Európai uniós csatlakozásunk 16. évfordulója van ma. Plusz ugye a munka ünnepe. Kár, hogy Magyarországon a két dolog sajátosan fonódott össze: bármi munka nélkül lehet nyúlni az uniós pénzeket.
Sajnálatos és szomorú, hogy idáig jutottunk, de nem volt előre láthatatlan. Ahogy egy 2013-as tanulmányomban fogalmaztam:
“A maffiaszerűen működő berendezkedésnél nagy probléma, ha az uniós forrású pénzeket a rendszer közvetlenül használja fel saját maga táplálására. Az ez által jelentett anyagi veszteség mellett a rendszer elveszíti realitásérzékét is: az uniós pénzek jelentős részének helyi felhasználására a tagállami szinten viszonylag tág mozgástér nyílik, és a kívülről érkező források biztosította lehetőségek nem sarkallnak reproduktív felhasználásra. Miután pedig az EU az integráció jelen fejlettségi szintjén legfeljebb az anyagi források adagolásával tudja magatartásukban befolyásolni a szuverén államokat, így csak a pénzcsapok elzárása vagy adott esetben a pénzek visszafizettetése adódik lehetőségként.”
Lattmann Tamás: Európa tehetetlensége a posztkommunista államokkal szemben. In: Magyar Bálint (szerk.): Magyar polip – a posztkommunista maffiaállam. Noran Libro, Budapest, 2013. 177-198. o.
A kérdés, hogy meddig fog ez még tartani. A jelen formájában biztosan nem sokáig, mert az EU tagállamai, különösen a nettó befizetők előbb-utóbb meg fogják oldani, hogy megvédjék az adófizetőik pénzét, az erre irányuló jogalkotás már folyamatban van, a kormány és a Fidesz azt legfeljebb kommunikációban tudja majd kezelni, érdemben elhárítani nem. Nekünk, a maffiában nem érdekelt magyaroknak meg az a kérdés marad, hogy egy ilyen történelmi jelentőségű periódust, egy olyan kegyelmi állapotot, mint az elmúlt másfél évtized, hogy sikerült ennyire rondán elkúrni. Nem kicsit, nagyon…
Lattmann Tamás honlapja 