A Fidesz által fenntartott rendkívüli jogrendi állapotokról

Ma megjelent egy hosszabb interjúm a HírKlikk oldalán a címben jelzett témában – talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nem vagyok nagy támogatója ennek a kormányzati gyakorlatnak. Sőt, határozott álláspontom, hogy ez mind olyan példa nélkül álló, visszaélésszerű gyakorlatot képez, amit nem lehet megvédeni akkor, amikor épp a jogállamisági kritikákra kellene a kormánynak valamilyen megnyugtató válaszokat adnia.

Elolvasható itt: https://hirklikk.hu/kozelet/lattmann-tamas-a-veszelyhelyzetekkel-az-eu-ellenorzese-alol-akar-kibujni-a-fidesz/403683

A veszélyhelyzettel kapcsolatos korábbi írásaimat lásd:

Mint “Reggeli személy” Mérő Verával a Klubrádión

Tegnap reggel a Klubrádión Mérő Vera vendégeként “Reggeli személy”-ként szerepeltem. A téma – mint a címből is látszik – az Orbán-kormány és az EU viszonya volt, e kérdés aktualitásairól is kezdtünk beszélni, de utána fokozatosan sikerült átcsúszni a magyar belpolitika területére…

Az amúgy jó hangulatú beszélgetés itt meghallgatható:

A háború során alkalmazott kazettás bombákról

Egy, az Amnesty International által pár napja közzétett jelentés szerint a Harkivban zajló műveletek során az orosz erők több esetben is alkalmaztak kazettás bombákat, aminek következtében civilek haltak, vagy sebesültek meg.

Ezzel kapcsolatban kérdezett ezekről a fegyverekről a HírKlikk, amiből egy hosszabb interjú lett. Meg kell mondanom őszintén, jól esett végre a hazai médiának a legszűkebb szakterületemhez tartozó témáról beszélni… Értem én, hogy a többséget annak politikai összefüggései okán az EU szankciós meg egyéb politikái és hasonló témák érdeklik, ugyanakkor ez legalább olyan fontos.

Írásom a vétójogról az ÉS hasábjain

Az Élet és Irodalom tegnapi számában megjelent az írásom, amiben a vétójoggal kapcsolatos kérdéseket járom körül. Egyre inkább előtérbe kerülnek ugyanis az olyan javaslatok, amelyek uniós szinten a tagállamokat bizonyos kérdésekben megillető vétójog eltörlését követelik, de érdemes emlékeztetni rá, hogy ez ugyanígy évtizedek óta téma az ENSZ Biztonsági Tanácsa kapcsán is.

A cikk ezen a hivatkozáson elolvasható előfizetéssel, vagy egy rövid reklám megtekintése után.

Az olajembargó és/vagy uniós büntetővám kérdéséről

Tegnapelőtt késő este érkeztem haza a prágai, majd a bécsi egyetemi dolgaimból, majd másnap reggel megkeresett az ATV Híradója, hogy tudunk-e beszélni a Spiegel által belebegtetett uniós büntetővám lehetőségéről. Ennek az lenne a lényege, hogy az elfogadott uniós kompromiusszum alapján Magyarországgal együtt néhány tagállam továbbra is importálhatna orosz kőolajat és kőolajtermékeket vezetékeken keresztül, de e mellett az EU alkalmazna egy olyan büntető vámot, ami lényegében azt piaci alapon tenné értelmetlenné – és amit a magyar kormány nem tud megvétózni.

Ez nem vadonatúj ötlet, csak érdekességképpen, már én magam is utaltam ennek létezésére egy május 26-i, brüsszeli tartózkodásom okán Skype-on keresztüli interjúmban, ahol az akkor még folyamatban lévő vita kapcsán merült fel az a kérdés, hogy meg lehet-e kerülni a magyar kormány vétójogát. Ekkor említettem, hogy van ilyen elképzelés is, de…

És akkor most érdemes visszatérni a “de” részre, ami akkor idő- és relevancia vélt hiányában nem akartam kifejteni. Most sem érzem egy ilyen büntetővám bevezetését feltétlenül reálisnak, de mivel egyre erősödnek a körülötte szerveződő hangok, érdemes annak lehetőséges következményeit is körüljárni, és erre törekedtem a tegnapi interúban is (nem a leginkább kipihent, és egészségügyileg sem teljesen tökéletes állapotomban):

Amit érdemes erről kicsit bővebben tudni: az uniós jogalkotás soha nem a levegőben lóg. Mindenhez megfelelő jogalap, majd az annak megfelelő eljárás alkalmazása szükséges.

Az Oroszország elleni uniós szankciók tekintetében azért van minden tagállamnak vétójoga, mert ez a kérdés nem tartozik az uniós hatáskörök közé. Azokban, amelyek viszont igen, az uniós döntéshozatal és jogalkotás során nincs vétójog, ott a Tanácsban minősített többséggel hozhatnak döntést a tagállamok, az alapító szerződések rendszerében pedig két ilyen terület van, ami most releváns lehet: a közös kereskedelempolitika és az energiapolitika. Ugyanakkor mind a kettő esetében érdemes lehet előre rögzíteni, hogy a helyzet nem olyan egyszerű, mint amennyire a kormánnyal nem szimpatizálók közül sokan láttatni szeretnék.

Az Európai Bíróság gyakorlata szerint problémásnak látszik, ha az EU szankciós politikát próbál kereskedelempolitikává csomagolni – ez a bíróság szemében kb. ugyanúgy átlátszó, mint ahogy a kormány a magyar rendszámnak biztosított hatósági áras benzint próbálja szociális intézkedésnek eladni. Az energiapolitika területén pedig maga az alapító szerződési szöveg rögzíti az uniós energiapolitika céljait, és mivel azok között a behozatal szabályozása nem szerepel, sőt, az kifejezetten rögzíti a “a tagállamok jogát az energiaforrások kiaknázására vonatkozó feltételek meghatározására” és kimondja, hogy az e fejezet alapján elfogadott intézkedések “nem befolyásolhatják a tagállamok különböző energiaforrások közötti választását és energiaellátásuk általános szerkezetét”, kérdéses, hogy e tekintetben ez a rész egyáltalán felhívható-e.

A lényeg, hogy bármelyik alapon születik uniós jogszabály, mind a két esetben megkerülhető egy orbáni vétó, de mind a két esetben számítani kell arra, hogy a magyar kormány az EU Bíróságához fordul az elfogadott uniós döntéssel szemben, és jó esélye van, hogy nyerjen. Számomra nagyon kérdéses, hogy az Európai Bizottság vállal-e ilyen kockázatot, valamennyire ismerve annak gyakorlatát. Ennek megfelelően én úgy gondolom, hogy nem lesz ilyen – nem biztosan állítom, csak úgy gondolom.

Össz-európai szempontból az Európai Bizottságnak ugyanis nem Orbán Viktor fegyelmezése a fő ambíciója, és a számára nyújtott engedmények össz-európai szempontból még mindig nem annyira jelentősek, hogy azok össz-európai célokat veszélyeztessenek. Az pedig pláne nem zavarja a Bizottságot, hogy közben Magyarországon ő folyamatosan az állandó győztesnek, Európa új és valódi vezetőjének adja el magát, mindezek a dolgok a határainktól nyugatra tényleg csak azokat a politikusokat érdeklik, akik ezt otthon a saját politikai érdekeikre tudják fordítani, jelesül örülnek neki, hogy van kire mutogatni elrettentő példaként, valamint a saját választóik ijesztgetése céljából.

Büntető felelősségre vonás lehetőségei az orosz-ukrán konfliktusban – a Klubrádión

A Klubrádió mai, “Hetes stúdió” című műsorában arról beszélgettünk Hardy Mihállyal, hogy milyen módok vannak egy fegyveres konfliktus során elkövetett bűncselekmények kivizsgálására, valamint hogy egyáltalán mi minősül ilyennek.

A beszélgetés során röviden áttekintettük ennek a jogterületnek a fejlődését is, Nürnbergtől máig, valamint hogy mi volt előtte, és hogy mi van ma. Valamint néhány példán keresztül elhatároltuk egymástól a jellemző cselekményeket és azok jogi megítélését.

A beszélgetés itt hallgatható vissza, kb. 44:15-től.

Realitás – első alkalommal a Klubrádión

Ma került adásba a Klubrádión a “Realitás – Politikai útkeresés” című új műsor Rózsa Péter szerkesztésében. Megtisztelő, hogy az első adás vendége lehettem, ráadásul Kadlót Erzsébet társaságában.

A műsor alapvetően azt célozza, hogy adott szakmai kérdéseket inkább szakmai, nem pedig politikai prizmán keresztül beszéljünk át. A mai adás témája néhány konkrét példán átvilágítva a jogalkotás kérdései voltak, büntetőjog, bűnözéskontroll stb.

Az adás itt hallgatható vissza.

