Beszélgetés az új szerzői jogi szabályokról – alkalmasak lesznek napjaink kérdéseire válaszokat adni?

Tegnap egy, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) szervezésében egy nagyon érdekes online “kerekasztal” beszélgetésen vettem részt. László József moderációja mellett Gordon Eszter, Kovács Tibor és Dévényi István társaságában beszélgettünk az új, uniós irányelvek alapján nemrég hatályba lépett szerzői jogi szabályokról, azok megfelelőségéről, hiányosságairól és a szerzői jogok védelmével kapcsolatos egyéb kérdésekről.

A kánikula ellenére kifejezetten jól éreztem magam a beszélgetésben, sok kérdést sikerült felvetni, volt idő azok kibeszélésére, és még az aktuálpolitikát is sikerült az éppen szükséges mértékűre szorítani. Ritka élmény ez manapság…

A beszélgetés itt megnézhető, mindenkinek ajánlom, akit érdekel és rá tud szánni egy órát az életéből:

A 862 eurós blöff

Nemrég jelent meg a hír, hogy a 2006-os rendőri erőszak áldozatainak újabb kártérítést fizetne ki a kormány, és természetesen Varga Judit azonnal le is fordította azt a fideszesek által értett nyelvre.

Azon túl, hogy érdekes módon a Fidesz jó ideje megint előveszi ezt a politikai kártyát, jogászként az ember ilyenkor csak elkezd azon gondolkodni, hogy ez most mégis hogyan fog történni, másfél évtizeddel az események után, különösen, hogy összes tudomásom szerint az akkor a panaszosokat képviselő ügyvédek minden kártérítési ügyben megállapodtak a rendőrséggel, legkésőbb a hatóság ellen indított perek bírósági szakaszában. Ráadásul nagyon furcsa dolgok jelentek meg a témával kapcsolatos kormányzati kommunikációban (862 EUR fejenként? Miért pont annyi? Honnan jön ez?), amire csak “szagot fog” az ember, hogy itt valami már megint nem stimmel.

A megszokott politikai rizsát engedjük el, nem érdemel különösebb figyelmet. Maradjunk a jognál, és a tényeknél. Nézzük meg a Közlönyt, amiben megjelent a témában releváns kormányhatározat. Már itt kezdődnek az izgalmak, az ugyanis hivatkozik egy strasbourgi perre, nevezetesen az “az Emberi Jogok Európai Bíróságának 20424/10. számú, a G. A. és társai kontra Magyarország ügy”-re és azt az állítást teszi, hogy annak alapján vannak megalapozott, de “eljárásjogi okból ki nem fizetett kártérítési igények”, amiket most már nagyon rendezni kéne. Ezen a ponton az izgalmak fokozódnak, ugyanis eddig nem tudtam róla, hogy a strasbourgi bíróság valaha ilyen igényeket állapított volna meg. Nem azért, mert nem lehetett volna ilyeneket érdemben megállapítani, hanem pont azért, amit fentebb írtam, mert az ilyen igények mind rendeződtek itthon, legkésőbb a rendőrség ellen indított perek során, megállapodással. És az ilyen megállapodás logikus következménye, hogy a panasz nem tud kimenni Strasbourgba, az Emberi Jogok Európai Bírósága nem hozhat ítéletet az ügyben.

Erről tavaly novemberben az ATV Csatt című, akkor éppen borzalmasan sikerült műsorában szívesen beszéltem volna bővebben is, el is kezdtem, de miután Deutsch Tamás szétüvöltözte az egészet, konkrétan két mondatot alig sikerült összeraknom (kétségbeesett kísérleteim megtekinthetők 15:38-17:11 között). A lényeg, hogy a 2010-2014 között jobbikos parlamenti képviselő Gaudi-Nagy Tamás vezette Nemzeti Jogvédő Szolgálat néven futó jobbikos-fideszes ügyvédmaffia minden lehetséges panaszt megkísérelt megállapodással, pénzügyi kártérítésekkel rövidre zárni. Ebben többnyire sikeres is volt, nagyon sok ügyben a kialakult helyzetben politikai okokból megbénult rendőrség egyszerűbbnek látta azt. Miért a megállapodások erőltetése? Mert az ügyvédek azt látták a korábban Grespik László által Strasbourgig elvitt Bukta-ügyből (amiben érdemben amúgy teljesen igaza volt), hogy a strasbourgi pereskedés nem kifejezetten rentábilis, a megítélt 2000 EUR összegű perköltség nem áll arányban a befektetett munkával, sokkal egyszerűbb a “strasbourgi fenyegetéssel” megállapodásra jutni a rendőrséggel. Akárhogyan is, a lényeg, hogy végül nem is mentek ki az ügyek Strasbourgba, ezért volt számomra különösen meglepő, amit most a Közlönyben olvastam.

Szóval lelkesen rákerestem az kormányhatározat által felhívott “20424/10. számú, a G. A. és társai kontra Magyarország ügy”-re, de bánatos és zavarodott lettem, mert nem találtam ilyet a bíróság ítéletei között. Nem adtam fel, és végül sikerült zöldágra vergődni a dologgal, azonos ügyszámon van egy “L.G. és társai kontra Magyarország” ügyben hozott végzés, itt meg lehet nézni. Hogy hogy lett az L.G.-ből G.A. a kormányhatározatban, azt inkább nem akarom tudni, G.A. a panaszosok listájában sem szerepel sehol, de ezt tudjuk be a kormányhatározat szövegezőjének “igényes” munkájának, láttunk már ilyet, na. Hogy miért fontos, hogy ez egy végzés, nem pedig ítélet? Nagyon egyszerű, a strasbourgi bíróság, mint minden más bírói fórum, elmarasztalni ítéletben szokott, nem végzésben, szóval akkor nagy újdonság itt sem lesz.

Ami végzésből kiderül (a többi dokumentum nem elérhető nyilvánosan), hogy 2010 márciusában, azaz érdekes módon az Orbán-kormány hivatalba lépését közvetlenül megelőzően a fent említett Grespik László egy nagyobb csoportba foglalt panaszos ügyét mégis kivitte Strasbourgba, majd 2016 végi halála után ezt átvette Gaudi-Nagy Tamás. A végzésből nem állapítható meg, hogy ezek az ügyek korábban megjárták-e már a magyar bíróságokat. Az viszont igen, hogy a kormány érdemben nem védekezett a panaszokkal szemben (szép is lett volna, ha az Orbán-kormány elkezdi védeni a Gyurcsány-kormány 2006-os cselekményeit), illetve úgy tűnik, hogy azt sem tette szóvá, hogy jó eséllyel a követelések már nem is előterjeszthetők, hiszen az arra nyitva álló fél éves időtartam már eltelt. Ellenben mi történt? Igen, kitalálták. 2018 májusában végül megállapodás született, miután a bíróság 2017-ben (sic!) felhívta a kormányt, hogy ugyan már legyen oly jó állást foglalni ezekben a nem lényegtelen kérdésekben. A megállapodás szerint a kormány fejenként 862 euró értékben ad kárpótlást a képviselteknek. Szóval innen a szám. Tehát a bíróság nem vizsgálta érdemben a panaszokat, nem állapított meg semmit, egyszerűen végzésével jóváhagyta a jobbikos-fideszes ügyvédek és a Fidesz-kormány megállapodását. Amivel összességében nem lenne baj, de ezt azért csak nem kéne másnak beállítani, mint ami.

A Gaudi-Nagy által képviselt, 862 euróban részesült személyek kezdőneveit a végzéshez csatolt “A” lista tartalmazza. A Varga Judit által is felhívott “53 áldozat” azokat takarja, akik a végzés “B” listáján szerepelnek, akik Grespik László halála után, ahogy a bíróság végzéséből kiolvasható, egyszerűen eltűntek a bíróság elől. Azóta egyáltalán nem jelentkeztek, nem csatoltak újabb meghatalmazást Gaudi-Nagy Tamásnak vagy másik ügyvédnek, sőt, még Gaudi-Nagy sem találta meg őket sem Grespik nyilvántartása, sem pedig a hivatalos népességnyilvántartó alapján.

Ebből az következik, hogy ezeknek a (kérdéses, hogy egyáltalán létező) embereknek semmilyen kártérítés nem jár. Ezt maga a Bíróság mondta ki a végzésben, hozzátéve, hogy “semmilyen, az Egyezmény szerinti emberi jogi körülmény nem indokolja a panasz további vizsgálatát”:

The Court therefore concludes that they may be regarded as no longer wishing to pursue the application (Article 37 § 1 (a) of the Convention). Furthermore, in accordance with Article 37 § 1 in fine, the Court finds no special circumstances regarding respect for human rights as defined in the Convention and the Protocols thereto which require the continued examination of the application.

http://hudoc.echr.coe.int/fre?i=001-186653

Na, ezért lett törölve az eljárás, végzéssel, ahelyett, hogy érdemi ítéletet hozott volna benne, az érdemi ítélet pedig igen jó eséllyel elutasítás lett volna. És most ebből az “ügyből” bábozna el a kormány valami komoly drámát.

Ahogy Varga Judit fogalmazott: “Nem felejtünk!” Én is csak remélni tudom, hogy nem felejtjük el, kik szórták ki az adófizetői pénzeket propagandára és hazugságokra. A jelen esetben 120*862 + 53*862 eurót, azaz valamivel több, mint 51 millió forintot.

És vajon mennyi ebből Gaudi-Nagy Tamás sikerdíja?

Az Európai Parlament beperelné az Európai Bizottságot, amiért az nem alkalmazza az új jogállamisági mechanizmust?

A mindig kiváló Eurológus adott róla hírt ma, hogy az Európai Parlament (EP) arról készül szavazni, hogy beperelje az Európai Bizottságot (EB), amiért az nem alkalmazza az új jogállamisági mechanizmust. Nézzünk egy kicsit a hír mögé! Lehetséges ez? Mi az értelme? Mi lehet belőle?

Először is szögezzük le: igen, ez lehetséges. Az Európai Unió Bírósága előtt van lehetőség ún. mulasztási kereset benyújtására az uniós intézményekkel szemben, így az EP is kezdeményezhet ilyen eljárást a Bizottsággal szemben. Egy ilyen eljárás eredményeképpen a bíróság megállapítja az intézmény által elkövetett mulasztást, és ilyenkor az általa elmarasztalt intézmény köteles megtenni az ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.

A jelen esetben ez azt jelentené, hogy a Bizottság köteles lenne a Tanácshoz fordulni, és javasolni, hogy az indítsa meg az eljárást Lengyelországgal és Magyarországgal szemben, aminek eredményeképpen lehetőség nyílik arra, hogy vágják meg vagy fagyasszák be az uniós költségvetésből járó forrásokat. A Tanácsnak ezt követően egy hónap áll rendelkezésére, hogy minősített többségi szavazással (ami a tagállamok leglább 55 százalékának a szavazatát jelenti, úgy, hogy a szavazatok az Unió lakosságának 65 százalékát is képviseljék) döntsön a javasolt intézkedésekről.

Elsőre ez jó ötletnek tűnik, ahogy általában beszélünk erről már régóta, hogy igenis, anyagi oldalon fájjon az érintett tagállami kormányoknak, amit a jogállamiság tekintetében művelnek. Ez, az idei év elején megszületett jogállamisági eljárás pedig ugyan jóval gyengébb lett, mint az eredetileg tervezett, még 2018-ban előterjesztett verzió, mégis több mint a semmi. Mindennek ellenére, itt most ambivalens érzéseim vannak, hogy ez jó ötlet-e az EP részéről, mind jogi, mind politikai szempontok alapján.

Mi a jogi probléma? Elsősorban az, hogy mulasztási kereset olyan esetben nyújtható be, ha egy intézmény valamit köteles megtenni, és e kötelességét szegi meg. A Bizottságnak pedig a jogállamisági rendelet alapján mérlegelési joga van, hiszen úgy fogalmaz a rendelet, hogy “Amennyiben a Bizottság megállapítja”, illetve “Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg”, szóval érzésem szerint nagy gondban lesz az EP, ha a Bizottság kötelezettségszegésére hivatkozik, hiszen az bármikor előadhatja, hogy azonnal megindítja majd, ha már úgy ítéli meg, hogy indokolt. Szemben az egyes európai parlamenti képviselők által hangoztatottakkal, a Bizottságnak valóban meg kell győzödnie arról, amit például ezek a képviselők is (nem minden politikai érdektől mentesen) állítanak. Ezért is mondja a Bizottság lényegében, hogy gyűjtik az adatokat már most is, hiába a politikai alku az Európai Tanácsban arról, hogy annak megindításával megvárják az Európai Bíróság ítéletét abban a másik bírói eljárásban, amit magának ennek a jogállamisági eljárásnak az érvényességével kapcsolatban indított a magyar és a lengyel kormány (lengyel-magyar semmisségi per). Ezzel kapcsolatban pedig már látszik, hogy nem lesz olyan gyorsan eredménye, mint egyesek remélték és nagy hangon mondogatták is (volt itt szó optimista fél évről is, ehhez képest fél év volt csak arról dönteni, hogy sürgősséggel tárgyalják), szóval az EP soraiban nyilván egyfajta sürgető érzés alakult ki. Teljesen nyilvánvaló volt decemberben, hogy Orbán időt akart nyerni, és azzal az alkuval sikerült is neki, nem akart a 2022-es választások előtt ezzel foglalkozni, pontosabban azt nem akarta, hogy ez téma legyen a kampányidőszakban. Szóval minden esély megvan rá, hogy a Bizottság fenti érvelését a Bíróság csont nélkül elfogadja, megállapítja, hogy a Bizottság nem “köteles” megindítani az eljárást, és vége is a pernek.

(Az egy érdekes kérdés, hogy ha a Bizottság ezzel szemben arra a politikai alkura hivatkozik, hogy megígérték, hogy megvárják a bírósági döntést, akkor bizony lábon lőhetik magukat, de megnyugodhatunk: a Bizottság jogászai nem fognak ilyen hibát elkövetni.)

Ez átvezet minket a politikai problémához. Teljesen érthető, hogy az EP szeretné felgyorsítani, a magyar ellenzéki képviselők pedig optimális esetben még a hazai választási kampány kezdete előtt, vagy azzal egyidejűleg ezt a témát fókuszba helyezni. Ez magyarázza az ő cselekvésüket, és hogy támogatják a Bizottság elleni perindítást. Ennek természetes kommunikációs kelléke, hogy a Bizottságot is Orbán szövetségesévé festik, ugyanakkor ez egy igen leegyszerűsítő álláspont. És amire sokszor szoktam utalni, itt most hatványozottan érvényes: a magyar belpolitika nem döntő szempont az európai politikában. Egy, az EP által megindított per esetében a Bizottság nem Orbán Viktor vagy a magyar ellenzék érdekeit fogja figyelembe venni, ahogy a mostani magatartását sem ezek határozzák meg.

Miért nem indította meg a Bizottság az eljárást eddig? A fentebb már leírt jogi ok mellett van egy sokkal nyilvánvalóbb, egyszerűbb politikai ok: azért nem, mert az volt az alku a tagállamokkal, hogy nem fogja. Ennyi. Szemben a magyar belpolitikával, az uniós politikában a megkötött alku számít. Nem azért, mert az európai politika szebb, tisztességesebb vagy jobb lenne, hanem azért, mert a rendszer így működik, megegyezésekkel, és ha valaki elkezdi felrugdosni azokat, maga a rendszer dől be a végén, válik működésképtelenné – amit senki nem akar. Nyilván ez teljesen értelmezhetetlen olyasvalaki számára, aki nem ismeri mélyen az európai politikát, az uniós intézmények működését, különösen ha az illető a magyar belpolitikában “edződött”, ahol ennek gyökeres ellentéte az alapnorma (olyan is). A témában most aktívkodó EP-képviselők jó eséllyel nem gondolják végig, hogy mibe próbálják belehajszolni a Bizottságot: ha az most hirtelen megindítja a jogállamisági eljárást, a Tanácshoz kell fordulnia, ahol azok a tagállami miniszterek ülnek, amelyeknek vezetői decemberben megállapodtak, hogy nem foglalkoznak ezzel, amíg a bíróság állást nem foglal. A következtetések levonását ráhagyom mindenkire, maradjunk annyiban, hogy a Bizottság nem véletlenül szeretné elkerülni ezt a helyzetet, ki tudja, hogy a tagállami kormányok hogyan reagálnak egy ilyenre. És a Bizottságban azt is végiggondolják, hogy ha nem tartják be az alkut, Orbán és az illiberális cimborái azonnal újabb pert indítanak a Bizottság erről való döntésének semmissége kimondása érdekében, valami olyasmi kiszeramérabávatag pszeudo-jogi érveléssel, hogy “a Bizottság megsértette az alapító szerződéseket azzal, hogy megszegte a szuverén állami vezetők szuverén megállapodását”, aztán lehet várni arra is, amíg Luxembourgban megtalálják a finom nyelvezetet, amivel megint hazaküldhetik őket – de addig is a téma ott fog pörögni az asztalon az orbáni narratíva mentén, ami senkinek nem jó.

És hát azért van itt egy “biztonsági” elem azért. Mégpedig az, hogy a Bizottság fenti, a tagállami kormányokkal kapcsolatos aggodalma jó eséllyel elméleti marad, mivel a gyakorlatban ez a helyzet nem fog előállni az EP által indított per sikeressége esetében sem. Hiszen mire abban megszületne az őt elmarasztaló ítélet, addigra már kipörög a lengyel-magyar semmisségi per is, és a Bizottság végre politikai értelemben büntetlenül is megindíthatja a jogállamisági eljárás(oka)t – amivel persze az EP által most indítandó per maga is okafogyottá válik.

Szóval az Európai Parlament részéről ez a lépés semmilyen konkrét eredménnyel nem kecsegtet, politikai kommunikációs célokat viszont remekül szolgál. Tudja ezt jól persze mindenki, szóval arra nem érdemes számítani, hogy érdemben bármi is megváltozik majd tőle.

A különböző védettségi/oltási igazolványok kétféle felhasználásáról

Az oltottság növekedésével és a szolgáltatások fokozatos nyitásával egyre inkább előkerül egy olyan kérdés, amiről eddig csak nagyon szőrmentén beszéltünk nyilvánosan, illetve ami minden uniós tagállamban gyorsan növi ki magát gyakorlati problémává. Nevezetesen a tagállami oltási/védettségi igazolványok/igazolások illetve az uniós “vakcinaigazolvány” kettősségéről. Márpedig ez a kettősség fontos következményekkel jár.

De először az alapokat tegyük gyorsan egyenesbe: a széles körben elterjedt, általam (is) folyamatosan és kétségbeesetten cáfolt tévhit ellenére, az EU nem szabályoz bármit, amit akar. Csak olyasmit tud szabályozni, ami a hatáskörébe tartozik. Az Európai Unión belüli utazás, a szabad mozgás joga ilyen kérdés, ugyanakkor az, hogy ki milyen feltételekkel mehet kocsmába, moziba, színházba, strandra, akárhova, az nem – az továbbra is a tagállamok szabályozási jogköre.

Ennek logikus következménye, hogy a már itt is gyakran emlegetett uniós vakcinaigazolvány/vakcinaútlevél (ami elvileg és a várakozások szerint júliustól jelenik meg, ha addig végigfut az uniós jogalkotási eljárás és hatályba lép az azt létrehozó rendelet) csak és kizárólag az unión belüli utazásokra vonatkozik, azaz az uniós tagállamok kötelesek annak felmutatása esetén eltekinteni pl. a karanténra, vagy a tesztelésre kötelezéstől. Ugyanakkor az országon belüli szabályokat minden tagállam szabadon állapítja meg és kapcsolja a saját maga által kiállított oltási/védettségi igazolványokhoz. Emiatt állhat elő az a fura helyzet, hogy a jelen helyzet alapján egy német állampolgár beléphet Magyarországra karantén nélkül, de nem mehet be egy fürdőbe, mert a magyar szabályozás ahhoz magyar védettségi igazolványt vár el. Persze, ez előbb-utóbb amúgy is meg fog szűnni, mert a szabályozás mindig utoléri a valóságot, de a lényeg, hogy igazából semmi akadálya nincs annak, hogy a tagállamok a saját igazolványukhoz kötött lehetőségeket a nemsokára megszülető uniós vakcinaútlevélhez kössék. Ahogy – mint látjuk – azt is megteheti egy állam, hogy focimeccs-jegyeket fogadjon el saját védettségi igazolványával egyenrangú dokumentumként, akármennyire is abszurdnak tűnik.

Erről beszéltem ma az ATV Híradójának röviden. Úgy gondolom, hogy a magyar kormány is rájött ennek a praktikus megoldásnak az előnyeire – már csak azért is, mert vastagon érdekeltek vagyunk a hazai turizmus felpörgetésében – és erre utalt a mai kormányzati bejelentés, emiatt pedig meg fog jelenni az oltóanyag is az adatok között.

Végre valami, amivel egyet tudok érteni. 🙂

Néhány gondolat a jelenleg zajló izraeli-palesztin konfliktusról – jön-e Hága?

Bizonyos dolgok jellemzően nem változnak… Sajnos az izraeli-palesztin konfliktus-sorozat minden jel szerint újabb fordulójához érkezett. Mai hír, hogy Izrael szárazföldi műveleteket is tervez. Erősen déjà vu érzésem van, tartok attól, hogy megismétlődik sok minden, amit a 2009-es “Öntött ólom” művelet során láthattunk. Ez sem az emberi jogi helyzetnek, a palesztinok megítélésének, valamint Izrael politikai helyzetének nem fog jót tenni.

Akit érdekel, hogy annak idején ebben a témában mit mondtam szakértőként, azok számára itt egy 2009-es interjúm a Klub Rádión, illetve ajánlok még egy, a témával foglalkozó cikket a Népszabadságból, amiben már a Nemzetközi Büntetőbíróság is képbe került.

Azóta érdemben sok minden nem változott (az alkalmazandó jog például biztosan nem), ami viszont mindenképpen, az épp a Nemzetközi Büntetőbíróság helyzete. Itt is említettem, amikor 2019 végén “megtört a jég”, és a Népszabadságban 2014-ben megjelentekhez képest öt évvel később megnyílt a lehetőség, hogy a hágai fórum vizsgálódjon a területen elkövetett háborús bűncselekmények tekintetében, természetesen Izrael heves tiltakozása ellenére, pontot téve egy mára már több mint tíz éves palesztin törekvés végére. Ennek most kiemelt jelentősége van: ugyanis becsapódó rakéták lelövöldözése a Vaskupola segítségével egy dolog, egy szárazföldi művelet viszont már nagyon egy másik. Előbbi esetben háborús bűncselekmény elkövetése izraeli oldalon nehezen elképzelhető, egy szárazföldi művelet, egy katonai bevonulás esetében viszont tömegével számíthatunk ilyesmire, illetve az azokkal kapcsolatos vitákra, beleértve ebbe a civilek tömeges pajzsként használatát és hasonló eseteket. És ahogy az “Öntött ólom” művelet során, majd utána a Goldstone-jelentés hányattatása során láthattuk, ez a politikai hangulatkeltésre tökéletesen alkalmas lesz, az igazsághoz ellenben nem nagyon lesz köze. Viszont azzal, hogy elméletben a Nemzetközi Büntetőbíróság is megjelenhet a témában szereplőként, minden ezirányú ambíció és szándék fel fog erősödni. Csúnya időszaknak néznek elébe a nemzetközi jog, különösen a nemzetközi humanitárius jog és az emberi jogok művelői, legalábbis azok, akik azzal valóban szakértőként és nem más minőségben foglalkoznak… Ellenben majd megint jönnek a morvaikrisztinák is, akik elmondják majd, hogy tuti volt bűncselekmény, mert látták a TV-ben. Hú, de jó lesz…

Bár nem jog, de személy szerint most nem érzem korainak kijelenteni, hogy a most látványosan felgyorsult eszkalációs folyamat nem csak az izraeli és a palesztin belpolitikai helyzetnek következményei, hanem az elmúlt időszak Trump-féle teljesen elhibázott “rendezési” kísérletének. Marha jól nézett ki (szerinte) a sajtóban, hogy sorra győzött meg arab államokat az Izraellel való megbékélésről (leginkább persze olyanokat, amelyeknek komoly gondja soha nem volt a zsidó állammal, az addigi csúnyánnézést is csak egyfajta pán-arab szövetségesi politika részeként művelték, több-kevesebb lelkesedéssel), és vizionálta magának a Nobel-békedíjat, ezzel viszont igazából csak Izraelnek kedvezett. Közben a palesztin fél folyamatosan veszítette a támogatóit, és mindannyian tudjuk, vagy illik tudni, ez jellemzően mire vezet: radikalizációhoz. Na, ezt látjuk most. Plusz ezzel egyidejűleg sikerült növelni a palesztin politikum iráni elköteleződését is, aminek legtisztább jelei az Izrael felé kilőtt olyan iráni cirkálórakéták, amikkel szemben már a Vaskupola sem annyira hatékony. Szép munka volt.

Új európai jobboldali pártcsalád formálódóban?

Miután a Fidesz európai parlamenti képviselői a néppárti frakcióból kiesve függetlenekké váltak, majd ezután a magyar kormánypárt elveszítette tagságát az Európai Néppártban is, nem meglepő módon felgyorsulni látszanak azok, az egyébként amúgy is régebb óta zajló folyamatok, amelyek a Fidesz új helyét próbálják kijelölni az euróőai politikai térben. Ennek első lépéseként jelenik meg Orbán Viktor, Matteo Salvini és Mateusz Morawiecki budapesti találkozója, amelyen végül egyfajta “európai reneszánszt” hirdettek meg – jelentsen ez akármit.

Erről a találkozóról beszéltünk péntek reggel az ATV Start műsorában:

Néhány dologgal szeretném kiegészíteni az elhangzottakat, aminek a kifejtésére az interjú során se idő, se lehetőség nem volt.

Amit mindenképpen világosan kell látni, hogy akármilyen irányba is mozdulnak majd el a dolgok, annak egyes elemeit nem a Fidesz és nem Orbán Viktor fogja mozgatni, akárki akármit állít, beleértve ebbe a szégyentelen kormány- és Fidesz-propagandát, vagy akár az Orbán Viktor végső nagy bukását minden brüsszeli mennydörgésben előre látó ellenzéki csatornákat és megmondókat. Sőt, még csak nem is a két másik szereplő. Persze, politikusokról beszélünk, akik saját maguk szerint mindent és mindent is irányítanak, kézben tartanak és megoldanak, miközben hol a migránsokat, hol a koronavírust fektetik két vállra, ahogy éppen a közvéleményük elvárja, de ez a történet ennél sokkal több szereplős.

A Fidesz (és annak 12 EP-képviselője) kedvéért sem a jelenleg 74 fős Identitás/Demokrácia Csoport (ID – ahol Salvini pártja tényező), sem pedig a 62 fős Európai Konzervatívok és Reformerek Csoport (ECR – ahol a lengyel kormányfő Jog és Igazságosság pártja dominál) nem fog feloszlani, vagy egyszerűen egyesülni. Több okból sem, ezek közül csak egy, amit az interjúban is említettem, miszerint vannak feloldhatatlan ellentétek az egyes tagpártok között – az ID tíz, az ECR pedig tizenöt uniós tagállamból érkező képviselőből áll össze, igen vegyes eloszlásban. Az is nagyon számít, hogy egy új konstelláció, egy új csoport előrelépést jelentene-e az abban részt vevő politikai erőknek.

Nos, tekintettel arra, hogy az ID-n belül Salvini 28, az ECR-en belül a Jog és Igazságosság 24 taggal bír (plusz számolhatnak három pártonkívülivel), a jelen csoportjaikban viszonylag erősnek számítanak. Igazi pozíciós előnyt az jelentene számukra, ha az ID és az ECR csoport egyesülne, a Fidesszel kiegészülve, ezzel valóban létrejönne az EP második legnagyobb frakciója, ami az arányosan kiosztható parlamenti helyek és feladatok tekintetében valós befolyás-növekedést jelentene, plusz ezt tudná a kormánymédia itthon hatalmas győzelemként, Orbán hatalmas európai befolyásolási képességeként elbábozni, de Orbán 12 gyalogja nem tudná pótolni az ebben az együttműködésben részt venni a jelen hírek alapján nem hajlandó 23 francia szélsőjobbos képviselőt, akik jelenleg az ID csoport második legnagyobb részét teszik ki. Abban pedig egyáltalán nem vagyok biztos, hogy akár Salvini, akár Morawiecki számára vonzó opció, hogy a jelenlegi csoportbéli biztos domináns szerepüket feladják, és összebútorozzanak Orbán Viktor 12 fős csapatával, ahogy abban is biztosak lehetünk, hogy az idei őszi németországi választások közeledtével a német AfD 11 képviselőjével való közösködés a Fidesz számára is kellemetlen lenne. Ha már a “bent vagyok, de a kirúgás előtt inkább magam lépek ki” játékkal megtette azt a politikai szívességet a CDU/CSU számára, hogy nem vitte kenyértörésre a vitáikat (amivel persze a saját arcmentése is a célja volt), az AfD-vel való szorosabb kapcsolatról szóló döntést bőven megéri az ottani eredmények ismeretéig eltolni, amikor már jobban be lehet árazni a CDU/CSU nyilvánvaló rosszallását.

Még számos egyéb szempontot végig lehetne venni, én most azokat ragadtam ki, amik szerintem jelenleg a leginkább fontosak. Most Budapesten még maguk az érintett politikai szereplők is ködösen nyilatkoztak, láthatóan még nincs kiérlelt döntés, vagy jövőbe mutató stratégia. Összességében most az a tippem, hogy nem lesz csoda vagy politikai földindulás, idővel a Fidesz egyszerűen csatlakozni fog valamelyik csoporthoz, nagyjából szinkronban a ’22-es választási kampánnyal, és inkább az ECR lesz az a csoport. A 12 fideszes tag ott a lengyel Jog és Igazságosság után a második legnagyobb csoport lehet, azaz az ECR csoport relatív jelentéktelenségén belül relatív jelentőséget tudnak majd mesélni, ami politikai kommunikációs szempontból létfontosságú kérdés. Ennek megfelelően persze illúzióink ne legyenek, a kormánypárt és csahosai mindenképpen hatalmas győzelmet fognak majd hirdetni…

Bundesverfassungsgericht: upsz, megint megtettem…?

Nem véletlenül szeretik az uniós jog művelői a német Alkotmánybíróságot… A nemrég közzétett döntése várhatóan megint okoz majd némi feszültséget az európai politikában.

Miről is van szó pontosan? A karlsruhei testület úgy döntött, hogy érdemi vizsgálat tárgyává fogja tenni a tavaly decemberben, az uniós hét éves költségvetéssel együtt elfogadott ún. “saját források” határozatot, ami a koronavírussal kapcsolatos mentőcsomaghoz szükséges – és amíg azzal nem végez, addig nem engedi annak ratifikációját a szövetségi elnök számára. Ezt egy előzetes alkotmányossági ellenőrzésként kell elképzelni (ilyenre a magyar Alkotmánybíróság is rendelkezik hatáskörrel), és azért lehetséges, mert ez az uniós határozat olyan, kivételes jogszabályfajta, amihez az uniós alapító szerződések alapján szükséges a tagállamok megfelelő ratifikációja, azaz megerősítése is.

Mi lehet ennek a következménye? Hogy tolódik annak elfogadása, azaz a bíróság vizsgálatának végéig nem indulnak be a csomagban előirányzott kifizetések. Tragédia ebből nem lesz, az EU maga nem bénul le – hasonlóan a hétéves költségvetéshez, az új szabályok hatályba lépéséig az előzőek maradnak hatályban. De bizonytalan ideig nem lehet számítani azokra az összegekre, amikkel a magyar kormány (hasonlóan több más tagállamhoz) számol.

Ami viszont kifejezetten érdekes kérdésnek tűnik jelenleg, hogy vajon a német Alkotmánybíróság milyen tárgyú vizsgálatot végez majd. A beadványozók álláspontja szerint ugyanis a határozat az alapító szerződésekkel ellentétes, így ha Németország azt megerősíti, azzal saját nemzetközi jogi kötelezettségeit sérti meg, így az alkotmány-ellenes lenne – ugyanakkor az uniós jogon belüli koherencia-zavarok vizsgálatának feladatát idáig a luxembourgi Európai Unió Bírósága folyamatosan fenntartotta magának. Persze pont a német alkotmánybíróságot ez eddig sem nagyon zavarta, emlékezetes lehet még a tavaly májusi összezörrenés a két testület között.

Mindazonáltal ez a helyzet nem tűnik annyira veszélyesnek és feloldhatatlannak – még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a vizsgálat során Karlsruhe előzetes döntés kérésének formájában játékba hozza Luexembourgot, azaz megadja neki a lehetőséget, hogy ő maga foglaljon állást a határozat szövege és az alapító szerződés hivatkozott 311. cikke összhangja tekintében.

Kíváncsian várom a folytatást…

Azonnali – podcast beszélgetés a Bizottság “vakcina-útlevél”-javaslatáról

Még március 17-én beszélgettünk az Azonnali podcast csatornáján a leendő vakcina-útlevélről, annak apropóján, hogy a Bizottság végre-valahára közzétette a szövegszerű javaslatát. Ahogy az várható volt, a Bizottság végül megoldotta, hogy ne kelljen állást foglalnia az EU által jóváhagyott vagy jóvá nem hagyott oltóanyagok kérdésében , azt egyszerűen átpasszolta a tagállamoknak.

A beszélgetés során megbeszéltük, hogy mi van a javaslatban, mennyi idő alatt lehet abból jogszabály, és még néhány csatlakozó kérdést. Itt meg lehet hallgatni:

https://azonnali.hu/podcast/20210320_aki-az-eu-n-belul-biztosan-szabadon-akar-utazni-nem-mindegy-mivel-oltat

A mai napon megjelent ugyanott egy újabb írás, amiben körbejárták a kérdést a magyar EP-képviselők körében is, ezt is érdemes elolvasni.

A “vakcinák harca-trilógia” után a valóság…?

A nyilvánosan még nem elérhető előkészítő anyagokba betekintést nyert Bloomberg tegnapi híre szerint úgy tűnik, lehullt a lepel a nagy kérdésről, és nem, az Európai Bizottság nem fog pozíciót foglalni az EU által engedélyezett-nem engedélyezett vakcinák kérdésében. Ez pont az, amire utaltam a vakcina-“trilógia” utolsó írásában, ami nem véletlenül “Vakcinák harca – a jedi nem tér vissza, nem is volt” címmel jelent meg…

Vakcina-trilógia:
1. Vakcinák harca (2021.02.25.)
2. Vakcinák harca – a rezsim visszavág? (2021.02.28.)
3. Vakcinák harca – a jedi nem tér vissza, nem is volt (2021.03.01.)

Szóval a vakcinaútlevelekben megjelenik ugyan információként a felhasznált oltóanyag, de nem zárják ki az EU által nem, csak a tagállamok által engedélyezett vakcinákat. Köztes megoldásnak tűnik, de igazából nem jelent mást, mint hogy a Bizottság egyszerűen elfogadja azt a jogi valóságot, amire az első írásban, illetve az annak alapjául szolgáló első sajtónyilatkozatomban az Átlátszónak már igyekeztem felhívni a figyelmet: a nem kizárólagos uniós hatáskörbe tartozó kérdésben az Európai Bizottság nem fog izmozni a tagállamokkal. Még akkor sem, ha Magyarországon már megint sokan remélték vagy várták el, hogy majd “a ZEU” megoldja, meg odacsördít Orbánnak, meg ilyesmi… Hányszor kell majd még arcra esni ebben a témában…? Egyelőre úgy tűnik, hogy a “rezsim”, azaz a magyar kormány blöffje be fog jönni.

Ugyanakkor a Bizottság megoldása (pontosabban annak kiszivárgott terve) egyelőre több kérdést felvet. A legfontosabb, hogy ha ez így megszületik, de egyes tagállamok továbbra is ragaszkodni fognak az orosz/kínai vakcina elutasításához, akkor megtehetik-e majd, hogy annak alapján valóban ne engedjenek be azokal oltottakat. Elvileg erre a kérdésre egyértelmű nemleges válasz adható, hiszen épp az lenne az egységes uniós dokumentum lényege, hogy biztosítsa az utazások lehetőségét – a gyakorlatot és az esetleges vitákat pedig még meglátjuk. Sok függ majd a végleges szövegezéstől, és ez dobja fel a következő kérdést: amikor a Bizottság javaslata a jogalkotási eljárás során az Európai Parlament, illetve a tagállamok minisztereiből álló Tanács elé kerül majd, ott a szöveg még változhat – és ne legyenek illúzióink, ebben a kérdésben biztosan lesznek majd viták.

“Kuss, én így szoktam leszállni” – FIDESZ – EPP

Érdemes pár szót összefoglalóan ejteni a Fidesz – Európai Néppárt helyzetről. Pár napja adtam egy interjút a témában, az ebben foglaltakat nem fogom újra leírni, amiket ott állítottam, nagyjából mind bejöttek. Úgy gondoltam, várok egy pár napot, és az utána történtekkel egybefoglalva lesz érdemes ránézni a kérdésre.

