Hónap: 2022 március

The ICJ’s order on provisional measures requested by Ukraine

Today the order of the International Court of Justice (ICJ) on provisional orders requested by Ukraine in its contentious case against Russia was published.

The decisions of the order do not contain anything surprising. The Court has not taken a position on the merits of the application of Ukraine, it has found that prima facie it has jurisdiction, Russia is obligated to cease its military operations, and both parties shall refrain from escalating the situation any further. All other requests have been denied, so the president of Ukraine’s tweet about “complete victory” seems to be a bit exaggerating, but this is something inevitable in the current political situation.

You can also find some information in the published order about the Russian counterarguments, presented in the meantime. Those are based on the jurisdiction issues I have outlined in my earlier post. The Court has no jurisdiction to examine questions related to use of force, only related to the Genocide Convention, and Russia argues that it uses force not on the basis of that, but on the basis of customary law and Article 51 of the UN Charter, meaning the practicing of self-defense – this way the jurisdictional clause in Article IX of the Genocide Convention is not applicable. Currently the Court has tackled this argument with currently not dealing with the situation on the merits, but as international law dictates the peaceful settlement of disputes as a general obligation, it is entitled to create these obligations as provisional measures.

It is important to emphasize that this decision is not the judgment in the case. That will take months or even years to be adopted.

A Nemzetközi Bíróság végzése az ukrán-orosz konfliktus során alkalmazott ideiglenes intézkedésekről

A mai napon megszületett a Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice – ICJ) végzése azokról az ideiglenes intézkedésekről, amelyeket az Ukrajna által megindított peres eljárásban a felperes állam kért.

A végzés rendelkező része önmagában nem tartalmaz semmi meglepőt. Anélkül, hogy a bíróság állást foglalt volna a felperesi kérelemben foglaltak megalapozottságáról, azt mondta ki, hogy prima facie van joghatósága, Oroszország köteles azonnal felfüggeszteni katonai műveleteit, valamint mind a két fél köteles tartózkodni a helyzet további eszkalálásától. Ahogy a február 27-i bejegyzésemben írtam, “a kialakult helyzetben most elfogad ideiglenes intézkedéseket, amiben felszólítja mind a két felet az erőszakos cselekmények felfüggesztésére, de ez a maximum”, kb. ez teljesült is, minden más, ezen túlmutató ukrán kérést elutasított. Ennek megfelelően az ukrán elnök “teljes győzelmet” hirdető Twitter-bejegyzése kicsit túlzónak tűnhet, de hát na, politikai kommunikáció…

Ami még kiderül a közzétett végzésből, hogy az időközben előterjesztett orosz érvek ugyanarra lőttek, amire még akkor utaltam: a bíróságnak nincs joghatósága az erő alkalmazásának vizsgálatára, csak a népirtás elleni egyezmény sérelmének vizsgálatára, és mivel Oroszország az erőt a jelen helyzetben nem a népirtás elleni egyezmény, hanem a szokásjog és az ENSZ Alapokmány 51. cikke alapján (azaz önvédelemből) alkalmazza, azzal a bíróságnak nincs joghatósága foglalkozni. Ezt a bíróság végül azzal a megoldással szerelte le, hogy bár most nem tud és nem is szándékozik állást foglalni a vita érdemében, a nemzetközi jog kötelezően írja elő a viták békés rendezésének kötelezettségét, ennek megfelelően meghozhatta ezeket az intézkedéseket.

Fontos újra kiemelni, hogy ez még nem az ítélet a peres eljárásban. Arra még hónapokat, adott esetben akár éveket is kell várnunk.

További bejegyzések az orosz-ukrán konfliktus Nemzetközi Bíróság előtti “frontjáról”:

Az Oroszország elleni szankciók egyes kérdéseiről

Az orosz agresszió eredményeképpen, annak kezdetétől egyre élesebben kerül elő az alkalmazható szankciók kérdése. Több helyen, többször nyilatkoztam erről a válság kezdete óta, így például itt:

Felmerült az is, hogy az Európai Unió intézményei között mi a szerepe az Európai Parlamentnek, hiszen az feltűnő politikai aktivitást mutat. Erről összefoglalóan már itt is beszéltünk, a lényeg az, hogy miután az Európai Uniónak nincs általános külpolitikai hatásköre, csak akkor tud egységes álláspontot képviselni és intézkedéseket – akár szankciós intézkedéseket – elfogadni, ha azokban teljes tagállami konszenzus van. (Itt beszéltünk a konfliktus során elkövetett jogsértésekért való felelősség kérdéseiről is):

Tegnap este az ATV “Egyenes beszéd” című műsorában beszéltünk ezekről, illetve ma az ATV Híradóban kifejezetten a gázszállításokkal kapcsolatos magyar kormányzati álláspontról.

Amit látni kell: a politikai helyzet romlásával, azaz a konfliktus eszkalációjával a magyar kormány is egyre nehezebb helyzetbe kerül. Lényegében az egyetlen külpolitikai “eredmény”, amit Orbán mutogathat az elmúlt években, azok az oroszokkal kötött hosszútávű gázszállítási szerződések, amiknek köszönhetően nálunk rezsicsökkentés van, Nyugaton meg megfagynak két nemváltás között – legalábbis szerinte és a kormánypropaganda szerint. (Persze aki ezt elhiszi, annak már úgyis mindegy.)

Ez nem más, mint az általam is már sokszor korábban megénekelt “PR-kormányzás”, annak a legrosszabb formában, ráadásul most előállt az a helyzet, hogy ha uniós döntés születik a gázimport leállításáról, akkor hirtelen még ez a PR-termék is eltűnik, és tényleg semmit nem lehet mondani még azoknak sem, akik ezt a semmit idáig elhitték.

Ezért van ez az eltökélt ellenállás már az ötlettel szemben is, ám kérdéses, hogy ez meddig tart ki, ahogy az is, hogy mikor jön el egyfajta töréspont a kérdésben. Azt ugyanis látni kell, hogy akármennyire is PR, amikor az EU, pontosabban az uniós tagállamok eljutnak oda, hogy erről gondolkodnak, akkor ez a kérdés már tényleg a szankciós politikáknak és eszközöknek az a szintje, ahol már magának a büntetőnek is fáj a büntetés – nem véletlen, hogy a tagállamok sem erőltették eddig ezt a kérdést ennyire. De nem mernék fogadni arra, hogy lesz, vagy nem lesz továbblépés innen… És akkor a magyar kormány bizony szorult helyzetbe kerül.

The first hearing in Ukraine’s case against Russia before the ICJ

The International Court of Justice (ICJ) has held the first public hearings yesterday on the request for the indication of provisional measures presented by Ukraine in its case initiated against Russia recently. As indicated earlier, the case is based on the Genocide Convention, its Article IX providing jurisdiction for the Court.

Video recording of the hearing can be watched online at the UN Web TV.

Not surprisingly, the Russian Federation was not represented by any delegation or agent. This is not rare, it has happened a few times, that the defendant state does not appear in the courtroom. Of course this sends a very bad message, but it does not have any effect on the proceeding of the Court. Currently, it will definitely be seen by everyone as Russia not even trying to defend its vocal position about the “genocide”, which will not help its credibility at all.

Meghallgatás a Nemzetközi Bíróság előtt, az ukrán álláspont ismertetése

Tegnap került sor az első meghallgatásra az Ukrajna által Oroszország ellen a Nemzetközi Bíróság előtt indított perben, amelynek tárgya az ukrán álláspont és érvek ismertetése volt, valamint a kért ideiglenes intézkedések meghatározása.

Az ülés videofelvételét a UN Web TV-n lehet visszanézni.

Nem annyira meglepő módon, az ülésen nem vett részt az orosz állam delegációja. Ez nem ritka, sok esetben fordul elő, hogy az alperes állam egyáltalán nem képviselteti magát. Természetesen ez nagyon kellemetlen és nagyon rossz üzenetet hordoz, de a bíróság eljárásának nem képezi akadályát. A jelen helyzetben nyilván mindenki akként fogja értékelni, hogy Oroszország meg sem próbálja védeni az amúgy intenzíven hangoztatott álláspontját – ami nem segíti annak hitelességét.

The “other The Hague” – the ICC and the Ukraine-Russia conflict

Questions about violations and possible war crimes comitted during the conflict become more and more vocal, and we hear more and more about the option of the “other The Hague” court – the International Criminal Court (ICC), created in 1998, in operation since 2002 (not to be confused with the International Court of Justice (ICJ), which is tasked with inter-states disputes).

As neither Ukraine nor Russia is party to the founding international treaty of the ICC, the so-called Rome Statute (though both of them have signed it after its adoption in 2000), the Court’s operation needs a specific linking element, providing jurisdiction. According to the Statute, this may be the UN Security Council referring the situation to the Court, which logically requires the consent or at least the absence from the Russian Federation – but there is no doubt about the state rather using its veto. The same way it was done a few years ago, when there was the idea to create a special tribunal to examine possible responsibility for the tragedy of the MH17 flight. In general, I am not a big fan of this possibility, as You can see from more of my earlier publications, this has not proven to be an effective way during the past years.

However, it is not needed in the current situation, as Ukraine had already accepted the jurisdiction of the ICC during 2014-2015 by unilateral declarations according to the relevant provisions of the Statute. Based on these, the Office of the Prosecutor have already been conducting preliminary examinations, leading to Russia withdrawing from the ICC in 2016, meaning the withdrawal of the signarure from the treaty, instead of concluding the ratification procedure. This means that the Court has jurisdiction over any war crimes committed on the territory of Ukraine, regardless of the nationality of the perpetrator. Based on this, the Prosecutor has already stated, that he plans to initiate investigations, possibly leading to actual charges. Needless to say, I do not expect any cooperation from the Putin-led Russian government, but at least the legal base of the ICC’s operation is clear without any resolutions from the UN Security Council.

It is worthy to mention, that there was a bit of a twist in the question related to jurisdiction, which has come to me as a surprise at the beginning. In his statement, the Prosecutor has called upon the states party to the ICC to refer the situation of Ukraine to the Court according to Article 14 of the Statute – while based on Article 15, he could have initiated investigations and then press charges proprio motu (on his own right) based on Ukraine’s abovementioned earlier declarations. As a reaction, more states party have done it quickly, but I felt a bit confused – why was this needed?

Logically, by this the Prosecutor intends to circumvene the pre-trial procedure which is needed in the case of application of Article 15 – if the Prosecutor initiates investigations proprio motu, he needs a permission from the Court. Application of Article 14, referral by states party does not require this, in that case investigations can be initiated immediately. Probably the goal is to gain time, to put pressure on Russia as soon as possible. (Interestingly, one of the main arguments of the US against the ICC from the very beginning has been built around the question of limiting the powers of the Prosecutor in the case of his/her attempts of overstepping the rules. The solution to this problem was the pre-trial procedure, which now seems to be taken care of by the Prosecutor this way…)

I have serious doubts that states party may do this. Can a state party refer a situation to the Court based on Article 14, if taht state itself does not have jurisdiction over that situation? Based on the practice so far, states have only referred to the ICC situations over their own territory, which is compatible with the principle of complementarity and general provisions of international law, the do not have any legal base to do the same with territory of an other state. Even authors of professional literature have not mentioned this possibility ever before, not even in theory. I would not be surprised at all to see this question being raised later, if the Prosecutor decides to continue its work based on these Article 14 referrals.

We will be watching.

A Nemzetközi Büntetőbíróság az ukrán-orosz konfliktusban – a “másik Hága”

A háború során elkövetett hadijog-sértések, háborús bűncselekmények és az azokért való felelősségre vonás kérdése egyre inkább az érdeklődés homlokterébe kerül. Az elmúlt napokban többször, több helyen is beszéltem ennek körvonalairól, így a Klubrádión, a Spirit FM-en, a legalaposabban talán ma délután két biztonságpolitikai szakértő “között”.

A legtöbbször a “másik hágai bíróság”, az 1998-ban létrehozott, 2002 óta működő Nemzetközi Büntetőbíróság eljárásának a lehetősége merült fel (amit ugye nem keverünk össze az államközi vitákat tárgyaló Nemzetközi Bírósággal), ezt járjuk körbe most.

Mivel a Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozó egyezménynek (az ún. Római Statútumnak) Oroszország és Ukrajna nem részese (bár annak elfogadása után, még 2000-ben mindkettő aláírta azt), ahhoz, hogy a bíróság eljárhasson, valamilyen extra kapcsolóra van szükség. Ilyen lehet, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa a kialakult helyzetet a Nemzetközi Büntetőbíróság hatáskörébe utalja, amihez persze szükség van a Tanácsban az oroszok beleegyezésére, vagy legalábbis tartózkodására. Ám borítékolható, hogy élnének vétójogukkal, ahogy akkor is tették akkor, amikor az MH17 tragédiája miatti felelősség megállapítására próbált a BT egy külön törvényszéket felállítani. Egyebekben én nem tartom jó gyakorlatnak ezt a megoldást, az eddigi összes alkalmazása kudarcos élményt jelentett, ahogy erről korábban már több publikációban is írtam.

Ugyanakkor ebben a helyzetben erre nincs szükség, ugyanis Ukrajna még 2014 és 2015 során tett, a Statútum által megkövetelt egyoldalú nyilatkozataival alávetette magát a bíróság joghatóságának (ami alapján annak ügyészi hivatala már azóta előzetes vizsgálatokat folytat, és ami miatt 2016 során Oroszország bejelentette, hogy vissza is lép a bíróságtól, azaz a ratifikációs folyamat befejezése helyett visszavonja az aláírását), ami azt jelenti, hogy az államterületén esett minden háborús bűncselekményt kivizsgálhat és büntethet, függetlenül az elkövető hovatartozásától. Ennek megfelelően a bíróság ügyésze már bejelentette, hogy az előzetes vizsgálatok után szándékában áll tényleges, vádemelésekhez vezethető nyomozások megindítása. Mondanom sem kell, bármilyen orosz együttműködés a Putyin-rezsim fennállása alatt nem garantált, de így a jelenlegi jogi környezetben BT-határozat nélkül is adott a lehetőség, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárjon.

Itt hadd jelezzem a műkedvelők számára, hogy ekkor itt előállt egy érdekes csavar a történetben, amire első pillanatban kicsit rácsodálkoztam. A nyilatkozatában ugyanis az ügyész azt kérte a már részes államoktól, hogy azok utalják az ukrajnai helyzetet a Statútum 14. cikke alapján a bírósághoz, miközben a 15. cikk alapján saját jogon is megindíthatja a nyomozásokat, majd emelhet vádakat (a korábbi, Ukrajna által tett alávetési nyilatkozatokból fakadóan). Erre reakcióként viszonylag gyorsan több állam (köztük Magyarország is) ezt megtette, de számomra ez zavaros volt – mi szükség volt erre?

A logikus következtetés az, hogy az ügyész ezzel ki akarja kerülni a bírósági előtárgyalást, amire a 15. cikk alkalmazása esetén szükség van – ugyanis amennyiben az ügyész saját kezdeményezésére indít nyomozást, ahhoz a bíróság engedélyére van szükség. A 14. cikk alkalmazása, azaz részes államok utalása esetében erre nincsen szükség, olyankor rögtön indulhatnak a vizsgálatok, vádemelések. Valószínűleg ezzel az a cél, hogy időt lehessen nyerni, hogy rögtön nyomás alá lehessen helyezni az orosz felet. (Amúgy csak érdekesség: az USA egyik legkomolyabb kritikája az ICC-vel kapcsolatban a kezdetektől az volt, hogy az ügyészt hogyan lehet korlátozni, ha túl akarja lépni a hatáskörét. Erre volt válasz, hogy hát ott a pre-trial. Na, hát akkor erről ennyit, úgy tűnik, hogy az ügyész megtalálta ennek ellenszerét.)

Ugyanakkor komoly aggályaim vannak, hogy a részes államok tehetnek-e ilyet – utalhat-e a 14. cikk alapján egy részes állam olyan helyzetet a bíróság elé, ami amúgy nem tartozik az ő joghatósága alá? Az eddigi gyakorlat szerint a 14. cikk alapján részes államok csak a saját területükön fennálló helyzeteket “adták át” a bíróságnak, a komplementaritás elvének megfelelően, milyen alapon rendelkezhetnének más, a statútumban nem részes államok területe felett? Még szakirodalmi szerzőknél sem jelent meg egy ilyen lehetőség, elméleti szinten sem. Nem lennék meglepve, ha a 14. cikk alapján fog eljárni az ügyészség, akkor ez a kérdésnek még visszaköszön majd a bíróság működése során.

Meglátjuk, hogyan tovább, figyelünk.

The ECHR and the Ukraine-Russia conflict

The Strasbourg-based European Court of Human Rights has decided today to employ interim measures against Russia, by the request of Ukraine. The court, being the primary human rights-related judicial organ of the Council of Europe and as such not only a leading European human rights institution, but also one on the global level, has jurisdiction over both states even during this conflict, as both of them are party to the European Convention on Human Rights. The human rights typically under special threat during conflict periods are the right to life, right to fair trial, right to property, prohibition of torture, degrading or inhuman treatment – the goal of the convention is to minimize damages to these, of course, as it is possible during times of armed conflict.

The jurisdiction of the court is not affected by the fact that recently the Council of Europe has suspended membership representation rights of Russia. First, because this does not anull any obligations deriving from membership and second, because human rights obligations of member states are not based on their membership, but on being party to the Convention. Additionaly, the recent communication from ex-president Medvedev, arguing that this suspension could give an opportunity to Russia to restore the death penalty, shall not be taken very seriously. First, as we have seen, there is no casual relationship between obligations deriving from CoE membership and from being party to the Convention. Second, we have already heard similar from Turkey after the coup attempt of 2016, and that has also proven to be a simple threat. It is good for a populist proposal, but possible problems and disadvantages coming with really restoring the death penalty would be disproportinately more than any realistic profit, which is well-known to the Russian government as well.

the court in its order adopted today has called upon Russia to refrain from any attacks on persons protected by international law, and to inform the court about every step it has made and going to make to prevent these from happening. If somebody is disappointed now, because of expecting something from the court to prohibit Russia from the whole military operation in general, then it is important to remind everyone, that the European Court of Human Rights is the guardian of the European Convention on Human Rights, with a jurisdiction to examine and identify violations of that very treaty. Questions related to agression, taking a position on the legitimacy of states’ decisions about use of force do not belong to its jurisdiction. Rightly so, if I may add. Rightly, because from the aspect of human rights violations, this question is irrelevant, as the questions of “whose” rights are violated, citizens of the agressor state, or of the citizens of the victim state – even if our sympathies logically rather go to the latter.

The current application from Ukraine has initiated a new inter-State complaint, next to which there is still the option of individual complaints (subject to the relevant provisions, e.g. the obligation of exhausting domestic remedies). It may be interesting to point out now, that during the past twelve years there have been more inter-State proceedings in front of the court, than during the nearly sixty years before that period, and all of these have somehow been related to states becoming members of the Council of Europe after the political changes of 1989-1990.

Ideiglenes intézkedések Strasbourgban Oroszországgal szemben

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a mai napon ideiglenes intézkedések elfogadásáról döntött Ukrajna kérelmére Oroszországgal szemben. Mint egy korábbi posztban már jeleztem, érdemes Strasbourgra is figyelni, hiszen annak joghatósága mindkét államra kiterjed, és az Emberi jogok európai egyezménye egy fegyveres konfliktusban is alkalmazandó. A legfontosabb, az egyezmény által védett, fegyveres konfliktusos helyzetben jellemzően veszélyeztetett emberi jogok az élethez, a tisztességes eljáráshoz, valamint a tulajdonhoz való jog, a kínzás, kegyetlen és embertelen bánásmód tilalma, az egyezmény célja az ezekben esett károk minimalizálása, természetesen tekintettel a háborús körülmények miatti eltérésekre a mindennapokhoz képest.

Azon, hogy a bíróság joghatósága mind a két államra kiterjed, nem változtat a tény, hogy az Európa Tanács nemrég felfüggesztette Oroszország egyes tagsági jogait. Egyrészt azért, mert az a tagi kötelezettségeket nem érti, másrészt pedig azért, mert a tagállamok emberi jogi kötelezettségei nem az Európa Tanács-tagságból fakadnak, hanem hogy megerősítették az Emberi jogok európai egyezményét, ami egy elkülönült, önálló nemzetközi szerződés. Azt a nemrégi bejelentést a volt elnök Medvegyev részéről, hogy a felfüggesztésre való hivatkozással akkor most Oroszország akár vissza is állíthatná a halálbüntetést, érdemes fenntartással kezelni, ugyanis – mint látjuk – a két dolog között nincs közvetlen ok-okozati kapcsolat, emellett pedig ilyen mondásból már láttunk egyet Törökország részéről a 2016-os puccskísérlet után, és az sem bizonyult komolynak: egyszerű fenyegetés maradt. Persze egy populista javaslatnak jó, de mivel igazából semmi tényleges előnyt nem jelentene a halálbüntetés visszaállítása az általa kiváltott politikai feszültségekhez és újabb kritikákhoz képest, emiatt nem érdemes komolyan foglalkozni vele.

Most elfogadott végzésében a bíróság felszólította Oroszországot, hogy tartózkodjon a nemzetközi jog által védett személyek és objektumok elleni támadásoktól, illetve adjon tájékoztatást az e cselekmények körében a megelőzés érdekében tett intézkedéseiről. Ha valaki esetleg arra számított, hogy a bíróság en bloc a fegyveres erő alkalmazásától tiltja el Oroszországot, emiatt pedig most csalódott, emlékezzen rá, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága az egyezmény ellenőrző szerve, joghatósága annak sérelmének vizsgálatára terjed ki. Annak eldöntése, hogy egy állam jogsértő módon indít-e fegyveres konfliktust, nem ennek a bíróságnak a feladata. Helyesen. Már csak azért is helyesen, mert a konfliktus során esetlegesen sérelmet szenvedett emberi jogok szempontjából is irreleváns, hogy azok “kinek a jogai”, egy agressziót elkövető állam polgáráé, vagy annak áldozatáé, még akkor is, ha együttérzésünk nyilván inkább az utóbbi mellé áll.

Az ukrán kérelem egy újabb államközi panaszos eljárást indított el, ami mellett ott van még a lehetőség a különböző egyéni panaszok előterjesztésére is (a megfelelő szabályok betartásával, így például az állami jogorvoslati lehetőségek kimerítése után). Érdekességképpen jegyzem meg, hogy a 2009 után, tehát az elmúlt tizenkét évben indított államközi panaszos eljárások száma mostanra már jócskán meghaladta az egyezmény hatályba lépése és 2009 között eltelt időszakban, azaz majdnem hatvan év alatt megindított ilyen jellegű eljárások számát, és ezek kivétel nélkül a rendszerváltás után az Európa Tanács tagjaivá váló államokat érintenek vagy érintettek.