Pénteken a nagy vihart kavart elnöki kegyelemről beszéltem a Klubrádión. Nem ez az első alkalom, tavaly decemberben még a Blikk is megkeresett a témában, amikor még csak Budaházy György bűntársai kaptak kegyelmet Novák Katalintól. Fontos rögzíteni, hogy ezekben az esetekben csak a kegyelemről, annak jogi természetéről és az azzal kapcsolatos kérdésekről beszéltünk, Budaházyék cselekményeiről nem volt szó, így természetesen magáról az érintett büntető eljárásról is csak az alkalmazott kegyelem kontextusában.
Az elnöki kegyelem intézményéről elég régóta ismert az álláspontom, ami itt lényeges, hogy az nem a jog- vagy az eljárásrend rendszerszintű hibáinak orvoslásának eszköze (ha valakit érdekel az itt is, és a klubrádiós interjúban általam is felhozott Agrobank-ügy, arról itt lehet bővebben olvasni). Ennek megfelelően azt indokolni sem kell, hogy időnként mégis megteszik, az csak egyfajta politikai megfelelési kényszer hatására szokott megtörténni, jellemzően a kegyelmi döntéseket nem is szokták érdemben megindokolni azokban az esetekben, amikor azoknak nincs politikai hatása, mert mondjuk teljesen ismeretlen az elítélt – magyarul az esetek döntő többségében.
Még annyit fűznék hozzá a témához – a kegyelem jogintézményének értelmezésén túlmutatóan – hogy szerintem masszívan téves az a sokak által képviselt elképzelés, hogy Budaházy azért “kell” a Fidesznek, hogy a “csőcseléket utcára vigye”, ha kell. Egyrészt azt a börtönből talán még hatékonyabban is lehet, másrészt pedig ha kell, a csőcselék csődül magától is, 2002-ben és 2006-ban is ment, nem kellett hozzá Budaházy. Sokkal inkább arról van szó, hogy a Fidesz és csahosai valóságot akarnak konstruálni a 2006-os balhékkal kapcsolatos folyamatos hazugságaikból, ahhoz meg kellenek az ilyen konstruált “hősök”, és Novák Katalin jó pártkatonaként ennek megfelelően is alkalmazza az egyébként másra való köztársasági elnöki jogosítványokat.
Nagyot ment a magyar médiában és a közbeszédben az a kérdés, hogy vajon megengedheti-e magának egy bíró, vagy egy nagykövet, hogy beszélgessen egymással. Sokan elmondták ezzel kapcsolatban az álláspontjukat, Breuer Péter kíváncsi volt az enyémre, némileg meg is lepődött rajta.
A beszélgetés során szóba került a jogi felkészítés, valamint az igazságszolgáltatás helyzete is (a Budaházy-ügy kapcsán), amivel kapcsolatban – nem meglepő módon, szokásaimnak megfelelően – szintén elég kritikus álláspontot fogalmaztam meg.
Sajnos a kép minősége távol áll a tökéletestől, a brüsszeli Skype-kapcsolat és a telefonom videominősége minden jel szerint hagy némi kívánnivalókat maga után.
Ma került adásba a Klubrádión a “Realitás – Politikai útkeresés” című új műsor Rózsa Péter szerkesztésében. Megtisztelő, hogy az első adás vendége lehettem, ráadásul Kadlót Erzsébet társaságában.
A műsor alapvetően azt célozza, hogy adott szakmai kérdéseket inkább szakmai, nem pedig politikai prizmán keresztül beszéljünk át. A mai adás témája néhány konkrét példán átvilágítva a jogalkotás kérdései voltak, büntetőjog, bűnözéskontroll stb.
Ennek az eljárásnak is vége van: az Európai Unió Bírósága hosszas eljárás után meghozta ítéletét, amiben a magyar/lengyel keresetekben foglaltakat elutasítva érvényben tartotta a rendeletet, ami 2018-as Bizottság általi előterjesztése után végre működésbe tud lendülni, aminek célja, hogy az Unió szükség esetén különböző pénzügyi intézkedésekkel tudjon fellépni az uniós pénzekkel való visszaélés eseteivel szemben.
Apró, kapcsolódó személyes élmény, hogy jóbaráti társaságban személyesen is jelen voltam az ítélethirdetésen, aznap hajnalban kocsiba ültünk Brüsszelben, és két és fél órás vezetés után érkeztünk a Bíróság luxembourgi épületéhez.
A Bíróság nay tárgyalóterme, az ítéletet most nem itt hirdették ki…
Volt egy kis időnk körbesétálni a COVID miatt éppen eléggé kiürült épületben, némi meglepetésemre az ítélethirdetés sem vonzott nagyobb tömegeket, rajtunk kívül egy magyarul beszélő idős házaspárral találkoztunk, valamint két lengyel forgatócsoporttal. Később még páran csatlakoztak, de az ítélethirdetés kezdetére sem gyűltünk össze tíznél többen a teremben.
Talán annyi volt meglepő, hogy az ítéletet magát (egészen pontosan a rendelkező részt) nem franciául vagy angolul, hanem magyarul illetve lengyelül olvasták fel, előbbit az elnök, utóbbit a lengyel bíró. Lehet élcelődni a magyar nyelvű felolvasás minőségén (ami szerintem sem feltétlenül volt jó ötlet), de van ennek egy szomorú olvasata. A lengyel bíró bevállalta, hogy felolvassa lengyelül, valamiért a magyar nem, így a feladat az elnökre hárult. Vajon miért nem akarta bevállalni a nagyon-nagyon finoman megfogalmazva, ellenzékiséggel egyáltalán nem megvádolható magyar bíró (Orbánék jelöltje volt anno) ezt? Tippem az, hogy jó eséllyel még ő sem akarta, hogy a Megafon Központ trágyaalapjaként működő Alapjogokért Központ csahos kutyái megugassák, mint ahogy tették azt más, tisztességes bírókkal is már, akik közül volt, akinek ez a karrierjébe is került. (Erre a témára amúgy a későbbiekben majd még külön is visszatérünk…)
Az ítélet kihirdetése után kocsiba ültünk, én menet közben adtam egy interjút a témában a Forbes magazinnak, majd később, már Maastrichtból az ATV Híradójának:
Majd délután beszéltem a dologról Lampé Ágnessel a Fórum műsorában, tegnap reggel a Klubrádiónak (itt azért más téma is előkerült), ma reggel pedig a Spirit FM-nek adtam interjút:
Magára az ítéletre, a benne foglalt érvekre a későbbiekben még valamilyen formában biztosan vissza fogunk térni, ahogy elmondtam majdnem mindenhol, nyomokban sem tartalmaznak igazságot a Varga Judit és az egyéb kormányzati megmondók által tett nyilatkozatok, és bizony az ítéletben vannak olyan megállapítások, amik nagyon szépen rakják rendben a valósággal gyakran köszönő viszonyban sem álló kormányzati kijelentéseket.
A témában korábban itt írt bejegyzéseim, ha valaki vissza akar olvasni:
Az elmúlt napokban volt néhány jelenésem a médiában a címben jelzett témákban… Mivel az elmúlt időszakban már-már lelkiismeret-furdalásom volt amiatt, hogy nem nagyon írtam ide (amiért mindenkitől elnézést kérek, de nagyon sűrű volt az életem mostanában), most muszáj összefoglalóan néhány sort.
Majd ma délután végre hosszú idő után újra a Tilos Rádióban jártam, ahol a “Brüsszeli diktátum” című műsorban igen alaposan végigbeszéltük ezeket a témákat. Végre, több mint egy óra tiszta műsoridő, ez igen jól esett, be kell vallanom. Figyelmeztetés: az anyag igen informatív és tartalmas, viszont elég feszes – hosszában és mélységében is egy egyetemi tanórának megfelelő, viszont tényleg mindent érintettünk, ami releváns lehet.
Este pedig újra a Hír TV “Csörte” című vitaműsorában jártam, ahol ezúttal Cservák Csabával toltunk le egy kört a címben jelzett témában. A múltkori adáshoz hasonlóan most is meglepődtem kicsit a bemutatáskor elhangzott szövegen, többször próbáltam rákérdezni, hogy milyen nyílt levelet is írtam én Orbán Viktornak, de nem tudtam meg… Hát, ez van. Az adást itt lehet visszanézni:
Voltak benne maradandó pillanatok, itt most a 19:02-től induló részt ajánlanám mindenkinek, aki a hazai jogállamiság iránt érdeklődik: nem kell annál egyértelműbb bizonyíték annak hanyatlására, és az elvben független intézmények kamu jellegére, mint hogy azok vezetői taktikusan úgy mondanak le, hogy az egypárti kétharmad még kényelmesen gondoskodhasson a megfelelő elvtársakkal való pótlásukról, teljes értékű hivatali idővel nulláról kezdve a választásokat közvetlenül megelőzően. Ez nem csak annak a jele, hogy a Fidesz láthatóan aggódik a választások eredményétől, hanem annak is, hogy ezek a “független” intézmények “független” vezetői a saját hivatalukat is egyértelműen a kormánypárt politikai-hatalmi érdekeinek rendelik alá. Ez tipikus “smoking gun”, ennél egyértelműbb beismerés nem is kell, az ellenzék helyében én ezt tolnám a leginkább kifelé, hogy mindenki lássa…
Nemrég jelent meg a hír, hogy a 2006-os rendőri erőszak áldozatainak újabb kártérítést fizetne ki a kormány, és természetesen Varga Judit azonnal le is fordította azt a fideszesek által értett nyelvre.
Azon túl, hogy érdekes módon a Fidesz jó ideje megint előveszi ezt a politikai kártyát, jogászként az ember ilyenkor csak elkezd azon gondolkodni, hogy ez most mégis hogyan fog történni, másfél évtizeddel az események után, különösen, hogy összes tudomásom szerint az akkor a panaszosokat képviselő ügyvédek minden kártérítési ügyben megállapodtak a rendőrséggel, legkésőbb a hatóság ellen indított perek bírósági szakaszában. Ráadásul nagyon furcsa dolgok jelentek meg a témával kapcsolatos kormányzati kommunikációban (862 EUR fejenként? Miért pont annyi? Honnan jön ez?), amire csak “szagot fog” az ember, hogy itt valami már megint nem stimmel.
A megszokott politikai rizsát engedjük el, nem érdemel különösebb figyelmet. Maradjunk a jognál, és a tényeknél. Nézzük meg a Közlönyt, amiben megjelent a témában releváns kormányhatározat. Már itt kezdődnek az izgalmak, az ugyanis hivatkozik egy strasbourgi perre, nevezetesen az “az Emberi Jogok Európai Bíróságának 20424/10. számú, a G. A. és társai kontra Magyarország ügy”-re és azt az állítást teszi, hogy annak alapján vannak megalapozott, de “eljárásjogi okból ki nem fizetett kártérítési igények”, amiket most már nagyon rendezni kéne. Ezen a ponton az izgalmak fokozódnak, ugyanis eddig nem tudtam róla, hogy a strasbourgi bíróság valaha ilyen igényeket állapított volna meg. Nem azért, mert nem lehetett volna ilyeneket érdemben megállapítani, hanem pont azért, amit fentebb írtam, mert az ilyen igények mind rendeződtek itthon, legkésőbb a rendőrség ellen indított perek során, megállapodással. És az ilyen megállapodás logikus következménye, hogy a panasz nem tud kimenni Strasbourgba, az Emberi Jogok Európai Bírósága nem hozhat ítéletet az ügyben.
Erről tavaly novemberben az ATV Csatt című, akkor éppen borzalmasan sikerült műsorában szívesen beszéltem volna bővebben is, el is kezdtem, de miután Deutsch Tamás szétüvöltözte az egészet, konkrétan két mondatot alig sikerült összeraknom (kétségbeesett kísérleteim megtekinthetők 15:38-17:11 között). A lényeg, hogy a 2010-2014 között jobbikos parlamenti képviselő Gaudi-Nagy Tamás vezette Nemzeti Jogvédő Szolgálat néven futó jobbikos-fideszes ügyvédmaffia minden lehetséges panaszt megkísérelt megállapodással, pénzügyi kártérítésekkel rövidre zárni. Ebben többnyire sikeres is volt, nagyon sok ügyben a kialakult helyzetben politikai okokból megbénult rendőrség egyszerűbbnek látta azt. Miért a megállapodások erőltetése? Mert az ügyvédek azt látták a korábban Grespik László által Strasbourgig elvitt Bukta-ügyből (amiben érdemben amúgy teljesen igaza volt), hogy a strasbourgi pereskedés nem kifejezetten rentábilis, a megítélt 2000 EUR összegű perköltség nem áll arányban a befektetett munkával, sokkal egyszerűbb a “strasbourgi fenyegetéssel” megállapodásra jutni a rendőrséggel. Akárhogyan is, a lényeg, hogy végül nem is mentek ki az ügyek Strasbourgba, ezért volt számomra különösen meglepő, amit most a Közlönyben olvastam.
Szóval lelkesen rákerestem az kormányhatározat által felhívott “20424/10. számú, a G. A. és társai kontra Magyarország ügy”-re, de bánatos és zavarodott lettem, mert nem találtam ilyet a bíróság ítéletei között. Nem adtam fel, és végül sikerült zöldágra vergődni a dologgal, azonos ügyszámon van egy “L.G. és társai kontra Magyarország” ügyben hozott végzés, itt meg lehet nézni. Hogy hogy lett az L.G.-ből G.A. a kormányhatározatban, azt inkább nem akarom tudni, G.A. a panaszosok listájában sem szerepel sehol, de ezt tudjuk be a kormányhatározat szövegezőjének “igényes” munkájának, láttunk már ilyet, na. Hogy miért fontos, hogy ez egy végzés, nem pedig ítélet? Nagyon egyszerű, a strasbourgi bíróság, mint minden más bírói fórum, elmarasztalni ítéletben szokott, nem végzésben, szóval akkor nagy újdonság itt sem lesz.
Ami végzésből kiderül (a többi dokumentum nem elérhető nyilvánosan), hogy 2010 márciusában, azaz érdekes módon az Orbán-kormány hivatalba lépését közvetlenül megelőzően a fent említett Grespik László egy nagyobb csoportba foglalt panaszos ügyét mégis kivitte Strasbourgba, majd 2016 végi halála után ezt átvette Gaudi-Nagy Tamás. A végzésből nem állapítható meg, hogy ezek az ügyek korábban megjárták-e már a magyar bíróságokat. Az viszont igen, hogy a kormány érdemben nem védekezett a panaszokkal szemben (szép is lett volna, ha az Orbán-kormány elkezdi védeni a Gyurcsány-kormány 2006-os cselekményeit), illetve úgy tűnik, hogy azt sem tette szóvá, hogy jó eséllyel a követelések már nem is előterjeszthetők, hiszen az arra nyitva álló fél éves időtartam már eltelt. Ellenben mi történt? Igen, kitalálták. 2018 májusában végül megállapodás született, miután a bíróság 2017-ben (sic!) felhívta a kormányt, hogy ugyan már legyen oly jó állást foglalni ezekben a nem lényegtelen kérdésekben. A megállapodás szerint a kormány fejenként 862 euró értékben ad kárpótlást a képviselteknek. Szóval innen a szám. Tehát a bíróság nem vizsgálta érdemben a panaszokat, nem állapított meg semmit, egyszerűen végzésével jóváhagyta a jobbikos-fideszes ügyvédek és a Fidesz-kormány megállapodását. Amivel összességében nem lenne baj, de ezt azért csak nem kéne másnak beállítani, mint ami.
A Gaudi-Nagy által képviselt, 862 euróban részesült személyek kezdőneveit a végzéshez csatolt “A” lista tartalmazza. A Varga Judit által is felhívott “53 áldozat” azokat takarja, akik a végzés “B” listáján szerepelnek, akik Grespik László halála után, ahogy a bíróság végzéséből kiolvasható, egyszerűen eltűntek a bíróság elől. Azóta egyáltalán nem jelentkeztek, nem csatoltak újabb meghatalmazást Gaudi-Nagy Tamásnak vagy másik ügyvédnek, sőt, még Gaudi-Nagy sem találta meg őket sem Grespik nyilvántartása, sem pedig a hivatalos népességnyilvántartó alapján.
Ebből az következik, hogy ezeknek a (kérdéses, hogy egyáltalán létező) embereknek semmilyen kártérítés nem jár. Ezt maga a Bíróság mondta ki a végzésben, hozzátéve, hogy “semmilyen, az Egyezmény szerinti emberi jogi körülmény nem indokolja a panasz további vizsgálatát”:
The Court therefore concludes that they may be regarded as no longer wishing to pursue the application (Article 37 § 1 (a) of the Convention). Furthermore, in accordance with Article 37 § 1 in fine, the Court finds no special circumstances regarding respect for human rights as defined in the Convention and the Protocols thereto which require the continued examination of the application.
Na, ezért lett törölve az eljárás, végzéssel, ahelyett, hogy érdemi ítéletet hozott volna benne, az érdemi ítélet pedig igen jó eséllyel elutasítás lett volna. És most ebből az “ügyből” bábozna el a kormány valami komoly drámát.
Ahogy Varga Judit fogalmazott: “Nem felejtünk!” Én is csak remélni tudom, hogy nem felejtjük el, kik szórták ki az adófizetői pénzeket propagandára és hazugságokra. A jelen esetben 120*862 + 53*862 eurót, azaz valamivel több, mint 51 millió forintot.
Péntek reggel az ATV Start c. műsorában beszélgettünk egy kicsit az Európai Ügyészségről annak örömére, hogy június 1-el megkezdi működését a szervezet:
Az ATV oldalán található összefoglaló elérhető itt.
Persze sokkal több mindent is el lehet még mondani, akit jobban érdekel a téma, annak javaslom ezt a kb. három éves videót, amit akkor csináltam, amikor Hadházy Ákos egy aláírásgyűjtést szervezett a szervezethez való csatlakozást elősegítendő:
A Magyar Narancs hasábjain megjelent egy írás “Törvény vagy vélemény” címmel, amihez az én gondolataimat is megkérdezte a szerző. A téma az igazságszolgáltatás működése és a közvélemény arra gyakorolt esetleges hatásai.
Lattmann Tamás honlapja 