„ugyanaz a kamarillapolitizálás lehetetlenítette el, ami először lehetőséget biztosított számára, amivel végül nem tudott élni”

Többen érdeklődtek nálam, hogy mit gondolok arról, hogy Botka László otthagyta az MSZP-t. Igazából több mindent. Az első és leginkább egyszerű, hogy szépen illik ez a mostani trendbe, a süllyedő hajókat szokás elhagyni, szomorú látvány ugyan, amikor volt kapitányaik teszik, mint pl. Vona vagy Botka, de hát jellemző, különösen, ha a túlélés múlik rajta. Botka esetében ez egyértelmű, ő maga is beárazta (volt) pártját, és úgy ítéli meg, hogy helyi polgármesterként inkább a saját kis bázisát őrzi. Hívhatjuk ezt akár Kósa-modellnek is (amíg a pártban volt), a párttal történik, ami történik, de neki van saját háttere, alapvetően nincs ezzel gond. A másik, hogy ez már régebben is megtörténhetett volna, és ezen a ponton kezd igen zavarni, amikor állítása szerint „sportszerűségből” maradt idáig, mert nem akarta rongálni a párt esélyeit. Szóval sportszerűségből. Nyilván ez az a „sportszerűség”, ami miatt a mai napig adós az MSZP-nek, az MSZP szavazóinak és általában is az ellenzékieknek jó néhány dolog magyarázatával.

Nos, én valóban nem akartam „sportszerűtlen” lenni, emiatt egészen a mostani önkormányzati választásokig nem akartam nyilvánosan a 2017. őszi, a miniszterelnök-jelöltséggel kapcsolatos eseményekkel foglalkozni (és semmi kedvem sem volt megint az ostoba ügynökvádakkal szórakoztatni magam), de eltelt annyi idő, hogy láthassuk, mi vált valósággá, mi nem. Ideje levonni tanulságokat. Illetve most jó sokáig nem lesz választás, ergo nem kell azzal sem foglalkozni, hogy egyes megélhetési politikusok kétségbeesetten kapaszkodnak a székeik karfájába, és a közelgő választás réme miatt képtelenek az igazmondásra.

Első körben érdemes elolvasni ezt a 2017. októberében a Facebook-oldalamon közzétett „A váltás szükségességéről” című írást, ami arról szól, hogy miért tartottam szükségesnek, hogy sürgősen irányt váltson az MSZP, miért volt elhibázott Botka László jelölti stratégiája.

Ennek közvetlen előzménye az volt, amikor 2017. szeptember 26-án egy televíziós interjúban elmondtam, hogy Botka László 2016. decemberi színre lépése előtt én tárgyaltam az MSZP-vel és körvonalazódott egy másik stratégia:

Első körben itt mindenkinek felhívom a figyelmét az ATV által adott „én voltam az ellenzék miniszterelnök-jelöltje” címre, amit azért érdemes megjegyezni, mert az egész interjúban egyetlen egyszer sem mondtam olyat, hogy eldőlt, hogy én lettem volna miniszterelnök-jelölt. Azt mondtam, hogy voltak erre irányuló tárgyalások, erről és ennek részleteiről beszéltem, mégis a címadó szerkesztő valamiért ezt így látta jónak. Ami azért nagyon kellemetlen, mert sokan csak a címeket olvassák el, innentől kezdve pedig egyrészt egymás melletti elbeszélés lesz a vitákból, másrészt a hamis információ terjed el, harmadrészt pedig… Na, erre mindjárt visszatérünk, kicsit lejjebb.

Amúgy több mindenről szó esik ebben az interjúban, ismétlem, 2017 szeptemberének végén, ami mára már egyértelműen beért. Szót ejtettem az „1 v. 2 stratégiáról”, ami 2016 őszén tökéletesen működőképes lett volna, ám sajnos a Jobbik középre húzása, majd a 2017-es év vége felé megjelenő „a Jobbikkal is össze kell fogni” őrülete teljesen ellehetetlenítette (erről majd külön írok még máskor). Ma már kevesen emlékeznek talán, de 2017-ben az akkor még alig látszódó Momentumot nagyon sokan fideszes segédcsapatnak, ügynököknek gondolták, szerencsére már rájöttek, hogy tévesen (a mostani támogatottságukból következően), ebben a kérdésben már akkor is világosan állást foglaltam, hozzátéve, hogy az ő megjelenésük is ennek újragondolását igényelte volna. De az igazán lényegi kérdés, és egy igazán „sportszerű” Botka László számára fontos kérdés az lett volna, hogy az MSZP, az ő pártja, újra tudja-e rajzolni saját magát.

Mert persze, ő most úgy gondolja, megteheti, hogy sértetten kivonul onnan, ahogy úgy gondolta, hogy teljesen rendben van az is, amikor a miniszterelnök-jelöltségről lemondó politikatörténeti szánalmasságú nyilatkozatában fideszes ügynökökre meg hasonlókra kente a saját kudarcának felelősségét. Miközben a magyar politikában egy igen ritka dolog történt: következménye lett a nem teljesítésnek. Ígért, de nem teljesített, és a saját politikai közössége megvonta tőle a bizalmat. Ami pedig ma fontos: két éve meglebegtette az ügynököket, miközben konkrétan nem mondott semmit, csak itt hagyta nekünk, hogy itt ügynökök vannak, amivel minden lehetséges bizalomnak alávágott. Értem én a sértettséget, nem lett anno választmányi elnök, az elképzeléseinek sajnálatos kudarca véget vetett a miniszterelnök-jelöltségének, de azért sportszerűségről ne beszéljünk ezek után.

Szóval kik az ügynökök? És itt persze nem csak Botka Lászlónak van felelőssége, hanem mindenkinek, beleértve bizonyos mértékig magamat is. Ha nem mondjuk el elég világosan, amit és ahogy akarunk, ha nem tesszük mindenki számára világossá – bár ebben a kérdésben a saját felelősségemet korlátozottnak látom, mert a magam eszközeivel mindent megtettem, amit tudtam, mindenhol, ahova hívtak, próbáltam világossá tenni, megmagyarázni az álláspontomat (lásd pl.: https://hirtv.hu/egyenesen_adattar/megvezettek-1404305). Jellemzően ugyanakkor, egyetlenegy újságíró volt, aki megkeresett azzal, hogy akkor most tényleg voltam vagy csak lettem volna jelölt, tisztázandó a fent már felvetett problémát (lásd: https://hu.budapestbeacon.com/kiemelt-cikkek/lattmann-szo-sem-volt-felkereserol-csak-egyeztettunk-miniszterelnok-jeloltseg-lehetosegerol/ ). Nos, úgy marha nehéz eljuttatni bármilyen üzenetet bárhova, ha egy szerkesztő egy interjúnak egyszerűen más címet ad, mint ami ott elhangzik. És akkor még nem is a szándékos vagy rosszindulatú ferdítésekről beszélünk – ilyen is van jócskán, és nem csak a kormánypropaganda oldalán. (A sajtóról, különösen egyes, jellemzően politika-közeli szereplők inkorrekt, szakmaiatlan dolgairól egy következő bejegyzésben fogok írni. Nem lesz szép.)

Önöknek nem hiányzik egyértelmű válasz? Kik az ügynökök? Molnár Zsolt az ügynök, ahogy sokan mondogatják? No de ha Botka László úgy látja, akkor miért várt két évet a kilépéssel? Különösen úgy, hogy a mostani önkormányzati választásokon elért (relatív) siker eredményeképpen Molnár Zsolt erősebb lett a pártban, mint valaha? Vagy pont azért? Mert akkor most már nem tud vele mit csinálni a párton belül? Eddig csinált bármit is a duzzogáson kívül? No meg… akkor most a budapesti siker kovácsaként elkönyvelt Molnár Zsolt úgy a Fidesz ügynöke, hogy segített abban, hogy Karácsony főpolgármester legyen? (Ezt a kérdést amúgy még nagyon sokan feltehetik maguknak.) Szóval akkor most mi a helyzet? Ja, hogy ezekre nincs válasz. Sértett elvonulás, az van. (Személy szerint megvan a véleményem Molnár Zsolt szerepéről, de itt és most nem fogom kifejteni, mert irreleváns.)

Persze, senki nem annyira naív, hogy faltól falig korrekt hozzáállást várjon el politikai szereplőktől. De azért mindennek van határa. Még akkor, a bejelentésemkor az MSZP közzétett egy állásfoglalást, amely szerint „Lattmann Tamás soha nem volt az MSZP miniszterelnök-jelöltje” (lásd: www.atv.hu/belfold/20170927-mszp-lattmann-tamas-soha-nem-volt-az-mszp-miniszterelnok-jeloltje). Na, itt lássuk a kommunikációs trükköt, amire utaltam pár bekezdéssel feljebb. Persze, hogy nem. De soha nem is mondtam, hogy az lettem volna. A trükk lényege az, hogy az MSZP néhány vezetője olyasmit cáfol, amit én soha nem mondtam – nem ismerős ez valahonnan? Dehogynem, a Fidesz is így kommunikál: jön a migráns, akitől meg kell védeni a hazát. Persze nem jön, de nem baj. Az EU el akarja venni a pálinkafőzés szabadságát, meg kell védeni a pálinkát. Nem akarja, de nem baj. Aztán amikor az ember azt látja, hogy nem jön a migráns, meg még mindig szabadon lehet pálinkát főzni, akkor ugye győztünk. A Lattmann azt mondta, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje volt. És nem lett, úgyhogy nem mondott igazat. Különösen szép, ahogy cizellálják: „Ezt a tényt bárki ellenőrizheti: ugyanis a párt egyetlen testülete sem foglalkozott ezzel a kérdéssel, így ilyen tartalmú döntés nem született.” Az a helyzet, hogy számos módon lehetne még bizonyítani, hogy nem igaz, amit amúgy nem mondtam, ugyanakkor viszont egészen fájdalmasan amatőr volt, hogy még így sem sikerült egy egységes álláspontot tolni a valóság tekintetében.

Hiller István egy akkori interjújában minden további nélkül beismerte, hogy miről is tárgyaltunk (lásd: www.atv.hu/belfold/20170928-hiller-ugy-tudja-botka-is-elmegy-targyalni-a-dk-hoz), ahogy Molnár Zsolt is (lásd: www.atv.hu/belfold/20170929-molnar-zsolt-volt-egy-konszenzus-hogy-lattmann-alkalmas-lehet), miközben Molnár Gyula pártelnök egészen penetráns és szánalmas hazudozás-sorozatba kezdett („Súlyos félreértése a magyar nyelv szabályainak, ha valaki szakpolitikai kérdésekről beszélget egy pártelnökkel, és aztán azt ő felkérésnek értékeli”), amelynek során egy alkalommal még saját magának is ellentmondott. De ez valahol már abszurd módon szórakoztató volt. Ahogy az egyik fenti interjúban reagáltam erre, ugye senki nem képzeli, hogy szakpolitikáról a pártelnök tárgyal, a párt szakpolitikusainak jelenléte nélkül… Ellenben igen komoly kérdéseket vet fel, hogy aki ilyen kinyilatkoztatásokat tesz, az mindenki mást néz ennyire ostobának, vagy ő maga az.

Viszont itt már megjelent valami, amire akkor nem tértem ki, most viszont talán érdemes: „A szocialista képviselő arról is beszélt, hogy egy hazug állítás megjelent a sajtóban, miszerint Lattmann miniszteri bársonyszéket akart, ez viszont nem igaz.” Hozzám konkrétan (más csatornán keresztül) ez akkor úgy jutott vissza, hogy a 2017 áprilisi egyeztetésünk után Botka László arról tájékoztatta az MSZP vezetőit, hogy én úgymond „megzsaroltam” őt, és az igazságügyi miniszteri tárcát akartam magamnak. Nem csupán azért döbbentett meg, mert ez nyilvánvaló hazugság volt, hanem azért is, mert azon túl, hogy vajon mivel is tudtam volna „zsarolni” Botka Lászlót, a „gond” az, hogy soha nem akartam igazságügyminiszter lenni, nem is értem, honnan jött ez a marhaság. Ha valaki megcsinálta volna a házi feladatát, és megnézi az akkoriban született interjúimat, volt erre irányuló kérdés, és mindig azt mondtam, hogy arra a posztra helyből mondok három jobb jelöltet… Ebből is elég jól látszik a különbség a gondolkodásunkban.

Összefoglalva: én nagyon sajnálom, hogy a dolgok így alakultak, további sok sikert kívánok Botka Lászlónak Szeged vezetőjeként, de – ahogy fentebb írtam – magyarázattal tartozik, legalább a támogatóinak. Megteheti, hogy nem mondja el, hogy mit miért csinált, továbbra is mutogat meghatározatlan irányokban és szereplőkre, ebben az esetben hozzájárul ahhoz, hogy fennmaradjon az ellenzéki kommunikációban az a mérgező hangulat, aminek a kialakulására Orbán Viktor bizton számíthatott 2010 után, a jelenlegi választási rendszer kialakításakor. Megteheti, hogy megtalál egy lila inget hirtelen, és sértettségét átviszi egy újabb politikai közösségbe. És még sok minden mást is – az ő döntése. Szomorú ugyanakkor, hogy 2017 ősze óta semmit nem csinált e területen. Ez nem sportszerű.