Beszélgetés a diploma-botrányba keveredett politikusokról

Ma egy érdekes beszélgetésre került sor a Hit Rádióban Hack Péter társaságában. Azt a kérdést jártuk körbe, hogy hogy vajon mi az, ami elvárható egy politikustól. Kell-e, hogy legyen diplomája, és ha nem, akkor miért törekednek mégis arra, hogy úgy tűnjön, mintha lenne?

Személy szerint úgy gondolom, hogy nagyon nagy a baj, amikor nem létező diplomák, hamisított önéletrajzok, kamu felsőoktatási “teljesítmények” határozzák meg a közéletet és annak kommunikációját. A probléma nem most kezdődött, és nyilván nem is fog egyhamar eltűnni, a kérdés az, hogy egy-egy ilyen eset milyen visszhangot és reakciókat vált ki. A szekértábor-logika (a másik oldalét üvöltve hordozzuk körbe, a miénket meg elhallgatjuk vagy bőszen kimagyarázzuk) pedig ebben a kérdésben elképesztően káros lehet.

A beszélgetés itt nézhető/hallgatható meg:

Nagy Boldizsárral közös cikk az Élet és Irodalom hasábjain

Megjelent az Élet és Irodalom számára Nagy Boldizsárral közösen írt cikkünk, amiben azt jártuk körül, hogy milyen szabályok mentén alkalmazható erőszak, különösen fegyveres erőszak tüntetések vagy zavargások esetén.

A kérdés apropóját természetesen a Kazahsztánban kialakult helyzet adta, és talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a kialakult helyzetben egyikünk sem találta jogszerűnek a fegyverhasználatot. A részletes elemzés elérhető online is.

A diplomáciai útlevelekről újra, most a Völner/Schadl-botrány kapcsán

Újra megjelent a sajtóban a diplomáciai útlevelek kérdése egy újabb kormányzati botrány kapcsán. Korábban Dzsudzsák Balázs, majd Szájer József ügyével kapcsolatban merült fel a kérdés, az előbbivel kapcsolatban itt érhető el az akkori nyilatkozatom, amivel megpróbáltam megmagyarázni az ilyen útlevelek kiadásának hogyan-mikéntjét és problémáit, az utóbbi kapcsán pedig itt megpróbáltam elmagyarázni, hogy miért is nincs igazán jelentősége nem csupán a haveri alapon kiadott, de sok más diplomáciai útlevélnek sem – Magyarországon elvileg semmilyen könnyítést nem ad, külföldön pedig – megfelelő akkreditáció hiányában – lényegében érvénytelen, a helyi hatóságok számára nem létezik.

Persze, ettől függetlenül van valamiféle vonzódásuk a rezsim ilyen-olyan kegyenceinek ehhez a dokumentumhoz (nem szeretnek sorba állni a reptereken például, csak hogy ne valami rosszindulatú feltételezéssel éljek, bár ugye a Csíki Sör tulajdonosánál igen konkrét visszaélésekről adott hírt a média korábban), szóval igazából meg sem lepődtem, amikor kiderült, hogy Schadl Györgynek és feleségének is volt ilyenje, amiket most kutyafuttyában vont vissza a külügy. Többek közt erről is beszéltem ma reggel a Klub Rádiónak, ez itt érhető el, 79:48-tól. Ezzel kapcsolatban vagy egy-két dolog, amit szeretnék kiemelni, vagy kiegészítésképpen leírni.

Jó-e a jelenleg hatályos szabályozási megoldás?

Ahogy elmondtam korábban is, a hatályos jogszabály alapján a külügyekért felelős miniszternek van mérlegelési jogköre abban a tekintetben, hogy kinek ad ilyen útlevelet. Érvényes vitát lehet lefolytatni arról, hogy ezt akarjuk-e valamikor szigorúbban szabályozni vagy nem – én ebben a kérdésben (sajnálatos, de büszkén viselt szokásomhoz híven) attól tartok, megint szembehelyezkedem a prognosztoziálható ellenzéki állásponttal: amellett ugyanis, hogy a hivatkozott jogszabály e részét borzalmas kodifikációs fércmunkának tartom (ez külön bejegyzést érdemelne, de hagyjuk), egyetértek azzal, hogy a miniszternek legyen ilyen jogköre.

Miért? Mert kell legyen ennyi flexibilitás a kormány kezében. Nem azért, mert személy szerint ennyire kedvelném a mai kormányt, vagy úgy en bloc a kormány intézményét (lol), hanem mert számos olyan helyzet vagy cselekmény áll a mindenkori kormány előtt (a sportdiplomáciától a kereskedelempolitikán át a hírszerzésig), aminek ellátásához adott esetben ez hasznos eszköz lehet. Amennyiben megpróbáljuk előre definiálni az összes ilyen lehetőséget, jó eséllyel csak újabb kodifikációs szörnyszülöttet gyártunk le, ami aztán a legelső gyakorlati helyzetben alkalmazhatatlannak bizonyul.

És nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy már megint azt látjuk, hogy nem feltétlenül a szabály rossz, hanem annak alkalmazása. Ahogy a mai interjúban is jeleztem, az a magyarázat, hogy Schadl György “nemzetközi konferenciákon vehessen részt a pandémiás időszakban”, egyrészt nevetséges (ezzel az erővel nekem és még számos tudós kollégámnak is járna, akik valóban próbálunk nemzetközi konferenciákon részt venni, amelyek ráadásul valóban alkalmasak az ország hírnevének növelésére), másrészt valótlan (nagyon gonosz dolog lenne utána nézni, ugye, hogy hány ilyenen is vett részt, vagy hogy ezek mennyire szolgáltak országos érdeket), harmadrészt pedig nem teljeskörű (hiszen a feleség diplomata útlevelét nem magyarázza). Ráadásul van itt egy másik probléma is: a jogszabály ugyanis azt mondja ki, hogy “kizárólag utazásának időtartamára” kaphat valaki ezen az alapon diplomáciai útlevelet, ebben az esetben teljesen egyértelműnek tűnik, hogy ez a kitétel nem teljesült, hiszen Schadl maga általánosságban vett lehetőségről beszélt – bukta. Halkan jegyzem meg, ennek az előírásnak az újragondolása sem lenne butaság, az életszerűség jegyében.

Összegzésképpen: a külügy a jelenlegi hatályos szabályokat sem tartotta be Schadl esetében, ahogy a korábbi, hasonlóan vitatható esetekben sem. Erre pedig nem az a megoldás, hogy rohamból módosítjuk a jogszabályokat, ami számos hiba lehetőségét hordozza magában.

Növeljük az alkalmazás garanciáit!

Annak biztosítása, hogy ne kerülhessen sor a bemutatottakhoz hasonló visszaélésszerű alkalmazásra, a legegyszerűbben a transzparencia növelésével lehetséges, erre pedig van egy nagyon konkrét, egyszerű javaslatom. A kiadott diplomáciai (és egyéb) útlevelekről a miniszter legyen köteles tájékoztatni az Országgyűlés külügyi és/vagy nemzetbiztonsági bizottságát.

Innen információ elvileg úgysem kerülhet ki, a gyakorlatban viszont valamiféle plusz politikai ellenőrzés alá kerülhetne ez a kormányzati cselekmény. Nem szeretném elvenni ezt a lehetőséget a külügyekért felelős minisztertől, de szükségesnek tartom, hogy ne ismétlődjenek meg ezek a botrányos, a közvéleményt is teljesen feleslegesen – de teljes joggal – felháborító, amúgy teljesen értelmetlen esetek.

Kötelező (?) oltás és a nemzetközi jog

Ma a Hit Rádió Ultrahang című műsorában a koronavírus-oltásokra vonatkozó nemzetközi jogi környezetet jártuk körbe, aminek az adott aktualitást, hogy egyre több állam vezet be, vagy tervez bevezetni olyan intézkedéseket, amikkel akár kötelezővé is tenné annak felvételét.

Milyen lehetőségeket biztosít az államoknak a nemzetközi jog, illetve milyen korlátokat támaszt azokkal szemben? Van-e lehetőség valamilyen jogorvoslatot keresni a nemzetközi szinten az ilyen döntésekkel szemben? Ezeket és más, csatlakozó kérdéseket jártuk körbe Király Tamás műsorvezetése mellett.

Meghallgatható itt:

Az új év első (online) szakértői kerekasztal-beszélgetése

A tegnapi napon részt vettem egy izgalmas kérdéseket felvető szakértői kerekasztal-beszélgetésén, a lassan már-már szokásos online formátumban. A szervező intézmény az Iványi Gábor vezette Wesley János Lelkészképző Főiskola, a felvetett téma pedig az Atlanti Charta, majd az Egyesült Nemzetek Nyilatkozatának elfogadásának 80. évfordulója volt, illetve, hogy a mai napokra nézve milyen hatásai lehetnek e dokumentumoknak.

A kiváló kollégák társaságában lefolytatott beszélgetés itt visszanézhető:

Korábbi, szakmai jellegű előadásaimmal kapcsolatos posztok a honlapról:

Betöltés…

Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.