Sikeresen túléltem a Brutal Assault fesztivált, nem vitt el sem a hőguta, sem az alkoholmérgezés (akinek csalódást okoztam, attól elnézést kérek, de nem, és ez nem is várható),

és még a #marnemhamvasnegyvenes teljesítéséig is csak kettőt kell aludni, szóval mára már rendesen beindultak a dolgok.
Korán reggel Heti TV, ahol a köztársasági elnök-választás kapcsán beszéltünk erről-arról, a megszokott, Breuer Péter szerkesztő úrra jellemző módon.
Majd elmentem a Különutas podcasthoz, ahol mindenféle aktualitásokról beszélgettünk. Igen, tudom, hogy “kiugrott” fideszesek csatornája, de nem különösebben érdekel. Van pár olyan arc, akihez soha nem mennék el, de ők nem azok – egyebekben pedig milyen piacpárti liberális az, aki nem adja meg az esélyt a piaci működésnek? Hát nem erre noszogatjuk őket évek óta? 😉 De. Na ugye. Azon kívül pedig tök jó beszélgetés volt, mert nem csak az érdekli őket, ami sok más csatornát, más irányból nézik a dolgokat, így engem is arra késztetnek, hogy más irányból is nézzem a dolgokat.
A következő napokban azért kicsit le fog kötni a saját ötvenedik évfordulóm, de ami már előre biztos, hogy szerdán kora reggel a tv2-n az addigra a tervek szerint már megválasztott Baka András köztársasági elnökkel kapcsolatos kérdéseket fogjuk körbejárni, majd aznap a KlikkTV-n lesz egy felvétel, ahol Kuncze Gábor társaságában fogunk beszélgetni, soha rosszabb kerek születésnapot magamnak… 🙂