Concerns about the Hungarian electoral system

As the elections in Hungary are at the gates and seemingly there is an enormous interest towards that from foreign legal/political circles, I found it useful to publish a short overview and point out the most problematic elements. Mostly with the aim to correct some of the analytical mistakes made by many, thinking that the Hungarian elections are like “ordinary” elections like in any other countries, and the results are determined by political performance. Well, they are not.

Introduction

Following the adoption of Hungary’s new constitution (for a very early criticism by me, see here) and the new electoral system by Viktor Orbán’s one-party’s (Fidesz) two-third majority in the Parliament right after the 2010 landslide win, several features of the country’s political and electoral system have attracted significant attention within Europe. And while some aspects (e.g. taxation and rule‑of‑law issues) have widely and continuously been discussed ever since, the new electoral system often skipped attention, while it contains structural elements that are unusual – to say it nicely – within the EU or even among states all over the world. These features have raised concerns about fairness, proportionality, and the overall functioning of democratic competition.

Structure of the Hungarian electoral system

Hungary has always employed a mixed electoral system for parliamentary elections. The Hungarian Parliament (official name: National Assembly) consists of 200 seats (originally 386 in 2010 and the number reduction has also raised serious concerns as incumbent members’ chance of re-nomination by the governing Fidesz party were depending on the mercy of prime minister Viktor Orbán, turning them obedient puppets voting all of his proposals until the 2014 elections), allocated as follows: 106 seats are elected in single‑member electoral districts, while 93 seats allocated through national party lists. There is also a seat allocated to so-called “nationality members” based on pre-registration, currently there is one seat allocated to the German community. Fun fact: since 2018 it is taken by a member of Fidesz party, who had discovered his German identity after losing numerous elections running as Fidesz-candidate in the city of Budaörs (Wudersch).

This combination blends majoritarian and proportional elements. There is nothing unusual with this. However, the specific design of the system interacts with Hungary’s political landscape in ways that systematically advantage the governing party, that is the reason I tend to call it a “rigged electoral system”. It is important to emphasize that it is not “cheated”, and classic cheating, e.g. tinkering with the ballots is practically impossible with minimum attention paid by the competing parties.

Political Context

Hungary’s governing party alliance – the Fidesz party headed by prime minister Viktor Orbán and the Christian democrats with unmeasurable support – functions as one unified political force, even though it is formally composed of two parties. In contrast, the opposition is typically fragmented, often consisting of four to six parties competing simultaneously.

This asymmetry has significant consequences in single‑member districts, where the governing party presents a single candidate, while the opposition votes are divided among multiple candidates. As a result, a candidate from the governing party can easily win a district with a relatively low proportion – even with around 35% – if the opposition vote is split among several contenders.

Comparison with other electoral models

To understand the implications of Hungary’s system, it is useful to compare it with other electoral frameworks.

See the UK model for first, as government’s propagandists often use the argument that under that model Fidesz could have 90% of the seats in Parliament. The United Kingdom uses a first‑past‑the‑post system with single‑member districts. No compensation or anything for losing candidates: and as only one candidate wins per district, smaller parties rarely obtain seats, even if they receive substantial nationwide support. (This explains why smaller parties often struggle in parliamentary elections, despite having visible public support.)

Contrary to that, the European Parliament electoral model is totally different, as it uses proportional representation based on party lists. Voters select a party rather than an individual candidate, and seats are allocated proportionally. This system allows smaller parties to gain representation more easily. For example, politicians who fail to win seats in national district‑based elections (like smaller parties in the UK) may still enter the European Parliament through the list‑based voting.

Hungary’s somewhat hybrid electoral approach combines both systems: voters cast one ballot for a district candidate, and another for a national party list. This dual structure is not inherently problematic. Many democracies use mixed systems. However, the specific mechanisms Hungary employs – particularly regarding the so-called compensation – are highly unusual, and directly intended to favor the Fidesz party.

Compensation mechanisms in electoral systems

In mixed systems, compensation is typically used to ensure proportionality. The standard model is the so-called “loser compensation”, where votes cast for losing district candidates are added to their nominating party’s list totals. This prevents votes from being “wasted” and helps balance the final distribution of seats. The rationale behind loser compensation is to reduce disproportionality, ensure that parties receive representation roughly corresponding to their overall support, and prevent extreme distortions, which occur because of a purely majoritarian system (see the UK model above). Most European democracies with mixed systems use this approach.

The Hungarian “innovation”: the so-called winner compensation

Hungary – after 2010 – introduced a mechanism that is virtually unknown elsewhere: winner compensation. Under this system, not only the losing votes, but also the winning party’s surplus votes in district races are added to its national list totals. This means that if the governing party wins a district with, for example, 35% of the vote, the margin by which it wins is counted again on the party list. This amplifies the governing party’s advantage and contributes significantly to its repeated two‑thirds parliamentary majorities. Fidesz has won a 2/3 majority after the 2011 electoral reform not because of its great popularity and political brilliance, but because of this simple trick. (Winner compensation per se is not completely unknown in Europe, but it has never had such an effect on the distribution of seats. The Italian Constitutional Court in its 2017 Italicum ruling struck down as unconstitutional any excessive application of that. Funny, that right now the Italian prime minister seemingly tries to re-vitalize this solution: https://www.euronews.com/my-europe/2026/03/09/italys-electoral-law-is-giorgia-meloni-reshaping-the-system-to-secure-re-election )

Effects on electoral outcomes

Winner compensation does not involve fraud or manipulation of ballots. Votes are counted accurately. Instead, the design of the system itself produces disproportionate outcomes. As observers often note, the votes are genuine, but the translation of votes into seats is heavily skewed. This structural distortion explains why international election observers often find no procedural irregularities, even though the system consistently produces outcomes that strongly favor the governing Fidesz party.

The elimination of the two‑round system

Prior to the 2011 reforms, Hungary used a two‑round electoral system for district races, usually with a week between the two rounds. The first round allowed political parties to measure their political support, after which weaker opposition candidates could withdraw in favor of a stronger challenger. This mechanism encouraged strategic coordination and reduced vote fragmentation. Viktor Orbán know this system well: he has become prime minister in 1998 by making a last-minute deal with other parties after losing in the first round, and he nearly turned the election in 2002 after losing the first round again – but having run out of political allies by then. He knows the value of two-rounds: he made sure that nobody ever uses it any more.

The shift to a single‑round system eliminated the above mentioned opportunities. Without a second round, opposition parties cannot consolidate behind a single candidate, vote splitting persists, and the governing party benefits from being the only unified political force. Since the introduction of this system, opposition parties are doomed to engage in debates with each other, instead of focusing on the government. Parallel to this, raises in personal remuneration, all kind of bonuses to members of Parliament and state financial support to parties based on participation in the elections have made political parties highly interested in running, and practically they run against each other, not against the one-party government.

Since the 2014 elections, opposition parties have tried to break this system somehow. It is obvious that the determining point is the individual elections, so constant efforts were made to crate a ballot of 1 v. 1, Fidesz v. opposition. If that is successful, the “rigged” system becomes lethal to Fidesz, as the winner compensation easily may give constitutional majority to the opposition in the Parliament. There were political negotiations, even an “oppositional primary” in 2021, but these attempts were never successful – and voters have grown tired and impatient. The so-called “strategy of collaboration” seemingly failed, and as a result of this, the current elections give a chance to a brand new political party led by a former minion of Viktor Orbán, following the so-called “strategy of outgrowth”, which had been proposed by many analysts and strategists earlier, but none of the opposition parties had taken it earlier. So far, it has been successful in showing an alternative to opposition voters, now we will see how successful it is in the elections.

Conclusion

Hungary’s electoral system is a legally enacted but highly unusual configuration that combines a fragmented opposition, a single‑round district election (these two determining the winner), and a unique winner‑compensation mechanism (this one ensuring a constitutional majority to the winner). Together, these elements create a structural advantage for the governing party, enabling it to secure supermajorities without proportional levels of public support. While the system does not involve procedural fraud, its design raises significant constitutional and democratic concerns.

Kémjátszma vagy narratívaharc?

Ma kora reggel a Klubrádióval beszéltem a napjainkban hangos témáról, hogy Szijjártó Péter Lavrov orosz külügyminiszterrel egyeztet az Európai Unió Tanácsa üléseinek szüneteiben, és ahogy a kormány hazaárulással meg miegyébbel vádolja Panyi Szabolcs újságírót. Bár pokoli torokfájással ébredtem, azért sikerült valamit kipréselni magamból. Előtte a 24.hu oldalon jelent meg egy beszélgetés, amit hétfőn, a prágai óráim közti szünetben rögzített a szerző.

A klubrádiós beszélgetés itt hallgatható meg, a 24.hu itt érhető el.

A továbbiakban foglalkozom még ezzel a témával (különösen annak büntetőjogi aspektusaira, amikre itt csak utalás szinten tértem ki), addig is utalnék egy kb. két éve megjelent elemzésemre, ami az EU kémkedéssel szembeni védtelenségéről szól. Az alap probléma itt is jelen van: bár a különböző uniós szabályozók így-úgy meghatároznak bizonyos minősítéseket (“titkosításokat”), de ezeknek jelenleg semmilyen eljárási-intézményi védelmi előírásai és módszerei nem léteznek.

A mai, EU Bíróságán született főtanácsnoki indítványokról

A Klubrádión beszéltem a ma nyilvánosságra hozott, az EU Bíróságán született főtanácsnoki indítványokról.

Az egyik a Szuverenitásvédelmi Hivatal miatt indult kötelezettségszegési eljárásban született, nem meglepő módon az indítvány azt javasolja a bíróság számára, hogy mondja ki az intézmény és annak működésének uniós jog-ellenességét. A második pedig abban a nagyon izgalmas megsemmisítés iránti perben született, amelyben az Európai Parlament azt kéri, hogy a bíróság semmisítse meg az Európai Bizottságnak a magyar igazságügyi reform jóváhagyásával visszaengedett több mint tíz milliárd eurós összeg feloldásával kapcsolatos döntését, erről tavaly októberben a helyszínről jelentkeztem be… Utóbbiról még lesz itt (is) szó rendesen, mert ez az eljárás mindenképpen egyedülálló és újszerű – és bizony lesz folytatása az ítélet után is.

Bővebben a Klubrádió honlapján.

A cseh elnökkel kapcsolatos viták margójára

Annyit szeretnék rögzíteni, hogy a politikai feszültség, ami jelenleg a cseh elnök körül történik, az tankönyvi példája annak a probléma-csomagnak, ami akkor áll elő, ha egy parlamentáris rendszerbe beleerőltetünk egy közvetlen elnökválasztást. (Ami ellen régóta próbálok érvelni.)

És ez teljesen független attól, hogy Petr Pavel-t kedvelem, Andrej Babiš-t meg marhára nem, emiatt általában inkább azokkal értek egyet, akik jelenleg is Prágában tüntetnek, de most mégsem értek egyet velük.

A cseh alkotmány 68. cikke nagyon világosan NEM ad mozgásteret az elnöknek a miniszterelnök által javasolt miniszterek kinevezése tekintetében. A miniszterelnök javaslatára az elnök kinevezi a minisztert, pont. Ez ugyanaz a megoldás, mint amit a magyar Alaptörvény, sőt, a korábbi Alkotmány, valamint a világ összes parlamentáris rendszere is alkalmaz, lényege, hogy a Parlamentben elért többség által megválasztott miniszterelnök kezében van a döntés a kormányzásról (ezért régi nünükém az is, hogy a miniszterek kinevezését/eltávolítását stb. teljesen felesleges kör a köztársasági elnök kezébe tenni, intézze csak a miniszterelnök, de ezt most hagyjuk). És ezt a rendszert komolyan zavarja egy aktívan “politizáló” köztársasági elnök, márpedig a közvetlenül választott jellemzően olyan lesz. (Apróság, hogy a cseheknél ez már a második eset az elmúlt két évtizedben, hogy nehezen feloldható politikai válság alakul ki emiatt, a korábbiról írott cikkemet lásd itt.)

Csak emlékeztető: nem is olyan régen még a hasonlóval mókoló lengyel elnököt pisilte körbe mindenki (igaz, ő ugye a PiS “maradéka” volt, szóval hivatalból nem kedveljük 😃 ). Véletlenül sem szeretnék arra gondolni, hogy egyesek alkotmányos gondolatait a pártpolitikai preferenciáik határozzák meg. Ugye szó sincs ilyesmiről?

Az olajembargó és/vagy uniós büntetővám kérdéséről – három és fél évvel később

Szóval megszületett az uniós jogszabály, amit nagyon régóta pedzegettek, annak idején itt én is kimerítően értekeztem róla. Az akkor megfogalmazott kétségeimen végül viszonylag simán átlépett a Bizottság és az uniós jogalkotó, a mai napon a tagállamokat képviselő Tanács is elfogadta az előterjesztést, azzal az véglegessé vált.

Érdemesnek tartom kiemelni, hogy akkor pl. az ATV Híradónak mit nyilatkoztam erről, hogy mit tehet, illetve valószínűleg mit fog tenni a magyar kormány:

„Van rá lehetősége, hogy kijátssza, illetve van rá lehetősége, hogy egyfajta jogi orvoslást keressen erre a dologra” – mondta Lattmann Tamás nemzetközi jogász Híradónknak. Mint kifejtette, minden uniós jogalkotásnak és döntésnek megfelelő jogalapja kell, hogy legyen, így tehát vitatható, hogy egy szankciósnak szánt intézkedés eladható-e kereskedelempolitikai intézkedésként.

„Ha a Bizottság ezt meglépi, a Tanács minősített többséggel elfogadja, akkor én arra kalkulálok, hogy a magyar kormány az EU bíróságához fog fordulni azzal az érvvel, hogy ez igazából nem is kereskedelem politikai, hanem egy álcázott szankciós intézkedés”

– vázolta Lattmann.

Csak még egyszer , a dátum: 2022. június 5.

Ehhez képest mit hallunk ma, 2026. január 26-án, pl. a telex.hu tudósításában:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már decemberben azt ígérte: amint elfogadják a jogszabályt, pert indítanak. Az MTI hétfői közleménye alapján Szijjártó az ülés után megerősítette: „amint ez a döntés hivatalos formában is megjelenik”, benyújtják a már kész keresetet a jogszabály „eltörlésére”, mert az szerinte „óriási jogi csalással” jött létre.

A hétfői ülésen Zsigmond Barna Pál szintén elmondta, hogy az EU bíróságához fordulnak. Az európai ügyekkel foglalkozó minisztérium parlamenti államtitkára elismételte, hogy a kormány vitatja a döntés jogalapját. Az egy „szankciós intézkedéscsomag kereskedelempolitikai köntösbe” öltöztetve (előbbihez egyhangú beleegyezés kell a külügyminiszterektől, utóbbi minősített többséggel elfogadható), az alapszerződések pedig a tagállamok jogának tartják fenn az energiamixük meghatározását.

Így legyen ötösöm a lottón…

Na és akkor most konkretizáljuk egy kicsit magát a vitát. Nagyjából már 2022-ben felvázoltam, itt egy jogi-technikai apróságra szeretném felhívni a figyelmet, ami ugyanakkor döntő lehet:

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 194., az uniós energiapolitikát meghatározó cikke a következőképpen szól (csak a lényeget hagyom benne):

“194. cikk

(1) …

(2) A Szerződések egyéb rendelkezései alkalmazásának sérelme nélkül, az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében megállapítja az (1) bekezdésben említett célkitűzések eléréséhez szükséges intézkedéseket. Ezeket az intézkedéseket a Gazdasági és Szociális Bizottsággal és a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt követően kell elfogadni.

