Kategória: Nemzetközi jog

Néhány gondolat a Velencei Bizottságról

Most, hogy hirtelen az érdeklődés homlokterébe került a Velencei Bizottság, érdemes beszélni annak szerepéről, jelentőségéről, és egy-két, a jelen helyzetben releváns kérdésről. És itt most ki fogom hagyni az obligát gonoszkodást, hogy “hú de fontos lett hirtelen a sorosista mélyállami blabla”, hagyjuk meg ezt most a mútltnak, kicsit próbáljunk komolyabbak lenni. A témában megjelent egy hosszabb interjúm a 24.hu oldalon, amit utána szemlézett az index.hu is, az itt említettek alapjául szolgáló szabályozókra szeretném felhívni a figyelmet.

Már csak azért is, mert valami, amiről eddig csupán vidáman elviccelődtem (mint pl. ezzel a Facebook-poszttal), hirtelen komoly kérdéssé alakult. Annyira komollyá, hogy személyesen Trócsányi Lászlótól is kaptam egy korrekt hangvételű e-mailt, amiben „emlékeztető jelleggel” leírta, amit a fenti cikkekben is elmondott. Igen, arról van szó, hogy a Fidesz egypárti kinevezettjei a Velencei Bizottságban, jelesül Trócsányi László vagy Varga Zs. András milyen szerepet tölthetnek be az egész eljárásban, lehet-e hatásuk az eljárásra.

Valamint van egy másik, még inkább zavaró kérdésem is, jelesül hogy egészen pontosan milyen eljárásról is van szó…

Mindehhez a Bizottság következő szabályzóit használjuk fel:

Ki kért véleményt egyáltalán?

A Bizottság alapító okirata nagyon világosan kimondja (Statútum, 3. cikk, 2. bek.), hogy a Velencei Bizottság bármilyen véleményt a következő intézmények megkeresésére bocsát ki:

  • Európa Tanács Miniszteri Bizottság
  • Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés
  • Helyi és Regionális Önkormányzatok Európai Kongresszusa
  • Európa Tanács Főtitkára
  • Európa Tanács tagállama
  • valamelyik nemzetközi szervezet
  • a Bizottság munkájában részt vevő egyéb szerv

Ezt a kezdeményezői kört nem bővíti az Eljárási szabályzat (Eljárási szabályzat, 14a cikk), valamint a Jegyzőkönyv sem (Jk. 4. pont). Utóbbi külön kiemeli, hogy a sürgősséget a kérelmezőnek külön kell kérnie és arról az érintett államot külön értesíteni kell, ha nem  ő maga kérte azt (Jk. 6. pont).

Valaki meg tudja nekem mondani, hogy a fentiek közül ki kezdeményezte a Bizottság bármilyen eljárását? Gyorsan végigfutottam a konkrétan megjelöltek internetes oldalait, de sehol semmilyen utalást nem találtam, és nem is különösebben életszerű, hogy az új miniszterelnök Sulyok-ellenes futamaira hirtelen megtáltosodnának azok az Európa Tanácshoz köthető intézmények, amelyekre általában nem jellemző, hogy fagyhalált halnának a tempójuk kiváltotta ellenszélben. Azt sem tartom valószínűnek, hogy Magyar Péter jogállamiság iránti elkötelezettsége rávette volna, hogy ő maga az állam képviseletében kérje a Bizottság eljárását, amolyan előzetes jelleggel…

Szóval a fájdalmas kérdésem: van egyáltalán bármilyen eljárás?

Nem állítom határozottan, hogy a Bizottság eljárásával kapcsolatos kijelentés hazugság lenne, de amíg erre a kérdésre nincs konkrét válaszom, kénytelen vagyok azt feltételezni. Az különösen izgalmas lenne, ha a Bizottság magától, amolyan ex officio jelleggel mozdult volna meg, de… Eddig nem volt jellemző, és komoly kérdéseket vetne fel a jövőre nézve. Viszont jó hír: a fent hivatkozott szabály alapján a magyar kormány erről kell, hogy tudjon, hiszen értesítést kellett kapjon róla a Bizottságtól. Szóval ezt a sajtó kb. egy kérdéssel megtudhatja majd.

Tagok összeférhetetlensége

Kezdjük azzal, hogy Trócsányi László fenti állításai helytállóak. Ugyanakkor arról nem tesz említést, amire én kitértem a fenti interjúban is (úgy, hogy nyilván nem tudtam róla, hogy ő mit mond, vagy egyáltalán, hogy megszólaltatják), hogy azért a tagok nincsenek teljes mértékben kizárva a működésből ilyenkor. A tagokkal szemben általános elvárás a pártatlanság és a függetlenség (Eljárási szabályzat, 3a cikk, 1. bek. / Magatartási szabályzat, III-IV. rész), a döntéseket megelőző konzultációkban valóban nem vesznek az érintett állam delegáltjai (Eljárási szabályzat, 3a cikk, 4-5. bek. / Magatartási szabályzat, 16. bek.), viszont a téma felelősei kérhetnek tőlük információt a kérdéssel kapcsolatban (Eljárási szabályzat, 3a cikk, 5. bek.), és ez a sürgősségi eljárásokra is igaz (Jk. 9. pont), tehát ez nem jelent teljes kizárást.

Viszont ennek a szabálynak a kihangsúlyozása Trócsányi László részéről alapvetően egy trükk. Egy trükk, amivel az összeférhetetlenségéről próbálja elterelni a figyelmet. Ez a szabály ugyanis általánosságban érvényes bármilyen tagra, aki az érintett állam delegáltja, az orbáni rezsim egypárti delegáltjai esetében viszont ennél jóval komolyabb problémák vannak.

A tagokkal szemben ugyanis a Bizottság szabályozói más elvárásokat is támasztanak. A leginkább jelentős az, hogy a taggal szemben nem merülhetnek fel az objektivitása megkérdőjelezésére alkalmas szempontok (Magatartási szabályzat, V. rész), valamint meg kell felelniük az Európa Tanács által kötelezőnek tekintett bizonyos értékeknek, mint pl. a demokrácia, jogállamiság (Magatartási szabályzat, 10. bek.), na most ez nagyon nehéz kérdés egy olyan ember esetében, akinek igazságügyminisztersége ideje alatt 7. cikk szerinti eljárás indult az országa ellen, akinek alkalmatlanságát az Európai Parlament kimonda uniós biztosi posztra (többek között gazdasági összeférhetetlenségre is hivatkozva), valamint akinek elfogultsága teljesen nyilvánvaló, ha valaki megvizsgálja korábbi alkotmánybírói tevékenységét és álláspontjait (összevetve azokat későbbi miniszterei kijelentéseivel), mindehhez hozzátéve, hogy alkotmánybírói időszaka után Orbántól nagyköveti kinevezést is vállalt, aminél utasíthatóbb beosztás egyszerűen a világon nincs. Mindezek nagyon nem a függetlenség irányába mutató szempontok, és a Bizottság ezzel nyilván tisztában van. Nem megelőlegezve semmit, de a Bizottság akár ki is mondhatja egy tag összeférhetetlenségét (Magatartási szabályzat, 36. bek.)

Akárhogyan is, a Velencei Bizottság a jelen helyzetben – ha eljár egyáltalán – egészen biztosan nem a szokásos mintáknak megfelelően fog eljárni.

Továbbálltak már Orbán kamu-menekültjei? És akkor mi van?

A Klubrádión Panyi Szabolcs Facebook-posztja alapján arról beszéltünk, hogy mi történik akkor, ha az abban foglaltak igazak, van-e lehetőség arra, hogy akár Amerikából, akár máshonnan a lengyel hatóságok kikérjék őket, ha valóban leléptek a számukra csak időleges menedéket nyújtó Magyarországról.

Ahogy a beszélgetés során megjegyeztem, semmi akadálya a kiadatásnak, a kérdés alapvetően politikai természetű. És bár igaz, hogy a lengyel PiS és körei szorosabb kapcsolatokat alakítottak ki Donald Trumppal, semmi akadálya nincs a hazaküldésüknek.

A beszélgetés meghallgatható itt, egészen pontosan 46:40-től.

Menekül a NER és viszi a pénzt?

Igazán kiváló kollégák társaságában beszéltem a Magyar Hangnak a NER által állítólagosan menekített vagyonok témájáról. Közben próbáltam nem elveszni a kosztolányii, édesannás gondolatokban, és megmaradni a szakmai szinten…

Sok minden más mellett hangsúlyoztam, hogy a politikai boszkorkányüldözés nem elég, ha nem lesznek hivatalos eljárások, a világon mindenhol le fognak pattanni a magyar hatóságok a helyiekről. Már csak azért is, mert “puszira” legfeljebb diktatúrák adnak ki embereket – ami mondjuk lehet, nem jó hír egyes menkülő NEResek számára. 😀 És arra is emlékeztettem, hogy el kellene már felejteni ezt a “kiadatási egyezmény”-zöldséget is, vagy legalábbis helyén kezelni. Ez nem egy film, hanem a valóság: kiadatás kiadatási egyezmény nélkül is lehetséges, ahogy azzal együtt sem kötelező…

A teljes cikk itt:

https://hang.hu/belfold/jogaszok-ha-a-ner-csomagol-most-kell-az-ajtoba-kell-allni-188039

Az Orbánék által befogadott kamu-menekült politikusokról

A Klubrádión arról beszéltünk, hogy haza lehet-e küldeni az Orbán kormány által befogadott, politikájukhoz közel álló, ám hazájukban büntetőeljárás alatt álló “baráti” politikusokat. Ez azt jelenti, hogy Nikola Gruevszki Észak-Macedónia volt miniszterelnöke, Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyminiszter és egykori helyettese, Marcin Romanowski elveszítheti a Magyarországtól kapott menekült-státuszt, és haza kell térniük.

A beszélgetés során megpróbáltam tisztázni a különbséget a valódi menekültek és ezek között az emberek között. A beszélgetés és annak összefoglalója elérhető ezen az oldalon.

Új nemzetközi büntető törvényszék az agresszió témájában?

Viszonylag ritkán születnek új nemzetközi büntetőbírói fórumok, így a nemzetközi jogászok érthetően örülnek minden egyes új példánynak. Oroszország Ukrajna elleni 2022-es átfogó inváziója felhangosította az agresszióval kapcsolatos nemzetközi politikai vitákat is, aminek köszönhetően most létrejött az elméleti alapja egy új nemzetközi törvényszék felállításának, erre vetnénk egy pillantást az elérhető információkra építkezve.

A bíróság neve Special Tribunal for the Crime of Aggression against Ukraine (STCAU), én most meg sem kísérlek erre egy nem fájdalmas magyar címet találni, bár nem is tudom, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elhagyása időszakában érdemes-e még nekem bármilyen magyar szövegben gondolkodni…

Első kérdés: miért kell egy új törvényszék, amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság láthatóan el tudná látni a feladatot? Elsősorban azért, mert a kezdeti lelkesedés után nyilvánvalóvá vált, hogy az a fórum nem tud eleget tenni a politikai igényeknek. A népirtás-háborús bűntettek-emberiesség elleni bűntettek “triumvirátus” tekintetében rendben van, de az agresszió bűntette tekintetében nagyon komoly gondok vannak – márpedig a politikai és annak kommunikációja számára ez a legizgalmasabb téma. Márpedig az agresszió kérdése nem egyszerű: miután az alapszabály elfogadása után egy évtizeddel, 2010-ben sikerült belekalapálni végre egy meghatározást az agresszió bűncselekményéről, annak megerősítésével a mai napig adós a részes államok egy jelentős része is (Magyarország is), valamint annak még belső jogi definíciója sincs a legtöbb országban (Magyarországon sincs), így az államok számára egyszerűbbnek tűnt egy új, eseti törvényszéket létrehozni, ami csak ezzel a kérdéssel foglalkozik, a többi pedig maradhat a Nemzetközi Büntetőbíróságnál.

Ami már most látszik: a bíróság statútumába foglalt meghatározás építkezik a nemzetközi jog korábbi definíciós kísérleteire és eredményeire – erre kérdésre még külön vissza fogunk térni.

Második kérdés: akkor ez milyen bíróság is lesz? Az eddigi nemzetközi büntetőbírói modellek közül az ún. vegyes vagy hibrid modelleknek felel meg, azaz vegyíti a nemzetközi és a belső jogi-intézményi elemeket, illetve a valamilyen formában érintett állam közreműködésével működik, valamint jön létre. A “tisztán” nemzetközi modellek, mint pl. a Jugoszlávia Törvényszék (International Criminal Tribunal for Yugoslavia – ICTY) vagy a Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court – ICC) eseteihez képest ilyeneket láttunk korábban Sierra Leone (Special Court for Sierra Leone – SCSL) és Libanon (Special Tribunal for Lebanon – STL) esetében, ahol az érintett állam és az ENSZ megállapodása (a Biztonsági Tanács hozzájárulásával) hozta létre a bíróságokat.

Jelen helyzetben a megállapodás Ukrajna és az Európa Tanács között született, tehát ez az első alkalom, hogy az ENSZ és különösen a Biztonsági Tanács kimarad a képből. Ez nemzetközi jogi értelemben elég komoly legitimációs problémát jelenthet, hiszen a jelen nemzetközi jogrendben a Biztonsági Tanács az egyetlen szerv, amelyik esetében az államok elismerik, hogy az állást foglalhat akár nem részes államok cselekményeinek megítélésében is. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a korábbi modell nem működött volna, hiszen az orosz vétó a BT-ben nyilván nem engedte volna az intézmény létrejöttét.

Harmadik kérdés: mik a bíróság működési sajátosságai? Az egyik legfontosabb, hogy az ügyészség az ukrán ügyészség kezdeményezésére jár el, önállóan nem. Megvan a lehetősége, hogy “visszadobja” a megkeresést, tehát nem automatikus kiszolgálója, meghosszabbított karja az ukrán ügyészségnek, de ennek alapján jóval kevésbé tűnik függetlennek, mint a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészsége, vagy akár a korábbi eseti törvényszékeké.

Egyelőre korai még bővebben foglalkozni sok kérdéssel, hiszen a bíróság még nem működik, de létrehozásának folyamata már tart ott, hogy érdemes komolyan venni. Figyelünk…

Béke Tanács

Valahol kifejezetten szórakoztat, hogy a nagy többség – közte az ún. szakértőkkel – hogy tud rácsodálkozni olyan dolgokra, amik igazából mindig is léteztek, legalábbis ötletelés szintjén. Ezek egyike a legújabb trumpi agymenés, a most éppen Béke Tanács néven kitalált ENSZ-alternatíva. Persze ennek ad egy olyan sajátos, magyaros ízt, hogy Orbán Viktor farkafelvágott kutyaként ugrálja körbe a gondolatot, hiszen végre meghívták valahova, a semminél meg még a diktátorok klubja is jobb – a közpénzekből kitartott hazugsággyár minden darabja meg őrjöngve magyarázza az újabb hatalmas külpolitikai sikert, még hogy elszigeteltség, ugyan már.

Megint idehoznám egy korábbi, 2009-es (sic!) írásom egy részletét, azzal kapcsolatban, hogy ez mennyire nem új, és már akkor is mit gondoltam erről:

A legutóbbi amerikai elnökválasztási kampány során is felmerült – tévesen kizárólagos republikánus gondolatként emlegetve – alternatív szervezeti keretek létrehozásának lehetősége. Az ENSZ helyett/mellett létrehozandó „League of Democracies” szervezettel kapcsolatban azért meg kell jegyezni, hogy ez – ha egyáltalán megvalósult volna – nyilván nem válthatta volna ki az ENSZ intézményrendszerét, de igazából nem is lett volna ennyire ambiciózus vállalkozás, bármennyire is alkalmas volt arra, hogy páran az ENSZ-re nézve valami módon ijesztő képeket fessenek az alapján. Gyorsan fussuk le az ilyenkor kötelező, rossz humorra valló köröket, mélázzunk el azon egy percre, hogy vajon az Amerikai Egyesült államoknak sikerült-e valaha a National Football League kivételével bármiféle ilyen „league”-gel gyümölcsöző és termékeny viszonyt kialakítania (lásd League of Nations, League of Arab Nations stb.), majd gondolkodjunk el egy pillanatra azon, hogy vajon milyen tényleges következménye lehetne egy ilyen, nehezen meghatározható jellegű szervezet életre hívásának az ENSZ szempontjából.

(forrás: az eredeti, teljes írás (más kollégák gondolataival együtt) elérhető a Széchenyi Könyvtár honlapján, itt: https://epa.oszk.hu/02300/02334/00035/pdf/EPA02334_Fundamentum_2009_01_049-063.pdf)

Emlékeztető: ugyanezt akkor is felhoztam, amikor tavaly év elején at ENSZ Emberi Jogi Tanácsból történő amerikai kilépésről volt szó…

Mi a lényegi különbség a mostani, Béke Tanács nevű izé esetében?

(És mielőtt továbbmennénk, gyorsan emlékezzünk meg a “Világbéke Tanács” című valamire. Van még, de minek…? 1949-ben a Kominform hozta létre, a Szovjetunió lelkes támogatásával. Sok dicsősége mellett a legszebb, amikor az 1956-os magyarországi események kapcsán ellenszavazat nélkül elfogadott határozatában mondta ki a magyar kormány felelősségét, külön kitérve a “külföldi propagandisták befolyására”. Ismerős?)

Ami eddig világosan látszik, hogy ez is egy nemzetközi szervezet lesz, némi félreértésre ad okot, hogy a médiában folyamatosan Orbán Viktorról van szó, aki talán a szervezet vezető testületébe kapott meghívást (ami nem azonos a szervezetben való állami tagsággal, amire a hírek szerint kiment az elmúlt napokban hatvan meghívó). Erre a félreértésre rájátszik a Magyar Közlönyben megjelent 1008/2026 sz. kormányhatározat is, ami vicces módon külön kihangsúlyozza, hogy “megállapítja, hogy az Alapokmányhoz való csatlakozás pénzügyi kötelezettségvállalással nem jár”, ezzel csak és kizárólag megint politikai kommunikációs elemkre reflektálva, én ilyet még soha nem láttam egyetlen nemzetközi szervezet esetében sem… (Korrekció: nem, még csak ide sem kapott meghívást Orbán Viktor…)

Ahogy az is kérdéses, hogy hogy fog kinézni ez az egész a jövőben – de ami már most világosan látszik, hogy semmi, de semmi új vagy érdekes nem fedezhető fel az alapokmánya előírásai között, amiből arra lehetne következtetni, hogy ez a szervezet hatékonyabb lenne a jövőben, mint az ENSZ (ahogy Gázáról sincs benne szó, pedig arról ment a duma folyamatosan). Szóval igazából ez nem tűnik másnak, mint egy régi amerikai republikánus gondolat trumpi (azaz átgondolatlan és koncepció nélküli) megvalósításának. Viszont aki szereti az ilyet, az most nagyon örül. Pár év múlva meg elfelejtjük az egészet.

A Beneš-dekrétumok és a magyar ombudsman

Nyilatkoztam a kontroll.hu oldal számára a címben jelzett témában. Azon túl, amit ott elmondtam, itt szeretném még megemlíteni, hogy normális körülmények között egy állam ombudsmanjának az a feladata, hogy az emberi jogok témájában otthon vitézkedjen, a saját államhatalmával szemben, nem pedig az, hogy az emberi jogok témáját használva, az államhatalom külföldi kijárójaként vagy lobbistájaként működjön. No persze, egy Juhász Imre-jellegű dilettáns politikai kinevezett ezt soha nem fogja érteni, de azért vicces, amikor úgy viselkedik, mint pl. Azerbajdzsán ombudsmanja 2006 környékén, amikor mindenfelé panaszkodott a világban Magyarországra a baltás gyilkos Szafarov elítélése miatt, érdekes módon pont akkor, amikor Magyarország és Azerbajdzsán egymás ellen futott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsban üresen maradt egy helyért…

És az is kifejezetten vicces, hogy Orbán Viktor és kormánya nem Fico cimbit piszkálja a Beneš-dekrétumok újraalkalmazása miatt (a propos, hogy állunk a 2010 után jogsértő módon elvett szlovák állampolgárságokkal?), hanem a teljes hazai hazugsággyárat (lásd még Szili Katalin levelét…) ráállítják az uniós intézményekre, hogy azok miért is nem csinálnak valamit…

A cikk itt elérhető.

Beneš-dekrétumok v. Európai Unió

Felvettünk egy beszélgetést Nagy Eszterrel az Európai Föderalistáktól a címben jelzett témában, ami elérhető lett a YouTube-on:

Ha valakit bővebben érdekel, amit Szlovákiával kapcsolatban mondtam, az Európai állampolgársági egyezményhez fűzött nyilatkozatát ezen a hivatkozáson megtalálja, le kell görgetni Szlovákiáig, és voilá.

USA v. Venezuela tovább

Ma is volt némi médiatermés az USA-Venezuela konfiktus témájában. Kora reggel a Klubrádión (itt meghallgatható) és a HetiTV-n kezdtük a témát:

Majd délután a KlikkTV-n folytattuk:

Valamint megjelent a 24.hu oldalán is egy hosszabb cikk a témában.