Beszélgetés az EU-val kapcsolatos aktuális kérdésekről az olasz választások után

Ma reggel a Hit Rádión beszélgettünk hosszabban Kiszelly Zoltánnal az aktuális európai uniós kérdésekről, tekintettel az épp lezajlott, a populista politikai erők győzelmével véget ért olaszországi választásokra.

Tényleg megfenyegette Ursula von der Leyen előzetesen az olaszokat? Hoz majd komoly változásokat az olasz választási eredmény? Mit jelentenek az Európai Parlament állásfoglalásai a magyarországi jogállamisági kérdésekben? Ezeket és még számos más érdekes kérdést érintettünk.

Civil a pályán – aktuális kérdésekkel

Nemrég az ATV “Civil a pályán” című műsorában beszélgettünk aktuális kérdésekről.

Szóba került, hogy év végéig maradnak az ársapkák, az elszabadult infláció, a romló pénzügyi helyzet miatt felfüggesztett beruházások, valamint az EP újabb állásfoglalása az uniós alapértékek sérelméről.

A leginkább komoly téma véleményem szerint az volt, hogy a DK bejelentette Dobrev Klára árnyékkormányát. Ezen volt némi vita is, kíváncsian várom, hogy ez a kezdeményezés hová fog kifutni – érzésem szerint erről fogunk majd még sokat beszélni.

A Fidesz által fenntartott rendkívüli jogrendi állapotokról

Ma megjelent egy hosszabb interjúm a HírKlikk oldalán a címben jelzett témában – talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nem vagyok nagy támogatója ennek a kormányzati gyakorlatnak. Sőt, határozott álláspontom, hogy ez mind olyan példa nélkül álló, visszaélésszerű gyakorlatot képez, amit nem lehet megvédeni akkor, amikor épp a jogállamisági kritikákra kellene a kormánynak valamilyen megnyugtató válaszokat adnia.

Elolvasható itt: https://hirklikk.hu/kozelet/lattmann-tamas-a-veszelyhelyzetekkel-az-eu-ellenorzese-alol-akar-kibujni-a-fidesz/403683

A veszélyhelyzettel kapcsolatos korábbi írásaimat lásd: