Civil a pályán – aktuális kérdésekkel

Nemrég az ATV “Civil a pályán” című műsorában beszélgettünk aktuális kérdésekről.

Szóba került, hogy év végéig maradnak az ársapkák, az elszabadult infláció, a romló pénzügyi helyzet miatt felfüggesztett beruházások, valamint az EP újabb állásfoglalása az uniós alapértékek sérelméről.

A leginkább komoly téma véleményem szerint az volt, hogy a DK bejelentette Dobrev Klára árnyékkormányát. Ezen volt némi vita is, kíváncsian várom, hogy ez a kezdeményezés hová fog kifutni – érzésem szerint erről fogunk majd még sokat beszélni.

Az olajembargó és/vagy uniós büntetővám kérdéséről

Tegnapelőtt késő este érkeztem haza a prágai, majd a bécsi egyetemi dolgaimból, majd másnap reggel megkeresett az ATV Híradója, hogy tudunk-e beszélni a Spiegel által belebegtetett uniós büntetővám lehetőségéről. Ennek az lenne a lényege, hogy az elfogadott uniós kompromiusszum alapján Magyarországgal együtt néhány tagállam továbbra is importálhatna orosz kőolajat és kőolajtermékeket vezetékeken keresztül, de e mellett az EU alkalmazna egy olyan büntető vámot, ami lényegében azt piaci alapon tenné értelmetlenné – és amit a magyar kormány nem tud megvétózni.

Ez nem vadonatúj ötlet, csak érdekességképpen, már én magam is utaltam ennek létezésére egy május 26-i, brüsszeli tartózkodásom okán Skype-on keresztüli interjúmban, ahol az akkor még folyamatban lévő vita kapcsán merült fel az a kérdés, hogy meg lehet-e kerülni a magyar kormány vétójogát. Ekkor említettem, hogy van ilyen elképzelés is, de…

És akkor most érdemes visszatérni a “de” részre, ami akkor idő- és relevancia vélt hiányában nem akartam kifejteni. Most sem érzem egy ilyen büntetővám bevezetését feltétlenül reálisnak, de mivel egyre erősödnek a körülötte szerveződő hangok, érdemes annak lehetőséges következményeit is körüljárni, és erre törekedtem a tegnapi interúban is (nem a leginkább kipihent, és egészségügyileg sem teljesen tökéletes állapotomban):

Amit érdemes erről kicsit bővebben tudni: az uniós jogalkotás soha nem a levegőben lóg. Mindenhez megfelelő jogalap, majd az annak megfelelő eljárás alkalmazása szükséges.

Az Oroszország elleni uniós szankciók tekintetében azért van minden tagállamnak vétójoga, mert ez a kérdés nem tartozik az uniós hatáskörök közé. Azokban, amelyek viszont igen, az uniós döntéshozatal és jogalkotás során nincs vétójog, ott a Tanácsban minősített többséggel hozhatnak döntést a tagállamok, az alapító szerződések rendszerében pedig két ilyen terület van, ami most releváns lehet: a közös kereskedelempolitika és az energiapolitika. Ugyanakkor mind a kettő esetében érdemes lehet előre rögzíteni, hogy a helyzet nem olyan egyszerű, mint amennyire a kormánnyal nem szimpatizálók közül sokan láttatni szeretnék.

Az Európai Bíróság gyakorlata szerint problémásnak látszik, ha az EU szankciós politikát próbál kereskedelempolitikává csomagolni – ez a bíróság szemében kb. ugyanúgy átlátszó, mint ahogy a kormány a magyar rendszámnak biztosított hatósági áras benzint próbálja szociális intézkedésnek eladni. Az energiapolitika területén pedig maga az alapító szerződési szöveg rögzíti az uniós energiapolitika céljait, és mivel azok között a behozatal szabályozása nem szerepel, sőt, az kifejezetten rögzíti a “a tagállamok jogát az energiaforrások kiaknázására vonatkozó feltételek meghatározására” és kimondja, hogy az e fejezet alapján elfogadott intézkedések “nem befolyásolhatják a tagállamok különböző energiaforrások közötti választását és energiaellátásuk általános szerkezetét”, kérdéses, hogy e tekintetben ez a rész egyáltalán felhívható-e.

