Európai jog és pedofiltörvény – hosszú idő után újra a FIX TV-ben jártam

De milyen hosszú idő után, te jó ég. 🙂

Még annak idején, a ködös őskorban, valamikor 2001 őszétől az akkor még eléggé más modellben működő fix.tv csatornán indult egy műsor, minden tiltakozásom ellenére “Paragrafus” címmel, aminek egy jó ideig én voltam az állandó szakértője, egy akkor szerkesztőként ott dolgozó jó barátom ötletére. Ez a műsor addig tartott, amíg a vezetés valamilyen, általam részleteiben nem ismert ok miatt eltávolította a barátomat, és bár engem marasztaltak kitartóan, eszem ágában sem volt tovább csinálni a kialakult körülmények között. Az akkori adások (szerencsére) nem maradtak fenn nyilvánosan elérhető módon, pedig biztosan kiválóan szórakoznánk rajta ma már…

Épp ezért is vettem örömmel, amikor nemrég meghívást kaptam a csatornához azzal, hogy kicsit át kéne beszélni a közvéleményben pörgő pedofil-törvényt, meg annak uniós jogi kapcsolódásait.

Az első beszélgetés során az uniós jog, az EU működésével kapcsolatos alapvető kérdéseket beszéltük át, amennyire az idő engedte keretekbe befért:

A második, egy héttel később adásba került programban pedig már kicsit szűkebben, magáról a pedofil-törvényről volt szó:

Nem mondom, hogy nem volt erős nosztalgia-érzésem, de igazából ez a csatorna már nagyon nem ugyanaz, mint ami annak idején volt. Mondjuk, ez nem biztos, hogy baj. 🙂

Vakcinák kérdése Semjén Zsolt fura értelmezésében

Szórakoztató tud lenni, amikor Semjén Zsolt megszólal. Olyankor gyakran felmerül bennem a kérdés, hogy magától nyomja, lelkesedésből, vagy egyezteti előtte a kommunikációs központtal. Nemrég például arról beszélt egy online konferencián, hogy Magyarország csak azon országok védettségi igazolványát fogja elfogadni, amelyek kölcsönös alapon a magyar oltásokat elfogadják. Ezzel ugye arra a problémára próbált reflektálni, hogy miközben Magyarország nem akar igazodni valamiféle egységes EU-s oltási rendhez, egyre inkább látszik, hogy emiatt több uniós tagállamban nem járnak majd a könnyítések az uniós ügynökség által nem jóváhagyott vakcinákkal oltott magyarok számára.

Erről kérdezett a Klubrádió Reggeli gyors című műsora, aminek azért örültem, mert nem csak arról sikerült beszélni, van-e egyáltalán értelme annak, amit Semjén mondott (nem sok), de egy-két másik fontos dolgot is sikerült egyenesbe tenni. A beszélgetés hangfelvétele itt elérhető.

A “magyar oltás”

Első problémám az, hogy még az sem világos, hogy Semjén Zsolt mire gondol, amikor a “magyar oltások” elfogadásáról beszél. Vajon ez azt jelenti, hogy ha majd lesz “magyar fejlesztésű vakcina” (amúgy: most már minek?), és azt nem fogadják el, akkor azzal szemben akarunk kormányzati ellenintézkedéssel? Mire eljutunk oda, addigra simán lehet, hogy vége lesz a koronavírus járványnak. Plusz, ezzel arra utalna Semjén, hogy ha lenne/lesz magyar koronavírus-vakcina, azt – hasonlóan a kínai elvtársakhoz – be sem nyújtanánk az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) jóváhagyásra és európai szintű engedélyeztetésre? Na. Ne. Az ugye azt jelenené, hogy azt nem forgalmazhatnánk az EU-ban, ennyire ostoba élő ember nem lehet.

“Vakcinák háborúja”, sokadik epizód

Sokkal inkább a jelenlegi oltóanyagokkal kapcsolatos szabályozásokra gondolhatott, így nézve viszont teljesen értelmetlen a kijelentés. Azaz, ha egy másik állam nem engedi be a kínai vagy orosz vakcinával oltott magyarokat, akkor mi sem fogadjuk el annak az országnak az alkalmazott oltásait. Ezzel az a gond, hogy nem nyugat-kelet tengely mentén tesznek különbséget a vakcinák között, hanem aszerint az objektív mérce szerint, hogy melyik kapott engedélyt az EMA-tól, és melyik nem. Az uniós tagállamok többnyire olyan vakcinákkal oltanak, amik bírnak ezzel az engedéllyel – amelyik vakcina viszont megkapta ezt, és oltanak is vele, azt Magyarországon is használják. Az pedig még a magyar jog alapján sem lehetséges, hogy azokat az uniós polgárokat diszkrimináljuk, akik ugyanazt a vakcinát kapták, mint a magyarok. Leegyszerűsítve: az EU-ban ugyanazokat a vakcinákat alkalmazzák, mint nálunk, plusz nálunk ahhoz képest két pluszt is (Szputnyik és Sinopharm) – egyszerűen nem áll elő olyan lehetséges felállás, hogy valaki egy uniós tagállamból olyannal érkezzen, ami nálunk nem, ott pedig bír engedéllyel. Ebből az következik, hogy ha valakit, aki olyan oltást kapott, ami nem rendelkezik uniós engedéllyel, csak a megszokott eljárással engednek be egy országba (azaz negatív teszttel, vagy karanténnal), úgy azokkal az országokkal szemben Magyarország nem tud mit csinálni, hiszen a nemsokára jó eséllyel hatályba lépő uniós vakcinaútlevél alapján kötelesek leszünk elfogadni minden EMA által jóváhagyott vakcinát, orosz vagy kínai vakcina esetében pedig nem tudunk különbséget tenni a magyar és nem magyar állampolgárok között.

A bilaterális vakcina-elfogadások kérdését amúgy kb. egy hete egy külön Facebook-posztban körbejártam már egyszer, csak érdekességképpen teszem ide:

Ha a kormány tényleg bevezetné azt, amit Semjén felvetett, annak sokféle jogi következményei lehetnek. Tuti bukó vesztés lenne egy megindított kötelezettségszegési eljárás végén, vagy ha a be nem engedett uniós polgár a magyar egyenlő bánásmód hatósághoz, a bírósághoz, vagy végül Strasbourghoz fordul. Komolyan azt gondolom, hogy ez az ötlet onnan jött, hogy Semjén szuverénra itta magát Hubertusból, biztos vagyok benne, hogy nincs e mögött valós kormányzati szándék.

A WHO “engedélye”

Külön örültem, hogy végre tudtam egy kicsit beszélni róla, hogy félreértés, hogy a WHO “engedélyezte” volna a Sinopharmot, bár lassan teljesen mindegy, az egész sajtón megint átment a kormánypropaganda narratívája, lényegében ellenállás nélkül.

A WHO nem engedélyező hatóság, a részes államok soha, semmilyen ilyen jogosítványt nem adtak át neki, kifejezetten vicces, hogy a szuverenitásra oly’ nagyon kényes Orbán-kormány mégis azonnal ilyesmi jogosítványokat hazudik neki. Ahogy ezt kb. két hete megírtam a FB-on is, vajon miért nem teszik ezt más témákban is:

Ez a sokat emlegetett “vészhelyzeti engedély” pusztán azt jelenti, hogy az annak keretében elfogadott gyógyszereket, oltásokat berakhatják a harmadik világ országainak és az ún. “bukott államoknak” szánt segély- és egyéb csomagokba, azaz leginkább ez egy belső ENSZ-engedély arra, hogy használják ezeket ott, ahol nincs állami engedélyező hatóság, mert pl. kormányzat sincs. Na most én elég sokat kritizálom az Orbán-kormány folyamatos PR-kormányzását, de azért olyan mélységbe még szerintem sem jutottunk, hogy ezekkel az államokkal kell egy kategóriában értelmezni magunkat, ennyire azért nem rossz a helyzet. A többi EU-tagállam tekintetében meg pláne nem, szóval minden olyan magyar kormányzati mondás, amely szerint a “WHO-engedély” kiváltja az uniós engedélyt, egyszerűen hazugság.

De hát nekünk már csak ez jutott, úgy tűnik.

Angela Merkel “dicséretéről”…

Kedves Mindenki, különösen a kormánypropaganda művelői, előre szólok.

Amikor Merkel Magyarország gazdagsági “sikerességét” említi, olyankor igazából nem elismer, hanem előkészít. Olyan vágásokat a most tárgyalás előtt/alatt lévő új hétéves uniós költségvetési számokban, ami nekünk fog marhára fájni. És a német adófizetőknek fájt eddig.

Persze azoknak az ellenzéki megmondóembereknek is leeshetne ez, akik már jó ideje a németekben vélik megtalálni Orbán hatalmának okát.

Tessék észrevenni végre, hogy a világ, de még az EU sem akörül forog, hogy valami Orbánnak vagy Magyarországnak jó lesz-e vagy sem. Az általában csak következmény…