Kategória: Európai Unió Tanácsa

A mindig kiváló Eurológus adott róla hírt ma, hogy az Európai Parlament (EP) arról készül szavazni, hogy beperelje az Európai Bizottságot (EB), amiért az nem alkalmazza az új jogállamisági mechanizmust. Nézzünk egy kicsit a hír mögé! Lehetséges ez? Mi az értelme? Mi lehet belőle?

Először is szögezzük le: igen, ez lehetséges. Az Európai Unió Bírósága előtt van lehetőség ún. mulasztási kereset benyújtására az uniós intézményekkel szemben, így az EP is kezdeményezhet ilyen eljárást a Bizottsággal szemben. Egy ilyen eljárás eredményeképpen a bíróság megállapítja az intézmény által elkövetett mulasztást, és ilyenkor az általa elmarasztalt intézmény köteles megtenni az ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.

A jelen esetben ez azt jelentené, hogy a Bizottság köteles lenne a Tanácshoz fordulni, és javasolni, hogy az indítsa meg az eljárást Lengyelországgal és Magyarországgal szemben, aminek eredményeképpen lehetőség nyílik arra, hogy vágják meg vagy fagyasszák be az uniós költségvetésből járó forrásokat. A Tanácsnak ezt követően egy hónap áll rendelkezésére, hogy minősített többségi szavazással (ami a tagállamok leglább 55 százalékának a szavazatát jelenti, úgy, hogy a szavazatok az Unió lakosságának 65 százalékát is képviseljék) döntsön a javasolt intézkedésekről.

Elsőre ez jó ötletnek tűnik, ahogy általában beszélünk erről már régóta, hogy igenis, anyagi oldalon fájjon az érintett tagállami kormányoknak, amit a jogállamiság tekintetében művelnek. Ez, az idei év elején megszületett jogállamisági eljárás pedig ugyan jóval gyengébb lett, mint az eredetileg tervezett, még 2018-ban előterjesztett verzió, mégis több mint a semmi. Mindennek ellenére, itt most ambivalens érzéseim vannak, hogy ez jó ötlet-e az EP részéről, mind jogi, mind politikai szempontok alapján.

Mi a jogi probléma? Elsősorban az, hogy mulasztási kereset olyan esetben nyújtható be, ha egy intézmény valamit köteles megtenni, és e kötelességét szegi meg. A Bizottságnak pedig a jogállamisági rendelet alapján mérlegelési joga van, hiszen úgy fogalmaz a rendelet, hogy “Amennyiben a Bizottság megállapítja”, illetve “Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg”, szóval érzésem szerint nagy gondban lesz az EP, ha a Bizottság kötelezettségszegésére hivatkozik, hiszen az bármikor előadhatja, hogy azonnal megindítja majd, ha már úgy ítéli meg, hogy indokolt. Szemben az egyes európai parlamenti képviselők által hangoztatottakkal, a Bizottságnak valóban meg kell győzödnie arról, amit például ezek a képviselők is (nem minden politikai érdektől mentesen) állítanak. Ezért is mondja a Bizottság lényegében, hogy gyűjtik az adatokat már most is, hiába a politikai alku az Európai Tanácsban arról, hogy annak megindításával megvárják az Európai Bíróság ítéletét abban a másik bírói eljárásban, amit magának ennek a jogállamisági eljárásnak az érvényességével kapcsolatban indított a magyar és a lengyel kormány (lengyel-magyar semmisségi per). Ezzel kapcsolatban pedig már látszik, hogy nem lesz olyan gyorsan eredménye, mint egyesek remélték és nagy hangon mondogatták is (volt itt szó optimista fél évről is, ehhez képest fél év volt csak arról dönteni, hogy sürgősséggel tárgyalják), szóval az EP soraiban nyilván egyfajta sürgető érzés alakult ki. Teljesen nyilvánvaló volt decemberben, hogy Orbán időt akart nyerni, és azzal az alkuval sikerült is neki, nem akart a 2022-es választások előtt ezzel foglalkozni, pontosabban azt nem akarta, hogy ez téma legyen a kampányidőszakban. Szóval minden esély megvan rá, hogy a Bizottság fenti érvelését a Bíróság csont nélkül elfogadja, megállapítja, hogy a Bizottság nem “köteles” megindítani az eljárást, és vége is a pernek.

