Újabb arcra esések az Európai Bíróság előtt a migrációval kapcsolatos hazai jogalkotás miatt

Miközben mindenki a koronavírus-válságra figyel, azért ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy az élet nem állt meg, és a kormány migrációval kapcsolatos korábbi őrültségei sorban buknak el az európai bírói fórumok előtt. Ahogy azt már 2015-ben és 2016-ban is előre megmondtuk többen (lásd pl. itt és itt, illetve a honlapomon nemrég megnyitott, még mindig messze nem teljes tematikus gyűjteményt), ezek a megoldások nem állják majd ki az európai jogszerűség próbáját.

Nemrég, egy március 19-i ítéletében az Európai Unió Bírósága agyonvágta a kormány “Szerbia biztonságos tranzitország” című mondókáját (helyesen), egy másikban pedig azt mondta ki, hogy a magyar bíróság nyugodtan felülírhatja a menekültügyi hatóság jogellenes határozatát.

A mai napon pedig, egy másik ügyben főtanácsnoki állásfoglalás született arról, hogy egyrészt – újra – a magyar kormány által kitalált “biztonságos tranzitország” koncepció úgy kuka, ahogy van (helyesen), másrészt pedig – és ez jóval érdekesebb kérdés – úgy foglalt állást, hogy a tranzitzónába kényszerített eljárás fogva tartásnak minősül. Ez azért érdekes, mert még tavaly novemberben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága úgy találta, hogy a magyar tranzitzónás eljárás jogsértő ugyan (és kártérítést is megítélt az azt panaszolóknak), ám az nem minősül fogva tartásnak – amit a kormánypropaganda nem is győzött eléggé hangsúlyozni mindenfelé, a jogsértés tényét egyébként nem megemlítve. Jellemző, hogy Varga Judit mai Facebook-bejegyzésében is csak erre az egy elemre utal, érdemi válasz nélkül hagyva a lényegi, valódi kérdést, azaz a “biztonságos tranzitország” bukását.

A főtanácsnok állásfoglalása, mint a honlapom olvasói már nyilván jól tudják, nem kötelező a bíróság számára, de a menekültjoggal kapcsolatos kérdésekben született ítéletek idáig mindig megegyeztek azokkal. Pár hét múlva megtudjuk, de a jelen helyzetben nem tartom kizártnak, hogy a fogva tartás kérdése kivételt hoz majd. Azt érdemes rögzíteni, hogy a luxembourgi Európai Unió Bíróságát közvetlenül nem köti a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi ítélete, ahogy a főtanácsnok maga is utal rá, a luxembourgi fórum kialakíthat szigorúbb emberi jogi gyakorlatot, mint a strasbourgi – ami amúgy logikus is, hiszen nem lenne idegen az Európai Unió tagállamaitól, hogy az Európa Tanács más tagállamainál több emberi jogi korlátot vállalnak magukra, ahogy az pl. az EU Alapjogi Chartájából is látszik.

Ami pedig a magyar kormányt és a képviselőit illeti… Amikor már öt évvel ezelőtt is teljesen világossá tettük, hogy bukás lesz ezekből a jogalkotási megoldásokból, ennek ellenére átmentek, majd most jönnek a bukások, akkor azért felmerül az igazságügyminiszterek felelőssége. Trócsányi Lászlóról tudni lehetett, hogy ő az igazságügyminiszteri tevékenységét sokkal inkább ügyvédi tevékenységként látta: azaz úgy gondolta, hogy az a dolga, hogy a kormány álláspontjait jogilag megvédje. Ez az ő esetében annyiban érthető volt, hogy egy sikeres ügyvédi karrier után állt bele egy olyan kihívásba, amibe csak belebukni lehetett, és legalább megkérte az árát – az már személyes kellemetlenség, hogy végül nem kapta meg, nem lett uniós biztos. Számomra nem világos, hogy Varga Judit milyen szerepfelfogásban gondolkodik, de egyvalami biztos: egyelőre nagyon-nagyon gyenge “ügyvéd”.