orbán
Viktor számára. A politikai értelemben eddig folyamatosan a radarszint alatt
maradt szakemberrel szemben nyilván semmilyen, a volt igazságügyminiszterhez
hasonló kifogás nem támasztható, ennek megfelelően, az első parlamenti
meghallgatásán, a Trócsányit korábban elutasító jogi szakbizottságon úgy ment
át, mint kés a vajon. Nagy érdeklődéssel vártuk a mai, külügyi bizottsági
meghallgatást – mint ismert, azért a külügyi bizottság, mert a nki szánt feladat-csoport
(az ún. „portfólió”) a bővítés- és szomszédságpolitika volt.

Azért érdemes rögzíteni egy-két gondolatot a meghallgatás
elemzése előtt.

Az első, hogy a biztosi szerepkör egyik legfontosabb velejárója, hogy a biztosok tevékenységük során a tagállamoktól függetlenül kell tevékenykedjenek. Ahogy az Európai Unióról szóló szerződés 17. cikkének (3) bekezdése fogalmaz, “a Bizottság tagjai nem kérhetnek és fogadhatnak el utasításokat semmilyen kormánytól, intézménytől, szervtől vagy más szervezettől”, ami persze nem csak a tagállamokra utal…

View original post 657 további szó