Szerző: Lattmann Tamás

Viktor Orbán UNSG?

Since the potential candidacy of Viktor Orbán for UN Secretary-General has become a topic of discussion, let’s talk about it for a moment. However, I should state right from the start: I cannot take the whole thing seriously, though it certainly deserves an AI-generated caricature for fun,

and now, let’s move on to the “serious” part:

How is the election of the UNSG made? The process is straightforward: UN member states may propose candidates who—provided they accept the nomination—submit a curriculum vitae and a so-called “vision statement.” Think of this as a manifesto outlining the future they envision for the UN. It is somewhat akin to a government or an election program. However, while candidates are free to write whatever they wish, it is questionable how much this actually matters compared to the support – or opposition – of the major powers.

The next step is the formal nomination, which takes the form of a recommendation/proposal from the UN Security Council. To secure this, a candidate must receive at least 9 affirmative votes within the 15-member Security Council, with no “no” votes from any of the five permanent members (China, France, Russia, the United Kingdom and the United States) – as such a veto would automatically disqualify the candidate. There has long been a question regarding what happens if a permanent member abstains or is absent; while the text of the UN Charter is not entirely clear – potentially implying that such instances could also count as a veto – the practice that has evolved since the Korean War is more permissive, and these are not considered being vetoes. Once the Security Council has agreed on a candidate, it communicates this to the UN General Assembly in the form of a resolution, then the General Assembly conducts the actual election. This requires a simple majority vote from the 193-member body.

It is also important to mention the principle of regional rotation: in practice, member states strive to rotate UN positions among the world’s various geographic regions, thereby aiming to comply with the UN Charter’s requirement for “equitable geographical distribution.” The Eastern European region—the so-called “Eastern European Group”—has never provided a UN Secretary-General, which would be an advantage for a Hungarian candidate.

Nevertheless, the reason I consider the whole thing a joke – to put it briefly – comes down to the following factors:

  1. Trump’s support does more harm than good. Furthermore, he is weak. No one takes him seriously, and following the expected debacle in the midterm elections, he will have plenty of his own problems at home. As a result of that, he will likely ramp up his anti-UN rhetoric out of desperation, meaning he will have no real influence there. We may ask the question whether it’s actually a good thing to be his friend.
  2. Consequently, other major powers will have no incentive to back him. One might argue that Orbán enjoys good standing with the Russians and the Chinese in his own right, but the fact is that he has failed at his domestic elections. Ergo, his value to these powers is rapidly approaching zero.
  3. Orbán himself is not particularly popular, and neither are the ideas he represents. Just today, everyone is celebrating the shift in Serbia—yet, only yesterday, Flávio Bolsonaro (the son of the Jair Bolsonaro, the earlier, pro-Putin president between 2019-2022) suffered a major defeat in the Brazilian presidential election. And this carries far greater global significance, especially within the Global South.
  4. Additionally, based on the geographical rotation: there are candidates already in the competition, some of them from LATAM, who have the same rotation-based claim to the position, not even mentioning their actual genuine relationship with the UN…

I could go on, but for now, this will suffice…

Orbán Viktor mint ENSZ-főtitkár?

Miután most téma lett Orbán Viktor esetleges ENSZ főtitkár-jelöltsége, beszéljünk erről egy kicsit. Rögzíteném az elején: az egészet nem tudom komolyan venni, viszont egy AI-generálta karikatúrát azért megérdemelt a dolog,

és akkor most térjünk a “komoly” részre:

Hogyan választják? A folyamat egyszerű: az ENSZ tagállamai javasolhatnak jelölteket, akik – amennyiben elfogadják – benyújtanak egy önéletrajzot és egy ún. „vision statement”-et, amit valamiféle elkézelésként kell elképzelni, amiben leírják, milyen jövőt látnak az ENSZ előtt. Ez kb. olyasmi lehet, mint egy kormányprogram, de persze mindenki olyat ír, amilyet akar, amúgyis kérdéses, hogy a nagyhatalmi támogatás/ellenzés mellett ez mennyire számít.

A következő lépés a formális jelölés, azaz az ENSZ Biztonsági Tanács ajánlása. Ehhez a a 15 tagú Biztonsági Tanácsban legalább 9 igen szavazatot kell kapnia, ami mellett nem lehet az 5 ún. állandó tag (Kína, Franciaország, Oroszország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok) “nem” szavazata, mert az a vétó automatikusan kizárja a jelöltet. Régi kérdés, hogy mi van egy állandó tag tartózkodása vagy távolmaradása esetén, az ENSZ Alapokmány nem teljesen egyértelmű szövege szerint az is vétónak minősülne, de a koreai háború óta kikristályosodott gyakorlat ennél megengedőbb, és nem tekintjük annak. Miután a Biztonsági Tanács megegyezett a jelölt személyében, határozat formájában közli azt az ENSZ Közgyűlésével, amely a tényleges választást megejti. Ehhez a 193 tagú Közgyűlés egyszerű többségi döntése szükséges.

Fontos megemlíteni ugyanakkor a regionális rotáció jelenségét: ennek lényege, hogy a gyakorlat szerint az ENSZ-pozíciókat a tagállamok mindig igyekeznek rotálni a világ különböző földrajzi régiói között, amivel az Alapokmány “egyenlő földrajzi eloszlás” előírásának próbálnak megfelelni. A kelet-európai régió, azaz az ún. “Kelet-Európai Csoport” még soha nem adott ENSZ főtitkárt, szóval ez egy magyar jelölt esetében előnyt jelent.

Mindazonáltal, amiért én viccnek tartom az egészet, az – röviden összefoglalva – a következő szempontok összessége:

1. Trump támogatása többet árt, mint használ. Plusz gyenge. Senki nem veszi komolyan, és a várható midterm égés után otthon is épp elég sok baja lesz, várhatóan kínjában erősíti majd az ENSZ-ellenes dumáit, szóval semmi komoly befolyása nem lesz arrafelé. Tipikus Piszkos Fred, jó kérdés, jó-e a barátjának lenni.
2. Ennek következményeképpen a többi nagyhatalomnak sem lesz érdeke mellé állni. Erre lehet mondani, hogy Orbán saját jogon is jól fekszik az oroszoknál és a kínaiaknál, de a tény az, hogy megbukott. Ergo az értéke erősen konvergál a nullához ezeknél a hatalmaknál.
3. Orbán maga sem különösebben népszerű, de az általa képviselt gondolat sem. Épp ma: mindenki örül a szerb változásnak, de épp most tegnap esett pofára Brazíliában ifj. Bolsonaro az elnökválasztáson. És ennek sokkal komolyabb jelentősége van globális vonalon, különösen a délin.

És még folytathatnám, de egyelőre ennyi elég is…

Előadás politikai és uniós aktualitásokról

Felkerült a YouTube-ra a Mindenki Szabadegyeteme programon tartott előadásom, amiben aktuális politikai és uniós kérdéseket jártunk körbe. Kötetlen és laza stílusban, súlyosan haladó tartalom, a szokásos képmutatóknak, szemforgatóknak és stílusmagazemberezőknek hatványozottan ellenjavallt. Ők maradjanak inkább büszkén tudatlanok, jól áll nekik.

Álomszép a cover, nem annyira szörnyű, mint amilyen szörnyen éreztem magam (egészségügyi szempontból), de azért eléggé. 😀

Az előadás második része:

A következő néhány hónap elé…

Néhány szóval akkor arról, hogy mit is csinálok Németországban. Még a nyáron nyertem egy pályázatot a német-lengyel határon található Odera menti Frankfurtban (igen, ez az A “másik” Frankfurt, ahova kb- másfél éve a zöld majmok akartak menni Európa Ligát játszani a Majna menti Frankfurt HELYETT) található Viadrina Európa-Egyetemen, hogy befejezzek egy jóval korábban elkezdett, kifejezetten nemzetközi jogi kutatást, amit az elmúlt években jelentősen félrelökdösött sok minden az életemben, például a habilitációs eljárásom keresztülvágása, amikor a szépemlékű Alapjogokért Központ két lábon járó fősértettségének utasítására/unszolására/kérésére/bánjakánya még 2019-ben kirúgtak az egyetemi állásomból, csak úgy. (Ez már csak ilyen: valakit a nevetséges közalkalmazotti illetménnyel járó egyetemi állásából is ki kell nyírni, miközben ugyanakkor másoknak havi milliókat kell tolni, megint más érdekében lobbizni kell, hogy NATO főtitkár-helyettes lehessen, hiába no, nehéz a NER élete :D) Ez a kutató-elemző munka az állami szuverenitás (igen, szóval ez még mindig nem a „tiéd az ország, magadnak lopod el”-t jelenti) átadásának specifikus eseteit járja körbe, aminek keretében én a nemzetközi büntetőbírói fórumokra vázoltam fel egy értelmezési keretet (először még 2009-ben), és most ebben akarom elhelyezni pl. az új, Ukrajna tekintetében felállítani tervezett nemzetközi büntető törvényszéket (STCAU) – ami miatt ez kifejezetten érdekes volt a pályázatot kiíró egyetemnek, amely az elmúlt években kifejezetten az Ukrajnával kapcsolatos különböző, hangsúlyosan nem csak jogi témák koordinálására egy multidiszciplináris alapokon álló központot is létrehozott. A pályázatomban kifejezetten arra a témára fókuszáltam, hogy az ukrajnai háború milyen hatással lesz a nemzetközi büntetőbírói fórumok működésére a tervezett új intézménytől függetlenül (amellyel kapcsolatban egyelőre komoly fenntartásaim vannak, ezekre csak röviden utaltam pl. a honlapomon közzétett rövid elemzésben pár hónapja), hiszen az a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósági rendszerével kapcsolatban is okozott már zavarokat (erről már tudományos publikációt is közzétettem), szóval lesz min dolgozni. Ha lesz valami érdekes, leírom itt is, bár nyilván alapvetően itt a közéleti kérdéseket övezi kiemelt figyelem, hát, az lehet, hogy korlátosabban lesz. Őszintén, örülök, hogy a figyelmem egy kicsit vissza tud fókuszálni a nemzetközi jogra az Európai Unióval kapcsolatos kérdések mellett, és biztos vagyok benne, hogy a relatív távolság ezen segíteni fog.

Persze, a dolgok nem mennek mindig tervszerűen, de ki kell hozni mindenből a legtöbbet… Szóval múlt hét csütörtökön, október elsején szerződésszerűen átvettem a lakásomat az Odera-menti Frankfurtban, de kiderült, hogy hétfő előtt semmi nem fog történni, mert csak (hiába no, az egyetem itt is egyetem, a munkatempó keltette ellenszélben beállt fagyhalál itt sem a vezető mortalitási ok), és mint kiderült, a wifi-hozzáférésem sem lesz megoldva addig, szóval nem volt mit tennem, úgy döntöttem, hogy felpattintom az aznaptól már hatályos Deutschlandticketemet, és Sheldon Cooper-módjára ezt a néhány napot egyfajta vonatos-hobó életstílusnak szentelem, mert miért ne, plusz még az is lehet, hogy a vonaton lesz wifi. Persze cimborák röhögőgörcsben törtek ki a hír hallatán, hiszen a DB (Deutsche Bahn, azaz a német államvasutak nevű rút boszorkány) és az én viszonyom mindig is legendás volt, különösen a Brüsszel-Frankfurt (igen, a MÁSIK Frankfurt) és a környék vonalain, de ez most ugye Ostdeutschland, ez nem olyan (khmm) plusz eddigi kalandos DB-élményeim alapvetően az IC-ICE vonalon gyűltek, a havi fix áras Deutschlandticket pedig csak a regionális vasútvonalakon érvényes, szóval ez biztosan sokkal jobb lesz. 😀 Szóval járkáltam egy sort, meglátogattam Berlint (sokadszorra és még mindig imádom), egyik kedvenc bandámat Drezdában elkaptam egy klubkoncertjükön, tiszteletemet tettem a Dynamo-nál (kellett egy normális bögre a lakásba, na), aztán beugrottam hosszú idő után végre a Bundeswehr hadtörténeti múzeumába (ide még visszajövök, az fix) és úgy rendesen elment a három nap (akik az Instagram oldalamat követik, kaptak tartalmat dúsan). Aztán tegnap végre beindultak a dolgok, megkaptuk a belépőket, papírokat, wifi-hozzáférést (sic!), bejártam az egyetemet, ismerkedtem a környezettel, így pl. az Odera lengyel oldalán fekvő Słubice városával, ahol természetesen a különböző pirog-beszerző helyek feltárása volt az elsődleges feladat…

