Blog

Menekül a NER és viszi a pénzt?

Igazán kiváló kollégák társaságában beszéltem a Magyar Hangnak a NER által állítólagosan menekített vagyonok témájáról. Közben próbáltam nem elveszni a kosztolányii, édesannás gondolatokban, és megmaradni a szakmai szinten…

Sok minden más mellett hangsúlyoztam, hogy a politikai boszkorkányüldözés nem elég, ha nem lesznek hivatalos eljárások, a világon mindenhol le fognak pattanni a magyar hatóságok a helyiekről. Már csak azért is, mert “puszira” legfeljebb diktatúrák adnak ki embereket – ami mondjuk lehet, nem jó hír egyes menkülő NEResek számára. 😀 És arra is emlékeztettem, hogy el kellene már felejteni ezt a “kiadatási egyezmény”-zöldséget is, vagy legalábbis helyén kezelni. Ez nem egy film, hanem a valóság: kiadatás kiadatási egyezmény nélkül is lehetséges, ahogy azzal együtt sem kötelező…

A teljes cikk itt:

https://hang.hu/belfold/jogaszok-ha-a-ner-csomagol-most-kell-az-ajtoba-kell-allni-188039

Az Orbánék által befogadott kamu-menekült politikusokról

A Klubrádión arról beszéltünk, hogy haza lehet-e küldeni az Orbán kormány által befogadott, politikájukhoz közel álló, ám hazájukban büntetőeljárás alatt álló “baráti” politikusokat. Ez azt jelenti, hogy Nikola Gruevszki Észak-Macedónia volt miniszterelnöke, Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyminiszter és egykori helyettese, Marcin Romanowski elveszítheti a Magyarországtól kapott menekült-státuszt, és haza kell térniük.

A beszélgetés során megpróbáltam tisztázni a különbséget a valódi menekültek és ezek között az emberek között. A beszélgetés és annak összefoglalója elérhető ezen az oldalon.

Concerns about the Hungarian electoral system

As the elections in Hungary are at the gates and seemingly there is an enormous interest towards that from foreign legal/political circles, I found it useful to publish a short overview and point out the most problematic elements. Mostly with the aim to correct some of the analytical mistakes made by many, thinking that the Hungarian elections are like “ordinary” elections like in any other countries, and the results are determined by political performance. Well, they are not.

Introduction

Following the adoption of Hungary’s new constitution (for a very early criticism by me, see here) and the new electoral system by Viktor Orbán’s one-party’s (Fidesz) two-third majority in the Parliament right after the 2010 landslide win, several features of the country’s political and electoral system have attracted significant attention within Europe. And while some aspects (e.g. taxation and rule‑of‑law issues) have widely and continuously been discussed ever since, the new electoral system often skipped attention, while it contains structural elements that are unusual – to say it nicely – within the EU or even among states all over the world. These features have raised concerns about fairness, proportionality, and the overall functioning of democratic competition.

Structure of the Hungarian electoral system

Hungary has always employed a mixed electoral system for parliamentary elections. The Hungarian Parliament (official name: National Assembly) consists of 200 seats (originally 386 in 2010 and the number reduction has also raised serious concerns as incumbent members’ chance of re-nomination by the governing Fidesz party were depending on the mercy of prime minister Viktor Orbán, turning them obedient puppets voting all of his proposals until the 2014 elections), allocated as follows: 106 seats are elected in single‑member electoral districts, while 93 seats allocated through national party lists. There is also a seat allocated to so-called “nationality members” based on pre-registration, currently there is one seat allocated to the German community. Fun fact: since 2018 it is taken by a member of Fidesz party, who had discovered his German identity after losing numerous elections running as Fidesz-candidate in the city of Budaörs (Wudersch).

This combination blends majoritarian and proportional elements. There is nothing unusual with this. However, the specific design of the system interacts with Hungary’s political landscape in ways that systematically advantage the governing party, that is the reason I tend to call it a “rigged electoral system”. It is important to emphasize that it is not “cheated”, and classic cheating, e.g. tinkering with the ballots is practically impossible with minimum attention paid by the competing parties.

Political Context

Hungary’s governing party alliance – the Fidesz party headed by prime minister Viktor Orbán and the Christian democrats with unmeasurable support – functions as one unified political force, even though it is formally composed of two parties. In contrast, the opposition is typically fragmented, often consisting of four to six parties competing simultaneously.

This asymmetry has significant consequences in single‑member districts, where the governing party presents a single candidate, while the opposition votes are divided among multiple candidates. As a result, a candidate from the governing party can easily win a district with a relatively low proportion – even with around 35% – if the opposition vote is split among several contenders.

Comparison with other electoral models

To understand the implications of Hungary’s system, it is useful to compare it with other electoral frameworks.

See the UK model for first, as government’s propagandists often use the argument that under that model Fidesz could have 90% of the seats in Parliament. The United Kingdom uses a first‑past‑the‑post system with single‑member districts. No compensation or anything for losing candidates: and as only one candidate wins per district, smaller parties rarely obtain seats, even if they receive substantial nationwide support. (This explains why smaller parties often struggle in parliamentary elections, despite having visible public support.)

Contrary to that, the European Parliament electoral model is totally different, as it uses proportional representation based on party lists. Voters select a party rather than an individual candidate, and seats are allocated proportionally. This system allows smaller parties to gain representation more easily. For example, politicians who fail to win seats in national district‑based elections (like smaller parties in the UK) may still enter the European Parliament through the list‑based voting.

Hungary’s somewhat hybrid electoral approach combines both systems: voters cast one ballot for a district candidate, and another for a national party list. This dual structure is not inherently problematic. Many democracies use mixed systems. However, the specific mechanisms Hungary employs – particularly regarding the so-called compensation – are highly unusual, and directly intended to favor the Fidesz party.

Compensation mechanisms in electoral systems

In mixed systems, compensation is typically used to ensure proportionality. The standard model is the so-called “loser compensation”, where votes cast for losing district candidates are added to their nominating party’s list totals. This prevents votes from being “wasted” and helps balance the final distribution of seats. The rationale behind loser compensation is to reduce disproportionality, ensure that parties receive representation roughly corresponding to their overall support, and prevent extreme distortions, which occur because of a purely majoritarian system (see the UK model above). Most European democracies with mixed systems use this approach.

The Hungarian “innovation”: the so-called winner compensation

Hungary – after 2010 – introduced a mechanism that is virtually unknown elsewhere: winner compensation. Under this system, not only the losing votes, but also the winning party’s surplus votes in district races are added to its national list totals. This means that if the governing party wins a district with, for example, 35% of the vote, the margin by which it wins is counted again on the party list. This amplifies the governing party’s advantage and contributes significantly to its repeated two‑thirds parliamentary majorities. Fidesz has won a 2/3 majority after the 2011 electoral reform not because of its great popularity and political brilliance, but because of this simple trick. (Winner compensation per se is not completely unknown in Europe, but it has never had such an effect on the distribution of seats. The Italian Constitutional Court in its 2017 Italicum ruling struck down as unconstitutional any excessive application of that. Funny, that right now the Italian prime minister seemingly tries to re-vitalize this solution: https://www.euronews.com/my-europe/2026/03/09/italys-electoral-law-is-giorgia-meloni-reshaping-the-system-to-secure-re-election )

Effects on electoral outcomes

Winner compensation does not involve fraud or manipulation of ballots. Votes are counted accurately. Instead, the design of the system itself produces disproportionate outcomes. As observers often note, the votes are genuine, but the translation of votes into seats is heavily skewed. This structural distortion explains why international election observers often find no procedural irregularities, even though the system consistently produces outcomes that strongly favor the governing Fidesz party.

The elimination of the two‑round system

Prior to the 2011 reforms, Hungary used a two‑round electoral system for district races, usually with a week between the two rounds. The first round allowed political parties to measure their political support, after which weaker opposition candidates could withdraw in favor of a stronger challenger. This mechanism encouraged strategic coordination and reduced vote fragmentation. Viktor Orbán know this system well: he has become prime minister in 1998 by making a last-minute deal with other parties after losing in the first round, and he nearly turned the election in 2002 after losing the first round again – but having run out of political allies by then. He knows the value of two-rounds: he made sure that nobody ever uses it any more.

The shift to a single‑round system eliminated the above mentioned opportunities. Without a second round, opposition parties cannot consolidate behind a single candidate, vote splitting persists, and the governing party benefits from being the only unified political force. Since the introduction of this system, opposition parties are doomed to engage in debates with each other, instead of focusing on the government. Parallel to this, raises in personal remuneration, all kind of bonuses to members of Parliament and state financial support to parties based on participation in the elections have made political parties highly interested in running, and practically they run against each other, not against the one-party government.

Since the 2014 elections, opposition parties have tried to break this system somehow. It is obvious that the determining point is the individual elections, so constant efforts were made to crate a ballot of 1 v. 1, Fidesz v. opposition. If that is successful, the “rigged” system becomes lethal to Fidesz, as the winner compensation easily may give constitutional majority to the opposition in the Parliament. There were political negotiations, even an “oppositional primary” in 2021, but these attempts were never successful – and voters have grown tired and impatient. The so-called “strategy of collaboration” seemingly failed, and as a result of this, the current elections give a chance to a brand new political party led by a former minion of Viktor Orbán, following the so-called “strategy of outgrowth”, which had been proposed by many analysts and strategists earlier, but none of the opposition parties had taken it earlier. So far, it has been successful in showing an alternative to opposition voters, now we will see how successful it is in the elections.

Conclusion

Hungary’s electoral system is a legally enacted but highly unusual configuration that combines a fragmented opposition, a single‑round district election (these two determining the winner), and a unique winner‑compensation mechanism (this one ensuring a constitutional majority to the winner). Together, these elements create a structural advantage for the governing party, enabling it to secure supermajorities without proportional levels of public support. While the system does not involve procedural fraud, its design raises significant constitutional and democratic concerns.

Kémjátszma vagy narratívaharc?

Ma kora reggel a Klubrádióval beszéltem a napjainkban hangos témáról, hogy Szijjártó Péter Lavrov orosz külügyminiszterrel egyeztet az Európai Unió Tanácsa üléseinek szüneteiben, és ahogy a kormány hazaárulással meg miegyébbel vádolja Panyi Szabolcs újságírót. Bár pokoli torokfájással ébredtem, azért sikerült valamit kipréselni magamból. Előtte a 24.hu oldalon jelent meg egy beszélgetés, amit hétfőn, a prágai óráim közti szünetben rögzített a szerző.

A klubrádiós beszélgetés itt hallgatható meg, a 24.hu itt érhető el.

A továbbiakban foglalkozom még ezzel a témával (különösen annak büntetőjogi aspektusaira, amikre itt csak utalás szinten tértem ki), addig is utalnék egy kb. két éve megjelent elemzésemre, ami az EU kémkedéssel szembeni védtelenségéről szól. Az alap probléma itt is jelen van: bár a különböző uniós szabályozók így-úgy meghatároznak bizonyos minősítéseket (“titkosításokat”), de ezeknek jelenleg semmilyen eljárási-intézményi védelmi előírásai és módszerei nem léteznek.

A ukrán pénzszállítóval szembeni fellépés PR-jellegéről

Tegnap megjelent a Magyar Hang oldalán egy cikk, ahol egy interjúban elmagyarázom, hogy miért tartom újabb kamu/PR-akciónak az egészet, hasonlóan az Orbán-kormány elmúlt tizenhat évében sok mindenhez.

Elolvasható itt.

Special Tribunal for the Crime of Aggression against Ukraine (STCAU)

New international criminal tribunals are relatively rarely born, so international lawyers are understandably happy about each new one. Russia’s all-out invasion of Ukraine in 2022 also heightened international political debates about aggression, thanks to which the theoretical basis for the establishment of a new international tribunal has now been created, and now we take a look at based on the available information.

The name of the court is the Special Tribunal for the Crime of Aggression against Ukraine (STCAU).

First question: why do we need a new tribunal when the International Criminal Court could apparently fulfill the task? Primarily because after the initial enthusiasm, it became obvious that that forum could not meet the political requirements. The “triumvirate” of genocide-war crimes-crimes against humanity seems to work fine, but there are very serious problems with the crime of aggression – and this is the most exciting topic for politics and its communication. The issue of aggression is not simple: after a decade after the adoption of the Statute, in 2010, a definition of the crime of aggression was finally hammered into it, but a significant number of state parties heve still not ratified it, and most countries do not even have a domestic legal definition of it, so it seemed easier for states to create a new ad hoc tribunal dealing only with this issue, and the rest can be left to the International Criminal Court.

What is already clear is that the definition included in the tribunal’s statute is based on previous definitional attempts and results of international law – we will return to this issue separately.

Second question: what kind of court will this be? Of the international criminal tribunal models so far, it corresponds to the so-called mixed or hybrid models, i.e. it combines international and domestic legal-institutional elements, and operates and is established with the participation of the state involved in some way. Compared to the “purely” international models, such as the International Criminal Tribunal for Yugoslavia (ICTY) or the International Criminal Court (ICC), we have previously seen such cases in the cases of Sierra Leone (Special Court for Sierra Leone – SCSL) and Lebanon (Special Tribunal for Lebanon – STL), where the judicial bodies were established by agreement between the state concerned and the UN (with the consent of the Security Council).

In the current situation, the agreement was made between Ukraine and the Council of Europe, so this is the first time that the UN and especially the Security Council are left out of the picture. This could pose a serious legitimacy problem in international law, as the Security Council is the only body in the current international legal order where states recognize that it can take a position even in judging the actions of non-party states and reate legal obligations (under Chapter VII of the UN Charter). At the same time, it is obvious that the previous model would not have worked, as a probable Russian veto in the Security Council would not have allowed the institution to be established.

Third question: what are the operational features of the court? One of the most important is that the prosecutor’s office acts on the initiative of the Ukrainian prosecutor’s office, not independently. It has the option to “throw back” the request, so it is not an automatic servant, an extended arm of the Ukrainian prosecutor’s office, but based on this it seems much less independent than the prosecutor’s office of the International Criminal Court, or even that of the previous ad hoc tribunals.

It is too early to discuss many issues in more detail, as the court is not yet operational, but the process of its establishment is already at a point where it is worth taking it seriously. We’ll keep on watching…

Új nemzetközi büntető törvényszék az agresszió témájában?

Viszonylag ritkán születnek új nemzetközi büntetőbírói fórumok, így a nemzetközi jogászok érthetően örülnek minden egyes új példánynak. Oroszország Ukrajna elleni 2022-es átfogó inváziója felhangosította az agresszióval kapcsolatos nemzetközi politikai vitákat is, aminek köszönhetően most létrejött az elméleti alapja egy új nemzetközi törvényszék felállításának, erre vetnénk egy pillantást az elérhető információkra építkezve.

A bíróság neve Special Tribunal for the Crime of Aggression against Ukraine (STCAU), én most meg sem kísérlek erre egy nem fájdalmas magyar címet találni, bár nem is tudom, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elhagyása időszakában érdemes-e még nekem bármilyen magyar szövegben gondolkodni…

Első kérdés: miért kell egy új törvényszék, amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság láthatóan el tudná látni a feladatot? Elsősorban azért, mert a kezdeti lelkesedés után nyilvánvalóvá vált, hogy az a fórum nem tud eleget tenni a politikai igényeknek. A népirtás-háborús bűntettek-emberiesség elleni bűntettek “triumvirátus” tekintetében rendben van, de az agresszió bűntette tekintetében nagyon komoly gondok vannak – márpedig a politikai és annak kommunikációja számára ez a legizgalmasabb téma. Márpedig az agresszió kérdése nem egyszerű: miután az alapszabály elfogadása után egy évtizeddel, 2010-ben sikerült belekalapálni végre egy meghatározást az agresszió bűncselekményéről, annak megerősítésével a mai napig adós a részes államok egy jelentős része is (Magyarország is), valamint annak még belső jogi definíciója sincs a legtöbb országban (Magyarországon sincs), így az államok számára egyszerűbbnek tűnt egy új, eseti törvényszéket létrehozni, ami csak ezzel a kérdéssel foglalkozik, a többi pedig maradhat a Nemzetközi Büntetőbíróságnál.

Ami már most látszik: a bíróság statútumába foglalt meghatározás építkezik a nemzetközi jog korábbi definíciós kísérleteire és eredményeire – erre kérdésre még külön vissza fogunk térni.

Második kérdés: akkor ez milyen bíróság is lesz? Az eddigi nemzetközi büntetőbírói modellek közül az ún. vegyes vagy hibrid modelleknek felel meg, azaz vegyíti a nemzetközi és a belső jogi-intézményi elemeket, illetve a valamilyen formában érintett állam közreműködésével működik, valamint jön létre. A “tisztán” nemzetközi modellek, mint pl. a Jugoszlávia Törvényszék (International Criminal Tribunal for Yugoslavia – ICTY) vagy a Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court – ICC) eseteihez képest ilyeneket láttunk korábban Sierra Leone (Special Court for Sierra Leone – SCSL) és Libanon (Special Tribunal for Lebanon – STL) esetében, ahol az érintett állam és az ENSZ megállapodása (a Biztonsági Tanács hozzájárulásával) hozta létre a bíróságokat.

Jelen helyzetben a megállapodás Ukrajna és az Európa Tanács között született, tehát ez az első alkalom, hogy az ENSZ és különösen a Biztonsági Tanács kimarad a képből. Ez nemzetközi jogi értelemben elég komoly legitimációs problémát jelenthet, hiszen a jelen nemzetközi jogrendben a Biztonsági Tanács az egyetlen szerv, amelyik esetében az államok elismerik, hogy az állást foglalhat akár nem részes államok cselekményeinek megítélésében is. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a korábbi modell nem működött volna, hiszen az orosz vétó a BT-ben nyilván nem engedte volna az intézmény létrejöttét.

Harmadik kérdés: mik a bíróság működési sajátosságai? Az egyik legfontosabb, hogy az ügyészség az ukrán ügyészség kezdeményezésére jár el, önállóan nem. Megvan a lehetősége, hogy “visszadobja” a megkeresést, tehát nem automatikus kiszolgálója, meghosszabbított karja az ukrán ügyészségnek, de ennek alapján jóval kevésbé tűnik függetlennek, mint a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészsége, vagy akár a korábbi eseti törvényszékeké.

Egyelőre korai még bővebben foglalkozni sok kérdéssel, hiszen a bíróság még nem működik, de létrehozásának folyamata már tart ott, hogy érdemes komolyan venni. Figyelünk…

A mai, EU Bíróságán született főtanácsnoki indítványokról

A Klubrádión beszéltem a ma nyilvánosságra hozott, az EU Bíróságán született főtanácsnoki indítványokról.

Az egyik a Szuverenitásvédelmi Hivatal miatt indult kötelezettségszegési eljárásban született, nem meglepő módon az indítvány azt javasolja a bíróság számára, hogy mondja ki az intézmény és annak működésének uniós jog-ellenességét. A második pedig abban a nagyon izgalmas megsemmisítés iránti perben született, amelyben az Európai Parlament azt kéri, hogy a bíróság semmisítse meg az Európai Bizottságnak a magyar igazságügyi reform jóváhagyásával visszaengedett több mint tíz milliárd eurós összeg feloldásával kapcsolatos döntését, erről tavaly októberben a helyszínről jelentkeztem be… Utóbbiról még lesz itt (is) szó rendesen, mert ez az eljárás mindenképpen egyedülálló és újszerű – és bizony lesz folytatása az ítélet után is.

Bővebben a Klubrádió honlapján.

A cseh elnökkel kapcsolatos viták margójára

Annyit szeretnék rögzíteni, hogy a politikai feszültség, ami jelenleg a cseh elnök körül történik, az tankönyvi példája annak a probléma-csomagnak, ami akkor áll elő, ha egy parlamentáris rendszerbe beleerőltetünk egy közvetlen elnökválasztást. (Ami ellen régóta próbálok érvelni.)

És ez teljesen független attól, hogy Petr Pavel-t kedvelem, Andrej Babiš-t meg marhára nem, emiatt általában inkább azokkal értek egyet, akik jelenleg is Prágában tüntetnek, de most mégsem értek egyet velük.

A cseh alkotmány 68. cikke nagyon világosan NEM ad mozgásteret az elnöknek a miniszterelnök által javasolt miniszterek kinevezése tekintetében. A miniszterelnök javaslatára az elnök kinevezi a minisztert, pont. Ez ugyanaz a megoldás, mint amit a magyar Alaptörvény, sőt, a korábbi Alkotmány, valamint a világ összes parlamentáris rendszere is alkalmaz, lényege, hogy a Parlamentben elért többség által megválasztott miniszterelnök kezében van a döntés a kormányzásról (ezért régi nünükém az is, hogy a miniszterek kinevezését/eltávolítását stb. teljesen felesleges kör a köztársasági elnök kezébe tenni, intézze csak a miniszterelnök, de ezt most hagyjuk). És ezt a rendszert komolyan zavarja egy aktívan “politizáló” köztársasági elnök, márpedig a közvetlenül választott jellemzően olyan lesz. (Apróság, hogy a cseheknél ez már a második eset az elmúlt két évtizedben, hogy nehezen feloldható politikai válság alakul ki emiatt, a korábbiról írott cikkemet lásd itt.)

Csak emlékeztető: nem is olyan régen még a hasonlóval mókoló lengyel elnököt pisilte körbe mindenki (igaz, ő ugye a PiS “maradéka” volt, szóval hivatalból nem kedveljük 😃 ). Véletlenül sem szeretnék arra gondolni, hogy egyesek alkotmányos gondolatait a pártpolitikai preferenciáik határozzák meg. Ugye szó sincs ilyesmiről?

Az olajembargó és/vagy uniós büntetővám kérdéséről – három és fél évvel később

Szóval megszületett az uniós jogszabály, amit nagyon régóta pedzegettek, annak idején itt én is kimerítően értekeztem róla. Az akkor megfogalmazott kétségeimen végül viszonylag simán átlépett a Bizottság és az uniós jogalkotó, a mai napon a tagállamokat képviselő Tanács is elfogadta az előterjesztést, azzal az véglegessé vált.

Érdemesnek tartom kiemelni, hogy akkor pl. az ATV Híradónak mit nyilatkoztam erről, hogy mit tehet, illetve valószínűleg mit fog tenni a magyar kormány:

„Van rá lehetősége, hogy kijátssza, illetve van rá lehetősége, hogy egyfajta jogi orvoslást keressen erre a dologra” – mondta Lattmann Tamás nemzetközi jogász Híradónknak. Mint kifejtette, minden uniós jogalkotásnak és döntésnek megfelelő jogalapja kell, hogy legyen, így tehát vitatható, hogy egy szankciósnak szánt intézkedés eladható-e kereskedelempolitikai intézkedésként.

„Ha a Bizottság ezt meglépi, a Tanács minősített többséggel elfogadja, akkor én arra kalkulálok, hogy a magyar kormány az EU bíróságához fog fordulni azzal az érvvel, hogy ez igazából nem is kereskedelem politikai, hanem egy álcázott szankciós intézkedés”

– vázolta Lattmann.

Csak még egyszer , a dátum: 2022. június 5.

Ehhez képest mit hallunk ma, 2026. január 26-án, pl. a telex.hu tudósításában:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már decemberben azt ígérte: amint elfogadják a jogszabályt, pert indítanak. Az MTI hétfői közleménye alapján Szijjártó az ülés után megerősítette: „amint ez a döntés hivatalos formában is megjelenik”, benyújtják a már kész keresetet a jogszabály „eltörlésére”, mert az szerinte „óriási jogi csalással” jött létre.

A hétfői ülésen Zsigmond Barna Pál szintén elmondta, hogy az EU bíróságához fordulnak. Az európai ügyekkel foglalkozó minisztérium parlamenti államtitkára elismételte, hogy a kormány vitatja a döntés jogalapját. Az egy „szankciós intézkedéscsomag kereskedelempolitikai köntösbe” öltöztetve (előbbihez egyhangú beleegyezés kell a külügyminiszterektől, utóbbi minősített többséggel elfogadható), az alapszerződések pedig a tagállamok jogának tartják fenn az energiamixük meghatározását.

Így legyen ötösöm a lottón…

Na és akkor most konkretizáljuk egy kicsit magát a vitát. Nagyjából már 2022-ben felvázoltam, itt egy jogi-technikai apróságra szeretném felhívni a figyelmet, ami ugyanakkor döntő lehet:

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 194., az uniós energiapolitikát meghatározó cikke a következőképpen szól (csak a lényeget hagyom benne):

“194. cikk

(1) …

(2) A Szerződések egyéb rendelkezései alkalmazásának sérelme nélkül, az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében megállapítja az (1) bekezdésben említett célkitűzések eléréséhez szükséges intézkedéseket. Ezeket az intézkedéseket a Gazdasági és Szociális Bizottsággal és a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt követően kell elfogadni.

Ezek az intézkedések – a 192. cikk (2) bekezdésének c) pontját nem érintve – nem befolyásolhatják a tagállamok jogát az energiaforrások kiaknázására vonatkozó feltételek meghatározására, továbbá nem befolyásolhatják a tagállamok különböző energiaforrások közötti választását és energiaellátásuk általános szerkezetét.”

Na és akkor angolul ugyanez:

“Article 194

1. …

2. Without prejudice to the application of other provisions of the Treaties, the European Parliament and the Council, acting in accordance with the ordinary legislative procedure, shall establish the measures necessary to achieve the objectives in paragraph 1. Such measures shall be adopted after consultation of the Economic and Social Committee and the Committee of the Regions.

Such measures shall not affect a Member State’s right to determine the conditions for exploiting its energy resources, its choice between different energy sources and the general structure of its energy supply, without prejudice to Article 192(2)(c).”

Na most ez ugye marhára nem “same in English”. Érdemes észrevenni az “its” szócskát, ami ugye arra utal, hogy a tagállam SAJÁT forrásai tekintetében marad tagállami hatáskör. Tehát a Magyarországon kibányászott kőolaj felhasználása magyar tagállami hatáskör, az importált kérdése viszont nem az, az külkereskedelempolitikaként már uniós hatáskörbe tartozik. És ezt az “its” szócska egyértelműen jelzi az alapító szerződés szövegében. Érdemes megnézni, a fenti linken néhány kattintással le tudjuk kérni a cikk szövegét több uniós hivatalos nyelven is: a német szövegben is ott van a “seiner”, a franciában a “ses”, az olaszban a “sue”, a románban a “propriilor”, és még sorolhatnám.

Igen, megint az történik, hogy a magyar fordítás hibás, és minden jel szerint a #legalabbkormanyoznitudnak ősnoobok képesek arra alapozni… Hát, ez az álmoskönyv szerint semmi jót nem jelent.

Teljesen jogos kérdés, hogy mi van akkor, ha szerződés nyelvi változatai eltérnek egymástól? Hiszen ha a magyar verzió is hivatalosnak tekinthető (márpedig igen), akkor Magyarország hivatkozhat-e arra, hogy ő ezt a változatot tartja kötelezőnek, akármit is mond a többi.

A válasz egyszerű, igen, hivatkozhat és várhatóan arra is fog hivatkozni. Amire az fog történni, hogy az EU Bírósága majd visszaküldi őket a jogi egyetem első évfolyamára, az ún. jogi alaptan kurzusra, ahol már korán illik megtanulni a jogszabályértelmezés különböző módszereit, amivel meg lehet állapítani egy valamiért bizonytalan normaszöveg tényleges tartalmát.

(Valahogy úgy, ahogy annak idején én azt próbáltam kihámozni az Alaptörvényből (és az egész jogszabályi környezetből), hogy vajon a járvány “elemi csapásnak” minősül-e, amire alkotmányosan be lehet vezetni a veszélyhelyzetet. Itt végigvezettem az összes módszert, és emlékezetes módon arra a következtetésre jutottam, hogy nem, annak bevezetése Alaptörvény-ellenes volt. És miközben az ún. ellenzék ezzel az ordító problémával nem csinált semmit (pedig az Országgyűlésben lett volna elég szavazatuk arra, hogy legalább trollkodásból elküldjék az Alkotmánybíróságra), valamivel később valamiféle beismerésként a fideszes kétharmad újfent módosította a gránitszilárdságú Alaptörvényt, utólag hozzáírva azt a cselekményükhöz – a magyar jogállamiság nagyobb dicsőségére.)

Ebben a helyzetben ez viszonylag egyszerű lesz, hiszen az EUMSZ 194. cikkének idézett szövege úgy tűnik, hogy csak a magyar nyelvű változaton kívül teljesen egyértelmű, és ha a bíróság mellé teszi mondjuk pl. a rendszertani értelmezést is, akkor… hát nem fogadnék nagy téttel a kormány majdani győzelmére, amit az várhatóan az általa felhívott teleologikus, azaz cél szerinti értelmezés alkalmazásával próbál elérni. Ez még előttünk van.