Erre az oldalra gyűjtöm össze a koronavírus-válsággal kapcsolatban tett megszólalásaimat, interjúimat és amit érdemesnek tartok azzal kapcsolatban megosztani.
Elérhető videók:
A YouTube csatornámon külön, folyamatosan bővülő tematikus listára rendezve elérhetők a koronavírus-válsággal kapcsolatos korábbi interjúk, médiamegjelenések és egyéb videók.
A koronavírus-válság témájában írt utolsó bejegyzéseim:
Magyarország államformája: veszélyhelyzet
A tegnapi közlönyből megtudhattuk, hogy a kormány meghosszabbította a “háborús veszélyhelyzet” című jogi monstrum hatályát. A jogállamiság nagyobb dicsőségére, ami már a 2015 óta folyamatosan tartó “migrációs válsághelyzet”-tel nagyon szép formát vett, majd 2020-ban a pandémiás helyzet alaptörvény-ellenes veszélyhelyzetesítésével nyíltan is ki lett kukázva, majd az Alaptörvény kilencedik módosításával még be is lett ismerve, szóval…
Beszélgetés a különböző veszélyhelyzetekről a CEU-n
Pár napja volt egy érdekes beszélgetés a CEU budapesti helyszínén annak alkalmából, hogy formát öltött az Alaptörvény tizedik módosítása, amely (újra) megváltoztatja a veszélyhelyzeti állapot feltételeit, aminek “köszönhetően” már egy szomszédos országban zajló háború is elegendő annak bevezetéséhez. Alapvető fontosságú kérdés, hogy ez milyen hatással lehet a szabadságjogokra nézve, illetve hogy milyen eredményeket vár a…
Kötelező (?) oltás és a nemzetközi jog
Ma a Hit Rádió Ultrahang című műsorában a koronavírus-oltásokra vonatkozó nemzetközi jogi környezetet jártuk körbe, aminek az adott aktualitást, hogy egyre több állam vezet be, vagy tervez bevezetni olyan intézkedéseket, amikkel akár kötelezővé is tenné annak felvételét. Milyen lehetőségeket biztosít az államoknak a nemzetközi jog, illetve milyen korlátokat támaszt azokkal szemben? Van-e lehetőség valamilyen jogorvoslatot…
A különböző védettségi/oltási igazolványok kétféle felhasználásáról
Az oltottság növekedésével és a szolgáltatások fokozatos nyitásával egyre inkább előkerül egy olyan kérdés, amiről eddig csak nagyon szőrmentén beszéltünk nyilvánosan, illetve ami minden uniós tagállamban gyorsan növi ki magát gyakorlati problémává. Nevezetesen a tagállami oltási/védettségi igazolványok/igazolások illetve az uniós “vakcinaigazolvány” kettősségéről. Márpedig ez a kettősség fontos következményekkel jár. De először az alapokat tegyük gyorsan…
Vakcinák kérdése Semjén Zsolt fura értelmezésében
Szórakoztató tud lenni, amikor Semjén Zsolt megszólal. Olyankor gyakran felmerül bennem a kérdés, hogy magától nyomja, lelkesedésből, vagy egyezteti előtte a kommunikációs központtal. Nemrég például arról beszélt egy online konferencián, hogy Magyarország csak azon országok védettségi igazolványát fogja elfogadni, amelyek kölcsönös alapon a magyar oltásokat elfogadják. Ezzel ugye arra a problémára próbált reflektálni, hogy miközben Magyarország…
A COVID-vakcinák szabadalmainak feloldásáról
Tegnapelőtti, komoly figyelmet kapott hír, hogy az Egyesült Államok kormányzata hajlandó támogatni a COVID-oltóanyagok szabadalmának ideiglenes feloldását annak érdekében, hogy azok olcsóbban és gyorsabban hozzáférhetővé válhassanak a világ szegényebb régiói számára is. A jelenlegi nemzetközi jogi szabályozás alapján ugyanis – leegyszerűsítve – az államok az ún. TRIPS-egyezmény alapján jogosultak és egyben kötelesek is a szellemi…
Meghosszabbítják. Megint. Miért is ne? Megtehetik…
Az Alaptörvény-ellenes veszélyhelyzetet. Megint csak úgy, mint a kisvasutat Bicskéig. Mert miért is ne? Jogállam, Fidesz… Ahol úgy néz ki a parancsra jogalkotás, hogy gond nélkül írják vissza azt a törvényt, amivel a CEU-t elüldözték olyanra, hogy a Fudan-t azzal hozhassák be helyette. Nem kell ezt túlelemezni, egyszerű ez, mint a faék. Ismétlem, jogállam, Fidesz.
Klubrádió – Para-Kovács Imrével
Csütörtök reggel a Klubrádión Para-Kovács Imrével beszélgettünk az uniós vakcinaútlevél helyzetéről, jogállamisági és korrupciós kérdésekről. Idő és lehetőség is volt kifejteni a dolgokat, ritka élmény. Itt visszahallgatható:
A “vakcina-útlevél” kérdései és a légiipar – az Aeropark vlogján
Nagyon nagy élmény volt számomra, hogy pár napja az általam nagyon kedvelt Aeropark videoblogon beszélgettünk egy kicsit a koronavírus és az előkészületben lévő vakcina-útlevél lehetséges hatásairól. Különösen jó volt, hogy kivételesen ennek a kérdésnek a kérdező nem igazán a politikai aspektusaira volt kíváncsi, hanem az iparági hatásaira – ami számomra is örömmel fogadott változatosságot jelentett.…
Azonnali – podcast beszélgetés a Bizottság “vakcina-útlevél”-javaslatáról
Még március 17-én beszélgettünk az Azonnali podcast csatornáján a leendő vakcina-útlevélről, annak apropóján, hogy a Bizottság végre-valahára közzétette a szövegszerű javaslatát. Ahogy az várható volt, a Bizottság végül megoldotta, hogy ne kelljen állást foglalnia az EU által jóváhagyott vagy jóvá nem hagyott oltóanyagok kérdésében , azt egyszerűen átpasszolta a tagállamoknak. A beszélgetés során megbeszéltük, hogy…
Betöltés…
Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.