Címke: Prága

Előző hetem Prágában, a CEELI Intézet programján

A múlt hetet újra végig Prágában töltöttem, ahol a CEELI Intézet “Legal Skills in a Time of War” című programján vettem részt előadóként, a szervezet központjában, a festői szépségű Grebovka Villában.

A két hetes program célja az volt, hogy a meghívott ukrán hallgatók és fiatal szakemberek számára olyan tudást és ehhez kapcsolódó érvkészletet biztosítson, amit a folyamatban lévő háborúval összefüggésben tudnak felhasználni. Ez magában foglalta nem csupán a joganyag áttekintését, hanem a szervezők nagy figyelmet fordítottak a különböző bírósági eljárások és gyakorlatok, a válsághelyzethez csatlakozó pszichológiai, trauma-kezelési és egyéb ismeretekre.

A második héten csatlakoztam a nagyon erős nemzetközi oktatói gárdához, ahol brit és amerikai bírók, valamint az észt legfőbb ügyész mellett tartottam előadásokat. Ezek témái az erő alkalmazásának lehetőségei a nemzetközi jogban, a hadviselés joga, illetve a háborús bűncselekmények voltak. A többiek a többi nemzetközi bűncselekmény, így az agresszió, a népirtás és az emberiesség elleni bűncselekmény témáját járták körül, illetve az ilyen cselekményekért való felelősségre vonás lehetőségeit a jelenlegi nemzetközi környezetben. Utóbbiról egy külön panelbeszélgetést is tartottunk, hiszen itt aztán tényleg mindenkinek volt véleménye, amit persze nem is rejtett véka alá.

Az előadások mellett összeraktunk egy szimulált tárgyalást is egy fiktív helyzet alapján, ahol a folyamatban lévő háború eseményeihez nagyon hasonló helyzeteket állítottunk fel, és a résztvevők feladata az volt, hogy az elkövetett jogsértések/bűncselekmények tekintetében vádlóként vagy védőként járjanak el, aminek során számot adhattak az elsajátított ismeretekről. Itt – számomra legalábbis – az egyik legérdekesebb kérdés az volt, hogy mennyiben ül meg a résztvevőkben az a tényező, ami a felkészítés során izgalmas észt/magyar – amerikai/brit törést okozott (természetesen jó értelemben és szórakoztató módon). Azaz hogy amikor angolszász kollégáink a bizonyítékok, tanúmeghallgatások értékelése és módszertana kapcsán mutattak be gyakorlatokat, mi többször emlékeztettük őket és a résztvevőket is, hogy sem az ukrán bíróságokon, sem a nemzetközi büntető bíróságok gyakorlatában nem milliméterre ezek a megoldások működnek a legjobban, már csak az esküdtszék intézményének hiányában sem. Szóval szakmai szempontból még számunkra is hihetetlenül izgalmas és szórakoztató volt a programnak ez a része.

Hab a tortán, hogy a program utolsó napjának reggelén tudtuk meg, hogy az orosz főügyészség az intézetet “nem kívánatos szervezetnek” minősítette, ami azt is jelenti, hogy az annak tevékenységében részt vevők akár büntetőjogi felelősségrevonásra is számíthatnak Oroszországban. Adott esetben ezen lehet jókat nevetni, de az intézet orosz állampolgárságú alkalmazottai szempontjából ez lehet kellemetlen. Mondjuk, ahogy ők mondták, mostanában úgysem terveztek Moszkvába utazni… Viszont tény, hogy ők is büszkén tartoznak a “jó” társasághoz inkább.

Nagyszerű élmény volt ez az egy hét, egyrészt mert foglalkozhattam igen magas szinten és gyakorlati összefüggéseiben azzal a jogterülettel, ami a leginkább közel áll a szívemhez. Másrészt pedig azért, és ez most sajnos különösen fontos, mert kicsit így módom volt javítani azon a magyarokról alkotott nem igazán kedvező képen, ami a kormány döntéseinek és kommunikációjának következményeképpen mind az ukrán résztvevők, mind pedig a kollégák szemében él, vagy hát reményeim szerint élt idáig.

Az olajembargó és/vagy uniós büntetővám kérdéséről

Tegnapelőtt késő este érkeztem haza a prágai, majd a bécsi egyetemi dolgaimból, majd másnap reggel megkeresett az ATV Híradója, hogy tudunk-e beszélni a Spiegel által belebegtetett uniós büntetővám lehetőségéről. Ennek az lenne a lényege, hogy az elfogadott uniós kompromiusszum alapján Magyarországgal együtt néhány tagállam továbbra is importálhatna orosz kőolajat és kőolajtermékeket vezetékeken keresztül, de e mellett az EU alkalmazna egy olyan büntető vámot, ami lényegében azt piaci alapon tenné értelmetlenné – és amit a magyar kormány nem tud megvétózni.

Ez nem vadonatúj ötlet, csak érdekességképpen, már én magam is utaltam ennek létezésére egy május 26-i, brüsszeli tartózkodásom okán Skype-on keresztüli interjúmban, ahol az akkor még folyamatban lévő vita kapcsán merült fel az a kérdés, hogy meg lehet-e kerülni a magyar kormány vétójogát. Ekkor említettem, hogy van ilyen elképzelés is, de…

És akkor most érdemes visszatérni a “de” részre, ami akkor idő- és relevancia vélt hiányában nem akartam kifejteni. Most sem érzem egy ilyen büntetővám bevezetését feltétlenül reálisnak, de mivel egyre erősödnek a körülötte szerveződő hangok, érdemes annak lehetőséges következményeit is körüljárni, és erre törekedtem a tegnapi interúban is (nem a leginkább kipihent, és egészségügyileg sem teljesen tökéletes állapotomban):

Amit érdemes erről kicsit bővebben tudni: az uniós jogalkotás soha nem a levegőben lóg. Mindenhez megfelelő jogalap, majd az annak megfelelő eljárás alkalmazása szükséges.

Az Oroszország elleni uniós szankciók tekintetében azért van minden tagállamnak vétójoga, mert ez a kérdés nem tartozik az uniós hatáskörök közé. Azokban, amelyek viszont igen, az uniós döntéshozatal és jogalkotás során nincs vétójog, ott a Tanácsban minősített többséggel hozhatnak döntést a tagállamok, az alapító szerződések rendszerében pedig két ilyen terület van, ami most releváns lehet: a közös kereskedelempolitika és az energiapolitika. Ugyanakkor mind a kettő esetében érdemes lehet előre rögzíteni, hogy a helyzet nem olyan egyszerű, mint amennyire a kormánnyal nem szimpatizálók közül sokan láttatni szeretnék.

Az Európai Bíróság gyakorlata szerint problémásnak látszik, ha az EU szankciós politikát próbál kereskedelempolitikává csomagolni – ez a bíróság szemében kb. ugyanúgy átlátszó, mint ahogy a kormány a magyar rendszámnak biztosított hatósági áras benzint próbálja szociális intézkedésnek eladni. Az energiapolitika területén pedig maga az alapító szerződési szöveg rögzíti az uniós energiapolitika céljait, és mivel azok között a behozatal szabályozása nem szerepel, sőt, az kifejezetten rögzíti a “a tagállamok jogát az energiaforrások kiaknázására vonatkozó feltételek meghatározására” és kimondja, hogy az e fejezet alapján elfogadott intézkedések “nem befolyásolhatják a tagállamok különböző energiaforrások közötti választását és energiaellátásuk általános szerkezetét”, kérdéses, hogy e tekintetben ez a rész egyáltalán felhívható-e.

A lényeg, hogy bármelyik alapon születik uniós jogszabály, mind a két esetben megkerülhető egy orbáni vétó, de mind a két esetben számítani kell arra, hogy a magyar kormány az EU Bíróságához fordul az elfogadott uniós döntéssel szemben, és jó esélye van, hogy nyerjen. Számomra nagyon kérdéses, hogy az Európai Bizottság vállal-e ilyen kockázatot, valamennyire ismerve annak gyakorlatát. Ennek megfelelően én úgy gondolom, hogy nem lesz ilyen – nem biztosan állítom, csak úgy gondolom.

Össz-európai szempontból az Európai Bizottságnak ugyanis nem Orbán Viktor fegyelmezése a fő ambíciója, és a számára nyújtott engedmények össz-európai szempontból még mindig nem annyira jelentősek, hogy azok össz-európai célokat veszélyeztessenek. Az pedig pláne nem zavarja a Bizottságot, hogy közben Magyarországon ő folyamatosan az állandó győztesnek, Európa új és valódi vezetőjének adja el magát, mindezek a dolgok a határainktól nyugatra tényleg csak azokat a politikusokat érdeklik, akik ezt otthon a saját politikai érdekeikre tudják fordítani, jelesül örülnek neki, hogy van kire mutogatni elrettentő példaként, valamint a saját választóik ijesztgetése céljából.

Sok témás reggel a mai Pirkadat-ban

A ma reggeli Pirkadat egy jó erős ébresztő kávénak is elment volna. M. Kende Péter társaságában nem könnyű témákat beszéltünk ki, szó esett az izraeli-palesztin konfliktusról, az ahhoz kapcsolódó magyar kormányzati magatartásról, a cseh-orosz viszonyról, de szóba került a Fudan egyetem kérdése és az ellenzéki előválasztás is.

A beszélgetés itt visszanézhető: