Tegnap kora este a Klubrádión beszélgettünk a címben jelzett kérdésről. Ahogy a sajtó is kimerítően beszámolt róla, a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága egy konkrét egyedi ügyben hozott ítéletében úgy találta, hogy a NAV által alkalmazott adóslista az Emberi jogok európai egyezménye 8. cikkének, azaz a magán- és családi élethez való jognak a sérelmét valósítja meg.
A beszélgetés során kitértünk a jogintézmény történetére, funkciójára, a bíróság által mérlegelt szempontokra, és a döntés lehetséges hatásaira és következményeire.
A hang esetleges furcsaságára és alkalmankénti kihagyásokra az a magyarázat, hogy épp vonaton ültem, Szegedről jöttem Budapestre. Az élő beszélgetés előtt egy perccel még a hangosbemondó lelkesen ismertette a további útvonalat, épp Kiskunfélegyháza előtt voltunk, jót mosolyogtam a gondolaton, hogy milyen jó lesz ez háttérnek az élő rádióbeszélgetés alatt, de végül ez elmaradt. 🙂
A tegnapi közlönyből megtudhattuk, hogy a kormány meghosszabbította a “háborús veszélyhelyzet” című jogi monstrum hatályát. A jogállamiság nagyobb dicsőségére, ami már a 2015 óta folyamatosan tartó “migrációs válsághelyzet”-tel nagyon szép formát vett, majd 2020-ban a pandémiás helyzet alaptörvény-ellenes veszélyhelyzetesítésével nyíltan is ki lett kukázva, majd az Alaptörvény kilencedik módosításával még be is lett ismerve, szóval egyvalami biztos, az ország új állam- illetve kormányformát nyert magának. Ha már kormányozni nem sikerül, legalább veszélyeket rajzolgassunk a falra, hadd rettegjenek az emberek.
Szakmai értelemben azért az valahol vicces, hogy miközben itthon nagy dérdúrral bejelentik ezeket a veszélyhelyzeteket, aminek eredményeképpen a jogállamiság legnagyobb dicsőségére a legfőbb szabályozó eszközzé lassan tényleg az istenkirálysági szempillarebegtetés válik (és mindenféle marhaságokat találnak ki azokkal, amiknek jó eséllyel amúgy semmi hatásuk a válságra, rosszabb esetben rontanak a helyzeten, lásd ársapkák), addig úgy tűnik, hogy elfelejtik, hogy mindezt egy vagy több derogáció formájában jelezni kéne pl. az Európa Tanács felé, hogy az európai emberi jogi egyezmény alkalmazása során figyelembe lehessen venni a “nemzet létét fenyegető” veszélyt.
Vagy nem elfelejtik, hanem nem szeretnék, hogy pl. a strasbourgi bíróság rögtön a képükbe röhögjön emiatt. Így majd csak később fog. Addig meg Varga Judit még turnézgathat azzal, hogy ő nem is tudja, mi is az a jogállamiság, szóval nincs is.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a mai napon ideiglenes intézkedések elfogadásáról döntött Ukrajna kérelmére Oroszországgal szemben. Mint egy korábbi posztban már jeleztem, érdemes Strasbourgra is figyelni, hiszen annak joghatósága mindkét államra kiterjed, és az Emberi jogok európai egyezménye egy fegyveres konfliktusban is alkalmazandó. A legfontosabb, az egyezmény által védett, fegyveres konfliktusos helyzetben jellemzően veszélyeztetett emberi jogok az élethez, a tisztességes eljáráshoz, valamint a tulajdonhoz való jog, a kínzás, kegyetlen és embertelen bánásmód tilalma, az egyezmény célja az ezekben esett károk minimalizálása, természetesen tekintettel a háborús körülmények miatti eltérésekre a mindennapokhoz képest.
Azon, hogy a bíróság joghatósága mind a két államra kiterjed, nem változtat a tény, hogy az Európa Tanács nemrég felfüggesztette Oroszország egyes tagsági jogait. Egyrészt azért, mert az a tagi kötelezettségeket nem érti, másrészt pedig azért, mert a tagállamok emberi jogi kötelezettségei nem az Európa Tanács-tagságból fakadnak, hanem hogy megerősítették az Emberi jogok európai egyezményét, ami egy elkülönült, önálló nemzetközi szerződés. Azt a nemrégi bejelentést a volt elnök Medvegyev részéről, hogy a felfüggesztésre való hivatkozással akkor most Oroszország akár vissza is állíthatná a halálbüntetést, érdemes fenntartással kezelni, ugyanis – mint látjuk – a két dolog között nincs közvetlen ok-okozati kapcsolat, emellett pedig ilyen mondásból már láttunk egyet Törökország részéről a 2016-os puccskísérlet után, és az sem bizonyult komolynak: egyszerű fenyegetés maradt. Persze egy populista javaslatnak jó, de mivel igazából semmi tényleges előnyt nem jelentene a halálbüntetés visszaállítása az általa kiváltott politikai feszültségekhez és újabb kritikákhoz képest, emiatt nem érdemes komolyan foglalkozni vele.
Most elfogadott végzésében a bíróság felszólította Oroszországot, hogy tartózkodjon a nemzetközi jog által védett személyek és objektumok elleni támadásoktól, illetve adjon tájékoztatást az e cselekmények körében a megelőzés érdekében tett intézkedéseiről. Ha valaki esetleg arra számított, hogy a bíróság en bloc a fegyveres erő alkalmazásától tiltja el Oroszországot, emiatt pedig most csalódott, emlékezzen rá, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága az egyezmény ellenőrző szerve, joghatósága annak sérelmének vizsgálatára terjed ki. Annak eldöntése, hogy egy állam jogsértő módon indít-e fegyveres konfliktust, nem ennek a bíróságnak a feladata. Helyesen. Már csak azért is helyesen, mert a konfliktus során esetlegesen sérelmet szenvedett emberi jogok szempontjából is irreleváns, hogy azok “kinek a jogai”, egy agressziót elkövető állam polgáráé, vagy annak áldozatáé, még akkor is, ha együttérzésünk nyilván inkább az utóbbi mellé áll.
Az ukrán kérelem egy újabb államközi panaszos eljárást indított el, ami mellett ott van még a lehetőség a különböző egyéni panaszok előterjesztésére is (a megfelelő szabályok betartásával, így például az állami jogorvoslati lehetőségek kimerítése után). Érdekességképpen jegyzem meg, hogy a 2009 után, tehát az elmúlt tizenkét évben indított államközi panaszos eljárások száma mostanra már jócskán meghaladta az egyezmény hatályba lépése és 2009 között eltelt időszakban, azaz majdnem hatvan év alatt megindított ilyen jellegű eljárások számát, és ezek kivétel nélkül a rendszerváltás után az Európa Tanács tagjaivá váló államokat érintenek vagy érintettek.
Yesterday I had the opportunity to participate in an international conference organised by the Mykolas Romeris University (MRU) of Lithuania. As a result of the coronavirus pandemic, the conference was organised online, and it has covered various aspects related to the 70 years anniversary of the existence of the European Convention on Human Rights, and the jurisprudence of the Strasbourg-based European Court of Human Rights.
My presentation, titled “Is the ECHR a proper tool for historic sins?”, has examined the problem of the court entertaining cases like the Kononov case and current ongoing cases, based on the application of the Benes decrees against individuals of Hungarian and German origin by Slovakia (also referring to the recent new inter-state case against the Czech Republic by Liechtenstein, and tries to give an answer to this question.
The whole video recording of the conference is available on YouTube, my presentation starts at 1:35, but it is well worth to check the other presentations as well:
Tegnap érdekes konferencián vettem részt, illetve adtam elő az egyik vezető litván egyetem, a Mykolas Romeris University (MRU) szervezésében. A koronavírus-helyzet miatt sajnos online formában megtartott konferencia tárgyát a 70 éve elfogadott Emberi jogok európai egyezménye, valamint az arra épülő strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata adta, az egyetem nemzetközi és európai jogi intézete szervezésében.
Az előadásom, amire a program némi átszervezése okán végül a strasbourgi bíróság litván bírája, illetve a litván alkotmánybíróság jelenlegi elnöke után került sor, azt a kérdést próbálta körbejárni, hogy vajon a strasbourgi bíróság az egyezmény alapján alkalmas lehet-e a múltban (az egyezmény létrejötte előtt) az államok által elkövetett, a mai értelmezésünk szerint egyértelműen emberi jogsértőnek tekinthető cselekményekkel szembeni fellépésre, vagy azok hatásainak enyhítésére.
Az egész konferencia elérhető a YouTube-on, az én előadásomra 1:35 magasságában kerül sor (majd utána a kommentekre), de érdemes a többi előadásra is ránézni:
Miután a FIDESZ kis házi élősködője, a KDNP nevet viselő alakulat elkezdte mondogatni, hogy ki kéne lépni a strasbourgi bíróság rendszeréből, a kérdés, beleértve az Emberi jogok európai egyezményének felmondását, megint az érdeklődés homlokterébe került. Két napja nyilatkoztam a témában a Klub Rádiónak, tegnap a Civil Rádiónak, ezek itt meghallgathatók:
Ám ezen túlmenően, érdemes kiemelni egy-két dolgot, amire az interjúkban időhiányában nem tértünk ki, legfeljebb említés szintjén.
Ez a felvetés nem új, és nem is különösebben kell komolyan venni. Hogy a strasbourgi bíróságot el kell hagyni, sok európai állam közbeszédében megjelenik kisebb-nagyobb intenzitással, különösen olyan helyzetekben, amikor az adott államot egy annak politikuma vagy közvéleménye számára kínos-kényes-jelentős kérdésben megtalálja a bíróság. Persze, van egy jelentős különbség abban, hogy azok az ilyen mondásokat hogy kezelik, vagy hogy ki mondja azokat. Nagy-Britannia esetében például elég régóta, már a Brexit őrülete előtt, de annak kitörése után már azzal szorosan összefonódva jelent meg, és a Brexit lezárulta után várhatóan megint felerősödik, különösen az olyan ügyek kapcsán, mint amilyenben pár napja megint pert veszített az állam.
Magyarországon még annak idején az európai szélsőjobbos trendeknek megfelelően a Jobbik pörgött ezen a témán komolyabban, mielőtt a Fidesz maga is elkezdte nyomni a témát pár éve. A Jobbik azért elég súlyos színvonalon tolta, vidám emlékem ebből az időszakból, amikor azt kiszervezték az egyik parlamenti gyakornokuknak, hogy mondja meg, hogy szakmailag az hogyan lenne a legjobb. 🙂 Amit nem tudtak szegények, hogy az érintett lány, akinek nem mellesleg a hócsukája tele volt a frakció egyes tagjai részéről őt ért folyamatos szexuális zaklatásokkal, informálisan tőlem kért ehhez segítséget, és egy pillanatig nem bánta, hogy így “meghackeljük” a témával kapcsolatos kommunikációjukat, úgysem tervezte életét és vérét adni azért a társaságért. Maradjunk annyiban, hogy van abban valami szórakoztató, amikor bemész interjúzni egy televíziós csatornához egy adott témában, és előtted az általad finoman szólva nem kedvelt politikus fogalmatlan módon azokat a szakmai szempontból őrületes marhaságokat adja elő nagy magabiztossággal, amiket pár napja Te vetettél papírra vicces kedvedben. No igen, akkor még nem az volt a domináns mondás az Orbánnal ellentétes oldalon, hogy majd a nácikkal váltjuk le a fasisztákat… Régi szép idők, na.
Amit viszont a viccen túlmenően látni kell, hogy az orbáni rezsim a témát akkor még csak kiszervezte a Jobbiknak, mert számukra túl erős lett volna. Később ez kezdett megváltozni, de utána már közelebb húzták magukhoz: még nem a KDNP-nek adták ki, hanem a mindenki kedvence “Alapjogokért Központ” nevű izének adták oda, hogy futtassa a közbeszédben. Hát, jó gyenge színvonalon tolták (Tudták volna vajon másmilyenen is?), de arra pont jó volt, hogy teszteljék a közvéleménynél.
Ennek első esete az volt, amikor Magyarország 2017 márciusában – előre megjósolt módon – pert veszített a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán a migrációval összefüggésben alkotott jogszabályok alkalmazása okán, és az Alapjogokért Központ vezetője, Szánthó Miklós jogsértő módon nem csupán az ítélet végre nem hajtása mellett emelt szót, de megpendítette az Emberi jogok európai egyezményének felmondásának lehetőségét (https://hvg.hu/itthon/20170321_Toporzekolva_hisztizik_a_kormany_a_strasbourgi_itelet_miatt), amivel szemben érthetően igen éles elutasítással foglaltam állást. Véleményem szerint maga a bejelentés nem volt más, mint a közvélemény szondázása, ám részvételünk az egyezményben ennél sokkal nagyobb értéket képvisel. Rosszallásomnak a központ saját Facebook oldalán is hangot adtam egy nyilvános kommentben, majd a témában március 22-én televíziós vitára is sor került:
A vita egy kellemetlen pillanata 22:00 magasságában állt be, amire a Magyar Narancs fentebb már hivatkozott, 2017 május 18-i cikke is kitért:
„Lattmann Tamás nemzetközi jogász, aki különböző tévéműsorokban többször is együtt szerepelt Szánthó Miklóssal, úgy véli, nem az igazgató képességeivel van baj. „Érezni, hogy törekszik a felkészültségre, de ha valaki ennyire függ a politika napi témáitól, illetve nem az érdeklődés, hanem a megbízás vezeti, akkor nem tud elmélyülni egy-egy témában, így alapfelkészültsége bizonyos pontokon megbicsaklik.” Példaként említi: úgy látta, Szánthót Baló György műsorában meglepetésként érte, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) az eljárási szabályokat, intézményeket meghatározó kiegészítő jegyzőkönyvei csak teljes konszenzussal módosíthatók.”
Megjegyezném, hogy e konkrét szakmai hiba észrevételezése mellett sem az interjú során, sem később, a Magyar Narancsnak nyilatkozva nem sértegettem Szánthó Miklóst, mind szakmai, mind pedig emberi szempontból maximális korrektséggel jártam el, a szervezettel kapcsolatban ekkor már nyilvánvalóan fennálló negatív véleményem ellenére. Jó, akkor még nem tudtam, hogy két és fél évvel később az ürge és/vagy politikai megrendelői/szövetségesei minden követ meg fog(nak) mozgatni annak érdekében, hogy majdnem húsz évnyi egyetemi oktatói-kutatói jogviszonyom véget érjen, hát ebből is az látszik, hogy ki mennyit ér, és mennyire érdemes korrekt módon viselkedni az ilyenekkel. Ennyire. 😀
No, de most úgy látszik, hogy megint szintlépés van, a KDNP egyes, az igazságügyi tárca környékére teleportált arcai már pedzegették ezt a témát korábban is, de “politikai igényként” most jelenik meg először. Nem tudom, mennyire érdemes komolyan venni, személyes véleményem szerint a kormányzati döntéshozatal közelében még mindig bőven vannak olyan szakemberek, akik szerepe nem a nyilvánosság előtti bohóckodás, azaz fel tudják mérni, hogy a strasbourgi bíróság elhagyása nem csupán káros ötlet, de a gyakorlatban szinte kivitelezhetetlen. Sokkal több esélyét látom az orosz modell alkalmazásának, ami szakmai szempontból ugyanilyen zöldség, de praktikusan kivitelezhetőbb: beírni az Alaptörvénybe valami Strasbourg-ellenes hülyeséget, kreálni egy kamu eljárást az Alkotmánybíróság számára, amivel “felülvizsgálhatják”, mondjuk az “alkotmányos önazonosság” jegyében az egyes strasbourgi ítéleteket, egyrészt ezt jól meg tudják magyarázni a velük szimpatizáló közvéleménynek, másrészt pedig van elég csomagnyi harminc ezüstpénz még a raktárban, hogy találjanak elég jogvégzett figurát, aki hajlandó hajbókolni ehhez a marhasághoz, akár még tudományosnak is tűnő módszerekkel megmagyarázni azt. Én már semmin nem leszek meglepve, a könyvtáramban már gyűlnek az ilyen anyagok szép számmal, egyszer még szégyellni fogják ezt páran.
Addig is viszont, akit érdekel az emberi jogok európai jogvédelmi rendszerének működése, a kapcsolat az Európa Tanács és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, valamint az EU között, annak összes trükkjével és kérdésével, azt szívesen látjuk az EU jog workshop programunk pár nap múlva esedékes újabb rendezvényén, ahol ezt a témát járjuk körbe, és nem csupán tolmácsoknak vagy fordítóknak lehet érdekes és hasznos, hanem mindenki számára, aki kicsit jobban látni akar a pályán. Bővebb információ itt elérhető:
Lattmann Tamás honlapja 