Valamivel több mint két hete tartottam egy online előadást az orosz-ukrán konfliktus nemzetközi jogi kérdéseiről a Tomori Pál Főiskola szakkollégiumának szervezésében, ennek szerkesztett változata a YouTube-on mostantól elérhető.
Figyelem, szakmai tartalom, politika/közélet csak nyomokban van benne, talán a végén, az uniós szankcióknál, ott meg ugye külön érdekességet ad neki a tegnapi éjjeli megállapodás az Európai Tanácsban, amiről valamikor lesz egy külön poszt is…
A mai napon megszületett a Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice – ICJ) végzése azokról az ideiglenes intézkedésekről, amelyeket az Ukrajna által megindított peres eljárásban a felperes állam kért.
A végzés rendelkező része önmagában nem tartalmaz semmi meglepőt. Anélkül, hogy a bíróság állást foglalt volna a felperesi kérelemben foglaltak megalapozottságáról, azt mondta ki, hogy prima facie van joghatósága, Oroszország köteles azonnal felfüggeszteni katonai műveleteit, valamint mind a két fél köteles tartózkodni a helyzet további eszkalálásától. Ahogy a február 27-i bejegyzésemben írtam, “a kialakult helyzetben most elfogad ideiglenes intézkedéseket, amiben felszólítja mind a két felet az erőszakos cselekmények felfüggesztésére, de ez a maximum”, kb. ez teljesült is, minden más, ezen túlmutató ukrán kérést elutasított. Ennek megfelelően az ukrán elnök “teljes győzelmet” hirdető Twitter-bejegyzése kicsit túlzónak tűnhet, de hát na, politikai kommunikáció…
Ami még kiderül a közzétett végzésből, hogy az időközben előterjesztett orosz érvek ugyanarra lőttek, amire még akkor utaltam: a bíróságnak nincs joghatósága az erő alkalmazásának vizsgálatára, csak a népirtás elleni egyezmény sérelmének vizsgálatára, és mivel Oroszország az erőt a jelen helyzetben nem a népirtás elleni egyezmény, hanem a szokásjog és az ENSZ Alapokmány 51. cikke alapján (azaz önvédelemből) alkalmazza, azzal a bíróságnak nincs joghatósága foglalkozni. Ezt a bíróság végül azzal a megoldással szerelte le, hogy bár most nem tud és nem is szándékozik állást foglalni a vita érdemében, a nemzetközi jog kötelezően írja elő a viták békés rendezésének kötelezettségét, ennek megfelelően meghozhatta ezeket az intézkedéseket.
Fontos újra kiemelni, hogy ez még nem az ítélet a peres eljárásban. Arra még hónapokat, adott esetben akár éveket is kell várnunk.
Valamivel több mint két hete tartottam egy online előadást az orosz-ukrán konfliktus nemzetközi jogi kérdéseiről a Tomori Pál Főiskola szakkollégiumának szervezésében, ennek szerkesztett változata a…
Az orosz agresszió eredményeképpen, annak kezdetétől egyre élesebben kerül elő az alkalmazható szankciók kérdése. Több helyen, többször nyilatkoztam erről a válság kezdete óta, így például…
Tegnap került sor az első meghallgatásra az Ukrajna által Oroszország ellen a Nemzetközi Bíróság előtt indított perben, amelynek tárgya az ukrán álláspont és érvek ismertetése…
A mai napon jelentette be az ukrán elnök, hogy az előző napon Ukrajna a hágai székhelyű Nemzetközi Bírósághoz fordult Oroszországgal szemben, annak indokaként Twitter-üzenetében “a…
Az orosz agresszió eredményeképpen, annak kezdetétől egyre élesebben kerül elő az alkalmazható szankciók kérdése. Több helyen, többször nyilatkoztam erről a válság kezdete óta, így például itt:
Felmerült az is, hogy az Európai Unió intézményei között mi a szerepe az Európai Parlamentnek, hiszen az feltűnő politikai aktivitást mutat. Erről összefoglalóan már itt is beszéltünk, a lényeg az, hogy miután az Európai Uniónak nincs általános külpolitikai hatásköre, csak akkor tud egységes álláspontot képviselni és intézkedéseket – akár szankciós intézkedéseket – elfogadni, ha azokban teljes tagállami konszenzus van. (Itt beszéltünk a konfliktus során elkövetett jogsértésekért való felelősség kérdéseiről is):
Tegnap este az ATV “Egyenes beszéd” című műsorában beszéltünk ezekről, illetve ma az ATV Híradóban kifejezetten a gázszállításokkal kapcsolatos magyar kormányzati álláspontról.
Amit látni kell: a politikai helyzet romlásával, azaz a konfliktus eszkalációjával a magyar kormány is egyre nehezebb helyzetbe kerül. Lényegében az egyetlen külpolitikai “eredmény”, amit Orbán mutogathat az elmúlt években, azok az oroszokkal kötött hosszútávű gázszállítási szerződések, amiknek köszönhetően nálunk rezsicsökkentés van, Nyugaton meg megfagynak két nemváltás között – legalábbis szerinte és a kormánypropaganda szerint. (Persze aki ezt elhiszi, annak már úgyis mindegy.)
Ez nem más, mint az általam is már sokszor korábban megénekelt “PR-kormányzás”, annak a legrosszabb formában, ráadásul most előállt az a helyzet, hogy ha uniós döntés születik a gázimport leállításáról, akkor hirtelen még ez a PR-termék is eltűnik, és tényleg semmit nem lehet mondani még azoknak sem, akik ezt a semmit idáig elhitték.
Ezért van ez az eltökélt ellenállás már az ötlettel szemben is, ám kérdéses, hogy ez meddig tart ki, ahogy az is, hogy mikor jön el egyfajta töréspont a kérdésben. Azt ugyanis látni kell, hogy akármennyire is PR, amikor az EU, pontosabban az uniós tagállamok eljutnak oda, hogy erről gondolkodnak, akkor ez a kérdés már tényleg a szankciós politikáknak és eszközöknek az a szintje, ahol már magának a büntetőnek is fáj a büntetés – nem véletlen, hogy a tagállamok sem erőltették eddig ezt a kérdést ennyire. De nem mernék fogadni arra, hogy lesz, vagy nem lesz továbblépés innen… És akkor a magyar kormány bizony szorult helyzetbe kerül.
Tegnap került sor az első meghallgatásra az Ukrajna által Oroszország ellen a Nemzetközi Bíróság előtt indított perben, amelynek tárgya az ukrán álláspont és érvek ismertetése volt, valamint a kért ideiglenes intézkedések meghatározása.
Az ülés videofelvételét a UN Web TV-n lehet visszanézni.
Nem annyira meglepő módon, az ülésen nem vett részt az orosz állam delegációja. Ez nem ritka, sok esetben fordul elő, hogy az alperes állam egyáltalán nem képviselteti magát. Természetesen ez nagyon kellemetlen és nagyon rossz üzenetet hordoz, de a bíróság eljárásának nem képezi akadályát. A jelen helyzetben nyilván mindenki akként fogja értékelni, hogy Oroszország meg sem próbálja védeni az amúgy intenzíven hangoztatott álláspontját – ami nem segíti annak hitelességét.
A mai napon jelentette be az ukrán elnök, hogy az előző napon Ukrajna a hágai székhelyű Nemzetközi Bírósághoz fordult Oroszországgal szemben, annak indokaként Twitter-üzenetében “a népirtás manipulációját” jelölte meg agresszió elkövetése érdekében. Sokáig nem volt egészen világos, hogy pontosan mire gondol, de a bíróság oldalán később megjelent tájékoztató segített a tisztábban látásban. Anélkül is, ismerve annak gyakorlatát, az eljárások joghatósági szabályait, különösen az ilyen esetekben, nem volt nehéz megjósolni, hogy mi fog történni.
Eredeti gondolatom az volt, hogy ha valóban erre alapul a beadvány, akkor a bíróság néhány hónap múlva azt fogja megállapítani, hogy a perre nincs joghatósága, és megszünteti azt. Az ukrán elnök utalt rá, hogy “Oroszországot meg kell állítani”, azaz minden bizonnyal indítványozzák ideiglenes intézkedések megállapítását. A bíróság megteheti ezt, ezek elvben kötelező magatartási szabályokat jelentenek, amiket a peres felek kötelesek betartani. Ezzel az a gond, hogy a bíróság akkor szokott ilyeneket megállapítani, ha első, felületes vizsgálata (“prima facie”) alapján úgy tűnik, hogy rendben lesz a joghatóság, ami egyelőre kérdéses. Mégis, talán lehetséges, hogy a kialakult helyzetben most elfogad ideiglenes intézkedéseket, amiben felszólítja mind a két felet az erőszakos cselekmények felfüggesztésére, de ez a maximum.
Miért van ez így? A válasz nagyon egyszerű. Az állami szuverenitásra épülő nemzetközi jogrendben a Nemzetközi Bíróság akkor tud eljárni, akkor tud államközi peres eljárást lefolytatni, ha az abban érintett államok valamilyen formában hozzájárulnak ahhoz. A legtisztább, ha a vitázó felek közösen jelentik be (ez történt annak idején például a Bős-Nagymaros vita során), de a hozzájárulás lehet közvetett is, azaz egy nemzetközi szerződésben elhelyezett ún. joghatósági klauzula kimondhatja, hogy az adott szerződés sérelme esetén bármely szerződő fél a bírósághoz fordulhat. Utóbbi elég gyakori része a nemzetközi szerződéseknek, és gyakran ez a megoldás teszi lehetővé, hogy a bíróság eljárjon olyan, igazán feszült helyzetekben, amikor az érintett felek amúgy szóba sem állnak egymással, nemhogy együtt keresnék meg a bíróságot. (Ezen az alapon tudott több pert is lefolytatni a bíróság Irán és az Egyesült Államok között, illetve 2018-ban pert indítani Palesztina az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe helyezése miatt, sok más, politikailag “éles” ügy mellett.)
Így az adhat némi reményt az eljárás valamilyen formában való lefolytatására, ha azt Ukrajna az ENSZ népirtás elleni egyezményére alapozza (erre utalt az ukrán elnök üzenete is, majd a bíróság által közzétett részletek a beadványból), ugyanis ennek az egyezménynek mind Oroszország, mind pedig Ukrajna a részese, és mivel annak IX. cikke tartalmaz a Nemzetközi Bíróság eljárását lehetővé tévő joghatósági klauzulát (“Disputes between the Contracting Parties relating to the interpretation, application or fulfilment of the present Convention, including those relating to the responsibility of a State for genocide or for any of the other acts enumerated in article III, shall be submitted to the International Court of Justice at the request of any of the parties to the dispute.”), a bíróság e körben folytathat peres eljárást külön hozzájárulás nélkül is. Ebben az esetben viszont vizsgálatát a népirtás elleni egyezmény sérelmére kell szűkítse, ebbe pedig egyrészt nem könnyű belekalapálni az agressziót, másrészt pedig a népirtás idáig csupán a propaganda, nem pedig a valóság szintjén jelent meg. Ugyanakkor a beadványból időközben közzétett részletekből már most látszik, hogy az ukrán fél egy ponton kifejezetten érdekes érvrendszert vezet elő: álláspontja szerint az, hogy Oroszország fals módon hivatkozik a népirtás elleni egyezmény sérelmére azért, hogy azzal a szakadár “államok” elismerését, valamint katonai agresszióját igazolja, az egyezmény sérelmét jelenti. Ügyes. Lehet, hogy érdemben nem fog megállni a végén, de arra jó lehet, hogy az eljárás érdemi szakaszba lépjen, szóval az ideiglenes intézkedések jogalapját megteremtheti.
Ezzel együtt magára a fegyveres erő alkalmazására nincs joghatósági alap, hogy kifejezetten kitérjen a bíróság. Voltak kísérletek az elmúlt években, hogy államok a más joghatósági alapon indított perekbe valahogy belecsempésszék azt (néha kifejezetten gyengén, mint például a Grúzia által Oroszország ellen 2008-ban, vagy Azerbajdzsán és Örményország által egymás ellen tavaly indított perekben, ahol a faji diszkrimináció tilalmát kimondó egyezménybe foglalt joghatóságú klauzulára próbáltak eljárást alapozni), de a bíróság idáig mindig távol tartotta magát az ilyen kiterjesztő értelmezésektől, még ha el is rendelt ideiglenes intézkedéseket, azokat szigorúan a per tárgyává tett nemzetközi szerződésekre szűkítette.
Érdemes hozzátenni ugyanakkor, hogy ezeket a pereket ilyenkor általában nem azért indítják az államok, hogy azoknak kézzel fogható eredménye legyen, hanem hogy az emberek azt lássák, hogy történik valami, hogy “harcban állunk ott is”, még akkor is, ha lehet tudni, hogy nem lesz eredmény. (Ezekhez nagyon hasonlók amúgy Orbán Viktor szakmányban indított perei az EU ellen…) Jelentős részben ez inkább PR ilyenkor – ettől persze még lehet “igaza” a pereskedőnek, de az kevéssé szamit, ha a bíróságnak nincs joghatósága a konkrét érdemi eljárásra.
Természetesen figyelemmel kísérjük majd az eljárást. A másik hágai bírói fórum, a Nemzetközi Büntetőbíróság lehetőségeit pedig a következő posztban járjuk körül.
Tegnap jelent meg az a podcast felvétel, amit a Válasz Online készített, amiben azt próbáltuk meg körüljárni, hogy van-e jogi lehetőség arra, hogy a koronavírus-válság miatt Kínával szemben valamiféle jogi eljárásra kerüljön sor. A beszélgetés során alapvetően a nemzetközi jog rendelkezésre álló eszközeit igyekeztem bemutatni, kicsit részletesebben azt, hogy a Nemzetközi Bíróság előtt lehetne-e államközi perrel próbálkozni, Salát Gergely pedig a kérdés politikai aspektusaival foglalkozott, Ablonczy Bálint és Stumpf András kérdései mentén.
A beszélgetés jogi része alapvetően megmaradt az államközi viták és a közjog szintjén, pedig kitérhettünk volna a magánjogi, akár Kínán belüli kártérítési perek lehetőségére is, de végül ezek említés szintjén maradtak. Persze ilyenkor az történik, ami ilyenkor történni szokott: a beszélgetes felvételének másnapján számolt be a sajtó arról, hogy Missouriban az államügyész kártérítési pert indít Kína ellen egy szövetségi bíróságon.
Pár szóban érdemes elsőként ezt a konstellációt megmagyarázni. Ez első blikkre olyan, mintha Polt Péter fordulna Kína ellen a luxembourgi Európai Unió Bírósága előtt. Miért nem a saját, Missouri állam valamelyik bíróságánál? Mert Missouri állam nem szuverén, és a szövetségi jog (ami nálunk az uniós jog) ad – az is csupán szűk, elméleti – lehetőséget arra, hogy másik államot perbe lehessen szorítani. Plusz, érdemes előre megjegyezni, hogy még ha sikerül is, plusz nyerni is sikerül, a végrehajtás kérdése ilyenkor mindig problémás, hiszen egy államra nem lehet csak úgy ráküldeni a végrehajtót.
A keresetlevél itt tekinthető meg.
Bár maga az állam, Kína természetesen szuverén entitás, eképpen pedig az ellene indított perek lehetőségét a nemzetközi jog egyik alapintézményének minősülő állami immunitás fő szabály szerint kizárja (ahogy erre maga a keresetlevél is utal), a kínai kommunista párt, a wuhani intézet, nem azok, ezért is kerülhettek be alperesként ők is a dokumentumba. Ehhez képest a keresetlevél elsődlegesen arra az amerikai jogi megoldásra céloz, amely szerint idegen szuverének néhány esetben, kivételesen nem hivatkozhatnak az állami immunitásra. Ilyenek lehetnek, amennyiben az adott szuverén az Egyesült Államok területén gazdasági, kereskedelmi cselekményeket hajt végre (ez a megoldás ismerős lehet azoknak, akik emlékeznek még a Magyarország New York állammal szemben fennálló állítólagos adótartozásaival kapcsolatos vitákra, amelyek természetesen nem múltak el itthoni korrupciós vádak nélkül), vagy bűncselekményt. Hasonlóan lehetséges az állami immunitás megkerülése, ha az állam tevékenysége nemzetközi bűncselekményt vagy egyéb súlyos nemzetközi jogsértést valósít meg (ez azok számára villanthat be gondolatokat, akik még emlékeznek a MÁV majd egyes magyarországi bankok ellen e jogszabályi lehetőség alapján indított perekre, ahol az állami jogfosztó cselekményt próbálták meg a pert indító felperesek magáncselekménnyé alakítani, sikertelenül). Ezekre próbál építkezni a keresetlevél, véleményem szerint igen gyenge színvonalon.
Az ügy érdemét tekintve a felperes állam a közrend megbontása, fokozottan veszélyes tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségszegés, a vírusról való figyelmeztetés elmulasztása, illetve a hatékony személyes védőeszközök visszatartása miatt kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg az alperesként megjelöltek felelősségét, de nem jelöl meg konkrét kártérítési összeget. Jogi érvelése leginkább néhány amerikai szövetségi jogszabályhely és helyi precedens felsorolására szorítkozik, a nemzetközi joggal kapcsolatos elemei minősíthetetlenek, konkrétan egyetlenegy nemzetközi jogi forrást jelöl meg, az is a teljes kontextusa nélkül irreleváns.
Ez sokkal inkább egy politikai pamflet, semmint komolyan vehető bírósági beadvány. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy lesz rajta némi tipródás, mielőtt igen jó eséllyel kidobják (az állami immunitásra való érveléssel, ami kizárja a bírói utat, arra építve, hogy akármi történt, állami szabályozással történt, ami szuverén cselekmény), és addig is jó eséllyel sokat hallunk még róla. Egyszerűen azért, mert a jelen kiélezett politikai helyzet szereti az ilyen lépéseket, a politikai aktorok meg szeretik úgy feltüntetni magukat, mint akik mindent megtesznek – hogy aztán jól rákenjék a felelősséget a munkáját tisztességgel végző bírókra, valami szakmaiatlan, ám sokak számára könnyen feldolgozható zöldségmondás kíséretében. Ismerjük az ilyet itthonról is, elég jól…
A Nemzetközi Bíróság ma kihirdette végzését a Mianmar ellen Gambia által, a Népirtás elleni egyezmény megsértése miatt indított peres eljárásban, amelyben arról határozott, helyt ad-e a felperes állam által indítványozott ideiglenes intézkedések iránti kérelemnek. Bár első ránézésre úgy tűnhet, hogy a felperesre nézve kedvező a döntés, sőt, a magyar média – sajnálatos szokásához híven – leegyszerűsítő és hozzá nem értő módon már az ügyet is érdemben eldöntő címekkel (lásd pl. itt vagy itt) tálalja a hírt, azért érdemes alaposabban is megvizsgálni.
A határozat maga itt elérhető és teljességében elolvasható. Lényegében a bíróság abban megismételte a Népirtás elleni egyezmény előírásai alapján Mianmar (és minden más állam) tekintetében amúgy is fennálló kötelezettségeket, így bár úgy tűnhet, hogy a felperes állam kérését teljesítette, igazából – ha összevetjük a végzés 2. bekezdésében olvasható kérelmekben foglaltakat az annak 86. bekezdésében látható tényleges rendelkezésekkel – semmilyen új kötelezettséget nem telepített Mianmarra. Sőt, a legélesebb…
View original post 273 további szó
Miközben itthon gusztustalanságok mennek, azért van, ahol sokkal rosszabb a helyzet…
Sor került Aung Szan Szú Kji, mianmari miniszterelnök fellépésére a hágai Nemzetközi Bíróság előtt abban a peres eljárásban, amit nemrég Gambia (az Iszlám Konferencia Szervezete támogatásával) indított Mianmar ellen a rohingyák elleni népirtás tekintetében. A hazai sajtó képviselői újfent hozták az ilyenkor kötelezőt, ez alkalommal a Euronews tudósítását átvevő kormányközeli propagandalap, a Mandiner keverte össze a Nemzetközi Bíróságot a szintén Hágában lévő Nemzetközi Büntetőbírósággal, az átvétel során ezen az egyetlen ponton változtatva az eredeti tudósításon, hát pont nem kellett volna. A közmédia tudósítása szerint egyenesen a “vád ejtését kérte” a mianmari vezető, ami nyilván egy államközi perben értelmezhetetlen kifejezés. De, mint ahogy arra már a múltkor is kitértünk, ez kezd általános problémává válni.
Az idén nyáron a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is előadást tartó mianmari kormányfő által most előadottak utalhatnak arra, hogy Mianmar milyen stratégiával készül az eljárásra, amelynek célja annak megállapítása egy kötelező ítéletben, hogy az állam felelős-e az…
View original post 522 további szó
Bizonyos dolgok soha nem változnak. Így az sem, hogy a hazai sajtó a minimális szakmai tartalmat felvonultató hírek esetében, amelyek értelmezése minimális hozzáértést igényelne, kíméletlenül elesik. Bár, legalább néha megvillan, hogy beszámolnának valamiről…
Nézzük ezt friss híradást egy olyan témában, aminek egyes elemeiről korábban itt is szó esett, a www.nemzetkozijog.hu oldalra külön is írtam róluk:
https://444.hu/2019/11/20/megjelenik-az-ensz-birosaga-elott-a-nepirtassal-vadolt-aung-szan-szu-kji
Szóval a cikk gond nélkül összekeveri a hágai Nemzetközi Bíróságot (International Court of Justice – ICJ) a szintén ott található Nemzetközi Büntetőbírósággal (International Criminal Court – ICC). Az előbbi előtt indított államközi pert Gambia (erről itt írtam), az utóbbi előtt indult vizsgálat a bíróság ügyésze által, amelynek esélyes, hogy büntető eljárások indítása lesz a vége (erről meg itt). Ahogy a cikk fogalmaz:
Mianmar ellen november közepén indított pert Gambia a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) azzal a váddal, hogy a délkelet-ázsiai állam népirtást hajtott végre a muszlim rohingya kisebbség ellen
Gambia természetesen nem “indíthat pert” a Nemzetközi Büntetőbíróságon, csak a Nemzetközi Bíróságon, a Nemzetközi Büntetőbíróságon ugyanis nem “per” indul, hanem büntető eljárás, amit logikusan nem állam, hanem az ügyész indít. Szóval a két különböző hír, kiegészülve az új, szakmailag amúgy nem érdektelen híradással, miszerint “Aung Szan Szú Kji mianmari vezető (…) fogja vezetni a jogi csapatot az ENSZ Nemzetközi Bírósága (ICJ) előtt”, kissé összecsúszott a szerzőnél.
Ami önmagában még nem lenne tragédia, bár lassan komolyan mérhetővé válik a kár a jogi oktatásban, amit az ilyen felkészületlen tudósítások okoznak. Az igazi gond a cikk legvégére biggyesztett zárójeles három betű, ami arról árulkodik, hogy a cikk egy az egyben az MTI anyagának átvételével készült. Mentálhigiénés okokból nem akarom megnézni az MTI “tudósítását”, viszont hadd ismételjem meg itt egy 2015 végén, az Élet és Irodalomba írt cikkem befejező gondolatait:
Talán nem is az az igazi probléma, hogy Orbán Viktor állítását az állami propagandagépezet megtévesztő módon közvetíti. Mondhatnánk, hogy ehhez hozzá vagyunk szokva, és ez meg is látszik a közpénz-milliárdokból fenntartott közmédia nézettségi adatain. De az, hogy ezt lényegében a teljes sajtó kritika, érdemi szerkesztés nélkül veszi át és közvetíti azon boldogtalan polgárok felé, akik még talán kétségbeesetten keresnék az események viszonylag normális közvetítésének lehetséges csatornáit, az súlyosan patologikus jel. Az állami szintű csúsztatás így válik kontrollálatlanná, hiszen már a piaci szereplők is – igénytelenségből, lustaságból vagy fásultságból – az állami propaganda eszközeivé válnak.
Márpedig akkor mi értelme annak, hogy a kormány által a saját propagandistáira költött adóforintjaink után megmaradt pénzünkből őket is fenntartsuk?
Amellett, hogy ez egy, a nemzetközi jog szempontjából is érdekes fejlemény, szomorú, hogy Mianmar kormányfője nem olyan régen még hazánkban osztotta az észt még a jogállamiság tekintetében is… Néha tényleg nagyon nem mindegy, hogy hova tartozunk.
Tegnapi hír, hogy Gambia a Nemzetközi Bírósághoz fordul az ENSZ népirtás elleni egyezményének megsértése okán Mianmar ellen, ahol a muszlim rohingya kisebbség ellen régóta súlyos, népirtásként is értékelhető üldöztetés zajlik. A per számára a joghatóságot az biztosítja, hogy a nevezett egyezménynek mindkét állam a részese, és annak 9. cikke lehetővé teszi, hogy a részes államok az annak megsértésével kapcsolatos vitáikat minden külön lépés helyett a Bírósághoz forduljanak. Mivel az egyezmény nem írja elő, hogy az államoknak érintettnek kell lenniük az egyezmény állítólagos sérelmében, így történhet meg, hogy egy olyan állam indít keresetet, amelynek sem földrajzi, sem egyéb kapcsolata nincs Mianmarral, viszont az Iszlám Konferencia Szervezete képviseletében, a szervezet felhatalmazásával és támogatásával jár el.
Érdekes, hogy Mianmar (még Burma náven) az egyezmény megerősítése során annak 8. cikkéhez (ami az ENSZ intézményekhez benyújtott panasz lehetőségét biztosítja) fenntartást csatolt, azaz az nem alkalmazható, de a 9. cikkhez nem – azaz a Bíróság…
View original post 39 további szó
Lattmann Tamás honlapja 