“Megélni a poklot és megírni azt” – a Jászberényi-Földes vita margójára

Néhány nappal ezelőtt egy szomorú eset és az abból fakadó vita borzolta az afganisztáni események iránt érdeklődést tanúsítók kedélyeit a hazai online sajtó világában, ráadásul két, általam nagyra tartott alkotó között. Remélem, hogy a személyeskedő vita maga elcsitul, a magam részéről pedig úgy gondoltam, hogy érdemes néhány gondolatot szánni arra a kérdésre, hogy mik az etikus és helyes tudósítások ismérvei mind egy konfliktusos helyzetben, mind pedig egy, az egyéni szabadságra igencsak fenyegető rezsim alá kényszerült, potenciálisan áldozattá váló személyek tekintetében.

Az írás az Átlátszó tényfeltáró blogján olvasható:
https://blog.atlatszo.hu/2021/09/megelni-a-poklot-es-megirni-azt-a-jaszberenyi-foldes-vita-margojara/

Érdekességképpen: annak idején még a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen terveztünk kifejezetten “haditudósítóknak” szánt képzést (az akkor még Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola néven működő intézménnyel közösen), amiből azért nem lett semmi, mert a ZMNE súlyosan alkalmatlan illetékes vezetőinek itt részletezni nem kívánt bénázásai okán a főiskola inkább visszalépett az egész projekttől. Utána az ötlet nem tudott megragadni a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahol a katonai vonatkozású dolgok sajnos irgalmatlan módon csúsztak háttérbe a “politikailag hasznosabb” témák miatt – míg végül tavaly nyáron kipattant, hogy “közszolgálati média” képzés indul ott, amivel kapcsolatban azt hiszem, senkinek egy darab illúziója sincs, milyen színvonalú lesz…

Pedig ez egy nagyon fontos terület lenne, hiszen a konfliktusos helyzetekből történő tudósítás komoly felelősséget jelent, és bizony lehet jól is csinálni. Egyik első komolyabb, összetettem szakmai munkám például még a 2002-ben kiadott “Háborús bűnök” című kötet volt, ami egy amerikai projekt magyarra fordítását és szerkesztését jelentette, ahol a szerzők vegyesen voltak a hadviselés, a menekültek és az emberi jogok témájával foglalkozó jogászok és vezető újságírók – itt azért igen jól látszott, hogy milyen súlya is van a konfliktusos területekről tudósítóknak.

Megjelent az “Ébredő jogerő”

Néhány napja megjelent az “Ébredő jogerő – Galaxis útikalauz jogászoktól” című könyv, amibe több kiváló kolléga mellett én is írtam egy fejezetet. A kötetben a felkért szerzők mindegyike egy-egy ikonikus filmet és/vagy könyvet vizsgál jogi szempontból – így terítékre kerül többek között a Star Wars, a Gyűrűk Ura és a Marvel Univerzum is.

Én egy szívemhez nagyon közel álló területről, a Star Wars világáról, azon belül is a Klón háborúról írtam. Az általam jegyzett fejezet a II. és III. epizód időszakát, plusz a két Clone wars animációs sorozatot fedi le (illetve az ezzel foglalkozó egyes könyveket), és a hadviselés nemzetközi jogi szabályait vetíti az eseményekre – vizsgálva azokat a problémákat, amik jellemző velejárói egy fegyveres konfliktusnak.

A könyv elérhető a könyvesboltokban, vagy online:
https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/az-ebredo-jogero-galaxis-utikalauz-jogaszoktol

A fejezetem tartalmáról ízelítőként pedig itt olvasható egy rövid bemutató még tavaszról:
https://tomorivilag.hu/2021/03/16/a-klon-haboru-es-a-hadviseles-joga/

A 862 eurós blöff

Nemrég jelent meg a hír, hogy a 2006-os rendőri erőszak áldozatainak újabb kártérítést fizetne ki a kormány, és természetesen Varga Judit azonnal le is fordította azt a fideszesek által értett nyelvre.

Azon túl, hogy érdekes módon a Fidesz jó ideje megint előveszi ezt a politikai kártyát, jogászként az ember ilyenkor csak elkezd azon gondolkodni, hogy ez most mégis hogyan fog történni, másfél évtizeddel az események után, különösen, hogy összes tudomásom szerint az akkor a panaszosokat képviselő ügyvédek minden kártérítési ügyben megállapodtak a rendőrséggel, legkésőbb a hatóság ellen indított perek bírósági szakaszában. Ráadásul nagyon furcsa dolgok jelentek meg a témával kapcsolatos kormányzati kommunikációban (862 EUR fejenként? Miért pont annyi? Honnan jön ez?), amire csak “szagot fog” az ember, hogy itt valami már megint nem stimmel.

A megszokott politikai rizsát engedjük el, nem érdemel különösebb figyelmet. Maradjunk a jognál, és a tényeknél. Nézzük meg a Közlönyt, amiben megjelent a témában releváns kormányhatározat. Már itt kezdődnek az izgalmak, az ugyanis hivatkozik egy strasbourgi perre, nevezetesen az “az Emberi Jogok Európai Bíróságának 20424/10. számú, a G. A. és társai kontra Magyarország ügy”-re és azt az állítást teszi, hogy annak alapján vannak megalapozott, de “eljárásjogi okból ki nem fizetett kártérítési igények”, amiket most már nagyon rendezni kéne. Ezen a ponton az izgalmak fokozódnak, ugyanis eddig nem tudtam róla, hogy a strasbourgi bíróság valaha ilyen igényeket állapított volna meg. Nem azért, mert nem lehetett volna ilyeneket érdemben megállapítani, hanem pont azért, amit fentebb írtam, mert az ilyen igények mind rendeződtek itthon, legkésőbb a rendőrség ellen indított perek során, megállapodással. És az ilyen megállapodás logikus következménye, hogy a panasz nem tud kimenni Strasbourgba, az Emberi Jogok Európai Bírósága nem hozhat ítéletet az ügyben.

Erről tavaly novemberben az ATV Csatt című, akkor éppen borzalmasan sikerült műsorában szívesen beszéltem volna bővebben is, el is kezdtem, de miután Deutsch Tamás szétüvöltözte az egészet, konkrétan két mondatot alig sikerült összeraknom (kétségbeesett kísérleteim megtekinthetők 15:38-17:11 között). A lényeg, hogy a 2010-2014 között jobbikos parlamenti képviselő Gaudi-Nagy Tamás vezette Nemzeti Jogvédő Szolgálat néven futó jobbikos-fideszes ügyvédmaffia minden lehetséges panaszt megkísérelt megállapodással, pénzügyi kártérítésekkel rövidre zárni. Ebben többnyire sikeres is volt, nagyon sok ügyben a kialakult helyzetben politikai okokból megbénult rendőrség egyszerűbbnek látta azt. Miért a megállapodások erőltetése? Mert az ügyvédek azt látták a korábban Grespik László által Strasbourgig elvitt Bukta-ügyből (amiben érdemben amúgy teljesen igaza volt), hogy a strasbourgi pereskedés nem kifejezetten rentábilis, a megítélt 2000 EUR összegű perköltség nem áll arányban a befektetett munkával, sokkal egyszerűbb a “strasbourgi fenyegetéssel” megállapodásra jutni a rendőrséggel. Akárhogyan is, a lényeg, hogy végül nem is mentek ki az ügyek Strasbourgba, ezért volt számomra különösen meglepő, amit most a Közlönyben olvastam.

Szóval lelkesen rákerestem az kormányhatározat által felhívott “20424/10. számú, a G. A. és társai kontra Magyarország ügy”-re, de bánatos és zavarodott lettem, mert nem találtam ilyet a bíróság ítéletei között. Nem adtam fel, és végül sikerült zöldágra vergődni a dologgal, azonos ügyszámon van egy “L.G. és társai kontra Magyarország” ügyben hozott végzés, itt meg lehet nézni. Hogy hogy lett az L.G.-ből G.A. a kormányhatározatban, azt inkább nem akarom tudni, G.A. a panaszosok listájában sem szerepel sehol, de ezt tudjuk be a kormányhatározat szövegezőjének “igényes” munkájának, láttunk már ilyet, na. Hogy miért fontos, hogy ez egy végzés, nem pedig ítélet? Nagyon egyszerű, a strasbourgi bíróság, mint minden más bírói fórum, elmarasztalni ítéletben szokott, nem végzésben, szóval akkor nagy újdonság itt sem lesz.

Ami végzésből kiderül (a többi dokumentum nem elérhető nyilvánosan), hogy 2010 márciusában, azaz érdekes módon az Orbán-kormány hivatalba lépését közvetlenül megelőzően a fent említett Grespik László egy nagyobb csoportba foglalt panaszos ügyét mégis kivitte Strasbourgba, majd 2016 végi halála után ezt átvette Gaudi-Nagy Tamás. A végzésből nem állapítható meg, hogy ezek az ügyek korábban megjárták-e már a magyar bíróságokat. Az viszont igen, hogy a kormány érdemben nem védekezett a panaszokkal szemben (szép is lett volna, ha az Orbán-kormány elkezdi védeni a Gyurcsány-kormány 2006-os cselekményeit), illetve úgy tűnik, hogy azt sem tette szóvá, hogy jó eséllyel a követelések már nem is előterjeszthetők, hiszen az arra nyitva álló fél éves időtartam már eltelt. Ellenben mi történt? Igen, kitalálták. 2018 májusában végül megállapodás született, miután a bíróság 2017-ben (sic!) felhívta a kormányt, hogy ugyan már legyen oly jó állást foglalni ezekben a nem lényegtelen kérdésekben. A megállapodás szerint a kormány fejenként 862 euró értékben ad kárpótlást a képviselteknek. Szóval innen a szám. Tehát a bíróság nem vizsgálta érdemben a panaszokat, nem állapított meg semmit, egyszerűen végzésével jóváhagyta a jobbikos-fideszes ügyvédek és a Fidesz-kormány megállapodását. Amivel összességében nem lenne baj, de ezt azért csak nem kéne másnak beállítani, mint ami.

A Gaudi-Nagy által képviselt, 862 euróban részesült személyek kezdőneveit a végzéshez csatolt “A” lista tartalmazza. A Varga Judit által is felhívott “53 áldozat” azokat takarja, akik a végzés “B” listáján szerepelnek, akik Grespik László halála után, ahogy a bíróság végzéséből kiolvasható, egyszerűen eltűntek a bíróság elől. Azóta egyáltalán nem jelentkeztek, nem csatoltak újabb meghatalmazást Gaudi-Nagy Tamásnak vagy másik ügyvédnek, sőt, még Gaudi-Nagy sem találta meg őket sem Grespik nyilvántartása, sem pedig a hivatalos népességnyilvántartó alapján.

Ebből az következik, hogy ezeknek a (kérdéses, hogy egyáltalán létező) embereknek semmilyen kártérítés nem jár. Ezt maga a Bíróság mondta ki a végzésben, hozzátéve, hogy “semmilyen, az Egyezmény szerinti emberi jogi körülmény nem indokolja a panasz további vizsgálatát”:

The Court therefore concludes that they may be regarded as no longer wishing to pursue the application (Article 37 § 1 (a) of the Convention). Furthermore, in accordance with Article 37 § 1 in fine, the Court finds no special circumstances regarding respect for human rights as defined in the Convention and the Protocols thereto which require the continued examination of the application.

http://hudoc.echr.coe.int/fre?i=001-186653

Na, ezért lett törölve az eljárás, végzéssel, ahelyett, hogy érdemi ítéletet hozott volna benne, az érdemi ítélet pedig igen jó eséllyel elutasítás lett volna. És most ebből az “ügyből” bábozna el a kormány valami komoly drámát.

Ahogy Varga Judit fogalmazott: “Nem felejtünk!” Én is csak remélni tudom, hogy nem felejtjük el, kik szórták ki az adófizetői pénzeket propagandára és hazugságokra. A jelen esetben 120*862 + 53*862 eurót, azaz valamivel több, mint 51 millió forintot.

És vajon mennyi ebből Gaudi-Nagy Tamás sikerdíja?

Az izraeli-palesztin konfliktus nemzetközi jogi aspektusairól

A Hit Rádió mai adásában beszélgettünk egy kicsit az aktuális izraeli-palesztin konfliktus nemzetközi jogi kapcsolódásairól. A műsor hossza miatt előállt az a ritka, de örvendetes helyzet, hogy volt idő kicsit alaposabban átbeszélni a felmerülő kérdéseket.

A hanganyag visszahallgatható itt:

A témával kapcsolatos korábbi posztok:

A Belarusz által eltérített Ryanair gépről a Klubrádióban

Ma reggel a belorusz kormány által eltérített Ryanair géppel és az egész helyzettel kapcsolatos kérdéseket jártuk körbe a Klubrádió Reggeli gyors c. műsorában.

Itt visszahallgatható (52:58-tól):

Sok témás reggel a mai Pirkadat-ban

A ma reggeli Pirkadat egy jó erős ébresztő kávénak is elment volna. M. Kende Péter társaságában nem könnyű témákat beszéltünk ki, szó esett az izraeli-palesztin konfliktusról, az ahhoz kapcsolódó magyar kormányzati magatartásról, a cseh-orosz viszonyról, de szóba került a Fudan egyetem kérdése és az ellenzéki előválasztás is.

A beszélgetés itt visszanézhető:

Néhány gondolat a jelenleg zajló izraeli-palesztin konfliktusról – jön-e Hága?

Bizonyos dolgok jellemzően nem változnak… Sajnos az izraeli-palesztin konfliktus-sorozat minden jel szerint újabb fordulójához érkezett. Mai hír, hogy Izrael szárazföldi műveleteket is tervez. Erősen déjà vu érzésem van, tartok attól, hogy megismétlődik sok minden, amit a 2009-es “Öntött ólom” művelet során láthattunk. Ez sem az emberi jogi helyzetnek, a palesztinok megítélésének, valamint Izrael politikai helyzetének nem fog jót tenni.

Akit érdekel, hogy annak idején ebben a témában mit mondtam szakértőként, azok számára itt egy 2009-es interjúm a Klub Rádión, illetve ajánlok még egy, a témával foglalkozó cikket a Népszabadságból, amiben már a Nemzetközi Büntetőbíróság is képbe került.

Azóta érdemben sok minden nem változott (az alkalmazandó jog például biztosan nem), ami viszont mindenképpen, az épp a Nemzetközi Büntetőbíróság helyzete. Itt is említettem, amikor 2019 végén “megtört a jég”, és a Népszabadságban 2014-ben megjelentekhez képest öt évvel később megnyílt a lehetőség, hogy a hágai fórum vizsgálódjon a területen elkövetett háborús bűncselekmények tekintetében, természetesen Izrael heves tiltakozása ellenére, pontot téve egy mára már több mint tíz éves palesztin törekvés végére. Ennek most kiemelt jelentősége van: ugyanis becsapódó rakéták lelövöldözése a Vaskupola segítségével egy dolog, egy szárazföldi művelet viszont már nagyon egy másik. Előbbi esetben háborús bűncselekmény elkövetése izraeli oldalon nehezen elképzelhető, egy szárazföldi művelet, egy katonai bevonulás esetében viszont tömegével számíthatunk ilyesmire, illetve az azokkal kapcsolatos vitákra, beleértve ebbe a civilek tömeges pajzsként használatát és hasonló eseteket. És ahogy az “Öntött ólom” művelet során, majd utána a Goldstone-jelentés hányattatása során láthattuk, ez a politikai hangulatkeltésre tökéletesen alkalmas lesz, az igazsághoz ellenben nem nagyon lesz köze. Viszont azzal, hogy elméletben a Nemzetközi Büntetőbíróság is megjelenhet a témában szereplőként, minden ezirányú ambíció és szándék fel fog erősödni. Csúnya időszaknak néznek elébe a nemzetközi jog, különösen a nemzetközi humanitárius jog és az emberi jogok művelői, legalábbis azok, akik azzal valóban szakértőként és nem más minőségben foglalkoznak… Ellenben majd megint jönnek a morvaikrisztinák is, akik elmondják majd, hogy tuti volt bűncselekmény, mert látták a TV-ben. Hú, de jó lesz…

Bár nem jog, de személy szerint most nem érzem korainak kijelenteni, hogy a most látványosan felgyorsult eszkalációs folyamat nem csak az izraeli és a palesztin belpolitikai helyzetnek következményei, hanem az elmúlt időszak Trump-féle teljesen elhibázott “rendezési” kísérletének. Marha jól nézett ki (szerinte) a sajtóban, hogy sorra győzött meg arab államokat az Izraellel való megbékélésről (leginkább persze olyanokat, amelyeknek komoly gondja soha nem volt a zsidó állammal, az addigi csúnyánnézést is csak egyfajta pán-arab szövetségesi politika részeként művelték, több-kevesebb lelkesedéssel), és vizionálta magának a Nobel-békedíjat, ezzel viszont igazából csak Izraelnek kedvezett. Közben a palesztin fél folyamatosan veszítette a támogatóit, és mindannyian tudjuk, vagy illik tudni, ez jellemzően mire vezet: radikalizációhoz. Na, ezt látjuk most. Plusz ezzel egyidejűleg sikerült növelni a palesztin politikum iráni elköteleződését is, aminek legtisztább jelei az Izrael felé kilőtt olyan iráni cirkálórakéták, amikkel szemben már a Vaskupola sem annyira hatékony. Szép munka volt.

A COVID-vakcinák szabadalmainak feloldásáról

Tegnapelőtti, komoly figyelmet kapott hír, hogy az Egyesült Államok kormányzata hajlandó támogatni a COVID-oltóanyagok szabadalmának ideiglenes feloldását annak érdekében, hogy azok olcsóbban és gyorsabban hozzáférhetővé válhassanak a világ szegényebb régiói számára is.

A jelenlegi nemzetközi jogi szabályozás alapján ugyanis – leegyszerűsítve – az államok az ún. TRIPS-egyezmény alapján jogosultak és egyben kötelesek is a szellemi termékeik védelmére – ennek egyik klasszikus formája a szabadalom jogintézménye. Még 2020 októberében tett le India és a Dél-Afrikai Köztársaság arra vonatkozó javaslatot a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) asztalára, amely szerint a TRIPS-egyezmény erre vonatkozó részeit a COVID-járvány időszakára fel kellene függeszteni, ehhez később csatlakozott számos más harmadik világbéli állam. Nem meglepő módon a javaslatot folyamatosan ellenezték a nyugati államok, akiket közben amúgyis az a vád ér folyamatosan, hogy a tömeges vásárlásaikkal lerabolják a piacot és felverik az árakat, lássuk be, nem alaptalanul. Közben különböző NGO-k és egyéb szervezetek is állást foglaltak, többnyire a javaslat mellett: érdemes lehet végigolvasni a MSF által még 2020 decemberében összeállított tájékoztatót.

Úgy tűnik, hogy ebben a befagyott vitában (lásd pl. a februári állapotot) a tegnapelőtt megfogalmazott amerikai javaslat alkalmas lehet arra, hogy már csak súlyánál fogva is döntést hozzon a TRIPS Tanács júniusban esedékes találkozóján.

Erről a kérdésről beszéltünk ma kora reggel a Klub Rádió műsorán, ami elérhető ezen a hivatkozáson, 65:28-tól.

“Még egy ugrás” – gázai parkourosok, remény és reménytelenség

Vasárnap mutatták be a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon a “Még egy ugrás” (“One more jump“) című filmet, ami egy elsőre igen nehezen értelmezhető jelenségen, gázai palesztin parkourosokon keresztül mutatja be az ember a körülményeknek való kiszolgáltatottságát és a remény utáni hajszát.

Már tavaly is írtam itt arról, hogy mennyire szeretem ezt a rendezvényt, ahogy a filmeket is. Idén is kaptam egy megtisztelő felkérést a szervezőktől, a film bemutatóját követő beszélgetésünket itt újra lehet nézni:

Az ENSZ Közgyűlés első ülésszakának kezdetének 75. évfordulójára

A jelzett esemény nem csak az évforduló miatt érdekes, hanem mert a portugál ENSZ főtitkár (és erről korábban már volt szerencsém élőben meggyőződni) általában nem rejti véka alá a véleményét, ami a migrációs válság kapcsán különösen éles formában jelent meg néha. Együtt olvasva ezt a most meginduló portugál uniós soros elnökséggel, lehet, hogy hallhatunk majd érdekes dolgokat…

Aki pedig szívesen olvasna kicsit az ENSZ-ről (akár az évforduló kapcsán, vagy csak úgy), annak két korábbi írásomat ajánlom.

Az elsőt még 2009-ből, a Fundamentum folyóiratból, ahol az volt a szerkesztők kérése több szerzőhöz, hogy járjuk körbe a “világkormányzás” lehetőségének kérdését. Mint látható, már akkor sem voltam e téren különösen optimista, és már akkor rámutattam néhány olyan, a nemzetközi politikában jelenlévő problémára, ami bizonyos mértékig sajnos hozzájárult ahhoz is, hogy 2016-ban Donald Trump, pontosabban (hiszen ez nem személy-függő) egy Trump-féle politizálás kerülhetett az amerikai elnöki hivatal közelébe. A hatás-ellenhatás logikát nem lehet kikapcsolni, és ami már 2009-ben világosan látszott (George W. Bush külpolitikájának és az általa favorizált megoldásoknak, valamint az ennek egyszerre kiváltó okainak köszönhetően), hogy az Egyesült Államok külpolitikájában ha nem is az akkor friss Obama-adminisztráció alatt, de beállhat egy még jelentősebb eltolódás a bezárkózás, az unilaterális megoldási kísérletek felé.

A második pedig egy fejezetem az NKE-n tavaly megjelent “Nemzetközi biztonsági szervezetek” tankönyvből, amiben az ENSZ Biztonsági Tanács működésével kapcsolatban írtam meg szélesebb körben nem ismert, vagy egyenesen félreértett jelenségeket (így például bővebben a vétójogról, a tartózkodásról stb.). Valamint ami különösen érdekes, és máshol nem jelent meg, kicsit részletesebben írtam a 2011-es kísérletről, hogy Magyarország helyet szerezzen magának a Biztonsági Tanácsban, végül sikertelenül.

Plusz még egyet, amit pedig szerzői jogi okokból nem tudok ilyen egyszerűen megosztani, de ha valakit érdekel, akkor a Valki László, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál és Kende Tamás által közösen szerkesztett, 2018-ban kiadott nemzetközi jogi tankönyvben (Wolters Kluwer, pp. 600-619.) is én írtam az ENSZ-ről szóló fejezetet, amivel megküzdöttem rendesen (jó értelemben), mint arról az akkori egyik Instagram-posztom is híven árulkodik. 🙂

Nemzetközi jog

A mai nap a 75. évfordulója annak, hogy az ENSZ Közgyűlés első alkalommal összeült, ekkor még New York helyett Londonban, a Westminsterben található, történelmi Methodist Central Hall-ban (ami ma is rendezvényközpontként működik, persze, jelentős felújítások és modernizáció után). Az akkor még csupán 51 tagú szervezet központi szervének első találkozójáról készült korabeli filmfelvételt pár éve tették közzé:

Az ülést az épület falán elhelyezett emléktábla örökíti meg:

Az évforduló emlékére a mai napon 17:45-ös kezdéssel minden bizonnyal online beszélgetésre kerül sor az ENSZ főtitkára, António Guterres részvételével.

View original post