Ahogy az várható volt, ma Magyarország (és vele együtt Csehország és Lengyelország is) elbukta azt a kötelezettségszegési eljárást, amit a Bizottság amiatt indított, hogy az államok nem voltak hajlandók teljesíteni a Tanács 2015 őszén hozott határozatát, amelynek alapján a tagállamoknak 120 000 nemzetközi védelmet kérelmező személy ügyét kellett volna átvenni Görögországból és Olaszországból (Magyarországra ebből mintegy 1300 fő esett volna). Emlékeztető: ezzel összefüggésben állt az a per is, amit a magyar és a lengyel kormányok a Tanács ellen indítottak nem sokkal később e határozat semmisségének kimondásának céljával, ennek az eljárásnak 2017 őszén lett vége, amikor a Bíróság ítéletével elutasította érveiket.
Sajnos ez a mostani ítélet is borítékolható volt, legkésőbb a megsemmisítés iránti kereset bukásakor nyilvánvaló volt, hogy a bíróság erre a következtetésre fog jutni a kötelezettségszegési eljárásban is, ahogy erre már akkor is több alkalommal (lásd pl. itt vagy még korábban itt) felhívtam a figyelmet. Ma már a Klub Rádiónak és az ATV-nek beszéltem is a döntésről, és annak lehetséges hatásairól és következményeiről.
Természetesen a kormány erre aktuálisan kijelölt pofozóbábja, a darálóba lazán bedobott Varga Judit igazságügyminiszter (akinek a kétségbeesett hazudozásaira koronavírus- és puccstörvény-ügyben külön posztban is kitérünk majd) rögtön előadta az erre a helyzetre előírt kommunikációs paneleket, de ezzel sajnos még X-re sem tudja hozni a meccset, legfeljebb a rövid emlékezetűeknél.
Hogyan tovább? A lenti ábra mutatja, hogy egy kötelezettségszegési eljárás átfogóan hogyan néz ki. Ahol most vagyunk, az a bírósági szakasz vége, azaz a jogi vitát eldöntötte a bíróság, megállapította a jogsértés tényét, és amennyiben a magyar kormány nem teljesíti önként az elmulasztott kötelezettségét, szankciókat rendelhet el a bíróság, amennyiben a Bizottság azt kéri:
A helyzetet látszólag bonyolítja, hogy a Magyarország által nem teljesített tanácsi határozat időbeli hatály korlátozott volt, és mára lejárt, azaz “nincs mit teljesíteni”. Cinikus módon hivatkozik erre Varga Judit, de elődje, Trócsányi László is megtette ezt annak idején.
A probléma ezzel az, hogy menedékkérő még mindig van elég, szóval a Bizottság akár még követelheti is az átvételi kötelezettség teljesítését. Ami ez ellen szóló érv, hogy szégyenteljes módon igen jó ideje Magyarország már nem számít biztonságos országnak (európai bíróságok már nem egy esetben tiltották meg más tagállami hatóságoknak, hogy ide bárkit is átadjanak), és a Bizottság nem hiszem, hogy belemenne egy olyan helyzetbe, hogy emiatt ő vegyen fel kritikát.
Ami marad, az a büntetés. Azaz, ahogy a fentebb hivatkozott, 2017. júliusi cikkben meg lett fogalmazva: fizetünk. Mi, mindannyian, adófizetők.
Az már a következő kérdés, hogy lesz-e olyan helyzet, hogy felelősségre vonjuk majd azokat, akik miatt ma fizetünk. Ez ugyanis előre látható volt. Elkerülhető lett volna. Legkésőbb a semmisségi perünk buktája pillanatában, azaz több mint két éve teljesen nyilvánvaló volt, hogy ez lesz, és ebben egyértelmű azok felelőssége, akik szakmai tudásuk (állítólagos) birtokában ennek ellenére úgy döntöttek, hogy ezt kell csinálni.
Lattmann Tamás honlapja 
Átemelte Európai jog és hozzászólt:
Az áthelyezési határozattal kapcsolatos jogi viták végleg lezárva, már csak a következmények kérdésesek.