A 862 eurós blöff

Nemrég jelent meg a hír, hogy a 2006-os rendőri erőszak áldozatainak újabb kártérítést fizetne ki a kormány, és természetesen Varga Judit azonnal le is fordította azt a fideszesek által értett nyelvre.

Azon túl, hogy érdekes módon a Fidesz jó ideje megint előveszi ezt a politikai kártyát, jogászként az ember ilyenkor csak elkezd azon gondolkodni, hogy ez most mégis hogyan fog történni, másfél évtizeddel az események után, különösen, hogy összes tudomásom szerint az akkor a panaszosokat képviselő ügyvédek minden kártérítési ügyben megállapodtak a rendőrséggel, legkésőbb a hatóság ellen indított perek bírósági szakaszában. Ráadásul nagyon furcsa dolgok jelentek meg a témával kapcsolatos kormányzati kommunikációban (862 EUR fejenként? Miért pont annyi? Honnan jön ez?), amire csak “szagot fog” az ember, hogy itt valami már megint nem stimmel.

A megszokott politikai rizsát engedjük el, nem érdemel különösebb figyelmet. Maradjunk a jognál, és a tényeknél. Nézzük meg a Közlönyt, amiben megjelent a témában releváns kormányhatározat. Már itt kezdődnek az izgalmak, az ugyanis hivatkozik egy strasbourgi perre, nevezetesen az “az Emberi Jogok Európai Bíróságának 20424/10. számú, a G. A. és társai kontra Magyarország ügy”-re és azt az állítást teszi, hogy annak alapján vannak megalapozott, de “eljárásjogi okból ki nem fizetett kártérítési igények”, amiket most már nagyon rendezni kéne. Ezen a ponton az izgalmak fokozódnak, ugyanis eddig nem tudtam róla, hogy a strasbourgi bíróság valaha ilyen igényeket állapított volna meg. Nem azért, mert nem lehetett volna ilyeneket érdemben megállapítani, hanem pont azért, amit fentebb írtam, mert az ilyen igények mind rendeződtek itthon, legkésőbb a rendőrség ellen indított perek során, megállapodással. És az ilyen megállapodás logikus következménye, hogy a panasz nem tud kimenni Strasbourgba, az Emberi Jogok Európai Bírósága nem hozhat ítéletet az ügyben.

Erről tavaly novemberben az ATV Csatt című, akkor éppen borzalmasan sikerült műsorában szívesen beszéltem volna bővebben is, el is kezdtem, de miután Deutsch Tamás szétüvöltözte az egészet, konkrétan két mondatot alig sikerült összeraknom (kétségbeesett kísérleteim megtekinthetők 15:38-17:11 között). A lényeg, hogy a 2010-2014 között jobbikos parlamenti képviselő Gaudi-Nagy Tamás vezette Nemzeti Jogvédő Szolgálat néven futó jobbikos-fideszes ügyvédmaffia minden lehetséges panaszt megkísérelt megállapodással, pénzügyi kártérítésekkel rövidre zárni. Ebben többnyire sikeres is volt, nagyon sok ügyben a kialakult helyzetben politikai okokból megbénult rendőrség egyszerűbbnek látta azt. Miért a megállapodások erőltetése? Mert az ügyvédek azt látták a korábban Grespik László által Strasbourgig elvitt Bukta-ügyből (amiben érdemben amúgy teljesen igaza volt), hogy a strasbourgi pereskedés nem kifejezetten rentábilis, a megítélt 2000 EUR összegű perköltség nem áll arányban a befektetett munkával, sokkal egyszerűbb a “strasbourgi fenyegetéssel” megállapodásra jutni a rendőrséggel. Akárhogyan is, a lényeg, hogy végül nem is mentek ki az ügyek Strasbourgba, ezért volt számomra különösen meglepő, amit most a Közlönyben olvastam.

Szóval lelkesen rákerestem az kormányhatározat által felhívott “20424/10. számú, a G. A. és társai kontra Magyarország ügy”-re, de bánatos és zavarodott lettem, mert nem találtam ilyet a bíróság ítéletei között. Nem adtam fel, és végül sikerült zöldágra vergődni a dologgal, azonos ügyszámon van egy “L.G. és társai kontra Magyarország” ügyben hozott végzés, itt meg lehet nézni. Hogy hogy lett az L.G.-ből G.A. a kormányhatározatban, azt inkább nem akarom tudni, G.A. a panaszosok listájában sem szerepel sehol, de ezt tudjuk be a kormányhatározat szövegezőjének “igényes” munkájának, láttunk már ilyet, na. Hogy miért fontos, hogy ez egy végzés, nem pedig ítélet? Nagyon egyszerű, a strasbourgi bíróság, mint minden más bírói fórum, elmarasztalni ítéletben szokott, nem végzésben, szóval akkor nagy újdonság itt sem lesz.

Ami végzésből kiderül (a többi dokumentum nem elérhető nyilvánosan), hogy 2010 márciusában, azaz érdekes módon az Orbán-kormány hivatalba lépését közvetlenül megelőzően a fent említett Grespik László egy nagyobb csoportba foglalt panaszos ügyét mégis kivitte Strasbourgba, majd 2016 végi halála után ezt átvette Gaudi-Nagy Tamás. A végzésből nem állapítható meg, hogy ezek az ügyek korábban megjárták-e már a magyar bíróságokat. Az viszont igen, hogy a kormány érdemben nem védekezett a panaszokkal szemben (szép is lett volna, ha az Orbán-kormány elkezdi védeni a Gyurcsány-kormány 2006-os cselekményeit), illetve úgy tűnik, hogy azt sem tette szóvá, hogy jó eséllyel a követelések már nem is előterjeszthetők, hiszen az arra nyitva álló fél éves időtartam már eltelt. Ellenben mi történt? Igen, kitalálták. 2018 májusában végül megállapodás született, miután a bíróság 2017-ben (sic!) felhívta a kormányt, hogy ugyan már legyen oly jó állást foglalni ezekben a nem lényegtelen kérdésekben. A megállapodás szerint a kormány fejenként 862 euró értékben ad kárpótlást a képviselteknek. Szóval innen a szám. Tehát a bíróság nem vizsgálta érdemben a panaszokat, nem állapított meg semmit, egyszerűen végzésével jóváhagyta a jobbikos-fideszes ügyvédek és a Fidesz-kormány megállapodását. Amivel összességében nem lenne baj, de ezt azért csak nem kéne másnak beállítani, mint ami.

A Gaudi-Nagy által képviselt, 862 euróban részesült személyek kezdőneveit a végzéshez csatolt “A” lista tartalmazza. A Varga Judit által is felhívott “53 áldozat” azokat takarja, akik a végzés “B” listáján szerepelnek, akik Grespik László halála után, ahogy a bíróság végzéséből kiolvasható, egyszerűen eltűntek a bíróság elől. Azóta egyáltalán nem jelentkeztek, nem csatoltak újabb meghatalmazást Gaudi-Nagy Tamásnak vagy másik ügyvédnek, sőt, még Gaudi-Nagy sem találta meg őket sem Grespik nyilvántartása, sem pedig a hivatalos népességnyilvántartó alapján.

Ebből az következik, hogy ezeknek a (kérdéses, hogy egyáltalán létező) embereknek semmilyen kártérítés nem jár. Ezt maga a Bíróság mondta ki a végzésben, hozzátéve, hogy “semmilyen, az Egyezmény szerinti emberi jogi körülmény nem indokolja a panasz további vizsgálatát”:

The Court therefore concludes that they may be regarded as no longer wishing to pursue the application (Article 37 § 1 (a) of the Convention). Furthermore, in accordance with Article 37 § 1 in fine, the Court finds no special circumstances regarding respect for human rights as defined in the Convention and the Protocols thereto which require the continued examination of the application.

http://hudoc.echr.coe.int/fre?i=001-186653

Na, ezért lett törölve az eljárás, végzéssel, ahelyett, hogy érdemi ítéletet hozott volna benne, az érdemi ítélet pedig igen jó eséllyel elutasítás lett volna. És most ebből az “ügyből” bábozna el a kormány valami komoly drámát.

Ahogy Varga Judit fogalmazott: “Nem felejtünk!” Én is csak remélni tudom, hogy nem felejtjük el, kik szórták ki az adófizetői pénzeket propagandára és hazugságokra. A jelen esetben 120*862 + 53*862 eurót, azaz valamivel több, mint 51 millió forintot.

És vajon mennyi ebből Gaudi-Nagy Tamás sikerdíja?

Sok témás reggel a mai Pirkadat-ban

A ma reggeli Pirkadat egy jó erős ébresztő kávénak is elment volna. M. Kende Péter társaságában nem könnyű témákat beszéltünk ki, szó esett az izraeli-palesztin konfliktusról, az ahhoz kapcsolódó magyar kormányzati magatartásról, a cseh-orosz viszonyról, de szóba került a Fudan egyetem kérdése és az ellenzéki előválasztás is.

A beszélgetés itt visszanézhető:

Vakcinák kérdése Semjén Zsolt fura értelmezésében

Szórakoztató tud lenni, amikor Semjén Zsolt megszólal. Olyankor gyakran felmerül bennem a kérdés, hogy magától nyomja, lelkesedésből, vagy egyezteti előtte a kommunikációs központtal. Nemrég például arról beszélt egy online konferencián, hogy Magyarország csak azon országok védettségi igazolványát fogja elfogadni, amelyek kölcsönös alapon a magyar oltásokat elfogadják. Ezzel ugye arra a problémára próbált reflektálni, hogy miközben Magyarország nem akar igazodni valamiféle egységes EU-s oltási rendhez, egyre inkább látszik, hogy emiatt több uniós tagállamban nem járnak majd a könnyítések az uniós ügynökség által nem jóváhagyott vakcinákkal oltott magyarok számára.

Erről kérdezett a Klubrádió Reggeli gyors című műsora, aminek azért örültem, mert nem csak arról sikerült beszélni, van-e egyáltalán értelme annak, amit Semjén mondott (nem sok), de egy-két másik fontos dolgot is sikerült egyenesbe tenni. A beszélgetés hangfelvétele itt elérhető.

A “magyar oltás”

Első problémám az, hogy még az sem világos, hogy Semjén Zsolt mire gondol, amikor a “magyar oltások” elfogadásáról beszél. Vajon ez azt jelenti, hogy ha majd lesz “magyar fejlesztésű vakcina” (amúgy: most már minek?), és azt nem fogadják el, akkor azzal szemben akarunk kormányzati ellenintézkedéssel? Mire eljutunk oda, addigra simán lehet, hogy vége lesz a koronavírus járványnak. Plusz, ezzel arra utalna Semjén, hogy ha lenne/lesz magyar koronavírus-vakcina, azt – hasonlóan a kínai elvtársakhoz – be sem nyújtanánk az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) jóváhagyásra és európai szintű engedélyeztetésre? Na. Ne. Az ugye azt jelenené, hogy azt nem forgalmazhatnánk az EU-ban, ennyire ostoba élő ember nem lehet.

“Vakcinák háborúja”, sokadik epizód

Sokkal inkább a jelenlegi oltóanyagokkal kapcsolatos szabályozásokra gondolhatott, így nézve viszont teljesen értelmetlen a kijelentés. Azaz, ha egy másik állam nem engedi be a kínai vagy orosz vakcinával oltott magyarokat, akkor mi sem fogadjuk el annak az országnak az alkalmazott oltásait. Ezzel az a gond, hogy nem nyugat-kelet tengely mentén tesznek különbséget a vakcinák között, hanem aszerint az objektív mérce szerint, hogy melyik kapott engedélyt az EMA-tól, és melyik nem. Az uniós tagállamok többnyire olyan vakcinákkal oltanak, amik bírnak ezzel az engedéllyel – amelyik vakcina viszont megkapta ezt, és oltanak is vele, azt Magyarországon is használják. Az pedig még a magyar jog alapján sem lehetséges, hogy azokat az uniós polgárokat diszkrimináljuk, akik ugyanazt a vakcinát kapták, mint a magyarok. Leegyszerűsítve: az EU-ban ugyanazokat a vakcinákat alkalmazzák, mint nálunk, plusz nálunk ahhoz képest két pluszt is (Szputnyik és Sinopharm) – egyszerűen nem áll elő olyan lehetséges felállás, hogy valaki egy uniós tagállamból olyannal érkezzen, ami nálunk nem, ott pedig bír engedéllyel. Ebből az következik, hogy ha valakit, aki olyan oltást kapott, ami nem rendelkezik uniós engedéllyel, csak a megszokott eljárással engednek be egy országba (azaz negatív teszttel, vagy karanténnal), úgy azokkal az országokkal szemben Magyarország nem tud mit csinálni, hiszen a nemsokára jó eséllyel hatályba lépő uniós vakcinaútlevél alapján kötelesek leszünk elfogadni minden EMA által jóváhagyott vakcinát, orosz vagy kínai vakcina esetében pedig nem tudunk különbséget tenni a magyar és nem magyar állampolgárok között.

A bilaterális vakcina-elfogadások kérdését amúgy kb. egy hete egy külön Facebook-posztban körbejártam már egyszer, csak érdekességképpen teszem ide:

Ha a kormány tényleg bevezetné azt, amit Semjén felvetett, annak sokféle jogi következményei lehetnek. Tuti bukó vesztés lenne egy megindított kötelezettségszegési eljárás végén, vagy ha a be nem engedett uniós polgár a magyar egyenlő bánásmód hatósághoz, a bírósághoz, vagy végül Strasbourghoz fordul. Komolyan azt gondolom, hogy ez az ötlet onnan jött, hogy Semjén szuverénra itta magát Hubertusból, biztos vagyok benne, hogy nincs e mögött valós kormányzati szándék.

A WHO “engedélye”

Külön örültem, hogy végre tudtam egy kicsit beszélni róla, hogy félreértés, hogy a WHO “engedélyezte” volna a Sinopharmot, bár lassan teljesen mindegy, az egész sajtón megint átment a kormánypropaganda narratívája, lényegében ellenállás nélkül.

A WHO nem engedélyező hatóság, a részes államok soha, semmilyen ilyen jogosítványt nem adtak át neki, kifejezetten vicces, hogy a szuverenitásra oly’ nagyon kényes Orbán-kormány mégis azonnal ilyesmi jogosítványokat hazudik neki. Ahogy ezt kb. két hete megírtam a FB-on is, vajon miért nem teszik ezt más témákban is:

Ez a sokat emlegetett “vészhelyzeti engedély” pusztán azt jelenti, hogy az annak keretében elfogadott gyógyszereket, oltásokat berakhatják a harmadik világ országainak és az ún. “bukott államoknak” szánt segély- és egyéb csomagokba, azaz leginkább ez egy belső ENSZ-engedély arra, hogy használják ezeket ott, ahol nincs állami engedélyező hatóság, mert pl. kormányzat sincs. Na most én elég sokat kritizálom az Orbán-kormány folyamatos PR-kormányzását, de azért olyan mélységbe még szerintem sem jutottunk, hogy ezekkel az államokkal kell egy kategóriában értelmezni magunkat, ennyire azért nem rossz a helyzet. A többi EU-tagállam tekintetében meg pláne nem, szóval minden olyan magyar kormányzati mondás, amely szerint a “WHO-engedély” kiváltja az uniós engedélyt, egyszerűen hazugság.