Nemzetközi bírói fórumok, jogállamisági kérdések – mai Pirkadat

Ma reggel a Heti TV Pirkadat c. műsorában kezdtem a napot, Breuer Péter társaságában a különböző nemzetközi bíróságokról, jogállamiságról és csatlakozó kérdésekről beszélgettünk.

Őszintén megmondom, jobban élvezem ezeket a beszélgetéseket néha, mint a nagyon aktuális problémákat boncolgatókat. Persze, ezektől sem lehet azokat a kérdéseket elvágni, de szeretem, amikor van idő a kontextus feltárására, bemutatására is. Szóval ilyenből lesz még egy pár a következő időszakban, már amikor Budapesten vagyok, persze.d

Az Oroszország elleni szankciók egyes kérdéseiről

Az orosz agresszió eredményeképpen, annak kezdetétől egyre élesebben kerül elő az alkalmazható szankciók kérdése. Több helyen, többször nyilatkoztam erről a válság kezdete óta, így például itt:

Felmerült az is, hogy az Európai Unió intézményei között mi a szerepe az Európai Parlamentnek, hiszen az feltűnő politikai aktivitást mutat. Erről összefoglalóan már itt is beszéltünk, a lényeg az, hogy miután az Európai Uniónak nincs általános külpolitikai hatásköre, csak akkor tud egységes álláspontot képviselni és intézkedéseket – akár szankciós intézkedéseket – elfogadni, ha azokban teljes tagállami konszenzus van. (Itt beszéltünk a konfliktus során elkövetett jogsértésekért való felelősség kérdéseiről is):

Tegnap este az ATV “Egyenes beszéd” című műsorában beszéltünk ezekről, illetve ma az ATV Híradóban kifejezetten a gázszállításokkal kapcsolatos magyar kormányzati álláspontról.

Amit látni kell: a politikai helyzet romlásával, azaz a konfliktus eszkalációjával a magyar kormány is egyre nehezebb helyzetbe kerül. Lényegében az egyetlen külpolitikai “eredmény”, amit Orbán mutogathat az elmúlt években, azok az oroszokkal kötött hosszútávű gázszállítási szerződések, amiknek köszönhetően nálunk rezsicsökkentés van, Nyugaton meg megfagynak két nemváltás között – legalábbis szerinte és a kormánypropaganda szerint. (Persze aki ezt elhiszi, annak már úgyis mindegy.)

Ez nem más, mint az általam is már sokszor korábban megénekelt “PR-kormányzás”, annak a legrosszabb formában, ráadásul most előállt az a helyzet, hogy ha uniós döntés születik a gázimport leállításáról, akkor hirtelen még ez a PR-termék is eltűnik, és tényleg semmit nem lehet mondani még azoknak sem, akik ezt a semmit idáig elhitték.

Ezért van ez az eltökélt ellenállás már az ötlettel szemben is, ám kérdéses, hogy ez meddig tart ki, ahogy az is, hogy mikor jön el egyfajta töréspont a kérdésben. Azt ugyanis látni kell, hogy akármennyire is PR, amikor az EU, pontosabban az uniós tagállamok eljutnak oda, hogy erről gondolkodnak, akkor ez a kérdés már tényleg a szankciós politikáknak és eszközöknek az a szintje, ahol már magának a büntetőnek is fáj a büntetés – nem véletlen, hogy a tagállamok sem erőltették eddig ezt a kérdést ennyire. De nem mernék fogadni arra, hogy lesz, vagy nem lesz továbblépés innen… És akkor a magyar kormány bizony szorult helyzetbe kerül.

A Nemzetközi Büntetőbíróság az ukrán-orosz konfliktusban – a “másik Hága”

A háború során elkövetett hadijog-sértések, háborús bűncselekmények és az azokért való felelősségre vonás kérdése egyre inkább az érdeklődés homlokterébe kerül. Az elmúlt napokban többször, több helyen is beszéltem ennek körvonalairól, így a Klubrádión, a Spirit FM-en, a legalaposabban talán ma délután két biztonságpolitikai szakértő “között”.

A legtöbbször a “másik hágai bíróság”, az 1998-ban létrehozott, 2002 óta működő Nemzetközi Büntetőbíróság eljárásának a lehetősége merült fel (amit ugye nem keverünk össze az államközi vitákat tárgyaló Nemzetközi Bírósággal), ezt járjuk körbe most.

Mivel a Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozó egyezménynek (az ún. Római Statútumnak) Oroszország és Ukrajna nem részese (bár annak elfogadása után, még 2000-ben mindkettő aláírta azt), ahhoz, hogy a bíróság eljárhasson, valamilyen extra kapcsolóra van szükség. Ilyen lehet, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa a kialakult helyzetet a Nemzetközi Büntetőbíróság hatáskörébe utalja, amihez persze szükség van a Tanácsban az oroszok beleegyezésére, vagy legalábbis tartózkodására. Ám borítékolható, hogy élnének vétójogukkal, ahogy akkor is tették akkor, amikor az MH17 tragédiája miatti felelősség megállapítására próbált a BT egy külön törvényszéket felállítani. Egyebekben én nem tartom jó gyakorlatnak ezt a megoldást, az eddigi összes alkalmazása kudarcos élményt jelentett, ahogy erről korábban már több publikációban is írtam.

Ugyanakkor ebben a helyzetben erre nincs szükség, ugyanis Ukrajna még 2014 és 2015 során tett, a Statútum által megkövetelt egyoldalú nyilatkozataival alávetette magát a bíróság joghatóságának (ami alapján annak ügyészi hivatala már azóta előzetes vizsgálatokat folytat, és ami miatt 2016 során Oroszország bejelentette, hogy vissza is lép a bíróságtól, azaz a ratifikációs folyamat befejezése helyett visszavonja az aláírását), ami azt jelenti, hogy az államterületén esett minden háborús bűncselekményt kivizsgálhat és büntethet, függetlenül az elkövető hovatartozásától. Ennek megfelelően a bíróság ügyésze már bejelentette, hogy az előzetes vizsgálatok után szándékában áll tényleges, vádemelésekhez vezethető nyomozások megindítása. Mondanom sem kell, bármilyen orosz együttműködés a Putyin-rezsim fennállása alatt nem garantált, de így a jelenlegi jogi környezetben BT-határozat nélkül is adott a lehetőség, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárjon.

Itt hadd jelezzem a műkedvelők számára, hogy ekkor itt előállt egy érdekes csavar a történetben, amire első pillanatban kicsit rácsodálkoztam. A nyilatkozatában ugyanis az ügyész azt kérte a már részes államoktól, hogy azok utalják az ukrajnai helyzetet a Statútum 14. cikke alapján a bírósághoz, miközben a 15. cikk alapján saját jogon is megindíthatja a nyomozásokat, majd emelhet vádakat (a korábbi, Ukrajna által tett alávetési nyilatkozatokból fakadóan). Erre reakcióként viszonylag gyorsan több állam (köztük Magyarország is) ezt megtette, de számomra ez zavaros volt – mi szükség volt erre?

A logikus következtetés az, hogy az ügyész ezzel ki akarja kerülni a bírósági előtárgyalást, amire a 15. cikk alkalmazása esetén szükség van – ugyanis amennyiben az ügyész saját kezdeményezésére indít nyomozást, ahhoz a bíróság engedélyére van szükség. A 14. cikk alkalmazása, azaz részes államok utalása esetében erre nincsen szükség, olyankor rögtön indulhatnak a vizsgálatok, vádemelések. Valószínűleg ezzel az a cél, hogy időt lehessen nyerni, hogy rögtön nyomás alá lehessen helyezni az orosz felet. (Amúgy csak érdekesség: az USA egyik legkomolyabb kritikája az ICC-vel kapcsolatban a kezdetektől az volt, hogy az ügyészt hogyan lehet korlátozni, ha túl akarja lépni a hatáskörét. Erre volt válasz, hogy hát ott a pre-trial. Na, hát akkor erről ennyit, úgy tűnik, hogy az ügyész megtalálta ennek ellenszerét.)

Ugyanakkor komoly aggályaim vannak, hogy a részes államok tehetnek-e ilyet – utalhat-e a 14. cikk alapján egy részes állam olyan helyzetet a bíróság elé, ami amúgy nem tartozik az ő joghatósága alá? Az eddigi gyakorlat szerint a 14. cikk alapján részes államok csak a saját területükön fennálló helyzeteket “adták át” a bíróságnak, a komplementaritás elvének megfelelően, milyen alapon rendelkezhetnének más, a statútumban nem részes államok területe felett? Még szakirodalmi szerzőknél sem jelent meg egy ilyen lehetőség, elméleti szinten sem. Nem lennék meglepve, ha a 14. cikk alapján fog eljárni az ügyészség, akkor ez a kérdésnek még visszaköszön majd a bíróság működése során.

Meglátjuk, hogyan tovább, figyelünk.