Biden kötelező oltása jogsértő lenne?

Megjelent a napokban egy hír, velem a hvg.hu oldalon jött szembe, de nyilván máshol is nagyot megy (lásd még telex, index stb.). Az a lényege, legalábbis ahogy mindenhol megjelenik, és akkor idézem:

“A bíróság szerint törvénytelen, hogy Joe Biden kötelezővé tenné az oltást az amerikai vállalatoknál”

Mielőtt mindenféle zöldségek kezdenek nagy iramban terjedni a különböző konteósoktól, anti-vaxxerektől vagy önjelölt emberi jogászoktól, gyorsan rögzítsük: alapvetően nem az oltással (vagy annak kötelező jellegével) van gondja az eljáró bíróságnak, hanem azzal, hogy az elnök az intézkedésével belenyúlt a tagállami hatáskörökbe tartozó oltási és egyéb szabályokba. Tehát ez egyelőre nem értelmezhető úgy, hogy a kötelező oltás lenne jogsértő, azt az egyes tagállamok továbbra is alkalmazhatják adott esetben, hanem arról van szó, hogy maga az elnök nem hozhat ilyen rendelkezést szövetségi szintű végrehajtó hatalomként.

Itt most élőben látjuk azt, amivel itthon még csak a kormánypolitika ijesztget, nevezetesen hogy Brüsszel, akarom mondani Washington “bántja a tagállami szuverenitást”. Csak ugye az a hatalmas nagy különbség, hogy odakint az Egyesült Államok alkotmánya szerint bizonyos feltételekkel ezt meg is teheti (a jogalkotó, azaz a Kongresszus pedig törvény megalkotásával amúgy is bármikor megteheti) – és most majd e feltételek fennállását fogja érdemben vizsgálni a bíróság, addig pedig ideiglenes jelleggel megálljt parancsolt az egésznek. Tehát még nem “blokkolták” véglegesen, és egészen biztosan nem mondta ki még, hogy “törvénytelen”, az érdemi vizsgálatok majd most következnek.

Amiért ez számunka érdekes lehet, hogy nálunk, azaz az EU-ban az alapító szerződések (amik az EU alkotmányaként működnek) alapján ilyet nem lehet (az Európai Bizottságnak pedig több esze is van annál, mint hogy egyáltalán megpróbálná), hiszen az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikk, 2. bekezdése világosan kimondja, hogy:

“A hatáskör-átruházás elvének megfelelően az Unió kizárólag a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el a Szerződésekben foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében. Minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháztak át az Unióra, a tagállamoknál marad.”

Ezt a rendelkezést amúgy a lengyel alkotmánybíróság egyszerűen “elfelejtette” figyelembe venni nemrégen elfogadott, sokat idézett szégyenletes határozatában, amiben az Orbán-kormány szemében is elismerésre méltó módon festette a falra a tagállami szuverenitást reggeliző kék-sárga mumust… (erről lásd bővebben, amit itt írtam nemrég)

Szóval ha Európában valaha ilyen problémák tényleg lesznek, akkor az EUSZ 5. cikk, 2. bekezdés a megoldás – addig pedig figyeljük az Egyesült Államokat, ahol tényleg vannak ilyenek. De értő módon figyeljük…

A német Alkotmánybíróság az Európai Központi Bankot érintő döntéséről – az EU “legitimációs válsága”?

Viszonylag hosszabban tudtunk beszélgetni a Klub Rádión a német Alkotmánybíróság nagy hírverést kapott döntéséről, amit az Európai Központi Bank államkötvény-vásárlásaival kapcsolatban hozott. A sajtóban megjelent egyes vélemények szerint ez az “EU legitimációs válságát” jelenti, amire nekem is volt egy, hmm, nem annyira szakmai jellegű gyors reakcióm.

Bocsánat, van amikor nem bírok magammal, különösen a bombasztikusság tud zavarni. Azért volt jó ez a beszélgetés a Klub Rádión, mert módot adott egy kicsit alaposabban körbejárni a kérdést. Persze, egyelőre nagyon sok probléma nyitott: mi lesz a döntés következménye, milyen politikai hatásokat fog gyakorolni, de úgy gondolom, hogy ez messze nem “legitimációs”, hanem legfeljebb egy politikai kommunikációs válság lesz, aminek persze része lesz, hogy egyes politikai aktorok megpróbálják majd azt tényleges legitimációs válsággá transzformálni, de ebben semmi újszerű nem lesz.

Csak ha a magyar tragikus rögvalóságot nézzük: miközben lehet amiatt aggódni, hogy e német alkotmánybírósági döntés “aláássa az uniós jog elsőbbségének elvét”, ezt a munkát itthon (Székely László akkori obudsman kollaborációjával) a hazai Alkotmánybíróság már a 22/2016. sz. határozatában nagyon nagy lelkesedéssel, sokkal átlátszóbb módon és jóval gyengébb szakmai színvonalon már rég megkezdte…

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A továbbiakban viszont tényleg érdemes lesz figyelni az ügy folytatását, már csak azért is, mert a monetáris unió, az Euro jövője szempontjából jelentős döntésekre jó eséllyel lesz valós befolyása.