Címke: NKE

Találkozhatnak-e bírók az amerikai nagykövettel?

Nagyot ment a magyar médiában és a közbeszédben az a kérdés, hogy vajon megengedheti-e magának egy bíró, vagy egy nagykövet, hogy beszélgessen egymással. Sokan elmondták ezzel kapcsolatban az álláspontjukat, Breuer Péter kíváncsi volt az enyémre, némileg meg is lepődött rajta.

A beszélgetés során szóba került a jogi felkészítés, valamint az igazságszolgáltatás helyzete is (a Budaházy-ügy kapcsán), amivel kapcsolatban – nem meglepő módon, szokásaimnak megfelelően – szintén elég kritikus álláspontot fogalmaztam meg.

Sajnos a kép minősége távol áll a tökéletestől, a brüsszeli Skype-kapcsolat és a telefonom videominősége minden jel szerint hagy némi kívánnivalókat maga után.

Újra az Isztambuli egyezményről

Miután a koronavírus-válság során a kormány minden létező energiáját az alapos védekezésre és az okozott károk enyhítésére fordítja (nem), annak féregnyúlványa, a soha senki által semmire meg nem választott KDNP újra úgy döntött, hogy valami egészen fontos dologra koncentrál, és országgyűlési határozatban foglalt állást az Isztambuli egyezménnyel szemben. Ezzel kapcsolatban az elmúlt napokban két interjút is adtam, amiben ki tudtam térni egyes kérdésekre:

  • 2020-05-07 – A Fidesz és a KDNP tudomásul veszi a nők testi fenyítését és a családon belüli erőszakot (HírKlikk)
  • 2020-05-06 – „Ideologikus alapú gumicsont” az isztambuli egyezmény megtagadása (Népszava)

Új érdemi dolgot a KDNP-sek nem adtak elő a múltkori futamukhoz képest, úgyhogy itt csak utalnék mindarra, amit még januárban írtam a témához. Közben viszont az egész országot megrázta Szilágyi István halála, akit a saját otthonában vert agyon a saját fia. Ezzel kapcsolatban emlékeztetnék rá, hogy ha az Isztambuli egyezmény hatályban lenne és annak prevenciós előírásait az elmúlt években átültettük volna a magyar jogba, valamint ha a megfelelő hatóságok azokat megfelelően alkalmazták volna, talán, talán (nagyon hangsúlyos “talán”, hiszen a jog nem mindenható) még mindig életben lenne a népszerű művész. Így viszont az “utca hírmondójából” a tragikus magyar rögvalóság örök hírmondójává vált.

Aminek a lényege a következő: az Isztambuli egyezmény nem tökéletes jogi szöveg. Nem tudom, valaha, bárhol születhet-e olyan, de ez nem az lett. A jelen helyzetben viszont a sok politikai idióta a sok idiótasággal effektív lehetetlenné teszi, hogy értelmes szakmai vita legyen a dologról valaha is. És mit nyerünk vele? Semmit, miközben a témája, a családon belüli erőszak, az egyik legkomolyabb és legnagyobb látenciával bíró problémája az elmúlt éveknek. Nők kárára, gyerekek kárára, férfiak kárára.

Itt most nem állok neki az egyezmény összes – szerintem – büntetőjogi szempontból aggályos eleme részletezésének, pedig lenne mit. A kormány sem ezekkel foglalkozik, hanem felhozza például a migrációt, mert azt még a leghülyébb választó is megérti (talán), márpedig ő a célpont (ez biztos). Meg a feminista veszélyt, amitől, pontosabban az arról kialakított képtől éppen csak például az életben egyszer-kétszer pofára ejtett férfiak (azaz kb. a 90%-uk) kevésbé szerencsés, frusztált fele retteg, meg amire az amúgy vagy megfélemlített, vagy szerencsésebb társaikra egyszerűen irigy nők fújnak veszettül, de ha megcsináljuk a matekot, ez már épp elég. Az érdemi kérdések meg pont le vannak tojva magasról: ez a “PR-kormányzás” lényege. Azért az nagyon szép, hogy most az Azonnali megkereste az egyezményt 2014-ben igazságügyi miniszterként aláíró Navracsics Tibort, hogy ugyan már árulja el, mi is olyan trükkösen Alaptörvény-ellenes abban az egyezményben, amit akkor nem sikerült észrevenni, és ebből konkrétan az derült ki, hogy nem csak hogy most fogalma sincs, de anno igazságügyi miniszterként lényegében bemondásra elfogadta a külügytől, hogy a szerződés amúgy tök oké, és aláírta – ennyit a szakmai előkészítésről.

És ha már a kormányzásról beszélünk, érdemes tisztázni, hogy sajnos a legtöbb ellenzékinek sem más ez a téma, mint egyszerű kommunikációs eszköz… Lángot okádtam, amikor valamikor 2015 márciusában csak azért vették elő az Országgyűlésben, hogy öt percig rugdoshassák vele Orbán Viktort… Amit persze megértek, hogy jó mulatság, de összesen annyit értek el vele, hogy az akkor már Trócsányi László vezette igazságügyi minisztériumban azonnal levették a ratifikációt megelőző implementációs munkacsoport gondolatát az asztalról, amit onnan tudok, hogy külsősként esélyes, hogy benne lettem volna… Egyetlen kérés volt addig a minisztériumi jogász kollégák részéről, hogy ne politizálódjon át a történet, mert “akkor a jobbikos meg a KDNP-s hülyék meg fognak vadulni miatta, és kampó, viszont ha sikerül csendben összerakni a dolgot, majd valami nagy salátába csomagolva egyben át tudjuk nyomni”. Hát, ezt nem igazán sikerült, két percen belül Dúró Dóra (az akkor még épp nem annyira – állítólag – ellenzéki Jobbikból, most épp a nagyon független és ellenzéki Mi Hazánk című izéből) már arról futotta az őrült köröket a kupoldában, hogy “az igazi nők elleni erőszak az abortusz”, miközben a KDNP-sek sűrűn vetették magukra a kereszteket. Amikor pár évvel később beszéltem erről az egyik érintett ellenzéki képviselővel, azzal védekezett, hogy “de hát úgysem volt komoly ratifikációs szándék a kormány részéről”, nos, ez már soha nem fog kiderülni, hogy igaz volt-e.

Amit én biztosan tudok, és ezt a fenti Navracsics-interjú is megerősíti, hogy -több más nemzetközi szerződéshez hasonlóan – a kormányzati apparátuson belül a ratifikációt előkészítő alapos szakmai munka az aláírás előtt még nem kezdődött el, viszont ha azt komolyan akarják csinálni, az időigényes, különösen egy olyan komplex szerződés esetében, mint az Isztambuli egyezmény. Nem csak a magyar jogrend büntetőjogi részei érdekesek (sőt, a jelen helyzetben talán azok a legkevésbé, nem véletlen, hogy a kormány állandóan azokra mutogat), hanem az eljárásjogi, az oktatási, a prevenciós és áldozatvédelmi és más egyéb területek is, a költségvetési vonzatokról nem is beszélve.

Nagyon sajnálom, hogy ennek a munkának annak idején egyáltalán nem állt neki az apparátus, a magam részéről nagyon szívesen vettem volna részt benne – nem véletlen, hogy némileg trollkodás-jelleggel ugyan, de amikor megindult az állítólagos szexista megszólalásom miatti kirúgattatásom folyamata az NKE-n, akkor a “vizsgálat” során a rektor által tett képmutató felhívására, mely szerint szükség van „a felmerülő probléma általános, szervezeti szintű kezelésére vonatkozó javaslatokra”, én azt a javaslatot tettem a válaszomban, hogy “az NKE Szenátusa hívja fel a kormány figyelmét az Európa Tanács CETS No. 210. számú, a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezménye (Isztambuli egyezmény) megerősítésének fontosságára, amelynek implementációjához felajánlja az Egyetem szakértelmét.”, de valamiért ez végül nem történt meg.

Nem is értem. 😀

Lehet, hogy tényleg nincs komoly szándék rá?

Kirúgva még úgysem voltam…

Némi meglepetéssel tapasztaltam, hogy sokan a hírekből értesültek róla, hogy az NKE rektora felmentéssel megszüntette a közalkalmazotti jogviszonyomat, valamiért ezt nagyon fontos volt azonnal az MTI-vel is közölni. És emiatt szögezzünk le valamit nagyon gyorsan az elején: nagyon-nagyon sok mindent meg lehet csinálni, nagyon-nagyon sok mindent eltűrök és elviselek. De az, hogy a saját anyám félig sírva hív fel kétségbeesetten, mert a propagandamédia közvetítésével tudja meg, hogy ki lettem rúgva, na azt nem. Ez olyan mértékig az alja mindennek, hogy mindenki, aki ebben részes, megnyugodhat: ezt egészen biztosan nem fogom nektek elfelejteni.

Magán az eljáráson annyira nem voltam meglepve, az elmúlt éveim az NKE-n, legalábbis 2014 nyara óta, amikor megjelent egy tanulmányom Magyar Bálint első Magyar polip könyvében, folyamatosan azzal teltek (még ha ezt jellemzően soha nem is tártam a nyilvánosság elé), hogy az egyetemi vezetés ott tett keresztbe, ahol tudott, mind szakmai mind pedig előmenetel tekintetében (egyszer majd azokat a sztorikat is megírom, lesz móka-kacagás, és alapvetően az egész mostani balhé legjobb eleme, hogy végre nem kell foglalkoznom az “NKE-n sunnyogó Orbán-ügynök” hülyeségekkel), legjobb esetben pedig egyszerűen próbáltak távol maradni tőlem. Amin viszont komolyan meglepődtem, az ennek az egész “eljárásnak” a színvonala.

A tisztán látás kedvéért itt most közzéteszem az üggyel kapcsolatban született össze dokumentumot, hogy akiket valóban érdekel, hogy ez miről szól, hogy mik a tények, közvetlenül tudjanak tájékozódni. Sokat írni ide most sajnos nincs időm, mert emiatt a cirkusz miatt semmi kedvem lekésni az esti repülőmet, a dokumentumokban minden, részletesen megtalálható.

Tehát.

  • rektor értesítő levelét az “érdemtelenségi eljárás” megindításáról,
  • december 2-i válaszom (minden “vád” részletes érdemi cáfolatával, illetve azzal a jelzéssel, hogy az eljárás jogalapja is súlyosan problémás, ugyanis az Egyetem szabályozói nem ismernek ilyen eljárást), arra gondolván, hogy az NKE rektora azért mégiscsak egy szaktekintély e jogterületen,
  • az aznap reggeli meghallgatás jegyzőkönyve,
  • miután december 4-én (tőlem teljesen függetlenül) kipattant a Rácz Zsófi-botrány, rögtön írtam egy e-mailt a bizottságnak és a rektornak, emlékeztetve őket a véleménynyilvánítás szabadságára, és arra, hogy miért nem valósítja meg az NKE jóhírnevének sérelmét, ha bármi rosszat mondok a kialakult helyzetre (jelzem, az illetőre személyesen soha semmit, azóta sem mondtam),
  • a bizottság december 6-i “jelentését”, amire a rektor ma kézhez vett, felmentést kimondó határozata utal, nem láttam, nem kaptam meg (de kötve hiszem, hogy a jogi végzettséggel nem rendelkező tagok bármilyen következtetése releváns lehet), így sajnos nem tudom közzétenni,
  • ma reggel kézhez vett, felmentést kimondó rektori határozat, amire kifejezetten felhívom a figyelmet, hogy mennyire nem tér ki semmire, amire felhívtam a figyelmét a válaszomban, sőt, itt már többes számban ír az állítólagos “gyalázkodó” megjegyzéseimről, ami azért is izgalmas, mert az első levélben még csak egy komment volt az “eljárás” tárgya,
  • tekintettel arra, hogy az Egyetem oktatói közül többek is barátaim, valamint a nemrég újjáalakított kari struktúrában is sokan, a többség, megtisztelt azzal idén ősszel, hogy újraválasztott a Szenátusba, a mai napon ők is kaptak tőlem egy e-mailt, amit érdemesnek látok megosztani.

Úgy gondolom, teljesen nyilvánvaló – ahogy a rektornak címzett válaszomban is jeleztem – hogy koncepciós eljárásról van szó, aminek, ha komolyan vesszük a jogszabályokat, elindulnia sem lett volna szabad. Nyilván mostanra érett be, hogy évek óta minden lehetséges fórumon kiálltam és szembe szálltam az “Alapjogokért Központ” és hasonló propagandaintézményekkel, nem is elsősorban politikai okokból, hanem a szakma integritásának védelme okán. A FB oldalamon erről mindig beszámoltam, ha van rá érdeklődés, majd összefoglalom itt is, egy másik bejegyzésben.

Talán mondanom sem kell, hogy sajnos a kialakult helyzet arra kényszerít, hogy a súlyosan jogsértő eljárás miatt a mai nappal az oktatási jogok biztosához forduljak panasszal, a felmentéssel szemben pedig munkaügyi bírósághoz, de előtte most elutazom egy pár napra, jól esik majd kiszellőztetni a fejem.