Gyakran ér az a megtiszteltetés, hogy az ATV különböző hírműsoraiban felkérnek arra, hogy aktuális hírek, események nemzetközi vagy európai jogi hátterét segítsek feltárni. Ezek – a különböző műsorok formátumától függően – vágott, vagy élő interjúk formájában kerülnek a képernyőre. Ezeket lehet innen elindulva visszakeresni, visszanézni. (Nem teljes listák, folyamatosan egészítem ki azokat.)
Tegnap késő este az ATV Csatt című vitaműsorában vettem részt. Ezzel kapcsolatban szeretném rögzíteni, hogy magam is látom azokat a kritikákat, amelyek arról szólnak, hogy mennyi értelme van, ha egyáltalán,…
Tegnap reggel az ATV Start műsorában beszéltünk a címben jelzett kijelentés lehetséges valóságtartalmáról. Ennek során több mindent is érintettünk, így azt, hogy vajon a folyamatban lévő, a magyar kormány és…
Tegnap az ATV maiTéma című műsorában jártuk körbe a címben jelzett kérdést. Fogalmazzunk finoman, nem fogtam vissza magam a műsorban. Azért valamikor a közeljövőben azt hiszem, muszáj lesz közzétennem egy…
Most hétfőn egy kifejezetten korrekt, normális hangvételű és tartalmas vitát sikerült összehoznunk az ATV Csatt című műsorában. Meg kell mondanom, kicsit meg is lepődtem, mert általában nem ez a jellemző.…
Tegnap kora reggel az ATV Start műsorában kezdtem a napot, a visszatartott uniós pénzekkel kapcsolatban kaptam kérdéseket – ezzel összefüggésben pedig tudtam arról beszélni egy kicsit, hogy mi a valóság…
Kihasználva, hogy pár napig most itthon voltam, tegnap részt vettem az ATV délutáni “A nap híre” c. műsorában. Több témáról beszélgettünk, így például a rezsikorrekció és ársapkák, valamint a 88…
Betöltés…
Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.