“Megélni a poklot és megírni azt” – a Jászberényi-Földes vita margójára

Néhány nappal ezelőtt egy szomorú eset és az abból fakadó vita borzolta az afganisztáni események iránt érdeklődést tanúsítók kedélyeit a hazai online sajtó világában, ráadásul két, általam nagyra tartott alkotó között. Remélem, hogy a személyeskedő vita maga elcsitul, a magam részéről pedig úgy gondoltam, hogy érdemes néhány gondolatot szánni arra a kérdésre, hogy mik az etikus és helyes tudósítások ismérvei mind egy konfliktusos helyzetben, mind pedig egy, az egyéni szabadságra igencsak fenyegető rezsim alá kényszerült, potenciálisan áldozattá váló személyek tekintetében.

Az írás az Átlátszó tényfeltáró blogján olvasható:
https://blog.atlatszo.hu/2021/09/megelni-a-poklot-es-megirni-azt-a-jaszberenyi-foldes-vita-margojara/

Érdekességképpen: annak idején még a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen terveztünk kifejezetten “haditudósítóknak” szánt képzést (az akkor még Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola néven működő intézménnyel közösen), amiből azért nem lett semmi, mert a ZMNE súlyosan alkalmatlan illetékes vezetőinek itt részletezni nem kívánt bénázásai okán a főiskola inkább visszalépett az egész projekttől. Utána az ötlet nem tudott megragadni a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahol a katonai vonatkozású dolgok sajnos irgalmatlan módon csúsztak háttérbe a “politikailag hasznosabb” témák miatt – míg végül tavaly nyáron kipattant, hogy “közszolgálati média” képzés indul ott, amivel kapcsolatban azt hiszem, senkinek egy darab illúziója sincs, milyen színvonalú lesz…

Pedig ez egy nagyon fontos terület lenne, hiszen a konfliktusos helyzetekből történő tudósítás komoly felelősséget jelent, és bizony lehet jól is csinálni. Egyik első komolyabb, összetettem szakmai munkám például még a 2002-ben kiadott “Háborús bűnök” című kötet volt, ami egy amerikai projekt magyarra fordítását és szerkesztését jelentette, ahol a szerzők vegyesen voltak a hadviselés, a menekültek és az emberi jogok témájával foglalkozó jogászok és vezető újságírók – itt azért igen jól látszott, hogy milyen súlya is van a konfliktusos területekről tudósítóknak.

Megjelent az “Ébredő jogerő”

Néhány napja megjelent az “Ébredő jogerő – Galaxis útikalauz jogászoktól” című könyv, amibe több kiváló kolléga mellett én is írtam egy fejezetet. A kötetben a felkért szerzők mindegyike egy-egy ikonikus filmet és/vagy könyvet vizsgál jogi szempontból – így terítékre kerül többek között a Star Wars, a Gyűrűk Ura és a Marvel Univerzum is.

Én egy szívemhez nagyon közel álló területről, a Star Wars világáról, azon belül is a Klón háborúról írtam. Az általam jegyzett fejezet a II. és III. epizód időszakát, plusz a két Clone wars animációs sorozatot fedi le (illetve az ezzel foglalkozó egyes könyveket), és a hadviselés nemzetközi jogi szabályait vetíti az eseményekre – vizsgálva azokat a problémákat, amik jellemző velejárói egy fegyveres konfliktusnak.

A könyv elérhető a könyvesboltokban, vagy online:
https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/az-ebredo-jogero-galaxis-utikalauz-jogaszoktol

A fejezetem tartalmáról ízelítőként pedig itt olvasható egy rövid bemutató még tavaszról:
https://tomorivilag.hu/2021/03/16/a-klon-haboru-es-a-hadviseles-joga/

Az ENSZ Közgyűlés első ülésszakának kezdetének 75. évfordulójára

A jelzett esemény nem csak az évforduló miatt érdekes, hanem mert a portugál ENSZ főtitkár (és erről korábban már volt szerencsém élőben meggyőződni) általában nem rejti véka alá a véleményét, ami a migrációs válság kapcsán különösen éles formában jelent meg néha. Együtt olvasva ezt a most meginduló portugál uniós soros elnökséggel, lehet, hogy hallhatunk majd érdekes dolgokat…

Aki pedig szívesen olvasna kicsit az ENSZ-ről (akár az évforduló kapcsán, vagy csak úgy), annak két korábbi írásomat ajánlom.

Az elsőt még 2009-ből, a Fundamentum folyóiratból, ahol az volt a szerkesztők kérése több szerzőhöz, hogy járjuk körbe a “világkormányzás” lehetőségének kérdését. Mint látható, már akkor sem voltam e téren különösen optimista, és már akkor rámutattam néhány olyan, a nemzetközi politikában jelenlévő problémára, ami bizonyos mértékig sajnos hozzájárult ahhoz is, hogy 2016-ban Donald Trump, pontosabban (hiszen ez nem személy-függő) egy Trump-féle politizálás kerülhetett az amerikai elnöki hivatal közelébe. A hatás-ellenhatás logikát nem lehet kikapcsolni, és ami már 2009-ben világosan látszott (George W. Bush külpolitikájának és az általa favorizált megoldásoknak, valamint az ennek egyszerre kiváltó okainak köszönhetően), hogy az Egyesült Államok külpolitikájában ha nem is az akkor friss Obama-adminisztráció alatt, de beállhat egy még jelentősebb eltolódás a bezárkózás, az unilaterális megoldási kísérletek felé.

A második pedig egy fejezetem az NKE-n tavaly megjelent “Nemzetközi biztonsági szervezetek” tankönyvből, amiben az ENSZ Biztonsági Tanács működésével kapcsolatban írtam meg szélesebb körben nem ismert, vagy egyenesen félreértett jelenségeket (így például bővebben a vétójogról, a tartózkodásról stb.). Valamint ami különösen érdekes, és máshol nem jelent meg, kicsit részletesebben írtam a 2011-es kísérletről, hogy Magyarország helyet szerezzen magának a Biztonsági Tanácsban, végül sikertelenül.

Plusz még egyet, amit pedig szerzői jogi okokból nem tudok ilyen egyszerűen megosztani, de ha valakit érdekel, akkor a Valki László, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál és Kende Tamás által közösen szerkesztett, 2018-ban kiadott nemzetközi jogi tankönyvben (Wolters Kluwer, pp. 600-619.) is én írtam az ENSZ-ről szóló fejezetet, amivel megküzdöttem rendesen (jó értelemben), mint arról az akkori egyik Instagram-posztom is híven árulkodik. 🙂

Nemzetközi jog

A mai nap a 75. évfordulója annak, hogy az ENSZ Közgyűlés első alkalommal összeült, ekkor még New York helyett Londonban, a Westminsterben található, történelmi Methodist Central Hall-ban (ami ma is rendezvényközpontként működik, persze, jelentős felújítások és modernizáció után). Az akkor még csupán 51 tagú szervezet központi szervének első találkozójáról készült korabeli filmfelvételt pár éve tették közzé:

Az ülést az épület falán elhelyezett emléktábla örökíti meg:

Az évforduló emlékére a mai napon 17:45-ös kezdéssel minden bizonnyal online beszélgetésre kerül sor az ENSZ főtitkára, António Guterres részvételével.

View original post

Mindenki számára elérhető az új Hadtudományi lexikon

Annak idején sokszor kaptam meg a kérdést, hogy “mit keresel Te még mindig a közszolgálati egyetemen”, amire nagyjából mindig csak ugyanazokat tudtam válaszolni. Egyrészt hogy nem én mentem oda, hanem az jött oda, ahol én voltam akkor már tizenkét éve, másrészt pedig hogy ez a terepe annak a szakmai és tudományterületnek, ami a leginkább a szívemhez közel áll. Ennek egyik terméke az immár mindenki számára elérhető Hadtudományi lexikon új kiadása.

A Magyar Hadtudományi Társaság gondozásában 1995-ben jelent meg először (két kötetben) a Hadtudományi lexikon, aminek 2018-as felújításában már nekem is módomban állt részt venni. A Magyar Tudományos Akadémia Hadtudományi Bizottsága, a Magyar Hadtudományi Társaság, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelye, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem több mint 80 munkatársának együttműködésével elkészült, mintegy 1200 oldalas kötetben én jegyzem a kifejezetten nemzetközi hadijogi tárgyú szócikkeket. Hálás vagyok (egykori) NKE-s kollégáimnak a lehetőségért, hatalmas élmény volt részt venni ebben a munkában.

Az immáron elektronikus formában mindenki számára ingyenesen elérhető kötet letölthető az NKE repozitóriumából:

A Kaleta-ügyről összefoglalóan…

Amikor bekerült a nyilvánosság látókörébe Kaleta Gábor ügye, igyekeztem távol tartani magam tőle. Ahogy az Élet és Irodalomba írt, lentebb hivatkozott cikkben le is írtam, hogy miért. Figyeltem a megszólaló kiváló kollégákat, védőügyvédeket, próbáltam értelmezni az elhangzottakat, összhangba hozva a saját, a nemzetközi joghoz, nemzetközi kapcsolatokhoz kapcsolódó gyakorlati tapasztalataimmal. Mindezzel együtt persze előbb-utóbb megtalált a média az ügy nemzetközi összefüggéseivel, és megpróbáltam a szokásaimnak megfelelően korrekt módon tájékoztatást adni arról, hogy a nemzetközi jog hogyan szabályozza ezt a kérdést, más államokban milyen előírások alkalmazandóak az ilyen cselekményekre.

Közben pedig próbáltam kiállni a bíróság függetlenségével kapcsolatos félreértésekkel, gyakran egyenesen otromba csúsztatásokkal szemben. Miközben semmilyen egyértelmű tájákoztatás nem érkezett az ügyészségtől, az teljesen egyértelmű volt a híradások alapján, hogy az általa emelt vád egy megegyezés alapján született.

Amikor a Blikk is felhívott és interjút kért a témában, majd egy-két napra rá az ATV Híradó, ennek tudatában nyilatkoztam:

Közben viszont folyamatosan munkált bennem egy egyre növekvő rossz érzés, nem is magával a bűncselekménnyel kapcsolatban (az amiatti undor természetesen állandónak tekinthető), hanem az annak kiderülése után történtek miatt, különösen az egyre növekvő politikai zaj miatt. Emiatt kezdtem egy kicsit alaposabb írás elkészítésébe is, ez jelent meg ma az Élet és Irodalom hasábjain.

A cikkben megpróbáltam körvonalazni sok minden mellett a mindenki által kész tényként kezelt ügyészségi megállapodás jogszabályi részleteit, már csak azért is, mert (ahogy a cikkben olvasható) a védők nagy része és a szakma a büntető eljárási törvény ezen újítását már a kezdetektől óvatosságra intve fogadták. A cikk elküldése utáni (ami rossz szokásomnak megfelelően éjjel kettő óra körül történt, de ezúttal muszáj volt tempózni, hogy beférjen az írás a pénteki ÉS-be) reggel (azaz még 8-án) hívott a Blikk újságírója a védelem általi fellebbezés hírével, kérve a véleményemet, ami őszintén meglepett. Ugyanis semmi értelme nem volt annak egy egyezség után, bár kicsit alaposabb utánagondolva, a védő szempontjából teljesen logikus lépés volt. Hiszen a súlyosbítási tilalom okán veszítenie nem volt mit, és tudja a fene, egy ekkora ziccer esetleges kihagyása még akár az ügyvédi műhiba szintjét is elérheti, és egy ügyvéd sem vágyik egy ilyen tárgyú vizsgálatra, tehát valahol volt benne ráció. Erre jutottak azok a büntetős ügyvéd kollégák is, akikkel konzultáltam… Ám ami már akkor is zavaró volt, hogy a büntető eljárási törvény rendelkezései az ügyészségi megegyezés utáni esetre annyira szűken húzzák meg a fellebbezés lehetőségeit, hogy egyszerűen nem állt össze a történet.

És ehhez képest jelent meg aznap délután az ügyészség közleménye, ami bár továbbra sem tette teljesen egyértelművé a történteket (ahogy a lenti interjúban is jeleztem, bármilyen jogszabályi hivatkozás megjelölése nélkül egy ügyészségi nyilatkozat eléggé kapufás jellegű – azok nélkül ugyanis nem egyértelmű, hogy az ügyészség milyen eljárási eszközt alkalmazott), de kezdett úgy kinézni, hogy nem megegyezés történt, hanem ún. “mértékes indítvány” alkalmazására került sor, ami lényegében ugyanúgy az ügyész és a vádlott közötti megállapodásra épül, és köti a bíróságot.

Július 9-én reggel már ennek a gondolatnak a birtokában mentem be a Klub Rádióba, ahol Lampé Ágnes társaságában hosszasan beszélgettünk az ügy több aspektusáról. Beszéltünk az ügyészség kommunikációjáról és vázoltam az egyezség mellett ennek a másik lehetőségnek a körvonalait.

Délutánra Dr. Ésik Sándor ügyvéd a Facebook oldalán nagyon jól összefoglalta mindazt, amit a “mértékes indítványról” tudni érdemes, szóval ezt javaslom elolvasni (valamint gondolatban behelyettesíteni az ÉS-cikkem büntető eljárási törvényt elemző részei helyére, amelyek az utólag kiderült információk fényében ha elméletben helytelennek nem is, de a jelen ügyben irrelevánsnak tekinthetők, különös tekintettel arra, hogy tehetett volna-e mást az eljáró bíróság):

Még aznap este interjúzott az ATV-n Ibolya Tibor fővárosi főügyész, az általa elmondottak alapján most már nagyon úgy tűnik, hogy nem került sor kifejezett, a büntető eljárási törvény szerinti ügyészségi megegyezésre, hanem ezt a másik, Ésik Sándor által fent leírt megoldást alkalmazta az ügyészség. Igazából nagy különbséget ez nem jelent, hiszen mint fentebb írtam, ahhoz kell egy konszenzus, és annak eredménye is köti a bíróságot, még ha az ügyészség fenti nyilatkozata (ahogy a Klub Rádióban is utaltam rá) csúsztat is egy rendes méretűt.

A Blikk aznap este megjelent cikkéhez már hosszasan beszélgettünk arról, hogy mennyiben lehetsége, vagy mi szükséges ahhoz, hogy lehessen “listázni” az ilyen bűnök elkövetőit. Szeretném leszögezni, hogy nem támogatom a teljesen nyilvános listák ötletét, ami ennél is fontosabb, a jelenlegi európai jogi környezetben (a hazait hagyjuk, azt már lassan csak a Fidesz PR-csapata dönti el) nem is nagyon lehet ilyet kialakítani, ellenben a korlátozott nyilvánosságú listáknak szerintem semmi akadálya. Ez azt jelenti, hogy ilyen elkövetők listájához meghatározott hatóság rendelkezik hozzáféréssel, amelyhez fordulhatnak azok, akik legitim érdekkel bírnak az adott információ megismeréséhez. Tehát pl. valaki jelentkezik egy iskolába, és az alkalmazásáról döntő vezető rákérdezhet, hogy az adott személy szerepel-e ebben a nyilvántartásban, vagy maga a jelentkező kell hogy beszerezzen egy nemleges igazolást. A jelenleg is működő bűnügyi nyilvántartás alapján ezt minden további nélkül ki lehetne alakítani.

Az Index által elutasított véleménycikkem az Azonnali.hu-n

Mint arra tegnap a Facebook oldalamon utaltam, az index.hu megtagadta az Orbán Balázs által írt véleménycikkre való válaszom közlését, arra való hivatkozással, hogy személyeskedő. Úgy döntöttem, nem fogok túl sokat foglalkozni az index.hu nem tudom kije által meghozott döntéssel, arra meg pláne nem fogom az energiámat pazarolni, hogy nekiálljak vitatni azt. Csak annyit reagálnék erre, hogy miután az Orbán Balázs által jegyzett cikk az én sértegetésemmel kezdte, teljesen természetes, ha erre is reflektálok. Többen, a döntést nem értők közül megjegyezték, hogy lehet, hogy az volt a baj, hogy én névvel “személyeskedtem”, úgy látszik, ha az név nélkül történik, az elfogadható. Akár…

Őszintén szólva, valahol szomorú vagyok. Az általam valaha kedvelt és nagyra tartott index.hu nem első alkalommal ad helyt velem szemben nem egyszerűen csak kritikus, hanem öncélúan sértő hangvételű vagy egyenesen hazug írásoknak és véleményeknek, anélkül, hogy valaha lehetőséget biztosított volna számomra az ezekre való reakcióra. Lengyel Lászlótól kezdve bárki az utolsó kocsmárosig, ha épp olyanja volt, belém akart rúgni, az index.hu-n megtehette, meg is tette. Ez a mostani az első alkalom, amikor tényleg szerettem volna reagálni egy ilyenre, lényegében az sem az egóm, hanem a téma fontossága miatt történt most, és ilyen inkorrekt módon sikerült intézniük. Mert nem azzal van gondom, hogy ha rosszat vagy rosszul írok, nem kell. De az, hogy egy gyorsan pörgő témában, adott esetben “avuló” érveket tartalmazó írásra 24 órán át nulla reakció, majd egy rövid e-mail, amely szerint “Kollégáimmal egyeztetve az írását sajnos nem tudjuk közölni, mert abban a vitához nem kapcsolódó személyes sérelmekre (is) reflektál. Megértem az indulata okát, de annak nem adhatunk teret az Indexen.” Majd az erre írott válaszomra megint semmi reakció… Hát, azt hiszem, hogy ez olyan mértékben az alja mindennek, amivel egyszerűen mentálhigiénés okok miatt nem érdemes többet foglalkozni.

Ugyanakkor van egy olyan érzésem, hogy nagyobb problémák is vannak itt, legalábbis erre utal az a nagyon fura és számomra nehezen elfogadható megoldás is, hogy az Orbán Balázs-féle véleménycikk után szinte azonnal, az első véleménycikk magától az indextől érkezik, lényegében óvodai színvonalon gúnyolva a miniszterhelyettest, mondván, hogy “na, idáig nem kellettünk, most meg már kellünk, mi?”. Megmondom őszintén, egy idő után már nem is bántam, hogy ebben a vitában, azon a felületen nem fogok részt venni. Hát én nem fogok nekiállni Orbán Balázst, különösen a pozícióját védeni, de ezt a fajta viselkedést nem tudom elfogadni: ha teret adsz egy vitának, akkor utána ne kezdd el rugdosni te magad a kezdeményezőjét. Ha annyira utálod, ne adj neki teret. De ez így nem működik.

Szegény Orbán Balázsnak így is van elég baja, számára kicsit talán kellemetlen, de azzal, hogy elemi szövegértési problémákkal “vádolt meg engem”, egy sorba került Molnár Gyulával, az MSZP egykori elnökével, aki kínjában akkor vetemedett erre, amikor a Botka László lemondatása körüli botrány során sikerült a nyilvánosság előtt hazugságban maradnia. A helyzet annyival kellemetlenebb, hogy abban a helyzetben a pártelnök a részben saját maga kavarta zűrből kellett valahogy kikecmeregjen, míg a mostanit a jogvégzett miniszterhelyettes (aki amúgy oktató kolléga az Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, sőt az Egyetem működését felügyelő és irányító fenntartói testületben a kormány képviselője) részben csupán „megörökölte”… És ha már a cikkben utalok a politikai bizalomra, nem fogom elhagyni a “személyes sérelmeket sem”, megemlíteném, hogy az NKE-ről történt tavaly decemberi, jogellenes elbocsátásom után három hónappal egy kicsit dühös Facebook-posztban emlékeztem meg róla, hogy az NKE még mindig nem adta ki számomra a majdnem húsz évemről szóló közalkalmazotti igazolásomat, amit nem sokkal utána vettem kézhez azt postán. Ám meglepetéssel tapasztaltam, hogy aszerint közalkalmazotti jogviszonyom „rendkívüli felmentéssel” szűnt meg, miközben egészen pontosan az NKE törvény 2019. nyári módosítása (nyugodtan hívhatjuk “lex Lattmann”-nak) szerinti „felmentéssel”, ami nagyon nem ugyanaz. Ezzel kapcsolatban óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ahol egy ilyen egyszerű adminisztratív feladat elvégzésére nem képes egy struktúra, ott bízhatunk-e valóban komoly dolgokat – mint például különleges jogrendi intézkedéseket – ugyanazokra a vezetőkre? Mindenki döntse el maga…

A közzétett cikk maga pedig itt érhető el. Az eltelt idő okán meg tudtam tenni, hogy az indexen zajló vita során tett mondások közül későbbiekre is reagálok benne, és azt az Azonnali szerkesztője javaslatai alapján itt-ott jelentősen bővítettem, részleteztem, átdolgoztam. Végül azt hiszem, így sokkal jobb írás született, mint ami eredetileg az indexnek ment, ezért külön köszönet nekik.

https://azonnali.hu/cikk/20200325_ez-nem-felhatalmazas-hanem-mamelukokra-testalt-felelosseg

Kíváncsian várom a reakciókat. Kérem a kormánypropagandát, hogy egyúttal személyeskedés, szánalmas mocskolódás nélkül. Attól még nem lesz igazatok.

Véleményem arról, hogy a kormány az általa jogellenesen bevezetett veszélyhelyzetben az Országgyűlés kikapcsolására tesz kísérletet

Leírtam a véleményem a Magyar Hang oldalán. Röviden. Nemsokára majd hosszabban is le fogom az egész helyzetről.

Még az Alapjogokért Központ (által pár napja kifejtett vélemény) szerint is gázos a törvényjavaslat, bizony, vagy hát az igazgató úrhoz még nem jutott el az aktuális brosúra, hogy mit is kell majd mondani (hiszen nemrég még az egyik fő jogállami garanciaként utalt arra, amit kenyéradó gazdája épp most szeretne kivenni az alkalmazandó szabályok közül), na majd most, ezután biztosan. Oszt’ jónapot, legfeljebb majd hiszti lesz megint, én meg mehetek a bíróság elé rémhírterjesztés miatt.

Viccet félretéve, aki ellenzéki oldalról ezt az ötletet nem utasítja el élből, az bűnrészes. Ennyire marha egyszerű.