Kategória: Európai Unió

Reggeli beszélgetés uniós aktualitásokról

Ma reggel a Heti TV Pirkadat c. műsorában hosszabban beszélgettünk az uniós aktualitásokról.

Elsősorban az volt a kérdés, hogy az uniós pénzek visszaszerzése tekintetében mik a kormány tennivalói, mik a lehetőségei, ebből kiindulva pedig nagyon sok minden más témát is érintettünk. Újra emlékeztettem arra, amiről senki nem szeret beszélni, hogy a Magyarországgal kapcsolatos problémákat a nagyobb, európai és uniós intézmények közötti viták komplex rendszerén belül kell látni és azokra megoldásokat keresni, különben csak pofára esés jön ki a dologból a végén.

Kitértünk arra is, hogy lehetne megszüntetni a Magyarországgal szembeni 7. cikk szerinti eljárást, vagy hogy mi az igazság amögött, hogy a napi egymillió eurós büntetés kapcsán az Orbán-kormány milyen fajta “trükközésre” készült a vitnyédi “migránstábor” tekintetében (amire Gulyás Gergely ejtett el némi derültséget kiváltó utalásokat), ezzel kapcsolatban elmondtam olyan dolgokat, amik máshol nem kerültek a nyilvánosság elé, és várhatóan nem is fognak.

A beszélgetés megtekinthető itt:

Hogy néznek ki az uniós csatlakozási tárgyalások?

Miután megjelent a hírekben, hogy Magyarország végre megállapodott Ukrajnával a csatlakozási tárgyalások megkezdését blokkoló orbáni vétó feloldásáról (erről a megállapodásról majd később, egyelőre annyit, hogy ebben semmi meglepő vagy váratlan nem volt), érdemes vetni egy pillantást arra, hogy ezek a tárgyalások ténylegesen hogyan is néznek ki. (Érdemes ezt a bejegyzést együtt olvasni az Ukrajna csatlakozási folyamatát leíró korábbi bejegyzésemmel, ahol erre akkor részletesebben nem tértem ki. Amire viszont igen, az az orbáni hazugság-tömeg a témában, amivel viszont most nem akarok bővebben foglalkozni. E tekintetben különösen jelentős a “gyorsított csatlakozás” orbáni hazugsága, amit ez a bejegyzés tud magyarázni alaposabban, mivel, ahogy ott leírtam, gyorsítani legfeljebb a tárgyalási folyamatot lehet, magát a csatlakozást nem, a tagállamok egyéni hozzájárulási jogát elvenni akkor sem lehet.)

Azt is muszáj rögzíteni, hogy a lentiek nem csak Ukrajna, hanem a többi tagjelölt esetében is alkalmazandóak. Ukrajnával párhuzamosan Moldova esetében aktuális most, utána jön a többi is. Összességében az egész folyamat szerintem reálisan kb. 10 évet vehet igénybe…

A csatlakozási tárgyalások sorozata ún. tárgyalási fejezetekbe szerveződik, amik ún. fejezetcsoportok alá tartoznak. Utóbbiakat a magyar média jellemzően “klaszterekként” emlegeti, de én dögöljek meg, ha ezt a szót még egyszer leírom… A jelenleg kialakított, elvben nem csak Ukrajna, hanem minden más tagjelölt állam csatlakozási tárgyalására elfogadott tárgyalási terv hat fejezetcsoporton belül 33 tárgyalási fejezetre oszlik, ezek mindegyikének elfogadása után születhet meg a csatlakozási szerződés tervezete, aminek az uniós intézmények és minden tagállam általi elfogadása után történik meg a tényleges csatlakozás. Az egyes fejezetek lezárása és megnyitása a tagállamok konszenzusos döntését igényli a Tanácsban, azaz a csatlakozások megnyitása után minden egyes tagállam még legalább 33 alkalommal vétózhat, majd a végén a csatlakozási szerződést is blokkolhatja, ennyit az orbáni hazugságról, hogy miért is kell már rögtön az elején blokkolni az egészet. A jelen helyzet sajátossága ugyanakkor, hogy a magyar kormány destruktív elzárkózása magát a tárgyalási folyamatot nem állította meg, ténylegesen nem blokkolta. A “pletykák szerint” formális megnyitás és lezárás nélkül a Bizottság és Ukrajna delegációi több fejezet tekintetében már előheladott tárgyalásokat folytattak, tehát ezekben az esetekben várható, hogy az adott fejezet formális megnyitása után szinte rögtön sor kerül azok lezárására is. “Szuverenitásvédők” kedvéért: konszenzusos döntéssel. Orbán Viktornak annyit sikerült elérnie, hogy a tényleges magyar érdekeket ebben az időszakban nem képviselte senki, na nem mintha az ő kormányzata a rezsimérdekeken kívül bármit is képviselt volna bármikor… Szerencsére a lezárás konszenzusos követelménye továbbra is nyitva tartja a lehetőséget, hogy az új kormány bármit az asztalra tegyen, ha szükségesnek látja, és ezt politikai értelemben viszonylag “olcsón” meg is teheti majd, hiszen a többi tagállam ebben a kérdésben várhatóan igen belátó lesz.

A fejezetcsoportok, és azokon belül a fejezetek pedig a következők lesznek (a fordítás saját, tehát lehet, hogy valahol más szövegezés jelenik meg):

1. fejezetcsoport („Alapvetések”), ez 5 fejezetből áll, számozás szerint:
5. fejezet – Közbeszerzés;
18. fejezet – Statisztika;
23. fejezet – Igazságszolgáltatás és alapvető jogok;
24. fejezet – Igazságszolgáltatás, szabadság és biztonság;
32. fejezet – Pénzügyi ellenőrzés.

2. fejezetcsoport („Belső piac”), ez 9 fejezetből áll:
1. fejezet – Áruk szabad mozgása;
2. fejezet – A munkavállalók szabad mozgása;
3. fejezet – Letelepedési jog és a szolgáltatásnyújtás szabadsága;
4. fejezet – A tőke szabad mozgása;
6. fejezet – Társasági jog;
7. fejezet – Szellemi tulajdonjog;
8. fejezet – Versenypolitika;
9. fejezet – Pénzügyi szolgáltatások;
28. fejezet – Fogyasztó- és egészségvédelem.

3. fejezetcsoport („Versenyképesség és inkluzív növekedés”), 8 fejezet:
10. fejezet – Információs társadalom és média;
16. fejezet – Adózás;
17. fejezet – Gazdaság- és monetáris politika;
19. fejezet – Szociálpolitika és foglalkoztatás;
20. fejezet – Vállalkozás- és iparpolitika;
25. fejezet – Tudomány és kutatás;
26. fejezet – Oktatás és kultúra;
29. ​​fejezet – Vámunió.

4. fejezetcsoport („Zöld politika és fenntarthatósági összefüggések”), ez 4 fejezetből áll:
14. fejezet – Közlekedéspolitika;
15. fejezet – Energia;
21. fejezet – Transzeurópai hálózatok;
27. fejezet – Környezetvédelem és éghajlatváltozás.

5. fejezetcsoport („Erőforrások, mezőgazdaság és kohézió”), ez 5 fejezetből áll:
11. fejezet – Mezőgazdaság és vidékfejlesztés;
12. fejezet – Élelmiszerbiztonság, állat- és növény-egészségügyi politika;
13. fejezet – Halászat;
22. fejezet – Regionális politika és a strukturális eszközök koordinációja;
33. fejezet – Pénzügyi és költségvetési rendelkezések.

6. fejezetcsoport („Külkapcsolatok”), ez 2 fejezetből áll:
30. fejezet – Külkapcsolatok;
31. fejezet – Kül-, biztonság- és védelempolitika.

A tervek szerint az 1. fejezetcsoportot nyitják meg először, és azt is zárják le utolsóként. Emellett pedig, amennyiben egy jelölt esetében szükségesnek látszik, esetében két újabb tárgyalási fejezet is megnyitható, ezek az “Intézmények” és “Egyéb kérdések” néven léteznek.

Mi lesz a Magyarországgal szembeni 7. cikk szerinti eljárással?

A kormányváltással összefüggésben egyre gyakrabban megjelenő kérdés, hogy mi lesz a Magyarországgal szemben folyamatban lévő 7. cikk szerinti eljárással, az ezzel kapcsolatos kérdéseket szeretném itt körbejárni.

Magáról az eljárásról nem akarok most beszélni részletesen, azt megtettem már korábban (lásd pl. https://lattmanntamas.hu/2020/12/08/miert-nem-megoldas-a-7-cikk-szerinti-eljaras-felgyorsitasa-az-orbani-vetoval-szemben/ ). Hasonló kérdések merültek fel Lengyelországgal szemben is, amikor 2023-ban megbukott a PiS-kormány, azt is megvizsgáltuk alaposabban (lásd https://lattmanntamas.hu/2024/05/22/a-7-cikk-szerinti-eljaras-lengyelorszaggal-szembeni-elengedeserol/ ) és már itt kitértem egy érdekes, nem is annyira apró problémára.

Ennek a lényege az, hogy hogyan is történik meg az eljárás megszüntetése. Ugyanis, ahogy akkor írtam, ha az Európai Bizottság valóban úgy érzi, hogy meg van győzve a lengyelek által, vajon megteheti-e, hogy egyszerűen visszavonja a 7. cikk szerinti eljárás kezdeményezését, ezzel pedig megszünteti magát az eljárást. Az EUSZ 7. cikke nem tartalmaz erre nézve rendelkezést, az én akkori álláspontom szerint pedig ezt a Bizottság egyszerűen nem teheti meg: ha már elindult az eljárás, akkor az arra vonatkozó szabályokat kell annak során alkalmazni, és ott nem találunk olyat, ami kiengedné a döntést a Tanács kezéből. Akkor utaltam arra, hogy egy ilyen esetben az Orbán-kormány lehetne akkora troll, hogy erre a problémára hivatkozva akár még az Európai Bíróság elé is citálhatná egy megsemmisítési eljárás keretében a Bizottság határozatát. Elkerülendő ezt a veszélyt, az látszott a biztos megoldásnak, hogy a Tanács egyszerűen szavaz az ügyben, és (mivel nem lesz meg a négyötödös többség) megállapítja, hogy nem áll fenn az alapértékek veszélyeztetése, aminek megállapításához gond nélkül fel tudják használni azt a tényt is, hogy a korábban a 7. cikk szerinti eljárás okaként a Bizottság által megjelölt problémát (hiányosságok az igazságszolgáltatás függetlensége tekintetében) közben kötelezettségszegési eljárás keretében is megrágta már az Európai Bíróság, ki is szabott pénzbüntetést, majd Lengyelország látványosan engedett, szóval a veszély elhárult, rendben is vagyunk. Végül viszont nem pont ez történt. A Bizottság semmilyen formális határozatot nem hozott a visszavonásról (fenntartom, hogy nem is hozhatott volna), ami miatt az eljárás maga formailag még mindig folyamatban lévőnek látszik. Ugyanakkor valamilyen döntés mégiscsak született, nem sorszámozott politikai határozat formájában (lásd: https://commission.europa.eu/document/download/9c081f05-688d-4960-b3bc-ea4fc3b2bafb_en?filename=48_1_58078_coun_chap_poland_en.pdf ), ami a gyakorlatban mégiscsak valamiféle visszavonást jelent, de ezt a bíróság előtt nem támadta meg senki. A Tanács maga nem nyilatkozott a kérdésben bármilyen formális határozat formájában, egyszerűen a téma lekerült a napirendről, a Bizottság visszavonó aktusát egyszerű eljárási kérdésként kezelte, úgy tűnik, lényegében elfogadva azt. Számomra ez igen fura, a Tanácsra nem jellemző, hogy ilyen lazán kezeli a hatáskörét érintő túlterjeszkedéseket más uniós intézmények részéről, de úgy tűnik, ebben a helyzetben elfogadhatónak tartotta. Ez a nemzetközi szerződések értelmezésére vonatkozó szabályok alapján minősíthető úgy, hogy az uniós tagállamok az általuk kötött nemzetközi szerződés hiányosságait gyakorlati értelmezésükkel töltötték ki, azaz a kezdeményezés a 7. cikk erre vonatkozó rendelkezése hiányában is visszavonható.

A Magyarországgal szembeni eljárás esetében sem egyszerűbb a helyzet, sőt. Vannak jelentős különbségek: míg Lengyelországgal szemben egy elég konkrét probléma miatt indította azt a Bizottság, addig Magyarországgal szemben sokkal általánosabb, rendszerszintű problémákra utalva indította azt az Európai Parlament az emlékezetes Sargentini-jelentés alapján. A lengyel „probléma” annak konkrét jellege okán sokkal könnyebben megoldható, vagy legalább kezelhető, mint a magyar, utóbbi sokkal „politikaibb”, ezért is foglalkozott vele az Európai Parlament. És még ha sikerülne is politikai szándékot, kompromisszumot kialakítani a kérdésben, az Európai Parlament álláspontom szerint ugyanúgy nem vonhatja vissza az eljárást megindító határozatát, ahogy a Bizottságnál sem láttam ezt jogszerűen megoldhatónak Lengyelország esetében. Itt külön ki kell térnem arra az eljárási szabályra, ami előírja az Európai Parlamenttel való konzultációt a Tanács számára az eljárás során, ennek az előírásnak nyilván semmi értelme nincs, ha a Parlament visszavonhatja az eljárást.

Tehát a megoldás itt is kellene legyen, hogy a Tanács formálisan szavaz a kérdésről, a 7. cikknek megfelelően. Előtte az Európai Parlament elmondhatja a Tanácsnak a konzultáció során, hogy szerinte már elhárult az alapvető értékek sérelmének veszélye, és a Tanács dönthet úgy, hogy az már nem áll fenn, és vége a történetnek. De az sem kizárható, hogy az Európai Parlament a Bizottsághoz hasonlóan lazán „visszavonja” az egészet, csakhogy itt felmerül két jelentős probléma is. Először is, az Európai Parlament minden eljárása „számozott”, nem tudja ugyanúgy elsumákolni a visszavonó határozatot, mint a Bizottság. Plusz nem tartom valószínűnek, hogy a Tanács ugyanolyan lazán kezelné a „beavatkozási” kísérletet az Európai Parlamenttől, mint a Bizottságtól – bár ha ugyanúgy eljárási kérdésként fogja kezelni, akkor nem lehetetlen túllépni a problémán.

Kémjátszma vagy narratívaharc?

Ma kora reggel a Klubrádióval beszéltem a napjainkban hangos témáról, hogy Szijjártó Péter Lavrov orosz külügyminiszterrel egyeztet az Európai Unió Tanácsa üléseinek szüneteiben, és ahogy a kormány hazaárulással meg miegyébbel vádolja Panyi Szabolcs újságírót. Bár pokoli torokfájással ébredtem, azért sikerült valamit kipréselni magamból. Előtte a 24.hu oldalon jelent meg egy beszélgetés, amit hétfőn, a prágai óráim közti szünetben rögzített a szerző.

A klubrádiós beszélgetés itt hallgatható meg, a 24.hu itt érhető el.

A továbbiakban foglalkozom még ezzel a témával (különösen annak büntetőjogi aspektusaira, amikre itt csak utalás szinten tértem ki), addig is utalnék egy kb. két éve megjelent elemzésemre, ami az EU kémkedéssel szembeni védtelenségéről szól. Az alap probléma itt is jelen van: bár a különböző uniós szabályozók így-úgy meghatároznak bizonyos minősítéseket (“titkosításokat”), de ezeknek jelenleg semmilyen eljárási-intézményi védelmi előírásai és módszerei nem léteznek.

A mai, EU Bíróságán született főtanácsnoki indítványokról

A Klubrádión beszéltem a ma nyilvánosságra hozott, az EU Bíróságán született főtanácsnoki indítványokról.

Az egyik a Szuverenitásvédelmi Hivatal miatt indult kötelezettségszegési eljárásban született, nem meglepő módon az indítvány azt javasolja a bíróság számára, hogy mondja ki az intézmény és annak működésének uniós jog-ellenességét. A második pedig abban a nagyon izgalmas megsemmisítés iránti perben született, amelyben az Európai Parlament azt kéri, hogy a bíróság semmisítse meg az Európai Bizottságnak a magyar igazságügyi reform jóváhagyásával visszaengedett több mint tíz milliárd eurós összeg feloldásával kapcsolatos döntését, erről tavaly októberben a helyszínről jelentkeztem be… Utóbbiról még lesz itt (is) szó rendesen, mert ez az eljárás mindenképpen egyedülálló és újszerű – és bizony lesz folytatása az ítélet után is.

Bővebben a Klubrádió honlapján.

Az olajembargó és/vagy uniós büntetővám kérdéséről – három és fél évvel később

Szóval megszületett az uniós jogszabály, amit nagyon régóta pedzegettek, annak idején itt én is kimerítően értekeztem róla. Az akkor megfogalmazott kétségeimen végül viszonylag simán átlépett a Bizottság és az uniós jogalkotó, a mai napon a tagállamokat képviselő Tanács is elfogadta az előterjesztést, azzal az véglegessé vált.

Érdemesnek tartom kiemelni, hogy akkor pl. az ATV Híradónak mit nyilatkoztam erről, hogy mit tehet, illetve valószínűleg mit fog tenni a magyar kormány:

„Van rá lehetősége, hogy kijátssza, illetve van rá lehetősége, hogy egyfajta jogi orvoslást keressen erre a dologra” – mondta Lattmann Tamás nemzetközi jogász Híradónknak. Mint kifejtette, minden uniós jogalkotásnak és döntésnek megfelelő jogalapja kell, hogy legyen, így tehát vitatható, hogy egy szankciósnak szánt intézkedés eladható-e kereskedelempolitikai intézkedésként.

„Ha a Bizottság ezt meglépi, a Tanács minősített többséggel elfogadja, akkor én arra kalkulálok, hogy a magyar kormány az EU bíróságához fog fordulni azzal az érvvel, hogy ez igazából nem is kereskedelem politikai, hanem egy álcázott szankciós intézkedés”

– vázolta Lattmann.

Csak még egyszer , a dátum: 2022. június 5.

Ehhez képest mit hallunk ma, 2026. január 26-án, pl. a telex.hu tudósításában:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már decemberben azt ígérte: amint elfogadják a jogszabályt, pert indítanak. Az MTI hétfői közleménye alapján Szijjártó az ülés után megerősítette: „amint ez a döntés hivatalos formában is megjelenik”, benyújtják a már kész keresetet a jogszabály „eltörlésére”, mert az szerinte „óriási jogi csalással” jött létre.

A hétfői ülésen Zsigmond Barna Pál szintén elmondta, hogy az EU bíróságához fordulnak. Az európai ügyekkel foglalkozó minisztérium parlamenti államtitkára elismételte, hogy a kormány vitatja a döntés jogalapját. Az egy „szankciós intézkedéscsomag kereskedelempolitikai köntösbe” öltöztetve (előbbihez egyhangú beleegyezés kell a külügyminiszterektől, utóbbi minősített többséggel elfogadható), az alapszerződések pedig a tagállamok jogának tartják fenn az energiamixük meghatározását.

Így legyen ötösöm a lottón…

Na és akkor most konkretizáljuk egy kicsit magát a vitát. Nagyjából már 2022-ben felvázoltam, itt egy jogi-technikai apróságra szeretném felhívni a figyelmet, ami ugyanakkor döntő lehet:

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 194., az uniós energiapolitikát meghatározó cikke a következőképpen szól (csak a lényeget hagyom benne):

“194. cikk

(1) …

(2) A Szerződések egyéb rendelkezései alkalmazásának sérelme nélkül, az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében megállapítja az (1) bekezdésben említett célkitűzések eléréséhez szükséges intézkedéseket. Ezeket az intézkedéseket a Gazdasági és Szociális Bizottsággal és a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt követően kell elfogadni.

Ezek az intézkedések – a 192. cikk (2) bekezdésének c) pontját nem érintve – nem befolyásolhatják a tagállamok jogát az energiaforrások kiaknázására vonatkozó feltételek meghatározására, továbbá nem befolyásolhatják a tagállamok különböző energiaforrások közötti választását és energiaellátásuk általános szerkezetét.”

Na és akkor angolul ugyanez:

“Article 194

1. …

2. Without prejudice to the application of other provisions of the Treaties, the European Parliament and the Council, acting in accordance with the ordinary legislative procedure, shall establish the measures necessary to achieve the objectives in paragraph 1. Such measures shall be adopted after consultation of the Economic and Social Committee and the Committee of the Regions.

Such measures shall not affect a Member State’s right to determine the conditions for exploiting its energy resources, its choice between different energy sources and the general structure of its energy supply, without prejudice to Article 192(2)(c).”

Na most ez ugye marhára nem “same in English”. Érdemes észrevenni az “its” szócskát, ami ugye arra utal, hogy a tagállam SAJÁT forrásai tekintetében marad tagállami hatáskör. Tehát a Magyarországon kibányászott kőolaj felhasználása magyar tagállami hatáskör, az importált kérdése viszont nem az, az külkereskedelempolitikaként már uniós hatáskörbe tartozik. És ezt az “its” szócska egyértelműen jelzi az alapító szerződés szövegében. Érdemes megnézni, a fenti linken néhány kattintással le tudjuk kérni a cikk szövegét több uniós hivatalos nyelven is: a német szövegben is ott van a “seiner”, a franciában a “ses”, az olaszban a “sue”, a románban a “propriilor”, és még sorolhatnám.

Igen, megint az történik, hogy a magyar fordítás hibás, és minden jel szerint a #legalabbkormanyoznitudnak ősnoobok képesek arra alapozni… Hát, ez az álmoskönyv szerint semmi jót nem jelent.

Teljesen jogos kérdés, hogy mi van akkor, ha szerződés nyelvi változatai eltérnek egymástól? Hiszen ha a magyar verzió is hivatalosnak tekinthető (márpedig igen), akkor Magyarország hivatkozhat-e arra, hogy ő ezt a változatot tartja kötelezőnek, akármit is mond a többi.

A válasz egyszerű, igen, hivatkozhat és várhatóan arra is fog hivatkozni. Amire az fog történni, hogy az EU Bírósága majd visszaküldi őket a jogi egyetem első évfolyamára, az ún. jogi alaptan kurzusra, ahol már korán illik megtanulni a jogszabályértelmezés különböző módszereit, amivel meg lehet állapítani egy valamiért bizonytalan normaszöveg tényleges tartalmát.

(Valahogy úgy, ahogy annak idején én azt próbáltam kihámozni az Alaptörvényből (és az egész jogszabályi környezetből), hogy vajon a járvány “elemi csapásnak” minősül-e, amire alkotmányosan be lehet vezetni a veszélyhelyzetet. Itt végigvezettem az összes módszert, és emlékezetes módon arra a következtetésre jutottam, hogy nem, annak bevezetése Alaptörvény-ellenes volt. És miközben az ún. ellenzék ezzel az ordító problémával nem csinált semmit (pedig az Országgyűlésben lett volna elég szavazatuk arra, hogy legalább trollkodásból elküldjék az Alkotmánybíróságra), valamivel később valamiféle beismerésként a fideszes kétharmad újfent módosította a gránitszilárdságú Alaptörvényt, utólag hozzáírva azt a cselekményükhöz – a magyar jogállamiság nagyobb dicsőségére.)

Ebben a helyzetben ez viszonylag egyszerű lesz, hiszen az EUMSZ 194. cikkének idézett szövege úgy tűnik, hogy csak a magyar nyelvű változaton kívül teljesen egyértelmű, és ha a bíróság mellé teszi mondjuk pl. a rendszertani értelmezést is, akkor… hát nem fogadnék nagy téttel a kormány majdani győzelmére, amit az várhatóan az általa felhívott teleologikus, azaz cél szerinti értelmezés alkalmazásával próbál elérni. Ez még előttünk van.

Beneš-dekrétumok v. Európai Unió

Felvettünk egy beszélgetést Nagy Eszterrel az Európai Föderalistáktól a címben jelzett témában, ami elérhető lett a YouTube-on:

Ha valakit bővebben érdekel, amit Szlovákiával kapcsolatban mondtam, az Európai állampolgársági egyezményhez fűzött nyilatkozatát ezen a hivatkozáson megtalálja, le kell görgetni Szlovákiáig, és voilá.

Újra a vétójogról

Ma a HetiTv reggeli adásában lehetőségem nyílt bővebben beszélni a vétójog intézményéről. Tudom, hogy divat beszélni ellene, de az engem – szokás szerint – ez a legkisebb mértékben sem érdekel.

Ha valaki olvasni is szeretne róla bővebben, akkor újra ajánlom az Élet és Irodalom hasábjain 2022 nyarán megjelent hosszabb elemző írásomat.

A ma reggeli pedig itt megtekinthető:

Orbán össze fog veszni Trumppal?

Legalábbis a most megjelent Magyar Közöny podcast-beszélgetés címe alapján… Aztán majd meglátjuk, de az tény, hogy az orbáni külpolitika azzal, hogy széttartó folyamatokat próbál a saját érdekében egymáshoz drótozni, na abból semmi jó nem fog kijönni hosszú távon az ország számára.

Kicsit hosszabb beszélgetés:

Beszélgetés uniós ügyekről az EuroFocus csatornán

Elérhető lett annak a beszélgetésnek a felvétele, amit még november 7-én az EuroFocus podcast számára csináltunk Ónody-Molnár Dórával.

A beszélgetés során téma volt az uniós szankciópolitika, az amerikai-európai viszonyok, az Orbán-kormány mozgástere és manőverezései, valamint azok belopolitikai mesékké transzformálása… Jó beszélgetés volt: