Blog

Néhány gondolat a Velencei Bizottságról

Most, hogy hirtelen az érdeklődés homlokterébe került a Velencei Bizottság, érdemes beszélni annak szerepéről, jelentőségéről, és egy-két, a jelen helyzetben releváns kérdésről. És itt most ki fogom hagyni az obligát gonoszkodást, hogy “hú de fontos lett hirtelen a sorosista mélyállami blabla”, hagyjuk meg ezt most a mútltnak, kicsit próbáljunk komolyabbak lenni. A témában megjelent egy hosszabb interjúm a 24.hu oldalon, amit utána szemlézett az index.hu is, az itt említettek alapjául szolgáló szabályozókra szeretném felhívni a figyelmet.

Már csak azért is, mert valami, amiről eddig csupán vidáman elviccelődtem (mint pl. ezzel a Facebook-poszttal), hirtelen komoly kérdéssé alakult. Annyira komollyá, hogy személyesen Trócsányi Lászlótól is kaptam egy korrekt hangvételű e-mailt, amiben „emlékeztető jelleggel” leírta, amit a fenti cikkekben is elmondott. Igen, arról van szó, hogy a Fidesz egypárti kinevezettjei a Velencei Bizottságban, jelesül Trócsányi László vagy Varga Zs. András milyen szerepet tölthetnek be az egész eljárásban, lehet-e hatásuk az eljárásra.

Valamint van egy másik, még inkább zavaró kérdésem is, jelesül hogy egészen pontosan milyen eljárásról is van szó…

Mindehhez a Bizottság következő szabályzóit használjuk fel:

Ki kért véleményt egyáltalán?

A Bizottság alapító okirata nagyon világosan kimondja (Statútum, 3. cikk, 2. bek.), hogy a Velencei Bizottság bármilyen véleményt a következő intézmények megkeresésére bocsát ki:

  • Európa Tanács Miniszteri Bizottság
  • Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés
  • Helyi és Regionális Önkormányzatok Európai Kongresszusa
  • Európa Tanács Főtitkára
  • Európa Tanács tagállama
  • valamelyik nemzetközi szervezet
  • a Bizottság munkájában részt vevő egyéb szerv

Ezt a kezdeményezői kört nem bővíti az Eljárási szabályzat (Eljárási szabályzat, 14a cikk), valamint a Jegyzőkönyv sem (Jk. 4. pont). Utóbbi külön kiemeli, hogy a sürgősséget a kérelmezőnek külön kell kérnie és arról az érintett államot külön értesíteni kell, ha nem  ő maga kérte azt (Jk. 6. pont).

Valaki meg tudja nekem mondani, hogy a fentiek közül ki kezdeményezte a Bizottság bármilyen eljárását? Gyorsan végigfutottam a konkrétan megjelöltek internetes oldalait, de sehol semmilyen utalást nem találtam, és nem is különösebben életszerű, hogy az új miniszterelnök Sulyok-ellenes futamaira hirtelen megtáltosodnának azok az Európa Tanácshoz köthető intézmények, amelyekre általában nem jellemző, hogy fagyhalált halnának a tempójuk kiváltotta ellenszélben. Azt sem tartom valószínűnek, hogy Magyar Péter jogállamiság iránti elkötelezettsége rávette volna, hogy ő maga az állam képviseletében kérje a Bizottság eljárását, amolyan előzetes jelleggel…

Szóval a fájdalmas kérdésem: van egyáltalán bármilyen eljárás?

Nem állítom határozottan, hogy a Bizottság eljárásával kapcsolatos kijelentés hazugság lenne, de amíg erre a kérdésre nincs konkrét válaszom, kénytelen vagyok azt feltételezni. Az különösen izgalmas lenne, ha a Bizottság magától, amolyan ex officio jelleggel mozdult volna meg, de… Eddig nem volt jellemző, és komoly kérdéseket vetne fel a jövőre nézve. Viszont jó hír: a fent hivatkozott szabály alapján a magyar kormány erről kell, hogy tudjon, hiszen értesítést kellett kapjon róla a Bizottságtól. Szóval ezt a sajtó kb. egy kérdéssel megtudhatja majd.

Tagok összeférhetetlensége

Kezdjük azzal, hogy Trócsányi László fenti állításai helytállóak. Ugyanakkor arról nem tesz említést, amire én kitértem a fenti interjúban is (úgy, hogy nyilván nem tudtam róla, hogy ő mit mond, vagy egyáltalán, hogy megszólaltatják), hogy azért a tagok nincsenek teljes mértékben kizárva a működésből ilyenkor. A tagokkal szemben általános elvárás a pártatlanság és a függetlenség (Eljárási szabályzat, 3a cikk, 1. bek. / Magatartási szabályzat, III-IV. rész), a döntéseket megelőző konzultációkban valóban nem vesznek az érintett állam delegáltjai (Eljárási szabályzat, 3a cikk, 4-5. bek. / Magatartási szabályzat, 16. bek.), viszont a téma felelősei kérhetnek tőlük információt a kérdéssel kapcsolatban (Eljárási szabályzat, 3a cikk, 5. bek.), és ez a sürgősségi eljárásokra is igaz (Jk. 9. pont), tehát ez nem jelent teljes kizárást.

Viszont ennek a szabálynak a kihangsúlyozása Trócsányi László részéről alapvetően egy trükk. Egy trükk, amivel az összeférhetetlenségéről próbálja elterelni a figyelmet. Ez a szabály ugyanis általánosságban érvényes bármilyen tagra, aki az érintett állam delegáltja, az orbáni rezsim egypárti delegáltjai esetében viszont ennél jóval komolyabb problémák vannak.

A tagokkal szemben ugyanis a Bizottság szabályozói más elvárásokat is támasztanak. A leginkább jelentős az, hogy a taggal szemben nem merülhetnek fel az objektivitása megkérdőjelezésére alkalmas szempontok (Magatartási szabályzat, V. rész), valamint meg kell felelniük az Európa Tanács által kötelezőnek tekintett bizonyos értékeknek, mint pl. a demokrácia, jogállamiság (Magatartási szabályzat, 10. bek.), na most ez nagyon nehéz kérdés egy olyan ember esetében, akinek igazságügyminisztersége ideje alatt 7. cikk szerinti eljárás indult az országa ellen, akinek alkalmatlanságát az Európai Parlament kimonda uniós biztosi posztra (többek között gazdasági összeférhetetlenségre is hivatkozva), valamint akinek elfogultsága teljesen nyilvánvaló, ha valaki megvizsgálja korábbi alkotmánybírói tevékenységét és álláspontjait (összevetve azokat későbbi miniszterei kijelentéseivel), mindehhez hozzátéve, hogy alkotmánybírói időszaka után Orbántól nagyköveti kinevezést is vállalt, aminél utasíthatóbb beosztás egyszerűen a világon nincs. Mindezek nagyon nem a függetlenség irányába mutató szempontok, és a Bizottság ezzel nyilván tisztában van. Nem megelőlegezve semmit, de a Bizottság akár ki is mondhatja egy tag összeférhetetlenségét (Magatartási szabályzat, 36. bek.)

Akárhogyan is, a Velencei Bizottság a jelen helyzetben – ha eljár egyáltalán – egészen biztosan nem a szokásos mintáknak megfelelően fog eljárni.

Hogy néznek ki az uniós csatlakozási tárgyalások?

Miután megjelent a hírekben, hogy Magyarország végre megállapodott Ukrajnával a csatlakozási tárgyalások megkezdését blokkoló orbáni vétó feloldásáról (erről a megállapodásról majd később, egyelőre annyit, hogy ebben semmi meglepő vagy váratlan nem volt), érdemes vetni egy pillantást arra, hogy ezek a tárgyalások ténylegesen hogyan is néznek ki. (Érdemes ezt a bejegyzést együtt olvasni az Ukrajna csatlakozási folyamatát leíró korábbi bejegyzésemmel, ahol erre akkor részletesebben nem tértem ki. Amire viszont igen, az az orbáni hazugság-tömeg a témában, amivel viszont most nem akarok bővebben foglalkozni. E tekintetben különösen jelentős a “gyorsított csatlakozás” orbáni hazugsága, amit ez a bejegyzés tud magyarázni alaposabban, mivel, ahogy ott leírtam, gyorsítani legfeljebb a tárgyalási folyamatot lehet, magát a csatlakozást nem, a tagállamok egyéni hozzájárulási jogát elvenni akkor sem lehet.)

Azt is muszáj rögzíteni, hogy a lentiek nem csak Ukrajna, hanem a többi tagjelölt esetében is alkalmazandóak. Ukrajnával párhuzamosan Moldova esetében aktuális most, utána jön a többi is. Összességében az egész folyamat szerintem reálisan kb. 10 évet vehet igénybe…

A csatlakozási tárgyalások sorozata ún. tárgyalási fejezetekbe szerveződik, amik ún. fejezetcsoportok alá tartoznak. Utóbbiakat a magyar média jellemzően “klaszterekként” emlegeti, de én dögöljek meg, ha ezt a szót még egyszer leírom… A jelenleg kialakított, elvben nem csak Ukrajna, hanem minden más tagjelölt állam csatlakozási tárgyalására elfogadott tárgyalási terv hat fejezetcsoporton belül 33 tárgyalási fejezetre oszlik, ezek mindegyikének elfogadása után születhet meg a csatlakozási szerződés tervezete, aminek az uniós intézmények és minden tagállam általi elfogadása után történik meg a tényleges csatlakozás. Az egyes fejezetek lezárása és megnyitása a tagállamok konszenzusos döntését igényli a Tanácsban, azaz a csatlakozások megnyitása után minden egyes tagállam még legalább 33 alkalommal vétózhat, majd a végén a csatlakozási szerződést is blokkolhatja, ennyit az orbáni hazugságról, hogy miért is kell már rögtön az elején blokkolni az egészet. A jelen helyzet sajátossága ugyanakkor, hogy a magyar kormány destruktív elzárkózása magát a tárgyalási folyamatot nem állította meg, ténylegesen nem blokkolta. A “pletykák szerint” formális megnyitás és lezárás nélkül a Bizottság és Ukrajna delegációi több fejezet tekintetében már előheladott tárgyalásokat folytattak, tehát ezekben az esetekben várható, hogy az adott fejezet formális megnyitása után szinte rögtön sor kerül azok lezárására is. “Szuverenitásvédők” kedvéért: konszenzusos döntéssel. Orbán Viktornak annyit sikerült elérnie, hogy a tényleges magyar érdekeket ebben az időszakban nem képviselte senki, na nem mintha az ő kormányzata a rezsimérdekeken kívül bármit is képviselt volna bármikor… Szerencsére a lezárás konszenzusos követelménye továbbra is nyitva tartja a lehetőséget, hogy az új kormány bármit az asztalra tegyen, ha szükségesnek látja, és ezt politikai értelemben viszonylag “olcsón” meg is teheti majd, hiszen a többi tagállam ebben a kérdésben várhatóan igen belátó lesz.

A fejezetcsoportok, és azokon belül a fejezetek pedig a következők lesznek (a fordítás saját, tehát lehet, hogy valahol más szövegezés jelenik meg):

1. fejezetcsoport („Alapvetések”), ez 5 fejezetből áll, számozás szerint:
5. fejezet – Közbeszerzés;
18. fejezet – Statisztika;
23. fejezet – Igazságszolgáltatás és alapvető jogok;
24. fejezet – Igazságszolgáltatás, szabadság és biztonság;
32. fejezet – Pénzügyi ellenőrzés.

2. fejezetcsoport („Belső piac”), ez 9 fejezetből áll:
1. fejezet – Áruk szabad mozgása;
2. fejezet – A munkavállalók szabad mozgása;
3. fejezet – Letelepedési jog és a szolgáltatásnyújtás szabadsága;
4. fejezet – A tőke szabad mozgása;
6. fejezet – Társasági jog;
7. fejezet – Szellemi tulajdonjog;
8. fejezet – Versenypolitika;
9. fejezet – Pénzügyi szolgáltatások;
28. fejezet – Fogyasztó- és egészségvédelem.

3. fejezetcsoport („Versenyképesség és inkluzív növekedés”), 8 fejezet:
10. fejezet – Információs társadalom és média;
16. fejezet – Adózás;
17. fejezet – Gazdaság- és monetáris politika;
19. fejezet – Szociálpolitika és foglalkoztatás;
20. fejezet – Vállalkozás- és iparpolitika;
25. fejezet – Tudomány és kutatás;
26. fejezet – Oktatás és kultúra;
29. ​​fejezet – Vámunió.

4. fejezetcsoport („Zöld politika és fenntarthatósági összefüggések”), ez 4 fejezetből áll:
14. fejezet – Közlekedéspolitika;
15. fejezet – Energia;
21. fejezet – Transzeurópai hálózatok;
27. fejezet – Környezetvédelem és éghajlatváltozás.

5. fejezetcsoport („Erőforrások, mezőgazdaság és kohézió”), ez 5 fejezetből áll:
11. fejezet – Mezőgazdaság és vidékfejlesztés;
12. fejezet – Élelmiszerbiztonság, állat- és növény-egészségügyi politika;
13. fejezet – Halászat;
22. fejezet – Regionális politika és a strukturális eszközök koordinációja;
33. fejezet – Pénzügyi és költségvetési rendelkezések.

6. fejezetcsoport („Külkapcsolatok”), ez 2 fejezetből áll:
30. fejezet – Külkapcsolatok;
31. fejezet – Kül-, biztonság- és védelempolitika.

A tervek szerint az 1. fejezetcsoportot nyitják meg először, és azt is zárják le utolsóként. Emellett pedig, amennyiben egy jelölt esetében szükségesnek látszik, esetében két újabb tárgyalási fejezet is megnyitható, ezek az “Intézmények” és “Egyéb kérdések” néven léteznek.

A Sulyok-Magyar csörtéről az RTL-en

Ma korán reggel az RTL képernyőjén beszéltem a címben jelzett kérdésről. Nem csupán a vitáról, hanem lehetőség volt kicsit bemutatni annak politikai környezetét, bemutatni a különböző alkotmányos modelleket, a köztársasági elnökök megválasztásának módjait, a Velencei Bizottságot…

Szeretnék ezúton is bocsánatot kérni a mindenkori német köztásasági elnököktől, akiket német focikupa-átadásra degradáltam, de hát ez van, Fakt ist Fakt. 😀

A beszélgetés itt visszanézhető:

https://rtl.hu/reggeli/2026/06/04/magyar-peter-sulyok-tamas-alkotmanymodositas-sandor-palota

A Sulyok Tamás körüli helyzetről a TV2-n

Nem tudom, hány év után ma reggel újra a TV2 képernyőjén voltam látható. Hogy ez jó, vagy nem, az még majd kiderül, egyelőre valahol szórakoztat a helyzet, hogy a közmédia után a Fidesz média-agglomerációjának újabb eleme jött rá pár éves kihagyás után, hogy lehet, hogy vannak épeszű gondolataim szakmai kérdésekben.

Természetesen a téma a Sulyok Tamás körüli kavarás volt. Semmi újat nem mondtam ahhoz képest, amit számos más helyen máskor elmondtam, fenntartom, hogy az általam már 2015-ben publikált “Jogállami vissza- vagy újrarendeződés – a magyar “alkotmányossági rekonstrukció” módjai” című szakcikkben (https://m2.mtmt.hu/gui2/?mode=browse&params=publication;3052639) leírt “alkotmányossági rekonstrukció” érdekében tett intézkedések tekintetében kb. milyen türelemre lehet majd számítani a külföldi partnerek részéről.

A beszélgetés itt (hirdetés után) megtekinthető:

https://tv2play.hu/mokka/folytatodik_a_vita_sulyok_tamas_nem_tartja_helyen_valonak_hogy_lemondjon

A téma érdekessége okán a honlapon nyitok egy új “Alkotmányossági rekonstrukció – 2026” című aktát is (az “Alkotmányjog” alatt), ahol a témával kapcsolatos anyagok jelennek majd meg összegyűjtve, valamint bővülnek majd folyamatosan.

Szívhangrendelet

Az orbáni hatalomgyakorlás embertelen jellegének leginkább szimbolikus példája – nem véletlenül a kis magyar guminácik javaslatára. A saját politikai agyfaszunk erőltetésével traumatizáljuk tovább, aki amúgy is traumatikus állapotban van. Mert nekünk az jó. Hát nem! PUSZTULJON. Bármi további vita nélkül. A bevezetésekor sem volt “szakmai” vita, most se legyen. Nem kell. Ez nettó emberiességi kérdés.

Az abortusz kérdése más. Ahhoz nem kell traumákat mélyebbre vésni embertelen módon. Ahhoz a témához (politikai) bátorság kell. Az, ugye az, ami a Fidesznek, meg kis magyar gumináci haverjainak soha nem volt, helyette inkább az áldozatok további egreciroztatásával voltak elfoglalva.

A Tisza első Alaptörvény-módosításáról…

Megjelent az új országgyűlési kétharmad első alaptörvény-módosítási javaslata, amiről rögtön megírtam cseppet sem hízelgő véleményemet a Facebook-oldalamon. Tegyük kozzá, ahogy azt már többször, több helyen kifejtettem (és valamikor itt is külön, részletesen ki fogom, hogy egyértelmű legyen), hogy magának a miniszterelnöki megbizatásnak az időkorláthoz kötését sem tartom jó ötletnek (ahogy lábrázást szoktam kapni az összes alkotmány-barkácsolgató populista marhaságtól is), de itt és most magával az előterjesztés szövegével is komoly gondjaim voltak.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában is téma volt ez a kérdés, ez az interjú itt megnézhető – és nyugodtan felejtsük el a szánalmasan bulváros címszöveget:

Emellett a téma az ATV Híradóban is megjelent:

Ami különösen vicces, hogy mintegy kb. tizenkét év után újra meghívtak a közmédiába, az M1 reggeli műsorába. Már korábban is hosszan gondolkodtam azon, hogy hogy álljak a kormányváltás után nyilvánvalóan megsokasodó közmédiás megkeresésekhez – tekintettel arra botrányos módra, ahogy az intézmény(rendszer) az elmúlt években viselkedett, nem csak velem, hanem úgy en bloc… És végül úgy döntöttem, hogy én továbbra sem fogok pártpolitikai vagy ideológiai szempontokat érvényesíteni szakmai kérdésekben. No meg ha Magyar Péternek szabad megbocsátani a közmédia alkalmazottainak, akkor nekem is… Végülis vele szemben csak kettő, velem meg tizenkettő éve játsszák a G-t, ha neki szabad, akkor nekem is…

Viszont most ebből jönnek feladatok, miközben a reggeli interjú itt megnézhető, nekem itt a honalpon majd újra kell strukturálni a közmédiás médialapot a menüben, meg lehet, hogy össze kéne gyűjtenem az ottani interjúkat is (a 2014 előtti időszakból), ami feladatot simán elhanyagoltam az elmúlt években. És lehet, hogy értelme sincs, de a kényszerességemet nagyon zavarják az itteni hiányosságok… Ahogy lassan születik itt a honlapon egy külön akta is az alkotmányossági rekonstrukció témájának, igaz, évszámmal, mert nem biztos, hogy ez lesz az egyetlen, vagy hogy ez egyáltalán az lesz… Majd elválik még.

Beszélgetés a felsőoktatásról

Miután hajnalban levergődtem a prágai buszról, egy gyors otthoni zuhany-átöltözés után egyenesen a Heti TV stúdiójába mentem, ahol hosszabban volt lehetőségem a felsőoktatásról, azzal kapcsolatos kérdésekről beszélgetni. Jó volt egy kicsit elszakadni a szokásos közéleti-politikai témáktól…

Továbbálltak már Orbán kamu-menekültjei? És akkor mi van?

A Klubrádión Panyi Szabolcs Facebook-posztja alapján arról beszéltünk, hogy mi történik akkor, ha az abban foglaltak igazak, van-e lehetőség arra, hogy akár Amerikából, akár máshonnan a lengyel hatóságok kikérjék őket, ha valóban leléptek a számukra csak időleges menedéket nyújtó Magyarországról.

Ahogy a beszélgetés során megjegyeztem, semmi akadálya a kiadatásnak, a kérdés alapvetően politikai természetű. És bár igaz, hogy a lengyel PiS és körei szorosabb kapcsolatokat alakítottak ki Donald Trumppal, semmi akadálya nincs a hazaküldésüknek.

A beszélgetés meghallgatható itt, egészen pontosan 46:40-től.

Aktualitásokról a Magyar Közönynél

Ma újra a Magyar Közönynél jártam és mindenféle aktualitásokról beszélgettünk, mint pl. Karácsony Gergely és Magyar Péter buliháborúja, Balásy Gyula példáján kersztül arról, hogy hogyan omolhat össze minden jel szerint ennyire könnyen a NER, hogy hogyan rakta össze a kormányát Magyar Péter, jönnek-e végre az uniós pénzek, vagy hogy éledezik-e a V4 együttműködés. Hosszú, de legalább tartalmas, egyes vélemények szerint helyenként szórakoztató is.

Megnézhető itt:

Mi lesz a Magyarországgal szembeni 7. cikk szerinti eljárással?

A kormányváltással összefüggésben egyre gyakrabban megjelenő kérdés, hogy mi lesz a Magyarországgal szemben folyamatban lévő 7. cikk szerinti eljárással, az ezzel kapcsolatos kérdéseket szeretném itt körbejárni.

Magáról az eljárásról nem akarok most beszélni részletesen, azt megtettem már korábban (lásd pl. https://lattmanntamas.hu/2020/12/08/miert-nem-megoldas-a-7-cikk-szerinti-eljaras-felgyorsitasa-az-orbani-vetoval-szemben/ ). Hasonló kérdések merültek fel Lengyelországgal szemben is, amikor 2023-ban megbukott a PiS-kormány, azt is megvizsgáltuk alaposabban (lásd https://lattmanntamas.hu/2024/05/22/a-7-cikk-szerinti-eljaras-lengyelorszaggal-szembeni-elengedeserol/ ) és már itt kitértem egy érdekes, nem is annyira apró problémára.

Ennek a lényege az, hogy hogyan is történik meg az eljárás megszüntetése. Ugyanis, ahogy akkor írtam, ha az Európai Bizottság valóban úgy érzi, hogy meg van győzve a lengyelek által, vajon megteheti-e, hogy egyszerűen visszavonja a 7. cikk szerinti eljárás kezdeményezését, ezzel pedig megszünteti magát az eljárást. Az EUSZ 7. cikke nem tartalmaz erre nézve rendelkezést, az én akkori álláspontom szerint pedig ezt a Bizottság egyszerűen nem teheti meg: ha már elindult az eljárás, akkor az arra vonatkozó szabályokat kell annak során alkalmazni, és ott nem találunk olyat, ami kiengedné a döntést a Tanács kezéből. Akkor utaltam arra, hogy egy ilyen esetben az Orbán-kormány lehetne akkora troll, hogy erre a problémára hivatkozva akár még az Európai Bíróság elé is citálhatná egy megsemmisítési eljárás keretében a Bizottság határozatát. Elkerülendő ezt a veszélyt, az látszott a biztos megoldásnak, hogy a Tanács egyszerűen szavaz az ügyben, és (mivel nem lesz meg a négyötödös többség) megállapítja, hogy nem áll fenn az alapértékek veszélyeztetése, aminek megállapításához gond nélkül fel tudják használni azt a tényt is, hogy a korábban a 7. cikk szerinti eljárás okaként a Bizottság által megjelölt problémát (hiányosságok az igazságszolgáltatás függetlensége tekintetében) közben kötelezettségszegési eljárás keretében is megrágta már az Európai Bíróság, ki is szabott pénzbüntetést, majd Lengyelország látványosan engedett, szóval a veszély elhárult, rendben is vagyunk. Végül viszont nem pont ez történt. A Bizottság semmilyen formális határozatot nem hozott a visszavonásról (fenntartom, hogy nem is hozhatott volna), ami miatt az eljárás maga formailag még mindig folyamatban lévőnek látszik. Ugyanakkor valamilyen döntés mégiscsak született, nem sorszámozott politikai határozat formájában (lásd: https://commission.europa.eu/document/download/9c081f05-688d-4960-b3bc-ea4fc3b2bafb_en?filename=48_1_58078_coun_chap_poland_en.pdf ), ami a gyakorlatban mégiscsak valamiféle visszavonást jelent, de ezt a bíróság előtt nem támadta meg senki. A Tanács maga nem nyilatkozott a kérdésben bármilyen formális határozat formájában, egyszerűen a téma lekerült a napirendről, a Bizottság visszavonó aktusát egyszerű eljárási kérdésként kezelte, úgy tűnik, lényegében elfogadva azt. Számomra ez igen fura, a Tanácsra nem jellemző, hogy ilyen lazán kezeli a hatáskörét érintő túlterjeszkedéseket más uniós intézmények részéről, de úgy tűnik, ebben a helyzetben elfogadhatónak tartotta. Ez a nemzetközi szerződések értelmezésére vonatkozó szabályok alapján minősíthető úgy, hogy az uniós tagállamok az általuk kötött nemzetközi szerződés hiányosságait gyakorlati értelmezésükkel töltötték ki, azaz a kezdeményezés a 7. cikk erre vonatkozó rendelkezése hiányában is visszavonható.

A Magyarországgal szembeni eljárás esetében sem egyszerűbb a helyzet, sőt. Vannak jelentős különbségek: míg Lengyelországgal szemben egy elég konkrét probléma miatt indította azt a Bizottság, addig Magyarországgal szemben sokkal általánosabb, rendszerszintű problémákra utalva indította azt az Európai Parlament az emlékezetes Sargentini-jelentés alapján. A lengyel „probléma” annak konkrét jellege okán sokkal könnyebben megoldható, vagy legalább kezelhető, mint a magyar, utóbbi sokkal „politikaibb”, ezért is foglalkozott vele az Európai Parlament. És még ha sikerülne is politikai szándékot, kompromisszumot kialakítani a kérdésben, az Európai Parlament álláspontom szerint ugyanúgy nem vonhatja vissza az eljárást megindító határozatát, ahogy a Bizottságnál sem láttam ezt jogszerűen megoldhatónak Lengyelország esetében. Itt külön ki kell térnem arra az eljárási szabályra, ami előírja az Európai Parlamenttel való konzultációt a Tanács számára az eljárás során, ennek az előírásnak nyilván semmi értelme nincs, ha a Parlament visszavonhatja az eljárást.

Tehát a megoldás itt is kellene legyen, hogy a Tanács formálisan szavaz a kérdésről, a 7. cikknek megfelelően. Előtte az Európai Parlament elmondhatja a Tanácsnak a konzultáció során, hogy szerinte már elhárult az alapvető értékek sérelmének veszélye, és a Tanács dönthet úgy, hogy az már nem áll fenn, és vége a történetnek. De az sem kizárható, hogy az Európai Parlament a Bizottsághoz hasonlóan lazán „visszavonja” az egészet, csakhogy itt felmerül két jelentős probléma is. Először is, az Európai Parlament minden eljárása „számozott”, nem tudja ugyanúgy elsumákolni a visszavonó határozatot, mint a Bizottság. Plusz nem tartom valószínűnek, hogy a Tanács ugyanolyan lazán kezelné a „beavatkozási” kísérletet az Európai Parlamenttől, mint a Bizottságtól – bár ha ugyanúgy eljárási kérdésként fogja kezelni, akkor nem lehetetlen túllépni a problémán.