MultiLATerál a strasbourgi bíróságról és a Jobbik ÁSZ elleni panaszos eljárásáról

Elérhetővé vált a MultiLATerál c. műsor HBC News Station-on elhangzott június 25-i adása a Spotify-on és az egyéb ismert csatornákon (Anchor, SoundCloud). Az adás a strasbourgi bíróság működését járja körbe, amelynek apropóját a Jobbik az Állami Számvevőszék vele szemben korábban alkalmazott intézkedésével kapcsolatban benyújtott panaszának elutasítása adja.

A következő, e hét csütörtökön esedékes adásban egy beszélgetés várható, a partner egyelőre meglepetés.

Az HBC adását annak honlapján élőben is lehet hallgatni.

Trianon a trianoniaké vol. 2. – Beneš valóban él?

Némi meghökkenéssel olvastam az Új szó tudósítását tegnap, amely szerint Szlovákiában további tulajdonfosztásra próbálják felhasználni az állami hatóságok a Beneš-dekrétumokat. Egy nemrégi posztban már igen kimerítően leírtam a véleményem az ilyen ötletekről, így ezt most nem ismétlem meg, de azt szeretném leszögezni, hogy az ilyen állami magatartások nem csak hogy végső soron el fognak bukni Strasbourg előtt, de emellett lehetetlenné teszik, hogy a régióban valaha tényleges megbékélés történjen. Ahogy ott utaltam rá, nem jó “fullban nyomni a kretént”, és reméltem, hogy ez nem is fog megtörténni. Hát, úgy tűnik, mégis…

Az a poszt akkor azért is született, hogy felhívjam a figyelmet az HBC News Station műsorán június 10-én elhangzó MultiLATerál adására, amiben épp egy ilyen strasbourgi ügyről beszéltem – akkor még reményemet is kifejeztem, hogy az első és egyetlen ilyenről. Az adás most már elérhető online is:

Mindazonáltal fenntartom a reményt, hogy van visszaút innen, és a szlovák hatóságok rájönnek, hogy ez nem működik. Teljesen felesleges, a végén, Strasbourgban borítékolhatóan úgyis veszítenek, addig meg értelmetlen módon keltenek folyamatosan feszültségeket.

És ne feledjék: Trianon a trianoniaké.

Beneš élt, Beneš él, Beneš élni fog? Strasbourgi ítélet a Beneš-dekrétumok alkalmazásával járó szlovákiai eljárásról a MultiLATerál mai adásában az HBC News Hungary-n

A mai adás témájául azt az eljárást választottam, amit nemrég zárt le a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, aminek eredményeképpen azt állapította meg, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogot sérti az az eljárás, amit az elmúlt években Szlovákia folytatott le és amelynek célja, hogy egy magyartól elvegyék azt a tulajdonát, amit annak idején a címben jelzett dekrétumok szerint el kellett volna venni már a felmenőitől.

A szlovák állam “szerencséjére” a bíróság még nem kellett, hogy a dekrétumok tartalma tekintetében foglaljon állást érdemben, mert már az eljárás maga “kiverte a biztosítékot”. Amennyiben viszont foganatosítják a tulajdonfosztást, a strasbourgi fórum egy újabb panaszos eljárásban egészen biztosan kimondja a dekrétumok jogellenességét. Szóval így a második világháború után háromnegyed évszázaddal, és a rendszerváltások után harminc évvel a szlovák államnak már csak a saját érdekében is érdemes megfogadnia a lenti bölcs tanácsot…

Az adás során hivatkozott korábbi írásaim:

Az adás meghallgatható az HBC szokásos elérhetőségein.

Strasbourgi ítélet a Dísz tér lezárása miatt

Ma nagyot megy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága magyar vonatkozású ügyekben: ítélet született a Dísz tér 2013 márciusi lezárása miatt is, ami – nem meglepő módon – a bíróság értelmezése szerint jogellenes volt. A panaszost képviselő ügyvéd kolléga az alábbiakban számolt be a sikerről:

Személy szerint megint nem vagyok meglepve. Épp az Egyenes beszéd stúdiójában ültem akkor, amikor a történet zajlott, és Kálmán Olga kérdéseire válaszolva már akkor teljesen világos volt, hogy nem lehet más a jogi helyzet (a videón 10:50-től):

Az azeri baltás gyilkos ügye Strasbourgban

Megszületett az ítélet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán abban az ügyben, amit 2013-ban indítottak a hazánkban 2004-ben brutálisan meggyilkolt örmény katonatiszt hozzátartozói Azerbajdzsán és Magyarország ellen amiatt, hogy az elkövető Ramil Szafarovot 2012 nyarán a kormány átadta Azerbajdzsán számára (nem “kiadta”). Bár az állam vállalta, hogy a magyar bíróság által korábban kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását folytatja, ennek ellenére a földet érése pillanatában elnöki kegyelmet és előléptetést kapott, megkapta a teljes elmaradt fizetését, valamint egy házat, a továbbiakban pedig nemzeti hősként kezelték – ahogy amúgy addig is.

Az eset nem kis felháborodást váltott ki, itthon és nemzetközi szinten is, én magam is sokat kellett foglalkozzak vele, és már akkor előre jeleztem, hogy a kialakult magyar-azeri vita nem lesz rendezhető, de az áldozat hozzátartozói minden bizonnyal elmennek majd Strasbourgba, függetlenül attól, hogy az azeriek megsértették-e Magyarországgal szemben a nemzetközi jogot. (itt a honlapomon ajánlom is minden érdeklődő figyelmébe a vonatkozó aktát, különös tekintettel az első helyen elérhető munkaanyagra, valamint a 2013-as, Ügyvédvilágban közzétett interjúra). A ma megjelent ítélet nagyjából mindenben megfelel annak, amit akkor nyilatkoztam: a bíróság megállapította Azerbajdzsán felelősségét az élethez való jog sérelmében azzal, hogy nem alkalmazott megfelelő büntetést, megállapította, hogy Magyarország az átadás tényével önmagában nem sértette meg semmilyen jogot, beleértve ebbe az áldozat élethez való jogát – tehát mi ezt szerencsére “megúsztuk”. A politikai felelősség persze megvan, de csak egy bíró látta úgy a héttagú tanácsból (és ennek a különvéleményében elég világosan hangot is adott), hogy ez konkrét jogi felelősséggé is transzformálható. Érvelését jelentős részben alapozta arra a nagyon balszerencsés orbáni kijelentésre, amely szerint “nem történt semmi, amire ne számítottunk volna előre, hogy történhet”, érdemes rögzíteni, hogy ezen simán elmehetett volna a magyar álláspont is. Ugyanis az olvasható ki belőle, hogy a magyar döntéshozó minden eshetőséggel számolt, szemben azzal, amit egészen addig kommunikált kifelé és befelé is.

Ennek eredetileg az volt a lényege, hogy Magyarország álláspontja szerint az azeriek kiszúrtak velünk – és lényegében ez egy az egyben annak a (többség által csak kinevetett, pedig az adott körülmények között az egyetlen működőképes) “Merjünk buták lenni” stratégiának köszönhető, amit még annak idején a szép emlékű Magyar Külügyi Intézet nevet viselő, 2014 során szétvert kutató-elemző közösség alakított ki. (Érdemes elolvasni annak “búcsúztatóját” a kiváló Rácz András tollából.)

Az eljárásnak még nincs vége, lehetőség van az ítélet felülvizsgálatát kérni a bíróság nagytanácsától (hivatalos magyar fordításban “nagykamara”, de én ezt a szót le nem írom, ha nem nagyon muszáj, mert fájdalmat okoz), meglátjuk, hogy sor kerül-e rá. Ha valamiért ez megtörténhet, és Magyarország rosszabbul jöhet ki a dologból a végén, akkor az a fenti orbáni kijelentés lesz (ami nyilván akkor és ott alapvetően belpolitikai céllal hangzott el), ami jó leckét jelent majd arról, hogy kényes külpolitikai helyzetekben milyen nyilatkozatokat érdemes tenni.

Újabb arcra esések az Európai Bíróság előtt a migrációval kapcsolatos hazai jogalkotás miatt

Miközben mindenki a koronavírus-válságra figyel, azért ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy az élet nem állt meg, és a kormány migrációval kapcsolatos korábbi őrültségei sorban buknak el az európai bírói fórumok előtt. Ahogy azt már 2015-ben és 2016-ban is előre megmondtuk többen (lásd pl. itt és itt, illetve a honlapomon nemrég megnyitott, még mindig messze nem teljes tematikus gyűjteményt), ezek a megoldások nem állják majd ki az európai jogszerűség próbáját.

Nemrég, egy március 19-i ítéletében az Európai Unió Bírósága agyonvágta a kormány “Szerbia biztonságos tranzitország” című mondókáját (helyesen), egy másikban pedig azt mondta ki, hogy a magyar bíróság nyugodtan felülírhatja a menekültügyi hatóság jogellenes határozatát.

A mai napon pedig, egy másik ügyben főtanácsnoki állásfoglalás született arról, hogy egyrészt – újra – a magyar kormány által kitalált “biztonságos tranzitország” koncepció úgy kuka, ahogy van (helyesen), másrészt pedig – és ez jóval érdekesebb kérdés – úgy foglalt állást, hogy a tranzitzónába kényszerített eljárás fogva tartásnak minősül. Ez azért érdekes, mert még tavaly novemberben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága úgy találta, hogy a magyar tranzitzónás eljárás jogsértő ugyan (és kártérítést is megítélt az azt panaszolóknak), ám az nem minősül fogva tartásnak – amit a kormánypropaganda nem is győzött eléggé hangsúlyozni mindenfelé, a jogsértés tényét egyébként nem megemlítve. Jellemző, hogy Varga Judit mai Facebook-bejegyzésében is csak erre az egy elemre utal, érdemi válasz nélkül hagyva a lényegi, valódi kérdést, azaz a “biztonságos tranzitország” bukását.

A főtanácsnok állásfoglalása, mint a honlapom olvasói már nyilván jól tudják, nem kötelező a bíróság számára, de a menekültjoggal kapcsolatos kérdésekben született ítéletek idáig mindig megegyeztek azokkal. Pár hét múlva megtudjuk, de a jelen helyzetben nem tartom kizártnak, hogy a fogva tartás kérdése kivételt hoz majd. Azt érdemes rögzíteni, hogy a luxembourgi Európai Unió Bíróságát közvetlenül nem köti a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi ítélete, ahogy a főtanácsnok maga is utal rá, a luxembourgi fórum kialakíthat szigorúbb emberi jogi gyakorlatot, mint a strasbourgi – ami amúgy logikus is, hiszen nem lenne idegen az Európai Unió tagállamaitól, hogy az Európa Tanács más tagállamainál több emberi jogi korlátot vállalnak magukra, ahogy az pl. az EU Alapjogi Chartájából is látszik.

Ami pedig a magyar kormányt és a képviselőit illeti… Amikor már öt évvel ezelőtt is teljesen világossá tettük, hogy bukás lesz ezekből a jogalkotási megoldásokból, ennek ellenére átmentek, majd most jönnek a bukások, akkor azért felmerül az igazságügyminiszterek felelőssége. Trócsányi Lászlóról tudni lehetett, hogy ő az igazságügyminiszteri tevékenységét sokkal inkább ügyvédi tevékenységként látta: azaz úgy gondolta, hogy az a dolga, hogy a kormány álláspontjait jogilag megvédje. Ez az ő esetében annyiban érthető volt, hogy egy sikeres ügyvédi karrier után állt bele egy olyan kihívásba, amibe csak belebukni lehetett, és legalább megkérte az árát – az már személyes kellemetlenség, hogy végül nem kapta meg, nem lett uniós biztos. Számomra nem világos, hogy Varga Judit milyen szerepfelfogásban gondolkodik, de egyvalami biztos: egyelőre nagyon-nagyon gyenge “ügyvéd”.

A strasbourgi bíróság elhagyásáról…

Miután a FIDESZ kis házi élősködője, a KDNP nevet viselő alakulat elkezdte mondogatni, hogy ki kéne lépni a strasbourgi bíróság rendszeréből, a kérdés, beleértve az Emberi jogok európai egyezményének felmondását, megint az érdeklődés homlokterébe került. Két napja nyilatkoztam a témában a Klub Rádiónak, tegnap a Civil Rádiónak, ezek itt meghallgathatók:

https://www.klubradio.hu/adasok/ha-pedig-valaki-ir-es-magyarul-ir-az-magyar-iro-111257

Civil Rádió (8:47-től):

Ám ezen túlmenően, érdemes kiemelni egy-két dolgot, amire az interjúkban időhiányában nem tértünk ki, legfeljebb említés szintjén.

Ez a felvetés nem új, és nem is különösebben kell komolyan venni. Hogy a strasbourgi bíróságot el kell hagyni, sok európai állam közbeszédében megjelenik kisebb-nagyobb intenzitással, különösen olyan helyzetekben, amikor az adott államot egy annak politikuma vagy közvéleménye számára kínos-kényes-jelentős kérdésben megtalálja a bíróság. Persze, van egy jelentős különbség abban, hogy azok az ilyen mondásokat hogy kezelik, vagy hogy ki mondja azokat. Nagy-Britannia esetében például elég régóta, már a Brexit őrülete előtt, de annak kitörése után már azzal szorosan összefonódva jelent meg, és a Brexit lezárulta után várhatóan megint felerősödik, különösen az olyan ügyek kapcsán, mint amilyenben pár napja megint pert veszített az állam.

Magyarországon még annak idején az európai szélsőjobbos trendeknek megfelelően a Jobbik pörgött ezen a témán komolyabban, mielőtt a Fidesz maga is elkezdte nyomni a témát pár éve. A Jobbik azért elég súlyos színvonalon tolta, vidám emlékem ebből az időszakból, amikor azt kiszervezték az egyik parlamenti gyakornokuknak, hogy mondja meg, hogy szakmailag az hogyan lenne a legjobb. 🙂 Amit nem tudtak szegények, hogy az érintett lány, akinek nem mellesleg a hócsukája tele volt a frakció egyes tagjai részéről őt ért folyamatos szexuális zaklatásokkal, informálisan tőlem kért ehhez segítséget, és egy pillanatig nem bánta, hogy így “meghackeljük” a témával kapcsolatos kommunikációjukat, úgysem tervezte életét és vérét adni azért a társaságért. Maradjunk annyiban, hogy van abban valami szórakoztató, amikor bemész interjúzni egy televíziós csatornához egy adott témában, és előtted az általad finoman szólva nem kedvelt politikus fogalmatlan módon azokat a szakmai szempontból őrületes marhaságokat adja elő nagy magabiztossággal, amiket pár napja Te vetettél papírra vicces kedvedben. No igen, akkor még nem az volt a domináns mondás az Orbánnal ellentétes oldalon, hogy majd a nácikkal váltjuk le a fasisztákat… Régi szép idők, na.

Amit viszont a viccen túlmenően látni kell, hogy az orbáni rezsim a témát akkor még csak kiszervezte a Jobbiknak, mert számukra túl erős lett volna. Később ez kezdett megváltozni, de utána már közelebb húzták magukhoz: még nem a KDNP-nek adták ki, hanem a mindenki kedvence “Alapjogokért Központ” nevű izének adták oda, hogy futtassa a közbeszédben. Hát, jó gyenge színvonalon tolták (Tudták volna vajon másmilyenen is?), de arra pont jó volt, hogy teszteljék a közvéleménynél.

Ennek első esete az volt, amikor Magyarország 2017 márciusában – előre megjósolt módon – pert veszített a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán a migrációval összefüggésben alkotott jogszabályok alkalmazása okán, és az Alapjogokért Központ vezetője, Szánthó Miklós jogsértő módon nem csupán az ítélet végre nem hajtása mellett emelt szót, de megpendítette az Emberi jogok európai egyezményének felmondásának lehetőségét (https://hvg.hu/itthon/20170321_Toporzekolva_hisztizik_a_kormany_a_strasbourgi_itelet_miatt), amivel szemben érthetően igen éles elutasítással foglaltam állást. Véleményem szerint maga a bejelentés nem volt más, mint a közvélemény szondázása, ám részvételünk az egyezményben ennél sokkal nagyobb értéket képvisel. Rosszallásomnak a központ saját Facebook oldalán is hangot adtam egy nyilvános kommentben, majd a témában március 22-én televíziós vitára is sor került:

Erről vitáról amúgy utána még a sajtó is beszámolt (lásd pl. https://magyarnarancs.hu/belpol/buszke-lenne-magara-a-kormany-hazi-elemzoje-ha-kilepnenk-az-emberi-jogi-egyezmenybol-103064).

2017. április 12-én az RTL Klub „Magyarul Balóval” című műsorában került sor újabb vitára köztem és Szánthó Miklós között (elérhető: https://rtl.hu/most/magyarulbaloval/magyarul-baloval-2017-04-12?fbclid=IwAR0kdPZGT2aI3QAVM63S87ajOgCso9HNj-6rp-1zp_UQNcf5G-vsMkYeUAw vagy lentebb), amely során több, aktuális kérdést is megvitattunk, de természetesen hangsúlyosan szerepelt a strasbourgi bíróság elhagyásának ötlete is.

A vita egy kellemetlen pillanata 22:00 magasságában állt be, amire a Magyar Narancs fentebb már hivatkozott, 2017 május 18-i cikke is kitért:

„Lattmann Tamás nemzetközi jogász, aki különböző tévéműsorokban többször is együtt szerepelt Szánthó Miklóssal, úgy véli, nem az igazgató képességeivel van baj. „Érezni, hogy törekszik a felkészültségre, de ha valaki ennyire függ a politika napi témáitól, illetve nem az érdeklődés, hanem a megbízás vezeti, akkor nem tud elmélyülni egy-egy témában, így alapfelkészültsége bizonyos pontokon megbicsaklik.” Példaként említi: úgy látta, Szánthót Baló György műsorában meglepetésként érte, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) az eljárási szabályokat, intézményeket meghatározó kiegészítő jegyzőkönyvei csak teljes konszenzussal módosíthatók.”

Megjegyezném, hogy e konkrét szakmai hiba észrevételezése mellett sem az interjú során, sem később, a Magyar Narancsnak nyilatkozva nem sértegettem Szánthó Miklóst, mind szakmai, mind pedig emberi szempontból maximális korrektséggel jártam el, a szervezettel kapcsolatban ekkor már nyilvánvalóan fennálló negatív véleményem ellenére. Jó, akkor még nem tudtam, hogy két és fél évvel később az ürge és/vagy politikai megrendelői/szövetségesei minden követ meg fog(nak) mozgatni annak érdekében, hogy majdnem húsz évnyi egyetemi oktatói-kutatói jogviszonyom véget érjen, hát ebből is az látszik, hogy ki mennyit ér, és mennyire érdemes korrekt módon viselkedni az ilyenekkel. Ennyire. 😀

No, de most úgy látszik, hogy megint szintlépés van, a KDNP egyes, az igazságügyi tárca környékére teleportált arcai már pedzegették ezt a témát korábban is, de “politikai igényként” most jelenik meg először. Nem tudom, mennyire érdemes komolyan venni, személyes véleményem szerint a kormányzati döntéshozatal közelében még mindig bőven vannak olyan szakemberek, akik szerepe nem a nyilvánosság előtti bohóckodás, azaz fel tudják mérni, hogy a strasbourgi bíróság elhagyása nem csupán káros ötlet, de a gyakorlatban szinte kivitelezhetetlen. Sokkal több esélyét látom az orosz modell alkalmazásának, ami szakmai szempontból ugyanilyen zöldség, de praktikusan kivitelezhetőbb: beírni az Alaptörvénybe valami Strasbourg-ellenes hülyeséget, kreálni egy kamu eljárást az Alkotmánybíróság számára, amivel “felülvizsgálhatják”, mondjuk az “alkotmányos önazonosság” jegyében az egyes strasbourgi ítéleteket, egyrészt ezt jól meg tudják magyarázni a velük szimpatizáló közvéleménynek, másrészt pedig van elég csomagnyi harminc ezüstpénz még a raktárban, hogy találjanak elég jogvégzett figurát, aki hajlandó hajbókolni ehhez a marhasághoz, akár még tudományosnak is tűnő módszerekkel megmagyarázni azt. Én már semmin nem leszek meglepve, a könyvtáramban már gyűlnek az ilyen anyagok szép számmal, egyszer még szégyellni fogják ezt páran.

Addig is viszont, akit érdekel az emberi jogok európai jogvédelmi rendszerének működése, a kapcsolat az Európa Tanács és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, valamint az EU között, annak összes trükkjével és kérdésével, azt szívesen látjuk az EU jog workshop programunk pár nap múlva esedékes újabb rendezvényén, ahol ezt a témát járjuk körbe, és nem csupán tolmácsoknak vagy fordítóknak lehet érdekes és hasznos, hanem mindenki számára, aki kicsit jobban látni akar a pályán. Bővebb információ itt elérhető:

http://www.facebook.com/events/502011040455415