Tegnap jelent meg a Magyar Hang “Reptér” című podcast-felvétele, amiben arról beszélgettünk, hogy mit is jelent, ha egy állam Jeruzsálemet “ismeri el” Izrael fővárosaként, és ennek jeleként oda költözteti a nagykövetségét Tel-Avivból? Mi történne, ha oda költözne a magyar nagykövetség is, sért-e ezzel valamiféle közös uniós álláspontot? Van-e arra nemzetközi jogi lehetőség, hogy a palesztinok elérjék azt, hogy az Egyesült Államokat kötelezzék diplomáciai képviseletük elköltöztetésére onnan?
Mindezeket és még sok más csatlakozó kérdést jártunk körül Balogh Rolanddal, a Magyar Hang külpolitikai újságírójával egy kifejezetten jól sikerült, tartalmas beszélgetés során.
Ha valakit érdekel a kérdés tágabb történelmi-jogi-politikai kontextusa, akkor még 2018 végén tartottam erről a kérdésről egy hosszabb előadást, ami lefedte azokat is, ennek videofelvétele két részben megtekinthető:
Pénteken a Nemzetközi Büntetőbíróság pénteken kiadta az első letartóztatási parancsait az Ukrajna területén zajló háborúval kapcsolatban. Azok címzettjei Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint a hivatalában dolgozó orosz gyermekjogi ombudsman, Marija Lvov-Belova. Összefoglalóan adnék most információkat erről a kérdésről, felhasználva ahhoz az elmúlt néhány nap médiamegjelenéseit is.
A hágai székhelyű bírói fórum eljárásának jogalapját, az azzal kapcsolatos fontosabb információkat már leírtam itt, illetve elmondtam itt (0:41-től), azokat itt most nem ismétlem meg. A kiadott parancsról az ATV híradójának nyilatkoztam másnap:
Érdekes módon, a letartóztatási parancs alapjául szolgáló vád a rengeteg, az elmúlt hónapban megfogalmazott állításhoz képest elég specifikus. Miközben az utóbbi időszakban folyamatosan fogalmazódtak meg vádak nagyon sokféle nemzetközi jogsértéssel és lehetséges bűncselekménnyel kapcsolatban, a bíróság most csak a konfliktus során elhurcolt ukrán gyerekekkel kapcsolatos háborús bűncselekmény tekintetében emelt vádat. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az elmúlt hónapok során ebben a kérdésben sikerült kellő bizonyítékmennyiséget összegyűjteni, tehát várhatóan lesznek még később vádemelések más cselekményekkel összefüggésben is. Azt is érdemes lehet halkan megjegyezni, hogy a vád tárgyává tett cselekmény az ügyészi álláspont szerint háborús bűncselekménynek minősül, de könnyen valósíthat meg népirtást is, ahogy erre egy későbbi interjúban Hoffmann Tamás is felhívta a figyelmet.
Azt mindenképpen hozzátenném, hogy e bűncselekmény különleges jellege indokolja a gyermekjogi biztos asszony megjelölését is, ám annak a későbbiekben lehet akár politikai-taktikai oka is, csúnyán megfogalmazva, kell egy olyan figura is a képbe, akit akár feláldozhatónak is ítélhet az orosz oldal, ha úgy alakul…
Mit jelent egy ilyen letartóztatási parancs a gyakorlatban?
A letartóztatási parancs egyetlen – viszont jelentős – kötelezettséget ró azok az országokra, amelyek részei a Nemzetközi Büntetőbíróság rendszerének, akik megerősítették annak alapító szerződését: ha arra lehetőségük nyílik, kötelesek a bíróság letartóztatási parancsa által érintett személy(eke)t lefogni és átadni a bíróságnak, azaz Putyin elnök és Lvov-Belova jobban teszi, ha nem lép ilyen államok területére.
Persze, a helyzet nem mindig vegytiszta, a bíróság tevékenysége régóta vált ki vitákat, adott esetben ellenállást, most is elég vad dolgok is megjelentek, elég talán a Medvegyev-féle rakétatámadás belebegtetésére gondolni. Annyit érdemes rögzíteni, hogy ha nem is ennyire élesen, de azért az sajnos bevett dolog, hogy a bíróság intézkedésével érintett, vagy attól tartó államok valamiféle ellenintézkedéseket jelentenek be, vagy fenyegetőznek például a bíróság elhagyásával. Erről a témáról még 2017-ben írtam egy tanulmányt a prágai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének, amiben már akkor kitértem a bíróságról való orosz kivonulásra is, amire épp a korábban már említett ukrán alávetési nyilatkozat miatt került sor. Később, 2020-ban hosszasan beszéltem az HBC-n fenntartott podcast-csatornámon a Trump-adminisztrációnak a bíróság elleni fellépéséről, miután az bejelentette, hogy az Afganisztán területén elkövetett lehetséges bűncselekmények miatt fog vizsgálatokat folytatni. És ha már mosolygunk az orosz rakétán, érdemes lehet emlékeztetni, hogy húsz éve az Egyesült Államokban konkrétan törvényt fogadott el a Kongresszus, amiben felhatalmazta a mindenkori elnököt arra, hogy akár fegyveres erőt is alkalmazzon annak érdekében, hogy kiszabadítson a Nemzetközi Büntetőbíróság elé került amerikai állampolgárt.
Mindezekről beszéltünk hétfő este az ATV Egyenes beszéd c. műsorában is:
Mi a helyzet Magyarországgal?
Magyarország még az elsők között írta alá, majd erősítette meg a Római statútumot, így annak előírásai ránk kötelezőek, és ugyanazok a fent leírt kötelezettségek terhelnek minket, mint a többi részes államot. Természetesen nem tudjuk előre, hogy Oroszország, illetve Putyin elnök hová tervez utazni (a leginkább valószínű következő úticél a BRICS-országok dél-afrikai csúcstalálkozója lesz), de Magyarország – ahogy arra utaltam a fenti interjúban is – kellemetlen helyzetben találhatja magát, ha valamiért felkerül az úticélok listájára. Könnyen alakulhat ki ugyanis szakítópróba-jellegű helyzet, amiben Oroszország és Putyin válaszút elé állítja Magyarországot és Orbán Viktort: teljesíti-e vagy megpróbálja-e teljesíteni e kötelezettségét, vagy vállalja-e a jogsértést. (Érdeklődve várom, mi lesz Dél-Afrikában, ugyanis az az állam részes a büntetőbíróság statútumában…)
Ez már csak azért is kellemetlen, mert a jogsértés lehetősége nálunk sajnos szándék nélkül is fennáll. Felmerült egy régóta fennálló gyakorlati probléma, amire a letartóztatási parancs kiadása utáni napon Varga Réka hívta fel a figyelmet a médiában, aminek lényege, hogy a mai napig nincs kihirdetve és megfelelően átültetve a magyar jogba a bíróságot létrehozó nemzetközi szerződés, ami kérdésessé teszi annak gyakorlati alkalmazhatóságát. Ez egy valós, 2001 óta létező, szakmai körökben jól ismert probléma, amit már többször jártunk körbe különböző szakmai fórumokon, sajnos nem sok gyakorlati eredménnyel, e kérdésben a megfogalmazott kritikáink és észrevételeink az elmúlt húsz évben folyamatosan lepattantak minden kormányról és releváns döntéshozóról. Erre is kitértünk a Klubrádiónak a témában adott hétfői reggeli interjúban, majd este, a fenti Egyenes beszéd műsorban.
Akit a részletek is érdekelnek, még 2011-ben írtam erről egy tanulmányt, amikor még nem lehetett tudni, hogy az új Alaptörvény, majd minden létező kapcsolódó jogszabály újraírása milyen hatással lesz az akkor már tíz éve fennálló problémára, csak remélni lehetett, hogy segít rajta. Nem segített. Hiába született új büntető törvénykönyv, új büntető eljárási törvény stb., a probléma továbbra is megoldatlan. 2018 októberében a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetben, majd 2021 júniusában a Leideni Egyetemen tartott nemzetközi kutatói konferencián beszéltem a témáról. Érdekességképpen ajánlom még az MTA konferenciáról Prof. Kovács Péter, a Nemzetközi Büntetőbíróság magyar bírójának előadását, amit utána írásos formában közzé is tett, ami ad némi betekintést a kialakult helyzet okairól.
Természetesen folyamatosan figyeljük a további eseményeket.
Nemrég, pénteken délután egy jó hangulatú felvételen vettem részt Szegeden, ahol az Egyetem TV megkeresésére beszélgettünk hosszasan európai uniós alapkérdésekről. Régóta terveztük már ezt, de nagyon nehezen jött össze – végül viszont, úgy gondolom, megérte.
Beszéltünk az uniós jog sajátosságairól, a legfontosabb intézményekről, jogalkotásról, döntéshozatalról – próbáltam kihasználni a lehetőséget és kitérni a legtöbb olyan kérdésre, ami jellemzően félreértések tárgya szokott lenni, de máshol, máskor általában nincs idő a tisztázásukra.
Fun fact: jó időre ez az utolsó alkalom, hogy szakállal vagyok látható. Ne kérdezzétek, miért, nincs különösebb oka. Egyszerűen így jött ki… 🙂
Tegnap kora este a Klubrádión beszélgettünk a címben jelzett kérdésről. Ahogy a sajtó is kimerítően beszámolt róla, a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága egy konkrét egyedi ügyben hozott ítéletében úgy találta, hogy a NAV által alkalmazott adóslista az Emberi jogok európai egyezménye 8. cikkének, azaz a magán- és családi élethez való jognak a sérelmét valósítja meg.
A beszélgetés során kitértünk a jogintézmény történetére, funkciójára, a bíróság által mérlegelt szempontokra, és a döntés lehetséges hatásaira és következményeire.
A hang esetleges furcsaságára és alkalmankénti kihagyásokra az a magyarázat, hogy épp vonaton ültem, Szegedről jöttem Budapestre. Az élő beszélgetés előtt egy perccel még a hangosbemondó lelkesen ismertette a további útvonalat, épp Kiskunfélegyháza előtt voltunk, jót mosolyogtam a gondolaton, hogy milyen jó lesz ez háttérnek az élő rádióbeszélgetés alatt, de végül ez elmaradt. 🙂
Tegnap reggel az ATV Start műsorában beszéltünk a címben jelzett kijelentés lehetséges valóságtartalmáról. Ennek során több mindent is érintettünk, így azt, hogy vajon a folyamatban lévő, a magyar kormány és az EU tagállamai közti vitának van-e geopolitikai tartalma (nyilván nincs), a magyar egyetemi felsővezetők szolgalelkűsége, és más, ami mind-mind kirajzolja, hogy miért is egyre rosszabb a megítélésünk Európában. A beszélgetés itt nézhető vissza:
Sajnálom, hogy a beszélgetésre telefonon keresztül került sor végül, és elnézést kérek az ATV szerkesztőitől és munkatársaitól, hogy az utolsó pillanatban kellett gyorsan átszervezni a dolgot – az interjút a Dombóvári útról adtam, ahol nagy nehezen sikerült leparkolni az autómat, amiben az ATV felé haladva – sejtésem szerint – a generátor hibája miatt egyszer csak minden elektronika megadta magát, és végül trailerrel kellett elvitetni szerelőhöz. Ez azért is kellemetlen volt, mert terveim szerint az ATV után gyors tempóval Szegedre kellett volna mennem, az Egyetem TV felvételére, hát az is átcsúszott délutánra… Viszont legalább nagyon jól sikerült, nemsokára elérhető lesz az is.
Műkedvelők számára a riporter által említett korábbi Facebook-bejegyzésem:
Az egyetemi kuratóriumok problémájáról írt korábbi bejegyzésem, amiben azt is leírtam, hogy várhatóan miért nem fognak megfelelni az Európai Bizottságnak a kormány javaslatai, itt érhető el.
Ma jelent meg a 24.hu oldalon egy érdekes írás, amiben a címben jelzett kérdést járjuk körül Szegő Ivánnal, mellettem még Róna Dániel szólalt meg szakértőként.
Jó volt egy kicsit jól megfogalmazott kérdések mentén áttekinteni a csatlakozó kérdéseket. Annak külön örültem, hogy sikerült egy kicsit egyenesbe tenni a Várhelyi Olivér uniós biztos európai parlamenti képviselőket “lehülyéző” megszólalása kapcsán felmerült tízezer forintos kérdést, ami a médiában elég széttartó válaszokat hozott különböző megszólalóktól, jelesül, hogy Ursula von der Leyen kirúghatja-e őt emiatt. Nos, a szabály az, hogy ha az Európai Bizottság elnöke felszólítja a biztost lemondásra, az köteles lemondani, tehát lényegében igen, kirúghatja (Lásd: EUSZ 17. cikk, (6) bek.).
Ugyanakkor oka van annak, hogy erre nem kerül sor. Őt ugyanis pótolni kéne, ahhoz pedig arra van szükség, hogy az Orbán-kormány is partner legyen, azaz delegáljon egy másik biztos-jelöltet. Az elmúlt években néhány esetben került sor ilyesfajta “cserére” (a cikkből ezek a példák végül kimaradtak), de minden esetben úgy, hogy az adott tagállami kormány nem támasztott nehézségeket a folyamattal kapcsolatban, mindig gondoskodtak új jelöltről. A jelenlegi feszült politikai helyzetben viszont egészen biztosra vehetjük, hogy Orbán Viktor nem szívesen engedi el Várhelyi kezét, Ursula von der Leyen pedig nem fog újabb frontot nyitni a magyar kormány és a Bizottság közötti, amúgy is számos okból feszült viszonyban. Tehát Várhelyi Olivér a helyén marad és lényegében egy légüres térben mozog tovább, hiszen az EU bővítése a következő években továbbra sem lesz prioritásos kérdés.
Tegnap jelent meg a hvg.hu fizetős felületén egy, a közreműködésemmel született cikk a mindig kiváló Eurológustól, ami azt járja körbe, hogy hogy állnak a háborúval kapcsolatos büntetőjogi felelősségre vonatkozó vizsgálatok, milyen lehetőségek vannak tényleges eljárásokra, milyen intézmények állnak ehhez rendelkezésre, stb.
Tegnap a Tilos Rádión beszélgettünk az Erasmus-ügyről, ami csupán az egyik – de látványos – olyan problémaként jelenik meg, aminek rendezését az Európai Bizottság a források megnyitásának feltételéül támasztja. Sok kérdés mellett az is felmerül, hogy vajon jelent-e fordulatot, ha a miniszterek lemondanak a kuratóriumi tagságaikról? Ónody- Molnár Dóra társaságában beszélgettünk erről a “Brüsszeli diktátum” című műsor szerkesztőivel.
Amióta az év elején kirobbant a hír, hogy az Európai Bizottság befagyasztja az Erasmus+ és a Horizont Európa programok finanszírozását azokon az egyetemeken és egyéb intézményeken, amelyeket a kormány az elmúlt időszakban ún. “közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok” irányítása alá szervezett ki a kormány, folyamatosan megy a kommunikációs háború a kormány és a… majdnem azt mondtam, hogy az ellenzék, de igazából a kormány és a valóság között. A mai hír, miszerint „a politikusok hajlandóak visszalépni”, várhatóan nem fog nagy változást okozni. Lássunk kicsit tisztábban!
Orbán Viktor a brüsszeli döntés után pár nappal azzal reagált arra, hogy “hogy politikusok ülnek egy egyetem kuratóriumában, Nyugat-Európában egy általános gyakorlat, semmi rendkívüli nincs benne”, amit rögtön elkezdett ismételgetni a kormánypárti propagandamédia. Rögzítsük gyorsan az elején: a Bizottságnak, akármit is állít a kormány, és az általa kitartott propagandisták, nem azzal van gondja, hogy politikusok, kormányzati emberek is részt vesznek az egyetemek ellenőrzésében. Ez a hazug duma csak arra jó, hogy a kedvenc kommunikációs játékot játszhassák: kettős mércére hivatkozhassanak, erőltessék a szokásos sérelmi politizálást, amire oly vevők a tudatlan, tájékozatlan hír- és politikafogyasztók. Megkockáztatom, a Bizottságnak még azzal sincs komoly gondja, hogy ezekben a zavaros testületekben milliós juttatásokat vesznek fel a kormány aktorai és nyaloncai, bármi ellenszolgáltatás, az adott intézmény működéséhez való bármiféle érdemi hozzájárulás nélkül.
Akkor viszont mivel van gondja? Miért látja ebben az uniós pénzek ellopásának veszélyét, ha egyszer állítólag ez a nyugati állami egyetemeken is bevett gyakorlatnak számít?
A válasz nagyon egyszerű: a Bizottság az uniós források elköltésének jogszerűségét azért látja veszélyben Magyarországon azzal, hogy kormányzati politikusok ülnek a kuratóriumokban, mert ezek a kuratóriumok nagyon sok különbséget mutatnak a nyugati egyetemi “társaikhoz” képest. E különbségek miatt pedig ezek a kormányközeli döntéshozók a kormány által kialakított szabályok szerint döntő, zavartalan és megkerülhetetlen befolyással bírnak az adott egyetemre, kutatóintézetre érkező uniós források elköltésére, ami a korrupció melegágya.
Hogy ez világos legyen, vegyük számba, hogy a kormány által példaként hangoztatott nyugat-európai állami egyetemeken működő modell milyen pontokon különbözik a magyar kormány által bevezetett borzalomtól:
A magyar rendszerben ezek a kuratóriumok rendkívül széles jogköröket kaptak az egyetemek fölött, lényegében azok tulajdonosaivá váltak. Állami vagyonból keletkezett magánvagyon. Máshol ilyen formát nem látunk. Ez a kvázi-tulajdonosi pozíció egészen más, mint a nyugat-európai gyakorlat, ahol az ilyen testületek maximum jóváhagyhatják vagy elutasíthatják az egyetem döntéseit, megfelelő indok megléte esetén.
Míg nálunk ezek a kuratóriumok tényleges döntési jogot, irányítási lehetőséget kapnak az egyetemek felett, a nyugati egyetemeken az egyetemek szenátusai megtartják a tényleges döntéshozó szerepet, beleértve abba az ellenőrzési jogot maguknak a kuratóriumoknak a működése felett is. Azokon a nyugati egyetemeken pedig, ahol van egy-két politikus, ők egy nagyobb testület tagjai között foglalnak helyet, azaz a döntéshozatalban nincs befolyásoló jelentőségük.
A magyar rendszerben a kuratóriumok tagjai a kormány kinevezettjei, a legtöbb nyugati egyetemen az egyetemi szenátusoknak is van beleszólásuk a személyi összetétel kérdéseibe.
A nyugati egyetemek kuratóriumaiban a tagság általában időhöz kötött, nálunk viszont élethosszig tart, aminek semmi észszerű indoka nincs. Az lenne teljesen logikus, ha egy, a politikai szféra által kinevezett tagot ugyanaz el is távolíthatna bármikor (arról nem is beszélve, hogy a politikai kinevezéseknek illenék konszenzusosnak lenniük, ahogy jobb helyeken szokás ebben a kérdésben), de az teljesen abszurd, hogy a kormány pillanatnyi (kegyúri) döntése élethosszig tartó kinevezést jelent a közvagyon terhére.
Ráadásul a kuratóriumi tagság a legtöbb nyugati egyetem esetében a politikusoknál nem valamiféle kegyadomány a rendszert felrajzoló miniszterelnöktől, hanem az adott politikus által választások eredményeképpen betöltött pozícióhoz kötődik és értelemszerűen addig is tart.
Azt már mondani sem merem, hogy nem jellemző, hogy a kuratóriumi tagságot az adott állam átlagfizetésének tízszeresének megfelelő összeggel honorálná bárki is a tagságot betöltő személy számára. Egy ilyen tagság ott nem jutalom, kegyadomány, hanem általában felelősséggel járó, a közösség érdekében végzett feladat.
Ezek a pontok teljesen világossá teszik, hogy mi a probléma. És legyünk őszinték: ezen nem fog segíteni, hogy most a kegyúri döntéssel kinevezett arcok kegyúri érdekből lemondanak esetleg a kinevezésükről. A problémát nem fogja megoldani, és ha van egy kis esze, az Európai Bizottság sem fogja elfogadni, azzal ugyanis jó eséllyel csak életben tartaná a kormány “kettős mércét” emlegető hazugságát.
A rendszert magát kell megszüntetni, úgy ahogy van, vagy legalábbis tisztességessé alakítani.
Meghívtak a DK TV-be és elfogadtam. Leomlottak a kőfalak. Kiderült az igazság.
Vagy egyszerűen csak megtisztelőnek tartottam és örültem neki. A tizenéves kis Lattmann gyerek egyik álma megvalósult, egy képernyőn szerepelt Vágó Istvánnal. Jó volt ezúttal Kálmán Olgával nem szemben, hanem mellette ülni.
Vagy Soros. Meg Brüsszel. A médiamegjelenések szankciósinflációja.
Lattmann Tamás honlapja 