Tegnap érdekes konferencián vettem részt, illetve adtam elő az egyik vezető litván egyetem, a Mykolas Romeris University (MRU) szervezésében. A koronavírus-helyzet miatt sajnos online formában megtartott konferencia tárgyát a 70 éve elfogadott Emberi jogok európai egyezménye, valamint az arra épülő strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata adta, az egyetem nemzetközi és európai jogi intézete szervezésében.
Az előadásom, amire a program némi átszervezése okán végül a strasbourgi bíróság litván bírája, illetve a litván alkotmánybíróság jelenlegi elnöke után került sor, azt a kérdést próbálta körbejárni, hogy vajon a strasbourgi bíróság az egyezmény alapján alkalmas lehet-e a múltban (az egyezmény létrejötte előtt) az államok által elkövetett, a mai értelmezésünk szerint egyértelműen emberi jogsértőnek tekinthető cselekményekkel szembeni fellépésre, vagy azok hatásainak enyhítésére.
Az egész konferencia elérhető a YouTube-on, az én előadásomra 1:35 magasságában kerül sor (majd utána a kommentekre), de érdemes a többi előadásra is ránézni: