Az Index által elutasított véleménycikkem az Azonnali.hu-n

Mint arra tegnap a Facebook oldalamon utaltam, az index.hu megtagadta az Orbán Balázs által írt véleménycikkre való válaszom közlését, arra való hivatkozással, hogy személyeskedő. Úgy döntöttem, nem fogom túl sokat foglalkozni az index.hu nem tudom kije által meghozott döntéssel, arra meg pláne nem fogom az energiámat pazarolni, hogy nekiálljak vitatni azt. Csak annyit reagálnék erre, hogy miután az Orbán Balázs által jegyzett cikk az én sértegetésemmel kezdte, teljesen természetes, ha erre is reflektálok. Többen, a döntést nem értők közül megjegyezték, hogy lehet, hogy az volt a baj, hogy én névvel “személyeskedtem”, úgy látszik, ha az név nélkül történik, az elfogadható. Akár…

Őszintén szólva, valahol szomorú vagyok. Az általam valaha kedvelt és nagyra tartott index.hu nem első alkalommal ad helyt velem szemben nem egyszerűen csak kritikus, hanem öncélúan sértő hangvételű vagy egyenesen hazug írásoknak és véleményeknek, anélkül, hogy valaha lehetőséget biztosított volna számomra az ezekre való reakcióra. Lengyel Lászlótól kezdve bárki az utolsó kocsmárosig, ha épp olyanja volt, belém akart rúgni, az index.hu-n megtehette, meg is tette. Ez a mostani az első alkalom, amikor tényleg szerettem volna reagálni egy ilyenre, lényegében az sem az egóm, hanem a téma fontossága miatt történt most, és ilyen inkorrekt módon sikerült intézniük. Mert nem azzal van gondom, hogy ha rosszat vagy rosszul írok, nem kell. De az, hogy egy gyorsan pörgő témában, adott esetben “avuló” érveket tartalmazó írásra 24 órán át nulla reakció, majd egy rövid e-mail, amely szerint “Kollégáimmal egyeztetve az írását sajnos nem tudjuk közölni, mert abban a vitához nem kapcsolódó személyes sérelmekre (is) reflektál. Megértem az indulata okát, de annak nem adhatunk teret az Indexen.” Majd az erre írott válaszomra megint semmi reakció… Hát, azt hiszem, hogy ez olyan mértékben az alja mindennek, amivel egyszerűen mentálhigiénés okok miatt nem érdemes többet foglalkozni.

Ugyanakkor van egy olyan érzésem, hogy nagyobb problémák is vannak itt, legalábbis erre utal az a nagyon fura és számomra nehezen elfogadható megoldás is, hogy az Orbán Balázs-féle véleménycikk után szinte azonnal, az első véleménycikk magától az indextől érkezik, lényegében óvodai színvonalon gúnyolva a miniszterhelyettest, mondván, hogy “na, idáig nem kellettünk, most meg már kellünk, mi?”. Megmondom őszintén, egy idő után már nem is bántam, hogy ebben a vitában, azon a felületen nem fogok részt venni. Hát én nem fogok nekiállni Orbán Balázst, különösen a pozícióját védeni, de ezt a fajta viselkedést nem tudom elfogadni: ha teret adsz egy vitának, akkor utána ne kezdd el rugdosni te magad a kezdeményezőjét. Ha annyira utálod, ne adj neki teret. De ez így nem működik.

Szegény Orbán Balázsnak így is van elég baja, számára kicsit talán kellemetlen, de azzal, hogy elemi szövegértési problémákkal “vádolt meg engem”, egy sorba került Molnár Gyulával, az MSZP egykori elnökével, aki kínjában akkor vetemedett erre, amikor a Botka László lemondatása körüli botrány során sikerült a nyilvánosság előtt hazugságban maradnia. A helyzet annyival kellemetlenebb, hogy abban a helyzetben a pártelnök a részben saját maga kavarta zűrből kellett valahogy kikecmeregjen, míg a mostanit a jogvégzett miniszterhelyettes (aki amúgy oktató kolléga az Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, sőt az Egyetem működését felügyelő és irányító fenntartói testületben a kormány képviselője) részben csupán „megörökölte”… És ha már a cikkben utalok a politikai bizalomra, nem fogom elhagyni a “személyes sérelmeket sem”, megemlíteném, hogy az NKE-ről történt tavaly decemberi, jogellenes elbocsátásom után három hónappal egy kicsit dühös Facebook-posztban emlékeztem meg róla, hogy az NKE még mindig nem adta ki számomra a majdnem húsz évemről szóló közalkalmazotti igazolásomat, amit nem sokkal utána vettem kézhez azt postán. Ám meglepetéssel tapasztaltam, hogy aszerint közalkalmazotti jogviszonyom „rendkívüli felmentéssel” szűnt meg, miközben egészen pontosan az NKE törvény 2019. nyári módosítása (nyugodtan hívhatjuk “lex Lattmann”-nak) szerinti „felmentéssel”, ami nagyon nem ugyanaz. Ezzel kapcsolatban óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ahol egy ilyen egyszerű adminisztratív feladat elvégzésére nem képes egy struktúra, ott bízhatunk-e valóban komoly dolgokat – mint például különleges jogrendi intézkedéseket – ugyanazokra a vezetőkre? Mindenki döntse el maga…

A közzétett cikk maga pedig itt érhető el. Az eltelt idő okán meg tudtam tenni, hogy az indexen zajló vita során tett mondások közül későbbiekre is reagálok benne, és azt az Azonnali szerkesztője javaslatai alapján itt-ott jelentősen bővítettem, részleteztem, átdolgoztam. Végül azt hiszem, így sokkal jobb írás született, mint ami eredetileg az indexnek ment, ezért külön köszönet nekik.

https://azonnali.hu/cikk/20200325_ez-nem-felhatalmazas-hanem-mamelukokra-testalt-felelosseg

Kíváncsian várom a reakciókat. Kérem a kormánypropagandát, hogy egyúttal személyeskedés, szánalmas mocskolódás nélkül. Attól még nem lesz igazatok.

Továbbra sem döntött az Európai Néppárt a Fidesz kizárásáról

Tegnap az ATV Híradó arról kérdezett, hogy mi a véleményem a címben foglaltakról, illetve hogy milyen további lehetőségek vannak a jelen helyzetben, milyen irányba mehetnek tovább az egyes szereplők.

A híradó adása itt nézhető meg: http://www.atv.hu/videok/video-20200204-atv-hirado-2020-02-04-18

Az általam elmondottakból a vágás után a műfaji sajátosságoknak megfelelően elég kevés dolog került be a végleges anyagba, így egy kicsit itt kiegészíteném azt.

Szerintem az Európai Néppárt újabb hatalmas hibát követett el azzal, hogy nem foglalt állást egyértelműen. Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy zárják már ki a Fideszt, őszintén szólva majdnem mindegy, hogy kizárják-e vagy nem, nekem legalábbis biztos. A baj az, hogy nincs döntés, hogy húzzák ezt az egészet folyamatosan, se kiköpni, se lenyelni nem tudják a Fidesz és Orbán Viktor jelentette problémát. Ezzel egyrészt maguknak okoznak kárt, mert nem a kompetens, döntésképes politikai vezetés képét mutatják, ami Európa vezető politikai erejének ambíciójához képest igen gyenge. A nagyobb gond viszont, hogy jelenleg hihetetlen széles politikai mozgásteret hagynak Orbánnak. Nem kétséges, hogy így is, úgy is menni fog előbb vagy utóbb, a kérdés az, hogy hagyják-e neki, hogy saját maga írja meg a saját kilépős sztoriját (benne sok-sok nagyon “hiteles” aggodalommal a keresztény értékek iránt, csalódottsággal a régi európai jobboldallal szemben, és sok-sok reménnyel “Európa nagyszerű új vezetője”, azaz saját maga irányában), ahelyett, hogy nyilvánvalóvá tennék, hogy a magyar kormánypárt az elemi értékeket sem tartja tiszteletben, emiatt vállalhatatlan. Jelenleg úgy néz ki, hogy hagyják, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy szerintük is súlyosan problémás, viszont a naívabbak azt hiszik, hogy a kizárás lebegtetésével “kezelni” vagy “korlátozni” tudják, a cinikusabbak pedig egyszerűen tartanak a szélsőjobbal való konfliktustól. Emiatt nem történik semmi, és minden egyes döntésképtelen nappal időt kap Orbán, hogy újra keretezze a Fidesz kizárásához vezető utat (ahogy a híradóban is szereplő bejátszásból is látszik), aminek eredményeit majd nagyon szépen látjuk a közösségi média, a fake news és a populizmus uralta európai politikai erőtérben.

Ennek nagyon szép jele az is, ahogy Orbán tegnap az uniós költségvetés “nem sportszerű jellegéről” kezdett beszélni. Anélkül, hogy e kijelentés blődségének részletes magyarázatába bocsátkoznánk, inkább azon gondolkodjunk el, hogy miért is kezdett erről beszélni. A válasz nagyon egyszerű, mert előre meg kell magyarázni, hogy a következő hétéves EU-költségvetés alapján miért fogunk jelentősen rosszabbul járni – pedig ebben semmi váratlan nincs, az elmúlt években én magam is nagyon sokszor jeleztem előre (lásd pl. tavaly szeptemberben itt, ahol a jogállamisággal kapcsolatos három frontos háborúról beszéltem, összefoglalóan pedig nemrég itt, a megbélyegzőtörvényről hozott főtanácsnoki döntés kapcsán), hogy a felelőtlen politizálásának az uniós érdekérvényesítő képességünk lesz az ára, aminek leginkább világos jele a költségvetés lesz. Kereken egy éve, 2019. február 4-én az alábbi hosszabb posztot írtam a Facebook-oldalamra:

2018. májusában egy interjúmban pedig – az akkor már elérhető információk alapján – konkrétan jeleztem előre, hogy milyen költségvetési témákban lesznek problémák, amikkel számolni kell. Igaz, most már világosan látszik, hogy súlyosan tévedtem abban a kérdésben, hogy mi lesz erre a reakció, amikor azt mondtam, hogy “Lattmann Tamás a következő időszakban mégis arra számít, hogy Magyarország és Brüsszel között konszolidált időszak következik, mivel az Orbán-kormány rendkívül rosszul áll az Európai Unióban szövetségesekkel és szükség lenne erre, hogy például az uniós költségvetésből minél jobban jöjjünk ki.” Igen, abból indultam ki, hogy még nem ment el mindenkinek a józan esze, illetve hogy az országgyűlési választások lecsengése után a kormány végre a PR helyett egy kicsit a valódi kormányzással és az ország érdekeivel is foglalkozni fog végre. Hát, ez nem jött be.

Ami viszont igen, hogy a készülő hétéves uniós költségvetéssel Magyarország szempontjából bajok lesznek, és Orbán láthatóan már ennek a kudarcnak a kommunikációs előkészítésén dolgozik. Lehet, hogy a Néppárttal való szakításra majd a költségvetési viták során kerül sor, összekötve egy vétóval való fenyegetéssel (a költségvetés elfogadásához a Tanácsban tagállami konszenzus kell), lehet, hogy a Néppárt ennek megelőzése érdekében próbálja egyelőre körön belül tartani a Fideszt. Nemsokára kiderül.

Mi a gond az ENSZ univerzális egészségügyi ellátásról szóló nyilatkozatával?

Miután tegnap New York-ban az államok vezetői elfogadták az ENSZ univerzális egészségügyi ellátásról (universal health care – UHC) szóló nyilatkozatát, a hazai sajtót megint bejárja a NER szelleme képében Szijjártó Péter, aki természetesen megint mindenhol a migránsokat látja. Ahogy megfogalmazta:

Magyarország semmilyen körülmények között nem ismeri el az egyetemes egészségügyi ellátásról szóló ENSZ-nyilatkozat migrációra vonatkozó részeit, amelyek szerint az ENSZ-tagországokban az illegális migránsoknak is az adófizető állampolgárokéval azonos szolgáltatást kellene biztosítani.

Mi az igazság ebből?

Első lépésben érdemes megkeresni magát a dokumentumot, amiről beszélünk. Itt megtalálható.

Majd utána tisztázzuk, hogy a dokumentum címében az “univerzális” nem a nemzetköziségre, hanem arra utal, hogy egy adott országban mindenki hozzáfér az egészségügyi ellátáshoz, azaz épp egy olyan modellre, amely állítólagos érdekében a Fidesz a 2006 utáni magyarországi egészségügyi reformot ott fúrta, ahol érte. De ezt most hagyjuk, rég volt, tán igaz sem volt.

Ezután keressük meg benne azokat az elemeket, amelyek utalnak a külgazdasági és külügyminiszter “leleplezésére”, amely szerint “az ENSZ-ben számos kísérlet zajlik most arra, hogy a globális migrációs csomagot részenként a nemzetközi jog részévé tegyék, az egyes fejezeteket próbálják elrejteni olyan ENSZ-döntésekben, amelyekre később hivatkozni lehet”.

A dokumentum 70-71. pontjaiban jelenik meg a migráció kérdése. A 70. pontban a sérülékeny csoportok támogatása utal az ENSZ 2015-ben elfogadott fenntartható fejlődési céljainak 23. pontjára, ahol viszont azt olvashatjuk, hogy bármilyen további intézkedéseknek a “nemzetközi joggal összhangban állónak” kell lenniük, tehát semmilyen új jogi kötelezettség nem jelenik meg. Ez még inkább nyilvánvaló a 71. pont esetében, ahol a migránsoknak (és más, itt felsorolt csoportoknak) nyújtott egészségügyi szolgáltatások tekintetében a nyilatkozat azt a szöveget tartalmazza, hogy “in line with national contexts and priorities”, azaz nemhogy új, sunnyogó nemzetközi jogi kötelezettségről nincs szó, de kifejezetten elismeri a dokumentum az államok jogát a prioritások felállítására.

Tehát az sem igaz, hogy a kormánynak el kéne fogadnia, hogy “illegális migránsok bármilyen tekintetben ugyanolyan ellátásban részesüljenek, mint a magyar adófizető polgárok”, ahogy természetesen szó sincs arról, hogy “hátrányos megkülönböztetésben részesítené saját állampolgárait”, ami mind nagyon jól hangzik, de ne hatódjunk meg tőle.

Szóval semmi nem igaz az egész dumából, oké, de akkor mi szükség van a színházra? Egyrészt jön az önkormányzati választás, szóval megint kell a migrációval riogatni – ez a belpolitikai cél. Van ugyanakkor egy másik, külpolitikai cél is. A dokumentum körül ugyanis elég komoly viták voltak az elmúlt időszakban, a Trump-adminisztráció pedig – a saját politikai mániáját, az abortusz-ellenességet nyomatva – ebben a kérdésben marcangolta a dokumentum korábbi munkaváltozatait. Valószínűleg a magyar kormány a dokumentum elutasításával azt a politikai szívességet teszi meg a Fehér Háznak, hogy nem csak dél- és közép-amerikai államok fognak “felsorakozni” mellette ebben a kérdésben, miközben erről a témáról itthon még nem mernek nyíltan beszélni, ezért halljuk már megint a migrációt…

Hogyan fogja a Fidesz legalább döntetlenre hozni a jogállamisági eljárás kérdését is?

Most került sor a magyar kormány meghallgatására az Európai Unió Tanácsában (nem pedig az Európai Tanácsban, ahogy ezt sok helyen láthattuk leírva), a folyamatban lévő 7. cikk szerinti eljárásban. Nem nagyon volt kedvem kommentálni. Minek? Varga Judit igazságügyminiszter és a kormány egyéb képviselői ugyanazokat a kamu dumákat adják elő (“mindez a migráció miatt van”, miközben az első komoly jogállamisági kritikák már az Alaptörvény időszakában jelentkeztek stb.), itt újat már nem nagyon lehet mondani. Az mindenképpen árulkodó, hogy Varga a rendelkezésére álló hatvan percből összesen huszonötöt beszélt, ha csak az eljárást megindító Sargentini-jelentésben foglaltakra reagált volna részletesen (amire amúgy az eljárás való), az sokszoros időt vett volna igénybe. Összehasonlításképpen: amikor én nagyon barátian és nem részletbe menően beszéltem/fogalmaztam meg finom kritikát róla, arról háromnegyed órás lett a YouTube-videó…

Ha valaki komolyan “meg akarja védeni azzal szemben a magyar demokráciát”, akkor az nem huszonöt perc. Ebből nyilvánvaló, hogy a jelen eljárással nincs célja a kormánynak, abban bíznak, hogy politikai eszközökkel, lobbival meg tudják akasztani azt – ismerve a 7. cikk politikai természetét, jó eséllyel ebben igazuk is van.

Ám nem ez az egyetlen, és talán nem is a leghatékonyabb eszköz. Már a múlt héten a Tilos Rádióban is azt magyaráztam, hogy a Fidesz jogállamisági kérdésekben háromfrontos háborúba sodorta az országot, aminek a 7. cikk szerinti eljárás az egyik frontja. A másik a hétéves költségvetési vita, amiben (emlékeztetnék Angela Merkel Orbán Viktort “dicsérő” kijelentéseivel kapcsolatos korábbi megállapításaimra), láthatóan ugyancsak nem állunk jól. A harmadik – és várhatóan leginkább hatékony – pedig az az új ellenőrző eljárás, ami jelenleg az uniós jogalkotási eljárás alatt áll, és amiről januárban beszéltem először, amikor az Európai Parlament, módosításokkal ugyan, de megszavazta azt, és ami most az Európai Unió Tanácsa előtt fekszik.


Ahogy azt többször elmondtam, az EU szintjén, a létező jogalkotási folyamatokban nem nagyon vannak titkok, minden lépés nyilvános, minden információ fent van az interneten. Az ezt megteremteni szándékozott uniós rendelet szövegére tett eredeti javaslat természetesen online is, magyarul is elérhető, és a jogalkotási folyamat erre az előterjesztésre dedikált weboldalán minden további lépés is látható, így például az, hogy kiknek milyen módosító javaslatai épültek be a szövegbe. A javaslat szövegének aktuális módosítási javaslatokkal egységes szerkezetbe foglalt verziója is elérhető innen.

Ehhez képest egy, Varga Judit mondatáról szóló cikk lényegében észrevétlen maradt az elmúlt két napban. Pedig fontos, különösen, ha valaki veszi a fáradságot, hogy megnézze az utolsó két forrást, jelesül az eredeti javaslatot és az EP által januárban betett módosítási javaslatokat. Segítek: 21. és 45. sz. módosítások. Na, az itt látható, néppárti (sic!) javaslatok épp olyan “nemzeti szakértők” kollégiumát rajzolják fel, amilyenről Varga Judit is beszélt. Azaz, ha ez a rendelet valamikor hatályba lép majd, a kormánypropaganda fennen zengheti majd az újabb győzelmet. Tessék, így jár megint a kormány három lépéssel az ellenzék előtt…

Miközben az ott ülő ellenzéki EP-képviselőktől, különösen azoktól, akik az előző ciklusban is ott ültek, erről az egész eljárásról SEMMI információ nem jött ki, az összes mondásuk annyi, hogy “hát igen, a jogállamisághoz kéne kötni az uniós pénzeket valahogy”, mintha fogalmuk sem lenne arról, ami a fenekük alatt történik az ülésteremben. Persze, ezzel nincsenek egyedül, Manfred Weber is ilyesmiket mondogatott még az EP-választás előtt, mondjuk neki nem is állt érdekében, hogy felhívja az emberek figyelmét, tekintettel a néppárti módosítókra, amik más szempontból is szűkítenék ennek az eszköznek az erejét… De a magyar ellenzéki EP-képviselőktől miért nem láttunk semmit ebben a témában január óta, amikor elvileg erről szavaztak is?

A lényeg: így nem is csoda, hogy a végén a Fidesz szokott nyerni, valamint ha tudni akarjuk, ami az EU szintjén zajlik, ne arra várjunk, hogy politikusok megmondják. Lehet utánanézni… Persze én nagyon örülnék annak is, ha végre olyan minőségi változás lenne a politikában, ahol a politikusok nem a “felülről megmondó” emberek, hanem az információt megosztó, tudásra rávezető emberek lennének, de úgy látszik, erre még várnunk kell egy ideig. Na, majd akkor nem lesz nehéz leverni a Fideszt.

Angela Merkel “dicséretéről”…

Kedves Mindenki, különösen a kormánypropaganda művelői, előre szólok.

Amikor Merkel Magyarország gazdagsági “sikerességét” említi, olyankor igazából nem elismer, hanem előkészít. Olyan vágásokat a most tárgyalás előtt/alatt lévő új hétéves uniós költségvetési számokban, ami nekünk fog marhára fájni. És a német adófizetőknek fájt eddig.

Persze azoknak az ellenzéki megmondóembereknek is leeshetne ez, akik már jó ideje a németekben vélik megtalálni Orbán hatalmának okát.

Tessék észrevenni végre, hogy a világ, de még az EU sem akörül forog, hogy valami Orbánnak vagy Magyarországnak jó lesz-e vagy sem. Az általában csak következmény…