Aszongya a kormányinfó című abszurd dadaista monodráma, hogy “az igazságügyi reformcsomagot is lejelentette a kormány az Európai Bizottságnak, innentől kezdve 238 millió euró 85 százalékára számíthatunk”. Lejelentette. Az uniós jogi terminológia ilyet nem ismer, de ettől függetlenül nyilván innentől kötsögbrüsszel, ééééés “elküldjük a számlát”. Lejelentette. Megcsinálni, azt ugyan nem akarja, de hát bizonyos típusú emberek gondolkodásában a “jelentés” is elég. Az EU meg nyilván úgy működik, ahogy az egységsugarú BT-s vállalkozó elképzelni, “elküldjük a számlát”, oszt’ jónapot.
Na most nekem igazából nincs komoly gondom a hülyeséggel, az annak nézéssel sem, csak azt nem értem, hogy miért kell meglepődni, sőt, megsértődni, hogy az egész világ nem akar hülye lenne a kedvünkért. Csak azért, mert ahhoz vagyunk szokva, hogy Magyarországon a nagy többség az, a világ többi része, különösen azok, akik pénzelik ezt az egész cirkuszt, azok nem azok.
A Népszava szerdai, a témában közölt tudósítása után nagyon nagy érdeklődés kezdte övezni a címben jelzett kérdést. Ahogy ilyenkor történni szokott, jöttek is a kérdések a témában, ezeket foglalnám itt most össze.
Elsőként a Hírklikknek adott interjúmat ajánlom mindenkinek a figyelmébe, már csak azért is, mert itt lehetőség nyílt a témát kicsit jobban körbejárni, beszélni arról, hogy pontosan mi is ez az intézmény. Itt szeretném külön is kiemelni, hogy újra valami egészen elképesztő ismerethiány jelentkezik nem csak a médiamunkásoknál, hanem gyakran az itt-ott megszólaló mindenféle botcsinálta “szakértők” körében is. Oda lassan-lassan eljutunk, hogy már nem keverik össze az Európa Tanácsot (az EU mellett 1949 óta létező össz-európai nemzetközi szervezet, aminek keretei többek között a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága működik) az Európai Unió keretében működő tanácsokkal, de ezek között a különbségtétel már nem mindig sikerül, konzekvensen keveredik egymással az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa, amit röviden csak Tanácsnak szoktak hívni.
Európai Unió: sötétkék / Európa Tanács: EU tagállamok + világoskék
Az “Európai Tanács” a tagállami állam- és kormányfők találkozóit fedi (ennek a testületnek van saját elnöke, 2009 óta, aki egy személy, jelenleg Charles Michel), ezek az ún. “európai csúcsok”. Az “Európai Unió Tanácsa”, vagy röviden “Tanács” pedig a tagállamok adott kérdésekben illetékes szakminisztereinek találkozóit jelenti, jelenleg tíz különböző formációban, ezek vesznek részt az uniós jogalkotásban, az Európai Parlament mellett, ún. “társjogalkotó” szerepkörben, na, ennek van “soros elnöksége” (jelenleg Svédország látja el), ami azt jelenti, hogy egy előre meghatározott rend alapján félévenként egy-egy tagállam látja el azt a komplex feladatot, hogy a Tanácshoz érkező előterjesztések előkészítését koordinálja. Ez azért komplex feladat, mert mire valami a miniszterek elé kerül, a tagállami kormányok azt alaposan “megrágják”, ami különböző munkacsoportokban szakmai egyeztetések formájában, majd az állandó képviseletek koordinációjában, politikai szinten zajló egyeztetést jelenti.
Az Európai Tanács, valamint az Európai Unió Tanácsa alatti struktúra
Ez a koordináció az, ami a soros elnökség feladata, és ez az, ami az egyes tagállamok számára jelentős politikai befolyást is biztosít (plusz országimázs, plusz mindenféle egyéb zöldség) – ha valaki számára kérdéses, hogy a tagállamok miért tartják fenn ezt az első ránézésre zavaros rendszert, nos, azért, mert megéri nekik. A jelen elgondolás az Európai Parlament részéről ennek, azaz az Európai Unió Tanácsának soros elnökségének elvételét célozza a magyar kormánytól.
Másik szempont, amiért a Hírklikk-interjút érdemes elolvasni, hogy megragadtam a lehetőséget egy régóta létező tévhit eloszlatására, vagy legalább annak kísérletére, nevezetesen arra, hogy a 2011. első félévi magyar soros elnökség “sikeres” volt. Hát, egyetlenegy témában volt “sikeres”, jelesül abban, hogy José Manuel Barroso akkori bizottsági elnök száját Orbán nagyon hatékonyan tudta befogni annak politikai elképzeléseinek és programjának képviseletének a többi tagállammal szembeni felvállalásával (helló, hatos csomag), aki cserében egészen annak az időszaknak a végéig szemet hunyt afelett, amit ő itthon a kétharmados parlamenti többségével a magyarországi választási, média- és minden egyéb rendszerrel művelt. De emellett aztán tényleg semmilyen, magyar szempontból releváns eredményt nem sikerült kihozni a dologból. Ha valakit bővebben érdekel az interjúban említett ENSZ BT-tagságra törekvés, akkor tessék, itt egy pár éve megjelent tankönyvben írt fejezetem (48-49. o.), ebben bővebb kifejtem azt.
Beszélgettünk erről a témáról már aznap a Klubrádióban, valamint az ATV Híradóban is:
Emellett jártam még az Egyenes beszéd-ben is, ahol valamiért a szerkesztők még besuvasztottak egy szokásos “uniósforrásos” kérdés-csomagot is, de itt igazán érdekes az interjú második fele.
A dolog jogi oldala összefoglalva: ha az Európai Parlament meg tudja győzni az Európai Tanácsot (a soros elnöksége szervezése kérdésében az dönt, minősített többséggel), akkor az el tudja venni a soros elnökséget a magyar kormánytól. A politikai oldalán viszont ennek nem látom komoly lehetőségét, a fentiekben több helyen elmondtam, miért.
A Hírklikk kérdezte tőlem, hogy mit lehet tudni az Integritás Hatóság eddigi tevékenységéről, illetve hogy az vajon alkalmas lesz-e az uniós pénzek kifizetésével kapcsolatban egyelőre vonakodó Európai Bizottság meggyőzésére.
Azért nem egyszerű a válasz, mert a Hatóság eddigi kommunikációja finoman szólva nem volt sem bőbeszédű, sem egyértelmű, célratörő. Így részben találgatásra vagyunk kárhoztatva, másrészt pedig innen-onnan kell összerakni az elérhető információdarabkákat.
Ma jelent meg a 24.hu oldalon egy érdekes írás, amiben a címben jelzett kérdést járjuk körül Szegő Ivánnal, mellettem még Róna Dániel szólalt meg szakértőként.
Jó volt egy kicsit jól megfogalmazott kérdések mentén áttekinteni a csatlakozó kérdéseket. Annak külön örültem, hogy sikerült egy kicsit egyenesbe tenni a Várhelyi Olivér uniós biztos európai parlamenti képviselőket “lehülyéző” megszólalása kapcsán felmerült tízezer forintos kérdést, ami a médiában elég széttartó válaszokat hozott különböző megszólalóktól, jelesül, hogy Ursula von der Leyen kirúghatja-e őt emiatt. Nos, a szabály az, hogy ha az Európai Bizottság elnöke felszólítja a biztost lemondásra, az köteles lemondani, tehát lényegében igen, kirúghatja (Lásd: EUSZ 17. cikk, (6) bek.).
Ugyanakkor oka van annak, hogy erre nem kerül sor. Őt ugyanis pótolni kéne, ahhoz pedig arra van szükség, hogy az Orbán-kormány is partner legyen, azaz delegáljon egy másik biztos-jelöltet. Az elmúlt években néhány esetben került sor ilyesfajta “cserére” (a cikkből ezek a példák végül kimaradtak), de minden esetben úgy, hogy az adott tagállami kormány nem támasztott nehézségeket a folyamattal kapcsolatban, mindig gondoskodtak új jelöltről. A jelenlegi feszült politikai helyzetben viszont egészen biztosra vehetjük, hogy Orbán Viktor nem szívesen engedi el Várhelyi kezét, Ursula von der Leyen pedig nem fog újabb frontot nyitni a magyar kormány és a Bizottság közötti, amúgy is számos okból feszült viszonyban. Tehát Várhelyi Olivér a helyén marad és lényegében egy légüres térben mozog tovább, hiszen az EU bővítése a következő években továbbra sem lesz prioritásos kérdés.
Tegnap a Tilos Rádión beszélgettünk az Erasmus-ügyről, ami csupán az egyik – de látványos – olyan problémaként jelenik meg, aminek rendezését az Európai Bizottság a források megnyitása a Tanács felé való javaslatának feltételéül támasztja. Sok kérdés mellett az is felmerül, hogy vajon jelent-e fordulatot, ha a miniszterek lemondanak a kuratóriumi tagságaikról? Ónody-Molnár Dóra társaságában beszélgettünk erről a “Brüsszeli diktátum” című műsor szerkesztőivel.
Amióta az év elején kirobbant a hír, hogy a Tanács az Európai Bizottság javaslatára befagyasztja az Erasmus+ és a Horizont Európa programok finanszírozását azokon az egyetemeken és egyéb intézményeken, amelyeket a kormány az elmúlt időszakban ún. “közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok” irányítása alá szervezett ki a kormány, folyamatosan megy a kommunikációs háború a kormány és a… majdnem azt mondtam, hogy az ellenzék, de igazából a kormány és a valóság között. A mai hír, miszerint „a politikusok hajlandóak visszalépni”, várhatóan nem fog nagy változást okozni. Lássunk kicsit tisztábban!
Orbán Viktor a brüsszeli döntés után pár nappal azzal reagált arra, hogy “hogy politikusok ülnek egy egyetem kuratóriumában, Nyugat-Európában egy általános gyakorlat, semmi rendkívüli nincs benne”, amit rögtön elkezdett ismételgetni a kormánypárti propagandamédia. Rögzítsük gyorsan az elején: a Bizottságnak, akármit is állít a kormány, és az általa kitartott propagandisták, nem azzal van gondja, hogy politikusok, kormányzati emberek is részt vesznek az egyetemek ellenőrzésében. Ez a hazug duma csak arra jó, hogy a kedvenc kommunikációs játékot játszhassák: kettős mércére hivatkozhassanak, erőltessék a szokásos sérelmi politizálást, amire oly vevők a tudatlan, tájékozatlan hír- és politikafogyasztók. Megkockáztatom, a Bizottságnak még azzal sincs komoly gondja, hogy ezekben a zavaros testületekben milliós juttatásokat vesznek fel a kormány aktorai és nyaloncai, bármi ellenszolgáltatás, az adott intézmény működéséhez való bármiféle érdemi hozzájárulás nélkül.
Akkor viszont mivel van gondja? Miért látja ebben az uniós pénzek ellopásának veszélyét, ha egyszer állítólag ez a nyugati állami egyetemeken is bevett gyakorlatnak számít?
A válasz nagyon egyszerű: a Bizottság az uniós források elköltésének jogszerűségét azért látja veszélyben Magyarországon azzal, hogy kormányzati politikusok ülnek a kuratóriumokban, mert ezek a kuratóriumok nagyon sok különbséget mutatnak a nyugati egyetemi “társaikhoz” képest. E különbségek miatt pedig ezek a kormányközeli döntéshozók a kormány által kialakított szabályok szerint döntő, zavartalan és megkerülhetetlen befolyással bírnak az adott egyetemre, kutatóintézetre érkező uniós források elköltésére, ami a korrupció melegágya.
Hogy ez világos legyen, vegyük számba, hogy a kormány által példaként hangoztatott nyugat-európai állami egyetemeken működő modell milyen pontokon különbözik a magyar kormány által bevezetett borzalomtól:
A magyar rendszerben ezek a kuratóriumok rendkívül széles jogköröket kaptak az egyetemek fölött, lényegében azok tulajdonosaivá váltak. Állami vagyonból keletkezett magánvagyon. Máshol ilyen formát nem látunk. Ez a kvázi-tulajdonosi pozíció egészen más, mint a nyugat-európai gyakorlat, ahol az ilyen testületek maximum jóváhagyhatják vagy elutasíthatják az egyetem döntéseit, megfelelő indok megléte esetén.
Míg nálunk ezek a kuratóriumok tényleges döntési jogot, irányítási lehetőséget kapnak az egyetemek felett, a nyugati egyetemeken az egyetemek szenátusai megtartják a tényleges döntéshozó szerepet, beleértve abba az ellenőrzési jogot maguknak a kuratóriumoknak a működése felett is. Azokon a nyugati egyetemeken pedig, ahol van egy-két politikus, ők egy nagyobb testület tagjai között foglalnak helyet, azaz a döntéshozatalban nincs befolyásoló jelentőségük.
A magyar rendszerben a kuratóriumok tagjai a kormány kinevezettjei, a legtöbb nyugati egyetemen az egyetemi szenátusoknak is van beleszólásuk a személyi összetétel kérdéseibe.
A nyugati egyetemek kuratóriumaiban a tagság általában időhöz kötött, nálunk viszont élethosszig tart, aminek semmi észszerű indoka nincs. Az lenne teljesen logikus, ha egy, a politikai szféra által kinevezett tagot ugyanaz el is távolíthatna bármikor (arról nem is beszélve, hogy a politikai kinevezéseknek illenék konszenzusosnak lenniük, ahogy jobb helyeken szokás ebben a kérdésben), de az teljesen abszurd, hogy a kormány pillanatnyi (kegyúri) döntése élethosszig tartó kinevezést jelent a közvagyon terhére.
Ráadásul a kuratóriumi tagság a legtöbb nyugati egyetem esetében a politikusoknál nem valamiféle kegyadomány a rendszert felrajzoló miniszterelnöktől, hanem az adott politikus által választások eredményeképpen betöltött pozícióhoz kötődik és értelemszerűen addig is tart.
Azt már mondani sem merem, hogy nem jellemző, hogy a kuratóriumi tagságot az adott állam átlagfizetésének tízszeresének megfelelő összeggel honorálná bárki is a tagságot betöltő személy számára. Egy ilyen tagság ott nem jutalom, kegyadomány, hanem általában felelősséggel járó, a közösség érdekében végzett feladat.
Ezek a pontok teljesen világossá teszik, hogy mi a probléma. És legyünk őszinték: ezen nem fog segíteni, hogy most a kegyúri döntéssel kinevezett arcok kegyúri érdekből lemondanak esetleg a kinevezésükről. A problémát nem fogja megoldani, és ha van egy kis esze, az Európai Bizottság sem fogja elfogadni, azzal ugyanis jó eséllyel csak életben tartaná a kormány “kettős mércét” emlegető hazugságát.
A rendszert magát kell megszüntetni, úgy ahogy van, vagy legalábbis tisztességessé alakítani.
Tegnap az ATV maiTéma című műsorában jártuk körbe a címben jelzett kérdést. Fogalmazzunk finoman, nem fogtam vissza magam a műsorban.
Azért valamikor a közeljövőben azt hiszem, muszáj lesz közzétennem egy összefoglaló jellegű írást arról, hogy pontosan miért is hazugság, amit a kormány állít, miszerint itt “kettős mérce” van, és a nálunk lévő kuratóriumi rendszer “ugyanolyan, mint minden nyugat-európai”…
Folyamatosan jönnek-mennek a hírek azzal kapcsolatban, hogy hogy áll a kormány és az Európai Bizottság vitája az uniós pénzek tekintetében. Ezzel kapcsolatban nagyon sok olyan szereplő is megszólal, és nagyon sok olyan állítás is elhangzik, ami a legfinomabb megfogalmazással is megalapozatlannak tekinthető.
Ma reggel a Spirit FM-en beszélgettünk egy kicsit a kérdésről, igyekeztem a legfontosabb kérdésekben kicsit tisztázni annak legfontosabb elemeit.
Az elmúlt időszakban nagyon sokat beszéltem erről itt-ott, amit nem mindig írtam meg itt külön – egyszerűen nem nagyon van rá időm. Ha valakit ezek érdekelnek, érdemes ránézni az oldalamon a jogállamisággal, vagy a kondicionalitási eljárással kapcsolatos aktákra.
Tegnap kora reggel az ATV Start műsorában kezdtem a napot, a visszatartott uniós pénzekkel kapcsolatban kaptam kérdéseket – ezzel összefüggésben pedig tudtam arról beszélni egy kicsit, hogy mi a valóság és mi a mondott valóság, és akkor miről is vitatkozunk igazából? Szeretném itt is rögzíteni, ami itt elmondtam, meg már több helyen is: a kormány “vállalásait” nem a Bizottság diktálta. Azokkal a kormány állt elő, mi külső szereplőkkén még azt sem tudjuk, hogy a Bizottság elfogadta-e vagy nem, beleértve pl. a minden szempontból fura integritás hatóságot is (amelyről azért korábban már ejtettem itt egy-két keresetlen szót és kritikus megjegyzést), tehát amikor a kormány arról panaszkodik, hogy a Bizottság folyamatosan változtatja, hogy mit akar, azt nem nagyon kell elhinni neki.
Emellett beszélgettünk egy kicsit a Lengyelországban becsapódott rakétákról, és hogy milyen hatással lehetnek a NATO-orosz kapcsolatra a folyamatban lévő háború tekintetében – valamint hogy hova vezet, hogy egyes államok és az Európai Parlament terrorista államnak, vagy terrorizmust támogató államnak minősíti Oroszországot.
A Politico ma kiadott, uniós kérdésekkel foglalkozó hírlevele számolt be róla, hogy az Európai Parlament visszavonta az Európai Bizottság ellen az Európai Bírósághoz benyújtott keresetét, amivel arra próbálta rákényszeríteni a Bizottságot, hogy az Európai Tanács által megállapított idő előtt alkalmazza Magyarországgal szemben az új, kondicionalitási (“jogállamisági”) eljárást.
Ebben igazából semmi meglepő nincs. Már akkor, tavaly júniusban nagyon világosan megírtam, hogy ez lesz, mind a kérdés jogi, mind pedig politikai oldalának elemzése után. A lényeg ez volt:
Szóval az Európai Parlament részéről ez a lépés semmilyen konkrét eredménnyel nem kecsegtet, politikai kommunikációs célokat viszont remekül szolgál. Tudja ezt jól persze mindenki, szóval arra nem érdemes számítani, hogy érdemben bármi is megváltozik majd tőle.
Tehát egészen egyszerűen szükségtelenné vált az eljárás, ha tovább bent tartották volna, azt is kockáztatták volna, hogy a bíróság jogilag kapufásnak találja (amit szintén leírtam, hogy miért). Na, az lett volna az igazán nagy baj, bár szerintem így is teljesen értelmetlen – és az időközben lement itthoni választási eredmények ismeretében kifejezetten káros – habverést csinált az Európai Parlament a témának, ami sajnos csak arra volt jó, hogy az Orbán-kormány itthon, belpolitikai fogyasztásra alkalmas, hazug narratívát tudott építeni belőle.
Mindegy, felejtsük el. Talán egyszer sikerül majd megérteni végre…
A kondicionalitási eljárással kapcsolatos korábbi bejegyzések és egyéb információk annak akta-oldalán találhatók.
Lattmann Tamás honlapja 