Az Európai Parlament ejtette az amúgy is értelmetlen pert az Európai Bizottság ellen

A Politico ma kiadott, uniós kérdésekkel foglalkozó hírlevele számolt be róla, hogy az Európai Parlament visszavonta az Európai Bizottság ellen az Európai Bírósághoz benyújtott keresetét, amivel arra próbálta rákényszeríteni a Bizottságot, hogy az Európai Tanács által megállapított idő előtt alkalmazza Magyarországgal szemben az új, kondicionalitási (“jogállamisági”) eljárást.

Ebben igazából semmi meglepő nincs. Már akkor, tavaly júniusban nagyon világosan megírtam, hogy ez lesz, mind a kérdés jogi, mind pedig politikai oldalának elemzése után. A lényeg ez volt:

Szóval az Európai Parlament részéről ez a lépés semmilyen konkrét eredménnyel nem kecsegtet, politikai kommunikációs célokat viszont remekül szolgál. Tudja ezt jól persze mindenki, szóval arra nem érdemes számítani, hogy érdemben bármi is megváltozik majd tőle.

Tehát egészen egyszerűen szükségtelenné vált az eljárás, ha tovább bent tartották volna, azt is kockáztatták volna, hogy a bíróság jogilag kapufásnak találja (amit szintén leírtam, hogy miért). Na, az lett volna az igazán nagy baj, bár szerintem így is teljesen értelmetlen – és az időközben lement itthoni választási eredmények ismeretében kifejezetten káros – habverést csinált az Európai Parlament a témának, ami sajnos csak arra volt jó, hogy az Orbán-kormány itthon, belpolitikai fogyasztásra alkalmas, hazug narratívát tudott építeni belőle.

Mindegy, felejtsük el. Talán egyszer sikerül majd megérteni végre…

A kondicionalitási eljárással kapcsolatos korábbi bejegyzések és egyéb információk annak akta-oldalán találhatók.

Az olajembargó és/vagy uniós büntetővám kérdéséről

Tegnapelőtt késő este érkeztem haza a prágai, majd a bécsi egyetemi dolgaimból, majd másnap reggel megkeresett az ATV Híradója, hogy tudunk-e beszélni a Spiegel által belebegtetett uniós büntetővám lehetőségéről. Ennek az lenne a lényege, hogy az elfogadott uniós kompromiusszum alapján Magyarországgal együtt néhány tagállam továbbra is importálhatna orosz kőolajat és kőolajtermékeket vezetékeken keresztül, de e mellett az EU alkalmazna egy olyan büntető vámot, ami lényegében azt piaci alapon tenné értelmetlenné – és amit a magyar kormány nem tud megvétózni.

Ez nem vadonatúj ötlet, csak érdekességképpen, már én magam is utaltam ennek létezésére egy május 26-i, brüsszeli tartózkodásom okán Skype-on keresztüli interjúmban, ahol az akkor még folyamatban lévő vita kapcsán merült fel az a kérdés, hogy meg lehet-e kerülni a magyar kormány vétójogát. Ekkor említettem, hogy van ilyen elképzelés is, de…

És akkor most érdemes visszatérni a “de” részre, ami akkor idő- és relevancia vélt hiányában nem akartam kifejteni. Most sem érzem egy ilyen büntetővám bevezetését feltétlenül reálisnak, de mivel egyre erősödnek a körülötte szerveződő hangok, érdemes annak lehetőséges következményeit is körüljárni, és erre törekedtem a tegnapi interúban is (nem a leginkább kipihent, és egészségügyileg sem teljesen tökéletes állapotomban):

Amit érdemes erről kicsit bővebben tudni: az uniós jogalkotás soha nem a levegőben lóg. Mindenhez megfelelő jogalap, majd az annak megfelelő eljárás alkalmazása szükséges.

Az Oroszország elleni uniós szankciók tekintetében azért van minden tagállamnak vétójoga, mert ez a kérdés nem tartozik az uniós hatáskörök közé. Azokban, amelyek viszont igen, az uniós döntéshozatal és jogalkotás során nincs vétójog, ott a Tanácsban minősített többséggel hozhatnak döntést a tagállamok, az alapító szerződések rendszerében pedig két ilyen terület van, ami most releváns lehet: a közös kereskedelempolitika és az energiapolitika. Ugyanakkor mind a kettő esetében érdemes lehet előre rögzíteni, hogy a helyzet nem olyan egyszerű, mint amennyire a kormánnyal nem szimpatizálók közül sokan láttatni szeretnék.

Az Európai Bíróság gyakorlata szerint problémásnak látszik, ha az EU szankciós politikát próbál kereskedelempolitikává csomagolni – ez a bíróság szemében kb. ugyanúgy átlátszó, mint ahogy a kormány a magyar rendszámnak biztosított hatósági áras benzint próbálja szociális intézkedésnek eladni. Az energiapolitika területén pedig maga az alapító szerződési szöveg rögzíti az uniós energiapolitika céljait, és mivel azok között a behozatal szabályozása nem szerepel, sőt, az kifejezetten rögzíti a “a tagállamok jogát az energiaforrások kiaknázására vonatkozó feltételek meghatározására” és kimondja, hogy az e fejezet alapján elfogadott intézkedések “nem befolyásolhatják a tagállamok különböző energiaforrások közötti választását és energiaellátásuk általános szerkezetét”, kérdéses, hogy e tekintetben ez a rész egyáltalán felhívható-e.

A lényeg, hogy bármelyik alapon születik uniós jogszabály, mind a két esetben megkerülhető egy orbáni vétó, de mind a két esetben számítani kell arra, hogy a magyar kormány az EU Bíróságához fordul az elfogadott uniós döntéssel szemben, és jó esélye van, hogy nyerjen. Számomra nagyon kérdéses, hogy az Európai Bizottság vállal-e ilyen kockázatot, valamennyire ismerve annak gyakorlatát. Ennek megfelelően én úgy gondolom, hogy nem lesz ilyen – nem biztosan állítom, csak úgy gondolom.

Össz-európai szempontból az Európai Bizottságnak ugyanis nem Orbán Viktor fegyelmezése a fő ambíciója, és a számára nyújtott engedmények össz-európai szempontból még mindig nem annyira jelentősek, hogy azok össz-európai célokat veszélyeztessenek. Az pedig pláne nem zavarja a Bizottságot, hogy közben Magyarországon ő folyamatosan az állandó győztesnek, Európa új és valódi vezetőjének adja el magát, mindezek a dolgok a határainktól nyugatra tényleg csak azokat a politikusokat érdeklik, akik ezt otthon a saját politikai érdekeikre tudják fordítani, jelesül örülnek neki, hogy van kire mutogatni elrettentő példaként, valamint a saját választóik ijesztgetése céljából.

Az EU Bíróság ítélete: a kondicionalitási (“új jogállamisági”) rendelet érvényes

Ennek az eljárásnak is vége van: az Európai Unió Bírósága hosszas eljárás után meghozta ítéletét, amiben a magyar/lengyel keresetekben foglaltakat elutasítva érvényben tartotta a rendeletet, ami 2018-as Bizottság általi előterjesztése után végre működésbe tud lendülni, aminek célja, hogy az Unió szükség esetén különböző pénzügyi intézkedésekkel tudjon fellépni az uniós pénzekkel való visszaélés eseteivel szemben.

Apró, kapcsolódó személyes élmény, hogy jóbaráti társaságban személyesen is jelen voltam az ítélethirdetésen, aznap hajnalban kocsiba ültünk Brüsszelben, és két és fél órás vezetés után érkeztünk a Bíróság luxembourgi épületéhez.

A Bíróság nay tárgyalóterme, az ítéletet most nem itt hirdették ki…

Volt egy kis időnk körbesétálni a COVID miatt éppen eléggé kiürült épületben, némi meglepetésemre az ítélethirdetés sem vonzott nagyobb tömegeket, rajtunk kívül egy magyarul beszélő idős házaspárral találkoztunk, valamint két lengyel forgatócsoporttal. Később még páran csatlakoztak, de az ítélethirdetés kezdetére sem gyűltünk össze tíznél többen a teremben.

Az ítélet maga számomra semmi meglepőt nem hozott, a bíróság döntése a főtanácsnoki állásfoglalással megegyező, így igazából érdemben sok minden újat most nem írnék, csak utalnék arra, amit akkor itt írtam, beleértve ebbe az új eljárás bemutatását is.

Talán annyi volt meglepő, hogy az ítéletet magát (egészen pontosan a rendelkező részt) nem franciául vagy angolul, hanem magyarul illetve lengyelül olvasták fel, előbbit az elnök, utóbbit a lengyel bíró. Lehet élcelődni a magyar nyelvű felolvasás minőségén (ami szerintem sem feltétlenül volt jó ötlet), de van ennek egy szomorú olvasata. A lengyel bíró bevállalta, hogy felolvassa lengyelül, valamiért a magyar nem, így a feladat az elnökre hárult. Vajon miért nem akarta bevállalni a nagyon-nagyon finoman megfogalmazva, ellenzékiséggel egyáltalán nem megvádolható magyar bíró (Orbánék jelöltje volt anno) ezt? Tippem az, hogy jó eséllyel még ő sem akarta, hogy a Megafon Központ trágyaalapjaként működő Alapjogokért Központ csahos kutyái megugassák, mint ahogy tették azt más, tisztességes bírókkal is már, akik közül volt, akinek ez a karrierjébe is került. (Erre a témára amúgy a későbbiekben majd még külön is visszatérünk…)

Az ítélet kihirdetése után kocsiba ültünk, én menet közben adtam egy interjút a témában a Forbes magazinnak, majd később, már Maastrichtból az ATV Híradójának:

Majd délután beszéltem a dologról Lampé Ágnessel a Fórum műsorában, tegnap reggel a Klubrádiónak (itt azért más téma is előkerült), ma reggel pedig a Spirit FM-nek adtam interjút:

Magára az ítéletre, a benne foglalt érvekre a későbbiekben még valamilyen formában biztosan vissza fogunk térni, ahogy elmondtam majdnem mindenhol, nyomokban sem tartalmaznak igazságot a Varga Judit és az egyéb kormányzati megmondók által tett nyilatkozatok, és bizony az ítéletben vannak olyan megállapítások, amik nagyon szépen rakják rendben a valósággal gyakran köszönő viszonyban sem álló kormányzati kijelentéseket.

A témában korábban itt írt bejegyzéseim, ha valaki vissza akar olvasni:

Betöltés…

Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.

Az új “jogállamisági” eszközről az Európai Bíróság főtanácsnokának állásfoglalása után

Az elmúlt napokban felgyorsulni látszottak az események az uniós új jogállamisági eszköz körül, miután a lengyel-magyar kormányzatok által indított semmisségi eljárásban a bíróság közzétette a főtanácsnok állásfoglalását. Ez lényegében semmilyen meglepetést nem okozott, a tagállami kormányzati érvek mindegyikét lényegében alaptalannak minősítette.

Ezeket érthetően összefoglalta ez a cikk, így itt most nem térnék ki rájuk részletesen. Ugyanakkor itt szükséges újra felhívni rá a figyelmet, hogy az új mechanizmus csupán nemhivatalosan “jogállamisági”, valójában az uniós költségvetés, tehát az uniós közpénzek védelme tekintetében alkalmazható ellenőrző-szanckionáló eszköz, ahogy már a témában a tervezet első verzióját 2019 márciusában körbe járó rövidebb tanulmányom címében is egyértelműen jeleztem (“Better protection of the rule of law – or of European taxpayers’ money“) – ez amiatt volt szükséges, hogy egyértelmű legyen az eljárás kapcsolódása az uniós hatáskörökhöz, valamint hogy egyértelműen elválasztható legyen a jogállamiság és más európai alapértékek védelmére rendelt, hatékonytalansága miatt sokat kritizált 7. cikk szerinti eljárástól. (A Klub Rádió március 3-i, Eurozóna című adásában beszéltünk erről a különbségről egy kicsit, illetve még 2013-ban jelent meg egy fejezetem erről Magyar Bálint első magyar polip-könyvében, ahol azt jártam körbe, hogy pl. a 7. cikk szerinti eljárás miért hatékonytalan.)

Amennyiben a bíróság a főtanácsnokkal azonos következtetésre jut (márpedig az esetek nagyon nagy többségében ez történik), az azt jelenti, hogy a tavaly elfogadott, és 2021. január 1-én hatályba lépett rendeletet a bíróság nem semmisíti meg, azaz minden akadály elhárul az elől, hogy a Bizottság megtegye ennek az eljárásnak a már jól látható, hivatalos lépéseit is. Eddig még csak egy olyan érdeklődés ténye került nyilvánosságra, ami amúgy nyilvánvalóan már egy ilyen eljárás első lépése. Mikorra várható ez? A bíróság ítélete szerintem leghamarabb februárra várható, tehát az eljárás körülbelül úgy fog befejeződni, ahogy azt tippeltem annak idején, és azt is fenntartom, hogy a 2022-es választásokra valószínűleg még nem lesz hatással, nem szabad azzal számolni, hogy azt a tömegesen megvont uniós pénzek témája fogja majd meghatározni azokat. Ahogy ezt korábban és most is többször elmondtam, az Orbán-kormány nyilvánvaló stratégiai célja amúgy is pont az volt, hogy ezt elkerülje…

Ha áttekintjük magát az eljárást, annak menetét, abból tudunk következtetni a további időrendre. A rendelet szövege alapján csináltam egy áttekintő ábrát a folyamatról, ezt használom itt is:

Az eljárás maga nem különösebben bonyolult, a lényege, hogy az Európai Bizottság, amennyiben a rendelet által megadott valamilyen, az uniós pénzek kezelésével kapcsolatos jogállamisági problémát tapasztal, javaslatot tehet a Tanács felé, hogy az fogadjon el meghatározott intézkedéseket, például a pénzek visszatartását. Ez az egyik leginkább jelentős változás az eredeti tervezethez képest, amely szerint még lényegében maga a Bizottság tehette volna meg ezeket az intézkedéseket (a Tanács elfogadásának vélelmezésével) -ezért minősítettem még annak idején oroszlán helyetti vadmacskának az eljárást.

A javaslata megtétele előtte még a Bizottságnak hivatalosan értesítenie kell az érintett tagállamot, lehetőséget biztosítva számára legalább egy hónapos határidővel, hogy előadja álláspontját, illetve az egyeztetést, amely értesítés tényéről tájékoztatnia kell az Európai Parlamentet és magát a Tanácsot is – formálisan ezt tekinthetjük az eljárás kezdetének, de mint a magyar eset is mutatja, információk bekérése és egyéb kommunikáció már ez előtt is lehetséges. Amennyiben nem sikerül az érintett tagállammal zöldágra vergődni annak hivatalos értesítése után, a Bizottság javaslatot tehet különféle intézkedésekre, amiket közölnie kell az érintett tagállammal, legalább egy hónapos határidőt hagyva annak az azokra való reakciókra. Ez után elküldi a javaslatát a Tanácsnak, aminek egy, kivételensen két hónapos időszak alatt kell döntenie, amennyiben pedig változtatni akar rajtuk, úgy ezt minősített többséggel teheti meg.

Már ennyiből látjuk, hogy ha optimistán februárra várjuk a bíróság ítéletét, majd utána a Bizottság és a Tanács azonnal cselekszik mindenben, akkor is legalább három hónap, amíg kézzel fogható eredmény születik, ami már pont kicsúszik a hazai választási kampány időszakából… Ellenben egy esetleges következő kormány pont a nyakába kapja majd az egészet…

“Stop Soros” vége, legalábbis az Európai Bíróságon, teljes kasza – de lesz-e majd büntetés?

A mai napon jelent meg az Európai Unió Bíróságának ítélete az ún. Stop Soros törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban. Maga az ítélet semmi meglepőt nem tartalmaz, teljesen világos volt az első pillanattól kezdve, hogy el fogják kaszálni, ahogy azt már 2018. januárjában, a benyújtás előtt,

majd annak pillanatában, később pedig nyáron, a kötelezettségszegési eljárás megindításakor előre jeleztem:

Ugyanígy, amikor a Bizottság végül a Bírósághoz fordult, 2019. júliusában:

Igazából most az az egyetlen kérdés maradt – mert az újabb kormányzati vereségnek már sem sport-, sem hírértéke nincs, hogy a kormány mit fog most csinálni, hogyan reagál majd a helyzetre.

Szerintem a következőképpen: harciasan nem fog csinálni semmit, teljesíteni az ítéletben foglaltakat egészen biztosan nem fogja, ki fogja élezni a vitát a lehetséges maximumig. Ez ugyanis kapóra jött neki: ha nem csinál semmit, a Bizottság ezt előbb-utóbb megunva vissza fog menni a bíróságra, és valamiféle büntetés megállapítását fogja kérni (a kötelezettségszegési eljárás következő szakaszába lépve), ami azt jelenti, hogy attól fog zengeni a választási kampányidőszak, hogy “lám-lám, ugye hogy Brüsszel pénzt akar megvonni tőlünk, mert nem engedjük be a migránsokat”. Persze szó sem lesz beengedésről, de attól még a kormány azt fogja mondani. Csak azért imádkozom magamban, hogy az ellenzék meg ne kenje ezt össze a jogállamisággal… Ez ugyanis két teljesen külön dolog.

Kormányhatározat arról, hogy a kormánynak igaza van

Csak hogy a mai nap is vidáman kezdődjön… Reggel a Spirit FM csatornáján kérdezték a véleményemet arról a 1527/2021. sz. kormányhatározatról, amiben a kormány kimondja, hogy márpedig neki igaza van.

Itt meghallgatható:

A lényeg, hogy ez a jogszabály egy tipikus politikai kommunikációs termék, kötelező szabályalkotásra nem alkalmas, abból konkrét kötelezettségek nem keletkeznek. Néhány korábbi példát is felhoztam, hogy megpróbáljam érthetővé tenni, hogy a kormány miért fogad el ilyen, látszólag teljesen értelmetlen dolgokat. Ezeket jellemzően olyan strasbourgi ítéletek kapcsán fogadták el, amelyekkel a kormány valamilyen oknál fogva nem értett egyet.

Az Európai Parlament beperelné az Európai Bizottságot, amiért az nem alkalmazza az új jogállamisági mechanizmust?

A mindig kiváló Eurológus adott róla hírt ma, hogy az Európai Parlament (EP) arról készül szavazni, hogy beperelje az Európai Bizottságot (EB), amiért az nem alkalmazza az új jogállamisági mechanizmust. Nézzünk egy kicsit a hír mögé! Lehetséges ez? Mi az értelme? Mi lehet belőle?

Először is szögezzük le: igen, ez lehetséges. Az Európai Unió Bírósága előtt van lehetőség ún. mulasztási kereset benyújtására az uniós intézményekkel szemben, így az EP is kezdeményezhet ilyen eljárást a Bizottsággal szemben. Egy ilyen eljárás eredményeképpen a bíróság megállapítja az intézmény által elkövetett mulasztást, és ilyenkor az általa elmarasztalt intézmény köteles megtenni az ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.

A jelen esetben ez azt jelentené, hogy a Bizottság köteles lenne a Tanácshoz fordulni, és javasolni, hogy az indítsa meg az eljárást Lengyelországgal és Magyarországgal szemben, aminek eredményeképpen lehetőség nyílik arra, hogy vágják meg vagy fagyasszák be az uniós költségvetésből járó forrásokat. A Tanácsnak ezt követően egy hónap áll rendelkezésére, hogy minősített többségi szavazással (ami a tagállamok leglább 55 százalékának a szavazatát jelenti, úgy, hogy a szavazatok az Unió lakosságának 65 százalékát is képviseljék) döntsön a javasolt intézkedésekről.

Elsőre ez jó ötletnek tűnik, ahogy általában beszélünk erről már régóta, hogy igenis, anyagi oldalon fájjon az érintett tagállami kormányoknak, amit a jogállamiság tekintetében művelnek. Ez, az idei év elején megszületett jogállamisági eljárás pedig ugyan jóval gyengébb lett, mint az eredetileg tervezett, még 2018-ban előterjesztett verzió, mégis több mint a semmi. Mindennek ellenére, itt most ambivalens érzéseim vannak, hogy ez jó ötlet-e az EP részéről, mind jogi, mind politikai szempontok alapján.

Mi a jogi probléma? Elsősorban az, hogy mulasztási kereset olyan esetben nyújtható be, ha egy intézmény valamit köteles megtenni, és e kötelességét szegi meg. A Bizottságnak pedig a jogállamisági rendelet alapján mérlegelési joga van, hiszen úgy fogalmaz a rendelet, hogy “Amennyiben a Bizottság megállapítja”, illetve “Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg”, szóval érzésem szerint nagy gondban lesz az EP, ha a Bizottság kötelezettségszegésére hivatkozik, hiszen az bármikor előadhatja, hogy azonnal megindítja majd, ha már úgy ítéli meg, hogy indokolt. Szemben az egyes európai parlamenti képviselők által hangoztatottakkal, a Bizottságnak valóban meg kell győzödnie arról, amit például ezek a képviselők is (nem minden politikai érdektől mentesen) állítanak. Ezért is mondja a Bizottság lényegében, hogy gyűjtik az adatokat már most is, hiába a politikai alku az Európai Tanácsban arról, hogy annak megindításával megvárják az Európai Bíróság ítéletét abban a másik bírói eljárásban, amit magának ennek a jogállamisági eljárásnak az érvényességével kapcsolatban indított a magyar és a lengyel kormány (lengyel-magyar semmisségi per). Ezzel kapcsolatban pedig már látszik, hogy nem lesz olyan gyorsan eredménye, mint egyesek remélték és nagy hangon mondogatták is (volt itt szó optimista fél évről is, ehhez képest fél év volt csak arról dönteni, hogy sürgősséggel tárgyalják), szóval az EP soraiban nyilván egyfajta sürgető érzés alakult ki. Teljesen nyilvánvaló volt decemberben, hogy Orbán időt akart nyerni, és azzal az alkuval sikerült is neki, nem akart a 2022-es választások előtt ezzel foglalkozni, pontosabban azt nem akarta, hogy ez téma legyen a kampányidőszakban. Szóval minden esély megvan rá, hogy a Bizottság fenti érvelését a Bíróság csont nélkül elfogadja, megállapítja, hogy a Bizottság nem “köteles” megindítani az eljárást, és vége is a pernek.

(Az egy érdekes kérdés, hogy ha a Bizottság ezzel szemben arra a politikai alkura hivatkozik, hogy megígérték, hogy megvárják a bírósági döntést, akkor bizony lábon lőhetik magukat, de megnyugodhatunk: a Bizottság jogászai nem fognak ilyen hibát elkövetni.)

Ez átvezet minket a politikai problémához. Teljesen érthető, hogy az EP szeretné felgyorsítani, a magyar ellenzéki képviselők pedig optimális esetben még a hazai választási kampány kezdete előtt, vagy azzal egyidejűleg ezt a témát fókuszba helyezni. Ez magyarázza az ő cselekvésüket, és hogy támogatják a Bizottság elleni perindítást. Ennek természetes kommunikációs kelléke, hogy a Bizottságot is Orbán szövetségesévé festik, ugyanakkor ez egy igen leegyszerűsítő álláspont. És amire sokszor szoktam utalni, itt most hatványozottan érvényes: a magyar belpolitika nem döntő szempont az európai politikában. Egy, az EP által megindított per esetében a Bizottság nem Orbán Viktor vagy a magyar ellenzék érdekeit fogja figyelembe venni, ahogy a mostani magatartását sem ezek határozzák meg.

Miért nem indította meg a Bizottság az eljárást eddig? A fentebb már leírt jogi ok mellett van egy sokkal nyilvánvalóbb, egyszerűbb politikai ok: azért nem, mert az volt az alku a tagállamokkal, hogy nem fogja. Ennyi. Szemben a magyar belpolitikával, az uniós politikában a megkötött alku számít. Nem azért, mert az európai politika szebb, tisztességesebb vagy jobb lenne, hanem azért, mert a rendszer így működik, megegyezésekkel, és ha valaki elkezdi felrugdosni azokat, maga a rendszer dől be a végén, válik működésképtelenné – amit senki nem akar. Nyilván ez teljesen értelmezhetetlen olyasvalaki számára, aki nem ismeri mélyen az európai politikát, az uniós intézmények működését, különösen ha az illető a magyar belpolitikában “edződött”, ahol ennek gyökeres ellentéte az alapnorma (olyan is). A témában most aktívkodó EP-képviselők jó eséllyel nem gondolják végig, hogy mibe próbálják belehajszolni a Bizottságot: ha az most hirtelen megindítja a jogállamisági eljárást, a Tanácshoz kell fordulnia, ahol azok a tagállami miniszterek ülnek, amelyeknek vezetői decemberben megállapodtak, hogy nem foglalkoznak ezzel, amíg a bíróság állást nem foglal. A következtetések levonását ráhagyom mindenkire, maradjunk annyiban, hogy a Bizottság nem véletlenül szeretné elkerülni ezt a helyzetet, ki tudja, hogy a tagállami kormányok hogyan reagálnak egy ilyenre. És a Bizottságban azt is végiggondolják, hogy ha nem tartják be az alkut, Orbán és az illiberális cimborái azonnal újabb pert indítanak a Bizottság erről való döntésének semmissége kimondása érdekében, valami olyasmi kiszeramérabávatag pszeudo-jogi érveléssel, hogy “a Bizottság megsértette az alapító szerződéseket azzal, hogy megszegte a szuverén állami vezetők szuverén megállapodását”, aztán lehet várni arra is, amíg Luxembourgban megtalálják a finom nyelvezetet, amivel megint hazaküldhetik őket – de addig is a téma ott fog pörögni az asztalon az orbáni narratíva mentén, ami senkinek nem jó.

És hát azért van itt egy “biztonsági” elem azért. Mégpedig az, hogy a Bizottság fenti, a tagállami kormányokkal kapcsolatos aggodalma jó eséllyel elméleti marad, mivel a gyakorlatban ez a helyzet nem fog előállni az EP által indított per sikeressége esetében sem. Hiszen mire abban megszületne az őt elmarasztaló ítélet, addigra már kipörög a lengyel-magyar semmisségi per is, és a Bizottság végre politikai értelemben büntetlenül is megindíthatja a jogállamisági eljárás(oka)t – amivel persze az EP által most indítandó per maga is okafogyottá válik.

Szóval az Európai Parlament részéről ez a lépés semmilyen konkrét eredménnyel nem kecsegtet, politikai kommunikációs célokat viszont remekül szolgál. Tudja ezt jól persze mindenki, szóval arra nem érdemes számítani, hogy érdemben bármi is megváltozik majd tőle.

Azonnali – podcast beszélgetés a Bizottság “vakcina-útlevél”-javaslatáról

Még március 17-én beszélgettünk az Azonnali podcast csatornáján a leendő vakcina-útlevélről, annak apropóján, hogy a Bizottság végre-valahára közzétette a szövegszerű javaslatát. Ahogy az várható volt, a Bizottság végül megoldotta, hogy ne kelljen állást foglalnia az EU által jóváhagyott vagy jóvá nem hagyott oltóanyagok kérdésében , azt egyszerűen átpasszolta a tagállamoknak.

A beszélgetés során megbeszéltük, hogy mi van a javaslatban, mennyi idő alatt lehet abból jogszabály, és még néhány csatlakozó kérdést. Itt meg lehet hallgatni:

https://azonnali.hu/podcast/20210320_aki-az-eu-n-belul-biztosan-szabadon-akar-utazni-nem-mindegy-mivel-oltat

A mai napon megjelent ugyanott egy újabb írás, amiben körbejárták a kérdést a magyar EP-képviselők körében is, ezt is érdemes elolvasni.

Vakcinák harca – a jedi nem tér vissza, nem is volt

Ma megjelent egy érdekes – és fontos, általam nagyon várt – tweet az Európai Bizottság elnökétől. Az általam eddig folyamatosan feltett kérdés, amire valamiért mindenki úgy tűnt, hogy tudja a választ (hogy honnan, nem tudom, de kezdek leszokni arról, hogy a mindent tudó embertársaimtól megkérdezzem a mindentudásuk okát, mert jellemzően megsértődnek), hogy vajon a majdani uniós vakcinaigazolványban megjelenik-e a felvett oltóanyag típusa. Idáig mindeni ezt azzal intézte el, hogy “hát persze”, én viszont próbáltam jelezni, hogy nem tudjuk, és ez fontos lesz. Na, hát most már lehet elképzelésünk:

A Bizottság azért fontos szereplő, mert ő teszi az előterjesztést a jogszabály tartalmára. És ezek szerint a felvett vakcina típusa NEM szerepel a majdani vakcinaútlevélben, csupán az oltottság ténye. Ez nehéz helyzetre vezet azoknak a tagállamoknak a tekintetében, akik eddig már állást foglaltak abban a tekintetben, hogy nem hajlandóak oltottnak tekinteni a nem az EU által jóváhagyott vakcinákat felvetteket: miután az uniós okmány nem fog erre vonatkozóan adatot tartalmazni, nem tudják mi alapján alkalmazni majd ezt a gyakorlatot.

Az Európai Bizottság tehát nem adja meg a magyar kormány blöffjét. Miért? Több lehetséges oka lehet. Egyszer a jog. Ahogy az első témabeli posztomban utaltam rá, komoly diszkriminációval kapcsolatos jogsértésekre vezethetne, ha nem így tesz. A másik pedig természetesen a politika: az Európai Néppárt és a Fidesz közti feszültség szerdán jó eséllyel véget érhet azzal, hogy végleg kidobják a Fideszt (akit érdekel, holnap kora reggel ezzel a témával az ATV Start adásában leszek kb. 7 óra környékén), és egyszerűen nem hiányzik amellé egy másik balhé. Ha erről van szó, az a Néppárt utolsó nagy árulása lesz az európaiság eszméjével szemben, miközben persze azzal fog tündökölni, hogy végre keményen fellépett – csak közben teret engedett Orbán zsarolásának. Mert egyre inkább tényként fogható fel, hogy ő arra játszik, hogy az EU által nem jóváhagytott vakcinákkal beoltott tömegek tényével zsarolja az EU-t. Úgy látszik, sikeresen, hiszen a Bizottságnak nem volt kedve belemenni ebbe az utcába.

Az egyéb következtetéseket mindenki vonja le magának.

Mit lehet ilyenkor tenni? A Bizottság javaslatát az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak kell elfogadnia, hogy az jogszabállyá váljon. Mind a két intézményben számíthatunk komoly vitákra. Nagyon jó lenne, ha a magyar ellenzéki EP-képviselők ennek során megpróbálnák ráirányítani a figyelmet arra, hogy Orbán effektíve a magyar lakosságot túszul ejtve próbál magának pozíciókat kiharcolni, és közvetlenül próbálnának együttműködni azoknak a tagállamoknak a képviselőivel, akik várhatóan a Tanácsban ellenezni fogják a Bizottság javaslatának oltóanyag típusa nélküli verzióját. Itt az ideje például végre nem csak felismerni, hanem a gyakorlatba is áttenni azt a tényt, hogy a V4 halott, miután mind a lengyel, mind a cseh álláspont gyökeresen ellentétes a magyarral…


Kiegészítés (2021. március 2., 0:40): a poszt közzététele után több helyen is megjelent, hogy de bizony, von der Leyen azt mondta, hogy benne lesz az uniós vakcinaútlevélben az oltóanyag típusa. Ilyen kijelentés egyetlen esetben volt, az uniós vezetők február 25-i videokonfernciája után utalt erre a Bizottság elnöke így: “Január végén a Bizottság támogatása mellett a tagállamok megegyeztek, hogy egy orvosi célú oltási igazoláshoz milyen típusú adatokra van szükség”, és itt említi meg az oltóanyag típusát is. Igen ám, de ez a kijelentés nem a vakcinaútlevélre, hanem általánosságban az “orvosi célú igazolásokra” vonatkozik, ami után maga az elnök is azzal folytatta, hogy ez a tagállamok rendszereinek szükséges adatai, amire építve (következő bekezdés) a Bizottság vállalja, hogy közös rendszert alakít ki. Ám itt már nem tesz említést a vakcina típusáról, sőt… Itt megint érdemes szó szerint idézni: “És nagyon fontos, hogy ez a rendszer semleges a politikai döntések tekintetében. Átadható az információ, miszerint ‘ezt a személyt beoltották’; átadható, hogy ‘ennek a személynek negatív a PCR-tesztje’; vagy például hogy ‘ez a személy már átesett a COVID-19 betegségen és már immunis’. Szóval az információ tekintetében semleges.” Itt már szó sincs az oltóanyag típusáról.
Azt is érdemes hozzátenni, hogy az aznapi videokonferencia összegzésében sem jelenik meg semmi arról hogy a vakcinaútlevél adattartalma tekintében bármilyen megegyezés született volna, pedig ez van akkora jelentőségű kérdés, hogy legalább utalás lett volna rá. Sőt, az alkalmazott “Ma ugyanakkor úgy tűnt, hogy e fontos témában egyre közelebb kerültek egymáshoz az álláspontjaink. Az Európai Tanács később vissza fog térni erre a kérdésre.” szöveg egyértelműen arra enged következtetni, hogy nem volt megegyezés a kérdésben. Viszont a Bizottság elnöke az uniós vezetők “január végi” megegyezéséről beszélt, szóval érdemes ránézni azok január 21-i videokonferenciájára. A Bizottság erre az ülésre készített előterjesztésében sincs semmi konkrétum a vakcinaútlevelek részletes adattartalmáról, csak általánosságok. A találkozó után közzétett elnöki következtetésekben sem jelenik meg konkrét megállapodás, azon túlmenően, hogy “a vezetők megállapodtak abban, hogy ki kell alakítani az egészségügyi célú oltási igazolás szabványosított és interoperábilis formáját”, szóval csupán arról, hogy majd meg kell benne állapodni.
Szóval érdemes óvatosan kezelni a kijelentéseket. Egyvalami egyértelmű: nincs megegyezés.

A “Minority Safepack” kezdeményezés és az Európai Bizottság tegnapi döntése

A korábban már általam is bemutatott “Minority Safepack” európai polgári kezdeményezés vizsgálata után az Európai Bizottság tegnap bejelentette, hogy annak alapján nem kezdeményez új jogszabályt, elsősorban azért, mert nincs rá uniós hatáskör.

Ahogy már az előző bejegyzésemben (meg még sokkal korábban, így pl. egy másik, hasonló ügy kapcsán már 2014-ben is) próbáltam rá felhívni a figyelmet:

“A probléma (…), hogy az alapító szerződések alapján az EU-nak nincs ilyen hatásköre, (részben) emiatt pedig a magam részéről az elmúlt években magát a kezdeményezést mindig is kicsit ferde szemmel figyeltem. Nem a céljával volt soha gondom, ám a kezdeményezők Fidesz- és kormányközeli köre, a kezdeményezés jogi értelemben nyilvánvalóan aggályos jellege számomra azt vetítette előre, hogy egy előre kiszámítható kudarc újabb EU-ellenes eszközként fog működni a politikai kommunikációs térben (…). Nos, akár igazam lesz a végén, akár nem…”

Igazam lett. És rögtön, jól láthatóan meg is indult az ilyenkor szokásos EU-bashing. Vince Loránt RMDSZ-es EP-képviselőtől már jön is minden, mint a búcsúban, “Minority SafePack: az Európai Bizottság cserbenhagyta az őshonos kisebbségeket”, demokráciadeficit, Bizottság-csesztetés, jogállamiság-hiteltelenítés, ahogy kell, természetesen nemsokára a kormány is rácsatlakozik majd, csak néhány példa az elmúlt néhány órából világosan mutatja:

Különösen érdekes, hogy mindezt ugyanazoktól, akik amúgy bármikor máskor szigorúan védenék a tagállami szuverenitást…

Ismét leírom itt, amit fentebb már 2014-ben is:

“az a vita alapkérdése, hogy a Bizottság foglalkozhat-e a petícióban megfogalmazott kérdéssel, és ez visszavezet ahhoz a dilemmához, hogy mi is valójában az Európai Unió. A polgári kezdeményezésre vonatkozó szabályozás azt “a kényes egyensúlyt” veszi figyelembe, hogy az EU véletlenül se sérthesse a tagállamok szuverenitását. Az unió nem föderatív állam, a tagállamok szuverenitással bírnak, és ez azt jelenti, hogy azokat a hatásköröket érintően, amelyeket nem adtak át Brüsszelnek, az unió nem dönthet, nem alkothat jogot – magyarázta. (…) Ezzel összefüggésben a bizottság csak azokat a polgári kezdeményezéseket veheti nyilvántartásba, amelyek a hatáskörébe tartozó kérdést érintenek. Ennek oka, hogy ne lehessen olyan polgári kezdeményezéssel fordulni a bizottsághoz, amely nem az unió jogkörébe tartozik, hogy “a tagállami szuverenitást unatkozó, politikailag aktív polgárok ne tudják kikerülni a bizottsághoz benyújtott polgári kezdeményezés eszközével” – mondta.”

Ez a probléma áll fenn most is, amikor összegyűltek az aláírások, emiatt pedig a Bizottság érdemben kell foglalkozzon a kezdeményezéssel. Ám ez a kötelezettség nem vezetheti arra a Bizottságot, hogy olyan uniós jogszabályra tegyen javaslatot, amit az elfogadása után néhány tagállam azonnal elvisz majd az Európai Bíróság elé egy megsemmisítési eljárás keretében, aki azt zeneszóval fogja kikukázni, miután annak elfogadására az Uniónak nincs hatásköre. Márpedig ne legyenek illúzióink, nyilván ez történne – és akkor azon menne a veszekedés.

Amit még érdemes gyorsan leszögezni, a kezdeti reakciók láttán: az általános diszkrimináció-tilalom uniós hatáskörbe tartozik. Ha a Minority Safepack kezdeményezést is inkább erre alapozták volna a nemzetiségi alapú, gyakran belpolitikailag ambicionált handabandázással szemben, talán többet is ki lehetett volna hozni belőle. Egyébként pedig tényszerűen sem igaz, hogy a kezdeményezés témájában a Bizottság semmit nem tett volna soha, a fent hivatkozott közleménye húsz oldalon keresztül fejtegeti az eddig megvalósított lépéseket, már amik belefértek az uniós hatáskörök az uniós tagállamok által szűkre szabott keretei közé.

Márpedig ezen a húsz oldalon sokkal többet találunk, mint a sok dühös ember által felemlegetett “LMBT-stratégia” és társai, ahogy természetesen beindult a migránsozás/menekültezés is. Hogy bezzeg azok. Nos, a menekültek jogait a szuverén államok által bőven az EU létrehozása előtt elfogadott nemzetközi jogi szabályok formájában állapították meg a szuverén államok. Lehet a szuverén tagállamoknál, különösen a “szuverenitásvédelemre” oly büszke kormányoknál panaszkodni.

Amit személy szerint sajnálok egy kicsit, hogy azok az ellenzéki aktorok, akik minden jószándékú intésem ellenére nem tartottak biztos távolságot a kezdeményezéstől, most (megint) kommunikációs csapdába kerültek. Ha nem szállnak be a kormány és csatlósainak EU-bashing őrjöngésébe, (megint) nemzetellenesek, hazaárulók, magyarellenesek meg nemtudommég mik lesznek. Minden, amit reméltek, hogy nem lesznek többet, ha részt vesznek a kezdeményezés támogatásában, amiről előre lehetett tudni, hogy valami ilyesmi véget fog érni…