Akta: Nemzetközi jog

Erre az oldalra gyűjtöm össze a nemzetközi jog egyéb kérdésköreiben tett megszólalásaimat, interjúimat és amit érdemesnek tartok azzal kapcsolatban megosztani.


Újságcikkek, írott interjúk, tudósítások:

  • 2018-11-20 – Gruevszki-ügy: „egy apró jogi probléma az egész helyzetet megbonyolítja” (ATV Fórum)
  • 2018-11-17 – Macedónia akár már ma beperelheti Magyarországot, és jó eséllyel nyer – állítja a nemzetközi jogász (168 Óra)
  • 2015-09-01 – Alaposan mellétrafáltak Gyurcsány jogászai (Magyar Nemzet)
  • 2014-12-11 – „Én még nem láttam ilyen népszerű diplomatát” (Mandiner)
  • 2014-12-09 – Még ha Vida perel is, kitehetjük az ablakba (24.hu)
  • 2014-11-27 – Washingtonban jobban odafigyelnek ránk – Lattmann Tamás nemzetközi jogász (Magyar Narancs)
  • 2013-05-29 – Spekulálni jó, de nem mindig érdemes – interjú Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal (Ügyvédvilág)
  • 2011-11-21 – Mi elleni bűn a népirtás? [Ez a beszéd] (24.hu)
  • 2011-02-28 – Interjú Dr. Lattmann Tamással (Jogi Fórum)
  • 2010-11-14 – A nemzetközi jogból ismert formában nem került bele a magyar jogrendbe az emberiesség elleni bűncselekmény fogalma (M1)
  • 2010-11-07 – Emberiesség vs emberiség elleni bűncselekmény (Mandiner)
  • 2010-11-07 – Fordítási baki miatt úszhat el a Biszku-ügy (Origo)

Elérhető videók:

A YouTube csatornámon külön, folyamatosan bővülő tematikus listára rendezve elérhetők a nemzetközi jog egyéb kérdéseivel kapcsolatos korábbi interjúk, médiamegjelenések és egyéb videók.

  • 2014-03-19 – Népszavazás a Krím-félszigeten az Ukrajnától való elszakadásról (M1, 1:55-től)

A nemzetközi jog témájában írt utolsó bejegyzéseim:

A Jeruzsálembe költöztetett/költöztetni tervezett nagykövetségek kérdéséről…

Tegnap jelent meg a Magyar Hang “Reptér” című podcast-felvétele, amiben arról beszélgettünk, hogy mit is jelent, ha egy állam Jeruzsálemet “ismeri el” Izrael fővárosaként, és ennek jeleként oda költözteti a nagykövetségét Tel-Avivból? Mi történne, ha oda költözne a magyar nagykövetség is, sért-e ezzel valamiféle közös uniós álláspontot? Van-e arra nemzetközi jogi lehetőség, hogy a palesztinok…

A Nemzetközi Büntetőbíróság Putyinnal szemben letartóztatási parancsáról

Pénteken a Nemzetközi Büntetőbíróság pénteken kiadta az első letartóztatási parancsait az Ukrajna területén zajló háborúval kapcsolatban. Azok címzettjei Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint a hivatalában dolgozó orosz gyermekjogi ombudsman, Marija Lvov-Belova. Összefoglalóan adnék most információkat erről a kérdésről, felhasználva ahhoz az elmúlt néhány nap médiamegjelenéseit is. A hágai székhelyű bírói fórum eljárásának jogalapját, az azzal…

Az Ukrajna elleni orosz agresszióval összefüggésben megállapítható nemzetközi bűncselekményekért való felelősségre vonásról a HVG-n

Tegnap jelent meg a hvg.hu fizetős felületén egy, a közreműködésemmel született cikk a mindig kiváló Eurológustól, ami azt járja körbe, hogy hogy állnak a háborúval kapcsolatos büntetőjogi felelősségre vonatkozó vizsgálatok, milyen lehetőségek vannak tényleges eljárásokra, milyen intézmények állnak ehhez rendelkezésre, stb. A cikk elérhető itt: https://hvg.hu/360/20230302_Felelossegre_vonhatjake_a_haborus_bunosoket Korábbi írások a honlapomon a kérdéssel kapcsolatban:

A Lengyelországban becsapódott rakéták hatásairól az ÉS hasábjain

Tegnap megjelent az Élet és Irodalom aktuális száma, amiben írtam egy elemzést a Lengyelországban becsapódott rakéták miatt kialakult helyzetről. Kitértem arra, hogy milyen esetben milyen lehetőségekkel lehet számolni, szem előtt tartva, hogy a NATO-tagság okán milyen esetleges érintettsége lehet Magyarországnak is. Szerencsére azt láthatjuk, hogy azóta a helyzetet sikerült némileg lehűteni, tehát a konfliktus nem…

A nap hírei november 1-én

Kihasználva, hogy pár napig most itthon voltam, tegnap részt vettem az ATV délutáni “A nap híre” c. műsorában. Több témáról beszélgettünk, így például a rezsikorrekció és ársapkák, valamint a 88 forintos “költségvetési csalásért” a NAV által bezáratott tejbár kérdésében liberáliskodhattam, az egészségügyi szakdolgozók októberi béremelésének elmaradásával kapcsolatban baloskodhattam, az ukrajnai rakétatámadások ügyében pedig szakmázhattam egy…

Előző hetem Prágában, a CEELI Intézet programján

A múlt hetet újra végig Prágában töltöttem, ahol a CEELI Intézet “Legal Skills in a Time of War” című programján vettem részt előadóként, a szervezet központjában, a festői szépségű Grebovka Villában. A két hetes program célja az volt, hogy a meghívott ukrán hallgatók és fiatal szakemberek számára olyan tudást és ehhez kapcsolódó érvkészletet biztosítson, amit a…

A háború során alkalmazott kazettás bombákról

Egy, az Amnesty International által pár napja közzétett jelentés szerint a Harkivban zajló műveletek során az orosz erők több esetben is alkalmaztak kazettás bombákat, aminek következtében civilek haltak, vagy sebesültek meg. Ezzel kapcsolatban kérdezett ezekről a fegyverekről a HírKlikk, amiből egy hosszabb interjú lett. Meg kell mondanom őszintén, jól esett végre a hazai médiának a…

Online előadás az orosz-ukrán konfliktus nemzetközi jogi kérdéseiről

Valamivel több mint két hete tartottam egy online előadást az orosz-ukrán konfliktus nemzetközi jogi kérdéseiről a Tomori Pál Főiskola szakkollégiumának szervezésében, ennek szerkesztett változata a YouTube-on mostantól elérhető. Figyelem, szakmai tartalom, politika/közélet csak nyomokban van benne, talán a végén, az uniós szankcióknál, ott meg ugye külön érdekességet ad neki a tegnapi éjjeli megállapodás az Európai…

Betöltés…

Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.

%d blogger ezt szereti: