Igen, én értem, hogy csak halálosan komolyan lehet a politikáról beszélni, csak nem érdekel. Nem, nem csak úgy lehet.
Érdekes a koncepciója ennek a műsornak, arra kényszeríti a résztvevőket, hogy kicsit át is gondolják, és meg is magyarázzák a pontokra konvertált véleményüket, ráadásul előre meghatározott szempontok alapján. Egészen biztosan nem való mindenkinek, különösen nem azoknak, akik agyatlan módon osztogatják kedvenc politikusaik agymenéseit a közösségi térben, de aki ennél többet akar, az jó eséllyel érdekesnek fogja találni.
Ráadásul mi magunk is, Kóczián Péterrel és Dornfeld Lászlóval kifejezetten jól szórakoztunk a felvétel közben, Lőrincz Dorothy műsorvezetése mellett. Utána én a kommentmezőn még jobban. Tudtátok például, hogy szerelmes vagyok Magyar Péterbe? Tudtam, hogy ezzel kellett volna kezdenem a posztot, de hát most már mindegy…
Itt meg lehet nézni: