Kategória: 24.hu

Néhány gondolat a Velencei Bizottságról

Most, hogy hirtelen az érdeklődés homlokterébe került a Velencei Bizottság, érdemes beszélni annak szerepéről, jelentőségéről, és egy-két, a jelen helyzetben releváns kérdésről. És itt most ki fogom hagyni az obligát gonoszkodást, hogy “hú de fontos lett hirtelen a sorosista mélyállami blabla”, hagyjuk meg ezt most a mútltnak, kicsit próbáljunk komolyabbak lenni. A témában megjelent egy hosszabb interjúm a 24.hu oldalon, amit utána szemlézett az index.hu is, az itt említettek alapjául szolgáló szabályozókra szeretném felhívni a figyelmet.

Már csak azért is, mert valami, amiről eddig csupán vidáman elviccelődtem (mint pl. ezzel a Facebook-poszttal), hirtelen komoly kérdéssé alakult. Annyira komollyá, hogy személyesen Trócsányi Lászlótól is kaptam egy korrekt hangvételű e-mailt, amiben „emlékeztető jelleggel” leírta, amit a fenti cikkekben is elmondott. Igen, arról van szó, hogy a Fidesz egypárti kinevezettjei a Velencei Bizottságban, jelesül Trócsányi László vagy Varga Zs. András milyen szerepet tölthetnek be az egész eljárásban, lehet-e hatásuk az eljárásra.

Valamint van egy másik, még inkább zavaró kérdésem is, jelesül hogy egészen pontosan milyen eljárásról is van szó…

Mindehhez a Bizottság következő szabályzóit használjuk fel:

Ki kért véleményt egyáltalán?

A Bizottság alapító okirata nagyon világosan kimondja (Statútum, 3. cikk, 2. bek.), hogy a Velencei Bizottság bármilyen véleményt a következő intézmények megkeresésére bocsát ki:

  • Európa Tanács Miniszteri Bizottság
  • Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés
  • Helyi és Regionális Önkormányzatok Európai Kongresszusa
  • Európa Tanács Főtitkára
  • Európa Tanács tagállama
  • valamelyik nemzetközi szervezet
  • a Bizottság munkájában részt vevő egyéb szerv

Ezt a kezdeményezői kört nem bővíti az Eljárási szabályzat (Eljárási szabályzat, 14a cikk), valamint a Jegyzőkönyv sem (Jk. 4. pont). Utóbbi külön kiemeli, hogy a sürgősséget a kérelmezőnek külön kell kérnie és arról az érintett államot külön értesíteni kell, ha nem  ő maga kérte azt (Jk. 6. pont).

Valaki meg tudja nekem mondani, hogy a fentiek közül ki kezdeményezte a Bizottság bármilyen eljárását? Gyorsan végigfutottam a konkrétan megjelöltek internetes oldalait, de sehol semmilyen utalást nem találtam, és nem is különösebben életszerű, hogy az új miniszterelnök Sulyok-ellenes futamaira hirtelen megtáltosodnának azok az Európa Tanácshoz köthető intézmények, amelyekre általában nem jellemző, hogy fagyhalált halnának a tempójuk kiváltotta ellenszélben. Azt sem tartom valószínűnek, hogy Magyar Péter jogállamiság iránti elkötelezettsége rávette volna, hogy ő maga az állam képviseletében kérje a Bizottság eljárását, amolyan előzetes jelleggel…

Szóval a fájdalmas kérdésem: van egyáltalán bármilyen eljárás?

Nem állítom határozottan, hogy a Bizottság eljárásával kapcsolatos kijelentés hazugság lenne, de amíg erre a kérdésre nincs konkrét válaszom, kénytelen vagyok azt feltételezni. Az különösen izgalmas lenne, ha a Bizottság magától, amolyan ex officio jelleggel mozdult volna meg, de… Eddig nem volt jellemző, és komoly kérdéseket vetne fel a jövőre nézve. Viszont jó hír: a fent hivatkozott szabály alapján a magyar kormány erről kell, hogy tudjon, hiszen értesítést kellett kapjon róla a Bizottságtól. Szóval ezt a sajtó kb. egy kérdéssel megtudhatja majd.

Tagok összeférhetetlensége

Kezdjük azzal, hogy Trócsányi László fenti állításai helytállóak. Ugyanakkor arról nem tesz említést, amire én kitértem a fenti interjúban is (úgy, hogy nyilván nem tudtam róla, hogy ő mit mond, vagy egyáltalán, hogy megszólaltatják), hogy azért a tagok nincsenek teljes mértékben kizárva a működésből ilyenkor. A tagokkal szemben általános elvárás a pártatlanság és a függetlenség (Eljárási szabályzat, 3a cikk, 1. bek. / Magatartási szabályzat, III-IV. rész), a döntéseket megelőző konzultációkban valóban nem vesznek az érintett állam delegáltjai (Eljárási szabályzat, 3a cikk, 4-5. bek. / Magatartási szabályzat, 16. bek.), viszont a téma felelősei kérhetnek tőlük információt a kérdéssel kapcsolatban (Eljárási szabályzat, 3a cikk, 5. bek.), és ez a sürgősségi eljárásokra is igaz (Jk. 9. pont), tehát ez nem jelent teljes kizárást.

Viszont ennek a szabálynak a kihangsúlyozása Trócsányi László részéről alapvetően egy trükk. Egy trükk, amivel az összeférhetetlenségéről próbálja elterelni a figyelmet. Ez a szabály ugyanis általánosságban érvényes bármilyen tagra, aki az érintett állam delegáltja, az orbáni rezsim egypárti delegáltjai esetében viszont ennél jóval komolyabb problémák vannak.

A tagokkal szemben ugyanis a Bizottság szabályozói más elvárásokat is támasztanak. A leginkább jelentős az, hogy a taggal szemben nem merülhetnek fel az objektivitása megkérdőjelezésére alkalmas szempontok (Magatartási szabályzat, V. rész), valamint meg kell felelniük az Európa Tanács által kötelezőnek tekintett bizonyos értékeknek, mint pl. a demokrácia, jogállamiság (Magatartási szabályzat, 10. bek.), na most ez nagyon nehéz kérdés egy olyan ember esetében, akinek igazságügyminisztersége ideje alatt 7. cikk szerinti eljárás indult az országa ellen, akinek alkalmatlanságát az Európai Parlament kimonda uniós biztosi posztra (többek között gazdasági összeférhetetlenségre is hivatkozva), valamint akinek elfogultsága teljesen nyilvánvaló, ha valaki megvizsgálja korábbi alkotmánybírói tevékenységét és álláspontjait (összevetve azokat későbbi miniszterei kijelentéseivel), mindehhez hozzátéve, hogy alkotmánybírói időszaka után Orbántól nagyköveti kinevezést is vállalt, aminél utasíthatóbb beosztás egyszerűen a világon nincs. Mindezek nagyon nem a függetlenség irányába mutató szempontok, és a Bizottság ezzel nyilván tisztában van. Nem megelőlegezve semmit, de a Bizottság akár ki is mondhatja egy tag összeférhetetlenségét (Magatartási szabályzat, 36. bek.)

Akárhogyan is, a Velencei Bizottság a jelen helyzetben – ha eljár egyáltalán – egészen biztosan nem a szokásos mintáknak megfelelően fog eljárni.

Kémjátszma vagy narratívaharc?

Ma kora reggel a Klubrádióval beszéltem a napjainkban hangos témáról, hogy Szijjártó Péter Lavrov orosz külügyminiszterrel egyeztet az Európai Unió Tanácsa üléseinek szüneteiben, és ahogy a kormány hazaárulással meg miegyébbel vádolja Panyi Szabolcs újságírót. Bár pokoli torokfájással ébredtem, azért sikerült valamit kipréselni magamból. Előtte a 24.hu oldalon jelent meg egy beszélgetés, amit hétfőn, a prágai óráim közti szünetben rögzített a szerző.

A klubrádiós beszélgetés itt hallgatható meg, a 24.hu itt érhető el.

A továbbiakban foglalkozom még ezzel a témával (különösen annak büntetőjogi aspektusaira, amikre itt csak utalás szinten tértem ki), addig is utalnék egy kb. két éve megjelent elemzésemre, ami az EU kémkedéssel szembeni védtelenségéről szól. Az alap probléma itt is jelen van: bár a különböző uniós szabályozók így-úgy meghatároznak bizonyos minősítéseket (“titkosításokat”), de ezeknek jelenleg semmilyen eljárási-intézményi védelmi előírásai és módszerei nem léteznek.

USA v. Venezuela tovább

Ma is volt némi médiatermés az USA-Venezuela konfiktus témájában. Kora reggel a Klubrádión (itt meghallgatható) és a HetiTV-n kezdtük a témát:

Majd délután a KlikkTV-n folytattuk:

Valamint megjelent a 24.hu oldalán is egy hosszabb cikk a témában.

Valóban kitiltható az egész schengeni övezetből egy ukrán katonai parancsnok?

Beszéltem a Népszavának és a 24.hu-nak arról, hogy mit is jelent az, hogy Magyarország “kitiltja” az EU egész területéről a Barátság kőolajvezeték elleni támadásért felelősnek tartott ukrán – nem mellesleg magyar származású – katonai vezetőt.

Megpróbáltam tisztázni a kérdés minden aspektusát, és természetesen megint kiderült, hogy azért nem eszik olyan forrón a kását, jelentős részben csak a szokásos izmozás megy már megint – ám ezúttal lehet, hogy más tagállamok akár meg is adják az Orbán-kormány blöffjét.

A Népszava cikkét itt lehet elolvasni, a 24.hu írását pedig itt.

Vagyonnyilatkozatok értelmezése Strasbourgban

Nemrég született egy igen érdekes ítélet az Emberi Jogok Európai Bíróságán a Păcurar v. Románia ügyben. A bíróság azt mondta ki, hogy a vagyonuk eredetét megmagyarázni nem tudó köztisztviselők érintett vagyona jogszerűen elkobozható, még úgy is, hogy nem állapítanak meg azzal kapcsolatban valamilyen bűncselekményt.

Egyelőre nehéz megjósolni, hogy az ítélet milyen hatással lesz az európai korrupcióellenes politikai erőfeszítésekre, hiszen a strasbourgi döntések egyediek és “csupán” minősítik a létező állami jogszabályi megoldásokat, de azzal, hogy zöld lámpát adott ennek az igen szigorú román megoldásnak, az várhatóan más államok és szabályozók számára is példát tud majd adni. A lényeg, hogy ennek alapján nem lesz elég semmitmondó magyarázatokkal indokolni a fura vagyonnövekedéseket, és lehetségessé válik a megmagyarázhatatlan vagyon elkobzása. Ugyanakkor azt is rögzíteni kell, hogy az ügy, és az eset olyan tisztviselőkre alkalmazandó, ahol az adott tisztviselő vagyonnyilatkozati kötelezettsége a kinevezéshez/beosztáshoz kötődik alkalmazási feltételként, tehát pl. választott, politikai pozíciók esetében automatikusan nem – ugyanakkor ha egy állami jogalkotó ahhoz köti, akkor az lehetséges, és nem fogja a tulajdonhoz, vagy a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét jelenteni, amennyiben a végrehajtása a bíróság által korábban körvonalazott kritériumok mentén történik. Ez iránymutatást jelenthet más államok számára is, hogy hasonló jogintézményeket és megoldásokat alkalmazzanak a jövőben.

Beszéltünk kicsit hosszabban erről a 24.hu oldalnak, amit aztán szemlézett a hvg.hu is.

A “lex Magyar” jogellenességéről

Nyilatkoztam pár helyre a készülő, az EP-képviselők vagyonbevallásáról tervezett jogszabályról, mindenhol megpróbáltam elmagyarázni, hogy miért ellentétes az uniós joggal, és miért kell és érdemes ellenállni annak.

Néhány példa, ahol utána lehet olvasni/nézni: 24.hu / Klubrádió / szeretlekmagyarorszag.hu /

ATV híradó:

Az a legszebb, hogy a kormány ezzel megint úgy rúgja el a pöttyöst, hogy fogalma sincs, ki fogja visszahozni a labdát. Egyvalami biztos: ha az NVB le is megy kutyába, az Európai Parlament egészen biztosan bele fog állni a balhéba. soha ilyen jó lehetősége nem volt az ellenzéknek, hogy ellenálljon, és ne tudja izomból legyűrni Orbán Viktor…

Miért mondanak le egyes miniszterek, és mások miért nem?

Ma jelent meg a 24.hu oldalon egy érdekes írás, amiben a címben jelzett kérdést járjuk körül Szegő Ivánnal, mellettem még Róna Dániel szólalt meg szakértőként.

A cikk itt érhető el:

https://24.hu/belfold/2023/03/06/politikai-felelosseg-miniszter-lemondas-rona-daniel-lattmann-tamas/

Jó volt egy kicsit jól megfogalmazott kérdések mentén áttekinteni a csatlakozó kérdéseket. Annak külön örültem, hogy sikerült egy kicsit egyenesbe tenni a Várhelyi Olivér uniós biztos európai parlamenti képviselőket “lehülyéző” megszólalása kapcsán felmerült tízezer forintos kérdést, ami a médiában elég széttartó válaszokat hozott különböző megszólalóktól, jelesül, hogy Ursula von der Leyen kirúghatja-e őt emiatt. Nos, a szabály az, hogy ha az Európai Bizottság elnöke felszólítja a biztost lemondásra, az köteles lemondani, tehát lényegében igen, kirúghatja (Lásd: EUSZ 17. cikk, (6) bek.).

Ugyanakkor oka van annak, hogy erre nem kerül sor. Őt ugyanis pótolni kéne, ahhoz pedig arra van szükség, hogy az Orbán-kormány is partner legyen, azaz delegáljon egy másik biztos-jelöltet. Az elmúlt években néhány esetben került sor ilyesfajta “cserére” (a cikkből ezek a példák végül kimaradtak), de minden esetben úgy, hogy az adott tagállami kormány nem támasztott nehézségeket a folyamattal kapcsolatban, mindig gondoskodtak új jelöltről. A jelenlegi feszült politikai helyzetben viszont egészen biztosra vehetjük, hogy Orbán Viktor nem szívesen engedi el Várhelyi kezét, Ursula von der Leyen pedig nem fog újabb frontot nyitni a magyar kormány és a Bizottság közötti, amúgy is számos okból feszült viszonyban. Tehát Várhelyi Olivér a helyén marad és lényegében egy légüres térben mozog tovább, hiszen az EU bővítése a következő években továbbra sem lesz prioritásos kérdés.