A “Minority Safepack” kezdeményezés és az Európai Bizottság tegnapi döntése

A korábban már általam is bemutatott “Minority Safepack” európai polgári kezdeményezés vizsgálata után az Európai Bizottság tegnap bejelentette, hogy annak alapján nem kezdeményez új jogszabályt, elsősorban azért, mert nincs rá uniós hatáskör.

Ahogy már az előző bejegyzésemben (meg még sokkal korábban, így pl. egy másik, hasonló ügy kapcsán már 2014-ben is) próbáltam rá felhívni a figyelmet:

“A probléma (…), hogy az alapító szerződések alapján az EU-nak nincs ilyen hatásköre, (részben) emiatt pedig a magam részéről az elmúlt években magát a kezdeményezést mindig is kicsit ferde szemmel figyeltem. Nem a céljával volt soha gondom, ám a kezdeményezők Fidesz- és kormányközeli köre, a kezdeményezés jogi értelemben nyilvánvalóan aggályos jellege számomra azt vetítette előre, hogy egy előre kiszámítható kudarc újabb EU-ellenes eszközként fog működni a politikai kommunikációs térben (…). Nos, akár igazam lesz a végén, akár nem…”

Igazam lett. És rögtön, jól láthatóan meg is indult az ilyenkor szokásos EU-bashing. Vince Loránt RMDSZ-es EP-képviselőtől már jön is minden, mint a búcsúban, “Minority SafePack: az Európai Bizottság cserbenhagyta az őshonos kisebbségeket”, demokráciadeficit, Bizottság-csesztetés, jogállamiság-hiteltelenítés, ahogy kell, természetesen nemsokára a kormány is rácsatlakozik majd, csak néhány példa az elmúlt néhány órából világosan mutatja:

Különösen érdekes, hogy mindezt ugyanazoktól, akik amúgy bármikor máskor szigorúan védenék a tagállami szuverenitást…

Ismét leírom itt, amit fentebb már 2014-ben is:

“az a vita alapkérdése, hogy a Bizottság foglalkozhat-e a petícióban megfogalmazott kérdéssel, és ez visszavezet ahhoz a dilemmához, hogy mi is valójában az Európai Unió. A polgári kezdeményezésre vonatkozó szabályozás azt “a kényes egyensúlyt” veszi figyelembe, hogy az EU véletlenül se sérthesse a tagállamok szuverenitását. Az unió nem föderatív állam, a tagállamok szuverenitással bírnak, és ez azt jelenti, hogy azokat a hatásköröket érintően, amelyeket nem adtak át Brüsszelnek, az unió nem dönthet, nem alkothat jogot – magyarázta. (…) Ezzel összefüggésben a bizottság csak azokat a polgári kezdeményezéseket veheti nyilvántartásba, amelyek a hatáskörébe tartozó kérdést érintenek. Ennek oka, hogy ne lehessen olyan polgári kezdeményezéssel fordulni a bizottsághoz, amely nem az unió jogkörébe tartozik, hogy “a tagállami szuverenitást unatkozó, politikailag aktív polgárok ne tudják kikerülni a bizottsághoz benyújtott polgári kezdeményezés eszközével” – mondta.”

Ez a probléma áll fenn most is, amikor összegyűltek az aláírások, emiatt pedig a Bizottság érdemben kell foglalkozzon a kezdeményezéssel. Ám ez a kötelezettség nem vezetheti arra a Bizottságot, hogy olyan uniós jogszabályra tegyen javaslatot, amit az elfogadása után néhány tagállam azonnal elvisz majd az Európai Bíróság elé egy megsemmisítési eljárás keretében, aki azt zeneszóval fogja kikukázni, miután annak elfogadására az Uniónak nincs hatásköre. Márpedig ne legyenek illúzióink, nyilván ez történne – és akkor azon menne a veszekedés.

Amit még érdemes gyorsan leszögezni, a kezdeti reakciók láttán: az általános diszkrimináció-tilalom uniós hatáskörbe tartozik. Ha a Minority Safepack kezdeményezést is inkább erre alapozták volna a nemzetiségi alapú, gyakran belpolitikailag ambicionált handabandázással szemben, talán többet is ki lehetett volna hozni belőle. Egyébként pedig tényszerűen sem igaz, hogy a kezdeményezés témájában a Bizottság semmit nem tett volna soha, a fent hivatkozott közleménye húsz oldalon keresztül fejtegeti az eddig megvalósított lépéseket, már amik belefértek az uniós hatáskörök az uniós tagállamok által szűkre szabott keretei közé.

Márpedig ezen a húsz oldalon sokkal többet találunk, mint a sok dühös ember által felemlegetett “LMBT-stratégia” és társai, ahogy természetesen beindult a migránsozás/menekültezés is. Hogy bezzeg azok. Nos, a menekültek jogait a szuverén államok által bőven az EU létrehozása előtt elfogadott nemzetközi jogi szabályok formájában állapították meg a szuverén államok. Lehet a szuverén tagállamoknál, különösen a “szuverenitásvédelemre” oly büszke kormányoknál panaszkodni.

Amit személy szerint sajnálok egy kicsit, hogy azok az ellenzéki aktorok, akik minden jószándékú intésem ellenére nem tartottak biztos távolságot a kezdeményezéstől, most (megint) kommunikációs csapdába kerültek. Ha nem szállnak be a kormány és csatlósainak EU-bashing őrjöngésébe, (megint) nemzetellenesek, hazaárulók, magyarellenesek meg nemtudommég mik lesznek. Minden, amit reméltek, hogy nem lesznek többet, ha részt vesznek a kezdeményezés támogatásában, amiről előre lehetett tudni, hogy valami ilyesmi véget fog érni…

2021 Capitolium, 2022 Budapest? Várhatunk-e itthon hasonló jeleneteket?

A választási vereséget feldolgozni nem tudó Donald Trump támogatóinak emberéleteket is követelő őrjöngése többeknél vetette fel, hogy vajon nálunk mennyire lesz jobb a helyzet, ha 2022-ben esetleg sikerül a választásokon megverni a Fideszt. Ezzel kapcsolatban írtam egy gyors posztot a Facebookra, miután egyre többször jött velem szembe a kérdés:

Mire gondolok? A 2002-es választások után már képet kaphattunk arról, hogy milyen eszközöket alkalmaz a vereséget nehezen elfogadó Orbán Viktor. És amikor mulatunk az washingtoni freakshow-n, sámánostul, mindenestül, akkor talán érdemes lehet az Erzsébet-hídi “csata” mellett a Kossuth téri majomketrecre is emlékezni, ahol “a hazafias tömegek nemzeti forradalma” zajlott az önjelölt “Forradalmi Nemzetőrség” vezetésével. Csak az emlékek frissítése kedvéért, tessék, néhány saját készítésű kép 2002 júliusából:

Ezeket az embereket emelte a “nagypolitika” szintjére a Fidesz a 2002-es veresége után, miután annyira képtelen volt feldolgozni a vereséget, hogy minden vállra hajandó volt ráborulni sírdogálni, amit felajánlottak neki. 2010 után még rosszabb, a kormánypolitika részévé emelte az ilyen hibbantságokat, a szélsőjobbos ezoterikus nemzettudat felkent idiótáival együtt. (Nagyvonalúan most nem beszélve az őszödi beszéd utáni erőszak támogatásáról és buzdításáról, a kordonbontásról stb.) És ne legyen illúzióink, ezek semmiben nem mások, mint a “QAnon Sámán” és társasága.

Plusz van egy sokkal nagyobb probléma, ahogy arra utaltam a posztban is: nálunk rosszabb lesz a helyzet. Donald Trumpról bárki bármit mondhat, tény, hogy nem épített ki (nem is tudott kiépíteni) magának olyan hátországot, mint amire itthon az elmúlt évek során (illetve még korábban) Orbán Viktor képes volt. Nem csak a strómanokon keresztül szétterített vagyonelemekre gondolok, hanem lényegében a teljes országot telerakták nehezen fogható hatalmi-vagyoni gócpontokkal. Ennek egyik legjobb példája az egyetemek ipari mértékű magánosítása az ún. vagyonkezelői alapítványok formájában, amelyek kuratóriumaiban hemzsegnek Orbán minionjai.

Ilyesmit Trump nem csinált, ő maga az amerikai politikatörténet legnagyobb hatású kívülállójaként eljutott a csúcsra, majd ott “sikeresen” megteremtette azt az amerikai politikai összérdeket, ami arra mutat, hogy tűnjön el mielőbb. Ezt látjuk abban, hogy már a republikánusoknak is kínossá vált – ilyet itthon nehéz elképzelni. Trump egy időre részévé tudott válni az amerikai politikának, Orbán Viktor ellenben az évek szívós munkájával kialakított polipjával maga a magyar politika.

Erről is (a csehországi koronavírus-helyzet mellett) beszéltem tegnap Bolgár György műsorában is a Klub Rádión (32:50-től), ahol pár szóval arra is kitértünk, hogy hogyan lehet ezzel felvenni a harcot.

Mennyi idő alatt dönt majd az Európai Bíróság?

Az elmúlt napokban komoly, néhol feszültségeket is kiváltó kérdéssé vált, hogy az uniós jogállamisági rendelet ha hatályossá is válik 2021. január 1-től, vajon mennyi idő után kerülhet majd ténylegesen alkalmazásra is. Miután az elfgadott alku alapján az Európai Bizottság az eljárások kezdeményezésével meg fogja várni, amíg az Európai Bíróság állást foglal a friss rendelet uniós joggal való összeférhetőségével kapcsolatban, felmerült a kérdés, hogy ez kb. mennyi idő lehet, és ezzel kapcsolatban pedig nagyon sokféle, erősen széttartó álláspont jelent meg, köztük vezető helyen egy “azokban az estekben, amikor egy tagállam kormánya egy uniós jogszabályt támad meg, az Európai Bíróság átlag 10 hónap alatt dönt” mondással, de hallottunk már két hónapot is emlegetni.

Miért releváns ez? Attól függően, hogy ez mennyire nyúlhat el, válik értelmezhetővé, hogy ennek az alkunak Orbán Viktor mennyiben tekinthető a nyertesének vagy vesztesének. És miután hajlamosak vagyunk ezt az egész nagy kérdést e részkérdés tekintetében megítélni, hirtelen ez annyira fontossá vált, hogy mond benne mindenki mindent.

Tegyük egyenesbe a kérdést – már amennyire lehetséges a rendelkezésre álló információk alapján.

Pár napja szóba került ez az ATV Start interjújában, ahol néhány mondattal rövidre zártuk (a teljes interjún belül 2:30-tól):

Mire alapozom, amit mondok? Miután a jövőt előre nem lehet látni, a létező gyakorlatból kell kiindulni, aminek feltárásában segítségünkre van az Európai Bíróság honlapján működő adatbázis, amiben rá tudunk keresni az államok által az uniós intézmények ellen indított megsemmisítési eljárásokra, és meg tudjuk nézni azok hosszát.

Hát akkor nézzünk példákat, az egyszerűség kedvéért csak a magyarokat az utóbbi időből: kezdeetnek legyen pl. a híres “kvóta-per”, amikor a 2015. szeptemberi tanácsi döntés után a bíróság 2017. szeptemberében, tehát pont két év után hozta meg az ítéletét – mire már le is járt annak alkalmazhatósága (Pedig annál kevés fontosabb dolog volt az elmúlt években, politikai értelemben is.) A Sargentini-jelentés híres EP-beli megszavazása 2018 szeptemberében volt, aminek érvénytelensége megállapítása érdekében perelte be Orbán kormánya az EP-t, és még mindig nem született ítélet (csak a főtanácsnoki állásfoglalás nemrég), pedig már jócskán túlvagyunk a két éven. Nemrég született ítélet a C-620/18. sz. ügyben, ami 2018 szeptemberében indult, ez megint több mint két évet jelent. A C-456/18 P. sz. ügyben 2018 augusztusi perindítás után 2020 júliusi ítéletet látunk, az már csak majdnem két év. Folytathatjuk a sort, de ezt látjuk.

Persze, ez nem jó hír, de nem csak a “részkérdés” tekintetében, hanem magának a bíróságnak, és az elé vitt ügyeknek sem tesz jót. A fent említett kvótahatározattal kapcsolatos ügye során már a megindításakor felmerült, hogy meddig húzódhat el, majd amikor ebben az ügyben az óvatosan optimista akkori jóslataim nem jöttek be, 2017 májusában, majd nyáron szóvá tettem több formában, hogy ilyen jellegű ügyekben nem csak indokolatlan az ügyek elhúzódása, de káros is.

Lehetne-e gyorsabb az eljárás? Elvileg ennek semmi akadálya: az ilyen ügyekben a bíróságnak “csak” döntenie kell. Ahogy azt hallhattuk EP-képviselőktől, a Parlament kérni fogja a gyorsított eljárás alkalmazását, ennek a lehetőségét a bíróság szabályzata tartalmazza, de abban nem tudok előre állást foglalni, hogy ezt a kérést a bíróság teljesíti-e. Mint a fentebb írottakból talán kiolvasható, nem bánnám, ha megtenné, de nem látok rá garanciát, hogy valóban megteszi. Indokoltnak és szükségesnek látnám, ebben az esetben lehet reális a tíz hónap, akár még rövidebb időtartam is. Politikai értelemben ugyanakkor nagyon óvatosan fogalmaznék az ellenzéki EP-képviselők helyében, mert ha a bíróság biztosítja a gyorsított eljárást, akkor ezek a mostani mondások magas labdát jelenthetnek Orbánéknak, hogy utána az ítéletet azzal hiteltelenítsék, hogy “lám, ennyire független ez a bíróság, az EP ugráltatja”.

Egy másik felmerült ötlet volt, ami már nem csupán a bírósági eljárás lehetséges időtartamával, hanem magával az elfogadott alkuval kapcsolatos ellenérzésekből fakad. Hallhattunk olyat is, hogy “ha a Bizottság nem kezdi el az eljárást, majd az Európai Parlament őt is a bíróság elé citálja”. A politikai alku lényege, hogy annak betartásához politikai érdek fűződik. Az Európai Bizottság jó eséllyel tartani fogja az alkut, mert ha megszegi, a Tanács előtt jóval nehezebb dolga lesz: a tagállami kormányok számára a Bizottság ilyen jellegű “szószegése” hosszú távon kiszámíthatatlan hatásokkal járna, amit nem fog megkockáztatni. Még az is kétséges, hogy egy ilyen izmozáshoz (az Európai Bizottság bíróság elé viteléhez) az Európai Parlamentben meglesz a szükséges többség, több okból is. Egyrészt a tagállami fővárosok sem érdekeltek egy ilyen konfliktusban, másrészt pedig abban a pillanatban, amint megvan a hétéves költségvetési keret és a koronavírus-segélycsomag, a nem magyarországi EP-képviselők számára az egész magyarországi jogállamisági kérdés nagyot csúszik hátra a prioritáslistán. És azt sem szabad elfelejteni, hogy még ha sikerül is, a Bizottság ellen az Európai Parlament által megindított eljárás sem két napig fog tartani…

Szóval összességében, hogy mikortól lesz működő jogállamisági eljárás, mikortól karmolhat a vadmacska? A 2022-es választások előtt nemigen, ami nem jó hír nekünk, ellenzékieknek. Ebből a szempontból Orbán Viktor mindenképpen nyertese a helyzetnek – időt nyert. Hosszú távon részben veszített, ugyanis a jogállamisági eszköz megszületett, azt nem tudta megakadályozni, igaz, oroszlán helyett vadmacska formában. Ugyanakkor azt nekünk el kell fogadnunk, hogy egy-két év európai szempontból nem idő – a jogállamisági eszköznek majdnem mindegy, hogy mikortól válik működőképessé. Hogy magyarországi politikai szereplőknek, így Orbán rezsimjének vagy az ellenzéknek viszont az életet jelenti, az nem az EU és a többi tagállam problémája.

Miért nem megoldás a 7. cikk szerinti eljárás “felgyorsítása” az orbáni vétóval szemben?

Miután Orbán Viktor vétóval való fenyegetőzése az EU hétéves költségvetésével kapcsolatban sokaknál érthető okokból kiveri a biztosítékot, és annyiszor lehetett már hallani az elmúlt években, hogy a 7. cikk szerinti eljárás eredményeképpen el lehet venni egy tagállam szavazati jogait, hogy érthető, hogy egyre gyakrabban jön szembe valami ilyesmi kijelentés:

“A 7. cikkre való hivatkozással fel kell függeszteni Magyarország (és adott esetben Lengyelország) szavazati jogát – egyből átmegy a költségvetés és a csomag.”

Bár ez egyszerű megoldásnak tűnik, sajnos nem lehetséges, a jelen eljárásban arra még egyelőre nincs lehetőség. A 7. cikk szerinti eljárás ugyanis több szakaszból áll, és hogy odáig eljussunk, az első szakaszban először a Tanács, majd az eljárás második szakaszában az Európai Tanács döntése is kell, hogy aztán a harmadik szakaszban a Tanács dönthessen a lehetséges szankciókról. A teljes eljárás menetét az alábbi ábra mutatja be:

A 7. cikk szerinti eljárás menete – bővebb leíráshoz kattintson ide

A jelenleg Magyarország ellen folyamatban lévő eljárást az Európai Parlament indította (Lengyelországgal szemben a Bizottság), és amint az ábrán is látszik, az csak az eljárás első szakaszát indíthatta el – és az egész jelenleg elakadt a Tanács szintjén, az eljárás Kovács Zoltán tavaly decemberi Twitter-rohamán túlmenően még semmilyen érdemi eredményt nem produkált, így még a Tanács négyötödös többséget igénylő szavazására sem került sor. Hol vagyunk tehát még az Európai Tanács egyhangúságot igénylő döntésétől, amihez ráadásul még arra is szükség van, hogy azt a szakaszt vagy a Bizottság, vagy a tagállamok egyharmada megindítsa, amelynek sikeressége után a Tanács már viszonylag egyszerűen, minősített többséggel szankciókat rendelhetne el…

Gyors tisztázás: mi a különbség a kétfajta “tanács” között? A teljes nevén az Európai Unió Tanácsa, röviden csak Tanács néven emlegetett testületi forma az az EU-tagállamok kormányainak képviseletét ellátó intézmény, mely uniós jogszabályokat fogad el és összehangolja az uniós szakpolitikákat, tagjai pedig az uniós országoknak a megvitatandó szakpolitikai területért felelős miniszterei. Ezt tekinthetjük az EU legfontosabb döntéshozó testületének, mivel amellett, hogy a jogalkotási eljárásban az Európai Parlament mellett társjogalkotóként működik, az alapító szerződések alapján a legtöbb döntést neki kell meghoznia – hiszen az Európai Unió nem föderatív állam, így logikus, hogy a tagállami kormányok képviselete továbbra is vezető szerepet gyakorol a döntéshozatalban. (Érdemes lehet megjegyezni, hogy ez amúgy az abszolút föderatív Amerikai Egyesült Államokban is így van, ahol a tagállamok érdekeinek védelmére rendelt Szenátus a legfontosabb döntéshozó, igaz, ott a tagállamonként két szenátort 1913 óta közvetlenül választják.) Az Európai Tanács, amelynek tagjai az uniós tagállamok állam- illetve kormányfői (valamint a saját elnöke és az Európai Bizottság elnöke) szerepe, hogy vezető politikai intézményként meghatározza az Európai Unió tevékenységének általános politikai irányvonalát és prioritásait, stratégiai döntéseket hozzon. Nem “felettes szerve” a Tanácsnak, de nyilvánvaló, hogy miután a miniszterelnök képvisel egy álláspontot, egy minisztere nem fog annak ellentmondani egy másik testületben, tehát egyfajta politikai “felettes” jelleg természetes módon érvényesül.

Ezért is szerepel a Tanács helyett az Európai Tanács döntéshozóként a 7. cikk szerinti eljárás második szakaszában, ahol konszenzusra van szükség (persze az érintett állam ilyenkor nem szavaz), hiszen a helyzet súlya ilyenkor a tagállamok vezetőinek, a legmagyasabb politikai szintnek a döntését indokolja. És ezért látták szükségesnek az alapító szerződések szövegezői a konszenzuskényszert is – lehet ezt utólag vitatni, de ez van. Amit nem lehet viszont, megint butaságokat beszélni, mint például hogy trükkösen “mind Magyarország, mind Lengyelország ellen egyszerre kell megindítani az eljárást, és akkor nem tudják keresztbeszavazva megvédeni egymást”, mert bár megint jól hangzik, sajnos az alapító szerződési szöveg ezt egyértelműen nem teszi lehetővé: a 7. cikk szövege minden hivatalos nyelven konzekvensen egyes számban beszél az eljárás alá vont tagállamról. A contra legem értelmezésnek is vannak határai, és nem csupán jogiak, hanem itt a politikai kommunikációs szempontok is jelentősek: minden hiba ezen a területen a kormány érdekeit szolgálja.

Szóval ahhoz, hogy felfüggeszthetők legyenek a magyar kormány szavazati jogai, már túl kéne lennünk az első szakaszon, amiben jelenleg dagonyázunk, meg kellene hogy legyen a konszenzusos döntés az Európai Tanácsban, és akkor lehetne most “sürgetni” a Tanácsot, hogy hozzon szankciós döntést a szavazati jog felfüggesztéséről. De nem tartunk ott.

Ebben igazából az a szomorú, hogy olyanoktól is látom gyakran a fenti kijelentést, akinek nagyon jól kéne tudnia, például azért, mert marha jól megél belőle, hogy az nem stimmel. Ami meg még ennél is nagyobb baj, hogy sokan készpénznek veszik a gátlástalanul terjesztett zöldségeket, aztán jön a csodálkozás és a csalódás, hogy “na de akkor jé, miért nem úgy van mégis, biztos csalt a Soros/Orbán/illuminátus/zsidó/migráns/egyéb” (a nem kívánt elem kihúzható, illetve szabadon helyettesíthető bármi mással), ami csak tovább rongálja azt a polgári tudatosságot, amire Orbán Viktor és a hasonló Cippolák világában mindennél nagyobb szükségünk lenne.

Néhány gondolat az EU-ból való esetleges kilépésről

Az elmúlt napokban, különösen azzal, ahogy Orbán Viktor az uniós többéves pénzügyi keret vétójával kezdett fenyegetőzni, felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint a célja, hogy kivigye Magyarországot az EU-ból. Ez mostanában láthatóan sokszor kiegészül a “Szájer az Alaptörvénybe írta, hogy az Országgyűlés 2/3-os többséggel jóváhágyhatja a kilépést a népszavazás helyett” mondásokkal. Én magam sem tartom kizártnak, hogy Orbán az EU-ból való kilépéssel kacérkodik, sőt, erre már 2016-ban, a kvótanépszavazáskor igyekeztem több módon is felhívni a figyelmet, mindezzel együtt érdemesnek tartom tisztába tenni a dolgokat.

Természetesen az Alaptörvény nem tartalmaz ilyesmit, pláne nem Szájer írta bele most hirtelen. Értem, hogy Szájer brüsszeli akrobata-mutatványa miatt hirtelen megint tökéletes célpontjává vált minden kritikának, ebből magam is kiveszem a részem, de ilyen butaságot nem kellene terjeszteni. Az Alaptörvényben nem szerepel ilyesmi ilyen kifejezett formában – hiszen nem is kell, attól függetlenül így van, a korábbi Alkotmány alapján is így lett volna, a világ minden országának összes alkotmánya alapján a parlamentnek kell döntenie ebben a kérdésben, ahogy végül Nagy-Britanniában is az döntött a Brexit véglegesítéséről.Ehhez semmilyen módosítás nem kell, és semmilyen kétharmados törvényt nem kell most stikában átvinni. A csatlakozás annak idején egy nemzetközi szerződés elfogadását jelentette, aminek a megkötéséhez kellett az Országgyűlés döntése, az erre rendelt eljárásrend alapján. A kilépés (sajnos) ugyanezt igényli, a kormány kezdeményezi és aláírja a megfelelő nemzetközi szerződést annak másik oldalán az Európai Unióval (annak saját szabályai alapján), az Országgyűlés megerősíti (ehhez kétharmados többségre van szükség), a köztársasági elnök ratifikálja, és ehhez minden adott.

Érdemes beszélni pár szót a népszavazásról, mert eléggé elterjedtek az ezzel kapcsolatos mondogatások, elsősorban a toxikus hatású kvótanépszavazás, másrészt pedig a Brexit miatt. Utóbbival kapcsolatban muzáj rögzíteni, hogy az nem használható analógiaként a hazai helyzethez, ugyanis nagyon komoly különbségek vannak a brit és a magyar alkotmányos rendszer között – a legfontosabb, hogy Nagy-Britanniában a népszavazás jogilag soha nem kötelező eredményű. Hogy egy jogilag nem kötelező népszavazástól hogy tolta el magát Monty Python dicső népe az arccal előre való kitántorgásig, annak bővebb kifejtésére majd máskor kerítünk sort, ha egyáltalán.

Ami minket most érdekel, hogy Magyarország esetleges kilépéséhez népszavazásra nemhogy szükség nincs, de annak eléréséhez nem is lehet, mert a rendszerváltás óta alkotmányos tilalom a népszavazás tárgya tekintetében a “nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettség”. Szóval egy eseteleges kilépés megakadályozásához a megoldás nem az, hogy a kilépésről kell népszavazást követelni – már csak azért sem, mert ez politikailag csak a kormányt segítené. Félő, hogy az ellenzéki pártok gondolkodásában a népszavazás elérése válna az ambíciómaximummá, annak elérését tekintenék politikai célnak, ami azzal járna, hogy ahelyett, hogy arról szólna a politika, hogy NEM akarunk kilépni, arról kezdene szólni, hogy hogyan FOGUNK kilépni. Ez, talán mondanom sem kell, hatalmas hiba lenne. Ellenben, amit meg lehet tenni, az egy olyan népszavazást kezdeményezése, ami nem engedi meg, hogy az Országgyűlés a kilépés mellett döntsön. Ez nem érint semmilyen nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettséget, az Országgyűlést kötelezi, és kellően egyértelmű.

Több kollégával, politikai szereplővel egyeztetve és együttműködve megfogalmaztunk egy olyan lehetséges népszavazási kérdést, ami ennek elérésére alkalmas lehet, ám azt jelenleg a veszélyhelyzet fennállása alatt nem tudjuk kezdeményezni. Ami aggodalomra ad okot, hogy a kormányt bármilyen, esetleges kilépés irányába tett lépés végrehajtásában ugyanez nem akadályozza. Emiatt viszont felkészültünk arra, hogy amennyiben ennek jelét látjuk, mégis benyújtjuk azt, és a várható elutasítás eredményeképpen – mivel az már személyes érintettséget fog generálni – ha szükséges, az általam már többször igazolt és áttételesen már a kormány által is beismerten Alaptörvény-ellenes, visszaélésszerűen alkalmazott veszélyhelyzettel szemben is fel fogunk lépni az Alkotmánybíróság, valamint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt.

Nem engedhetjük, hogy európai uniós tagságunk elvesszen Orbán Viktor öncélú és ostoba politikájának kudarca miatt.

Nyílt levél Orbán Viktornak: az Unióban maradunk!


A polgárok túlnyomó többsége nevében felszólítjuk a kormányt, hogy az Unióval való örökös hadakozás helyett tegyen eleget a magyarok kívánságának, és ne veszélyeztesse az ország uniós tagságát! Ennek érdekében nyílt levélben hívjuk fel Orbán Viktor miniszterelnököt arra, hogy ne menjen szembe az emberek akaratával.

A magyar kormány vétóval fenyegetőzik az Európai Unió 2021-2028-as időszakra szóló 7 éves költségvetésének elfogadásával kapcsolatban.

Ennek közvetlen előzményét az Európai Parlament és a Tanács közötti megegyezés jelentette, amelynek alapján végre valósággá válhat az a jogszabály, amit az Unió kormányaként működő Európai Bizottság már 2018-ban javasolt. A szerint fel lehet függeszteni annak a tagállamnak járó EU-s támogatások kifizetését, ahol vétenek az Európai Uniót alapító szerződésekben is megerősített társadalomszervezési elvek (például a polgári jogegyenlőség, a bíróságok függetlensége, a vallás-, tan- és sajtószabadság, a korrupciómentes, tisztességes és fair állami eljárások stb.), s az azok mindennapos érvényesülését segítő gyakorlat ellen.

A COVID-19 miatti tömeges megbetegedést okozó humánjárvány miatti védekezés érdekében kihirdetett veszélyhelyzet körülményei között – az elfogadott korlátozó intézkedések értelmében – az állampolgároknak jelenleg tömegrendezvényeken nincs lehetősége kinyilvánítani az álláspontját, mégis olyan fontos kérdésről van szó, amely az ország minden jelenlegi és még meg sem született lakosának sorsát alapvetően érinti, ezért az állampolgárok közösségének határozott és nyomatékos üzenetet kell küldenie a kormánynak.

A kormánynak éreznie kell, hogy Magyarország lakossága az Európai Unió tagjaként képzeli el hazáját (az uniós tagság támogatottsága 2004 óta 70 % feletti, 2019 végén pedig megközelítette a 90 %-ot), a kormány felhatalmazása ezért nem terjed ki ennek önkényes megváltoztatására, sem pedig olyan kommunikációra, amely az Európai Unióból történő esetleges magyar kiválást elkerülhetetlen eseményként igyekezne feltüntetni. Ellenkezőleg: a kormánynak mindent el kell követnie azért, hogy a társadalom többségének akarata érvényesüljön és nemzedékek vágya – Magyarországnak az európai közösségbe történt visszailleszkedése – tartósan, sértetlenül és sérthetetlenül fennmaradjon, s a magyarok egymást követő jövendő nemzedékei számára is biztosítsa annak áldásait.

Ezért a magyar polgárok túlnyomó többsége nevében felszólítjuk a kormányt, hogy az Unióval való örökös hadakozás helyett tegyen eleget a magyarok kívánságának, és ne veszélyeztesse az ország uniós tagságát.

 Az európai magyarok érdekében:

 Magyar György
ügyvéd

Kaltenbach Jenő
volt ombudsman

Majtényi László
volt ombudsman

Fleck Zoltán
egyetemi tanár

Lattmann Tamás
nemzetközi jogász

Szepesházi Péter
ügyvéd, volt bíró

Alaptörvény kilencedik módosítása – beismerés a veszélyhelyzet bevezetésének jogellenessége tekintetében

Olvasom ezt a csodát, jó sok marhaság van benne, amivel egyelőre még nem fogok sokat foglalkozni, egy dolgot viszont mindenképpen szeretnék rögzíteni: annak szövege egyértelmű beismerést tartalmaz annak tekintetében, hogy jogellenesen vezették be a veszélyhelyzetet tavasszal (és most is).

Akkor ezt alaposan megindokoltam itt, majd utána több helyen is (ezeket összefoglalóan meg lehet találni a vonatkozó aktában), és a kormánypropaganda kedvenc jogvégzett minionjai annak megfelelően le is szedték rólam a keresztvizet rendesen.

Hát most nyilvánvalóvá vált, hogy igazam volt, hiszen a kormány nem csak teljes mértékben újra akarja szabályozni a különleges jogrendi helyzeteket, hanem a veszélyhelyzet felhívhatóságát is újraszövegezte:

(1) A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be.

az eredeti szöveg (Alaptörvény, 53. cikk (1) bek.)

Ebből lesz:

(1) A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető súlyos esemény – különösen elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség – esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdethet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be.

a javasolt új szöveg

Mi indokolja, hogy az “elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség” kitétel elé besuvasztották a “súlyos esemény – különösen” szókapcsolatot, ezzel lényegében példálózó felsorolássá változtatva az Alaptörvény szövegét? Hát pont az, hogy végre-valahára nagy nehezen beleférjen a járvány is. Ha eddig is belefért, ahogy egyesek nagy lendülettel próbálták magyarázni, akkor most erre mi szükség? Köszönöm, nincs több kérdésem.

Jelezném ugyanakkor, hogy ez a megoldás nagyon komoly jogbiztonsági problémát vált ki, hiszen a példálózó felsorolás természeténél fogva nem határozza meg egyértelműen, hogy akkor mi lehet még olyan helyzet, ami indokolhatja ezt a különleges jogrendet (és még sok egyebet, de ezt majd máskor).

De ezen az apróságon lassan már tényleg nem érdemes megakadni abban az országban, ahol már rég összeomlott az egészégügyi rendszer, elszabadult a járvány, hullanak az emberek, miközben a kormány számára a legfontosabb, hogy alkotmányosan szabályozza, hogy az apa férfi, az anya nő, hogy hogy dughassák el az ellopott közpénzt különböző alapítványokban, és még sorolhatnám, miközben annak kell örülni, hogy legalább nincs migráns, Soros nem nevet a végén, Brüsszel pedig megállt.

Úgy tűnik, megint megtalált a mocskolódó kormánypropaganda…

… ezúttal viszont már oda süllyedtek, hogy még egy szerző nevet sem volt pofájuk kiírni. Azért mekkora esés már a Magyar Nemzet részéről, hogy szerzőként is csak ezt a mocsokportált merik feltüntetni?

Kattintani nem érdemes.

Az eredeti blogbejegyzés igazából figyelmet sem érdemel, talán annyit, hogy a “Karma is a bitch” közismert szállóigében a “bitch” az ősi foglalkozásra, nem pedig a nőiségre utal, ugyanúgy, mint például a “politikai prostituált”, vagy a “Prosti Srácok” kifejezésben is. Az utóbbi akkor most férfi-gyalázásnak (is) minősül? (A karmának amúgy tudtommal nincs neme.) Itt már megint a kormányoldali mocsokmédia közpénzekből kitartott ócska minionjai vetítik ki énrám a saját piszkos fantáziáikat, mint tavaly ősszel…

Kár, hogy az általam elmondottakat érdemben jellemzően soha nem sikerül cáfolni, semmilyen témában. Javasolnám, hogy a Magyar Nemzet, ha minimálisan szeretne emlékeztetni egy valaha valamilyen minőséget képviselő sajtókiadványra, akkor inkább azokkal foglalkozzon.

De az igazi kérdés: ennyire nem megy?

