szankció – Lattmann Tamás honlapja

Az első alkalom, hogy valakit bírói úton “húztak le” az uniós szankciós listáról

A magyar médiában nem keltett feltűnést, de még március 8-án tette közzé a luxembourgi Európai Unió Bíróságának első fokú intézménye, az ún. Törvényszék az ítéletét, amelyben megsemmisítette a Violetta Prigozsinára kivetett uniós szankciókat (Case T-212/22, Prigozhina v Council). Prigozsina a Wagner néven ismert katonai magánvállalkozás (köznyelvben és médiában „zsoldoscsoport”, ennek pontosságát most hagyjuk) Jevgenyij Prigozsin édesanyja, akik nem csak a Wagner-en keresztül, de amúgy is komoly szerződéseket kap az orosz védelmi minisztériumtól, különösen a 2014 óta zajló, Ukrajna elleni agressziós műveletek, illetve szeparatisták támogatásának megkezdése óta.

Violetta Prigozsinát február 23-án, a nyílt orosz támadás másnapján helyezték a listára, vele szemben is beutazási tilalmat és az elérhető vagyonának a befagyasztását rendelték el a Tanács 2022/265. sz. határozatával. A Tanács azzal indokolta a szankciók elrendelését, hogy Violetta Prigozsina a korábban a fia által alapított Concord Management and Consulting LLC és más vállalkozások tulajdonosa, emiatt pedig felelős olyan cselekmények támogatásában, amelyek a határozat szerint a szankciós körbe tartoznak, azaz alkalmasak Ukrajna területi integritásának, függetlenségének és szuverenitásának károsítására.

Ezt támadta meg a ő egy ún. semmisségi vagy megsemmisítési eljárás keretében. (Ez az az eljárás, amikor egy uniós jogi aktus vagy jogszabály megsemmisítését kérelmezi valaki, a hazai közönség számára ennek ismerős példája az, amikor a magyar kormány támadta meg pl. a kondicionalitási/jogállamisági rendeletet, hogy megakadályozza annak hatályba lépését.) A keresetlevél a jelzett tanácsi határozat és annak végrehajtási rendelete a felperesre vonatkozó rendelkezéseinek törlését kérte érdemben, emellett külön feladatot jelentett a felperes ún. perbéli legitimációjának biztosítása, azaz keresetindítási jogát is el kellett ismernie a bíróságnak, ezért első kérelemként ez jelent meg (hiszen bárki nem terjeszthet elő ilyen keresetet, például személyes érintettséget kell igazolni). Emellett természetesen kérte az eljárás költségeinek megítélését.

A keresetlevél érvelése szerint

a Tanács nem igazolta az intézkedés szükségességét a felperes tekintetében,
a Tanács döntése ténybeli hibákon alapul, a felperesnek a szankciós határozatok elfogadásakor már nem állt fenn tényleges kapcsolata a jelzett vállalkozással, és személyében semmi köze az Ukrajna elleni jogsértő cselekményekhez,
a Tanács intézkedése valójában nem a felperest, hanem a fiát célozza, ez pedig a felperessel szemben hatalommal való visszaélésnek minősül,
a tény, hogy a Tanács nem jelölte meg a felperessel szembeni intézkedés konkrét és valós okait, lehetetlenné tette azok megtámadását, azaz emberi jogait is súlyosan sérti,
az is ugyancsak emberi jogi jogsérelmet valósít meg, hogy a Tanács által alkalmazott intézkedés a felperes tekintetében aránytalan mértékűnek tekinthető a kitűzött célok elérésének lehetősége tekintetében.

A Törvényszék az eljárás során megállapította, hogy a felperes 2017 óta már nem a Concord Management and Consulting tulajdonosa, bár még rendelkezett részesedéssel a cégben, valamint hogy a Tanács nem tudta bizonyítani, hogy a felperes 2022 februárjában még a fiával kapcsolatban álló más cégek tulajdonosa is volt.

Ennek megfelelően ítéletében azt mondta ki, hogy önmagában a tény, hogy a felperes az édesanyja egy olyan személynek, aki esetében indokolt lehet a szankcionálás, azaz a családi kötelék nem alapozza meg az adott személy szankcionálásának lehetőségét. Maga a bíróság nem vonta kétségbe a felperes fiának felelősségét az Ukrajna elleni cselekményekben, de az anyja tekintetében csak a családi kapcsolatot látta igazoltnak, amit nem tartott elegendőnek. Következtetésképpen a bíróság ítéletében rendelkezett Violetta Prigozsina asszony szankciós listáról való eltávolításáról.

Ugyanakkor az ítélettel kapcsolatban fontos rögzíteni, hogy az döntően nem emberi jogi szempontok alapján vált kedvezővé a felperesre nézve, hanem a fentebb részletezett tényekre építkezett. Bár az ítélet kitért emberi jogi mérlegelésekre, a bíróság nem végzett el átfogó, mindenre kiterjedő szükségesség-arányosság alapjogi tesztet, azaz nem foglalt állást a szankciós politika általános emberi jogi megfelelőségéről. Döntését csupán a fent rögzített tényekre alapozta, azaz miután tényként fogadta el, hogy a felperesnek a szankciós határozatok elfogadásakor már nem volt tényleges köze Jevgenyij Prigozsin vállalkozásaihoz, a mérlegelése a bíróság korábbi gyakorlata alapján logikusan csak arra a következtetésre vezethetett, hogy jogellenesnek találja családtagok szankcionálását, ha közvetlen személyes részvételük nem igazolható. Önmagában a jelen ítéletből nem következtethetünk a bíróság általános, a jövőben várható gyakorlatára, bár az látszik, hogy az ilyen és ehhez hasonló semmisségi eljárásokban az Európai Unió Bírósága emberi jogi szempontokat is figyelembe fog venni, ami azt jelenti, hogy a tagállamok, illetve a nevükben eljáró Tanács mozgástere messze nem lesz korlátlan.

Az ítéletet a Törvényszék elsőfokon eljárva hozta meg, így azzal szemben az Európai Bírósághoz lehet fellebbezni.

Európai uniós alapkérdésekről a szegedi Egyetem TV-n

Nemrég, pénteken délután egy jó hangulatú felvételen vettem részt Szegeden, ahol az Egyetem TV megkeresésére beszélgettünk hosszasan európai uniós alapkérdésekről. Régóta terveztük már ezt, de nagyon nehezen jött össze – végül viszont, úgy gondolom, megérte.

Beszéltünk az uniós jog sajátosságairól, a legfontosabb intézményekről, jogalkotásról, döntéshozatalról – próbáltam kihasználni a lehetőséget és kitérni a legtöbb olyan kérdésre, ami jellemzően félreértések tárgya szokott lenni, de máshol, máskor általában nincs idő a tisztázásukra.

Fun fact: jó időre ez az utolsó alkalom, hogy szakállal vagyok látható. Ne kérdezzétek, miért, nincs különösebb oka. Egyszerűen így jött ki… 🙂

Az olajembargó és/vagy uniós büntetővám kérdéséről

Tegnapelőtt késő este érkeztem haza a prágai, majd a bécsi egyetemi dolgaimból, majd másnap reggel megkeresett az ATV Híradója, hogy tudunk-e beszélni a Spiegel által belebegtetett uniós büntetővám lehetőségéről. Ennek az lenne a lényege, hogy az elfogadott uniós kompromiusszum alapján Magyarországgal együtt néhány tagállam továbbra is importálhatna orosz kőolajat és kőolajtermékeket vezetékeken keresztül, de e mellett az EU alkalmazna egy olyan büntető vámot, ami lényegében azt piaci alapon tenné értelmetlenné – és amit a magyar kormány nem tud megvétózni.

Ez nem vadonatúj ötlet, csak érdekességképpen, már én magam is utaltam ennek létezésére egy május 26-i, brüsszeli tartózkodásom okán Skype-on keresztüli interjúmban, ahol az akkor még folyamatban lévő vita kapcsán merült fel az a kérdés, hogy meg lehet-e kerülni a magyar kormány vétójogát. Ekkor említettem, hogy van ilyen elképzelés is, de…

És akkor most érdemes visszatérni a “de” részre, ami akkor idő- és relevancia vélt hiányában nem akartam kifejteni. Most sem érzem egy ilyen büntetővám bevezetését feltétlenül reálisnak, de mivel egyre erősödnek a körülötte szerveződő hangok, érdemes annak lehetőséges következményeit is körüljárni, és erre törekedtem a tegnapi interúban is (nem a leginkább kipihent, és egészségügyileg sem teljesen tökéletes állapotomban):

Amit érdemes erről kicsit bővebben tudni: az uniós jogalkotás soha nem a levegőben lóg. Mindenhez megfelelő jogalap, majd az annak megfelelő eljárás alkalmazása szükséges.

Az Oroszország elleni uniós szankciók tekintetében azért van minden tagállamnak vétójoga, mert ez a kérdés nem tartozik az uniós hatáskörök közé. Azokban, amelyek viszont igen, az uniós döntéshozatal és jogalkotás során nincs vétójog, ott a Tanácsban minősített többséggel hozhatnak döntést a tagállamok, az alapító szerződések rendszerében pedig két ilyen terület van, ami most releváns lehet: a közös kereskedelempolitika és az energiapolitika. Ugyanakkor mind a kettő esetében érdemes lehet előre rögzíteni, hogy a helyzet nem olyan egyszerű, mint amennyire a kormánnyal nem szimpatizálók közül sokan láttatni szeretnék.

Az Európai Bíróság gyakorlata szerint problémásnak látszik, ha az EU szankciós politikát próbál kereskedelempolitikává csomagolni – ez a bíróság szemében kb. ugyanúgy átlátszó, mint ahogy a kormány a magyar rendszámnak biztosított hatósági áras benzint próbálja szociális intézkedésnek eladni. Az energiapolitika területén pedig maga az alapító szerződési szöveg rögzíti az uniós energiapolitika céljait, és mivel azok között a behozatal szabályozása nem szerepel, sőt, az kifejezetten rögzíti a “a tagállamok jogát az energiaforrások kiaknázására vonatkozó feltételek meghatározására” és kimondja, hogy az e fejezet alapján elfogadott intézkedések “nem befolyásolhatják a tagállamok különböző energiaforrások közötti választását és energiaellátásuk általános szerkezetét”, kérdéses, hogy e tekintetben ez a rész egyáltalán felhívható-e.

A lényeg, hogy bármelyik alapon születik uniós jogszabály, mind a két esetben megkerülhető egy orbáni vétó, de mind a két esetben számítani kell arra, hogy a magyar kormány az EU Bíróságához fordul az elfogadott uniós döntéssel szemben, és jó esélye van, hogy nyerjen. Számomra nagyon kérdéses, hogy az Európai Bizottság vállal-e ilyen kockázatot, valamennyire ismerve annak gyakorlatát. Ennek megfelelően én úgy gondolom, hogy nem lesz ilyen – nem biztosan állítom, csak úgy gondolom.

Össz-európai szempontból az Európai Bizottságnak ugyanis nem Orbán Viktor fegyelmezése a fő ambíciója, és a számára nyújtott engedmények össz-európai szempontból még mindig nem annyira jelentősek, hogy azok össz-európai célokat veszélyeztessenek. Az pedig pláne nem zavarja a Bizottságot, hogy közben Magyarországon ő folyamatosan az állandó győztesnek, Európa új és valódi vezetőjének adja el magát, mindezek a dolgok a határainktól nyugatra tényleg csak azokat a politikusokat érdeklik, akik ezt otthon a saját politikai érdekeikre tudják fordítani, jelesül örülnek neki, hogy van kire mutogatni elrettentő példaként, valamint a saját választóik ijesztgetése céljából.

Az Oroszország elleni szankciók egyes kérdéseiről

Az orosz agresszió eredményeképpen, annak kezdetétől egyre élesebben kerül elő az alkalmazható szankciók kérdése. Több helyen, többször nyilatkoztam erről a válság kezdete óta, így például itt:

Felmerült az is, hogy az Európai Unió intézményei között mi a szerepe az Európai Parlamentnek, hiszen az feltűnő politikai aktivitást mutat. Erről összefoglalóan már itt is beszéltünk, a lényeg az, hogy miután az Európai Uniónak nincs általános külpolitikai hatásköre, csak akkor tud egységes álláspontot képviselni és intézkedéseket – akár szankciós intézkedéseket – elfogadni, ha azokban teljes tagállami konszenzus van. (Itt beszéltünk a konfliktus során elkövetett jogsértésekért való felelősség kérdéseiről is):

Tegnap este az ATV “Egyenes beszéd” című műsorában beszéltünk ezekről, illetve ma az ATV Híradóban kifejezetten a gázszállításokkal kapcsolatos magyar kormányzati álláspontról.

Amit látni kell: a politikai helyzet romlásával, azaz a konfliktus eszkalációjával a magyar kormány is egyre nehezebb helyzetbe kerül. Lényegében az egyetlen külpolitikai “eredmény”, amit Orbán mutogathat az elmúlt években, azok az oroszokkal kötött hosszútávű gázszállítási szerződések, amiknek köszönhetően nálunk rezsicsökkentés van, Nyugaton meg megfagynak két nemváltás között – legalábbis szerinte és a kormánypropaganda szerint. (Persze aki ezt elhiszi, annak már úgyis mindegy.)

Ez nem más, mint az általam is már sokszor korábban megénekelt “PR-kormányzás”, annak a legrosszabb formában, ráadásul most előállt az a helyzet, hogy ha uniós döntés születik a gázimport leállításáról, akkor hirtelen még ez a PR-termék is eltűnik, és tényleg semmit nem lehet mondani még azoknak sem, akik ezt a semmit idáig elhitték.

Ezért van ez az eltökélt ellenállás már az ötlettel szemben is, ám kérdéses, hogy ez meddig tart ki, ahogy az is, hogy mikor jön el egyfajta töréspont a kérdésben. Azt ugyanis látni kell, hogy akármennyire is PR, amikor az EU, pontosabban az uniós tagállamok eljutnak oda, hogy erről gondolkodnak, akkor ez a kérdés már tényleg a szankciós politikáknak és eszközöknek az a szintje, ahol már magának a büntetőnek is fáj a büntetés – nem véletlen, hogy a tagállamok sem erőltették eddig ezt a kérdést ennyire. De nem mernék fogadni arra, hogy lesz, vagy nem lesz továbblépés innen… És akkor a magyar kormány bizony szorult helyzetbe kerül.