De hát nekünk már csak ez jutott, úgy tűnik.

Interview about the Hungarian political situation

I was contacted by a journalist from Brazil with a few questions related to the Orbán regime, Hungarian politics, rule of law etc. The interview is available online now in Portuguese, below You may find the full-text version of my answers to the questions asked by the author in English:


1. At this stage, Fidesz has essentially seized control over every major institution in society. The government, the electoral system, the media, the courts, and now are also in control of higher education. Could Viktor Orbán retain a degree of power over universities beyond the 2022 election? Is that the creation of a deep state?

Surely it is. Universities is just one small part of the whole picture. Viktor Orbán has gradually cemented himself and his allies into all segments of the Hungarian society and economy. Even in the case of losing the governmental position after the next year’s general elections, all of the independent constitutional institutions are packed with his allies or servient individuals. This was made possible by the unscrupulous use of the constitutional majority gained in 2010, the first action using that being the “reform” of the electoral laws, practically ensuring new constitutional majorities for him in 2014 and 2018, and the introduction of not only the new “Fundamental Law”, but additionally the very awkward solution which dictates that newly constitutional-majority-appointed individuals shall stay in their office even after their term closes as long as someone else is elected with the same majority: this practically makes it possible for pro-Orbán people to stay in office indefinitely and yes, to create a pro-Orbán deep state.

2. How do you evaluate the changes implemented by the government?

The situation is quite strange, we could even call it a bit perverted. This model for operation of universities is not a novelty, You can find many institutions with tradition and prestige being ran in this model. But there is a vast difference: those operate on this model for decades or even longer, contrary to the reformed Hungarian universities. Those get some amount of initial capital from the government, but also a collective leadership consisted of exclusively pro-Orbán individuals, to add insult to injury, in many cases of simple politicians, often with extremely high salaries, being 3 or 4 times of an ordinary professor’s renumeration.

At the same time, there is no guarantee that any badly needed changes or improvements would follow this in the system of the higher education as a whole or in the given institutions. This is practically nothing more than a privatization of these institutions to the pro-Orbán circles.

3. Criticism from the opposition hasn’t been toned down, and the parties’ alliance has recently asked the Constitutional Court to annul the law because it goes against democratic principles. In a recent interview, Viktor Orban goes back to his ideological considerations stating that ‘the reason is that the left in Hungary is an internationalist creation, while universities are national institutions. We do not want them to become globalists, losing their national character.’ How can this new university legislation affect student’s lives and the country’s development?

Well, at least the veil has fallen, and finally Viktor Orbán has stopped faking about “efficiency” of the higher education and “better possibility to build connections with the economy”, for which – according to him so far – this step was needed. I do believe that even he himself got fed up with these ridiculous fake “arguments” and finally he is happy about talking honestly about what he wishes to achieve – even if it sounds like a weak fairy tale from two hundred years ago. Universities may be “national” in some aspects, and do have an immense role in e.g. preserving national values and traditions, but even the origin of the name “university” does not support this idea.

This claim is just cheap propaganda, which is quite much to the liking of the sympathizers of Viktor Orbán and his party. For him and his government, universities serve many goals: good for creating paid positions to their servients, look for recruitment of potential new ones, spread governmental ideas and to build some pseudo-scientific justification for those. The latter is being supported by the lavish funds and targeted support.

The problem with all that, that the students do not get quality education, but in many cases, plain propaganda. I would say that recognizing that is also a useful skill, and students get quite good at that, but still, their time can be and should be used better. Additionally, they lose job opportunities, at least out of the world of the current Hungarian government-built pseudo reality, no wonder that more and more Hungarian students go to abroad

4. Last September, students at the University of Theatre and Film Arts (SZFE) protested against restricted academic freedom and occupied its campus becoming, since then, the symbol of a resistance movement that has received widespread (inter) national support. They also expressed concerns about the ideological pressure from Attila Vidnyánszky, who wants to boost education towards what he calls ‘national and Christian’ values. What is the importance of the movement, and how important is the autonomy of higher education institutions?

The movement has shown a rare example of resistance to the Government, but I am not sure that it will have a long-lasting effect. Any initiatives like that had a certain life-span but none of those could go on for long or even achieve any substantial changes.

Autonomy is theoretically very important to all higher education institutions, but unfortunately it does not have its practices and routines in Hungary with universities. Symbolic, that we still have those silly legal provisions in force that the president shall appoint the professors of universities, while the prime minister appoints professors to colleges. Why do political actors have the task of appointing scholars whose performance should be and is evaluated by anybody else but them? And what is the base of this differentiation between universities and colleges, the latter not being “good enough” for the attention of the president, “only” the prime minister? And all this, even if we talk about private institutions. I repeat, this is merely a symbolic problem, but still tells stories. Additionally, the vast majority of the income of universities have traditionally been coming from the state budget, which fact has not helped “autonomy” of universities even before the current Orbán-era starting in 2010. The change with Orbán can be described again by the magic word “unscrupulous”, which I have used in my first answer: before him, political actors have not felt the courage to openly conflict with universities, and they have tried to uphold – even if many times falsely – an image of non-intervention and respect of autonomy, especially when many of the university and academic leaders have been open supporters of the then-opposition Viktor Orbán. Now, after falling out of grace, many of them try to pose as oppositional figures against him, but that basically just adds to the tensions within the opposition.

5. Much has been said about the democratic backsliding of Hungary, this illiberal democracy of Viktor Orbán. How does this latest change in university structure fit into all this?

Logically. See the examples in answer to Q1.

6. European leaders have been anxious about how to slow down this decline for years. What could be done?

They should actually start doing something – first understanding the way how Orbán thinks would be a great step. He is not a “traditional European” leader. The magic word is again “unscrupulous”. He does not care about “European political cultural values”, he is more of a hit-and-run politician. He uses opportunities as they show up, sometimes disregarding consequences on the long run. What is very important, he dares to take risks, while he is often obviously well-informed about the games he enters. He does not care about bad reputation, what’s more, he uses that proudly by appealing to many Hungarians’ “the whole world is against us” feeling, turning it into something they feel they shall also be proud to. Traditional “European deals” do not work with him, the only possibility that European leaders can do is to try to narrow the field of maneuvering for him: connecting EU funds to certain values like rule of law is a very important first step.

7. Are you optimistic about the 2022 elections in Hungary? Do you believe in the defeat of Viktor Orbán? Why?

The current situation does not make it possible to form any prophecies, for many reasons. The parties of the political opposition may try to cooperate and form a one-on-one front against all candidates of Fidesz on the elections, they may even conduct the “oppositional primaries” for the first time, scheduled for the fall of this year, but there are still an enormous amount of work to be done, if they want to challenge Orbán and his party successfully next spring. And even if they succeed, the problem of the “deep state” mentioned in the first answer will become a serious reality…

Meghosszabbítják. Megint. Miért is ne? Megtehetik…

Az Alaptörvény-ellenes veszélyhelyzetet. Megint csak úgy, mint a kisvasutat Bicskéig. Mert miért is ne? Jogállam, Fidesz… Ahol úgy néz ki a parancsra jogalkotás, hogy gond nélkül írják vissza azt a törvényt, amivel a CEU-t elüldözték olyanra, hogy a Fudan-t azzal hozhassák be helyette.

Nem kell ezt túlelemezni, egyszerű ez, mint a faék. Ismétlem, jogállam, Fidesz.

Heti TV pirkadati beszélgetés online oktatásról, előválasztásról

Tegnap reggel újra a Heti TV-ben vendégeskedtem, a lassan szokásosnak tekinthető, kötetlenebb hangvételű beszélgetést folytattuk Breuer Péterrel, amelynek során persze hangsúlyosan merültek fel az előválasztással kapcsolatos kérdések is.

Ezzel kapcsolatban Péter megpendítette, ami amúgy a hozzám eljutott üzenetekből is kiviláglik, nevezetesen hogy akarok-e valamiféle politikai szerepet vállalni, részt venni az előválasztáson, illetve arra is rákérdezett, hogy mintha kevésbé látná a “politikai” véleményeimet mostanában. A válasz nagyon egyszerű, és ahogy szerintem általában lejön azok számára, akik figyelnek: ha nem értek egyet valamivel, azt nem akarom felvállalni, csak azért, mert viszonzásképpen várok vagy remélek valamit. Erre eddig sem volt szükségem, ezután sem lesz. Amikor például az ellenzéki pártok olyasmik mellett kötelezik el magukat, vagy tűzik a zászlajukra, amikkel nagyon nem tudok egyetérteni, akkor én annak semmilyen módon nem akarok az élére állni, lett légyen az ellenvéleményem politikai, szakmai, vagy elvi természetű. E háromból az első leküzdhető, a második félretehető (optimális esetben szakmai ellenérvekkel kiiktatható), a harmadik viszont nem mozdítható. Eddigi nyilvános politikai szerepvállalásaim, köztük esetleges hibáimmal mind megfeleltek ennek a kritériumrendszernek, és ezen nem is fogok változtatni. A jelen helyzetben a háttérből, szakmai munkával és más módokon szívesen támogatom a kormányváltás ügyét, de a frontharcos szerepkört jelenleg örömmel meghagyom azoknak, akik másképpen gondolkodnak. Csak halkan jegyzem meg, hogy utána viszont jó lenne végre azt is látni, hogy majd levonják a konzekvenciákat is végre – és nem látunk továbbra is abból nagyon jól megélő politikai szereplőket a nulla értékű, vagy a kifejezetten káros tevékenységeik után, vagy épp annak ellenére…

Azt gondolom, hogy Péter kérdésére ez a szövegrész jól összefoglalja a lényeget: “amikor viszont már nem vagyok aktor, akkor már nem biztos, hogy más aktoroknak a terveit ugyanolyan lelkesedéssel szeretném szétrugdosni, mint ahogyan páran élvezetet leltek abban, hogy az én terveimet szétrugdossák annak idején… Nem vagyunk egyformák.” Ennyi.

Új európai jobboldali pártcsalád formálódóban?

Miután a Fidesz európai parlamenti képviselői a néppárti frakcióból kiesve függetlenekké váltak, majd ezután a magyar kormánypárt elveszítette tagságát az Európai Néppártban is, nem meglepő módon felgyorsulni látszanak azok, az egyébként amúgy is régebb óta zajló folyamatok, amelyek a Fidesz új helyét próbálják kijelölni az euróőai politikai térben. Ennek első lépéseként jelenik meg Orbán Viktor, Matteo Salvini és Mateusz Morawiecki budapesti találkozója, amelyen végül egyfajta “európai reneszánszt” hirdettek meg – jelentsen ez akármit.

Erről a találkozóról beszéltünk péntek reggel az ATV Start műsorában:

Néhány dologgal szeretném kiegészíteni az elhangzottakat, aminek a kifejtésére az interjú során se idő, se lehetőség nem volt.

Amit mindenképpen világosan kell látni, hogy akármilyen irányba is mozdulnak majd el a dolgok, annak egyes elemeit nem a Fidesz és nem Orbán Viktor fogja mozgatni, akárki akármit állít, beleértve ebbe a szégyentelen kormány- és Fidesz-propagandát, vagy akár az Orbán Viktor végső nagy bukását minden brüsszeli mennydörgésben előre látó ellenzéki csatornákat és megmondókat. Sőt, még csak nem is a két másik szereplő. Persze, politikusokról beszélünk, akik saját maguk szerint mindent és mindent is irányítanak, kézben tartanak és megoldanak, miközben hol a migránsokat, hol a koronavírust fektetik két vállra, ahogy éppen a közvéleményük elvárja, de ez a történet ennél sokkal több szereplős.

A Fidesz (és annak 12 EP-képviselője) kedvéért sem a jelenleg 74 fős Identitás/Demokrácia Csoport (ID – ahol Salvini pártja tényező), sem pedig a 62 fős Európai Konzervatívok és Reformerek Csoport (ECR – ahol a lengyel kormányfő Jog és Igazságosság pártja dominál) nem fog feloszlani, vagy egyszerűen egyesülni. Több okból sem, ezek közül csak egy, amit az interjúban is említettem, miszerint vannak feloldhatatlan ellentétek az egyes tagpártok között – az ID tíz, az ECR pedig tizenöt uniós tagállamból érkező képviselőből áll össze, igen vegyes eloszlásban. Az is nagyon számít, hogy egy új konstelláció, egy új csoport előrelépést jelentene-e az abban részt vevő politikai erőknek.

Nos, tekintettel arra, hogy az ID-n belül Salvini 28, az ECR-en belül a Jog és Igazságosság 24 taggal bír (plusz számolhatnak három pártonkívülivel), a jelen csoportjaikban viszonylag erősnek számítanak. Igazi pozíciós előnyt az jelentene számukra, ha az ID és az ECR csoport egyesülne, a Fidesszel kiegészülve, ezzel valóban létrejönne az EP második legnagyobb frakciója, ami az arányosan kiosztható parlamenti helyek és feladatok tekintetében valós befolyás-növekedést jelentene, plusz ezt tudná a kormánymédia itthon hatalmas győzelemként, Orbán hatalmas európai befolyásolási képességeként elbábozni, de Orbán 12 gyalogja nem tudná pótolni az ebben az együttműködésben részt venni a jelen hírek alapján nem hajlandó 23 francia szélsőjobbos képviselőt, akik jelenleg az ID csoport második legnagyobb részét teszik ki. Abban pedig egyáltalán nem vagyok biztos, hogy akár Salvini, akár Morawiecki számára vonzó opció, hogy a jelenlegi csoportbéli biztos domináns szerepüket feladják, és összebútorozzanak Orbán Viktor 12 fős csapatával, ahogy abban is biztosak lehetünk, hogy az idei őszi németországi választások közeledtével a német AfD 11 képviselőjével való közösködés a Fidesz számára is kellemetlen lenne. Ha már a “bent vagyok, de a kirúgás előtt inkább magam lépek ki” játékkal megtette azt a politikai szívességet a CDU/CSU számára, hogy nem vitte kenyértörésre a vitáikat (amivel persze a saját arcmentése is a célja volt), az AfD-vel való szorosabb kapcsolatról szóló döntést bőven megéri az ottani eredmények ismeretéig eltolni, amikor már jobban be lehet árazni a CDU/CSU nyilvánvaló rosszallását.

Még számos egyéb szempontot végig lehetne venni, én most azokat ragadtam ki, amik szerintem jelenleg a leginkább fontosak. Most Budapesten még maguk az érintett politikai szereplők is ködösen nyilatkoztak, láthatóan még nincs kiérlelt döntés, vagy jövőbe mutató stratégia. Összességében most az a tippem, hogy nem lesz csoda vagy politikai földindulás, idővel a Fidesz egyszerűen csatlakozni fog valamelyik csoporthoz, nagyjából szinkronban a ’22-es választási kampánnyal, és inkább az ECR lesz az a csoport. A 12 fideszes tag ott a lengyel Jog és Igazságosság után a második legnagyobb csoport lehet, azaz az ECR csoport relatív jelentéktelenségén belül relatív jelentőséget tudnak majd mesélni, ami politikai kommunikációs szempontból létfontosságú kérdés. Ennek megfelelően persze illúzióink ne legyenek, a kormánypárt és csahosai mindenképpen hatalmas győzelmet fognak majd hirdetni…

A Fidesz-EPP szakítás után – lehetséges hatások

Pár napja került sor egy online beszélgetésre a második kerületi Demokratikus Koalíció szervezésében, aminek során a Fidesz és az Európai Néppárt immár véglegesnek tűnő szakítása utáni helyzetről beszélgettünk Nagy Eszterrel.