A Fidesz frakcióból való kilépése/kidobása előtt egy nappal korábbi interjú itt nézhető vissza:

Ahogy az interjú során jeleztem, az egész kavarás a frakcióbéli tagság miatt igazából arról szólt, hogy a Fideszt magából a Néppártból is kitehessék végre. Erre azért nem került sor idáig, mert egyszerűen hiányzott az eltökéltség. A 2019-es felfüggesztés is annak a jele volt, hogy több tagszervezet (azaz más uniós tagállamok jobbközép pártjai) esetében volt egy aggodalom: vajon a jobbszél felé sodródó orbánista populizmus állandó szemponttá válik, amihez bizonyos mértékig politikai szükségességé válik igazodni, vagy egyszerűen ki lehet kukázni azt. A tény, hogy a 2019-es EP-választáson nem tört át ez az irányzat, a lengyel PiS párt befolyás-vesztése és Trump bukása együttesen a húzodózókat is meggyőzték arról, hogy Orbán és a Fidesz sokkal inkább zárvány, nem pedig globális rendszeralkotó elem, így végül nem is váratott sokat magára, hogy a Néppárt vezetése irányából is megérkezzenek az erre irányuló elképzelésekről szóló hírek. Szóval arra hivatkozással, hogy a Fidesz EP-képviselői nem a néppárti frakcióban ülnek, a pártbéli tagság is megszüntethető.

A kérdés, hogy erre mikor kerül sor. Mert hogy sor kerül rá, nem kérdés, erre nem csak jelentős néppárti szereplők törekszenek, hanem maga Gulyás Gergely is lényegében elismerte azt, bár annak módja is igen árulkodóra sikeredett, amikor azt “technikai” kérdésnek minősítette. Ugyanis ennek nagyon nem “technikai” kérdésnek lennie. A pártból való kizárásról nem “technikai”, hanem nagyon is politikai döntést kell majd hogy hozzon a Néppárt fő döntéshozó testülete – Gulyás elszólása pedig arra utal, hogy részükről az egész már lefutott játék, eszük ágában sincs harcolni a tagságukért. Persze, hogy nincs, hiszen mint arra már utaltam nagyon-nagyon sokszor és sok helyen, az már rég eldöntött kérdés, hogy ott hagyják a Néppártot, csak az számít, hogy azt at itthoni belpolitikai szinten győzelemként adhassák el. Ez abból is látszik, hogy a frakcióból való sértett kilépés ténye amúgy ellehetetlenít minden, a pártszervezetben való tagság védelmére felhasználható érvet: az ellenoldal mondhatja, hogy a Fidesz maga léptette ki a teljes delegációját a frakcióból. Nyilván ezt a Fideszben is nagyon jól tudják.

Hogyan tovább? Személy szerint az ECR (Európai Konzervatívok és Reformerek) frakció irányában való mozgást látom a leginkább valószínűnek, nem csupán valamiféle ideológiai egyezés okán (ennek az európai politizálásban messze nincs mindent felülíró értéke), hanem azért is, mert ez kecsegtet a legjobb ár-érték arányú eredménnyel. Maga az ECR rögtön szolidaritásáról biztosította a Fideszt, ami teljesen érthető, hiszen annak számára ez növekedési lehetőséget jelent.

De mi is ez az ECR? Nagyon régóta mondom, hogy ennek a pártcsaládnak/frakciónak már maga a léte is hű lenyomata az európai szintű pártpolitizálás sajátosságainak. 2009-es megjelenése a brit konzervatívoknak volt köszönhető, akik már akkor is egyfajta delíriumos pre-Brexit állapotban zakatoltak, és szerettek volna egy, a Néppártnál euro-szkeptikusabb politikai vonalat – emiatt az akkori EP-választás után a Konzervatív Párt megválasztott EP-képviselői már nem a Néppárt frakciójába ültek be. Annak idején ezt személy szerint nem láttam rossz dolognak, ugyanis szükségesnek láttam, hogy az euro-szkeptikus (inkább úgy szoktam mondani, hogy “kevésbé integrációpárti”) politikai gondolkodás elváljon végre a lábszagú szélsőjobbtól és a sokszor zavaros szélsőbaltól – korábban az integráció-kritika igazából e pártok sajátja volt. Ám új frakciót a britek önmagukban nem tudnak csinálni, ehhez partnerek, más szervezetek és személyek is kellenek, így bútoroztak össze a korábban mindenki által inkább a szélsőjobbhoz tartozónak tekintett, az uniós politizálás fő vonalából kimaradó lengyel kormánypárt, a PiS képviselőivel, akik számára ez tökéletes lehetőség volt, hogy a jobbszélről a közép felé pozicionálhassák magukat, valamint más szervezetekkel, hogy meglegyen a frakció alakításához szükséges létszám, valamint a képviselt tagállamok száma.

Épp ez biztosított 2009-ben lehetőséget Bokros Lajosnak is: ő a Néppártban annak idején még szintén tag MDF jelöltjeként a néppárti frakcióba szeretett volna beülni, ám ezt “nagyvonalúan” megakadályozták a sértett fideszesek. Emiatt a függetlenség nézett ki neki, ám személyében hozott plusz egy államot az új frakcióhoz, ami igencsak vonzóvá tette őt a frakció szervezőinek szemében. Nem is habozott sokat, a megfelelő ellentételezésért cserébe be is állt, ahogy ezt ilyenkor csinálni kell. Az eset pikantériája, hogy ez annak idején az MDF néppárti tagságába került: az egykori rendszerváltó pártot a fideszesek lobbizására kizárta a Néppárt, azzal az indokkal, hogy annak képviselője nem a néppárti frakcióba ült be. Ismerős?

Amúgy érdekesség, hűen jellemzi az európai pártcsaládok működését, ráadásul még vicces is, hogy az olasz Salvini, aki Orbán Viktor hazai rajongói személyében hű barát és szövetséges, rögtön rányomulna a Fidesz még ki sem hűlt helyére az Európai Néppártban. Mert szép dolog a barátság, de a politikában a pozíció még szebb…

Az a pozíció, amit a Fidesz elveszített, hadoválhatnak akármit azoknak, akik még kíváncsiak arra, amit mondanak.


A témában született korábbi posztok: