Az Európai Bíróság mai ítélete az áthelyezési határozat nem teljesítése miatt indított kötelezettségszegési eljárásban

Ahogy az várható volt, ma Magyarország (és vele együtt Csehország és Lengyelország is) elbukta azt a kötelezettségszegési eljárást, amit a Bizottság amiatt indított, hogy az államok nem voltak hajlandók teljesíteni a Tanács 2015 őszén hozott határozatát, amelynek alapján a tagállamoknak 120 000 nemzetközi védelmet kérelmező személy ügyét kellett volna átvenni Görögországból és Olaszországból (Magyarországra ebből mintegy 1300 fő esett volna). Emlékeztető: ezzel összefüggésben állt az a per is, amit a magyar és a lengyel kormányok a Tanács ellen indítottak nem sokkal később e határozat semmisségének kimondásának céljával, ennek az eljárásnak 2017 őszén lett vége, amikor a Bíróság ítéletével elutasította érveiket.

Sajnos ez a mostani ítélet is borítékolható volt, legkésőbb a megsemmisítés iránti kereset bukásakor nyilvánvaló volt, hogy a bíróság erre a következtetésre fog jutni a kötelezettségszegési eljárásban is, ahogy erre már akkor is több alkalommal (lásd pl. itt vagy még korábban itt) felhívtam a figyelmet. Ma már a Klub Rádiónak és az ATV-nek beszéltem is a döntésről, és annak lehetséges hatásairól és következményeiről.

Természetesen a kormány erre aktuálisan kijelölt pofozóbábja, a darálóba lazán bedobott Varga Judit igazságügyminiszter (akinek a kétségbeesett hazudozásaira koronavírus- és puccstörvény-ügyben külön posztban is kitérünk majd) rögtön előadta az erre a helyzetre előírt kommunikációs paneleket, de ezzel sajnos még X-re sem tudja hozni a meccset, legfeljebb a rövid emlékezetűeknél.

Hogyan tovább? A lenti ábra mutatja, hogy egy kötelezettségszegési eljárás átfogóan hogyan néz ki. Ahol most vagyunk, az a bírósági szakasz vége, azaz a jogi vitát eldöntötte a bíróság, megállapította a jogsértés tényét, és amennyiben a magyar kormány nem teljesíti önként az elmulasztott kötelezettségét, szankciókat rendelhet el a bíróság, amennyiben a Bizottság azt kéri:

A helyzetet látszólag bonyolítja, hogy a Magyarország által nem teljesített tanácsi határozat időbeli hatály korlátozott volt, és mára lejárt, azaz “nincs mit teljesíteni”. Cinikus módon hivatkozik erre Varga Judit, de elődje, Trócsányi László is megtette ezt annak idején.

A probléma ezzel az, hogy menedékkérő még mindig van elég, szóval a Bizottság akár még követelheti is az átvételi kötelezettség teljesítését. Ami ez ellen szóló érv, hogy szégyenteljes módon igen jó ideje Magyarország már nem számít biztonságos országnak (európai bíróságok már nem egy esetben tiltották meg más tagállami hatóságoknak, hogy ide bárkit is átadjanak), és a Bizottság nem hiszem, hogy belemenne egy olyan helyzetbe, hogy emiatt ő vegyen fel kritikát.

Ami marad, az a büntetés. Azaz, ahogy a fentebb hivatkozott, 2017. júliusi cikkben meg lett fogalmazva: fizetünk. Mi, mindannyian, adófizetők.

Az már a következő kérdés, hogy lesz-e olyan helyzet, hogy felelősségre vonjuk majd azokat, akik miatt ma fizetünk. Ez ugyanis előre látható volt. Elkerülhető lett volna. Legkésőbb a semmisségi perünk buktája pillanatában, azaz több mint két éve teljesen nyilvánvaló volt, hogy ez lesz, és ebben egyértelmű azok felelőssége, akik szakmai tudásuk (állítólagos) birtokában ennek ellenére úgy döntöttek, hogy ezt kell csinálni.

Megkerült Áder János! És gyorsan meg is szegte az Alaptörvényt…

Pedig már úgy aggódtam, hogy valami baja történt, hogy eddig nem hallottunk felőle. De valószínűleg ennek kiegyensúlyozására sikerült igazgatás-történeti gyorsasággal aláírnia a puccstörvényt, nem meglepő módon.

És nem csak aláírta, hanem mondott is hozzá okos dolgokat, hogy ne érezzük úgy, hogy feleslegesen tartjuk. A Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán közzétett nyilatkozatban többek közt például az alábbit:

A járványt követően pedig az Országgyűlés dönt a rendkívüli intézkedések sorsáról.

Na most ezzel az a gond, hogy az Alaptörvény szerint a járványt követően a rendkívüli intézkedéseket tartalmazó rendeletek automatikusan hatályukat kéne hogy veszítsék (lásd: Atv. 53. cikk (4) bek.). Azzal, hogy a puccstörvény az Országgyűlésre telepíti azt a feladatot, hogy, és akkor idézem: “döntsön a rendkívüli intézkedések sorsáról”, az Áder János saját kijelentése szerint is ellentétes az Alaptörvénnyel. Legalább annyi gerinc lett volna benne, hogy elküldi előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz.

Elképesztő. Nincs rá jobb szó.

Ezúton szeretném felhívni a köztársasági elnök figyelmét az Alaptörvény 13. cikkének (2) bekezdésére:

Az Alaptörvényt vagy tisztsége gyakorlásával összefüggésben valamely törvényt szándékosan megsértő, illetve a szándékos bűncselekményt elkövető köztársasági elnökkel szemben az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja a tisztségtől való megfosztást.

Egyötöd. Van ennyi ellenzéki képviselő? Ha még bármi értelme van a bent ülésnek, akkor tessék megpróbálni úgy csinálni! Igen, tudom, hogy nem lesz meg a szükséges kétharmad. De legalább minimális hírértéke lenne, hogy legalább valamit próbálnátok csinálni. Ha már elmulasztottatok tiltakozni a veszélyhelyzet alaptörvény-ellenes bevezetésével szemben…

Az Index által elutasított véleménycikkem az Azonnali.hu-n

Mint arra tegnap a Facebook oldalamon utaltam, az index.hu megtagadta az Orbán Balázs által írt véleménycikkre való válaszom közlését, arra való hivatkozással, hogy személyeskedő. Úgy döntöttem, nem fogom túl sokat foglalkozni az index.hu nem tudom kije által meghozott döntéssel, arra meg pláne nem fogom az energiámat pazarolni, hogy nekiálljak vitatni azt. Csak annyit reagálnék erre, hogy miután az Orbán Balázs által jegyzett cikk az én sértegetésemmel kezdte, teljesen természetes, ha erre is reflektálok. Többen, a döntést nem értők közül megjegyezték, hogy lehet, hogy az volt a baj, hogy én névvel “személyeskedtem”, úgy látszik, ha az név nélkül történik, az elfogadható. Akár…

Őszintén szólva, valahol szomorú vagyok. Az általam valaha kedvelt és nagyra tartott index.hu nem első alkalommal ad helyt velem szemben nem egyszerűen csak kritikus, hanem öncélúan sértő hangvételű vagy egyenesen hazug írásoknak és véleményeknek, anélkül, hogy valaha lehetőséget biztosított volna számomra az ezekre való reakcióra. Lengyel Lászlótól kezdve bárki az utolsó kocsmárosig, ha épp olyanja volt, belém akart rúgni, az index.hu-n megtehette, meg is tette. Ez a mostani az első alkalom, amikor tényleg szerettem volna reagálni egy ilyenre, lényegében az sem az egóm, hanem a téma fontossága miatt történt most, és ilyen inkorrekt módon sikerült intézniük. Mert nem azzal van gondom, hogy ha rosszat vagy rosszul írok, nem kell. De az, hogy egy gyorsan pörgő témában, adott esetben “avuló” érveket tartalmazó írásra 24 órán át nulla reakció, majd egy rövid e-mail, amely szerint “Kollégáimmal egyeztetve az írását sajnos nem tudjuk közölni, mert abban a vitához nem kapcsolódó személyes sérelmekre (is) reflektál. Megértem az indulata okát, de annak nem adhatunk teret az Indexen.” Majd az erre írott válaszomra megint semmi reakció… Hát, azt hiszem, hogy ez olyan mértékben az alja mindennek, amivel egyszerűen mentálhigiénés okok miatt nem érdemes többet foglalkozni.

Ugyanakkor van egy olyan érzésem, hogy nagyobb problémák is vannak itt, legalábbis erre utal az a nagyon fura és számomra nehezen elfogadható megoldás is, hogy az Orbán Balázs-féle véleménycikk után szinte azonnal, az első véleménycikk magától az indextől érkezik, lényegében óvodai színvonalon gúnyolva a miniszterhelyettest, mondván, hogy “na, idáig nem kellettünk, most meg már kellünk, mi?”. Megmondom őszintén, egy idő után már nem is bántam, hogy ebben a vitában, azon a felületen nem fogok részt venni. Hát én nem fogok nekiállni Orbán Balázst, különösen a pozícióját védeni, de ezt a fajta viselkedést nem tudom elfogadni: ha teret adsz egy vitának, akkor utána ne kezdd el rugdosni te magad a kezdeményezőjét. Ha annyira utálod, ne adj neki teret. De ez így nem működik.

Szegény Orbán Balázsnak így is van elég baja, számára kicsit talán kellemetlen, de azzal, hogy elemi szövegértési problémákkal “vádolt meg engem”, egy sorba került Molnár Gyulával, az MSZP egykori elnökével, aki kínjában akkor vetemedett erre, amikor a Botka László lemondatása körüli botrány során sikerült a nyilvánosság előtt hazugságban maradnia. A helyzet annyival kellemetlenebb, hogy abban a helyzetben a pártelnök a részben saját maga kavarta zűrből kellett valahogy kikecmeregjen, míg a mostanit a jogvégzett miniszterhelyettes (aki amúgy oktató kolléga az Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, sőt az Egyetem működését felügyelő és irányító fenntartói testületben a kormány képviselője) részben csupán „megörökölte”… És ha már a cikkben utalok a politikai bizalomra, nem fogom elhagyni a “személyes sérelmeket sem”, megemlíteném, hogy az NKE-ről történt tavaly decemberi, jogellenes elbocsátásom után három hónappal egy kicsit dühös Facebook-posztban emlékeztem meg róla, hogy az NKE még mindig nem adta ki számomra a majdnem húsz évemről szóló közalkalmazotti igazolásomat, amit nem sokkal utána vettem kézhez azt postán. Ám meglepetéssel tapasztaltam, hogy aszerint közalkalmazotti jogviszonyom „rendkívüli felmentéssel” szűnt meg, miközben egészen pontosan az NKE törvény 2019. nyári módosítása (nyugodtan hívhatjuk “lex Lattmann”-nak) szerinti „felmentéssel”, ami nagyon nem ugyanaz. Ezzel kapcsolatban óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ahol egy ilyen egyszerű adminisztratív feladat elvégzésére nem képes egy struktúra, ott bízhatunk-e valóban komoly dolgokat – mint például különleges jogrendi intézkedéseket – ugyanazokra a vezetőkre? Mindenki döntse el maga…

A közzétett cikk maga pedig itt érhető el. Az eltelt idő okán meg tudtam tenni, hogy az indexen zajló vita során tett mondások közül későbbiekre is reagálok benne, és azt az Azonnali szerkesztője javaslatai alapján itt-ott jelentősen bővítettem, részleteztem, átdolgoztam. Végül azt hiszem, így sokkal jobb írás született, mint ami eredetileg az indexnek ment, ezért külön köszönet nekik.

https://azonnali.hu/cikk/20200325_ez-nem-felhatalmazas-hanem-mamelukokra-testalt-felelosseg

Kíváncsian várom a reakciókat. Kérem a kormánypropagandát, hogy egyúttal személyeskedés, szánalmas mocskolódás nélkül. Attól még nem lesz igazatok.

Véleményem arról, hogy a kormány az általa jogellenesen bevezetett veszélyhelyzetben az Országgyűlés kikapcsolására tesz kísérletet

Leírtam a véleményem a Magyar Hang oldalán. Röviden. Nemsokára majd hosszabban is le fogom az egész helyzetről.

Még az Alapjogokért Központ (által pár napja kifejtett vélemény) szerint is gázos a törvényjavaslat, bizony, vagy hát az igazgató úrhoz még nem jutott el az aktuális brosúra, hogy mit is kell majd mondani (hiszen nemrég még az egyik fő jogállami garanciaként utalt arra, amit kenyéradó gazdája épp most szeretne kivenni az alkalmazandó szabályok közül), na majd most, ezután biztosan. Oszt’ jónapot, legfeljebb majd hiszti lesz megint, én meg mehetek a bíróság elé rémhírterjesztés miatt.

Viccet félretéve, aki ellenzéki oldalról ezt az ötletet nem utasítja el élből, az bűnrészes. Ennyire marha egyszerű.

Vajon “elemi csapás” egy járvány, van-e alaptörvényi alapja a veszélyhelyzet kihirdetésének?

A ma közzétett 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel veszélyhelyzet került kihirdetésre, ami lehetőséget biztosít számos korlátozás életbe léptetésére. Az Alaptörvény a veszélyhelyzet kihirdetését az alábbi esetben teszi lehetővé:

(1) A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be.

Alaptörvény, 53. cikk (1) bek.

Több probléma is felmerül a mai bejelentéssel kapcsolatban, a legfontosabbnak az esszenciája a címben is felmerül: vajon egy járvány, illetve annak veszélye “elemi csapásnak” minősül-e. Álláspontom szerint nem, ennek megfelelően a veszélyhelyzet kihirdetésének hiányzik a jogszabályi alapja.

A szavak általánosan elfogadott jelentésén túl (ehhez bővebben lásd pl. a Pallas nagy lexikonában foglalt meghatározást: “oly esemény, mely a természet erőinek (elemeinek) működése folytán szokott bekövetkezni”), a magyar jogszabályok sehol nem minősítették a járványokat ilyennek. Sőt, a szövegek megfelelő értelmezése azt mutatja, hogy a magyar jog a járványokat, egészségügyi vészhelyzeteket az elemi csapások mellett, külön kategóriaként kezelték. Ezekből lássunk néhány példát, kezdve a legújabbakkal (többnyire olyanokat felhívva, amiket a Fidesz többsége fogadott el):

Így például a 2019. évi CVII. törvény, ami a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szól, több helyen – a foglalkoztatás általános szabályai alóli kivételes esetek meghatározásaként él a “baleset, elemi csapás, súlyos kár, továbbá az egészséget vagy a környezetet fenyegető veszély megelőzése vagy elhárítása” fordulattal, ami világosan jelzi, hogy a jogalkotó az “elemi csapás” és az “egészséget … fenyegető veszély” kategóriáit külön tartozóként kezeli, azaz azok nem azonosak. Ha azonosként kezelné, nem sorolná fel külön-külön a kettőt. Ezt megtaláljuk a törvény 55. § (3), 57. § (5) és 58. § (2) bekezdéseiben.

Ugyanezt a megoldást látjuk a 2018-ban elfogadott CXXV. törvényben, ami a kormányzati igazgatásról szól, annak 120. § (3), 122. § (5) és 123. § (2) bekezdéseiben. Ugyanígy a 2015. évi XLII. törvényben, ami a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szól, annak 289/L. § (5) és 289/M. § (2) bekezdéseiben. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény a BV-személyzet alkalmazásával kapcsolatban ugyanezt alkalmazza a 242. § (3) és 249. § (3) bekezdéseiben.

Ez elég töretlen gyakorlatnak tűnik. Ha kicsit régebbre is visszanézünk, a 2006. évi CXXXI. törvény meg is határozza az “elemi csapás” fogalmát, példálózó felsorolással, mégpedig a következő formában: “elemi csapás (így különösen a jégeső, az árvíz, a belvíz, a fagy, a homokverés, az aszály, a hó-, jég- és széltörés, a vihar, a földrengés, valamint természeti vagy biológiai eredetű tűz)” Itt sem szerepel a járvány, vagy az egészségügyi veszélyhelyzet bármilyen formája.

A hatályos katasztrófavédelmi törvény (2011. évi CXXVIII. törvény – amit rögtön elkezdett elemezni a sajtó egy része, keresve, hogy milyen lehetséges intézkedéseket alkalmazhat majd a kormány) sem támogatja ezt a megközelítést, ugyanis annak 44. § a) bekezdése adja meg az “elemi csapások” felsorolását, a b) az “ipari szerencsétlenség” fogalmát, míg a járvány ugyanannak a szakasznak a c) bekezdése szerinti “egyéb eredetű veszélyek” cím alatt szerepel. Amellett, hogy ez is alátámasztja a fenti állításomat, hogy az elemi csapások közé nem tartozik a járvány, ez azért is súlyosan problémás alkotmányjogi szempontból, mert ezzel a katasztrófavédelmi törvény lényegében kiterjeszti az Alaptörvény tartalmát, azaz módosítja azt, márpedig a jogi egyetem első évfolyam elvégzése után illik tudni, hogy ez nem lehetséges.

És csak hogy a szabályozói hierarchia teljes spektrumát bejárjuk, véletlenszerű választással álljon itt Gyomaendrőd egyik 2008-as önkormányzati rendeletének (33/2008. (VIII. 29.) Gye. Kt. rendelet) részlete, amely az elemi csapás okozta lakáskárok helyreállításához nyújtott önkormányzati támogatásokról szól, és hatálya meghatározásakor, az első szakaszában a következőképpen rendelkezik: “A rendelet hatálya kiterjed azokra a személyekre, akiknek az ár vagy belvíz, rendkívüli időjárás, vihar, vagy tűz Gyomaendrőd Város Közigazgatási területén található, a káresemény bekövetkeztekor a kérelmező által lakott lakóházban kárt okozott, és a lakhatását vagy a lakóház helyreállítását e támogatás nélkül nem képes megoldani.” E felsorolás sem terjed ki az egészségügyi kockázatokra vagy veszélyekre.

Mindebből következik, hogy az “elemi csapás” fogalmába nem tudjuk belekalapálni a járványhelyzetet, azaz a jelen veszélyhelyzet kihirdetésének hiányzik az alaptörvényi, azaz jogszabályi alapja.

Különösen zavaróvá válik a helyzet, ha hozzátesszük, hogy e veszélyhelyzet kihirdetése ráadásul indokolatlan és szükségtelen is, hiszen az ilyen helyzetekre irányadó egészségügyi törvény (1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről) alapján minden szükséges járványügyi intézkedés megtehető, a rendkívüli állapot bevezetése nélkül. Ahogy azt is hozzátenném, hogy a fent említett katasztrófavédelmi törvény előírásai is alkalmazhatóak anélkül. A részletekre itt és most nem térek ki, a lényeg, hogy az egészségügyi törvény alapján az egészségügyi miniszter döntésével lehetséges a kötelező szűrés, kötelező vizsgálat, zárlat, fertőző személyek körözése stb., nagyjából minden, amiről a kormány jelenleg beszél, ellenben nem ad lehetőséget olyan mértékű jogkorlátozásra, mint amilyenre az Alaptörvény szerinti “veszélyhelyzet”.

Annak bevezetése esetén ugyanis például aki holnap azt mondja, hogy “az egészségügyi ellátás Magyarországon egy kalap szamóca”, az könnyen belecsúszhat a Büntető törvénykönyv 337. § szerinti “Rémhírterjesztés” bűncselekményi tényállásába. hogy az egyéb lehetséges, kétes szükségességű jogkorlátozásokról ne is beszéljünk.

Előadás a Magyar Biztonsági Fórum X. konferenciáján

Tegnap az a megtiszteltetés ért, hogy előadást tarthattam a Magyar Biztonsági Fórum X. konferenciáján. Az előadás tárgya a szervezők felkérésére az volt, hogy járjuk körül röviden, milyen lehetőségeket, módszereket ismer a nemzetközi és az európai uniós jog például a mostani, koronavírus által okozott, és hasonló jellegű helyzetekben.

Az előadás során az ENSZ, az Európa Tanács, majd az Európai Unió jogrendjének sajátosságai ismertetése mellett próbáltam bemutatni a rendelkezésre álló lehetőségeket. Röviden összefoglalva: a legfontosabb döntések, így például bármilyen rendkívüli intézkedések kötelező hatályú elrendelésének lehetősége továbbra is az államok kezében van, a nemzetközi és az uniós jog legfeljebb az állami intézkedések koordinálására és támogatására alkalmas, de nem lép azok helyébe, és pláne nem veszi ki az irányítást az államok kezéből.

Hogy ez jó, vagy nem, na abban a kérdésben nem tisztem dönteni. 🙂

A volt szudáni diktátor is a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kerülhet

A híradások szerint van rá esély, hogy a közeljövőben a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kerüljön Szudán tavaly áprilisban megbuktatott diktátora, Omar al-Basír.

Az országban történt népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt a hágai székhelyű büntetőbírói fórum 2005 óta folytat vizsgálatokat, amikor az ENSZ Biztonsági Tanács – első alkalommal a bíróság alapokmányának 1998-as elfogadása valamint működésének 2002-es megkezdése után – az ENSZ Alapokmány VII. fejezete alapján elfogadott, azaz kötelező erejű, történelmi jelentőségű 1593. sz. határozatával a Szudánban (különös tekintettel a darfúri régióban) kialakult helyzetet a bíróság elé utalta. Ezek után 2009-ben, majd 2010-ben adtak ki letartóztatási parancsot az államfő ellen, természetesen az állam ezeknek nem tett eleget. Ez a helyzet viszont a tavalyi szudáni események, al-Basír bukása és elzárása eredményeképpen várható volt, hogy változni fog.

Mivel Szudán nem részese a bíróságot létrehozó, 1998-ban elfogadott egyezménynek, az ún. Római statútumnak, a BT utaló határozata volt az egyetlen lehetőség, hogy a fórum foglalkozhasson az itt történtekkel. Az elmúlt évek során több magyar és angol nyelvű írásomban is megfogalmaztam aggályokat azzal kapcsolatban, hogy ez a lehetséges módszer összességében árt vagy segít a bíróságnak (lásd pl. itt, itt, vagy itt), alapvetően pesszimista következtetésekkel. Tavaly, olvasva a Szudánból érkező híreket, komoly aggodalmaim voltak, hogy esetleg Szudánban is a líbiaihoz hasonló forgatókönyv fog megvalósulni (lásd pl. itt, illetve itt, már a címben is a “kudarc fokozatait” emlegetve), de ha a most érkező hírek valósak, akkor talán ez elkerülhető, a nemzetközi büntetőjog területe pedig egy igen fontos üggyel fog gazdagodni.

Ami viszont biztos, hogy nekem az idei évre nagyjából elkészült, az állami szuverenitás nemzetközi intézményekre átruházott egyes elemeivel foglalkozó habilitációs dolgozatomhoz hozzá kell nyúlnom. 🙂