(Az egy érdekes kérdés, hogy ha a Bizottság ezzel szemben arra a politikai alkura hivatkozik, hogy megígérték, hogy megvárják a bírósági döntést, akkor bizony lábon lőhetik magukat, de megnyugodhatunk: a Bizottság jogászai nem fognak ilyen hibát elkövetni.)

Ez átvezet minket a politikai problémához. Teljesen érthető, hogy az EP szeretné felgyorsítani, a magyar ellenzéki képviselők pedig optimális esetben még a hazai választási kampány kezdete előtt, vagy azzal egyidejűleg ezt a témát fókuszba helyezni. Ez magyarázza az ő cselekvésüket, és hogy támogatják a Bizottság elleni perindítást. Ennek természetes kommunikációs kelléke, hogy a Bizottságot is Orbán szövetségesévé festik, ugyanakkor ez egy igen leegyszerűsítő álláspont. És amire sokszor szoktam utalni, itt most hatványozottan érvényes: a magyar belpolitika nem döntő szempont az európai politikában. Egy, az EP által megindított per esetében a Bizottság nem Orbán Viktor vagy a magyar ellenzék érdekeit fogja figyelembe venni, ahogy a mostani magatartását sem ezek határozzák meg.

Miért nem indította meg a Bizottság az eljárást eddig? A fentebb már leírt jogi ok mellett van egy sokkal nyilvánvalóbb, egyszerűbb politikai ok: azért nem, mert az volt az alku a tagállamokkal, hogy nem fogja. Ennyi. Szemben a magyar belpolitikával, az uniós politikában a megkötött alku számít. Nem azért, mert az európai politika szebb, tisztességesebb vagy jobb lenne, hanem azért, mert a rendszer így működik, megegyezésekkel, és ha valaki elkezdi felrugdosni azokat, maga a rendszer dől be a végén, válik működésképtelenné – amit senki nem akar. Nyilván ez teljesen értelmezhetetlen olyasvalaki számára, aki nem ismeri mélyen az európai politikát, az uniós intézmények működését, különösen ha az illető a magyar belpolitikában “edződött”, ahol ennek gyökeres ellentéte az alapnorma (olyan is). A témában most aktívkodó EP-képviselők jó eséllyel nem gondolják végig, hogy mibe próbálják belehajszolni a Bizottságot: ha az most hirtelen megindítja a jogállamisági eljárást, a Tanácshoz kell fordulnia, ahol azok a tagállami miniszterek ülnek, amelyeknek vezetői decemberben megállapodtak, hogy nem foglalkoznak ezzel, amíg a bíróság állást nem foglal. A következtetések levonását ráhagyom mindenkire, maradjunk annyiban, hogy a Bizottság nem véletlenül szeretné elkerülni ezt a helyzetet, ki tudja, hogy a tagállami kormányok hogyan reagálnak egy ilyenre. És a Bizottságban azt is végiggondolják, hogy ha nem tartják be az alkut, Orbán és az illiberális cimborái azonnal újabb pert indítanak a Bizottság erről való döntésének semmissége kimondása érdekében, valami olyasmi kiszeramérabávatag pszeudo-jogi érveléssel, hogy “a Bizottság megsértette az alapító szerződéseket azzal, hogy megszegte a szuverén állami vezetők szuverén megállapodását”, aztán lehet várni arra is, amíg Luxembourgban megtalálják a finom nyelvezetet, amivel megint hazaküldhetik őket – de addig is a téma ott fog pörögni az asztalon az orbáni narratíva mentén, ami senkinek nem jó.

És hát azért van itt egy “biztonsági” elem azért. Mégpedig az, hogy a Bizottság fenti, a tagállami kormányokkal kapcsolatos aggodalma jó eséllyel elméleti marad, mivel a gyakorlatban ez a helyzet nem fog előállni az EP által indított per sikeressége esetében sem. Hiszen mire abban megszületne az őt elmarasztaló ítélet, addigra már kipörög a lengyel-magyar semmisségi per is, és a Bizottság végre politikai értelemben büntetlenül is megindíthatja a jogállamisági eljárás(oka)t – amivel persze az EP által most indítandó per maga is okafogyottá válik.

Szóval az Európai Parlament részéről ez a lépés semmilyen konkrét eredménnyel nem kecsegtet, politikai kommunikációs célokat viszont remekül szolgál. Tudja ezt jól persze mindenki, szóval arra nem érdemes számítani, hogy érdemben bármi is megváltozik majd tőle.