Újra a jogállamiság kérdéseiről, ezúttal a Bizottság jelentésének elfogadása után

Ma reggel ismét az ATV-ben kezdtem a napot, ahol az Európai Bizottság által a múlt héten bemutatott, első alkalommal elkészült jogállamisági jelentésről beszéltünk. Csak a tisztán látás kedvéért: ezt a jelentést a Bizottság a tervek szerint mostantól minden évben el fogja készíteni, és az nem csak Magyarországgal, hanem minden uniós tagállammal foglalkozik, természetesen minket az elsősorban saját magunk miatt érdekel.

Kicsit több mint egy éve már elég kimerítően beszéltem arról a három frontos háborúról, amibe Orbán Viktor és kormánya belehajszolta Magyarországot. Ezek akkor: 1) az uniós hétéves költségvetési tárgyalások, 2) a folyamatban lévő 7. cikk szerinti eljárás és 3) az előkészítés alatt álló, az uniós közpénzek ellenőrzésére irányuló jogállamisági eljárást előirányzó rendelet megalkotásának a folyamata. Ezek lényegében továbbra is fennmaradtak, annyi változással, hogy a 7. cikk szerinti eljárás lényegében elakadt, a hétéves költségvetés pedig, kiegészülve az akkor még nem látható koronavírus miatt kialakított uniós segélycsomaggal, össze lett kötve a hivatkozott rendelettel. (Mint azt már a nyáron is elmondtam, ezt hibának tartom, ebbéli véleményemet pedig továbbra is fenntartom, ahogy az interjúból is kiderül.) E három elem egészül ki negyedikként a Bizottság éves jogállamisági jelentése által fémjelzett folyamattal, ami a ma reggeli beszélgetés témáját biztosította:

Elérhető: http://www.atv.hu/videok/video-20201005-a-jogallamisaghoz-kotheto-az-unios-tamogatasok-kifizetese

“Would You shut up, man?” – az első elnökjelölti vitáról

Na, megvolt az első elnök-jelölti vita Joe Biden és Donald Trump között, amit szerintem a címben leírt, valóban így, ebben a formában elhangzott mondat ír le a legjobban. Elég árulkodó…

Általában figyelemmel kísérem az amerikai elnökjelölti vitákat, plusz soha nem csináltam titkot abból, hogy mennyire szimpatizálok Joe Biden-nel, már nagyon-nagyon régóta. Nagyon örütem annak idején, amikor alelnök lett, és nagyon sajnáltam, hogy 2016-ban nem indult az elnökségért. Soha nem tudjuk már meg, hogy akkor nyerhetett volna-e Trumppal szemben, most meg… Hát most meg már sajnos jól láthatóan nincs csúcsformában. Emiatt kicsit aggódva vártam a vitát, aminek ezúttal adott egy kis extra érdekességet, hogy az index.hu felkért arra, hogy még a vita előtt üljünk le egy podcast felvétele erejéig Szőcs László moderációja mellett Jeszenszky Zsolttal (aki a Trump-oldalt képviseli), hogy elmondjuk, hogy a két különböző oldalról hogyan látjuk és várjuk a vitát.

Fotó: Isza Ferenc / Index

A vitánkról egy rövid írásos beszámolót is készített az index, ami itt érhető el. Az amúgy szerintem kifejezetten szórakoztatóra és informatívra sikerült beszélgetés nem kifejezetten szakértői anyag, és több általam kedvelt és nagyra tartott kollégám és barátom is megfogalmazta a fenntartásait a műsorral, a formátummal vagy a “másik oldallal” kapcsolatban, de azt érdemes rögzíteni, hogy az infotainment műfaji keretei között szerintem sikerült nagyon jót csinálni – és sok mindent lehet mondani Zsoltról is, de hogy ne ismerné az amerikai belpolitikát (vagy legalábbis a Trump-rajongó alt-right oldalt), ennek alapján pedig ne tudna sarkos véleményt kifejezetten szórakoztató módon megfogalmazni, az nagyon nem lenne helytálló állítás. Maga a hangfelvétel itt hallgatható meg, ennek alapján mindenki megfogalmazhatja a maga következtetéseit:

A beszélgetés felvétele és közzététele után maga a vita pedig… Érzésem szerint Biden jött ki jobban belőle, egyrészt mert nem rontotta el, másrészt pedig mert Trump egyszerűen túltolta. Összességében viszont egy borzalom volt az egész. A vita után egy gyors telefonos beszélgetés során mind a ketten elmondtuk az indexnek, hogy mik voltak a következtetéseink, érdekes, hogy mennyire hasonló az egymástól teljesen függetlenül elmondott véleményünk – szóval lehet, hogy nem teljesen alaptalanok.

Őszintén szólva, ezek után kíváncsian várom a következő két fordulót, hacsak a jelöltek nem találják úgy, hogy azok immár tök feleslegesek. Sokan gondolják így, de szerintem nagyon-nagyon rossz üzenete lenne, ha nem kerülne sor rájuk. Inkább azt kéne a jelölteknek mérlegelniük, hogy a magatartásuk mennyiben segíti a céljukat, és ennek fényében újragondolni azt.