2021 Capitolium, 2022 Budapest? Várhatunk-e itthon hasonló jeleneteket?

A választási vereséget feldolgozni nem tudó Donald Trump támogatóinak emberéleteket is követelő őrjöngése többeknél vetette fel, hogy vajon nálunk mennyire lesz jobb a helyzet, ha 2022-ben esetleg sikerül a választásokon megverni a Fideszt. Ezzel kapcsolatban írtam egy gyors posztot a Facebookra, miután egyre többször jött velem szembe a kérdés:

Mire gondolok? A 2002-es választások után már képet kaphattunk arról, hogy milyen eszközöket alkalmaz a vereséget nehezen elfogadó Orbán Viktor. És amikor mulatunk az washingtoni freakshow-n, sámánostul, mindenestül, akkor talán érdemes lehet az Erzsébet-hídi “csata” mellett a Kossuth téri majomketrecre is emlékezni, ahol “a hazafias tömegek nemzeti forradalma” zajlott az önjelölt “Forradalmi Nemzetőrség” vezetésével. Csak az emlékek frissítése kedvéért, tessék, néhány saját készítésű kép 2002 júliusából:

Ezeket az embereket emelte a “nagypolitika” szintjére a Fidesz a 2002-es veresége után, miután annyira képtelen volt feldolgozni a vereséget, hogy minden vállra hajandó volt ráborulni sírdogálni, amit felajánlottak neki. 2010 után még rosszabb, a kormánypolitika részévé emelte az ilyen hibbantságokat, a szélsőjobbos ezoterikus nemzettudat felkent idiótáival együtt. (Nagyvonalúan most nem beszélve az őszödi beszéd utáni erőszak támogatásáról és buzdításáról, a kordonbontásról stb.) És ne legyen illúzióink, ezek semmiben nem mások, mint a “QAnon Sámán” és társasága.

Plusz van egy sokkal nagyobb probléma, ahogy arra utaltam a posztban is: nálunk rosszabb lesz a helyzet. Donald Trumpról bárki bármit mondhat, tény, hogy nem épített ki (nem is tudott kiépíteni) magának olyan hátországot, mint amire itthon az elmúlt évek során (illetve még korábban) Orbán Viktor képes volt. Nem csak a strómanokon keresztül szétterített vagyonelemekre gondolok, hanem lényegében a teljes országot telerakták nehezen fogható hatalmi-vagyoni gócpontokkal. Ennek egyik legjobb példája az egyetemek ipari mértékű magánosítása az ún. vagyonkezelői alapítványok formájában, amelyek kuratóriumaiban hemzsegnek Orbán minionjai.

Ilyesmit Trump nem csinált, ő maga az amerikai politikatörténet legnagyobb hatású kívülállójaként eljutott a csúcsra, majd ott “sikeresen” megteremtette azt az amerikai politikai összérdeket, ami arra mutat, hogy tűnjön el mielőbb. Ezt látjuk abban, hogy már a republikánusoknak is kínossá vált – ilyet itthon nehéz elképzelni. Trump egy időre részévé tudott válni az amerikai politikának, Orbán Viktor ellenben az évek szívós munkájával kialakított polipjával maga a magyar politika.

Erről is (a csehországi koronavírus-helyzet mellett) beszéltem tegnap Bolgár György műsorában is a Klub Rádión (32:50-től), ahol pár szóval arra is kitértünk, hogy hogyan lehet ezzel felvenni a harcot.

Mennyi idő alatt dönt majd az Európai Bíróság?

Az elmúlt napokban komoly, néhol feszültségeket is kiváltó kérdéssé vált, hogy az uniós jogállamisági rendelet ha hatályossá is válik 2021. január 1-től, vajon mennyi idő után kerülhet majd ténylegesen alkalmazásra is. Miután az elfgadott alku alapján az Európai Bizottság az eljárások kezdeményezésével meg fogja várni, amíg az Európai Bíróság állást foglal a friss rendelet uniós joggal való összeférhetőségével kapcsolatban, felmerült a kérdés, hogy ez kb. mennyi idő lehet, és ezzel kapcsolatban pedig nagyon sokféle, erősen széttartó álláspont jelent meg, köztük vezető helyen egy “azokban az estekben, amikor egy tagállam kormánya egy uniós jogszabályt támad meg, az Európai Bíróság átlag 10 hónap alatt dönt” mondással, de hallottunk már két hónapot is emlegetni.

Miért releváns ez? Attól függően, hogy ez mennyire nyúlhat el, válik értelmezhetővé, hogy ennek az alkunak Orbán Viktor mennyiben tekinthető a nyertesének vagy vesztesének. És miután hajlamosak vagyunk ezt az egész nagy kérdést e részkérdés tekintetében megítélni, hirtelen ez annyira fontossá vált, hogy mond benne mindenki mindent.

Tegyük egyenesbe a kérdést – már amennyire lehetséges a rendelkezésre álló információk alapján.

Pár napja szóba került ez az ATV Start interjújában, ahol néhány mondattal rövidre zártuk (a teljes interjún belül 2:30-tól):

Mire alapozom, amit mondok? Miután a jövőt előre nem lehet látni, a létező gyakorlatból kell kiindulni, aminek feltárásában segítségünkre van az Európai Bíróság honlapján működő adatbázis, amiben rá tudunk keresni az államok által az uniós intézmények ellen indított megsemmisítési eljárásokra, és meg tudjuk nézni azok hosszát.

Hát akkor nézzünk példákat, az egyszerűség kedvéért csak a magyarokat az utóbbi időből: kezdeetnek legyen pl. a híres “kvóta-per”, amikor a 2015. szeptemberi tanácsi döntés után a bíróság 2017. szeptemberében, tehát pont két év után hozta meg az ítéletét – mire már le is járt annak alkalmazhatósága (Pedig annál kevés fontosabb dolog volt az elmúlt években, politikai értelemben is.) A Sargentini-jelentés híres EP-beli megszavazása 2018 szeptemberében volt, aminek érvénytelensége megállapítása érdekében perelte be Orbán kormánya az EP-t, és még mindig nem született ítélet (csak a főtanácsnoki állásfoglalás nemrég), pedig már jócskán túlvagyunk a két éven. Nemrég született ítélet a C-620/18. sz. ügyben, ami 2018 szeptemberében indult, ez megint több mint két évet jelent. A C-456/18 P. sz. ügyben 2018 augusztusi perindítás után 2020 júliusi ítéletet látunk, az már csak majdnem két év. Folytathatjuk a sort, de ezt látjuk.

Persze, ez nem jó hír, de nem csak a “részkérdés” tekintetében, hanem magának a bíróságnak, és az elé vitt ügyeknek sem tesz jót. A fent említett kvótahatározattal kapcsolatos ügye során már a megindításakor felmerült, hogy meddig húzódhat el, majd amikor ebben az ügyben az óvatosan optimista akkori jóslataim nem jöttek be, 2017 májusában, majd nyáron szóvá tettem több formában, hogy ilyen jellegű ügyekben nem csak indokolatlan az ügyek elhúzódása, de káros is.

Lehetne-e gyorsabb az eljárás? Elvileg ennek semmi akadálya: az ilyen ügyekben a bíróságnak “csak” döntenie kell. Ahogy azt hallhattuk EP-képviselőktől, a Parlament kérni fogja a gyorsított eljárás alkalmazását, ennek a lehetőségét a bíróság szabályzata tartalmazza, de abban nem tudok előre állást foglalni, hogy ezt a kérést a bíróság teljesíti-e. Mint a fentebb írottakból talán kiolvasható, nem bánnám, ha megtenné, de nem látok rá garanciát, hogy valóban megteszi. Indokoltnak és szükségesnek látnám, ebben az esetben lehet reális a tíz hónap, akár még rövidebb időtartam is. Politikai értelemben ugyanakkor nagyon óvatosan fogalmaznék az ellenzéki EP-képviselők helyében, mert ha a bíróság biztosítja a gyorsított eljárást, akkor ezek a mostani mondások magas labdát jelenthetnek Orbánéknak, hogy utána az ítéletet azzal hiteltelenítsék, hogy “lám, ennyire független ez a bíróság, az EP ugráltatja”.

Egy másik felmerült ötlet volt, ami már nem csupán a bírósági eljárás lehetséges időtartamával, hanem magával az elfogadott alkuval kapcsolatos ellenérzésekből fakad. Hallhattunk olyat is, hogy “ha a Bizottság nem kezdi el az eljárást, majd az Európai Parlament őt is a bíróság elé citálja”. A politikai alku lényege, hogy annak betartásához politikai érdek fűződik. Az Európai Bizottság jó eséllyel tartani fogja az alkut, mert ha megszegi, a Tanács előtt jóval nehezebb dolga lesz: a tagállami kormányok számára a Bizottság ilyen jellegű “szószegése” hosszú távon kiszámíthatatlan hatásokkal járna, amit nem fog megkockáztatni. Még az is kétséges, hogy egy ilyen izmozáshoz (az Európai Bizottság bíróság elé viteléhez) az Európai Parlamentben meglesz a szükséges többség, több okból is. Egyrészt a tagállami fővárosok sem érdekeltek egy ilyen konfliktusban, másrészt pedig abban a pillanatban, amint megvan a hétéves költségvetési keret és a koronavírus-segélycsomag, a nem magyarországi EP-képviselők számára az egész magyarországi jogállamisági kérdés nagyot csúszik hátra a prioritáslistán. És azt sem szabad elfelejteni, hogy még ha sikerül is, a Bizottság ellen az Európai Parlament által megindított eljárás sem két napig fog tartani…

Szóval összességében, hogy mikortól lesz működő jogállamisági eljárás, mikortól karmolhat a vadmacska? A 2022-es választások előtt nemigen, ami nem jó hír nekünk, ellenzékieknek. Ebből a szempontból Orbán Viktor mindenképpen nyertese a helyzetnek – időt nyert. Hosszú távon részben veszített, ugyanis a jogállamisági eszköz megszületett, azt nem tudta megakadályozni, igaz, oroszlán helyett vadmacska formában. Ugyanakkor azt nekünk el kell fogadnunk, hogy egy-két év európai szempontból nem idő – a jogállamisági eszköznek majdnem mindegy, hogy mikortól válik működőképessé. Hogy magyarországi politikai szereplőknek, így Orbán rezsimjének vagy az ellenzéknek viszont az életet jelenti, az nem az EU és a többi tagállam problémája.

Az EU és az óraállítás – hogy készül a fake news?

Az óraállítás és az EU kérdése évek óta kavarog a magyar médiában, nem egészen számomra érthető, hogy miért – talán mert olyan kérdésről van szó, ami mindenki számára érthető, napi szinten kézzelfogható dolgot jelent, emiatt pedig politikusok is szeretnek megszólalni a témában. Csak hát emiatt gyakran marhaságok jelennek meg, majd kitartóan maradnak is a felszínen, ennek nagyon jó példáját láthatjuk most is. A magyar média teljessége öles betűkkel számol be róla, hogy “utoljára kell órát állítani, az EU eltörli”. Nem, nem törli el, legalábbis egyelőre nem.

Erről a témáról beszéltünk ma reggel a Klub Rádió adásában, meghallgatható itt 134:30-tól.

Valamikor 2016 végén is pörgött már ez a téma, akkor novemberben még országgyűlési előterjesztés is született a témában, amivel kapcsolatban már akkor elmondtam, hogy a vonatkozó, a témát szabályozó uniós jogszabály (2000/84/EK irányelv) módosításához ez nagyon nem elég. Nem is lett semmi az egészből persze, egy jobbikos képviselő hoppmesterkedett egy sort, aztán szépen elsikkadt az egész kérdés. (Arra azért jó lett volna, mint a fenti 24.hu cikkből kiderül, hogy az “ellenzéki” Jobbik biztosítsa a kétharmados támogatást a kormánynak: “Korábban írtunk arról, hogy Vona alkut kötött Lázárral, a Fidesznek az e-közmű ügyében kell a kétharmad, amit a Jobbik megadna, ha a kormánypártok kiszabadítják a nemzeti dohányboltokból az e-cigit. Ez volt az egyik kérésük. A másik meg a mostani, az óraátállítás.”)

Mindazonáltal a téma uniós szinten napirenden maradt, és később meg is indult az általam előre jelzett jogalkotási eljárás.

A Bizottság 2018 decemberében benyújtott javaslata elérhető itt. A jogalkotási eljárást bemutató oldalon (az uniós jogalkotás során minden eljárásnak van egy ilyen külön információs aloldala) is tisztán látszik, hogy a folyamat a Tanács első olvasatánál akadt el. Ez amúgy egyértelműen kiderül a Tanács és a Bizottság honlapján közzétett információs oldalról is. Előbbiről még azt megtudhatjuk, hogy a finn elnökség még 2019 decemberében, a megakadt folyamat továbbgördítése érdekében előterjesztett egy eszközt, amivel az egyes tagállamokban értékelhető napfény-mennyiséget próbálják felmérni a különböző szabályozási modellek esetén. Excel-rajongók játszhatnak vele, ha nagyon nincs jobb dolguk.

Ami a zavart okozza, hogy 2019 márciusában az Európai Parlament első olvasatban megszavazta a Bizottság javaslatát, amiről a média természetesen beszámolt, néhány helyen azt is hozzátéve helyesen, hogy még a Tanácsnak is döntenie kell a kérdésben – de ezt az elmúlt másfél év során már sikerült elfelejtenie. Nekem is megvolt a véleményem a tartalmáról, de ezt most érdemben egyelőre engedjük el. 🙂

A Tanács pedig – mint látjuk – azóta sem döntött (ennek okaiba most nem megyek bele, maradjunk annyiban, hogy leküzdhetetlen akadály azért nincs). Tehát nincs új uniós jogszabály, minden marad a régiekben egyelőre.

Én meg csak azt nem értem, hogy van egy rakás ember, aki marha jól megél az EU-ból, és mégis minden korlát nélkül terjedhetnek ilyen marhaságok, amikor elegendő kb. öt perc böngészés a nyilvánosan elérhető források között, és minimális hozzáértés, hogy világos legyen egy “az EU tavaly eltörölte” sommás hírről, hogy kapufa…

Úgy tűnik, megint megtalált a mocskolódó kormánypropaganda…

… ezúttal viszont már oda süllyedtek, hogy még egy szerző nevet sem volt pofájuk kiírni. Azért mekkora esés már a Magyar Nemzet részéről, hogy szerzőként is csak ezt a mocsokportált merik feltüntetni?

Kattintani nem érdemes.

Az eredeti blogbejegyzés igazából figyelmet sem érdemel, talán annyit, hogy a “Karma is a bitch” közismert szállóigében a “bitch” az ősi foglalkozásra, nem pedig a nőiségre utal, ugyanúgy, mint például a “politikai prostituált”, vagy a “Prosti Srácok” kifejezésben is. Az utóbbi akkor most férfi-gyalázásnak (is) minősül? (A karmának amúgy tudtommal nincs neme.) Itt már megint a kormányoldali mocsokmédia közpénzekből kitartott ócska minionjai vetítik ki énrám a saját piszkos fantáziáikat, mint tavaly ősszel…

Kár, hogy az általam elmondottakat érdemben jellemzően soha nem sikerül cáfolni, semmilyen témában. Javasolnám, hogy a Magyar Nemzet, ha minimálisan szeretne emlékeztetni egy valaha valamilyen minőséget képviselő sajtókiadványra, akkor inkább azokkal foglalkozzon.

De az igazi kérdés: ennyire nem megy?

Újra a jogállamiság kérdéseiről, ezúttal a Bizottság jelentésének elfogadása után

Ma reggel ismét az ATV-ben kezdtem a napot, ahol az Európai Bizottság által a múlt héten bemutatott, első alkalommal elkészült jogállamisági jelentésről beszéltünk. Csak a tisztán látás kedvéért: ezt a jelentést a Bizottság a tervek szerint mostantól minden évben el fogja készíteni, és az nem csak Magyarországgal, hanem minden uniós tagállammal foglalkozik, természetesen minket az elsősorban saját magunk miatt érdekel.

Kicsit több mint egy éve már elég kimerítően beszéltem arról a három frontos háborúról, amibe Orbán Viktor és kormánya belehajszolta Magyarországot. Ezek akkor: 1) az uniós hétéves költségvetési tárgyalások, 2) a folyamatban lévő 7. cikk szerinti eljárás és 3) az előkészítés alatt álló, az uniós közpénzek ellenőrzésére irányuló jogállamisági eljárást előirányzó rendelet megalkotásának a folyamata. Ezek lényegében továbbra is fennmaradtak, annyi változással, hogy a 7. cikk szerinti eljárás lényegében elakadt, a hétéves költségvetés pedig, kiegészülve az akkor még nem látható koronavírus miatt kialakított uniós segélycsomaggal, össze lett kötve a hivatkozott rendelettel. (Mint azt már a nyáron is elmondtam, ezt hibának tartom, ebbéli véleményemet pedig továbbra is fenntartom, ahogy az interjúból is kiderül.) E három elem egészül ki negyedikként a Bizottság éves jogállamisági jelentése által fémjelzett folyamattal, ami a ma reggeli beszélgetés témáját biztosította:

Elérhető: http://www.atv.hu/videok/video-20201005-a-jogallamisaghoz-kotheto-az-unios-tamogatasok-kifizetese

“Would You shut up, man?” – az első elnökjelölti vitáról

Na, megvolt az első elnök-jelölti vita Joe Biden és Donald Trump között, amit szerintem a címben leírt, valóban így, ebben a formában elhangzott mondat ír le a legjobban. Elég árulkodó…

Általában figyelemmel kísérem az amerikai elnökjelölti vitákat, plusz soha nem csináltam titkot abból, hogy mennyire szimpatizálok Joe Biden-nel, már nagyon-nagyon régóta. Nagyon örütem annak idején, amikor alelnök lett, és nagyon sajnáltam, hogy 2016-ban nem indult az elnökségért. Soha nem tudjuk már meg, hogy akkor nyerhetett volna-e Trumppal szemben, most meg… Hát most meg már sajnos jól láthatóan nincs csúcsformában. Emiatt kicsit aggódva vártam a vitát, aminek ezúttal adott egy kis extra érdekességet, hogy az index.hu felkért arra, hogy még a vita előtt üljünk le egy podcast felvétele erejéig Szőcs László moderációja mellett Jeszenszky Zsolttal (aki a Trump-oldalt képviseli), hogy elmondjuk, hogy a két különböző oldalról hogyan látjuk és várjuk a vitát.

Fotó: Isza Ferenc / Index

A vitánkról egy rövid írásos beszámolót is készített az index, ami itt érhető el. Az amúgy szerintem kifejezetten szórakoztatóra és informatívra sikerült beszélgetés nem kifejezetten szakértői anyag, és több általam kedvelt és nagyra tartott kollégám és barátom is megfogalmazta a fenntartásait a műsorral, a formátummal vagy a “másik oldallal” kapcsolatban, de azt érdemes rögzíteni, hogy az infotainment műfaji keretei között szerintem sikerült nagyon jót csinálni – és sok mindent lehet mondani Zsoltról is, de hogy ne ismerné az amerikai belpolitikát (vagy legalábbis a Trump-rajongó alt-right oldalt), ennek alapján pedig ne tudna sarkos véleményt kifejezetten szórakoztató módon megfogalmazni, az nagyon nem lenne helytálló állítás. Maga a hangfelvétel itt hallgatható meg, ennek alapján mindenki megfogalmazhatja a maga következtetéseit:

A beszélgetés felvétele és közzététele után maga a vita pedig… Érzésem szerint Biden jött ki jobban belőle, egyrészt mert nem rontotta el, másrészt pedig mert Trump egyszerűen túltolta. Összességében viszont egy borzalom volt az egész. A vita után egy gyors telefonos beszélgetés során mind a ketten elmondtuk az indexnek, hogy mik voltak a következtetéseink, érdekes, hogy mennyire hasonló az egymástól teljesen függetlenül elmondott véleményünk – szóval lehet, hogy nem teljesen alaptalanok.

Őszintén szólva, ezek után kíváncsian várom a következő két fordulót, hacsak a jelöltek nem találják úgy, hogy azok immár tök feleslegesek. Sokan gondolják így, de szerintem nagyon-nagyon rossz üzenete lenne, ha nem kerülne sor rájuk. Inkább azt kéne a jelölteknek mérlegelniük, hogy a magatartásuk mennyiben segíti a céljukat, és ennek fényében újragondolni azt.

Hosszú beszélgetés a Klub Rádión az EU-ról, jogállamiságról, korrupcióról

Pár nappal ezelőtt egy érdekes és viszonylag hosszú stúdióbeszélgetésben volt módom részt venni a Klub Rádión, Zentai Péter társaságában, az Eurozóna című műsorban.

A téma az volt, hogy vajon az európai uniós tagság és a nemzetközi környezet mennyire tud hatni egy állami kormányzat magatartására, mennyiben tudja megakadályozni az esetleges visszaéléseket. A beszélgetés hangulatára árnyékot vetett a médiahatóság előző nap nyilvánosságra került döntése, amelyben közölte, hogy nem hosszabbítja meg jövő tavasztól a rádió frekvenciahasználati engedélyét.

A teljes beszélgetés visszahallgatható a rádió honlapján, érdemes az egész műsort, a mi beszélgetésünk 30:00 időpontban kezdődik.

A belarusz helyzetről, azzal kapcsolatban a jogállamiságról a Hit Rádióban

Pár nappal ezelőtt volt egy hosszabb beszélgetésünk a címben jelzett témákban, ami elérhetővé vált a YouTube-on is:

Kb. 20 perc, elég kötetlenül. Van benne kis személyes elem is – amióta zajlanak a tüntetések, kifejezetten aggódom a kint élő ismerőseim, kollégáim miatt. Sok szempontból az itthoni helyzet sem rózsás, de ami ott zajlik, az minden szempontból nagyon súlyos. A híradások tömeges súlyos jogsértésekről szólnak, ami már felvetette a nemzetközi fellépés szükségességét is, és a hozzám eljutott személyes beszámolók is megerősítik ezeket…

Trump autofellációja, Szijjártó Péter szerepe és a hazai média színvonala…

Donald Trump amerikai elnök meghívására, egyedüli európai uniós miniszterként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vesz az Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok, valamint Bahrein közötti békemegállapodás aláírási ceremóniáján kedden a Fehér Házban.

https://444.hu/2020/09/13/szijjarto-kedden-washingtonba-megy-es-trump-vejevel-targyal / https://nepszava.hu/3091847_kedden-washingtonba-utazik-szijjarto-trump-vejevel-is-targyal / https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200913/szijjarto-peter-donald-trump-meghivasara-washingtonba-megy-targyalni-448520 / https://www.origo.hu/itthon/20200913-washingtonban-targyal-szijjarto-peter-kedden.html

Szól a “diadalmas” hír, természetesen az MTI által közreadva.

Na most mielőtt hatalmas diadalt vizionálunk, érdemes feltenni a kérdést: bárminemű magyar részvétel volt abban, hogy létrejött ez a “békemegállapodás”? Mert ha nem, akkor a magyar külügyminiszter szerepe: biodíszlet. Erre nem kéne annyira büszkének lenni, már csak azért sem, amiért indokolt az idézőjel is: nagyszerű, hogy születik egy békeszerződés olyan államok között, akik között soha semmilyen ellenségeskedésre nem került sor, de hogy a közel-keleti béke nem az ilyen média-mutatványok hatására fog kitörni, az egészen biztos. Akkor viszont van egy következő kérdésem: mekkora dicsőség vajon “egyedüli európai uniós miniszterként” részt venni egy ilyenen? Mennyire segíti Magyarország európai érdekérvényesítési képességét a Donald Trump kampányelős autofellációja mellett betöltött biodíszlet-szerep? És ugye nem gondolja senki, hogy mást nem hívtak, csak hát más, szerencsésebb országok szerencsésebb vezetői nem erre a szerepre vágynak…

És a szokásos, mert igen, a mániám, és nem annyira apróság: a hivatkozott cikk(ek) megint az mti.hu szó szerinti átvételei, több ún. “ellenzéki” és “független” médiumnál is, valamint az origo.hu-n is, ahol legalább jó kormánypropagandához méltó módon ki is emelték a “lényeges” elemeket. Szomorú, hogy MEGINT mindenhonnan nyakló nélkül a kormánypropaganda köszön vissza. A 444.hu-n pedig még egyenesen szegény Uj Péter főszerkesztőt is odakenték szerzőként, ami valami egészen abszurd…

Nem először, de ismétlem egy 2015-ös írásomat, ami most, hogy mindenki – helyesen – valamiféle fizetős szolgáltatást akar bevezetni, különösen aktuális:

Talán nem is az az igazi probléma, hogy Orbán Viktor állítását az állami propagandagépezet megtévesztő módon közvetíti. Mondhatnánk, hogy ehhez hozzá vagyunk szokva, és ez meg is látszik a közpénz-milliárdokból fenntartott közmédia nézettségi adatain. De az, hogy ezt lényegében a teljes sajtó kritika, érdemi szerkesztés nélkül veszi át és közvetíti azon boldogtalan polgárok felé, akik még talán kétségbeesetten keresnék az események viszonylag normális közvetítésének lehetséges csatornáit, az súlyosan patologikus jel. Az állami szintű csúsztatás így válik kontrollálatlanná, hiszen már a piaci szereplők is – igénytelenségből, lustaságból vagy fásultságból – az állami propaganda eszközeivé válnak.
Márpedig akkor mi értelme annak, hogy a kormány által a saját propagandistáira költött adóforintjaink után megmaradt pénzünkből őket is fenntartsuk?

https://www.es.hu/cikk/2015-12-11/lattmann-tamas/fontos-ha-pontos.html

9/11

A 2001. szeptember 11-i terrorista támadásokra emlékezve ma reggel a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélgettünk Breuer Péterrel a támadásokról, azok nemzetközi jogi hatásairól és következményeiről.

Ahogy az adásban is említettem, a 2012-ben megvédett PhD-disszertációm témáját is ez a kérdés határozta meg, egészen pontosan az, hogy milyen nemzetközi jogi hatásai és problémái állnak elő annak, ha egy állam fegyveres erő alkalmazásával reagál a terrorista támadásokra. Ezt utána 2017 elejére jelentősen átdolgoztam és kiegészítettem pl. az Iszlám Állam megjelenése és tevékenysége okozta új elemekkel (ehhez kapcsolódó egyes részek megjelentek angolul pl. itt és itt).

Az elkészült kéziratot leadtam az NKE felé vezetői kérésre, mert a formálódó egyetemi kiadó számára kéziratokat szerettek volna biztosítani, én pedig – mondhatjuk, naívan – szívesen járultam hozzá, hogy az NKE oktatójaként minőségi munkával gazdagítsam az új, a téma szempontjából releváns, a biztonságpolitikát és a hadviselés jogát szinte kizárólagosan oktató felsőoktatási intézmény portfolióját. Na, ebből a kéziratból három év alatt nemhogy könyv nem jelent meg, de az intézményre és az ott uralkodó állapotokra jellemző, hogy még 2019 őszén tőlem kérdezte meg az illetékes kari vezető (ekkor már sorrendben talán a negyedik a kézirat leadása óta), hogy mit tudok róla. Akkor sem tudtam róla semmit, ahogy nyilván most sem, a különbség az, hogy most már nyilvánvaló okokból nem is érdekel. A terveim szerint a támadások jövőre esedékes 20. évfordulójára meg fog jelenni, újabb kiegészítésekkel és átdolgozásokkal, és az egészen biztos, hogy az NKE-nek semmi köze nem lesz hozzá, különös tekintettel arra, hogy szerzőként semmilyen szerződést nem írtam alá senkivel, ami ezt megakadályozhatná…