A Zoom-on rögzített beszélgetésről készült videó itt elérhető:


Korábbi bejegyzések a Fidesz-EPP viták témájában:

Betöltés…

Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.

A “vakcinák harca-trilógia” után a valóság…?

A nyilvánosan még nem elérhető előkészítő anyagokba betekintést nyert Bloomberg tegnapi híre szerint úgy tűnik, lehullt a lepel a nagy kérdésről, és nem, az Európai Bizottság nem fog pozíciót foglalni az EU által engedélyezett-nem engedélyezett vakcinák kérdésében. Ez pont az, amire utaltam a vakcina-“trilógia” utolsó írásában, ami nem véletlenül “Vakcinák harca – a jedi nem tér vissza, nem is volt” címmel jelent meg…

Vakcina-trilógia:
1. Vakcinák harca (2021.02.25.)
2. Vakcinák harca – a rezsim visszavág? (2021.02.28.)
3. Vakcinák harca – a jedi nem tér vissza, nem is volt (2021.03.01.)

Szóval a vakcinaútlevelekben megjelenik ugyan információként a felhasznált oltóanyag, de nem zárják ki az EU által nem, csak a tagállamok által engedélyezett vakcinákat. Köztes megoldásnak tűnik, de igazából nem jelent mást, mint hogy a Bizottság egyszerűen elfogadja azt a jogi valóságot, amire az első írásban, illetve az annak alapjául szolgáló első sajtónyilatkozatomban az Átlátszónak már igyekeztem felhívni a figyelmet: a nem kizárólagos uniós hatáskörbe tartozó kérdésben az Európai Bizottság nem fog izmozni a tagállamokkal. Még akkor sem, ha Magyarországon már megint sokan remélték vagy várták el, hogy majd “a ZEU” megoldja, meg odacsördít Orbánnak, meg ilyesmi… Hányszor kell majd még arcra esni ebben a témában…? Egyelőre úgy tűnik, hogy a “rezsim”, azaz a magyar kormány blöffje be fog jönni.

Ugyanakkor a Bizottság megoldása (pontosabban annak kiszivárgott terve) egyelőre több kérdést felvet. A legfontosabb, hogy ha ez így megszületik, de egyes tagállamok továbbra is ragaszkodni fognak az orosz/kínai vakcina elutasításához, akkor megtehetik-e majd, hogy annak alapján valóban ne engedjenek be azokal oltottakat. Elvileg erre a kérdésre egyértelmű nemleges válasz adható, hiszen épp az lenne az egységes uniós dokumentum lényege, hogy biztosítsa az utazások lehetőségét – a gyakorlatot és az esetleges vitákat pedig még meglátjuk. Sok függ majd a végleges szövegezéstől, és ez dobja fel a következő kérdést: amikor a Bizottság javaslata a jogalkotási eljárás során az Európai Parlament, illetve a tagállamok minisztereiből álló Tanács elé kerül majd, ott a szöveg még változhat – és ne legyenek illúzióink, ebben a kérdésben biztosan lesznek majd viták.

“Kuss, én így szoktam leszállni” – FIDESZ – EPP

Érdemes pár szót összefoglalóan ejteni a Fidesz – Európai Néppárt helyzetről. Pár napja adtam egy interjút a témában, az ebben foglaltakat nem fogom újra leírni, amiket ott állítottam, nagyjából mind bejöttek. Úgy gondoltam, várok egy pár napot, és az utána történtekkel egybefoglalva lesz érdemes ránézni a kérdésre.

A Fidesz frakcióból való kilépése/kidobása előtt egy nappal korábbi interjú itt nézhető vissza:

Ahogy az interjú során jeleztem, az egész kavarás a frakcióbéli tagság miatt igazából arról szólt, hogy a Fideszt magából a Néppártból is kitehessék végre. Erre azért nem került sor idáig, mert egyszerűen hiányzott az eltökéltség. A 2019-es felfüggesztés is annak a jele volt, hogy több tagszervezet (azaz más uniós tagállamok jobbközép pártjai) esetében volt egy aggodalom: vajon a jobbszél felé sodródó orbánista populizmus állandó szemponttá válik, amihez bizonyos mértékig politikai szükségességé válik igazodni, vagy egyszerűen ki lehet kukázni azt. A tény, hogy a 2019-es EP-választáson nem tört át ez az irányzat, a lengyel PiS párt befolyás-vesztése és Trump bukása együttesen a húzodózókat is meggyőzték arról, hogy Orbán és a Fidesz sokkal inkább zárvány, nem pedig globális rendszeralkotó elem, így végül nem is váratott sokat magára, hogy a Néppárt vezetése irányából is megérkezzenek az erre irányuló elképzelésekről szóló hírek. Szóval arra hivatkozással, hogy a Fidesz EP-képviselői nem a néppárti frakcióban ülnek, a pártbéli tagság is megszüntethető.

A kérdés, hogy erre mikor kerül sor. Mert hogy sor kerül rá, nem kérdés, erre nem csak jelentős néppárti szereplők törekszenek, hanem maga Gulyás Gergely is lényegében elismerte azt, bár annak módja is igen árulkodóra sikeredett, amikor azt “technikai” kérdésnek minősítette. Ugyanis ennek nagyon nem “technikai” kérdésnek lennie. A pártból való kizárásról nem “technikai”, hanem nagyon is politikai döntést kell majd hogy hozzon a Néppárt fő döntéshozó testülete – Gulyás elszólása pedig arra utal, hogy részükről az egész már lefutott játék, eszük ágában sincs harcolni a tagságukért. Persze, hogy nincs, hiszen mint arra már utaltam nagyon-nagyon sokszor és sok helyen, az már rég eldöntött kérdés, hogy ott hagyják a Néppártot, csak az számít, hogy azt at itthoni belpolitikai szinten győzelemként adhassák el. Ez abból is látszik, hogy a frakcióból való sértett kilépés ténye amúgy ellehetetlenít minden, a pártszervezetben való tagság védelmére felhasználható érvet: az ellenoldal mondhatja, hogy a Fidesz maga léptette ki a teljes delegációját a frakcióból. Nyilván ezt a Fideszben is nagyon jól tudják.

Hogyan tovább? Személy szerint az ECR (Európai Konzervatívok és Reformerek) frakció irányában való mozgást látom a leginkább valószínűnek, nem csupán valamiféle ideológiai egyezés okán (ennek az európai politizálásban messze nincs mindent felülíró értéke), hanem azért is, mert ez kecsegtet a legjobb ár-érték arányú eredménnyel. Maga az ECR rögtön szolidaritásáról biztosította a Fideszt, ami teljesen érthető, hiszen annak számára ez növekedési lehetőséget jelent.

De mi is ez az ECR? Nagyon régóta mondom, hogy ennek a pártcsaládnak/frakciónak már maga a léte is hű lenyomata az európai szintű pártpolitizálás sajátosságainak. 2009-es megjelenése a brit konzervatívoknak volt köszönhető, akik már akkor is egyfajta delíriumos pre-Brexit állapotban zakatoltak, és szerettek volna egy, a Néppártnál euro-szkeptikusabb politikai vonalat – emiatt az akkori EP-választás után a Konzervatív Párt megválasztott EP-képviselői már nem a Néppárt frakciójába ültek be. Annak idején ezt személy szerint nem láttam rossz dolognak, ugyanis szükségesnek láttam, hogy az euro-szkeptikus (inkább úgy szoktam mondani, hogy “kevésbé integrációpárti”) politikai gondolkodás elváljon végre a lábszagú szélsőjobbtól és a sokszor zavaros szélsőbaltól – korábban az integráció-kritika igazából e pártok sajátja volt. Ám új frakciót a britek önmagukban nem tudnak csinálni, ehhez partnerek, más szervezetek és személyek is kellenek, így bútoroztak össze a korábban mindenki által inkább a szélsőjobbhoz tartozónak tekintett, az uniós politizálás fő vonalából kimaradó lengyel kormánypárt, a PiS képviselőivel, akik számára ez tökéletes lehetőség volt, hogy a jobbszélről a közép felé pozicionálhassák magukat, valamint más szervezetekkel, hogy meglegyen a frakció alakításához szükséges létszám, valamint a képviselt tagállamok száma.

Épp ez biztosított 2009-ben lehetőséget Bokros Lajosnak is: ő a Néppártban annak idején még szintén tag MDF jelöltjeként a néppárti frakcióba szeretett volna beülni, ám ezt “nagyvonalúan” megakadályozták a sértett fideszesek. Emiatt a függetlenség nézett ki neki, ám személyében hozott plusz egy államot az új frakcióhoz, ami igencsak vonzóvá tette őt a frakció szervezőinek szemében. Nem is habozott sokat, a megfelelő ellentételezésért cserébe be is állt, ahogy ezt ilyenkor csinálni kell. Az eset pikantériája, hogy ez annak idején az MDF néppárti tagságába került: az egykori rendszerváltó pártot a fideszesek lobbizására kizárta a Néppárt, azzal az indokkal, hogy annak képviselője nem a néppárti frakcióba ült be. Ismerős?

Amúgy érdekesség, hűen jellemzi az európai pártcsaládok működését, ráadásul még vicces is, hogy az olasz Salvini, aki Orbán Viktor hazai rajongói személyében hű barát és szövetséges, rögtön rányomulna a Fidesz még ki sem hűlt helyére az Európai Néppártban. Mert szép dolog a barátság, de a politikában a pozíció még szebb…

Az a pozíció, amit a Fidesz elveszített, hadoválhatnak akármit azoknak, akik még kíváncsiak arra, amit mondanak.


A témában született korábbi posztok: