Olvasom, hogy Baka András pártokkal nem, de “jogászokkal egyeztet” az új főügyészről. Oké, akkor itt vitánk lesz, hasonlóképpen Sólyom Lászlóhoz… 🙂
Az Alaptörvény VIII. cikk (3) bekezdése elég világos rendelkezést tartalmaz, ami azonos volt korábban az Alkotmányban is (ezt csak az orbánfóbiás zsigerkommentelők kedvéért akartam hangsúlyozni):
“A pártok közreműködnek a nép akaratának kialakításában és kinyilvánításában.”
Na most én azt értem, hogy politikafúújfúúúj, különösen miután meglett a pozíció a politikának köszönhetően, DE az alkotmányos előírás megszegése, ha valaki látványosan nem egyeztet “a politikusokkal”, ezzel szemben az egyéni tetszésének megfelelő bárkivel igen (akik erre nem rendelkeznek semmiféle, bárkit bármire kötelező alkotmányos felhatalmazással, szemben a a politikai pártokkal, a fenti előírásból fakadóan).
És ez ráadásul olcsó populizmus is, amit különösen nem kedvelek…
Gy.k. ez nem azt jelenti, hogy a politikusokon kívül mással nem egyeztethet, dehogynem, sőt, azt támogatom is, minél szélesebb körben. Alapvetően a köztársasági elnöknek nincs semmilyen egyeztetési kötelezettsége, azt jelöl bármire, akit akar, DE ha egyeztet, abból a körből nem zárhatja ki a választott politikusokat az alkotmány fentebbi rendelkezése sérelme nélkül. Legfeljebb nem fogadja el a véleményüket, azt megteheti, de önkényesen nem zárhatja ki őket egy olyan alkotmányos cselekvésből, ahova olyanokat viszont meginvitál, akiket senki nem választott meg semmire.
Lehet hüppögni a képviseleti demokrácia miatt, tényleg szar, de jobbat még nem találtak ki, és ha meg sem próbáljuk jól csinálni, akkor szar is marad.