Kategória: Nemzetközi jog

Orbán Viktor mint ENSZ-főtitkár?

Miután most téma lett Orbán Viktor esetleges ENSZ főtitkár-jelöltsége, beszéljünk erről egy kicsit. Rögzíteném az elején: az egészet nem tudom komolyan venni, viszont egy AI-generálta karikatúrát azért megérdemelt a dolog,

és akkor most térjünk a “komoly” részre:

Hogyan választják? A folyamat egyszerű: az ENSZ tagállamai javasolhatnak jelölteket, akik – amennyiben elfogadják – benyújtanak egy önéletrajzot és egy ún. „vision statement”-et, amit valamiféle elkézelésként kell elképzelni, amiben leírják, milyen jövőt látnak az ENSZ előtt. Ez kb. olyasmi lehet, mint egy kormányprogram, de persze mindenki olyat ír, amilyet akar, amúgyis kérdéses, hogy a nagyhatalmi támogatás/ellenzés mellett ez mennyire számít.

A következő lépés a formális jelölés, azaz az ENSZ Biztonsági Tanács ajánlása. Ehhez a a 15 tagú Biztonsági Tanácsban legalább 9 igen szavazatot kell kapnia, ami mellett nem lehet az 5 ún. állandó tag (Kína, Franciaország, Oroszország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok) “nem” szavazata, mert az a vétó automatikusan kizárja a jelöltet. Régi kérdés, hogy mi van egy állandó tag tartózkodása vagy távolmaradása esetén, az ENSZ Alapokmány nem teljesen egyértelmű szövege szerint az is vétónak minősülne, de a koreai háború óta kikristályosodott gyakorlat ennél megengedőbb, és nem tekintjük annak. Miután a Biztonsági Tanács megegyezett a jelölt személyében, határozat formájában közli azt az ENSZ Közgyűlésével, amely a tényleges választást megejti. Ehhez a 193 tagú Közgyűlés egyszerű többségi döntése szükséges.

Fontos megemlíteni ugyanakkor a regionális rotáció jelenségét: ennek lényege, hogy a gyakorlat szerint az ENSZ-pozíciókat a tagállamok mindig igyekeznek rotálni a világ különböző földrajzi régiói között, amivel az Alapokmány “egyenlő földrajzi eloszlás” előírásának próbálnak megfelelni. A kelet-európai régió, azaz az ún. “Kelet-Európai Csoport” még soha nem adott ENSZ főtitkárt, szóval ez egy magyar jelölt esetében előnyt jelent.

Mindazonáltal, amiért én viccnek tartom az egészet, az – röviden összefoglalva – a következő szempontok összessége:

1. Trump támogatása többet árt, mint használ. Plusz gyenge. Senki nem veszi komolyan, és a várható midterm égés után otthon is épp elég sok baja lesz, várhatóan kínjában erősíti majd az ENSZ-ellenes dumáit, szóval semmi komoly befolyása nem lesz arrafelé. Tipikus Piszkos Fred, jó kérdés, jó-e a barátjának lenni.
2. Ennek következményeképpen a többi nagyhatalomnak sem lesz érdeke mellé állni. Erre lehet mondani, hogy Orbán saját jogon is jól fekszik az oroszoknál és a kínaiaknál, de a tény az, hogy megbukott. Ergo az értéke erősen konvergál a nullához ezeknél a hatalmaknál.
3. Orbán maga sem különösebben népszerű, de az általa képviselt gondolat sem. Épp ma: mindenki örül a szerb változásnak, de épp most tegnap esett pofára Brazíliában ifj. Bolsonaro az elnökválasztáson. És ennek sokkal komolyabb jelentősége van globális vonalon, különösen a délin.

És még folytathatnám, de egyelőre ennyi elég is…

A következő néhány hónap elé…

Néhány szóval akkor arról, hogy mit is csinálok Németországban. Még a nyáron nyertem egy pályázatot a német-lengyel határon található Odera menti Frankfurtban (igen, ez az A “másik” Frankfurt, ahova kb- másfél éve a zöld majmok akartak menni Európa Ligát játszani a Majna menti Frankfurt HELYETT) található Viadrina Európa-Egyetemen, hogy befejezzek egy jóval korábban elkezdett, kifejezetten nemzetközi jogi kutatást, amit az elmúlt években jelentősen félrelökdösött sok minden az életemben, például a habilitációs eljárásom keresztülvágása, amikor a szépemlékű Alapjogokért Központ két lábon járó fősértettségének utasítására/unszolására/kérésére/bánjakánya még 2019-ben kirúgtak az egyetemi állásomból, csak úgy. (Ez már csak ilyen: valakit a nevetséges közalkalmazotti illetménnyel járó egyetemi állásából is ki kell nyírni, miközben ugyanakkor másoknak havi milliókat kell tolni, megint más érdekében lobbizni kell, hogy NATO főtitkár-helyettes lehessen, hiába no, nehéz a NER élete :D) Ez a kutató-elemző munka az állami szuverenitás (igen, szóval ez még mindig nem a „tiéd az ország, magadnak lopod el”-t jelenti) átadásának specifikus eseteit járja körbe, aminek keretében én a nemzetközi büntetőbírói fórumokra vázoltam fel egy értelmezési keretet (először még 2009-ben), és most ebben akarom elhelyezni pl. az új, Ukrajna tekintetében felállítani tervezett nemzetközi büntető törvényszéket (STCAU) – ami miatt ez kifejezetten érdekes volt a pályázatot kiíró egyetemnek, amely az elmúlt években kifejezetten az Ukrajnával kapcsolatos különböző, hangsúlyosan nem csak jogi témák koordinálására egy multidiszciplináris alapokon álló központot is létrehozott. A pályázatomban kifejezetten arra a témára fókuszáltam, hogy az ukrajnai háború milyen hatással lesz a nemzetközi büntetőbírói fórumok működésére a tervezett új intézménytől függetlenül (amellyel kapcsolatban egyelőre komoly fenntartásaim vannak, ezekre csak röviden utaltam pl. a honlapomon közzétett rövid elemzésben pár hónapja), hiszen az a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósági rendszerével kapcsolatban is okozott már zavarokat (erről már tudományos publikációt is közzétettem), szóval lesz min dolgozni. Ha lesz valami érdekes, leírom itt is, bár nyilván alapvetően itt a közéleti kérdéseket övezi kiemelt figyelem, hát, az lehet, hogy korlátosabban lesz. Őszintén, örülök, hogy a figyelmem egy kicsit vissza tud fókuszálni a nemzetközi jogra az Európai Unióval kapcsolatos kérdések mellett, és biztos vagyok benne, hogy a relatív távolság ezen segíteni fog.

Persze, a dolgok nem mennek mindig tervszerűen, de ki kell hozni mindenből a legtöbbet… Szóval múlt hét csütörtökön, október elsején szerződésszerűen átvettem a lakásomat az Odera-menti Frankfurtban, de kiderült, hogy hétfő előtt semmi nem fog történni, mert csak (hiába no, az egyetem itt is egyetem, a munkatempó keltette ellenszélben beállt fagyhalál itt sem a vezető mortalitási ok), és mint kiderült, a wifi-hozzáférésem sem lesz megoldva addig, szóval nem volt mit tennem, úgy döntöttem, hogy felpattintom az aznaptól már hatályos Deutschlandticketemet, és Sheldon Cooper-módjára ezt a néhány napot egyfajta vonatos-hobó életstílusnak szentelem, mert miért ne, plusz még az is lehet, hogy a vonaton lesz wifi. Persze cimborák röhögőgörcsben törtek ki a hír hallatán, hiszen a DB (Deutsche Bahn, azaz a német államvasutak nevű rút boszorkány) és az én viszonyom mindig is legendás volt, különösen a Brüsszel-Frankfurt (igen, a MÁSIK Frankfurt) és a környék vonalain, de ez most ugye Ostdeutschland, ez nem olyan (khmm) plusz eddigi kalandos DB-élményeim alapvetően az IC-ICE vonalon gyűltek, a havi fix áras Deutschlandticket pedig csak a regionális vasútvonalakon érvényes, szóval ez biztosan sokkal jobb lesz. 😀 Szóval járkáltam egy sort, meglátogattam Berlint (sokadszorra és még mindig imádom), egyik kedvenc bandámat Drezdában elkaptam egy klubkoncertjükön, tiszteletemet tettem a Dynamo-nál (kellett egy normális bögre a lakásba, na), aztán beugrottam hosszú idő után végre a Bundeswehr hadtörténeti múzeumába (ide még visszajövök, az fix) és úgy rendesen elment a három nap (akik az Instagram oldalamat követik, kaptak tartalmat dúsan). Aztán tegnap végre beindultak a dolgok, megkaptuk a belépőket, papírokat, wifi-hozzáférést (sic!), bejártam az egyetemet, ismerkedtem a környezettel, így pl. az Odera lengyel oldalán fekvő Słubice városával, ahol természetesen a különböző pirog-beszerző helyek feltárása volt az elsődleges feladat…

Az otthoni dolgok persze nem szűnnek meg, már csak azért sem, mert van belőlük elég sok és ezt a kiruccanást most tényleg rövidtávúnak terveztem. Már hegyekben állnak a Wizzair appban a repjegyek Budapest és Berlin között, szóval elég intenzíven fogok hazajárkálni, ennyit arról, hogy jó lenne abbahagyni a folyamatos ingázást… 😀

Paksi fenékküszöb és Ausztria

Tegnap a Klubrádió Megbeszéljük c. műsorában beszéltünk Bolgár Györggyel egy kicsit arról, hogy mi ez a balhé a paksi fenékküszöb miatt, most tényleg fognak-e panaszkodni az osztrákok, vagy mi lesz – miután elég szűkösek és ellentmondásosak az információk, nem könnyű tisztán látni, és a műsoridő is korlátos, ezért azon túlmenően, amit ott el tudtam mondani, lentebb egy teljesebb összefoglaló.

A beszélgetés meghallgatható itt (17:57-től).

Összefoglalva: Ausztria előtt több lehetséges jogi út is áll, ha tényleg valamiféle döntőfórum elé akarná vinni a kérdést. Előre venném az EU-s lehetőségeket (mert ezekre volt utalás), aztán a teljesség kedvéért utána a többit.

Az első uniós forrás, amit érdemes említeni az uniós jogszabályok közül, az az ún. “Víz keretirányelv”, ami jó eséllyel a legkomolyabb eszközt biztosítja Ausztria számára. Annak 3. cikke előírja, hogy a közös nemzetközi vízgyűjtő területtel rendelkező uniós tagállamoknak koordinálniuk kell intézkedéseiket, illetve vizsgálni kell, hogy bármilyen változtatás összeegyeztethető-e az irányelv környezetvédelmi céljaival, illetve felhívható-e az a kivétel, ami bizonyos feltételek mellett lehetővé teheti olyan fizikai beavatkozás megvalósítását, ami káros hatással bír, DE igazolja azt valamiféle kiemelkedő közérdek. Prima facie azt mondanám, hogy az ország egyetlen nukleáris erőművének hűtésének biztosítása és egy jóféle áramellátási válság elkerülése tekinthető ilyen közérdeknek. De ezt érdemben egy eljárás során kell vizsgálni, megfelelő szakértők bevonásával, az én ráérzésem nem különösebben döntő, azt hiszem.

Egy ilyen vizsgálat – osztrák panasz alapján – indulhat a Bizottság előtt, ami utána már átcsaphat egy, lassan már mindenki által jól ismert kötelezettségszegési eljárásba is akár, ami aztán az EU Bírósága elé is kerülhet, ha a Bizottság elviszi oda.

Ha a Bizottság ezt magától nem teszi, Ausztria akár közvetlenül is fordulhat az uniós bírósághoz kötelezettségszegési eljárással, DE előtte azt az általános szabályok alapján “fel kell ajánlania” a Bizottságnak – azaz meg kell adnia a lehetőséget egy “normál” kötelezettségszegési eljárásnak.

Ami még a Víz keretirányelv mellett előkerülhet még, az az ún. Környezeti hatásvizsgálati irányelv (EIA Directive), az ún. Élőhelyvédelmi irányelv, ezek mindegyikének sérelme megvalósíthat kötelezettségszegést. A Környezeti hatásvizsgálati irányelv azért lehet fontos, mert Magyarország – tudtommal – a fenékküszöböt előzetes környezeti hatásvizsgálat és az osztrák fél bevonása nélkül építette meg, és az irányelv 7. cikke szerint, ha egy projekt várhatóan jelentős környezeti hatásokkal jár egy másik tagállamban, akkor fennáll egyfajta értesítési és együttműködési kötelezettség, információkat kell átadni, és az érintett két uniós tagállamnak konzultációt kell folytatniuk. Itt az osztrák felvethet egy sérelmet. Megint: prima facie, egy atomerőmű leállásának megakadályozására szolgáló sürgősés szükséges beavatkozás igazolhatja a magyar cselekvést.

