Megjelent egy hosszabb interjú a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon, ahol a címben jelzett témákról beszélgettünk hosszabban.
Talán sikerült egy-két kérdéssel kapcsolatban világosságot gyújtani a fejekben, talán nem. Nem biztos, hogy számít. Aki boldog annyival, hogy “Orbánt kizavarták kávézni”, meg “azért a Bizottság csak visszaadott pénzeket, hogy Orbán ne vétózzon”, azoknak úgyis tök mindegy. A tragédia az, hogy ez sokaknak elég és sokszor az ún. szakértőknek sem nyúlik túl a tudása ezeken.
Egy-két napja felpattant a téma, hogy a Bizottság valamilyen módon elengedné a Lengyelországgal szemben lassan hetedik éve vánszorgó 7. cikk szerinti eljárást (magáról az eljárásról, annak menetéről, szereplőiről stb. bővebben lásd ezt a régebbi bejegyzést), ami igazából csak idő és időzítés kérdése volt, hogy erre mikor kerül sor. A magyar kormány természetesen rögtön sértetten reagál, kettős mércét emleget, az ilyenkor szokásos…
Természetesen ennek semmi köze a “kettős mércéhez”. Már csak azért nem, mert a Magyarország elleni eljárást nem a Bizottság, hanem az Európai Parlament kezdeményezte, tehát most a magyar kormánynak a Bizottságot piszkálnia tök felesleges dolog. A 7. cikk szerinti eljárásban nincs dolga vele, és semmi köze hozzá, hogy az milyen döntést milyen alapon hoz egy másik állammal szemben. Ennyi.
Ami viszont kifejezetten érdekes kérdés (és most szépen hagyjuk magára a magyar maffiaállamot, hogy hadd puffogjon magában a vélt sérelmein), az az, hogy ha most az Európai Bizottság valóban úgy érzi, hogy meg van győzve a lengyelek által (és nagyvonalúan engedjük el, hogy valós teljesítmény vagy ígéretek alapján, de azért a puffogó maffiaállamot érdemes emlékeztetni, hogy nemrég ő is ígéretre kapott meg egy köteg pénzt a Bizottságtól, ennyit a “kettős mércéről” megint), vajon megteheti-e, hogy visszavonja a 7. cikk szerinti eljárás kezdeményezését. A gondot az okozza, hogy az EUSZ 7. cikke nem tartalmaz erre nézve rendelkezést, az én jellemzően a plain-text-reading-alapokon nyugvó értelmezésem (mekkora republikánus ókonzervatív felsőbíró lennék a SCOTUS-on, te jó ég, még Trump is megénekelne) szerint ezt a Bizottság egyszerűen nem teheti meg. Ha már elindult az eljárás, akkor az arra vonatkozó szabályokat kell annak során alkalmazni, és ott nem találunk olyat, ami kiengedné a döntést a Tanács kezéből. Ezen a kérdésen jelenleg a Tanács jogi szolgálata is gondolkodik a pletykák szerint. Tegyük hozzá, véleményem szerint nem ez az egyetlen konzisztenciazavar a szerződés e ponton igencsak összegányoltnak ható szövegében (számomra például a mai napig nyitott kérdés például, hogy ténylegesen van-e szükség arra, hogy a Tanács az első szakaszban konzultáljon az Európai Parlamenttel akkor is, ha az eljárást az kezdeményezte, az ugyanis elég maszturbatív jellegű jogi megoldásnak látszik), de Lengyelország esetében konkértan ez most igencsak élő kérdéssé vált.
Miért? Mert veszélyeket, ráadásul politikai veszélyeket is hordoz magában. Például, ha a magyar kormány kellően troll, erre a problémára hivatkozva akár még a luxembourgi Európai Unió Bírósága elé is citálhatja majd a Bizottság esetleges ilyen döntését, amely tény mindenképpen óvatosságra kell intse Vera Jourovát és társait. A biztonságos – és az alapító szerződés szövegével is szinkronban álló – megoldás az lenne, ha a Tanács egyszerűen szavazásra bocsátja az eljárás alapjául szolgáló kérdést, és (mivel nem lesz meg a négyötödös többség) megállapítja, hogy nem nem, nem áll fenn az alapértékek veszélyeztetése – aminek kimondásához gond nélkül fel tudják használni azt a tényt, hogy az annak idején az eljárás okaként a Bizottság által megjelölt problémát közben kötelezettségszegési eljárás keretében is megrágta már az uniós intézményrendszer, és abban Lengyelország látványosan engedett, szóval a veszély elhárult, készpassz. Az új lengyel miniszterelnök, Tusk ebben nyilván partner lesz, szóval mindenki jól jár a végén, kerek lesz a sztori, ergo politikai szempontból is ez a jó megoldás.
A magyar puffogás meg megy tovább, de igazából az is mindenkinek jó úgy, ahogy van. Azt a 7. cikk szerinti eljárást nem a Bizottság indította, ergo ilyen befolyása arra elméletben sincs. Amellett annak az eljárásnak a fenntartásához minden jel szerint sokkal több érdeke fűződik sokkal több szereplőnek, mint a lezárásához.
Aszongya a kormányinfó című abszurd dadaista monodráma, hogy “az igazságügyi reformcsomagot is lejelentette a kormány az Európai Bizottságnak, innentől kezdve 238 millió euró 85 százalékára számíthatunk”. Lejelentette. Az uniós jogi terminológia ilyet nem ismer, de ettől függetlenül nyilván innentől kötsögbrüsszel, ééééés “elküldjük a számlát”. Lejelentette. Megcsinálni, azt ugyan nem akarja, de hát bizonyos típusú emberek gondolkodásában a “jelentés” is elég. Az EU meg nyilván úgy működik, ahogy az egységsugarú BT-s vállalkozó elképzelni, “elküldjük a számlát”, oszt’ jónapot.
Na most nekem igazából nincs komoly gondom a hülyeséggel, az annak nézéssel sem, csak azt nem értem, hogy miért kell meglepődni, sőt, megsértődni, hogy az egész világ nem akar hülye lenne a kedvünkért. Csak azért, mert ahhoz vagyunk szokva, hogy Magyarországon a nagy többség az, a világ többi része, különösen azok, akik pénzelik ezt az egész cirkuszt, azok nem azok.
És nem, a tanárok fizetésemelése nem ettől függ.
A Népszava szerdai, a témában közölt tudósítása után nagyon nagy érdeklődés kezdte övezni a címben jelzett kérdést. Ahogy ilyenkor történni szokott, jöttek is a kérdések a témában, ezeket foglalnám itt most össze.
Elsőként a Hírklikknek adott interjúmat ajánlom mindenkinek a figyelmébe, már csak azért is, mert itt lehetőség nyílt a témát kicsit jobban körbejárni, beszélni arról, hogy pontosan mi is ez az intézmény. Itt szeretném külön is kiemelni, hogy újra valami egészen elképesztő ismerethiány jelentkezik nem csak a médiamunkásoknál, hanem gyakran az itt-ott megszólaló mindenféle botcsinálta “szakértők” körében is. Oda lassan-lassan eljutunk, hogy már nem keverik össze az Európa Tanácsot (az EU mellett 1949 óta létező össz-európai nemzetközi szervezet, aminek keretei többek között a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága működik) az Európai Unió keretében működő tanácsokkal, de ezek között a különbségtétel már nem mindig sikerül, konzekvensen keveredik egymással az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa, amit röviden csak Tanácsnak szoktak hívni.
Az “Európai Tanács” a tagállami állam- és kormányfők találkozóit fedi (ennek a testületnek van saját elnöke, 2009 óta, aki egy személy, jelenleg Charles Michel), ezek az ún. “európai csúcsok”. Az “Európai Unió Tanácsa”, vagy röviden “Tanács” pedig a tagállamok adott kérdésekben illetékes szakminisztereinek találkozóit jelenti, jelenleg tíz különböző formációban, ezek vesznek részt az uniós jogalkotásban, az Európai Parlament mellett, ún. “társjogalkotó” szerepkörben, na, ennek van “soros elnöksége” (jelenleg Svédország látja el), ami azt jelenti, hogy egy előre meghatározott rend alapján félévenként egy-egy tagállam látja el azt a komplex feladatot, hogy a Tanácshoz érkező előterjesztések előkészítését koordinálja. Ez azért komplex feladat, mert mire valami a miniszterek elé kerül, a tagállami kormányok azt alaposan “megrágják”, ami különböző munkacsoportokban szakmai egyeztetések formájában, majd az állandó képviseletek koordinációjában, politikai szinten zajló egyeztetést jelenti.
Ez a koordináció az, ami a soros elnökség feladata, és ez az, ami az egyes tagállamok számára jelentős politikai befolyást is biztosít (plusz országimázs, plusz mindenféle egyéb zöldség) – ha valaki számára kérdéses, hogy a tagállamok miért tartják fenn ezt az első ránézésre zavaros rendszert, nos, azért, mert megéri nekik. A jelen elgondolás az Európai Parlament részéről ennek, azaz az Európai Unió Tanácsának soros elnökségének elvételét célozza a magyar kormánytól.
Másik szempont, amiért a Hírklikk-interjút érdemes elolvasni, hogy megragadtam a lehetőséget egy régóta létező tévhit eloszlatására, vagy legalább annak kísérletére, nevezetesen arra, hogy a 2011. első félévi magyar soros elnökség “sikeres” volt. Hát, egyetlenegy témában volt “sikeres”, jelesül abban, hogy José Manuel Barroso akkori bizottsági elnök száját Orbán nagyon hatékonyan tudta befogni annak politikai elképzeléseinek és programjának képviseletének a többi tagállammal szembeni felvállalásával (helló, hatos csomag), aki cserében egészen annak az időszaknak a végéig szemet hunyt afelett, amit ő itthon a kétharmados parlamenti többségével a magyarországi választási, média- és minden egyéb rendszerrel művelt. De emellett aztán tényleg semmilyen, magyar szempontból releváns eredményt nem sikerült kihozni a dologból. Ha valakit bővebben érdekel az interjúban említett ENSZ BT-tagságra törekvés, akkor tessék, itt egy pár éve megjelent tankönyvben írt fejezetem (48-49. o.), ebben bővebb kifejtem azt.
Beszélgettünk erről a témáról már aznap a Klubrádióban, valamint az ATV Híradóban is:
Emellett jártam még az Egyenes beszéd-ben is, ahol valamiért a szerkesztők még besuvasztottak egy szokásos “uniósforrásos” kérdés-csomagot is, de itt igazán érdekes az interjú második fele.
A dolog jogi oldala összefoglalva: ha az Európai Parlament meg tudja győzni az Európai Tanácsot (a soros elnöksége szervezése kérdésében az dönt, minősített többséggel), akkor az el tudja venni a soros elnökséget a magyar kormánytól. A politikai oldalán viszont ennek nem látom komoly lehetőségét, a fentiekben több helyen elmondtam, miért.
Aztán persze majd meglátjuk…
A Hírklikk kérdezte tőlem, hogy mit lehet tudni az Integritás Hatóság eddigi tevékenységéről, illetve hogy az vajon alkalmas lesz-e az uniós pénzek kifizetésével kapcsolatban egyelőre vonakodó Európai Bizottság meggyőzésére.
Azért nem egyszerű a válasz, mert a Hatóság eddigi kommunikációja finoman szólva nem volt sem bőbeszédű, sem egyértelmű, célratörő. Így részben találgatásra vagyunk kárhoztatva, másrészt pedig innen-onnan kell összerakni az elérhető információdarabkákat.
Az interjú elérhető itt.
Ma jelent meg a 24.hu oldalon egy érdekes írás, amiben a címben jelzett kérdést járjuk körül Szegő Ivánnal, mellettem még Róna Dániel szólalt meg szakértőként.
A cikk itt érhető el:
https://24.hu/belfold/2023/03/06/politikai-felelosseg-miniszter-lemondas-rona-daniel-lattmann-tamas/
Jó volt egy kicsit jól megfogalmazott kérdések mentén áttekinteni a csatlakozó kérdéseket. Annak külön örültem, hogy sikerült egy kicsit egyenesbe tenni a Várhelyi Olivér uniós biztos európai parlamenti képviselőket “lehülyéző” megszólalása kapcsán felmerült tízezer forintos kérdést, ami a médiában elég széttartó válaszokat hozott különböző megszólalóktól, jelesül, hogy Ursula von der Leyen kirúghatja-e őt emiatt. Nos, a szabály az, hogy ha az Európai Bizottság elnöke felszólítja a biztost lemondásra, az köteles lemondani, tehát lényegében igen, kirúghatja (Lásd: EUSZ 17. cikk, (6) bek.).
Ugyanakkor oka van annak, hogy erre nem kerül sor. Őt ugyanis pótolni kéne, ahhoz pedig arra van szükség, hogy az Orbán-kormány is partner legyen, azaz delegáljon egy másik biztos-jelöltet. Az elmúlt években néhány esetben került sor ilyesfajta “cserére” (a cikkből ezek a példák végül kimaradtak), de minden esetben úgy, hogy az adott tagállami kormány nem támasztott nehézségeket a folyamattal kapcsolatban, mindig gondoskodtak új jelöltről. A jelenlegi feszült politikai helyzetben viszont egészen biztosra vehetjük, hogy Orbán Viktor nem szívesen engedi el Várhelyi kezét, Ursula von der Leyen pedig nem fog újabb frontot nyitni a magyar kormány és a Bizottság közötti, amúgy is számos okból feszült viszonyban. Tehát Várhelyi Olivér a helyén marad és lényegében egy légüres térben mozog tovább, hiszen az EU bővítése a következő években továbbra sem lesz prioritásos kérdés.
Tegnap a Tilos Rádión beszélgettünk az Erasmus-ügyről, ami csupán az egyik – de látványos – olyan problémaként jelenik meg, aminek rendezését az Európai Bizottság a források megnyitása a Tanács felé való javaslatának feltételéül támasztja. Sok kérdés mellett az is felmerül, hogy vajon jelent-e fordulatot, ha a miniszterek lemondanak a kuratóriumi tagságaikról? Ónody-Molnár Dóra társaságában beszélgettünk erről a “Brüsszeli diktátum” című műsor szerkesztőivel.
Az adás itt hallgatható meg.
Korábbi írásom, amiben részletesen bemutatom, hogy mi a Bizottság gondja ezekkel a kuratóriumokkal, itt található.
Amióta az év elején kirobbant a hír, hogy a Tanács az Európai Bizottság javaslatára befagyasztja az Erasmus+ és a Horizont Európa programok finanszírozását azokon az egyetemeken és egyéb intézményeken, amelyeket a kormány az elmúlt időszakban ún. “közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok” irányítása alá szervezett ki a kormány, folyamatosan megy a kommunikációs háború a kormány és a… majdnem azt mondtam, hogy az ellenzék, de igazából a kormány és a valóság között. A mai hír, miszerint „a politikusok hajlandóak visszalépni”, várhatóan nem fog nagy változást okozni. Lássunk kicsit tisztábban!
Orbán Viktor a brüsszeli döntés után pár nappal azzal reagált arra, hogy “hogy politikusok ülnek egy egyetem kuratóriumában, Nyugat-Európában egy általános gyakorlat, semmi rendkívüli nincs benne”, amit rögtön elkezdett ismételgetni a kormánypárti propagandamédia. Rögzítsük gyorsan az elején: a Bizottságnak, akármit is állít a kormány, és az általa kitartott propagandisták, nem azzal van gondja, hogy politikusok, kormányzati emberek is részt vesznek az egyetemek ellenőrzésében. Ez a hazug duma csak arra jó, hogy a kedvenc kommunikációs játékot játszhassák: kettős mércére hivatkozhassanak, erőltessék a szokásos sérelmi politizálást, amire oly vevők a tudatlan, tájékozatlan hír- és politikafogyasztók. Megkockáztatom, a Bizottságnak még azzal sincs komoly gondja, hogy ezekben a zavaros testületekben milliós juttatásokat vesznek fel a kormány aktorai és nyaloncai, bármi ellenszolgáltatás, az adott intézmény működéséhez való bármiféle érdemi hozzájárulás nélkül.
Akkor viszont mivel van gondja? Miért látja ebben az uniós pénzek ellopásának veszélyét, ha egyszer állítólag ez a nyugati állami egyetemeken is bevett gyakorlatnak számít?
A válasz nagyon egyszerű: a Bizottság az uniós források elköltésének jogszerűségét azért látja veszélyben Magyarországon azzal, hogy kormányzati politikusok ülnek a kuratóriumokban, mert ezek a kuratóriumok nagyon sok különbséget mutatnak a nyugati egyetemi “társaikhoz” képest. E különbségek miatt pedig ezek a kormányközeli döntéshozók a kormány által kialakított szabályok szerint döntő, zavartalan és megkerülhetetlen befolyással bírnak az adott egyetemre, kutatóintézetre érkező uniós források elköltésére, ami a korrupció melegágya.
Hogy ez világos legyen, vegyük számba, hogy a kormány által példaként hangoztatott nyugat-európai állami egyetemeken működő modell milyen pontokon különbözik a magyar kormány által bevezetett borzalomtól:
Ezek a pontok teljesen világossá teszik, hogy mi a probléma. És legyünk őszinték: ezen nem fog segíteni, hogy most a kegyúri döntéssel kinevezett arcok kegyúri érdekből lemondanak esetleg a kinevezésükről. A problémát nem fogja megoldani, és ha van egy kis esze, az Európai Bizottság sem fogja elfogadni, azzal ugyanis jó eséllyel csak életben tartaná a kormány “kettős mércét” emlegető hazugságát.
A rendszert magát kell megszüntetni, úgy ahogy van, vagy legalábbis tisztességessé alakítani.
Tegnap az ATV maiTéma című műsorában jártuk körbe a címben jelzett kérdést. Fogalmazzunk finoman, nem fogtam vissza magam a műsorban.
Azért valamikor a közeljövőben azt hiszem, muszáj lesz közzétennem egy összefoglaló jellegű írást arról, hogy pontosan miért is hazugság, amit a kormány állít, miszerint itt “kettős mérce” van, és a nálunk lévő kuratóriumi rendszer “ugyanolyan, mint minden nyugat-európai”…
Folyamatosan jönnek-mennek a hírek azzal kapcsolatban, hogy hogy áll a kormány és az Európai Bizottság vitája az uniós pénzek tekintetében. Ezzel kapcsolatban nagyon sok olyan szereplő is megszólal, és nagyon sok olyan állítás is elhangzik, ami a legfinomabb megfogalmazással is megalapozatlannak tekinthető.
Ma reggel a Spirit FM-en beszélgettünk egy kicsit a kérdésről, igyekeztem a legfontosabb kérdésekben kicsit tisztázni annak legfontosabb elemeit.
Az elmúlt időszakban nagyon sokat beszéltem erről itt-ott, amit nem mindig írtam meg itt külön – egyszerűen nem nagyon van rá időm. Ha valakit ezek érdekelnek, érdemes ránézni az oldalamon a jogállamisággal, vagy a kondicionalitási eljárással kapcsolatos aktákra.
