Srebrenica 25 éves évfordulóján

„Krstic tábornok, kérem álljon fel!

A bírói tanács nem vonja kétségbe, hogy Ön hivatásos katona, aki szereti munkáját. A bírói tanács elfogadja, hogy nem egyetértéssel hozta meg a döntést, hogy civilek és fegyvertelenek ezreit végezze ki. Valószínűleg valaki más döntött úgy, hogy elrendeli az összes harcképes korú férfi kivégzését.
Mindazonáltal Ön bűnös, Krstic tábornok.
Bűnös abban, hogy tudatosan részt vett az ENSZ által kijelölt biztonságos övezet elleni, 1995. július 6-án végrehajtott támadás során a srebrenicai nők, gyermekek és idősek szervezett kényszer-áttelepítésében.
Bűnös bosnyák muszlimok ezreinek 1995. július 10 és 19 közötti megölésében, került sor e gyilkosságokra akár elszórtan Potocariban, akár pedig szervezett tömeggyilkosságok formájában. Bűnös bosnyák muszlimok leírhatatlan szenvedésében, mind amelyeket Potocariban okoztak, mind pedig amelyek a kivégzések túlélőiben élnek tovább. Bűnös a srebrenicai bosnyák muszlimok üldöztetéséért. Tudván azt, hogy a srebrenicai nőket, gyermekeket és időseket elszállították, bűnös a harcképes korú férfiak összességének tömeges kivégzésére irányuló terv elfogadásában. Így Ön népirtásban bűnös, Krstic tábornok.
Hogy megállapítsuk a megérdemelt büntetést, természetesen figyelembe kell vennünk a bűncselekmény rendkívüli súlyát. Ugyanakkor szerettünk volna arra is rámutatni, hogy a volt Jugoszlávia területén elkövetett bűncselekményekért természetesen vannak olyan személyek, akik nagyobb felelősséggel viseltetnek, mint Ön.
Ezen a ponton szeretnék tenni egy személyes észrevételt. Kant azt mondta, hogy ha az igazságot figyelmen kívül hagyjuk, életünk e világon értéktelenné válik.
Hiszem, hogy fontos a különbségtétel a lehetséges kollektív felelősség és az egyéni felelősség között. A törvényszéket nem azért hozták létre, hogy a kollektív felelősség lehetőségével foglalkozzon. Minden e bíróságon általam tárgyalt ügyben számomra az volt az irányadó, hogy megállapítsuk, a bemutatott bizonyítékok elégségesek-e ahhoz, ahogy azok alapján a vádlottat bűnösnek találjuk. A vádlott, nem pedig egy nép felett ítélkezem. Igen, a volt Jugoszlávia területén civilek elleni támadások történtek. Igen,tömeggyilkosságokra és üldöztetésre került sor. Igen, e bűncselekmények egy részét szerb erők követték el. Ám, hogy egy nagy humanistára utaljak, úgy vélem, hogy mind e gonoszság azonosítása a szerbséggel a szerb nép megsértése,és a civil társadalom elárulása lenne. Ám ugyanilyen szörnyű lenne, ha nem adnánk nevet a gonosznak, mert az ugyanúgy a szerbek sérelmét jelentené.
1995 júliusában, Krstic tábornok, Ön személyében paktált le a gonosszal.
Emiatt találja Önt bűnösnek ma a bírói tanács, és ítéli negyvenhat évszabadságvesztésre.
A bíróság ezennel visszavonul.”

A fentiek Almiro Rodrigues, tanácselnök bírótól hangzottak el, Hágában, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által 1993-ban felállított Nemzetközi Törvényszéken, 2001. augusztus 2-án, a Krstic-ügy ítéletének kihirdetésekor. A modern jogtudomány egyik legfontosabb ítéletének meghozatalakor a bíró egyértelműen utalt arra, hogy nem a vádlottat, a katonát tekinti „fő” bűnösnek. A fő felelősök, Radovan Karadzic boszniai szerb politikai vezető, és Ratko Mladic katonai főparancsnok akkor még szabadlábon voltak, jelenleg ugyancsak vádlottként állnak a törvényszék előtt, ügyükben 2014 során várható jogerős ítélet.

A Krstic tábornok ügyében hozott elsőfokú ítéletet a törvényszék fellebbviteli tanácsa 2004-ben harmincöt évre enyhítette, ami a vádlott életkorát tekintve az ő személyes szempontjából majdnem lényegtelen változtatásnak tekinthető. Az ítélet letöltésére egy brit börtönbe szállították. 2010 májusának egyik éjszakáján három, emberölés miatt már amúgy is életfogytiglani szabadságvesztését töltő muszlim vallású elítélt pengékkel támadt rá, súlyos sérüléseket okozva neki. A még csak nem is személyes élményekből táplálkozó bosszúvágy arra vezette őket, hogy hárman támadjanak egy hatvankét éves, műlábbal élő emberre, mert annyit tudtak róla, hogy„muszlimokat ölt”. Félniük pedig már nem volt mitől, az eset miatt újonnan kiszabott büntetésük semmit nem rontott jó eséllyel már amúgy is reménytelen helyzetükön.

A katonák tetteinek következményei vannak, jogi és nem jogi következményei egyaránt. Hogy ezeket a következményeket bíróság, a közvélemény,vagy egy feldühödött bosszúálló érvényesíti, azoknak az erkölcsi normáknak a szempontjából majdnem mindegy, amely normák mentén a katonáknak tevékenykedniük kell. A hadijogi szabályok legfontosabb célja, hogy morális minimumként szabják meg ezeket a magatartási szabályokat, ezért ezek oktatása elválaszthatatlan a katonai felkészítéstől. Ám ami az oktatásnál talán még fontosabb, az azoknak a kognitív képességeknek a kialakítása, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a katonai vezetők saját további fejlődésüket, illetve beosztottaik felkészítését biztosítani tudják.

Lattmann Tamás: A katonai vezetői képzésekben megszerzendő jogi kompetenciák, különös tekintettel a nemzetközi hadijogi aspektusokra. In: Krajnc Zoltán (szerk.): A katonai vezetői-parancsnoki (harcászati vezetői) kompetenciák fejlesztésének lehetséges stratégiája. Budapest, NKE HHK, 2014. 213-231. o.

A tanulmány teljes szövege itt elérhető.