Miután hajnalban levergődtem a prágai buszról, egy gyors otthoni zuhany-átöltözés után egyenesen a Heti TV stúdiójába mentem, ahol hosszabban volt lehetőségem a felsőoktatásról, azzal kapcsolatos kérdésekről beszélgetni. Jó volt egy kicsit elszakadni a szokásos közéleti-politikai témáktól…
Szerző: Lattmann Tamás
Továbbálltak már Orbán kamu-menekültjei? És akkor mi van?
A Klubrádión Panyi Szabolcs Facebook-posztja alapján arról beszéltünk, hogy mi történik akkor, ha az abban foglaltak igazak, van-e lehetőség arra, hogy akár Amerikából, akár máshonnan a lengyel hatóságok kikérjék őket, ha valóban leléptek a számukra csak időleges menedéket nyújtó Magyarországról.
Ahogy a beszélgetés során megjegyeztem, semmi akadálya a kiadatásnak, a kérdés alapvetően politikai természetű. És bár igaz, hogy a lengyel PiS és körei szorosabb kapcsolatokat alakítottak ki Donald Trumppal, semmi akadálya nincs a hazaküldésüknek.
A beszélgetés meghallgatható itt, egészen pontosan 46:40-től.
Aktualitásokról a Magyar Közönynél
Ma újra a Magyar Közönynél jártam és mindenféle aktualitásokról beszélgettünk, mint pl. Karácsony Gergely és Magyar Péter buliháborúja, Balásy Gyula példáján kersztül arról, hogy hogyan omolhat össze minden jel szerint ennyire könnyen a NER, hogy hogyan rakta össze a kormányát Magyar Péter, jönnek-e végre az uniós pénzek, vagy hogy éledezik-e a V4 együttműködés. Hosszú, de legalább tartalmas, egyes vélemények szerint helyenként szórakoztató is.
Megnézhető itt:
Mi lesz a Magyarországgal szembeni 7. cikk szerinti eljárással?
A kormányváltással összefüggésben egyre gyakrabban megjelenő kérdés, hogy mi lesz a Magyarországgal szemben folyamatban lévő 7. cikk szerinti eljárással, az ezzel kapcsolatos kérdéseket szeretném itt körbejárni.
Magáról az eljárásról nem akarok most beszélni részletesen, azt megtettem már korábban (lásd pl. https://lattmanntamas.hu/2020/12/08/miert-nem-megoldas-a-7-cikk-szerinti-eljaras-felgyorsitasa-az-orbani-vetoval-szemben/ ). Hasonló kérdések merültek fel Lengyelországgal szemben is, amikor 2023-ban megbukott a PiS-kormány, azt is megvizsgáltuk alaposabban (lásd https://lattmanntamas.hu/2024/05/22/a-7-cikk-szerinti-eljaras-lengyelorszaggal-szembeni-elengedeserol/ ) és már itt kitértem egy érdekes, nem is annyira apró problémára.
Ennek a lényege az, hogy hogyan is történik meg az eljárás megszüntetése. Ugyanis, ahogy akkor írtam, ha az Európai Bizottság valóban úgy érzi, hogy meg van győzve a lengyelek által, vajon megteheti-e, hogy egyszerűen visszavonja a 7. cikk szerinti eljárás kezdeményezését, ezzel pedig megszünteti magát az eljárást. Az EUSZ 7. cikke nem tartalmaz erre nézve rendelkezést, az én akkori álláspontom szerint pedig ezt a Bizottság egyszerűen nem teheti meg: ha már elindult az eljárás, akkor az arra vonatkozó szabályokat kell annak során alkalmazni, és ott nem találunk olyat, ami kiengedné a döntést a Tanács kezéből. Akkor utaltam arra, hogy egy ilyen esetben az Orbán-kormány lehetne akkora troll, hogy erre a problémára hivatkozva akár még az Európai Bíróság elé is citálhatná egy megsemmisítési eljárás keretében a Bizottság határozatát. Elkerülendő ezt a veszélyt, az látszott a biztos megoldásnak, hogy a Tanács egyszerűen szavaz az ügyben, és (mivel nem lesz meg a négyötödös többség) megállapítja, hogy nem áll fenn az alapértékek veszélyeztetése, aminek megállapításához gond nélkül fel tudják használni azt a tényt is, hogy a korábban a 7. cikk szerinti eljárás okaként a Bizottság által megjelölt problémát (hiányosságok az igazságszolgáltatás függetlensége tekintetében) közben kötelezettségszegési eljárás keretében is megrágta már az Európai Bíróság, ki is szabott pénzbüntetést, majd Lengyelország látványosan engedett, szóval a veszély elhárult, rendben is vagyunk. Végül viszont nem pont ez történt. A Bizottság semmilyen formális határozatot nem hozott a visszavonásról (fenntartom, hogy nem is hozhatott volna), ami miatt az eljárás maga formailag még mindig folyamatban lévőnek látszik. Ugyanakkor valamilyen döntés mégiscsak született, nem sorszámozott politikai határozat formájában (lásd: https://commission.europa.eu/document/download/9c081f05-688d-4960-b3bc-ea4fc3b2bafb_en?filename=48_1_58078_coun_chap_poland_en.pdf ), ami a gyakorlatban mégiscsak valamiféle visszavonást jelent, de ezt a bíróság előtt nem támadta meg senki. A Tanács maga nem nyilatkozott a kérdésben bármilyen formális határozat formájában, egyszerűen a téma lekerült a napirendről, a Bizottság visszavonó aktusát egyszerű eljárási kérdésként kezelte, úgy tűnik, lényegében elfogadva azt. Számomra ez igen fura, a Tanácsra nem jellemző, hogy ilyen lazán kezeli a hatáskörét érintő túlterjeszkedéseket más uniós intézmények részéről, de úgy tűnik, ebben a helyzetben elfogadhatónak tartotta. Ez a nemzetközi szerződések értelmezésére vonatkozó szabályok alapján minősíthető úgy, hogy az uniós tagállamok az általuk kötött nemzetközi szerződés hiányosságait gyakorlati értelmezésükkel töltötték ki, azaz a kezdeményezés a 7. cikk erre vonatkozó rendelkezése hiányában is visszavonható.
A Magyarországgal szembeni eljárás esetében sem egyszerűbb a helyzet, sőt. Vannak jelentős különbségek: míg Lengyelországgal szemben egy elég konkrét probléma miatt indította azt a Bizottság, addig Magyarországgal szemben sokkal általánosabb, rendszerszintű problémákra utalva indította azt az Európai Parlament az emlékezetes Sargentini-jelentés alapján. A lengyel „probléma” annak konkrét jellege okán sokkal könnyebben megoldható, vagy legalább kezelhető, mint a magyar, utóbbi sokkal „politikaibb”, ezért is foglalkozott vele az Európai Parlament. És még ha sikerülne is politikai szándékot, kompromisszumot kialakítani a kérdésben, az Európai Parlament álláspontom szerint ugyanúgy nem vonhatja vissza az eljárást megindító határozatát, ahogy a Bizottságnál sem láttam ezt jogszerűen megoldhatónak Lengyelország esetében. Itt külön ki kell térnem arra az eljárási szabályra, ami előírja az Európai Parlamenttel való konzultációt a Tanács számára az eljárás során, ennek az előírásnak nyilván semmi értelme nincs, ha a Parlament visszavonhatja az eljárást.
Tehát a megoldás itt is kellene legyen, hogy a Tanács formálisan szavaz a kérdésről, a 7. cikknek megfelelően. Előtte az Európai Parlament elmondhatja a Tanácsnak a konzultáció során, hogy szerinte már elhárult az alapvető értékek sérelmének veszélye, és a Tanács dönthet úgy, hogy az már nem áll fenn, és vége a történetnek. De az sem kizárható, hogy az Európai Parlament a Bizottsághoz hasonlóan lazán „visszavonja” az egészet, csakhogy itt felmerül két jelentős probléma is. Először is, az Európai Parlament minden eljárása „számozott”, nem tudja ugyanúgy elsumákolni a visszavonó határozatot, mint a Bizottság. Plusz nem tartom valószínűnek, hogy a Tanács ugyanolyan lazán kezelné a „beavatkozási” kísérletet az Európai Parlamenttől, mint a Bizottságtól – bár ha ugyanúgy eljárási kérdésként fogja kezelni, akkor nem lehetetlen túllépni a problémán.
Menekül a NER és viszi a pénzt?
Igazán kiváló kollégák társaságában beszéltem a Magyar Hangnak a NER által állítólagosan menekített vagyonok témájáról. Közben próbáltam nem elveszni a kosztolányii, édesannás gondolatokban, és megmaradni a szakmai szinten…
Sok minden más mellett hangsúlyoztam, hogy a politikai boszkorkányüldözés nem elég, ha nem lesznek hivatalos eljárások, a világon mindenhol le fognak pattanni a magyar hatóságok a helyiekről. Már csak azért is, mert “puszira” legfeljebb diktatúrák adnak ki embereket – ami mondjuk lehet, nem jó hír egyes menkülő NEResek számára. 😀 És arra is emlékeztettem, hogy el kellene már felejteni ezt a “kiadatási egyezmény”-zöldséget is, vagy legalábbis helyén kezelni. Ez nem egy film, hanem a valóság: kiadatás kiadatási egyezmény nélkül is lehetséges, ahogy azzal együtt sem kötelező…
A teljes cikk itt:
https://hang.hu/belfold/jogaszok-ha-a-ner-csomagol-most-kell-az-ajtoba-kell-allni-188039
Az Orbánék által befogadott kamu-menekült politikusokról
A Klubrádión arról beszéltünk, hogy haza lehet-e küldeni az Orbán kormány által befogadott, politikájukhoz közel álló, ám hazájukban büntetőeljárás alatt álló “baráti” politikusokat. Ez azt jelenti, hogy Nikola Gruevszki Észak-Macedónia volt miniszterelnöke, Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyminiszter és egykori helyettese, Marcin Romanowski elveszítheti a Magyarországtól kapott menekült-státuszt, és haza kell térniük.
A beszélgetés során megpróbáltam tisztázni a különbséget a valódi menekültek és ezek között az emberek között. A beszélgetés és annak összefoglalója elérhető ezen az oldalon.
Concerns about the Hungarian electoral system
As the elections in Hungary are at the gates and seemingly there is an enormous interest towards that from foreign legal/political circles, I found it useful to publish a short overview and point out the most problematic elements. Mostly with the aim to correct some of the analytical mistakes made by many, thinking that the Hungarian elections are like “ordinary” elections like in any other countries, and the results are determined by political performance. Well, they are not.
Introduction
Following the adoption of Hungary’s new constitution (for a very early criticism by me, see here) and the new electoral system by Viktor Orbán’s one-party’s (Fidesz) two-third majority in the Parliament right after the 2010 landslide win, several features of the country’s political and electoral system have attracted significant attention within Europe. And while some aspects (e.g. taxation and rule‑of‑law issues) have widely and continuously been discussed ever since, the new electoral system often skipped attention, while it contains structural elements that are unusual – to say it nicely – within the EU or even among states all over the world. These features have raised concerns about fairness, proportionality, and the overall functioning of democratic competition.
Structure of the Hungarian electoral system
Hungary has always employed a mixed electoral system for parliamentary elections. The Hungarian Parliament (official name: National Assembly) consists of 200 seats (originally 386 in 2010 and the number reduction has also raised serious concerns as incumbent members’ chance of re-nomination by the governing Fidesz party were depending on the mercy of prime minister Viktor Orbán, turning them obedient puppets voting all of his proposals until the 2014 elections), allocated as follows: 106 seats are elected in single‑member electoral districts, while 93 seats allocated through national party lists. There is also a seat allocated to so-called “nationality members” based on pre-registration, currently there is one seat allocated to the German community. Fun fact: since 2018 it is taken by a member of Fidesz party, who had discovered his German identity after losing numerous elections running as Fidesz-candidate in the city of Budaörs (Wudersch).
This combination blends majoritarian and proportional elements. There is nothing unusual with this. However, the specific design of the system interacts with Hungary’s political landscape in ways that systematically advantage the governing party, that is the reason I tend to call it a “rigged electoral system”. It is important to emphasize that it is not “cheated”, and classic cheating, e.g. tinkering with the ballots is practically impossible with minimum attention paid by the competing parties.
Political Context
Hungary’s governing party alliance – the Fidesz party headed by prime minister Viktor Orbán and the Christian democrats with unmeasurable support – functions as one unified political force, even though it is formally composed of two parties. In contrast, the opposition is typically fragmented, often consisting of four to six parties competing simultaneously.
This asymmetry has significant consequences in single‑member districts, where the governing party presents a single candidate, while the opposition votes are divided among multiple candidates. As a result, a candidate from the governing party can easily win a district with a relatively low proportion – even with around 35% – if the opposition vote is split among several contenders.
Comparison with other electoral models
To understand the implications of Hungary’s system, it is useful to compare it with other electoral frameworks.
See the UK model for first, as government’s propagandists often use the argument that under that model Fidesz could have 90% of the seats in Parliament. The United Kingdom uses a first‑past‑the‑post system with single‑member districts. No compensation or anything for losing candidates: and as only one candidate wins per district, smaller parties rarely obtain seats, even if they receive substantial nationwide support. (This explains why smaller parties often struggle in parliamentary elections, despite having visible public support.)
Contrary to that, the European Parliament electoral model is totally different, as it uses proportional representation based on party lists. Voters select a party rather than an individual candidate, and seats are allocated proportionally. This system allows smaller parties to gain representation more easily. For example, politicians who fail to win seats in national district‑based elections (like smaller parties in the UK) may still enter the European Parliament through the list‑based voting.
Hungary’s somewhat hybrid electoral approach combines both systems: voters cast one ballot for a district candidate, and another for a national party list. This dual structure is not inherently problematic. Many democracies use mixed systems. However, the specific mechanisms Hungary employs – particularly regarding the so-called compensation – are highly unusual, and directly intended to favor the Fidesz party.
Compensation mechanisms in electoral systems
In mixed systems, compensation is typically used to ensure proportionality. The standard model is the so-called “loser compensation”, where votes cast for losing district candidates are added to their nominating party’s list totals. This prevents votes from being “wasted” and helps balance the final distribution of seats. The rationale behind loser compensation is to reduce disproportionality, ensure that parties receive representation roughly corresponding to their overall support, and prevent extreme distortions, which occur because of a purely majoritarian system (see the UK model above). Most European democracies with mixed systems use this approach.
The Hungarian “innovation”: the so-called winner compensation
Hungary – after 2010 – introduced a mechanism that is virtually unknown elsewhere: winner compensation. Under this system, not only the losing votes, but also the winning party’s surplus votes in district races are added to its national list totals. This means that if the governing party wins a district with, for example, 35% of the vote, the margin by which it wins is counted again on the party list. This amplifies the governing party’s advantage and contributes significantly to its repeated two‑thirds parliamentary majorities. Fidesz has won a 2/3 majority after the 2011 electoral reform not because of its great popularity and political brilliance, but because of this simple trick. (Winner compensation per se is not completely unknown in Europe, but it has never had such an effect on the distribution of seats. The Italian Constitutional Court in its 2017 Italicum ruling struck down as unconstitutional any excessive application of that. Funny, that right now the Italian prime minister seemingly tries to re-vitalize this solution: https://www.euronews.com/my-europe/2026/03/09/italys-electoral-law-is-giorgia-meloni-reshaping-the-system-to-secure-re-election )
Effects on electoral outcomes
Winner compensation does not involve fraud or manipulation of ballots. Votes are counted accurately. Instead, the design of the system itself produces disproportionate outcomes. As observers often note, the votes are genuine, but the translation of votes into seats is heavily skewed. This structural distortion explains why international election observers often find no procedural irregularities, even though the system consistently produces outcomes that strongly favor the governing Fidesz party.
The elimination of the two‑round system
Prior to the 2011 reforms, Hungary used a two‑round electoral system for district races, usually with a week between the two rounds. The first round allowed political parties to measure their political support, after which weaker opposition candidates could withdraw in favor of a stronger challenger. This mechanism encouraged strategic coordination and reduced vote fragmentation. Viktor Orbán know this system well: he has become prime minister in 1998 by making a last-minute deal with other parties after losing in the first round, and he nearly turned the election in 2002 after losing the first round again – but having run out of political allies by then. He knows the value of two-rounds: he made sure that nobody ever uses it any more.
The shift to a single‑round system eliminated the above mentioned opportunities. Without a second round, opposition parties cannot consolidate behind a single candidate, vote splitting persists, and the governing party benefits from being the only unified political force. Since the introduction of this system, opposition parties are doomed to engage in debates with each other, instead of focusing on the government. Parallel to this, raises in personal remuneration, all kind of bonuses to members of Parliament and state financial support to parties based on participation in the elections have made political parties highly interested in running, and practically they run against each other, not against the one-party government.
Since the 2014 elections, opposition parties have tried to break this system somehow. It is obvious that the determining point is the individual elections, so constant efforts were made to crate a ballot of 1 v. 1, Fidesz v. opposition. If that is successful, the “rigged” system becomes lethal to Fidesz, as the winner compensation easily may give constitutional majority to the opposition in the Parliament. There were political negotiations, even an “oppositional primary” in 2021, but these attempts were never successful – and voters have grown tired and impatient. The so-called “strategy of collaboration” seemingly failed, and as a result of this, the current elections give a chance to a brand new political party led by a former minion of Viktor Orbán, following the so-called “strategy of outgrowth”, which had been proposed by many analysts and strategists earlier, but none of the opposition parties had taken it earlier. So far, it has been successful in showing an alternative to opposition voters, now we will see how successful it is in the elections.
Conclusion
Hungary’s electoral system is a legally enacted but highly unusual configuration that combines a fragmented opposition, a single‑round district election (these two determining the winner), and a unique winner‑compensation mechanism (this one ensuring a constitutional majority to the winner). Together, these elements create a structural advantage for the governing party, enabling it to secure supermajorities without proportional levels of public support. While the system does not involve procedural fraud, its design raises significant constitutional and democratic concerns.
Kémjátszma vagy narratívaharc?
Ma kora reggel a Klubrádióval beszéltem a napjainkban hangos témáról, hogy Szijjártó Péter Lavrov orosz külügyminiszterrel egyeztet az Európai Unió Tanácsa üléseinek szüneteiben, és ahogy a kormány hazaárulással meg miegyébbel vádolja Panyi Szabolcs újságírót. Bár pokoli torokfájással ébredtem, azért sikerült valamit kipréselni magamból. Előtte a 24.hu oldalon jelent meg egy beszélgetés, amit hétfőn, a prágai óráim közti szünetben rögzített a szerző.
A klubrádiós beszélgetés itt hallgatható meg, a 24.hu itt érhető el.
A továbbiakban foglalkozom még ezzel a témával (különösen annak büntetőjogi aspektusaira, amikre itt csak utalás szinten tértem ki), addig is utalnék egy kb. két éve megjelent elemzésemre, ami az EU kémkedéssel szembeni védtelenségéről szól. Az alap probléma itt is jelen van: bár a különböző uniós szabályozók így-úgy meghatároznak bizonyos minősítéseket (“titkosításokat”), de ezeknek jelenleg semmilyen eljárási-intézményi védelmi előírásai és módszerei nem léteznek.
A ukrán pénzszállítóval szembeni fellépés PR-jellegéről
Tegnap megjelent a Magyar Hang oldalán egy cikk, ahol egy interjúban elmagyarázom, hogy miért tartom újabb kamu/PR-akciónak az egészet, hasonlóan az Orbán-kormány elmúlt tizenhat évében sok mindenhez.
Elolvasható itt.
A mai, EU Bíróságán született főtanácsnoki indítványokról
A Klubrádión beszéltem a ma nyilvánosságra hozott, az EU Bíróságán született főtanácsnoki indítványokról.
Az egyik a Szuverenitásvédelmi Hivatal miatt indult kötelezettségszegési eljárásban született, nem meglepő módon az indítvány azt javasolja a bíróság számára, hogy mondja ki az intézmény és annak működésének uniós jog-ellenességét. A második pedig abban a nagyon izgalmas megsemmisítés iránti perben született, amelyben az Európai Parlament azt kéri, hogy a bíróság semmisítse meg az Európai Bizottságnak a magyar igazságügyi reform jóváhagyásával visszaengedett több mint tíz milliárd eurós összeg feloldásával kapcsolatos döntését, erről tavaly októberben a helyszínről jelentkeztem be… Utóbbiról még lesz itt (is) szó rendesen, mert ez az eljárás mindenképpen egyedülálló és újszerű – és bizony lesz folytatása az ítélet után is.
Bővebben a Klubrádió honlapján.