Ma reggel ismét az ATV-ben kezdtem a napot, ahol az Európai Bizottság által a múlt héten bemutatott, első alkalommal elkészült jogállamisági jelentésről beszéltünk. Csak a tisztán látás kedvéért: ezt a jelentést a Bizottság a tervek szerint mostantól minden évben el fogja készíteni, és az nem csak Magyarországgal, hanem minden uniós tagállammal foglalkozik, természetesen minket az elsősorban saját magunk miatt érdekel.
Kicsit több mint egy éve már elég kimerítően beszéltem arról a három frontos háborúról, amibe Orbán Viktor és kormánya belehajszolta Magyarországot. Ezek akkor: 1) az uniós hétéves költségvetési tárgyalások, 2) a folyamatban lévő 7. cikk szerinti eljárás és 3) az előkészítés alatt álló, az uniós közpénzek ellenőrzésére irányuló jogállamisági eljárást előirányzó rendelet megalkotásának a folyamata. Ezek lényegében továbbra is fennmaradtak, annyi változással, hogy a 7. cikk szerinti eljárás lényegében elakadt, a hétéves költségvetés pedig, kiegészülve az akkor még nem látható koronavírus miatt kialakított uniós segélycsomaggal, össze lett kötve a hivatkozott rendelettel. (Mint azt már a nyáron is elmondtam, ezt hibának tartom, ebbéli véleményemet pedig továbbra is fenntartom, ahogy az interjúból is kiderül.) E három elem egészül ki negyedikként a Bizottság éves jogállamisági jelentése által fémjelzett folyamattal, ami a ma reggeli beszélgetés témáját biztosította: