Vajon “elemi csapás” egy járvány, van-e alaptörvényi alapja a veszélyhelyzet kihirdetésének?

A ma közzétett 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel veszélyhelyzet került kihirdetésre, ami lehetőséget biztosít számos korlátozás életbe léptetésére. Az Alaptörvény a veszélyhelyzet kihirdetését az alábbi esetben teszi lehetővé:

(1) A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be.

Alaptörvény, 53. cikk (1) bek.

Több probléma is felmerül a mai bejelentéssel kapcsolatban, a legfontosabbnak az esszenciája a címben is felmerül: vajon egy járvány, illetve annak veszélye “elemi csapásnak” minősül-e. Álláspontom szerint nem, ennek megfelelően a veszélyhelyzet kihirdetésének hiányzik a jogszabályi alapja.

A szavak általánosan elfogadott jelentésén túl (ehhez bővebben lásd pl. a Pallas nagy lexikonában foglalt meghatározást: “oly esemény, mely a természet erőinek (elemeinek) működése folytán szokott bekövetkezni”), a magyar jogszabályok sehol nem minősítették a járványokat ilyennek. Sőt, a szövegek megfelelő értelmezése azt mutatja, hogy a magyar jog a járványokat, egészségügyi vészhelyzeteket az elemi csapások mellett, külön kategóriaként kezelték. Ezekből lássunk néhány példát, kezdve a legújabbakkal (többnyire olyanokat felhívva, amiket a Fidesz többsége fogadott el):

Így például a 2019. évi CVII. törvény, ami a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szól, több helyen – a foglalkoztatás általános szabályai alóli kivételes esetek meghatározásaként él a “baleset, elemi csapás, súlyos kár, továbbá az egészséget vagy a környezetet fenyegető veszély megelőzése vagy elhárítása” fordulattal, ami világosan jelzi, hogy a jogalkotó az “elemi csapás” és az “egészséget … fenyegető veszély” kategóriáit külön tartozóként kezeli, azaz azok nem azonosak. Ha azonosként kezelné, nem sorolná fel külön-külön a kettőt. Ezt megtaláljuk a törvény 55. § (3), 57. § (5) és 58. § (2) bekezdéseiben.

Ugyanezt a megoldást látjuk a 2018-ban elfogadott CXXV. törvényben, ami a kormányzati igazgatásról szól, annak 120. § (3), 122. § (5) és 123. § (2) bekezdéseiben. Ugyanígy a 2015. évi XLII. törvényben, ami a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szól, annak 289/L. § (5) és 289/M. § (2) bekezdéseiben. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény a BV-személyzet alkalmazásával kapcsolatban ugyanezt alkalmazza a 242. § (3) és 249. § (3) bekezdéseiben.

Ez elég töretlen gyakorlatnak tűnik. Ha kicsit régebbre is visszanézünk, a 2006. évi CXXXI. törvény meg is határozza az “elemi csapás” fogalmát, példálózó felsorolással, mégpedig a következő formában: “elemi csapás (így különösen a jégeső, az árvíz, a belvíz, a fagy, a homokverés, az aszály, a hó-, jég- és széltörés, a vihar, a földrengés, valamint természeti vagy biológiai eredetű tűz)” Itt sem szerepel a járvány, vagy az egészségügyi veszélyhelyzet bármilyen formája.

A hatályos katasztrófavédelmi törvény (2011. évi CXXVIII. törvény – amit rögtön elkezdett elemezni a sajtó egy része, keresve, hogy milyen lehetséges intézkedéseket alkalmazhat majd a kormány) sem támogatja ezt a megközelítést, ugyanis annak 44. § a) bekezdése adja meg az “elemi csapások” felsorolását, a b) az “ipari szerencsétlenség” fogalmát, míg a járvány ugyanannak a szakasznak a c) bekezdése szerinti “egyéb eredetű veszélyek” cím alatt szerepel. Amellett, hogy ez is alátámasztja a fenti állításomat, hogy az elemi csapások közé nem tartozik a járvány, ez azért is súlyosan problémás alkotmányjogi szempontból, mert ezzel a katasztrófavédelmi törvény lényegében kiterjeszti az Alaptörvény tartalmát, azaz módosítja azt, márpedig a jogi egyetem első évfolyam elvégzése után illik tudni, hogy ez nem lehetséges.

És csak hogy a szabályozói hierarchia teljes spektrumát bejárjuk, véletlenszerű választással álljon itt Gyomaendrőd egyik 2008-as önkormányzati rendeletének (33/2008. (VIII. 29.) Gye. Kt. rendelet) részlete, amely az elemi csapás okozta lakáskárok helyreállításához nyújtott önkormányzati támogatásokról szól, és hatálya meghatározásakor, az első szakaszában a következőképpen rendelkezik: “A rendelet hatálya kiterjed azokra a személyekre, akiknek az ár vagy belvíz, rendkívüli időjárás, vihar, vagy tűz Gyomaendrőd Város Közigazgatási területén található, a káresemény bekövetkeztekor a kérelmező által lakott lakóházban kárt okozott, és a lakhatását vagy a lakóház helyreállítását e támogatás nélkül nem képes megoldani.” E felsorolás sem terjed ki az egészségügyi kockázatokra vagy veszélyekre.

Mindebből következik, hogy az “elemi csapás” fogalmába nem tudjuk belekalapálni a járványhelyzetet, azaz a jelen veszélyhelyzet kihirdetésének hiányzik az alaptörvényi, azaz jogszabályi alapja.

Különösen zavaróvá válik a helyzet, ha hozzátesszük, hogy e veszélyhelyzet kihirdetése ráadásul indokolatlan és szükségtelen is, hiszen az ilyen helyzetekre irányadó egészségügyi törvény (1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről) alapján minden szükséges járványügyi intézkedés megtehető, a rendkívüli állapot bevezetése nélkül. Ahogy azt is hozzátenném, hogy a fent említett katasztrófavédelmi törvény előírásai is alkalmazhatóak anélkül. A részletekre itt és most nem térek ki, a lényeg, hogy az egészségügyi törvény alapján az egészségügyi miniszter döntésével lehetséges a kötelező szűrés, kötelező vizsgálat, zárlat, fertőző személyek körözése stb., nagyjából minden, amiről a kormány jelenleg beszél, ellenben nem ad lehetőséget olyan mértékű jogkorlátozásra, mint amilyenre az Alaptörvény szerinti “veszélyhelyzet”.

Annak bevezetése esetén ugyanis például aki holnap azt mondja, hogy “az egészségügyi ellátás Magyarországon egy kalap szamóca”, az könnyen belecsúszhat a Büntető törvénykönyv 337. § szerinti “Rémhírterjesztés” bűncselekményi tényállásába. hogy az egyéb lehetséges, kétes szükségességű jogkorlátozásokról ne is beszéljünk.

Előadás a Magyar Biztonsági Fórum X. konferenciáján

Tegnap az a megtiszteltetés ért, hogy előadást tarthattam a Magyar Biztonsági Fórum X. konferenciáján. Az előadás tárgya a szervezők felkérésére az volt, hogy járjuk körül röviden, milyen lehetőségeket, módszereket ismer a nemzetközi és az európai uniós jog például a mostani, koronavírus által okozott, és hasonló jellegű helyzetekben.

Az előadás során az ENSZ, az Európa Tanács, majd az Európai Unió jogrendjének sajátosságai ismertetése mellett próbáltam bemutatni a rendelkezésre álló lehetőségeket. Röviden összefoglalva: a legfontosabb döntések, így például bármilyen rendkívüli intézkedések kötelező hatályú elrendelésének lehetősége továbbra is az államok kezében van, a nemzetközi és az uniós jog legfeljebb az állami intézkedések koordinálására és támogatására alkalmas, de nem lép azok helyébe, és pláne nem veszi ki az irányítást az államok kezéből.

Hogy ez jó, vagy nem, na abban a kérdésben nem tisztem dönteni. 🙂

A strasbourgi bíróság elhagyásáról…

Miután a FIDESZ kis házi élősködője, a KDNP nevet viselő alakulat elkezdte mondogatni, hogy ki kéne lépni a strasbourgi bíróság rendszeréből, a kérdés, beleértve az Emberi jogok európai egyezményének felmondását, megint az érdeklődés homlokterébe került. Két napja nyilatkoztam a témában a Klub Rádiónak, tegnap a Civil Rádiónak, ezek itt meghallgathatók:

https://www.klubradio.hu/adasok/ha-pedig-valaki-ir-es-magyarul-ir-az-magyar-iro-111257

Civil Rádió (8:47-től):

Ám ezen túlmenően, érdemes kiemelni egy-két dolgot, amire az interjúkban időhiányában nem tértünk ki, legfeljebb említés szintjén.

Ez a felvetés nem új, és nem is különösebben kell komolyan venni. Hogy a strasbourgi bíróságot el kell hagyni, sok európai állam közbeszédében megjelenik kisebb-nagyobb intenzitással, különösen olyan helyzetekben, amikor az adott államot egy annak politikuma vagy közvéleménye számára kínos-kényes-jelentős kérdésben megtalálja a bíróság. Persze, van egy jelentős különbség abban, hogy azok az ilyen mondásokat hogy kezelik, vagy hogy ki mondja azokat. Nagy-Britannia esetében például elég régóta, már a Brexit őrülete előtt, de annak kitörése után már azzal szorosan összefonódva jelent meg, és a Brexit lezárulta után várhatóan megint felerősödik, különösen az olyan ügyek kapcsán, mint amilyenben pár napja megint pert veszített az állam.

Magyarországon még annak idején az európai szélsőjobbos trendeknek megfelelően a Jobbik pörgött ezen a témán komolyabban, mielőtt a Fidesz maga is elkezdte nyomni a témát pár éve. A Jobbik azért elég súlyos színvonalon tolta, vidám emlékem ebből az időszakból, amikor azt kiszervezték az egyik parlamenti gyakornokuknak, hogy mondja meg, hogy szakmailag az hogyan lenne a legjobb. 🙂 Amit nem tudtak szegények, hogy az érintett lány, akinek nem mellesleg a hócsukája tele volt a frakció egyes tagjai részéről őt ért folyamatos szexuális zaklatásokkal, informálisan tőlem kért ehhez segítséget, és egy pillanatig nem bánta, hogy így “meghackeljük” a témával kapcsolatos kommunikációjukat, úgysem tervezte életét és vérét adni azért a társaságért. Maradjunk annyiban, hogy van abban valami szórakoztató, amikor bemész interjúzni egy televíziós csatornához egy adott témában, és előtted az általad finoman szólva nem kedvelt politikus fogalmatlan módon azokat a szakmai szempontból őrületes marhaságokat adja elő nagy magabiztossággal, amiket pár napja Te vetettél papírra vicces kedvedben. No igen, akkor még nem az volt a domináns mondás az Orbánnal ellentétes oldalon, hogy majd a nácikkal váltjuk le a fasisztákat… Régi szép idők, na.

Amit viszont a viccen túlmenően látni kell, hogy az orbáni rezsim a témát akkor még csak kiszervezte a Jobbiknak, mert számukra túl erős lett volna. Később ez kezdett megváltozni, de utána már közelebb húzták magukhoz: még nem a KDNP-nek adták ki, hanem a mindenki kedvence “Alapjogokért Központ” nevű izének adták oda, hogy futtassa a közbeszédben. Hát, jó gyenge színvonalon tolták (Tudták volna vajon másmilyenen is?), de arra pont jó volt, hogy teszteljék a közvéleménynél.

Ennek első esete az volt, amikor Magyarország 2017 márciusában – előre megjósolt módon – pert veszített a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán a migrációval összefüggésben alkotott jogszabályok alkalmazása okán, és az Alapjogokért Központ vezetője, Szánthó Miklós jogsértő módon nem csupán az ítélet végre nem hajtása mellett emelt szót, de megpendítette az Emberi jogok európai egyezményének felmondásának lehetőségét (https://hvg.hu/itthon/20170321_Toporzekolva_hisztizik_a_kormany_a_strasbourgi_itelet_miatt), amivel szemben érthetően igen éles elutasítással foglaltam állást. Véleményem szerint maga a bejelentés nem volt más, mint a közvélemény szondázása, ám részvételünk az egyezményben ennél sokkal nagyobb értéket képvisel. Rosszallásomnak a központ saját Facebook oldalán is hangot adtam egy nyilvános kommentben, majd a témában március 22-én televíziós vitára is sor került:

Erről vitáról amúgy utána még a sajtó is beszámolt (lásd pl. https://magyarnarancs.hu/belpol/buszke-lenne-magara-a-kormany-hazi-elemzoje-ha-kilepnenk-az-emberi-jogi-egyezmenybol-103064).

2017. április 12-én az RTL Klub „Magyarul Balóval” című műsorában került sor újabb vitára köztem és Szánthó Miklós között (elérhető: https://rtl.hu/most/magyarulbaloval/magyarul-baloval-2017-04-12?fbclid=IwAR0kdPZGT2aI3QAVM63S87ajOgCso9HNj-6rp-1zp_UQNcf5G-vsMkYeUAw vagy lentebb), amely során több, aktuális kérdést is megvitattunk, de természetesen hangsúlyosan szerepelt a strasbourgi bíróság elhagyásának ötlete is.

A vita egy kellemetlen pillanata 22:00 magasságában állt be, amire a Magyar Narancs fentebb már hivatkozott, 2017 május 18-i cikke is kitért:

„Lattmann Tamás nemzetközi jogász, aki különböző tévéműsorokban többször is együtt szerepelt Szánthó Miklóssal, úgy véli, nem az igazgató képességeivel van baj. „Érezni, hogy törekszik a felkészültségre, de ha valaki ennyire függ a politika napi témáitól, illetve nem az érdeklődés, hanem a megbízás vezeti, akkor nem tud elmélyülni egy-egy témában, így alapfelkészültsége bizonyos pontokon megbicsaklik.” Példaként említi: úgy látta, Szánthót Baló György műsorában meglepetésként érte, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) az eljárási szabályokat, intézményeket meghatározó kiegészítő jegyzőkönyvei csak teljes konszenzussal módosíthatók.”

Megjegyezném, hogy e konkrét szakmai hiba észrevételezése mellett sem az interjú során, sem később, a Magyar Narancsnak nyilatkozva nem sértegettem Szánthó Miklóst, mind szakmai, mind pedig emberi szempontból maximális korrektséggel jártam el, a szervezettel kapcsolatban ekkor már nyilvánvalóan fennálló negatív véleményem ellenére. Jó, akkor még nem tudtam, hogy két és fél évvel később az ürge és/vagy politikai megrendelői/szövetségesei minden követ meg fog(nak) mozgatni annak érdekében, hogy majdnem húsz évnyi egyetemi oktatói-kutatói jogviszonyom véget érjen, hát ebből is az látszik, hogy ki mennyit ér, és mennyire érdemes korrekt módon viselkedni az ilyenekkel. Ennyire. 😀

No, de most úgy látszik, hogy megint szintlépés van, a KDNP egyes, az igazságügyi tárca környékére teleportált arcai már pedzegették ezt a témát korábban is, de “politikai igényként” most jelenik meg először. Nem tudom, mennyire érdemes komolyan venni, személyes véleményem szerint a kormányzati döntéshozatal közelében még mindig bőven vannak olyan szakemberek, akik szerepe nem a nyilvánosság előtti bohóckodás, azaz fel tudják mérni, hogy a strasbourgi bíróság elhagyása nem csupán káros ötlet, de a gyakorlatban szinte kivitelezhetetlen. Sokkal több esélyét látom az orosz modell alkalmazásának, ami szakmai szempontból ugyanilyen zöldség, de praktikusan kivitelezhetőbb: beírni az Alaptörvénybe valami Strasbourg-ellenes hülyeséget, kreálni egy kamu eljárást az Alkotmánybíróság számára, amivel “felülvizsgálhatják”, mondjuk az “alkotmányos önazonosság” jegyében az egyes strasbourgi ítéleteket, egyrészt ezt jól meg tudják magyarázni a velük szimpatizáló közvéleménynek, másrészt pedig van elég csomagnyi harminc ezüstpénz még a raktárban, hogy találjanak elég jogvégzett figurát, aki hajlandó hajbókolni ehhez a marhasághoz, akár még tudományosnak is tűnő módszerekkel megmagyarázni azt. Én már semmin nem leszek meglepve, a könyvtáramban már gyűlnek az ilyen anyagok szép számmal, egyszer még szégyellni fogják ezt páran.

Addig is viszont, akit érdekel az emberi jogok európai jogvédelmi rendszerének működése, a kapcsolat az Európa Tanács és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, valamint az EU között, annak összes trükkjével és kérdésével, azt szívesen látjuk az EU jog workshop programunk pár nap múlva esedékes újabb rendezvényén, ahol ezt a témát járjuk körbe, és nem csupán tolmácsoknak vagy fordítóknak lehet érdekes és hasznos, hanem mindenki számára, aki kicsit jobban látni akar a pályán. Bővebb információ itt elérhető:

http://www.facebook.com/events/502011040455415

Biodíszlet és politikai eszköz tábornokokról

Tegnap készült velem egy interjú az Orbán Viktor évértékelőjén felvonult vagy felvonultatott egyenruhások témájában:

https://hirklikk.hu/kozelet/lattmann-tamas-orban-evertekeljen-szabalyellenesen-jelentek-meg-a-ftisztek/360240

Közben persze folyamatos a kavarás, hogy most pontosan ki volt a rendezvény szervezője, milyen mértékig melyik szervezet. Teljesen mindegy. Az a rendezvény minősül hivatalos kormányzati rendezvénynek, amit valamilyen jogszabály alapján rendeznek, aminek részleteit jogszabály határozza meg, minden más azon kívül esik. Amúgy pedig a kormányzati zavart kommunikáció legszebb jele, amikor arról hadoválnak, hogy nem, nem pártrendezvény, hanem kormányzati, mert… Mert… Mert nem is a Fidesz pártalapitványa, hanem a Mádl-féle egyesület szervezte. Aha.

Na, elég a színházból, gyerekek…

Az amerikai elnöki “state of the Union” beszédekkel való összehasonlítást meg pláne felejtsük el.

A volt szudáni diktátor is a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kerülhet

A híradások szerint van rá esély, hogy a közeljövőben a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kerüljön Szudán tavaly áprilisban megbuktatott diktátora, Omar al-Basír.

Az országban történt népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt a hágai székhelyű büntetőbírói fórum 2005 óta folytat vizsgálatokat, amikor az ENSZ Biztonsági Tanács – első alkalommal a bíróság alapokmányának 1998-as elfogadása valamint működésének 2002-es megkezdése után – az ENSZ Alapokmány VII. fejezete alapján elfogadott, azaz kötelező erejű, történelmi jelentőségű 1593. sz. határozatával a Szudánban (különös tekintettel a darfúri régióban) kialakult helyzetet a bíróság elé utalta. Ezek után 2009-ben, majd 2010-ben adtak ki letartóztatási parancsot az államfő ellen, természetesen az állam ezeknek nem tett eleget. Ez a helyzet viszont a tavalyi szudáni események, al-Basír bukása és elzárása eredményeképpen várható volt, hogy változni fog.

Mivel Szudán nem részese a bíróságot létrehozó, 1998-ban elfogadott egyezménynek, az ún. Római statútumnak, a BT utaló határozata volt az egyetlen lehetőség, hogy a fórum foglalkozhasson az itt történtekkel. Az elmúlt évek során több magyar és angol nyelvű írásomban is megfogalmaztam aggályokat azzal kapcsolatban, hogy ez a lehetséges módszer összességében árt vagy segít a bíróságnak (lásd pl. itt, itt, vagy itt), alapvetően pesszimista következtetésekkel. Tavaly, olvasva a Szudánból érkező híreket, komoly aggodalmaim voltak, hogy esetleg Szudánban is a líbiaihoz hasonló forgatókönyv fog megvalósulni (lásd pl. itt, illetve itt, már a címben is a “kudarc fokozatait” emlegetve), de ha a most érkező hírek valósak, akkor talán ez elkerülhető, a nemzetközi büntetőjog területe pedig egy igen fontos üggyel fog gazdagodni.

Ami viszont biztos, hogy nekem az idei évre nagyjából elkészült, az állami szuverenitás nemzetközi intézményekre átruházott egyes elemeivel foglalkozó habilitációs dolgozatomhoz hozzá kell nyúlnom. 🙂

Autonóm fegyverrendszerek és a nemzetközi jog

Szeretem, amikor az aktuális politikai, közéleti témákhoz képest inkább szakmai kérdésekkel keres meg a sajtó, ennek egyre ritkább példájaként merült fel az autonóm fegyverrendszerek problémája, amivel a Euronews jelentkezett nemrég.

Az elkészült anyagukat itt lehet elolvasni és megnézni: https://hu.euronews.com/2020/02/07/etikai-kerdeseket-vetnek-fel-a-gyilkos-robotok

Persze a gyilkos robotokon és a terminátorokon túl a kérdés jóval bonyolultabb, ha valakit mélyebben is érdekel a téma, nemsokára lesz egy szakmai konferencia az NKE (és más, általam egyébként sűrűn kritizált intézmények, de ez igazából irreleváns) szervezésében, ahol a témát jóval mélyebben fogom kifejteni a 9. szekcióban “Autonóm fegyverrendszerek alkalmazása és az alapjogok, különös tekintettel az élethez való jogra” cím alatt, majd utána terveim szerint valamilyen írásos formában közzétenni. (Érdekesség, hogy a konferencia programjának összeállítása még a jogsértő kirúgásom előtt történt, a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő nyilvános felhívás és előadás-szelekció után, emiatt döntöttem úgy, hogy a szervező kollégák iránti tiszteletből nem vonom vissza a jelentkezésemet, ellenben a saját szekciómon kívül más programon nem veszek részt.)

A program itt elérhető: https://itki.uni-nke.hu/hirek/2020/01/24/a-februar-27-i-konferencia-programja

(Sok) minden, amit tudni érdemes az ún. “Minority Safepack” európai polgári kezdeményezésről

Az állandó kritizálásom mellett mindig örömmel látom, amikor a sajtóban szakmai szempontból is jó, helytálló írások, elemzések jelennek meg, ha pedig élvezetes stílus is járul hozzájuk, még jobb. Emiatt javaslom elolvasni ezt a tegnap az Azonnali c. online kiadványban megjelent írást:

https://azonnali.hu/cikk/20200205_bemutattak-a-bizottsagnak-a-minority-safepack-javaslatot-elolvastuk-es-elmondjuk-mi-van-benne

A még 2013-ban megindított ún. “Minority Safepack” európai polgári kezdeményezés lényege, hogy az európai államokban élő kisebbségek védelmére ne csupán a rendelkezésre álló, Európa Tanács (a másik “nagy” európai integrációs szervezet, 47 tagállammal) keretében elfogadott nemzetközi egyezmények rendszerében foglalt viszonylag laza előírások legyenek alkalmazhatóak, hanem maga az Európai Unió is alkosson jogszabályokat a területen. A probléma, ahogy arra a cikk is kitér, hogy az alapító szerződések alapján az EU-nak nincs ilyen hatásköre, (részben) emiatt pedig a magam részéről az elmúlt években magát a kezdeményezést mindig is kicsit ferde szemmel figyeltem. Nem a céljával volt soha gondom, ám a kezdeményezők Fidesz- és kormányközeli köre, a kezdeményezés jogi értelemben nyilvánvalóan aggályos jellege számomra azt vetítette előre, hogy egy előre kiszámítható kudarc újabb EU-ellenes eszközként fog működni a politikai kommunikációs térben (és ennek okán többször keveredtem néhol nyilvános vitába is a kezdeményezést támogató ellenzéki szereplőkkel is, így pl. az Azonnali tulajdonosával, Ungár Péterrel).

Nos, akár igazam lesz a végén, akár nem, a mostani konkretizált előterjesztés-csomag, amit a szervezők letettek az asztalra, tartalmaz komolyan vehető elemeket, amelyek tekintetében lehetséges, hogy az Európai Bizottság kézzelfogható, konkrét javaslatokat tegyen le az asztalra. Aztán persze érdekes kérdés lesz, hogy azokat sikerül-e az uniós jogalkotáson “áterőltetni”, de egyvalami biztos: ha nem, akkor az megint nem az “EU hibája” lesz, hanem a tagállamok egyéni, vélt vagy valós érdekeiből fakadó, a kormányzat és körei által az egekig magasztalt és állítólag nagyban fenyegetett állami szuverenitás újabb diadalaként értelmezhető rögvalóság következménye. Az uniós jogalkotás ugyanis nem “Brüsszel döntése”, hanem hosszú folyamat, amelyben a Tanácson és az Európai Parlamenten keresztül a tagállamok vesznek részt.

Érdeklődve figyelem.