Természetesen meg kell jegyeznem a címmel kapcsolatban, hogy nem az “uniós”, hanem az “európai” szabályokat kell alkalmazni, amik nem az EU, hanem az Európa Tanács, illetve a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatából kristályosodtak ki, az Emberi jogok európai egyezménye alapján. Bár, tekintettel arra, hogy ma már az EU is kötelezőnek tekinti azokat magára nézve, mondhatunk akár “uniós”-t is, de attól ez még pontatlan.
Sajnos a napokban, megdöbbentő terrortámadásokkal kiújult izraeli-palesztin konfliktusban egy újabb fejezet nyílt meg, aminek következményeit most még csak találgatni tudjuk.
Itt most nem akarok hosszasan írni annak nemzetközi jogi körülményeiről, azt már megtettem, elmondtam számos helyen és alkalommal. Itt elérhető egy összefoglaló írásom még 2021 májusából (itt egy másik), amelyek egyrészt mindenféle hivatkozásokat tartalmaznak pl. olyan interjúkhoz, ahol nagyon sok csatlakozó kérdést körbejártunk. Ezekhez most még hozzátenném ezt az idei márciusi hosszabb beszélgetést, ahol kellemesen tág időkeretben beszéltük át azokat, kiegészítve pl. a Jeruzsálembe költöztetett nagykövetségek kérdésével.
Amit viszont mindenképpen rögzíteni kell: a Hamász fegyveresei által civilek ellen elkövetett cselekmények kivétel nélkül háborús bűncselekményt valósítanak meg (ez a kategória egy fegyveres konfliktusban magába foglalja azokat a bűncselekményeket is, amelyek a köznyelv “terrorista bűncselekményként” emleget). Azokat semmi nem igazolja, azokkal szemben Izraelnek vitathatatlan joga van az önvédelemre. Az én véleményem szerint még akkor is joga van hozzá, ha a Hamász akciói szigorúan katonai célpontok ellen irányultak volna, de így ez most kiegészül egy nagyon veszélyes megtorlás/bosszú-elemmel is. És ez a történet másik oldala: miközben nem kérdés, hogy Izraelnek joga van az önvédelemre, az sem kérdés, hogy bármilyen katonai műveletét a vonatkozó nemzetközi jogi szabályok mentén kell lefolytatnia. Egyelőre elég aggasztó fogadkozások hangzanak el izraeli politikai vezetők részéről, és amikor olyanokat hallok, hogy “a terrorista nem katona, őt nem védi a nemzetközi jog”, olyankor kicsit aggódni kezdek, nem csak azért, mert én azért írtam egy PhD-disszertációt pár éve arról, hogy de igen (csak ugye pont az az érdekes kérdés, hogy melyik, miképpen és milyen mértékig), hanem azért is, mert azt világosan látjuk évtizedek óta, hogy Izraelnek hiába van igaza nagyon sok kérdésben ebben a hosszú konfliktusban, a hadviselés jogának és az emberi jogok sérelmének esetei – vagy azok gyanúi – okán folyamatosan defenzívában van a nemzetközi politika terepén.
Erről pont beszéltem is ebben az interjúban ma korán reggel:
Ami a további aktualitásokat érinti, két dologra szeretnék itt most kitérni, ami a korábbiakhoz képest újszerű. Egyszer a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárásának lehetőségére, másrészt pedig a Trump-adminisztráció által tető alá hozott Ábrahám-megállapodásokra.
A Nemzetközi Büntetőbíróság is nagyon furcsa helyzetben van. A palesztin fél annak létrehozása óta minden megtesz, hogy valamilyen úton-módon kiterjessze annak joghatóságát az Izraellel szembeni konfliktusára, míg Izrael az egyik állam azok között, akik a kezdetektől ellenállnak bármiféle olyan kísérletnek, amivel a bíróság el tudna járni. Ez egy hosszú folyamat, amiben 2021 februárjában született egyfajta áttörés, amikor a bíróság (épp a magyar bíró, Prof. Dr. Kovács Péter vezette tanácsa) úgy döntött, hogy a bíróság gyakorolhatja joghatóságát az 1967-ben, a hatnapos háború során Izrael által birtokba vett (“megszállt”) területeken. (Erről bővebben itt lehet olvasni, ha valakit érdekel.) Ugyanakkor most az a helyzet, hogy miután a Hamász cselekményei – mint fentebb jeleztem – mind háborús bűncselekményt valósítanak meg, érzésem szerint már a palesztin fél sem fogja erőltetni a bíróságot…
Az Ábrahám-megállapodásokról már 2021-ben, a fent hivatkozott posztomban a következőt írtam, igen kritikusan. Ezt érdemesnek tartom most szó szerint idézni:
“Bár nem jog, de személy szerint most nem érzem korainak kijelenteni, hogy a most látványosan felgyorsult eszkalációs folyamat nem csak az izraeli és a palesztin belpolitikai helyzetnek következményei, hanem az elmúlt időszak Trump-féle teljesen elhibázott “rendezési” kísérletének. Marha jól nézett ki (szerinte) a sajtóban, hogy sorra győzött meg arab államokat az Izraellel való megbékélésről (leginkább persze olyanokat, amelyeknek komoly gondja soha nem volt a zsidó állammal, az addigi csúnyánnézést is csak egyfajta pán-arab szövetségesi politika részeként művelték, több-kevesebb lelkesedéssel), és vizionálta magának a Nobel-békedíjat, ezzel viszont igazából csak Izraelnek kedvezett. Közben a palesztin fél folyamatosan veszítette a támogatóit, és mindannyian tudjuk, vagy illik tudni, ez jellemzően mire vezet: radikalizációhoz. Na, ezt látjuk most. Plusz ezzel egyidejűleg sikerült növelni a palesztin politikum iráni elköteleződését is, aminek legtisztább jelei az Izrael felé kilőtt olyan iráni cirkálórakéták, amikkel szemben már a Vaskupola sem annyira hatékony. Szép munka volt.”
Amit akkor állítottam, sajnos maradéktalanul valósággá vált. Azzal, hogy a palesztinok a megállapodások miatt elbukták az arab támogatóik jelentős részét, nem csupán további radikalizácójukra került sor, hanem a Hamász és egyéb szervezetek kontrollálatlan módon kezdtek sodródni Irán felé. Ráadásul pont akkor, amikor a perzsa állam és az öböl-menti arab államok viszonya is romlani kezdett. A hírekből tudjuk, hogy a mostani ellenségeskedések kirobbanása előtt a Hamász vezetői látogatást tettek Teheránban (és Moszkvában, de ezt most egyelőre pláne hagyjuk, ennyi gond elég egy napra), és mostanra már az iráni vezetés is nyíltan üdvözli a műveleteket. Hát ezt nagyon sikerült elrontani, külön gratulálok az annak akkor biodíszletként alájátszó magyar diplomáciai vezetésnek is.
Most beszéltem Erdogan ügyeletes Rambóinak budapesti akciójáról, pontosabban annak jogi kereteiről a HírKlikk-nek és az RTL-nek.
Ennek illusztrációjaként hagyom itt ezt a videót, mielőtt valaki azt gondolja, hogy esetleg a budapesti levegő vadította meg szegény testőr-akárkit. Nem, ezeknek mindegy, akár az egyenruhás ENSZ-biztonságiaknak is nekimennek az ENSZ-székházban, ha olyanjuk van.
Konklúzió: az érintett személyek akciója semmilyen szempontból nem volt jogszerű. Nemzetközi eljárási lehetőségekre akkor van lehetőség (pl. strasbourgi bíróság emberi jogi jogsérelem miatt), ha a honi jogorvoslati lehetőségek kimerítésre kerülnek. Az áldozat döntése, hogy milyen jogorvoslati utat kíván igénybe venni.
A magyar médiában nem keltett feltűnést, de még március 8-án tette közzé a luxembourgi Európai Unió Bíróságának első fokú intézménye, az ún. Törvényszék az ítéletét, amelyben megsemmisítette a Violetta Prigozsinára kivetett uniós szankciókat (Case T-212/22, Prigozhina v Council). Prigozsina a Wagner néven ismert katonai magánvállalkozás (köznyelvben és médiában „zsoldoscsoport”, ennek pontosságát most hagyjuk) Jevgenyij Prigozsin édesanyja, akik nem csak a Wagner-en keresztül, de amúgy is komoly szerződéseket kap az orosz védelmi minisztériumtól, különösen a 2014 óta zajló, Ukrajna elleni agressziós műveletek, illetve szeparatisták támogatásának megkezdése óta.
Violetta Prigozsinát február 23-án, a nyílt orosz támadás másnapján helyezték a listára, vele szemben is beutazási tilalmat és az elérhető vagyonának a befagyasztását rendelték el a Tanács 2022/265. sz. határozatával. A Tanács azzal indokolta a szankciók elrendelését, hogy Violetta Prigozsina a korábban a fia által alapított Concord Management and Consulting LLC és más vállalkozások tulajdonosa, emiatt pedig felelős olyan cselekmények támogatásában, amelyek a határozat szerint a szankciós körbe tartoznak, azaz alkalmasak Ukrajna területi integritásának, függetlenségének és szuverenitásának károsítására.
Ezt támadta meg a ő egy ún. semmisségi vagy megsemmisítési eljárás keretében. (Ez az az eljárás, amikor egy uniós jogi aktus vagy jogszabály megsemmisítését kérelmezi valaki, a hazai közönség számára ennek ismerős példája az, amikor a magyar kormány támadta meg pl. a kondicionalitási/jogállamisági rendeletet, hogy megakadályozza annak hatályba lépését.) A keresetlevél a jelzett tanácsi határozat és annak végrehajtási rendelete a felperesre vonatkozó rendelkezéseinek törlését kérte érdemben, emellett külön feladatot jelentett a felperes ún. perbéli legitimációjának biztosítása, azaz keresetindítási jogát is el kellett ismernie a bíróságnak, ezért első kérelemként ez jelent meg (hiszen bárki nem terjeszthet elő ilyen keresetet, például személyes érintettséget kell igazolni). Emellett természetesen kérte az eljárás költségeinek megítélését.
A keresetlevél érvelése szerint
a Tanács nem igazolta az intézkedés szükségességét a felperes tekintetében,
a Tanács döntése ténybeli hibákon alapul, a felperesnek a szankciós határozatok elfogadásakor már nem állt fenn tényleges kapcsolata a jelzett vállalkozással, és személyében semmi köze az Ukrajna elleni jogsértő cselekményekhez,
a Tanács intézkedése valójában nem a felperest, hanem a fiát célozza, ez pedig a felperessel szemben hatalommal való visszaélésnek minősül,
a tény, hogy a Tanács nem jelölte meg a felperessel szembeni intézkedés konkrét és valós okait, lehetetlenné tette azok megtámadását, azaz emberi jogait is súlyosan sérti,
az is ugyancsak emberi jogi jogsérelmet valósít meg, hogy a Tanács által alkalmazott intézkedés a felperes tekintetében aránytalan mértékűnek tekinthető a kitűzött célok elérésének lehetősége tekintetében.
A Törvényszék az eljárás során megállapította, hogy a felperes 2017 óta már nem a Concord Management and Consulting tulajdonosa, bár még rendelkezett részesedéssel a cégben, valamint hogy a Tanács nem tudta bizonyítani, hogy a felperes 2022 februárjában még a fiával kapcsolatban álló más cégek tulajdonosa is volt.
Ennek megfelelően ítéletében azt mondta ki, hogy önmagában a tény, hogy a felperes az édesanyja egy olyan személynek, aki esetében indokolt lehet a szankcionálás, azaz a családi kötelék nem alapozza meg az adott személy szankcionálásának lehetőségét. Maga a bíróság nem vonta kétségbe a felperes fiának felelősségét az Ukrajna elleni cselekményekben, de az anyja tekintetében csak a családi kapcsolatot látta igazoltnak, amit nem tartott elegendőnek. Következtetésképpen a bíróság ítéletében rendelkezett Violetta Prigozsina asszony szankciós listáról való eltávolításáról.
Ugyanakkor az ítélettel kapcsolatban fontos rögzíteni, hogy az döntően nem emberi jogi szempontok alapján vált kedvezővé a felperesre nézve, hanem a fentebb részletezett tényekre építkezett. Bár az ítélet kitért emberi jogi mérlegelésekre, a bíróság nem végzett el átfogó, mindenre kiterjedő szükségesség-arányosság alapjogi tesztet, azaz nem foglalt állást a szankciós politika általános emberi jogi megfelelőségéről. Döntését csupán a fent rögzített tényekre alapozta, azaz miután tényként fogadta el, hogy a felperesnek a szankciós határozatok elfogadásakor már nem volt tényleges köze Jevgenyij Prigozsin vállalkozásaihoz, a mérlegelése a bíróság korábbi gyakorlata alapján logikusan csak arra a következtetésre vezethetett, hogy jogellenesnek találja családtagok szankcionálását, ha közvetlen személyes részvételük nem igazolható. Önmagában a jelen ítéletből nem következtethetünk a bíróság általános, a jövőben várható gyakorlatára, bár az látszik, hogy az ilyen és ehhez hasonló semmisségi eljárásokban az Európai Unió Bírósága emberi jogi szempontokat is figyelembe fog venni, ami azt jelenti, hogy a tagállamok, illetve a nevükben eljáró Tanács mozgástere messze nem lesz korlátlan.
Az ítéletet a Törvényszék elsőfokon eljárva hozta meg, így azzal szemben az Európai Bírósághoz lehet fellebbezni.
Ezt a beszélgetést a Klubrádión nagyon szerettem, amit október 10-én vettünk fel és ma került adásba. Nem sok politika van benne, pláne nem magyar belpolitika – lehet,hogy pont azért szerettem.
A tulajdonjog jellegéről, fejlődéséről, változásáról beszélgettünk Tímár Ágnessel, volt benne római jogtól mai nemzetközi jogig a filozófián át sok minden – itt meghallgatható.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a mai napon ideiglenes intézkedések elfogadásáról döntött Ukrajna kérelmére Oroszországgal szemben. Mint egy korábbi posztban már jeleztem, érdemes Strasbourgra is figyelni, hiszen annak joghatósága mindkét államra kiterjed, és az Emberi jogok európai egyezménye egy fegyveres konfliktusban is alkalmazandó. A legfontosabb, az egyezmény által védett, fegyveres konfliktusos helyzetben jellemzően veszélyeztetett emberi jogok az élethez, a tisztességes eljáráshoz, valamint a tulajdonhoz való jog, a kínzás, kegyetlen és embertelen bánásmód tilalma, az egyezmény célja az ezekben esett károk minimalizálása, természetesen tekintettel a háborús körülmények miatti eltérésekre a mindennapokhoz képest.
Azon, hogy a bíróság joghatósága mind a két államra kiterjed, nem változtat a tény, hogy az Európa Tanács nemrég felfüggesztette Oroszország egyes tagsági jogait. Egyrészt azért, mert az a tagi kötelezettségeket nem érti, másrészt pedig azért, mert a tagállamok emberi jogi kötelezettségei nem az Európa Tanács-tagságból fakadnak, hanem hogy megerősítették az Emberi jogok európai egyezményét, ami egy elkülönült, önálló nemzetközi szerződés. Azt a nemrégi bejelentést a volt elnök Medvegyev részéről, hogy a felfüggesztésre való hivatkozással akkor most Oroszország akár vissza is állíthatná a halálbüntetést, érdemes fenntartással kezelni, ugyanis – mint látjuk – a két dolog között nincs közvetlen ok-okozati kapcsolat, emellett pedig ilyen mondásból már láttunk egyet Törökország részéről a 2016-os puccskísérlet után, és az sem bizonyult komolynak: egyszerű fenyegetés maradt. Persze egy populista javaslatnak jó, de mivel igazából semmi tényleges előnyt nem jelentene a halálbüntetés visszaállítása az általa kiváltott politikai feszültségekhez és újabb kritikákhoz képest, emiatt nem érdemes komolyan foglalkozni vele.
Most elfogadott végzésében a bíróság felszólította Oroszországot, hogy tartózkodjon a nemzetközi jog által védett személyek és objektumok elleni támadásoktól, illetve adjon tájékoztatást az e cselekmények körében a megelőzés érdekében tett intézkedéseiről. Ha valaki esetleg arra számított, hogy a bíróság en bloc a fegyveres erő alkalmazásától tiltja el Oroszországot, emiatt pedig most csalódott, emlékezzen rá, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága az egyezmény ellenőrző szerve, joghatósága annak sérelmének vizsgálatára terjed ki. Annak eldöntése, hogy egy állam jogsértő módon indít-e fegyveres konfliktust, nem ennek a bíróságnak a feladata. Helyesen. Már csak azért is helyesen, mert a konfliktus során esetlegesen sérelmet szenvedett emberi jogok szempontjából is irreleváns, hogy azok “kinek a jogai”, egy agressziót elkövető állam polgáráé, vagy annak áldozatáé, még akkor is, ha együttérzésünk nyilván inkább az utóbbi mellé áll.
Az ukrán kérelem egy újabb államközi panaszos eljárást indított el, ami mellett ott van még a lehetőség a különböző egyéni panaszok előterjesztésére is (a megfelelő szabályok betartásával, így például az állami jogorvoslati lehetőségek kimerítése után). Érdekességképpen jegyzem meg, hogy a 2009 után, tehát az elmúlt tizenkét évben indított államközi panaszos eljárások száma mostanra már jócskán meghaladta az egyezmény hatályba lépése és 2009 között eltelt időszakban, azaz majdnem hatvan év alatt megindított ilyen jellegű eljárások számát, és ezek kivétel nélkül a rendszerváltás után az Európa Tanács tagjaivá váló államokat érintenek vagy érintettek.
Megjelent az Élet és Irodalom számára Nagy Boldizsárral közösen írt cikkünk, amiben azt jártuk körül, hogy milyen szabályok mentén alkalmazható erőszak, különösen fegyveres erőszak tüntetések vagy zavargások esetén.
A kérdés apropóját természetesen a Kazahsztánban kialakult helyzet adta, és talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a kialakult helyzetben egyikünk sem találta jogszerűnek a fegyverhasználatot. A részletes elemzés elérhető online is.
Ma a Hit Rádió Ultrahang című műsorában a koronavírus-oltásokra vonatkozó nemzetközi jogi környezetet jártuk körbe, aminek az adott aktualitást, hogy egyre több állam vezet be, vagy tervez bevezetni olyan intézkedéseket, amikkel akár kötelezővé is tenné annak felvételét.
Milyen lehetőségeket biztosít az államoknak a nemzetközi jog, illetve milyen korlátokat támaszt azokkal szemben? Van-e lehetőség valamilyen jogorvoslatot keresni a nemzetközi szinten az ilyen döntésekkel szemben? Ezeket és más, csatlakozó kérdéseket jártuk körbe Király Tamás műsorvezetése mellett.
Bizonyos dolgok jellemzően nem változnak… Sajnos az izraeli-palesztin konfliktus-sorozat minden jel szerint újabb fordulójához érkezett. Mai hír, hogy Izrael szárazföldi műveleteket is tervez. Erősen déjà vu érzésem van, tartok attól, hogy megismétlődik sok minden, amit a 2009-es “Öntött ólom” művelet során láthattunk. Ez sem az emberi jogi helyzetnek, a palesztinok megítélésének, valamint Izrael politikai helyzetének nem fog jót tenni.
Akit érdekel, hogy annak idején ebben a témában mit mondtam szakértőként, azok számára itt egy 2009-es interjúm a Klub Rádión, illetve ajánlok még egy, a témával foglalkozó cikket a Népszabadságból, amiben már a Nemzetközi Büntetőbíróság is képbe került.
Azóta érdemben sok minden nem változott (az alkalmazandó jog például biztosan nem), ami viszont mindenképpen, az épp a Nemzetközi Büntetőbíróság helyzete. Itt is említettem, amikor 2019 végén “megtört a jég”, és a Népszabadságban 2014-ben megjelentekhez képest öt évvel később megnyílt a lehetőség, hogy a hágai fórum vizsgálódjon a területen elkövetett háborús bűncselekmények tekintetében, természetesen Izrael heves tiltakozása ellenére, pontot téve egy mára már több mint tíz éves palesztin törekvés végére. Ennek most kiemelt jelentősége van: ugyanis becsapódó rakéták lelövöldözése a Vaskupola segítségével egy dolog, egy szárazföldi művelet viszont már nagyon egy másik. Előbbi esetben háborús bűncselekmény elkövetése izraeli oldalon nehezen elképzelhető, egy szárazföldi művelet, egy katonai bevonulás esetében viszont tömegével számíthatunk ilyesmire, illetve az azokkal kapcsolatos vitákra, beleértve ebbe a civilek tömeges pajzsként használatát és hasonló eseteket. És ahogy az “Öntött ólom” művelet során, majd utána a Goldstone-jelentés hányattatása során láthattuk, ez a politikai hangulatkeltésre tökéletesen alkalmas lesz, az igazsághoz ellenben nem nagyon lesz köze. Viszont azzal, hogy elméletben a Nemzetközi Büntetőbíróság is megjelenhet a témában szereplőként, minden ezirányú ambíció és szándék fel fog erősödni. Csúnya időszaknak néznek elébe a nemzetközi jog, különösen a nemzetközi humanitárius jog és az emberi jogok művelői, legalábbis azok, akik azzal valóban szakértőként és nem más minőségben foglalkoznak… Ellenben majd megint jönnek a morvaikrisztinák is, akik elmondják majd, hogy tuti volt bűncselekmény, mert látták a TV-ben. Hú, de jó lesz…
Bár nem jog, de személy szerint most nem érzem korainak kijelenteni, hogy a most látványosan felgyorsult eszkalációs folyamat nem csak az izraeli és a palesztin belpolitikai helyzetnek következményei, hanem az elmúlt időszak Trump-féle teljesen elhibázott “rendezési” kísérletének. Marha jól nézett ki (szerinte) a sajtóban, hogy sorra győzött meg arab államokat az Izraellel való megbékélésről (leginkább persze olyanokat, amelyeknek komoly gondja soha nem volt a zsidó állammal, az addigi csúnyánnézést is csak egyfajta pán-arab szövetségesi politika részeként művelték, több-kevesebb lelkesedéssel), és vizionálta magának a Nobel-békedíjat, ezzel viszont igazából csak Izraelnek kedvezett. Közben a palesztin fél folyamatosan veszítette a támogatóit, és mindannyian tudjuk, vagy illik tudni, ez jellemzően mire vezet: radikalizációhoz. Na, ezt látjuk most. Plusz ezzel egyidejűleg sikerült növelni a palesztin politikum iráni elköteleződését is, aminek legtisztább jelei az Izrael felé kilőtt olyan iráni cirkálórakéták, amikkel szemben már a Vaskupola sem annyira hatékony. Szép munka volt.
Vasárnap mutatták be a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon a “Még egy ugrás” (“One more jump“) című filmet, ami egy elsőre igen nehezen értelmezhető jelenségen, gázai palesztin parkourosokon keresztül mutatja be az ember a körülményeknek való kiszolgáltatottságát és a remény utáni hajszát.
Már tavaly is írtam itt arról, hogy mennyire szeretem ezt a rendezvényt, ahogy a filmeket is. Idén is kaptam egy megtisztelő felkérést a szervezőktől, a film bemutatóját követő beszélgetésünket itt újra lehet nézni:
Lattmann Tamás honlapja 