Az otthoni dolgok persze nem szűnnek meg, már csak azért sem, mert van belőlük elég sok és ezt a kiruccanást most tényleg rövidtávúnak terveztem. Már hegyekben állnak a Wizzair appban a repjegyek Budapest és Berlin között, szóval elég intenzíven fogok hazajárkálni, ennyit arról, hogy jó lenne abbahagyni a folyamatos ingázást… 😀

Paksi fenékküszöb és Ausztria

Tegnap a Klubrádió Megbeszéljük c. műsorában beszéltünk Bolgár Györggyel egy kicsit arról, hogy mi ez a balhé a paksi fenékküszöb miatt, most tényleg fognak-e panaszkodni az osztrákok, vagy mi lesz – miután elég szűkösek és ellentmondásosak az információk, nem könnyű tisztán látni, és a műsoridő is korlátos, ezért azon túlmenően, amit ott el tudtam mondani, lentebb egy teljesebb összefoglaló.

A beszélgetés meghallgatható itt (17:57-től).

Összefoglalva: Ausztria előtt több lehetséges jogi út is áll, ha tényleg valamiféle döntőfórum elé akarná vinni a kérdést. Előre venném az EU-s lehetőségeket (mert ezekre volt utalás), aztán a teljesség kedvéért utána a többit.

Az első uniós forrás, amit érdemes említeni az uniós jogszabályok közül, az az ún. “Víz keretirányelv”, ami jó eséllyel a legkomolyabb eszközt biztosítja Ausztria számára. Annak 3. cikke előírja, hogy a közös nemzetközi vízgyűjtő területtel rendelkező uniós tagállamoknak koordinálniuk kell intézkedéseiket, illetve vizsgálni kell, hogy bármilyen változtatás összeegyeztethető-e az irányelv környezetvédelmi céljaival, illetve felhívható-e az a kivétel, ami bizonyos feltételek mellett lehetővé teheti olyan fizikai beavatkozás megvalósítását, ami káros hatással bír, DE igazolja azt valamiféle kiemelkedő közérdek. Prima facie azt mondanám, hogy az ország egyetlen nukleáris erőművének hűtésének biztosítása és egy jóféle áramellátási válság elkerülése tekinthető ilyen közérdeknek. De ezt érdemben egy eljárás során kell vizsgálni, megfelelő szakértők bevonásával, az én ráérzésem nem különösebben döntő, azt hiszem.

Egy ilyen vizsgálat – osztrák panasz alapján – indulhat a Bizottság előtt, ami utána már átcsaphat egy, lassan már mindenki által jól ismert kötelezettségszegési eljárásba is akár, ami aztán az EU Bírósága elé is kerülhet, ha a Bizottság elviszi oda.

Ha a Bizottság ezt magától nem teszi, Ausztria akár közvetlenül is fordulhat az uniós bírósághoz kötelezettségszegési eljárással, DE előtte azt az általános szabályok alapján “fel kell ajánlania” a Bizottságnak – azaz meg kell adnia a lehetőséget egy “normál” kötelezettségszegési eljárásnak.

Ami még a Víz keretirányelv mellett előkerülhet még, az az ún. Környezeti hatásvizsgálati irányelv (EIA Directive), az ún. Élőhelyvédelmi irányelv, ezek mindegyikének sérelme megvalósíthat kötelezettségszegést. A Környezeti hatásvizsgálati irányelv azért lehet fontos, mert Magyarország – tudtommal – a fenékküszöböt előzetes környezeti hatásvizsgálat és az osztrák fél bevonása nélkül építette meg, és az irányelv 7. cikke szerint, ha egy projekt várhatóan jelentős környezeti hatásokkal jár egy másik tagállamban, akkor fennáll egyfajta értesítési és együttműködési kötelezettség, információkat kell átadni, és az érintett két uniós tagállamnak konzultációt kell folytatniuk. Itt az osztrák felvethet egy sérelmet. Megint: prima facie, egy atomerőmű leállásának megakadályozására szolgáló sürgősés szükséges beavatkozás igazolhatja a magyar cselekvést.

Aztán, ami nem EU, de van benne mindenféle “bizottság”, szóval akár még ezekből is jöhetett félreértés:

Az 1956. évi osztrák–magyar vízügyi egyezmény hozta létre az Osztrák–Magyar Vízügyi Bizottságot, amely az egyezmény hatálya alá tartozó vízgazdálkodási kérdések kezelésének állandó intézménye, de ez az egyezmény a “határvidék” vízgazdálkodási kérdéseire vonatkozik, Paks pedig legfeljebb a Neoacquistica időszakában lehetett volna “határvidék”. Plusz nem biztosít semmilyen “peres” vagy “panaszos” jogalapot sem Ausztria számára.

Az uniós EIA irányelv nemzetközi jogi megfelelője, az ún. “Espooi egyezmény” is lehet releváns, ám ez a nemzetközi jogi vitarendezés irányába mutat, azaz nem az Európai Bizottság, hanem a Hágában működő Nemzetközi Bíróság (vagy választottbíróság) igénybevételét irányozza elő. Hasonlóképpen az 1992-ben az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága keretében elfogadott Vízügyi egyezmény szintén releváns lehet, illetve mindenképpen meg kell említeni az 1994-es ún. Duna védelméről szóló egyezményt, ami létrehozta az ún. Duna-Bizottságot (ICPDR) – itt mind lehet “panaszkodni”, de a vége mindegyiknek a Nemzetközi Bíróság – de erre pláne nem volt utalás sem osztrák oldalról, ezért ennek eljárási, joghatósági és egyéb feltételeit itt most nem fogom megvizsgálni, vagy leírni. Van a külügynek egy nemzetközi jogi főosztálya, majd az.

Szeptember, új félév, HetiTV…

Ma kora reggel a HetiTV-n beszélgettünk aktualitásokról, szóba került sok minden, amiről Breuer Péter beszélni akart. Szokásos reggeli vegyes felvágott, ha szabad így fogalmazni.

Így körbejártuk kicsit, hogy az AFD Szász-Anhaltban elért választási sikere milyen hatással lesz Németországra, és akár a magyar kapcsolatokra, a nyomtatott sajtó helyzetét, a pedagógusképzés megszüntetését a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a bírói függetlenség kérdését, kitértünk az általam régóta kritizált “független legfőbb ügyészség” koncepciójára, valamint azt is, hogy mit gondolok arról a politikai ambícióról, hogy a fideszes rezsim minél több figuráját cseréljék le. Emellett még érintőlegesen szóba került a Németországban októberben megkezdett kutatásom, ami miatt ki fogok költözni. Ott még nem laktam az elmúlt években… Erről bővebben majd máskor.

A köztársasági elnök egyeztetési kötelezettségéről…

Olvasom, hogy Baka András pártokkal nem, de “jogászokkal egyeztet” az új főügyészről. Oké, akkor itt vitánk lesz, hasonlóképpen Sólyom Lászlóhoz… 🙂

Az Alaptörvény VIII. cikk (3) bekezdése elég világos rendelkezést tartalmaz, ami azonos volt korábban az Alkotmányban is (ezt csak az orbánfóbiás zsigerkommentelők kedvéért akartam hangsúlyozni):

“A pártok közreműködnek a nép akaratának kialakításában és kinyilvánításában.”

Na most én azt értem, hogy politikafúújfúúúj, különösen miután meglett a pozíció a politikának köszönhetően, DE az alkotmányos előírás megszegése, ha valaki látványosan nem egyeztet “a politikusokkal”, ezzel szemben az egyéni tetszésének megfelelő bárkivel igen (akik erre nem rendelkeznek semmiféle, bárkit bármire kötelező alkotmányos felhatalmazással, szemben a a politikai pártokkal, a fenti előírásból fakadóan).

És ez ráadásul olcsó populizmus is, amit különösen nem kedvelek…
Gy.k. ez nem azt jelenti, hogy a politikusokon kívül mással nem egyeztethet, dehogynem, sőt, azt támogatom is, minél szélesebb körben. Alapvetően a köztársasági elnöknek nincs semmilyen egyeztetési kötelezettsége, azt jelöl bármire, akit akar, DE ha egyeztet, abból a körből nem zárhatja ki a választott politikusokat az alkotmány fentebbi rendelkezése sérelme nélkül. Legfeljebb nem fogadja el a véleményüket, azt megteheti, de önkényesen nem zárhatja ki őket egy olyan alkotmányos cselekvésből, ahova olyanokat viszont meginvitál, akiket senki nem választott meg semmire.

Lehet hüppögni a képviseleti demokrácia miatt, tényleg szar, de jobbat még nem találtak ki, és ha meg sem próbáljuk jól csinálni, akkor szar is marad.

A Magyarországgal szembeni uniós bírság feloldásának lehetőségével kapcsolatos álláspontomról

A Euronews megkérdezett azokról a lehetséges tervekről, amelyekkel a kormány állítólag az Európai Unió Bírósága által mintegy két évvel ezelőtt kiszabott történelmi méretű pénzügyi büntetés megszüntetését szeretné elérni.

Sajnos úgy tűnik, az orbanista szégyen továbbra is velünk él. A jelenlegi miniszterelnök, Magyar Péter büszkén viszi tovább a lehullott zászlót: mindig is azt állította, hogy milyen nagyszerű volt Orbán Viktor migrációs politikája, és hogy nem szándékozik azt megváltoztatni. Ugyanakkor valahol szórakoztató azt nézni, ahogy megpróbálja a múltat “végképp eltörölni”, a kérdés csupán az, hogy az uniós tagállami kormányok és az EU vezetése hajlandó-e ugyanazt az ibseni játékot játszani, mint a magyar választók.

De a valódi probléma a következő: ahogy már nagyon sokszor, sok helyen elmondtam (lásd pl. itt), az Európai Bizottság nincs abban a helyzetben, hogy törölje vagy semmissé tegye az Európai Bíróság által megállapított jogi kötelezettségeket. És függetlenül attól, hogy ki mit gondol vagy akar gondolni Ursula von der Leyen esetleges politikai szívességeiről Magyarország vagy Magyar Péter felé, a sajnálatos tény az, hogy az Európai Parlament vagy bármely tagállami kormány a Bírósághoz fordulhat a Bizottsággal szemben annak bármilyen jogellenes vagy kétes politikai lépése miatt. Ahogy a hivatkozott cikkben is olvasható, már most is vannak hangok, amelyek utalnak erre.

A véleményemet tartalmazó cikk itt található.

Ami a gyakorlati oldalt illeti, egyetlen esély látszik arra, hogy ezzel a bírsággal (ami, ne feledjük, napi 1 millió euróval növekszik) valamit kezdjünk úgy, hogy Magyarországnak ne kelljen ténylegesen fizetnie ÉS a Bíróság ítéletének integritása se sérüljön (legalább látszólag), ez pedig a következő: Az Európai Bizottság a következő MFF (azaz többéves pénzügyi keret – „hétéves költségvetés”) tervezése során egy plusz összeget (ami megegyezik az akkori adósságg-összeggel) betervez Magyarország számára, és miután a Tanács azt elfogadja, ezt az összeget azonnal levonja, a Euronews összeállításában a Bizottság szóvivője által említett ellentételezési eljárás részeként. Könnyűnek tűnik? Nos, ha minden tagállam egyetért vele, akkor könnyű lesz, de ne feledjük, hogy itt minden tagállamnak vétójoga van. Meglátjuk, hogyan fog menni.

Minderről beszéltem nemrég az ATV Egyenes beszéd c. műsorában is:

Korábbi bejegyezések az “uniós bírság” témájában:

Podcast-felvétel az Európai Parlamentből

Elérhető lett a pár nappal ezelőtt, Brüsszelben, az Európai Parlamentben felvett, az EUrologus és a HVG közös csatornájára, az EUfóriába készült podcast felvétele. A beszélgetés során…

Aktualitásokról a Magyar Közönynél

Ma újra a Magyar Közönynél jártam és mindenféle aktualitásokról beszélgettünk, mint pl. Karácsony Gergely és Magyar Péter buliháborúja, Balásy Gyula példáján kersztül arról, hogy hogyan omolhat…

Megint a gigabírságról…

Megint ez a téma, megint elmondtam ugyanazt. Amit páran úgy tűnik, hogy nagyon nem akarnak megérteni, hogy ez az ügy NEM politika, és nem lehet olyan…

Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.

My position on Euronews on “unlocking Hungarian EU fines”

I was asked by Euronews about the possible Hungarian plans on getting rid of the financial punishment of historical size by the Court of Justice of the European Union some two years ago.

Seemingly, the orbanist shame still lives with Hungary. The current prime minister, Péter Magyar (once himself a minion of Viktor Orbán, settled in various, corruption-related well-paid positions) seems to carry on the fallen flag proudly: he has always said how great the migration policy of Viktor Orbán has been and that he does not intend to change it. At the same time, it is entertaining to see him try to make the past disappear, the question is, if the governments of the member states and the leadership of the EU is willing to play the same Ibsenic game, that the Hungarian electorate was.

But the real problem is this: the European Commission is not in the position of cancelling or erasing legal obligations established by the Court. And reagardless of what anybody thinks or wishes to think about possible political favours from Ursula von der Leyen towards Magyar,the Europan Parliament or any member state government can take the Commission to the Court for any unlawful or dubious political step. As You can read in the article, there are already voices raised against this.

The article with my opinion can be found here. (In Hungarian here…)

Practically the only chance of doing something with this fine (with a daily 1 million Euros added until that time), which means that Hungary does not have to actually pay AND the judgment of the Court remains intact, is the following: the Europan Commission plans an extra amount (which equals to the debt at that point of time) available to Hungary in the next MFF (“7 years budget”), and after it is adopted, withdraws that amount immediately as part of the offsetting procedure, mentioned by the spokesperson of the Commission in the video above. Seems easy? Well, if all member states do agree to it, then it will be easy. We will see how that will go.

Újabb magyar vétó(k) Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásai során

Akkor rögzítsük:

A kárpátaljai magyarok kisebbségi jogaira való hivatkozás a csatlakozási tárgyalások blokkolására már Orbán alatt is egyszerű nettó hazugság volt (finomabban megfogalmazva: “hamis narratíva”)

Kb. három hónapja nagyon szépen leírtam, hogy hogy fognak kinézni az Ukrajnával lefolytatott csatlakozási tárgyalások, vegyük ezt most elő, és nézzünk rá még egyszer.

Hogy néznek ki az uniós csatlakozási tárgyalások?

És itt vegyük észre az 1. fejezetcsoportot (“klasztert”, fujj), amiről ugye megírtam, hogy azt nyitják meg először, és azt is zárják le utolsóként, és ide, a 23. fejezetbe tartoznak a kisebbségi jogok (amiről az Európai Bizottság is jelezte, hogy végig figyeli, ahogy nyilván az érdeklődő tagállamok is). Tehát HA ebben a a témában van magyar “panasz”, akkor annak érvényesítésének helye itt van, nem pedig a jelenleg megvétózott 2. és 3. fejezetcsoportnál (klaszternél). Tehát EMIATT bármikor lehetne még vétózni, akár a legutolsó pillanatban is.

Halkan jegyzem meg, ezt pont az orbáni hazudozás cáfolataként megírtam már korábban is (“azaz a csatlakozási tárgyalások megnyitása után minden egyes tagállam még legalább 33 alkalommal vétózhat”), szóval van abban valami egészen szép, hogy az állítólagos rendszerváltás negyedik hónapjában az orbáni hazugságokkal szembeni cáfolataimhoz kell visszanyúlnom.

Na most, ha a fentiekkel a magyar kormány nincs tisztában, az gáz. De biztosan tisztában van vele, ergo hazudik. Ami még nagyobb gáz.