A lényeg, hogy bármelyik alapon születik uniós jogszabály, mind a két esetben megkerülhető egy orbáni vétó, de mind a két esetben számítani kell arra, hogy a magyar kormány az EU Bíróságához fordul az elfogadott uniós döntéssel szemben, és jó esélye van, hogy nyerjen. Számomra nagyon kérdéses, hogy az Európai Bizottság vállal-e ilyen kockázatot, valamennyire ismerve annak gyakorlatát. Ennek megfelelően én úgy gondolom, hogy nem lesz ilyen – nem biztosan állítom, csak úgy gondolom.

Össz-európai szempontból az Európai Bizottságnak ugyanis nem Orbán Viktor fegyelmezése a fő ambíciója, és a számára nyújtott engedmények össz-európai szempontból még mindig nem annyira jelentősek, hogy azok össz-európai célokat veszélyeztessenek. Az pedig pláne nem zavarja a Bizottságot, hogy közben Magyarországon ő folyamatosan az állandó győztesnek, Európa új és valódi vezetőjének adja el magát, mindezek a dolgok a határainktól nyugatra tényleg csak azokat a politikusokat érdeklik, akik ezt otthon a saját politikai érdekeikre tudják fordítani, jelesül örülnek neki, hogy van kire mutogatni elrettentő példaként, valamint a saját választóik ijesztgetése céljából.

Az Oroszország elleni szankciók egyes kérdéseiről

Az orosz agresszió eredményeképpen, annak kezdetétől egyre élesebben kerül elő az alkalmazható szankciók kérdése. Több helyen, többször nyilatkoztam erről a válság kezdete óta, így például itt:

Felmerült az is, hogy az Európai Unió intézményei között mi a szerepe az Európai Parlamentnek, hiszen az feltűnő politikai aktivitást mutat. Erről összefoglalóan már itt is beszéltünk, a lényeg az, hogy miután az Európai Uniónak nincs általános külpolitikai hatásköre, csak akkor tud egységes álláspontot képviselni és intézkedéseket – akár szankciós intézkedéseket – elfogadni, ha azokban teljes tagállami konszenzus van. (Itt beszéltünk a konfliktus során elkövetett jogsértésekért való felelősség kérdéseiről is):

Tegnap este az ATV “Egyenes beszéd” című műsorában beszéltünk ezekről, illetve ma az ATV Híradóban kifejezetten a gázszállításokkal kapcsolatos magyar kormányzati álláspontról.

Amit látni kell: a politikai helyzet romlásával, azaz a konfliktus eszkalációjával a magyar kormány is egyre nehezebb helyzetbe kerül. Lényegében az egyetlen külpolitikai “eredmény”, amit Orbán mutogathat az elmúlt években, azok az oroszokkal kötött hosszútávű gázszállítási szerződések, amiknek köszönhetően nálunk rezsicsökkentés van, Nyugaton meg megfagynak két nemváltás között – legalábbis szerinte és a kormánypropaganda szerint. (Persze aki ezt elhiszi, annak már úgyis mindegy.)

Ez nem más, mint az általam is már sokszor korábban megénekelt “PR-kormányzás”, annak a legrosszabb formában, ráadásul most előállt az a helyzet, hogy ha uniós döntés születik a gázimport leállításáról, akkor hirtelen még ez a PR-termék is eltűnik, és tényleg semmit nem lehet mondani még azoknak sem, akik ezt a semmit idáig elhitték.

Ezért van ez az eltökélt ellenállás már az ötlettel szemben is, ám kérdéses, hogy ez meddig tart ki, ahogy az is, hogy mikor jön el egyfajta töréspont a kérdésben. Azt ugyanis látni kell, hogy akármennyire is PR, amikor az EU, pontosabban az uniós tagállamok eljutnak oda, hogy erről gondolkodnak, akkor ez a kérdés már tényleg a szankciós politikáknak és eszközöknek az a szintje, ahol már magának a büntetőnek is fáj a büntetés – nem véletlen, hogy a tagállamok sem erőltették eddig ezt a kérdést ennyire. De nem mernék fogadni arra, hogy lesz, vagy nem lesz továbblépés innen… És akkor a magyar kormány bizony szorult helyzetbe kerül.

Az új “jogállamisági” eszközről az Európai Bíróság főtanácsnokának állásfoglalása után

Az elmúlt napokban felgyorsulni látszottak az események az uniós új jogállamisági eszköz körül, miután a lengyel-magyar kormányzatok által indított semmisségi eljárásban a bíróság közzétette a főtanácsnok állásfoglalását. Ez lényegében semmilyen meglepetést nem okozott, a tagállami kormányzati érvek mindegyikét lényegében alaptalannak minősítette.

Ezeket érthetően összefoglalta ez a cikk, így itt most nem térnék ki rájuk részletesen. Ugyanakkor itt szükséges újra felhívni rá a figyelmet, hogy az új mechanizmus csupán nemhivatalosan “jogállamisági”, valójában az uniós költségvetés, tehát az uniós közpénzek védelme tekintetében alkalmazható ellenőrző-szanckionáló eszköz, ahogy már a témában a tervezet első verzióját 2019 márciusában körbe járó rövidebb tanulmányom címében is egyértelműen jeleztem (“Better protection of the rule of law – or of European taxpayers’ money“) – ez amiatt volt szükséges, hogy egyértelmű legyen az eljárás kapcsolódása az uniós hatáskörökhöz, valamint hogy egyértelműen elválasztható legyen a jogállamiság és más európai alapértékek védelmére rendelt, hatékonytalansága miatt sokat kritizált 7. cikk szerinti eljárástól. (A Klub Rádió március 3-i, Eurozóna című adásában beszéltünk erről a különbségről egy kicsit, illetve még 2013-ban jelent meg egy fejezetem erről Magyar Bálint első magyar polip-könyvében, ahol azt jártam körbe, hogy pl. a 7. cikk szerinti eljárás miért hatékonytalan.)

Amennyiben a bíróság a főtanácsnokkal azonos következtetésre jut (márpedig az esetek nagyon nagy többségében ez történik), az azt jelenti, hogy a tavaly elfogadott, és 2021. január 1-én hatályba lépett rendeletet a bíróság nem semmisíti meg, azaz minden akadály elhárul az elől, hogy a Bizottság megtegye ennek az eljárásnak a már jól látható, hivatalos lépéseit is. Eddig még csak egy olyan érdeklődés ténye került nyilvánosságra, ami amúgy nyilvánvalóan már egy ilyen eljárás első lépése. Mikorra várható ez? A bíróság ítélete szerintem leghamarabb februárra várható, tehát az eljárás körülbelül úgy fog befejeződni, ahogy azt tippeltem annak idején, és azt is fenntartom, hogy a 2022-es választásokra valószínűleg még nem lesz hatással, nem szabad azzal számolni, hogy azt a tömegesen megvont uniós pénzek témája fogja majd meghatározni azokat. Ahogy ezt korábban és most is többször elmondtam, az Orbán-kormány nyilvánvaló stratégiai célja amúgy is pont az volt, hogy ezt elkerülje…

Ha áttekintjük magát az eljárást, annak menetét, abból tudunk következtetni a további időrendre. A rendelet szövege alapján csináltam egy áttekintő ábrát a folyamatról, ezt használom itt is:

Az eljárás maga nem különösebben bonyolult, a lényege, hogy az Európai Bizottság, amennyiben a rendelet által megadott valamilyen, az uniós pénzek kezelésével kapcsolatos jogállamisági problémát tapasztal, javaslatot tehet a Tanács felé, hogy az fogadjon el meghatározott intézkedéseket, például a pénzek visszatartását. Ez az egyik leginkább jelentős változás az eredeti tervezethez képest, amely szerint még lényegében maga a Bizottság tehette volna meg ezeket az intézkedéseket (a Tanács elfogadásának vélelmezésével) -ezért minősítettem még annak idején oroszlán helyetti vadmacskának az eljárást.

A javaslata megtétele előtte még a Bizottságnak hivatalosan értesítenie kell az érintett tagállamot, lehetőséget biztosítva számára legalább egy hónapos határidővel, hogy előadja álláspontját, illetve az egyeztetést, amely értesítés tényéről tájékoztatnia kell az Európai Parlamentet és magát a Tanácsot is – formálisan ezt tekinthetjük az eljárás kezdetének, de mint a magyar eset is mutatja, információk bekérése és egyéb kommunikáció már ez előtt is lehetséges. Amennyiben nem sikerül az érintett tagállammal zöldágra vergődni annak hivatalos értesítése után, a Bizottság javaslatot tehet különféle intézkedésekre, amiket közölnie kell az érintett tagállammal, legalább egy hónapos határidőt hagyva annak az azokra való reakciókra. Ez után elküldi a javaslatát a Tanácsnak, aminek egy, kivételensen két hónapos időszak alatt kell döntenie, amennyiben pedig változtatni akar rajtuk, úgy ezt minősített többséggel teheti meg.

Már ennyiből látjuk, hogy ha optimistán februárra várjuk a bíróság ítéletét, majd utána a Bizottság és a Tanács azonnal cselekszik mindenben, akkor is legalább három hónap, amíg kézzel fogható eredmény születik, ami már pont kicsúszik a hazai választási kampány időszakából… Ellenben egy esetleges következő kormány pont a nyakába kapja majd az egészet…

“Stop Soros” vége, legalábbis az Európai Bíróságon, teljes kasza – de lesz-e majd büntetés?

A mai napon jelent meg az Európai Unió Bíróságának ítélete az ún. Stop Soros törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban. Maga az ítélet semmi meglepőt nem tartalmaz, teljesen világos volt az első pillanattól kezdve, hogy el fogják kaszálni, ahogy azt már 2018. januárjában, a benyújtás előtt,

majd annak pillanatában, később pedig nyáron, a kötelezettségszegési eljárás megindításakor előre jeleztem:

Ugyanígy, amikor a Bizottság végül a Bírósághoz fordult, 2019. júliusában:

Igazából most az az egyetlen kérdés maradt – mert az újabb kormányzati vereségnek már sem sport-, sem hírértéke nincs, hogy a kormány mit fog most csinálni, hogyan reagál majd a helyzetre.

Szerintem a következőképpen: harciasan nem fog csinálni semmit, teljesíteni az ítéletben foglaltakat egészen biztosan nem fogja, ki fogja élezni a vitát a lehetséges maximumig. Ez ugyanis kapóra jött neki: ha nem csinál semmit, a Bizottság ezt előbb-utóbb megunva vissza fog menni a bíróságra, és valamiféle büntetés megállapítását fogja kérni (a kötelezettségszegési eljárás következő szakaszába lépve), ami azt jelenti, hogy attól fog zengeni a választási kampányidőszak, hogy “lám-lám, ugye hogy Brüsszel pénzt akar megvonni tőlünk, mert nem engedjük be a migránsokat”. Persze szó sem lesz beengedésről, de attól még a kormány azt fogja mondani. Csak azért imádkozom magamban, hogy az ellenzék meg ne kenje ezt össze a jogállamisággal… Ez ugyanis két teljesen külön dolog.

A különböző védettségi/oltási igazolványok kétféle felhasználásáról

Az oltottság növekedésével és a szolgáltatások fokozatos nyitásával egyre inkább előkerül egy olyan kérdés, amiről eddig csak nagyon szőrmentén beszéltünk nyilvánosan, illetve ami minden uniós tagállamban gyorsan növi ki magát gyakorlati problémává. Nevezetesen a tagállami oltási/védettségi igazolványok/igazolások illetve az uniós “vakcinaigazolvány” kettősségéről. Márpedig ez a kettősség fontos következményekkel jár.

De először az alapokat tegyük gyorsan egyenesbe: a széles körben elterjedt, általam (is) folyamatosan és kétségbeesetten cáfolt tévhit ellenére, az EU nem szabályoz bármit, amit akar. Csak olyasmit tud szabályozni, ami a hatáskörébe tartozik. Az Európai Unión belüli utazás, a szabad mozgás joga ilyen kérdés, ugyanakkor az, hogy ki milyen feltételekkel mehet kocsmába, moziba, színházba, strandra, akárhova, az nem – az továbbra is a tagállamok szabályozási jogköre.

Ennek logikus következménye, hogy a már itt is gyakran emlegetett uniós vakcinaigazolvány/vakcinaútlevél (ami elvileg és a várakozások szerint júliustól jelenik meg, ha addig végigfut az uniós jogalkotási eljárás és hatályba lép az azt létrehozó rendelet) csak és kizárólag az unión belüli utazásokra vonatkozik, azaz az uniós tagállamok kötelesek annak felmutatása esetén eltekinteni pl. a karanténra, vagy a tesztelésre kötelezéstől. Ugyanakkor az országon belüli szabályokat minden tagállam szabadon állapítja meg és kapcsolja a saját maga által kiállított oltási/védettségi igazolványokhoz. Emiatt állhat elő az a fura helyzet, hogy a jelen helyzet alapján egy német állampolgár beléphet Magyarországra karantén nélkül, de nem mehet be egy fürdőbe, mert a magyar szabályozás ahhoz magyar védettségi igazolványt vár el. Persze, ez előbb-utóbb amúgy is meg fog szűnni, mert a szabályozás mindig utoléri a valóságot, de a lényeg, hogy igazából semmi akadálya nincs annak, hogy a tagállamok a saját igazolványukhoz kötött lehetőségeket a nemsokára megszülető uniós vakcinaútlevélhez kössék. Ahogy – mint látjuk – azt is megteheti egy állam, hogy focimeccs-jegyeket fogadjon el saját védettségi igazolványával egyenrangú dokumentumként, akármennyire is abszurdnak tűnik.

Erről beszéltem ma az ATV Híradójának röviden. Úgy gondolom, hogy a magyar kormány is rájött ennek a praktikus megoldásnak az előnyeire – már csak azért is, mert vastagon érdekeltek vagyunk a hazai turizmus felpörgetésében – és erre utalt a mai kormányzati bejelentés, emiatt pedig meg fog jelenni az oltóanyag is az adatok között.

Végre valami, amivel egyet tudok érteni. 🙂

Létrejött az Európai Ügyészi Hivatal

A mai nappal megkezdte működését az Európai Ügyészi Hivatal, nem hivatalos nevén az “európai ügyészség”. Ennek alkalmából az index.hu közölt egy cikket, amihez engem is megkérdeztek, ez elérhető itt.

Ennek örömére visszanéztem ezt a 2015. februári interjúmat, ebben az időszakban került először a hazai figyelem érdeklődésének homlokterébe ez az intézmény, amikor az Angela Merkel látogatására időzített civil tüntetésen (aminek az előkészítésében nyilván volt némi szerepem, bár ez nem volt ismert, és az interjút készítő Kálmán Olga sem tudott róla) megjelent az ahhoz való csatlakozás követelése. Az interjúban 3:34-tól van szó erről, valahol szórakoztató, hogy annak idején mennyire ismeretlen volt ez az intézmény itthon, és ehhez képest viszonylag rövid idő alatt mennyire népszerű témává alakult. Ennél már csak az szórakoztatóbb, hogy ha valaki ezt a hat éves (sic!) interjúmat összeveti a tegnapelőtti, ATV Start-os interjúmmal, lényegében ugyanazt mondtam akkor, mint most. Mondjuk, ez sajnálatos “rossz” tulajdonságom, hogy általában mindig ugyanazt szoktam mondani…

A magam részéről nagy érdeklődéssel fogom figyelni, hogy az új hivatal mennyiben váltja majd be a hozzá fűzött reményeket.

Start az Európai Ügyészi Hivatalról

Péntek reggel az ATV Start c. műsorában beszélgettünk egy kicsit az Európai Ügyészségről annak örömére, hogy június 1-el megkezdi működését a szervezet:

Az ATV oldalán található összefoglaló elérhető itt.

Persze sokkal több mindent is el lehet még mondani, akit jobban érdekel a téma, annak javaslom ezt a kb. három éves videót, amit akkor csináltam, amikor Hadházy Ákos egy aláírásgyűjtést szervezett a szervezethez való csatlakozást elősegítendő:

Új európai jobboldali pártcsalád formálódóban?

Miután a Fidesz európai parlamenti képviselői a néppárti frakcióból kiesve függetlenekké váltak, majd ezután a magyar kormánypárt elveszítette tagságát az Európai Néppártban is, nem meglepő módon felgyorsulni látszanak azok, az egyébként amúgy is régebb óta zajló folyamatok, amelyek a Fidesz új helyét próbálják kijelölni az euróőai politikai térben. Ennek első lépéseként jelenik meg Orbán Viktor, Matteo Salvini és Mateusz Morawiecki budapesti találkozója, amelyen végül egyfajta “európai reneszánszt” hirdettek meg – jelentsen ez akármit.

Erről a találkozóról beszéltünk péntek reggel az ATV Start műsorában:

Néhány dologgal szeretném kiegészíteni az elhangzottakat, aminek a kifejtésére az interjú során se idő, se lehetőség nem volt.

Amit mindenképpen világosan kell látni, hogy akármilyen irányba is mozdulnak majd el a dolgok, annak egyes elemeit nem a Fidesz és nem Orbán Viktor fogja mozgatni, akárki akármit állít, beleértve ebbe a szégyentelen kormány- és Fidesz-propagandát, vagy akár az Orbán Viktor végső nagy bukását minden brüsszeli mennydörgésben előre látó ellenzéki csatornákat és megmondókat. Sőt, még csak nem is a két másik szereplő. Persze, politikusokról beszélünk, akik saját maguk szerint mindent és mindent is irányítanak, kézben tartanak és megoldanak, miközben hol a migránsokat, hol a koronavírust fektetik két vállra, ahogy éppen a közvéleményük elvárja, de ez a történet ennél sokkal több szereplős.

A Fidesz (és annak 12 EP-képviselője) kedvéért sem a jelenleg 74 fős Identitás/Demokrácia Csoport (ID – ahol Salvini pártja tényező), sem pedig a 62 fős Európai Konzervatívok és Reformerek Csoport (ECR – ahol a lengyel kormányfő Jog és Igazságosság pártja dominál) nem fog feloszlani, vagy egyszerűen egyesülni. Több okból sem, ezek közül csak egy, amit az interjúban is említettem, miszerint vannak feloldhatatlan ellentétek az egyes tagpártok között – az ID tíz, az ECR pedig tizenöt uniós tagállamból érkező képviselőből áll össze, igen vegyes eloszlásban. Az is nagyon számít, hogy egy új konstelláció, egy új csoport előrelépést jelentene-e az abban részt vevő politikai erőknek.

Nos, tekintettel arra, hogy az ID-n belül Salvini 28, az ECR-en belül a Jog és Igazságosság 24 taggal bír (plusz számolhatnak három pártonkívülivel), a jelen csoportjaikban viszonylag erősnek számítanak. Igazi pozíciós előnyt az jelentene számukra, ha az ID és az ECR csoport egyesülne, a Fidesszel kiegészülve, ezzel valóban létrejönne az EP második legnagyobb frakciója, ami az arányosan kiosztható parlamenti helyek és feladatok tekintetében valós befolyás-növekedést jelentene, plusz ezt tudná a kormánymédia itthon hatalmas győzelemként, Orbán hatalmas európai befolyásolási képességeként elbábozni, de Orbán 12 gyalogja nem tudná pótolni az ebben az együttműködésben részt venni a jelen hírek alapján nem hajlandó 23 francia szélsőjobbos képviselőt, akik jelenleg az ID csoport második legnagyobb részét teszik ki. Abban pedig egyáltalán nem vagyok biztos, hogy akár Salvini, akár Morawiecki számára vonzó opció, hogy a jelenlegi csoportbéli biztos domináns szerepüket feladják, és összebútorozzanak Orbán Viktor 12 fős csapatával, ahogy abban is biztosak lehetünk, hogy az idei őszi németországi választások közeledtével a német AfD 11 képviselőjével való közösködés a Fidesz számára is kellemetlen lenne. Ha már a “bent vagyok, de a kirúgás előtt inkább magam lépek ki” játékkal megtette azt a politikai szívességet a CDU/CSU számára, hogy nem vitte kenyértörésre a vitáikat (amivel persze a saját arcmentése is a célja volt), az AfD-vel való szorosabb kapcsolatról szóló döntést bőven megéri az ottani eredmények ismeretéig eltolni, amikor már jobban be lehet árazni a CDU/CSU nyilvánvaló rosszallását.

Még számos egyéb szempontot végig lehetne venni, én most azokat ragadtam ki, amik szerintem jelenleg a leginkább fontosak. Most Budapesten még maguk az érintett politikai szereplők is ködösen nyilatkoztak, láthatóan még nincs kiérlelt döntés, vagy jövőbe mutató stratégia. Összességében most az a tippem, hogy nem lesz csoda vagy politikai földindulás, idővel a Fidesz egyszerűen csatlakozni fog valamelyik csoporthoz, nagyjából szinkronban a ’22-es választási kampánnyal, és inkább az ECR lesz az a csoport. A 12 fideszes tag ott a lengyel Jog és Igazságosság után a második legnagyobb csoport lehet, azaz az ECR csoport relatív jelentéktelenségén belül relatív jelentőséget tudnak majd mesélni, ami politikai kommunikációs szempontból létfontosságú kérdés. Ennek megfelelően persze illúzióink ne legyenek, a kormánypárt és csahosai mindenképpen hatalmas győzelmet fognak majd hirdetni…

“Kuss, én így szoktam leszállni” – FIDESZ – EPP

Érdemes pár szót összefoglalóan ejteni a Fidesz – Európai Néppárt helyzetről. Pár napja adtam egy interjút a témában, az ebben foglaltakat nem fogom újra leírni, amiket ott állítottam, nagyjából mind bejöttek. Úgy gondoltam, várok egy pár napot, és az utána történtekkel egybefoglalva lesz érdemes ránézni a kérdésre.

A Fidesz frakcióból való kilépése/kidobása előtt egy nappal korábbi interjú itt nézhető vissza:

Ahogy az interjú során jeleztem, az egész kavarás a frakcióbéli tagság miatt igazából arról szólt, hogy a Fideszt magából a Néppártból is kitehessék végre. Erre azért nem került sor idáig, mert egyszerűen hiányzott az eltökéltség. A 2019-es felfüggesztés is annak a jele volt, hogy több tagszervezet (azaz más uniós tagállamok jobbközép pártjai) esetében volt egy aggodalom: vajon a jobbszél felé sodródó orbánista populizmus állandó szemponttá válik, amihez bizonyos mértékig politikai szükségességé válik igazodni, vagy egyszerűen ki lehet kukázni azt. A tény, hogy a 2019-es EP-választáson nem tört át ez az irányzat, a lengyel PiS párt befolyás-vesztése és Trump bukása együttesen a húzodózókat is meggyőzték arról, hogy Orbán és a Fidesz sokkal inkább zárvány, nem pedig globális rendszeralkotó elem, így végül nem is váratott sokat magára, hogy a Néppárt vezetése irányából is megérkezzenek az erre irányuló elképzelésekről szóló hírek. Szóval arra hivatkozással, hogy a Fidesz EP-képviselői nem a néppárti frakcióban ülnek, a pártbéli tagság is megszüntethető.

A kérdés, hogy erre mikor kerül sor. Mert hogy sor kerül rá, nem kérdés, erre nem csak jelentős néppárti szereplők törekszenek, hanem maga Gulyás Gergely is lényegében elismerte azt, bár annak módja is igen árulkodóra sikeredett, amikor azt “technikai” kérdésnek minősítette. Ugyanis ennek nagyon nem “technikai” kérdésnek lennie. A pártból való kizárásról nem “technikai”, hanem nagyon is politikai döntést kell majd hogy hozzon a Néppárt fő döntéshozó testülete – Gulyás elszólása pedig arra utal, hogy részükről az egész már lefutott játék, eszük ágában sincs harcolni a tagságukért. Persze, hogy nincs, hiszen mint arra már utaltam nagyon-nagyon sokszor és sok helyen, az már rég eldöntött kérdés, hogy ott hagyják a Néppártot, csak az számít, hogy azt at itthoni belpolitikai szinten győzelemként adhassák el. Ez abból is látszik, hogy a frakcióból való sértett kilépés ténye amúgy ellehetetlenít minden, a pártszervezetben való tagság védelmére felhasználható érvet: az ellenoldal mondhatja, hogy a Fidesz maga léptette ki a teljes delegációját a frakcióból. Nyilván ezt a Fideszben is nagyon jól tudják.

