Jogállamiság, lengyel Alkotmánybíróság és az EU…

Az elmúlt napokban volt néhány jelenésem a médiában a címben jelzett témákban… Mivel az elmúlt időszakban már-már lelkiismeret-furdalásom volt amiatt, hogy nem nagyon írtam ide (amiért mindenkitől elnézést kérek, de nagyon sűrű volt az életem mostanában), most muszáj összefoglalóan néhány sort.

Még péntek kora este a Klub Rádióban beszéltem a lengyel-uniós vitáról (korábban már kb. másfél hete is), majd ma reggel a Spirit FM-en (ehhez sajnos nincs hivatkozásom).

Majd ma délután végre hosszú idő után újra a Tilos Rádióban jártam, ahol a “Brüsszeli diktátum” című műsorban igen alaposan végigbeszéltük ezeket a témákat. Végre, több mint egy óra tiszta műsoridő, ez igen jól esett, be kell vallanom. Figyelmeztetés: az anyag igen informatív és tartalmas, viszont elég feszes – hosszában és mélységében is egy egyetemi tanórának megfelelő, viszont tényleg mindent érintettünk, ami releváns lehet.

Este pedig újra a Hír TV “Csörte” című vitaműsorában jártam, ahol ezúttal Cservák Csabával toltunk le egy kört a címben jelzett témában. A múltkori adáshoz hasonlóan most is meglepődtem kicsit a bemutatáskor elhangzott szövegen, többször próbáltam rákérdezni, hogy milyen nyílt levelet is írtam én Orbán Viktornak, de nem tudtam meg… Hát, ez van. Az adást itt lehet visszanézni:

Voltak benne maradandó pillanatok, itt most a 19:02-től induló részt ajánlanám mindenkinek, aki a hazai jogállamiság iránt érdeklődik: nem kell annál egyértelműbb bizonyíték annak hanyatlására, és az elvben független intézmények kamu jellegére, mint hogy azok vezetői taktikusan úgy mondanak le, hogy az egypárti kétharmad még kényelmesen gondoskodhasson a megfelelő elvtársakkal való pótlásukról, teljes értékű hivatali idővel nulláról kezdve a választásokat közvetlenül megelőzően. Ez nem csak annak a jele, hogy a Fidesz láthatóan aggódik a választások eredményétől, hanem annak is, hogy ezek a “független” intézmények “független” vezetői a saját hivatalukat is egyértelműen a kormánypárt politikai-hatalmi érdekeinek rendelik alá. Ez tipikus “smoking gun”, ennél egyértelműbb beismerés nem is kell, az ellenzék helyében én ezt tolnám a leginkább kifelé, hogy mindenki lássa…