Két izgalmas beszélgetés a MultiLATerál műsorában

A múlt héten és ezen a héten két érdekes beszélgetést rögzítettünk az HBC News csatornájára az általam jegyzett MultiLATerál műsorba, két olyan vendéggel, akik a területükön olyan szakértelemmel és tapasztalattal rendelkeznek, ami miatt mindenképpen érdemesnek gondoltam megszólaltatni őket, és nagyon örültem neki, hogy elfogadták a felkérésemet.

A műsor 2020. július 2-i adásában a külpolitikai döntéshozatal és az előkészítő munka kérdéseiről beszélgettem Rácz Andrással, feltérképezni próbálva többek között a jog szerepét és jelentőségét ezekben a helyzetekben. Rácz András történész-politológus. Doktori disszertációját 2008-ban védte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Szakterülete Oroszország és a poszt-szovjet térség államainak kül- és biztonságpolitikája. Dolgozott külpolitikai elemzőként többek között Washingtonban, Vilniusban és Helsinkiben. Jelenleg a Berlinben működő Német Külpolitikai Társaság (DGAP) kutatója, emellett pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa.

2020. július 9-én pedig Bugár-Buday Orsolya társaságában a többnyelvűség kérdését jártuk körbe, egészen pontosan azt, hogy tolmácsok és fordítók milyen szerepet töltenek be a nemzetközi (és az európai) jog világában. Bugár-Buday Orsolya szakfordító, szinkrontolmács, oktató, a Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesülete (MFTE) tagja. 2004-ben a Multi-Data fordítóirodában kezdte pályafutását, ahol uniós joganyagot fordított és lektorált. Ezt egy hároméves brüsszeli tartózkodás követte, amelynek során az Európai Parlament tolmácsaként dolgozott. 2007 óta szabadúszó, elsősorban – de nem kizárólag- az Európai Unió intézményeinek nyújt fordítási és tolmácsolási szolgáltatásokat, 2019 tavasza óta pedig az ő ötletére együtt szervezzük az EU jog workshop program-sorozatot.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s