Előző hetem Prágában, a CEELI Intézet programján

A múlt hetet újra végig Prágában töltöttem, ahol a CEELI Intézet “Legal Skills in a Time of War” című programján vettem részt előadóként, a szervezet központjában, a festői szépségű Grebovka Villában.

A két hetes program célja az volt, hogy a meghívott ukrán hallgatók és fiatal szakemberek számára olyan tudást és ehhez kapcsolódó érvkészletet biztosítson, amit a folyamatban lévő háborúval összefüggésben tudnak felhasználni. Ez magában foglalta nem csupán a joganyag áttekintését, hanem a szervezők nagy figyelmet fordítottak a különböző bírósági eljárások és gyakorlatok, a válsághelyzethez csatlakozó pszichológiai, trauma-kezelési és egyéb ismeretekre.

A második héten csatlakoztam a nagyon erős nemzetközi oktatói gárdához, ahol brit és amerikai bírók, valamint az észt legfőbb ügyész mellett tartottam előadásokat. Ezek témái az erő alkalmazásának lehetőségei a nemzetközi jogban, a hadviselés joga, illetve a háborús bűncselekmények voltak. A többiek a többi nemzetközi bűncselekmény, így az agresszió, a népirtás és az emberiesség elleni bűncselekmény témáját járták körül, illetve az ilyen cselekményekért való felelősségre vonás lehetőségeit a jelenlegi nemzetközi környezetben. Utóbbiról egy külön panelbeszélgetést is tartottunk, hiszen itt aztán tényleg mindenkinek volt véleménye, amit persze nem is rejtett véka alá.

Az előadások mellett összeraktunk egy szimulált tárgyalást is egy fiktív helyzet alapján, ahol a folyamatban lévő háború eseményeihez nagyon hasonló helyzeteket állítottunk fel, és a résztvevők feladata az volt, hogy az elkövetett jogsértések/bűncselekmények tekintetében vádlóként vagy védőként járjanak el, aminek során számot adhattak az elsajátított ismeretekről. Itt – számomra legalábbis – az egyik legérdekesebb kérdés az volt, hogy mennyiben ül meg a résztvevőkben az a tényező, ami a felkészítés során izgalmas észt/magyar – amerikai/brit törést okozott (természetesen jó értelemben és szórakoztató módon). Azaz hogy amikor angolszász kollégáink a bizonyítékok, tanúmeghallgatások értékelése és módszertana kapcsán mutattak be gyakorlatokat, mi többször emlékeztettük őket és a résztvevőket is, hogy sem az ukrán bíróságokon, sem a nemzetközi büntető bíróságok gyakorlatában nem milliméterre ezek a megoldások működnek a legjobban, már csak az esküdtszék intézményének hiányában sem. Szóval szakmai szempontból még számunkra is hihetetlenül izgalmas és szórakoztató volt a programnak ez a része.

Hab a tortán, hogy a program utolsó napjának reggelén tudtuk meg, hogy az orosz főügyészség az intézetet “nem kívánatos szervezetnek” minősítette, ami azt is jelenti, hogy az annak tevékenységében részt vevők akár büntetőjogi felelősségrevonásra is számíthatnak Oroszországban. Adott esetben ezen lehet jókat nevetni, de az intézet orosz állampolgárságú alkalmazottai szempontjából ez lehet kellemetlen. Mondjuk, ahogy ők mondták, mostanában úgysem terveztek Moszkvába utazni… Viszont tény, hogy ők is büszkén tartoznak a “jó” társasághoz inkább.

Nagyszerű élmény volt ez az egy hét, egyrészt mert foglalkozhattam igen magas szinten és gyakorlati összefüggéseiben azzal a jogterülettel, ami a leginkább közel áll a szívemhez. Másrészt pedig azért, és ez most sajnos különösen fontos, mert kicsit így módom volt javítani azon a magyarokról alkotott nem igazán kedvező képen, ami a kormány döntéseinek és kommunikációjának következményeképpen mind az ukrán résztvevők, mind pedig a kollégák szemében él, vagy hát reményeim szerint élt idáig.

A háború során alkalmazott kazettás bombákról

Egy, az Amnesty International által pár napja közzétett jelentés szerint a Harkivban zajló műveletek során az orosz erők több esetben is alkalmaztak kazettás bombákat, aminek következtében civilek haltak, vagy sebesültek meg.

Ezzel kapcsolatban kérdezett ezekről a fegyverekről a HírKlikk, amiből egy hosszabb interjú lett. Meg kell mondanom őszintén, jól esett végre a hazai médiának a legszűkebb szakterületemhez tartozó témáról beszélni… Értem én, hogy a többséget annak politikai összefüggései okán az EU szankciós meg egyéb politikái és hasonló témák érdeklik, ugyanakkor ez legalább olyan fontos.

Az olajembargó és/vagy uniós büntetővám kérdéséről

Tegnapelőtt késő este érkeztem haza a prágai, majd a bécsi egyetemi dolgaimból, majd másnap reggel megkeresett az ATV Híradója, hogy tudunk-e beszélni a Spiegel által belebegtetett uniós büntetővám lehetőségéről. Ennek az lenne a lényege, hogy az elfogadott uniós kompromiusszum alapján Magyarországgal együtt néhány tagállam továbbra is importálhatna orosz kőolajat és kőolajtermékeket vezetékeken keresztül, de e mellett az EU alkalmazna egy olyan büntető vámot, ami lényegében azt piaci alapon tenné értelmetlenné – és amit a magyar kormány nem tud megvétózni.

Ez nem vadonatúj ötlet, csak érdekességképpen, már én magam is utaltam ennek létezésére egy május 26-i, brüsszeli tartózkodásom okán Skype-on keresztüli interjúmban, ahol az akkor még folyamatban lévő vita kapcsán merült fel az a kérdés, hogy meg lehet-e kerülni a magyar kormány vétójogát. Ekkor említettem, hogy van ilyen elképzelés is, de…

És akkor most érdemes visszatérni a “de” részre, ami akkor idő- és relevancia vélt hiányában nem akartam kifejteni. Most sem érzem egy ilyen büntetővám bevezetését feltétlenül reálisnak, de mivel egyre erősödnek a körülötte szerveződő hangok, érdemes annak lehetőséges következményeit is körüljárni, és erre törekedtem a tegnapi interúban is (nem a leginkább kipihent, és egészségügyileg sem teljesen tökéletes állapotomban):

Amit érdemes erről kicsit bővebben tudni: az uniós jogalkotás soha nem a levegőben lóg. Mindenhez megfelelő jogalap, majd az annak megfelelő eljárás alkalmazása szükséges.

Az Oroszország elleni uniós szankciók tekintetében azért van minden tagállamnak vétójoga, mert ez a kérdés nem tartozik az uniós hatáskörök közé. Azokban, amelyek viszont igen, az uniós döntéshozatal és jogalkotás során nincs vétójog, ott a Tanácsban minősített többséggel hozhatnak döntést a tagállamok, az alapító szerződések rendszerében pedig két ilyen terület van, ami most releváns lehet: a közös kereskedelempolitika és az energiapolitika. Ugyanakkor mind a kettő esetében érdemes lehet előre rögzíteni, hogy a helyzet nem olyan egyszerű, mint amennyire a kormánnyal nem szimpatizálók közül sokan láttatni szeretnék.

Az Európai Bíróság gyakorlata szerint problémásnak látszik, ha az EU szankciós politikát próbál kereskedelempolitikává csomagolni – ez a bíróság szemében kb. ugyanúgy átlátszó, mint ahogy a kormány a magyar rendszámnak biztosított hatósági áras benzint próbálja szociális intézkedésnek eladni. Az energiapolitika területén pedig maga az alapító szerződési szöveg rögzíti az uniós energiapolitika céljait, és mivel azok között a behozatal szabályozása nem szerepel, sőt, az kifejezetten rögzíti a “a tagállamok jogát az energiaforrások kiaknázására vonatkozó feltételek meghatározására” és kimondja, hogy az e fejezet alapján elfogadott intézkedések “nem befolyásolhatják a tagállamok különböző energiaforrások közötti választását és energiaellátásuk általános szerkezetét”, kérdéses, hogy e tekintetben ez a rész egyáltalán felhívható-e.

A lényeg, hogy bármelyik alapon születik uniós jogszabály, mind a két esetben megkerülhető egy orbáni vétó, de mind a két esetben számítani kell arra, hogy a magyar kormány az EU Bíróságához fordul az elfogadott uniós döntéssel szemben, és jó esélye van, hogy nyerjen. Számomra nagyon kérdéses, hogy az Európai Bizottság vállal-e ilyen kockázatot, valamennyire ismerve annak gyakorlatát. Ennek megfelelően én úgy gondolom, hogy nem lesz ilyen – nem biztosan állítom, csak úgy gondolom.

Össz-európai szempontból az Európai Bizottságnak ugyanis nem Orbán Viktor fegyelmezése a fő ambíciója, és a számára nyújtott engedmények össz-európai szempontból még mindig nem annyira jelentősek, hogy azok össz-európai célokat veszélyeztessenek. Az pedig pláne nem zavarja a Bizottságot, hogy közben Magyarországon ő folyamatosan az állandó győztesnek, Európa új és valódi vezetőjének adja el magát, mindezek a dolgok a határainktól nyugatra tényleg csak azokat a politikusokat érdeklik, akik ezt otthon a saját politikai érdekeikre tudják fordítani, jelesül örülnek neki, hogy van kire mutogatni elrettentő példaként, valamint a saját választóik ijesztgetése céljából.

Online előadás az orosz-ukrán konfliktus nemzetközi jogi kérdéseiről

Valamivel több mint két hete tartottam egy online előadást az orosz-ukrán konfliktus nemzetközi jogi kérdéseiről a Tomori Pál Főiskola szakkollégiumának szervezésében, ennek szerkesztett változata a YouTube-on mostantól elérhető.

Figyelem, szakmai tartalom, politika/közélet csak nyomokban van benne, talán a végén, az uniós szankcióknál, ott meg ugye külön érdekességet ad neki a tegnapi éjjeli megállapodás az Európai Tanácsban, amiről valamikor lesz egy külön poszt is…

Büntető felelősségre vonás lehetőségei az orosz-ukrán konfliktusban – a Klubrádión

A Klubrádió mai, “Hetes stúdió” című műsorában arról beszélgettünk Hardy Mihállyal, hogy milyen módok vannak egy fegyveres konfliktus során elkövetett bűncselekmények kivizsgálására, valamint hogy egyáltalán mi minősül ilyennek.

A beszélgetés során röviden áttekintettük ennek a jogterületnek a fejlődését is, Nürnbergtől máig, valamint hogy mi volt előtte, és hogy mi van ma. Valamint néhány példán keresztül elhatároltuk egymástól a jellemző cselekményeket és azok jogi megítélését.

A beszélgetés itt hallgatható vissza, kb. 44:15-től.

A Nemzetközi Bíróság végzése az ukrán-orosz konfliktus során alkalmazott ideiglenes intézkedésekről

A mai napon megszületett a Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice – ICJ) végzése azokról az ideiglenes intézkedésekről, amelyeket az Ukrajna által megindított peres eljárásban a felperes állam kért.

A végzés rendelkező része önmagában nem tartalmaz semmi meglepőt. Anélkül, hogy a bíróság állást foglalt volna a felperesi kérelemben foglaltak megalapozottságáról, azt mondta ki, hogy prima facie van joghatósága, Oroszország köteles azonnal felfüggeszteni katonai műveleteit, valamint mind a két fél köteles tartózkodni a helyzet további eszkalálásától. Ahogy a február 27-i bejegyzésemben írtam, “a kialakult helyzetben most elfogad ideiglenes intézkedéseket, amiben felszólítja mind a két felet az erőszakos cselekmények felfüggesztésére, de ez a maximum”, kb. ez teljesült is, minden más, ezen túlmutató ukrán kérést elutasított. Ennek megfelelően az ukrán elnök “teljes győzelmet” hirdető Twitter-bejegyzése kicsit túlzónak tűnhet, de hát na, politikai kommunikáció…

Ami még kiderül a közzétett végzésből, hogy az időközben előterjesztett orosz érvek ugyanarra lőttek, amire még akkor utaltam: a bíróságnak nincs joghatósága az erő alkalmazásának vizsgálatára, csak a népirtás elleni egyezmény sérelmének vizsgálatára, és mivel Oroszország az erőt a jelen helyzetben nem a népirtás elleni egyezmény, hanem a szokásjog és az ENSZ Alapokmány 51. cikke alapján (azaz önvédelemből) alkalmazza, azzal a bíróságnak nincs joghatósága foglalkozni. Ezt a bíróság végül azzal a megoldással szerelte le, hogy bár most nem tud és nem is szándékozik állást foglalni a vita érdemében, a nemzetközi jog kötelezően írja elő a viták békés rendezésének kötelezettségét, ennek megfelelően meghozhatta ezeket az intézkedéseket.

Fontos újra kiemelni, hogy ez még nem az ítélet a peres eljárásban. Arra még hónapokat, adott esetben akár éveket is kell várnunk.

További bejegyzések az orosz-ukrán konfliktus Nemzetközi Bíróság előtti “frontjáról”:

Az Oroszország elleni szankciók egyes kérdéseiről

Az orosz agresszió eredményeképpen, annak kezdetétől egyre élesebben kerül elő az alkalmazható szankciók kérdése. Több helyen, többször nyilatkoztam erről a válság kezdete óta, így például itt:

Felmerült az is, hogy az Európai Unió intézményei között mi a szerepe az Európai Parlamentnek, hiszen az feltűnő politikai aktivitást mutat. Erről összefoglalóan már itt is beszéltünk, a lényeg az, hogy miután az Európai Uniónak nincs általános külpolitikai hatásköre, csak akkor tud egységes álláspontot képviselni és intézkedéseket – akár szankciós intézkedéseket – elfogadni, ha azokban teljes tagállami konszenzus van. (Itt beszéltünk a konfliktus során elkövetett jogsértésekért való felelősség kérdéseiről is):

Tegnap este az ATV “Egyenes beszéd” című műsorában beszéltünk ezekről, illetve ma az ATV Híradóban kifejezetten a gázszállításokkal kapcsolatos magyar kormányzati álláspontról.

Amit látni kell: a politikai helyzet romlásával, azaz a konfliktus eszkalációjával a magyar kormány is egyre nehezebb helyzetbe kerül. Lényegében az egyetlen külpolitikai “eredmény”, amit Orbán mutogathat az elmúlt években, azok az oroszokkal kötött hosszútávű gázszállítási szerződések, amiknek köszönhetően nálunk rezsicsökkentés van, Nyugaton meg megfagynak két nemváltás között – legalábbis szerinte és a kormánypropaganda szerint. (Persze aki ezt elhiszi, annak már úgyis mindegy.)

Ez nem más, mint az általam is már sokszor korábban megénekelt “PR-kormányzás”, annak a legrosszabb formában, ráadásul most előállt az a helyzet, hogy ha uniós döntés születik a gázimport leállításáról, akkor hirtelen még ez a PR-termék is eltűnik, és tényleg semmit nem lehet mondani még azoknak sem, akik ezt a semmit idáig elhitték.

Ezért van ez az eltökélt ellenállás már az ötlettel szemben is, ám kérdéses, hogy ez meddig tart ki, ahogy az is, hogy mikor jön el egyfajta töréspont a kérdésben. Azt ugyanis látni kell, hogy akármennyire is PR, amikor az EU, pontosabban az uniós tagállamok eljutnak oda, hogy erről gondolkodnak, akkor ez a kérdés már tényleg a szankciós politikáknak és eszközöknek az a szintje, ahol már magának a büntetőnek is fáj a büntetés – nem véletlen, hogy a tagállamok sem erőltették eddig ezt a kérdést ennyire. De nem mernék fogadni arra, hogy lesz, vagy nem lesz továbblépés innen… És akkor a magyar kormány bizony szorult helyzetbe kerül.

Meghallgatás a Nemzetközi Bíróság előtt, az ukrán álláspont ismertetése

Tegnap került sor az első meghallgatásra az Ukrajna által Oroszország ellen a Nemzetközi Bíróság előtt indított perben, amelynek tárgya az ukrán álláspont és érvek ismertetése volt, valamint a kért ideiglenes intézkedések meghatározása.

Az ülés videofelvételét a UN Web TV-n lehet visszanézni.

Nem annyira meglepő módon, az ülésen nem vett részt az orosz állam delegációja. Ez nem ritka, sok esetben fordul elő, hogy az alperes állam egyáltalán nem képviselteti magát. Természetesen ez nagyon kellemetlen és nagyon rossz üzenetet hordoz, de a bíróság eljárásának nem képezi akadályát. A jelen helyzetben nyilván mindenki akként fogja értékelni, hogy Oroszország meg sem próbálja védeni az amúgy intenzíven hangoztatott álláspontját – ami nem segíti annak hitelességét.

A Nemzetközi Büntetőbíróság az ukrán-orosz konfliktusban – a “másik Hága”

A háború során elkövetett hadijog-sértések, háborús bűncselekmények és az azokért való felelősségre vonás kérdése egyre inkább az érdeklődés homlokterébe kerül. Az elmúlt napokban többször, több helyen is beszéltem ennek körvonalairól, így a Klubrádión, a Spirit FM-en, a legalaposabban talán ma délután két biztonságpolitikai szakértő “között”.

A legtöbbször a “másik hágai bíróság”, az 1998-ban létrehozott, 2002 óta működő Nemzetközi Büntetőbíróság eljárásának a lehetősége merült fel (amit ugye nem keverünk össze az államközi vitákat tárgyaló Nemzetközi Bírósággal), ezt járjuk körbe most.

Mivel a Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozó egyezménynek (az ún. Római Statútumnak) Oroszország és Ukrajna nem részese (bár annak elfogadása után, még 2000-ben mindkettő aláírta azt), ahhoz, hogy a bíróság eljárhasson, valamilyen extra kapcsolóra van szükség. Ilyen lehet, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa a kialakult helyzetet a Nemzetközi Büntetőbíróság hatáskörébe utalja, amihez persze szükség van a Tanácsban az oroszok beleegyezésére, vagy legalábbis tartózkodására. Ám borítékolható, hogy élnének vétójogukkal, ahogy akkor is tették akkor, amikor az MH17 tragédiája miatti felelősség megállapítására próbált a BT egy külön törvényszéket felállítani. Egyebekben én nem tartom jó gyakorlatnak ezt a megoldást, az eddigi összes alkalmazása kudarcos élményt jelentett, ahogy erről korábban már több publikációban is írtam.

Ugyanakkor ebben a helyzetben erre nincs szükség, ugyanis Ukrajna még 2014 és 2015 során tett, a Statútum által megkövetelt egyoldalú nyilatkozataival alávetette magát a bíróság joghatóságának (ami alapján annak ügyészi hivatala már azóta előzetes vizsgálatokat folytat, és ami miatt 2016 során Oroszország bejelentette, hogy vissza is lép a bíróságtól, azaz a ratifikációs folyamat befejezése helyett visszavonja az aláírását), ami azt jelenti, hogy az államterületén esett minden háborús bűncselekményt kivizsgálhat és büntethet, függetlenül az elkövető hovatartozásától. Ennek megfelelően a bíróság ügyésze már bejelentette, hogy az előzetes vizsgálatok után szándékában áll tényleges, vádemelésekhez vezethető nyomozások megindítása. Mondanom sem kell, bármilyen orosz együttműködés a Putyin-rezsim fennállása alatt nem garantált, de így a jelenlegi jogi környezetben BT-határozat nélkül is adott a lehetőség, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárjon.

Itt hadd jelezzem a műkedvelők számára, hogy ekkor itt előállt egy érdekes csavar a történetben, amire első pillanatban kicsit rácsodálkoztam. A nyilatkozatában ugyanis az ügyész azt kérte a már részes államoktól, hogy azok utalják az ukrajnai helyzetet a Statútum 14. cikke alapján a bírósághoz, miközben a 15. cikk alapján saját jogon is megindíthatja a nyomozásokat, majd emelhet vádakat (a korábbi, Ukrajna által tett alávetési nyilatkozatokból fakadóan). Erre reakcióként viszonylag gyorsan több állam (köztük Magyarország is) ezt megtette, de számomra ez zavaros volt – mi szükség volt erre?

A logikus következtetés az, hogy az ügyész ezzel ki akarja kerülni a bírósági előtárgyalást, amire a 15. cikk alkalmazása esetén szükség van – ugyanis amennyiben az ügyész saját kezdeményezésére indít nyomozást, ahhoz a bíróság engedélyére van szükség. A 14. cikk alkalmazása, azaz részes államok utalása esetében erre nincsen szükség, olyankor rögtön indulhatnak a vizsgálatok, vádemelések. Valószínűleg ezzel az a cél, hogy időt lehessen nyerni, hogy rögtön nyomás alá lehessen helyezni az orosz felet. (Amúgy csak érdekesség: az USA egyik legkomolyabb kritikája az ICC-vel kapcsolatban a kezdetektől az volt, hogy az ügyészt hogyan lehet korlátozni, ha túl akarja lépni a hatáskörét. Erre volt válasz, hogy hát ott a pre-trial. Na, hát akkor erről ennyit, úgy tűnik, hogy az ügyész megtalálta ennek ellenszerét.)

Ugyanakkor komoly aggályaim vannak, hogy a részes államok tehetnek-e ilyet – utalhat-e a 14. cikk alapján egy részes állam olyan helyzetet a bíróság elé, ami amúgy nem tartozik az ő joghatósága alá? Az eddigi gyakorlat szerint a 14. cikk alapján részes államok csak a saját területükön fennálló helyzeteket “adták át” a bíróságnak, a komplementaritás elvének megfelelően, milyen alapon rendelkezhetnének más, a statútumban nem részes államok területe felett? Még szakirodalmi szerzőknél sem jelent meg egy ilyen lehetőség, elméleti szinten sem. Nem lennék meglepve, ha a 14. cikk alapján fog eljárni az ügyészség, akkor ez a kérdésnek még visszaköszön majd a bíróság működése során.

Meglátjuk, hogyan tovább, figyelünk.

Ideiglenes intézkedések Strasbourgban Oroszországgal szemben

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a mai napon ideiglenes intézkedések elfogadásáról döntött Ukrajna kérelmére Oroszországgal szemben. Mint egy korábbi posztban már jeleztem, érdemes Strasbourgra is figyelni, hiszen annak joghatósága mindkét államra kiterjed, és az Emberi jogok európai egyezménye egy fegyveres konfliktusban is alkalmazandó. A legfontosabb, az egyezmény által védett, fegyveres konfliktusos helyzetben jellemzően veszélyeztetett emberi jogok az élethez, a tisztességes eljáráshoz, valamint a tulajdonhoz való jog, a kínzás, kegyetlen és embertelen bánásmód tilalma, az egyezmény célja az ezekben esett károk minimalizálása, természetesen tekintettel a háborús körülmények miatti eltérésekre a mindennapokhoz képest.

Azon, hogy a bíróság joghatósága mind a két államra kiterjed, nem változtat a tény, hogy az Európa Tanács nemrég felfüggesztette Oroszország egyes tagsági jogait. Egyrészt azért, mert az a tagi kötelezettségeket nem érti, másrészt pedig azért, mert a tagállamok emberi jogi kötelezettségei nem az Európa Tanács-tagságból fakadnak, hanem hogy megerősítették az Emberi jogok európai egyezményét, ami egy elkülönült, önálló nemzetközi szerződés. Azt a nemrégi bejelentést a volt elnök Medvegyev részéről, hogy a felfüggesztésre való hivatkozással akkor most Oroszország akár vissza is állíthatná a halálbüntetést, érdemes fenntartással kezelni, ugyanis – mint látjuk – a két dolog között nincs közvetlen ok-okozati kapcsolat, emellett pedig ilyen mondásból már láttunk egyet Törökország részéről a 2016-os puccskísérlet után, és az sem bizonyult komolynak: egyszerű fenyegetés maradt. Persze egy populista javaslatnak jó, de mivel igazából semmi tényleges előnyt nem jelentene a halálbüntetés visszaállítása az általa kiváltott politikai feszültségekhez és újabb kritikákhoz képest, emiatt nem érdemes komolyan foglalkozni vele.

Most elfogadott végzésében a bíróság felszólította Oroszországot, hogy tartózkodjon a nemzetközi jog által védett személyek és objektumok elleni támadásoktól, illetve adjon tájékoztatást az e cselekmények körében a megelőzés érdekében tett intézkedéseiről. Ha valaki esetleg arra számított, hogy a bíróság en bloc a fegyveres erő alkalmazásától tiltja el Oroszországot, emiatt pedig most csalódott, emlékezzen rá, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága az egyezmény ellenőrző szerve, joghatósága annak sérelmének vizsgálatára terjed ki. Annak eldöntése, hogy egy állam jogsértő módon indít-e fegyveres konfliktust, nem ennek a bíróságnak a feladata. Helyesen. Már csak azért is helyesen, mert a konfliktus során esetlegesen sérelmet szenvedett emberi jogok szempontjából is irreleváns, hogy azok “kinek a jogai”, egy agressziót elkövető állam polgáráé, vagy annak áldozatáé, még akkor is, ha együttérzésünk nyilván inkább az utóbbi mellé áll.

Az ukrán kérelem egy újabb államközi panaszos eljárást indított el, ami mellett ott van még a lehetőség a különböző egyéni panaszok előterjesztésére is (a megfelelő szabályok betartásával, így például az állami jogorvoslati lehetőségek kimerítése után). Érdekességképpen jegyzem meg, hogy a 2009 után, tehát az elmúlt tizenkét évben indított államközi panaszos eljárások száma mostanra már jócskán meghaladta az egyezmény hatályba lépése és 2009 között eltelt időszakban, azaz majdnem hatvan év alatt megindított ilyen jellegű eljárások számát, és ezek kivétel nélkül a rendszerváltás után az Európa Tanács tagjaivá váló államokat érintenek vagy érintettek.