Szombati “Civil a pályán”

Tegnap újra az ATV “Civil a pályán” műsorában vendégeskedtem, ami ezúttal számomra teljesen cím-szerű volt: a témák jelentős részében abszolút nem érzem magam szakértőnek, ellenben rettenetesen élveztem, hogy élőben hallgathatok olyan vendégeket, akik a saját területükön olyan mértékben vannak képben, mint a mellettem szereplők.

Aki még nem olvasta volna, nekik ajánlom Lantos Gabriella a műsorban hivatkozott írását, mielőtt vagy miután megnézik a műsort. Ahogy említettem, ez nagyon jól mutatja be a jelen helyzetben a kormánynak azt a magatartását, amit korábban már az összes “válsággal” kapcsolatban láthattunk, amit én csak PR-kormányzásnak hívok.

A műsor első felét itt, a másodikat itt lehet elérni.

Podcast a Kína elleni lehetséges jogi eljárásról, és pár szó a Missouriban benyújtott kártérítési keresetről

Tegnap jelent meg az a podcast felvétel, amit a Válasz Online készített, amiben azt próbáltuk meg körüljárni, hogy van-e jogi lehetőség arra, hogy a koronavírus-válság miatt Kínával szemben valamiféle jogi eljárásra kerüljön sor. A beszélgetés során alapvetően a nemzetközi jog rendelkezésre álló eszközeit igyekeztem bemutatni, kicsit részletesebben azt, hogy a Nemzetközi Bíróság előtt lehetne-e államközi perrel próbálkozni, Salát Gergely pedig a kérdés politikai aspektusaival foglalkozott, Ablonczy Bálint és Stumpf András kérdései mentén.

A beszélgetés jogi része alapvetően megmaradt az államközi viták és a közjog szintjén, pedig kitérhettünk volna a magánjogi, akár Kínán belüli kártérítési perek lehetőségére is, de végül ezek említés szintjén maradtak. Persze ilyenkor az történik, ami ilyenkor történni szokott: a beszélgetes felvételének másnapján számolt be a sajtó arról, hogy Missouriban az államügyész kártérítési pert indít Kína ellen egy szövetségi bíróságon.

Pár szóban érdemes elsőként ezt a konstellációt megmagyarázni. Ez első blikkre olyan, mintha Polt Péter fordulna Kína ellen a luxembourgi Európai Unió Bírósága előtt. Miért nem a saját, Missouri állam valamelyik bíróságánál? Mert Missouri állam nem szuverén, és a szövetségi jog (ami nálunk az uniós jog) ad – az is csupán szűk, elméleti – lehetőséget arra, hogy másik államot perbe lehessen szorítani. Plusz, érdemes előre megjegyezni, hogy még ha sikerül is, plusz nyerni is sikerül, a végrehajtás kérdése ilyenkor mindig problémás, hiszen egy államra nem lehet csak úgy ráküldeni a végrehajtót.

A keresetlevél itt tekinthető meg.

Bár maga az állam, Kína természetesen szuverén entitás, eképpen pedig az ellene indított perek lehetőségét a nemzetközi jog egyik alapintézményének minősülő állami immunitás fő szabály szerint kizárja (ahogy erre maga a keresetlevél is utal), a kínai kommunista párt, a wuhani intézet, nem azok, ezért is kerülhettek be alperesként ők is a dokumentumba. Ehhez képest a keresetlevél elsődlegesen arra az amerikai jogi megoldásra céloz, amely szerint idegen szuverének néhány esetben, kivételesen nem hivatkozhatnak az állami immunitásra. Ilyenek lehetnek, amennyiben az adott szuverén az Egyesült Államok területén gazdasági, kereskedelmi cselekményeket hajt végre (ez a megoldás ismerős lehet azoknak, akik emlékeznek még a Magyarország New York állammal szemben fennálló állítólagos adótartozásaival kapcsolatos vitákra, amelyek természetesen nem múltak el itthoni korrupciós vádak nélkül), vagy bűncselekményt. Hasonlóan lehetséges az állami immunitás megkerülése, ha az állam tevékenysége nemzetközi bűncselekményt vagy egyéb súlyos nemzetközi jogsértést valósít meg (ez azok számára villanthat be gondolatokat, akik még emlékeznek a MÁV majd egyes magyarországi bankok ellen e jogszabályi lehetőség alapján indított perekre, ahol az állami jogfosztó cselekményt próbálták meg a pert indító felperesek magáncselekménnyé alakítani, sikertelenül). Ezekre próbál építkezni a keresetlevél, véleményem szerint igen gyenge színvonalon.

Az ügy érdemét tekintve a felperes állam a közrend megbontása, fokozottan veszélyes tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségszegés, a vírusról való figyelmeztetés elmulasztása, illetve a hatékony személyes védőeszközök visszatartása miatt kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg az alperesként megjelöltek felelősségét, de nem jelöl meg konkrét kártérítési összeget. Jogi érvelése leginkább néhány amerikai szövetségi jogszabályhely és helyi precedens felsorolására szorítkozik, a nemzetközi joggal kapcsolatos elemei minősíthetetlenek, konkrétan egyetlenegy nemzetközi jogi forrást jelöl meg, az is a teljes kontextusa nélkül irreleváns.

Ez sokkal inkább egy politikai pamflet, semmint komolyan vehető bírósági beadvány. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy lesz rajta némi tipródás, mielőtt igen jó eséllyel kidobják (az állami immunitásra való érveléssel, ami kizárja a bírói utat, arra építve, hogy akármi történt, állami szabályozással történt, ami szuverén cselekmény), és addig is jó eséllyel sokat hallunk még róla. Egyszerűen azért, mert a jelen kiélezett politikai helyzet szereti az ilyen lépéseket, a politikai aktorok meg szeretik úgy feltüntetni magukat, mint akik mindent megtesznek – hogy aztán jól rákenjék a felelősséget a munkáját tisztességgel végző bírókra, valami szakmaiatlan, ám sokak számára könnyen feldolgozható zöldségmondás kíséretében. Ismerjük az ilyet itthonról is, elég jól…

Újabb arcra esések az Európai Bíróság előtt a migrációval kapcsolatos hazai jogalkotás miatt

Miközben mindenki a koronavírus-válságra figyel, azért ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy az élet nem állt meg, és a kormány migrációval kapcsolatos korábbi őrültségei sorban buknak el az európai bírói fórumok előtt. Ahogy azt már 2015-ben és 2016-ban is előre megmondtuk többen (lásd pl. itt és itt, illetve a honlapomon nemrég megnyitott, még mindig messze nem teljes tematikus gyűjteményt), ezek a megoldások nem állják majd ki az európai jogszerűség próbáját.

Nemrég, egy március 19-i ítéletében az Európai Unió Bírósága agyonvágta a kormány “Szerbia biztonságos tranzitország” című mondókáját (helyesen), egy másikban pedig azt mondta ki, hogy a magyar bíróság nyugodtan felülírhatja a menekültügyi hatóság jogellenes határozatát.

A mai napon pedig, egy másik ügyben főtanácsnoki állásfoglalás született arról, hogy egyrészt – újra – a magyar kormány által kitalált “biztonságos tranzitország” koncepció úgy kuka, ahogy van (helyesen), másrészt pedig – és ez jóval érdekesebb kérdés – úgy foglalt állást, hogy a tranzitzónába kényszerített eljárás fogva tartásnak minősül. Ez azért érdekes, mert még tavaly novemberben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága úgy találta, hogy a magyar tranzitzónás eljárás jogsértő ugyan (és kártérítést is megítélt az azt panaszolóknak), ám az nem minősül fogva tartásnak – amit a kormánypropaganda nem is győzött eléggé hangsúlyozni mindenfelé, a jogsértés tényét egyébként nem megemlítve. Jellemző, hogy Varga Judit mai Facebook-bejegyzésében is csak erre az egy elemre utal, érdemi válasz nélkül hagyva a lényegi, valódi kérdést, azaz a “biztonságos tranzitország” bukását.

A főtanácsnok állásfoglalása, mint a honlapom olvasói már nyilván jól tudják, nem kötelező a bíróság számára, de a menekültjoggal kapcsolatos kérdésekben született ítéletek idáig mindig megegyeztek azokkal. Pár hét múlva megtudjuk, de a jelen helyzetben nem tartom kizártnak, hogy a fogva tartás kérdése kivételt hoz majd. Azt érdemes rögzíteni, hogy a luxembourgi Európai Unió Bíróságát közvetlenül nem köti a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi ítélete, ahogy a főtanácsnok maga is utal rá, a luxembourgi fórum kialakíthat szigorúbb emberi jogi gyakorlatot, mint a strasbourgi – ami amúgy logikus is, hiszen nem lenne idegen az Európai Unió tagállamaitól, hogy az Európa Tanács más tagállamainál több emberi jogi korlátot vállalnak magukra, ahogy az pl. az EU Alapjogi Chartájából is látszik.

Ami pedig a magyar kormányt és a képviselőit illeti… Amikor már öt évvel ezelőtt is teljesen világossá tettük, hogy bukás lesz ezekből a jogalkotási megoldásokból, ennek ellenére átmentek, majd most jönnek a bukások, akkor azért felmerül az igazságügyminiszterek felelőssége. Trócsányi Lászlóról tudni lehetett, hogy ő az igazságügyminiszteri tevékenységét sokkal inkább ügyvédi tevékenységként látta: azaz úgy gondolta, hogy az a dolga, hogy a kormány álláspontjait jogilag megvédje. Ez az ő esetében annyiban érthető volt, hogy egy sikeres ügyvédi karrier után állt bele egy olyan kihívásba, amibe csak belebukni lehetett, és legalább megkérte az árát – az már személyes kellemetlenség, hogy végül nem kapta meg, nem lett uniós biztos. Számomra nem világos, hogy Varga Judit milyen szerepfelfogásban gondolkodik, de egyvalami biztos: egyelőre nagyon-nagyon gyenge “ügyvéd”.

Věra Jourová interjújáról és a jogállamiságról az ATV Start-ban

Ma reggel az ATV Start-ban kezdtem a napot, ahol a téma a koronavírus-válsággal kapcsolatosan hazánk számára juttatott uniós támogatásokkal kapcsolatban kialakult vita volt. Ettől elválaszthatatlan a magyarországi jogállamisággal kapcsolatos folyamatos vita, aminek újabb lendületet adott a válság által politikailag legitimált, ám alaptörvény-ellenesen kihirdetett veszélyhelyzet, majd különösen az annak keretében elfogadott, szintén súlyosan alaptörvény-ellenes és teljesen szükségtelen előírásokat tartalmazó puccstörvény (finoman megfogalmazva: “felhatalmazási törvény”).

A kormánypropaganda nemrég diadalmasan hordozta körbe az MTI által közzétett hírt, miszerint az Európai Bizottság elnökhelyettese, a cseh Věra Jourová egy interjúban kijelentette, hogy a válsággal kapcsolatos magyarországi intézkedések mind összhangban állnak az uniós előírásokkal. Az interjúban erre is kitértünk.

Az interjút itt lehet megnézni.

Hogyan hazudik, majd a lebukás után csal a mandiner.hu – avagy a kormánypropaganda lélektana

Hogy működik a kormánypropaganda? Megjelent egy alapvetően hazug írás a mandiner.hu oldalon, amire szinte azonnal reagáltam is a Facebook-oldalamon (akkor még nem tartottam érdemesnek arra, hogy ide is írjak róla):

Érdemes elolvasni, amit oda írtam. Utána direkt több fideszes, fidelitas-os ismerős és nem ismerős megosztása alatt is direkt vitákba szálltam, akik valszeg megrendelésre osztották tovább azt, gondosan a FB-posztomban bemutatott üzenettel együtt, egyszerűen kiváncsi voltam, hogy 1) mennyire veszik ők maguk komolyan, 2) mennyire nem zavarja őket, hogy a – stílusosan szerző nélkül kitett – cikk egyszerűen hazudik, mégpedig marha egyszerűen, azzal, hogy elhallgatja, hogy a svéd törvényben van megadott határidő, mégis egyenlőségjelet tesz a magyar kormány puccstörvénye és e közé. Az e tárgyban szerzett tapasztalataimat majd később kifejtem részletesebben, már csak azért sem most, mert közben történt valami…

Mégpedig hogy egyszercsak, hoppá, megváltozott a mandineres cikk. Ha valaki most rákattint, már benne van a június 30-i határidő. Értem én, hogy túl gyorsan sikerült lebukni, de ilyet akkor sem illik. Hát drága propagandisták, ezt úgy hívják, hogy hamisítás, tudjátok, amit Schmitt meg Semjén a disszertációjával csinált, plusz Semjén még a lex CEU-val is. Látom, ez a sajátos “polgári” kultúra egyeseknél.

Plusz ilyen bénán csinálni, komolyan mondom, kapjatok már a fejetekhez. Nem mondta nektek senki, hogy a Google cache-ben megmarad az eredeti verzió? Nézzétek csak:

A posztot tegnap úgy fejeztem be, hogy a kormánypropaganda “Nem adhat mást, csak mi lényege…”, most azzal egészítem ki, hogy közben legalább szórakoztat is a bénaságával, csak éppen marha sok pénzünkbe kerül, és lassan marha unalmas is.

És arra is muszáj kitérni, hogy ez mennyire fontos eleme amúgy a Fidesz PR-kormányzásának. Erről hamarosan külön is fogok írni (némi szintéziseként az elmúlt években ebben általam leírtaknak), mert muszáj, de ez a példa nagyon fontos annak megértéséhez.

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjára

1944. április 16-án kezdték meg a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását, így 2001 óta e napot tekintjük a holokauszt magyarországi áldozatai emléknapjának.

Nem tudom, hogy egy olyan társadalmi sokkot, mint ez, mennyiben és hogyan sikerül, ha egyáltalán, valaha feldolgozni – de abban biztosak lehetünk, hogy a képmutatás és a hazudozás nem segít. Még akkor sem, ha az őszinteség egyesekben haragot kelt. Ennek fényében írtam még 2014-ben ezt az írást, amit mindenkinek figyelmébe ajánlok:

https://www.es.hu/cikk/2014-03-14/lattmann-tamas/egy-megszallas-tortenete-8211-vagy-a-tortenelem-megszallasa.html

A cikk közvetlenül utal arra, hogy a magyarországi “jobboldal” – bár nem tudom, hogy vajon ez-e a legjobb megjelölés, ezért is az idézőjel – hogyan próbálja folyamatosan a történelem hamisításával újraírni a saját vélt gyökereit, valamint az országéit – ám ami végül sokszor csak önigazolásként jelenik meg, így például az ország szervezett lerablásának igazolásaként. Ennek jogi csúcstermékeként az Alaptörvény szövegében foglalt egyes blődségek jelentek meg, amikre az írás is utal.

A cikk megjelenése óta elmúlt hat évben változott egy-két dolog. Ezek közül a legszomorúbb, hogy többen elkezdték magyarázni, hogy bizonyos dolgokat el lehet, sőt, el kell felejteni. Listák javasolgatását, cipőbe köpködést, hasonlókat. Nem, nem lehet. Nem szabad. Aki akkor ezt látta előnyösnek a maga számára, azzal nincs, nem lehet közösség, mert mi lesz, amikor majd megint ezt látja annak? Ahol nincs gátlás, azzal szemben nincs felejtés.

Reggeli pirkadat a Heti TV-n

Ma reggel ismét Breuer Péter vendége voltam a Heti TV-n, a mostani beszélgetés pedig kicsit talán a szokásosnál kevésbé volt szakmai. Arról beszélgettünk, hogy a koronavírus miatti karantén időszakából vajon mit tanulhatunk mindannyian, mi változik esetleg, különösen a jog világában?