Ezek az intézkedések – a 192. cikk (2) bekezdésének c) pontját nem érintve – nem befolyásolhatják a tagállamok jogát az energiaforrások kiaknázására vonatkozó feltételek meghatározására, továbbá nem befolyásolhatják a tagállamok különböző energiaforrások közötti választását és energiaellátásuk általános szerkezetét.”

Na és akkor angolul ugyanez:

“Article 194

1. …

2. Without prejudice to the application of other provisions of the Treaties, the European Parliament and the Council, acting in accordance with the ordinary legislative procedure, shall establish the measures necessary to achieve the objectives in paragraph 1. Such measures shall be adopted after consultation of the Economic and Social Committee and the Committee of the Regions.

Such measures shall not affect a Member State’s right to determine the conditions for exploiting its energy resources, its choice between different energy sources and the general structure of its energy supply, without prejudice to Article 192(2)(c).”

Na most ez ugye marhára nem “same in English”. Érdemes észrevenni az “its” szócskát, ami ugye arra utal, hogy a tagállam SAJÁT forrásai tekintetében marad tagállami hatáskör. Tehát a Magyarországon kibányászott kőolaj felhasználása magyar tagállami hatáskör, az importált kérdése viszont nem az, az külkereskedelempolitikaként már uniós hatáskörbe tartozik. És ezt az “its” szócska egyértelműen jelzi az alapító szerződés szövegében. Érdemes megnézni, a fenti linken néhány kattintással le tudjuk kérni a cikk szövegét több uniós hivatalos nyelven is: a német szövegben is ott van a “seiner”, a franciában a “ses”, az olaszban a “sue”, a románban a “propriilor”, és még sorolhatnám.

Igen, megint az történik, hogy a magyar fordítás hibás, és minden jel szerint a #legalabbkormanyoznitudnak ősnoobok képesek arra alapozni… Hát, ez az álmoskönyv szerint semmi jót nem jelent.

Teljesen jogos kérdés, hogy mi van akkor, ha szerződés nyelvi változatai eltérnek egymástól? Hiszen ha a magyar verzió is hivatalosnak tekinthető (márpedig igen), akkor Magyarország hivatkozhat-e arra, hogy ő ezt a változatot tartja kötelezőnek, akármit is mond a többi.

A válasz egyszerű, igen, hivatkozhat és várhatóan arra is fog hivatkozni. Amire az fog történni, hogy az EU Bírósága majd visszaküldi őket a jogi egyetem első évfolyamára, az ún. jogi alaptan kurzusra, ahol már korán illik megtanulni a jogszabályértelmezés különböző módszereit, amivel meg lehet állapítani egy valamiért bizonytalan normaszöveg tényleges tartalmát.

(Valahogy úgy, ahogy annak idején én azt próbáltam kihámozni az Alaptörvényből (és az egész jogszabályi környezetből), hogy vajon a járvány “elemi csapásnak” minősül-e, amire alkotmányosan be lehet vezetni a veszélyhelyzetet. Itt végigvezettem az összes módszert, és emlékezetes módon arra a következtetésre jutottam, hogy nem, annak bevezetése Alaptörvény-ellenes volt. És miközben az ún. ellenzék ezzel az ordító problémával nem csinált semmit (pedig az Országgyűlésben lett volna elég szavazatuk arra, hogy legalább trollkodásból elküldjék az Alkotmánybíróságra), valamivel később valamiféle beismerésként a fideszes kétharmad újfent módosította a gránitszilárdságú Alaptörvényt, utólag hozzáírva azt a cselekményükhöz – a magyar jogállamiság nagyobb dicsőségére.)

Ebben a helyzetben ez viszonylag egyszerű lesz, hiszen az EUMSZ 194. cikkének idézett szövege úgy tűnik, hogy csak a magyar nyelvű változaton kívül teljesen egyértelmű, és ha a bíróság mellé teszi mondjuk pl. a rendszertani értelmezést is, akkor… hát nem fogadnék nagy téttel a kormány majdani győzelmére, amit az várhatóan az általa felhívott teleologikus, azaz cél szerinti értelmezés alkalmazásával próbál elérni. Ez még előttünk van.

Béke Tanács

Valahol kifejezetten szórakoztat, hogy a nagy többség – közte az ún. szakértőkkel – hogy tud rácsodálkozni olyan dolgokra, amik igazából mindig is léteztek, legalábbis ötletelés szintjén. Ezek egyike a legújabb trumpi agymenés, a most éppen Béke Tanács néven kitalált ENSZ-alternatíva. Persze ennek ad egy olyan sajátos, magyaros ízt, hogy Orbán Viktor farkafelvágott kutyaként ugrálja körbe a gondolatot, hiszen végre meghívták valahova, a semminél meg még a diktátorok klubja is jobb – a közpénzekből kitartott hazugsággyár minden darabja meg őrjöngve magyarázza az újabb hatalmas külpolitikai sikert, még hogy elszigeteltség, ugyan már.

Megint idehoznám egy korábbi, 2009-es (sic!) írásom egy részletét, azzal kapcsolatban, hogy ez mennyire nem új, és már akkor is mit gondoltam erről:

A legutóbbi amerikai elnökválasztási kampány során is felmerült – tévesen kizárólagos republikánus gondolatként emlegetve – alternatív szervezeti keretek létrehozásának lehetősége. Az ENSZ helyett/mellett létrehozandó „League of Democracies” szervezettel kapcsolatban azért meg kell jegyezni, hogy ez – ha egyáltalán megvalósult volna – nyilván nem válthatta volna ki az ENSZ intézményrendszerét, de igazából nem is lett volna ennyire ambiciózus vállalkozás, bármennyire is alkalmas volt arra, hogy páran az ENSZ-re nézve valami módon ijesztő képeket fessenek az alapján. Gyorsan fussuk le az ilyenkor kötelező, rossz humorra valló köröket, mélázzunk el azon egy percre, hogy vajon az Amerikai Egyesült államoknak sikerült-e valaha a National Football League kivételével bármiféle ilyen „league”-gel gyümölcsöző és termékeny viszonyt kialakítania (lásd League of Nations, League of Arab Nations stb.), majd gondolkodjunk el egy pillanatra azon, hogy vajon milyen tényleges következménye lehetne egy ilyen, nehezen meghatározható jellegű szervezet életre hívásának az ENSZ szempontjából.

(forrás: az eredeti, teljes írás (más kollégák gondolataival együtt) elérhető a Széchenyi Könyvtár honlapján, itt: https://epa.oszk.hu/02300/02334/00035/pdf/EPA02334_Fundamentum_2009_01_049-063.pdf)

Emlékeztető: ugyanezt akkor is felhoztam, amikor tavaly év elején at ENSZ Emberi Jogi Tanácsból történő amerikai kilépésről volt szó…

Mi a lényegi különbség a mostani, Béke Tanács nevű izé esetében?

(És mielőtt továbbmennénk, gyorsan emlékezzünk meg a “Világbéke Tanács” című valamire. Van még, de minek…? 1949-ben a Kominform hozta létre, a Szovjetunió lelkes támogatásával. Sok dicsősége mellett a legszebb, amikor az 1956-os magyarországi események kapcsán ellenszavazat nélkül elfogadott határozatában mondta ki a magyar kormány felelősségét, külön kitérve a “külföldi propagandisták befolyására”. Ismerős?)

Ami eddig világosan látszik, hogy ez is egy nemzetközi szervezet lesz, némi félreértésre ad okot, hogy a médiában folyamatosan Orbán Viktorról van szó, aki talán a szervezet vezető testületébe kapott meghívást (ami nem azonos a szervezetben való állami tagsággal, amire a hírek szerint kiment az elmúlt napokban hatvan meghívó). Erre a félreértésre rájátszik a Magyar Közlönyben megjelent 1008/2026 sz. kormányhatározat is, ami vicces módon külön kihangsúlyozza, hogy “megállapítja, hogy az Alapokmányhoz való csatlakozás pénzügyi kötelezettségvállalással nem jár”, ezzel csak és kizárólag megint politikai kommunikációs elemkre reflektálva, én ilyet még soha nem láttam egyetlen nemzetközi szervezet esetében sem… (Korrekció: nem, még csak ide sem kapott meghívást Orbán Viktor…)

Ahogy az is kérdéses, hogy hogy fog kinézni ez az egész a jövőben – de ami már most világosan látszik, hogy semmi, de semmi új vagy érdekes nem fedezhető fel az alapokmánya előírásai között, amiből arra lehetne következtetni, hogy ez a szervezet hatékonyabb lenne a jövőben, mint az ENSZ (ahogy Gázáról sincs benne szó, pedig arról ment a duma folyamatosan). Szóval igazából ez nem tűnik másnak, mint egy régi amerikai republikánus gondolat trumpi (azaz átgondolatlan és koncepció nélküli) megvalósításának. Viszont aki szereti az ilyet, az most nagyon örül. Pár év múlva meg elfelejtjük az egészet.

A Beneš-dekrétumok és a magyar ombudsman

Nyilatkoztam a kontroll.hu oldal számára a címben jelzett témában. Azon túl, amit ott elmondtam, itt szeretném még megemlíteni, hogy normális körülmények között egy állam ombudsmanjának az a feladata, hogy az emberi jogok témájában otthon vitézkedjen, a saját államhatalmával szemben, nem pedig az, hogy az emberi jogok témáját használva, az államhatalom külföldi kijárójaként vagy lobbistájaként működjön. No persze, egy Juhász Imre-jellegű dilettáns politikai kinevezett ezt soha nem fogja érteni, de azért vicces, amikor úgy viselkedik, mint pl. Azerbajdzsán ombudsmanja 2006 környékén, amikor mindenfelé panaszkodott a világban Magyarországra a baltás gyilkos Szafarov elítélése miatt, érdekes módon pont akkor, amikor Magyarország és Azerbajdzsán egymás ellen futott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsban üresen maradt egy helyért…

És az is kifejezetten vicces, hogy Orbán Viktor és kormánya nem Fico cimbit piszkálja a Beneš-dekrétumok újraalkalmazása miatt (a propos, hogy állunk a 2010 után jogsértő módon elvett szlovák állampolgárságokkal?), hanem a teljes hazai hazugsággyárat (lásd még Szili Katalin levelét…) ráállítják az uniós intézményekre, hogy azok miért is nem csinálnak valamit…

A cikk itt elérhető.

Beszélgetés alkotmányos témában

Elérhető lett a YouTube-on a KlikkTV Rostrum című műsorának legújabb, nyolcadik adása, amiben Szentpéteri Nagy Richard társaságában arról beszélgettünk, lehet-e még valaha valódi alkotmányozás Magyarországon.

Külön örömömre kitértünk a történeti alkotmány kérdésére, és körbejártuk, hogy van-e értelme ma új alkotmányt írni. Bővebben tudtam beszélni arról, hogy miért tartom szakmailag és politikailag is kockázatosnak a közvetlen elnökválasztást egy parlamentáris rendszerben, valamint hogy miért gondolom, hogy a Fidesz egypárti alaptörvénye olyan garanciális hiányosságokat tartalmaz, amelyek hosszú távon kormányozhatatlansághoz vezethetnek. Kitértünk arra is, hogy szerintem milyen irányba kellene elmozdulnia a jövőbeli magyar alkotmányozásnak.

Ritkán nyílik lehetőség ilyen alapos beszélgetésekre, minden pillanantát élveztem, és köszönöm Richardnak nem csak a lehetőséget, hanem az értő partnert is!

Beneš-dekrétumok v. Európai Unió

Felvettünk egy beszélgetést Nagy Eszterrel az Európai Föderalistáktól a címben jelzett témában, ami elérhető lett a YouTube-on:

Ha valakit bővebben érdekel, amit Szlovákiával kapcsolatban mondtam, az Európai állampolgársági egyezményhez fűzött nyilatkozatát ezen a hivatkozáson megtalálja, le kell görgetni Szlovákiáig, és voilá.