Aztán, ami nem EU, de van benne mindenféle “bizottság”, szóval akár még ezekből is jöhetett félreértés:

Az 1956. évi osztrák–magyar vízügyi egyezmény hozta létre az Osztrák–Magyar Vízügyi Bizottságot, amely az egyezmény hatálya alá tartozó vízgazdálkodási kérdések kezelésének állandó intézménye, de ez az egyezmény a “határvidék” vízgazdálkodási kérdéseire vonatkozik, Paks pedig legfeljebb a Neoacquistica időszakában lehetett volna “határvidék”. Plusz nem biztosít semmilyen “peres” vagy “panaszos” jogalapot sem Ausztria számára.

Az uniós EIA irányelv nemzetközi jogi megfelelője, az ún. “Espooi egyezmény” is lehet releváns, ám ez a nemzetközi jogi vitarendezés irányába mutat, azaz nem az Európai Bizottság, hanem a Hágában működő Nemzetközi Bíróság (vagy választottbíróság) igénybevételét irányozza elő. Hasonlóképpen az 1992-ben az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága keretében elfogadott Vízügyi egyezmény szintén releváns lehet, illetve mindenképpen meg kell említeni az 1994-es ún. Duna védelméről szóló egyezményt, ami létrehozta az ún. Duna-Bizottságot (ICPDR) – itt mind lehet “panaszkodni”, de a vége mindegyiknek a Nemzetközi Bíróság – de erre pláne nem volt utalás sem osztrák oldalról, ezért ennek eljárási, joghatósági és egyéb feltételeit itt most nem fogom megvizsgálni, vagy leírni. Van a külügynek egy nemzetközi jogi főosztálya, majd az.

Előadás a Magyar Külügyi Intézetben

Elérhető lett a felvétele annak a panelbeszélgetésnek, amit pár napja a Magyar Külügyi Intézet konferenciáján rögzítettek, aminek a témája az iráni konfliktus kapcsán a Hormuzi-szoros lezárása és annak lehetséges hatásai voltak.

A panelbeszélgetés során attól beszélgettünk, ez a jelenlegi válság milyen hatással lehet a világ többi stratégiai tengeri fojtópontjára (mint pl. a Malaka-szorosra), valamint milyen következményekkel járhat mindez a globális energiaellátás és a nemzetközi kereskedelem szempontjából, valamint hogy ez hogyan érinti Európát, azon belül pedig Magyarországot.

A felvétel itt elérhető:

Alkotmányos kérdésekről újra a TV2-n

Ma kora reggel újra a TV2-n beszéltem alkotmányos aktualitásokról. Beszéltünk az országgyűlési képviselők hivatali időkorlátjáról, a Velencei Bizottság szerepéről, Sulyok Tamás lecserélésről, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről, Vagyonvisszaszerzési Hivatalról, magyarul mindenről, ami mostanában az érdeklődés homlokterében van.

Az interjú itt visszanézhető:

https://tv2play.hu/mokka/dontott_a_hivatal_megszunik_a_szuverenitasvedelmi_hivatal

Néhány gondolat a Velencei Bizottságról

Most, hogy hirtelen az érdeklődés homlokterébe került a Velencei Bizottság, érdemes beszélni annak szerepéről, jelentőségéről, és egy-két, a jelen helyzetben releváns kérdésről. És itt most ki fogom hagyni az obligát gonoszkodást, hogy “hú de fontos lett hirtelen a sorosista mélyállami blabla”, hagyjuk meg ezt most a mútltnak, kicsit próbáljunk komolyabbak lenni. A témában megjelent egy hosszabb interjúm a 24.hu oldalon, amit utána szemlézett az index.hu is, az itt említettek alapjául szolgáló szabályozókra szeretném felhívni a figyelmet.

Már csak azért is, mert valami, amiről eddig csupán vidáman elviccelődtem (mint pl. ezzel a Facebook-poszttal), hirtelen komoly kérdéssé alakult. Annyira komollyá, hogy személyesen Trócsányi Lászlótól is kaptam egy korrekt hangvételű e-mailt, amiben „emlékeztető jelleggel” leírta, amit a fenti cikkekben is elmondott. Igen, arról van szó, hogy a Fidesz egypárti kinevezettjei a Velencei Bizottságban, jelesül Trócsányi László vagy Varga Zs. András milyen szerepet tölthetnek be az egész eljárásban, lehet-e hatásuk az eljárásra.

Valamint van egy másik, még inkább zavaró kérdésem is, jelesül hogy egészen pontosan milyen eljárásról is van szó…

Mindehhez a Bizottság következő szabályzóit használjuk fel:

Ki kért véleményt egyáltalán?

A Bizottság alapító okirata nagyon világosan kimondja (Statútum, 3. cikk, 2. bek.), hogy a Velencei Bizottság bármilyen véleményt a következő intézmények megkeresésére bocsát ki:

  • Európa Tanács Miniszteri Bizottság
  • Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés
  • Helyi és Regionális Önkormányzatok Európai Kongresszusa
  • Európa Tanács Főtitkára
  • Európa Tanács tagállama
  • valamelyik nemzetközi szervezet
  • a Bizottság munkájában részt vevő egyéb szerv

Ezt a kezdeményezői kört nem bővíti az Eljárási szabályzat (Eljárási szabályzat, 14a cikk), valamint a Jegyzőkönyv sem (Jk. 4. pont). Utóbbi külön kiemeli, hogy a sürgősséget a kérelmezőnek külön kell kérnie és arról az érintett államot külön értesíteni kell, ha nem  ő maga kérte azt (Jk. 6. pont).

Valaki meg tudja nekem mondani, hogy a fentiek közül ki kezdeményezte a Bizottság bármilyen eljárását? Gyorsan végigfutottam a konkrétan megjelöltek internetes oldalait, de sehol semmilyen utalást nem találtam, és nem is különösebben életszerű, hogy az új miniszterelnök Sulyok-ellenes futamaira hirtelen megtáltosodnának azok az Európa Tanácshoz köthető intézmények, amelyekre általában nem jellemző, hogy fagyhalált halnának a tempójuk kiváltotta ellenszélben. Azt sem tartom valószínűnek, hogy Magyar Péter jogállamiság iránti elkötelezettsége rávette volna, hogy ő maga az állam képviseletében kérje a Bizottság eljárását, amolyan előzetes jelleggel…

Szóval a fájdalmas kérdésem: van egyáltalán bármilyen eljárás?

Nem állítom határozottan, hogy a Bizottság eljárásával kapcsolatos kijelentés hazugság lenne, de amíg erre a kérdésre nincs konkrét válaszom, kénytelen vagyok azt feltételezni. Az különösen izgalmas lenne, ha a Bizottság magától, amolyan ex officio jelleggel mozdult volna meg, de… Eddig nem volt jellemző, és komoly kérdéseket vetne fel a jövőre nézve. Viszont jó hír: a fent hivatkozott szabály alapján a magyar kormány erről kell, hogy tudjon, hiszen értesítést kellett kapjon róla a Bizottságtól. Szóval ezt a sajtó kb. egy kérdéssel megtudhatja majd.

Tagok összeférhetetlensége

Kezdjük azzal, hogy Trócsányi László fenti állításai helytállóak. Ugyanakkor arról nem tesz említést, amire én kitértem a fenti interjúban is (úgy, hogy nyilván nem tudtam róla, hogy ő mit mond, vagy egyáltalán, hogy megszólaltatják), hogy azért a tagok nincsenek teljes mértékben kizárva a működésből ilyenkor. A tagokkal szemben általános elvárás a pártatlanság és a függetlenség (Eljárási szabályzat, 3a cikk, 1. bek. / Magatartási szabályzat, III-IV. rész), a döntéseket megelőző konzultációkban valóban nem vesznek az érintett állam delegáltjai (Eljárási szabályzat, 3a cikk, 4-5. bek. / Magatartási szabályzat, 16. bek.), viszont a téma felelősei kérhetnek tőlük információt a kérdéssel kapcsolatban (Eljárási szabályzat, 3a cikk, 5. bek.), és ez a sürgősségi eljárásokra is igaz (Jk. 9. pont), tehát ez nem jelent teljes kizárást.

Viszont ennek a szabálynak a kihangsúlyozása Trócsányi László részéről alapvetően egy trükk. Egy trükk, amivel az összeférhetetlenségéről próbálja elterelni a figyelmet. Ez a szabály ugyanis általánosságban érvényes bármilyen tagra, aki az érintett állam delegáltja, az orbáni rezsim egypárti delegáltjai esetében viszont ennél jóval komolyabb problémák vannak.

A tagokkal szemben ugyanis a Bizottság szabályozói más elvárásokat is támasztanak. A leginkább jelentős az, hogy a taggal szemben nem merülhetnek fel az objektivitása megkérdőjelezésére alkalmas szempontok (Magatartási szabályzat, V. rész), valamint meg kell felelniük az Európa Tanács által kötelezőnek tekintett bizonyos értékeknek, mint pl. a demokrácia, jogállamiság (Magatartási szabályzat, 10. bek.), na most ez nagyon nehéz kérdés egy olyan ember esetében, akinek igazságügyminisztersége ideje alatt 7. cikk szerinti eljárás indult az országa ellen, akinek alkalmatlanságát az Európai Parlament kimonda uniós biztosi posztra (többek között gazdasági összeférhetetlenségre is hivatkozva), valamint akinek elfogultsága teljesen nyilvánvaló, ha valaki megvizsgálja korábbi alkotmánybírói tevékenységét és álláspontjait (összevetve azokat későbbi miniszterei kijelentéseivel), mindehhez hozzátéve, hogy alkotmánybírói időszaka után Orbántól nagyköveti kinevezést is vállalt, aminél utasíthatóbb beosztás egyszerűen a világon nincs. Mindezek nagyon nem a függetlenség irányába mutató szempontok, és a Bizottság ezzel nyilván tisztában van. Nem megelőlegezve semmit, de a Bizottság akár ki is mondhatja egy tag összeférhetetlenségét (Magatartási szabályzat, 36. bek.)

Akárhogyan is, a Velencei Bizottság a jelen helyzetben – ha eljár egyáltalán – egészen biztosan nem a szokásos mintáknak megfelelően fog eljárni.

Továbbálltak már Orbán kamu-menekültjei? És akkor mi van?

A Klubrádión Panyi Szabolcs Facebook-posztja alapján arról beszéltünk, hogy mi történik akkor, ha az abban foglaltak igazak, van-e lehetőség arra, hogy akár Amerikából, akár máshonnan a lengyel hatóságok kikérjék őket, ha valóban leléptek a számukra csak időleges menedéket nyújtó Magyarországról.

Ahogy a beszélgetés során megjegyeztem, semmi akadálya a kiadatásnak, a kérdés alapvetően politikai természetű. És bár igaz, hogy a lengyel PiS és körei szorosabb kapcsolatokat alakítottak ki Donald Trumppal, semmi akadálya nincs a hazaküldésüknek.

A beszélgetés meghallgatható itt, egészen pontosan 46:40-től.

Menekül a NER és viszi a pénzt?

Igazán kiváló kollégák társaságában beszéltem a Magyar Hangnak a NER által állítólagosan menekített vagyonok témájáról. Közben próbáltam nem elveszni a kosztolányii, édesannás gondolatokban, és megmaradni a szakmai szinten…

Sok minden más mellett hangsúlyoztam, hogy a politikai boszkorkányüldözés nem elég, ha nem lesznek hivatalos eljárások, a világon mindenhol le fognak pattanni a magyar hatóságok a helyiekről. Már csak azért is, mert “puszira” legfeljebb diktatúrák adnak ki embereket – ami mondjuk lehet, nem jó hír egyes menkülő NEResek számára. 😀 És arra is emlékeztettem, hogy el kellene már felejteni ezt a “kiadatási egyezmény”-zöldséget is, vagy legalábbis helyén kezelni. Ez nem egy film, hanem a valóság: kiadatás kiadatási egyezmény nélkül is lehetséges, ahogy azzal együtt sem kötelező…

A teljes cikk itt:

https://hang.hu/belfold/jogaszok-ha-a-ner-csomagol-most-kell-az-ajtoba-kell-allni-188039

Az Orbánék által befogadott kamu-menekült politikusokról

A Klubrádión arról beszéltünk, hogy haza lehet-e küldeni az Orbán kormány által befogadott, politikájukhoz közel álló, ám hazájukban büntetőeljárás alatt álló “baráti” politikusokat. Ez azt jelenti, hogy Nikola Gruevszki Észak-Macedónia volt miniszterelnöke, Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyminiszter és egykori helyettese, Marcin Romanowski elveszítheti a Magyarországtól kapott menekült-státuszt, és haza kell térniük.

A beszélgetés során megpróbáltam tisztázni a különbséget a valódi menekültek és ezek között az emberek között. A beszélgetés és annak összefoglalója elérhető ezen az oldalon.

Új nemzetközi büntető törvényszék az agresszió témájában?

Viszonylag ritkán születnek új nemzetközi büntetőbírói fórumok, így a nemzetközi jogászok érthetően örülnek minden egyes új példánynak. Oroszország Ukrajna elleni 2022-es átfogó inváziója felhangosította az agresszióval kapcsolatos nemzetközi politikai vitákat is, aminek köszönhetően most létrejött az elméleti alapja egy új nemzetközi törvényszék felállításának, erre vetnénk egy pillantást az elérhető információkra építkezve.

A bíróság neve Special Tribunal for the Crime of Aggression against Ukraine (STCAU), én most meg sem kísérlek erre egy nem fájdalmas magyar címet találni, bár nem is tudom, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elhagyása időszakában érdemes-e még nekem bármilyen magyar szövegben gondolkodni…

Első kérdés: miért kell egy új törvényszék, amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság láthatóan el tudná látni a feladatot? Elsősorban azért, mert a kezdeti lelkesedés után nyilvánvalóvá vált, hogy az a fórum nem tud eleget tenni a politikai igényeknek. A népirtás-háborús bűntettek-emberiesség elleni bűntettek “triumvirátus” tekintetében rendben van, de az agresszió bűntette tekintetében nagyon komoly gondok vannak – márpedig a politikai és annak kommunikációja számára ez a legizgalmasabb téma. Márpedig az agresszió kérdése nem egyszerű: miután az alapszabály elfogadása után egy évtizeddel, 2010-ben sikerült belekalapálni végre egy meghatározást az agresszió bűncselekményéről, annak megerősítésével a mai napig adós a részes államok egy jelentős része is (Magyarország is), valamint annak még belső jogi definíciója sincs a legtöbb országban (Magyarországon sincs), így az államok számára egyszerűbbnek tűnt egy új, eseti törvényszéket létrehozni, ami csak ezzel a kérdéssel foglalkozik, a többi pedig maradhat a Nemzetközi Büntetőbíróságnál.

Ami már most látszik: a bíróság statútumába foglalt meghatározás építkezik a nemzetközi jog korábbi definíciós kísérleteire és eredményeire – erre kérdésre még külön vissza fogunk térni.

Második kérdés: akkor ez milyen bíróság is lesz? Az eddigi nemzetközi büntetőbírói modellek közül az ún. vegyes vagy hibrid modelleknek felel meg, azaz vegyíti a nemzetközi és a belső jogi-intézményi elemeket, illetve a valamilyen formában érintett állam közreműködésével működik, valamint jön létre. A “tisztán” nemzetközi modellek, mint pl. a Jugoszlávia Törvényszék (International Criminal Tribunal for Yugoslavia – ICTY) vagy a Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court – ICC) eseteihez képest ilyeneket láttunk korábban Sierra Leone (Special Court for Sierra Leone – SCSL) és Libanon (Special Tribunal for Lebanon – STL) esetében, ahol az érintett állam és az ENSZ megállapodása (a Biztonsági Tanács hozzájárulásával) hozta létre a bíróságokat.

Jelen helyzetben a megállapodás Ukrajna és az Európa Tanács között született, tehát ez az első alkalom, hogy az ENSZ és különösen a Biztonsági Tanács kimarad a képből. Ez nemzetközi jogi értelemben elég komoly legitimációs problémát jelenthet, hiszen a jelen nemzetközi jogrendben a Biztonsági Tanács az egyetlen szerv, amelyik esetében az államok elismerik, hogy az állást foglalhat akár nem részes államok cselekményeinek megítélésében is. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a korábbi modell nem működött volna, hiszen az orosz vétó a BT-ben nyilván nem engedte volna az intézmény létrejöttét.

Harmadik kérdés: mik a bíróság működési sajátosságai? Az egyik legfontosabb, hogy az ügyészség az ukrán ügyészség kezdeményezésére jár el, önállóan nem. Megvan a lehetősége, hogy “visszadobja” a megkeresést, tehát nem automatikus kiszolgálója, meghosszabbított karja az ukrán ügyészségnek, de ennek alapján jóval kevésbé tűnik függetlennek, mint a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészsége, vagy akár a korábbi eseti törvényszékeké.

Egyelőre korai még bővebben foglalkozni sok kérdéssel, hiszen a bíróság még nem működik, de létrehozásának folyamata már tart ott, hogy érdemes komolyan venni. Figyelünk…