Hogyan tovább? Személy szerint az ECR (Európai Konzervatívok és Reformerek) frakció irányában való mozgást látom a leginkább valószínűnek, nem csupán valamiféle ideológiai egyezés okán (ennek az európai politizálásban messze nincs mindent felülíró értéke), hanem azért is, mert ez kecsegtet a legjobb ár-érték arányú eredménnyel. Maga az ECR rögtön szolidaritásáról biztosította a Fideszt, ami teljesen érthető, hiszen annak számára ez növekedési lehetőséget jelent.

De mi is ez az ECR? Nagyon régóta mondom, hogy ennek a pártcsaládnak/frakciónak már maga a léte is hű lenyomata az európai szintű pártpolitizálás sajátosságainak. 2009-es megjelenése a brit konzervatívoknak volt köszönhető, akik már akkor is egyfajta delíriumos pre-Brexit állapotban zakatoltak, és szerettek volna egy, a Néppártnál euro-szkeptikusabb politikai vonalat – emiatt az akkori EP-választás után a Konzervatív Párt megválasztott EP-képviselői már nem a Néppárt frakciójába ültek be. Annak idején ezt személy szerint nem láttam rossz dolognak, ugyanis szükségesnek láttam, hogy az euro-szkeptikus (inkább úgy szoktam mondani, hogy “kevésbé integrációpárti”) politikai gondolkodás elváljon végre a lábszagú szélsőjobbtól és a sokszor zavaros szélsőbaltól – korábban az integráció-kritika igazából e pártok sajátja volt. Ám új frakciót a britek önmagukban nem tudnak csinálni, ehhez partnerek, más szervezetek és személyek is kellenek, így bútoroztak össze a korábban mindenki által inkább a szélsőjobbhoz tartozónak tekintett, az uniós politizálás fő vonalából kimaradó lengyel kormánypárt, a PiS képviselőivel, akik számára ez tökéletes lehetőség volt, hogy a jobbszélről a közép felé pozicionálhassák magukat, valamint más szervezetekkel, hogy meglegyen a frakció alakításához szükséges létszám, valamint a képviselt tagállamok száma.

Épp ez biztosított 2009-ben lehetőséget Bokros Lajosnak is: ő a Néppártban annak idején még szintén tag MDF jelöltjeként a néppárti frakcióba szeretett volna beülni, ám ezt “nagyvonalúan” megakadályozták a sértett fideszesek. Emiatt a függetlenség nézett ki neki, ám személyében hozott plusz egy államot az új frakcióhoz, ami igencsak vonzóvá tette őt a frakció szervezőinek szemében. Nem is habozott sokat, a megfelelő ellentételezésért cserébe be is állt, ahogy ezt ilyenkor csinálni kell. Az eset pikantériája, hogy ez annak idején az MDF néppárti tagságába került: az egykori rendszerváltó pártot a fideszesek lobbizására kizárta a Néppárt, azzal az indokkal, hogy annak képviselője nem a néppárti frakcióba ült be. Ismerős?

Amúgy érdekesség, hűen jellemzi az európai pártcsaládok működését, ráadásul még vicces is, hogy az olasz Salvini, aki Orbán Viktor hazai rajongói személyében hű barát és szövetséges, rögtön rányomulna a Fidesz még ki sem hűlt helyére az Európai Néppártban. Mert szép dolog a barátság, de a politikában a pozíció még szebb…

Az a pozíció, amit a Fidesz elveszített, hadoválhatnak akármit azoknak, akik még kíváncsiak arra, amit mondanak.


A témában született korábbi posztok: